hirdetés
tienanmen.jpg

A tank és a tüntető – 30 éve gyilkolták le a diákokat a pekingi Tienanmen téren

1989-ben felbolydult az egész világ, falak omlottak le, rendszerek dőltek meg. Kínában azonban csírájában fojtották el a diákok lázadását. 30 éve zajlott le a Tienanmen téri vérengzés.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. június 03.


hirdetés

A pekingi események megértéséhez azonban vissza kell mennünk több mint két évtizedet a kínai történelemben.

Meglehetősen dicstelen szerepet játszott a diákság az 1960-as évek második felében, amikor a Mao Ce-tung elnök személyi kultuszának, és a "Nagy Kormányos" negyedik felesége, a volt színésznőbôl lett politikus, Csiang Csing, valamint a párt alelnöke, a hadügyminiszter Lin Piao által irányított "nagy proletár kulturális forradalom" eszközévé vált. Ez utóbbi lényegében nem szolgált mást, mint Mao párton belüli ellenzékével való, a "néptömegekre hivatkozó" leszámolást.

Sokan közülük "forradalmi vörösgárdistaként" nem csupán a párt- és az állami apparátus elleni, felülről irányított lázadásban vettek részt, és Mao "kis piros könyvének" tanításait harsogták, (ez az idézetgyűjtemény lett legfőbb tananyaguk), hanem a hagyományos kínai kultúra pusztításában és a kínai értelmiség egy részének fizikai megsemmisítésében, tönkretételében is aktívan tevékenykedtek.

Ideológiájuk persze csak áttételesen jutott el a nyugat-európai diákokhoz, akik közül sokan hirdették 68 barikádjain és tömeggyűlésein a maoista eszméket., Mao neve része lett a "három M"-ből álló új szentháromságnak: Marx, Mao, Marcuse. A lázadókra gyakorolt hatása teljesen érthető, mivel fiatal oktatók a pekingi egyetem aulájában kifüggesztett első "tacepaón" (falragaszon) már 1966. május 16-án elítélték az egyetemi hatóságok diktatúráját, az oktatás "reakciós jellegét". Ez annyira tetszett Maónak, hogy a rádión keresztül az egész országban terjesztette. A másik, legendássá vált tacepaót, amely "össztüzet" hirdetett a párt vezérkarára, azonban már maga Mao Ce-tung írta. Ennek szellemében a "forradalmi diákok" kritizálták a kiválasztási mechanizmust, elutasították a tudás "semlegességét", támadták a tanulás és a munka szétválasztását, el akarták törölni a "három különbséget": a város és a falu, a kétkezi és a szellemi munka, valamint a kormányzók és a kormányzottak között. Melyik egészséges fiatalnak ne tetszettek volna az olyan jelszavak, hogy "nincs építés rombolás nélkül", a "forradalom nem ünnepi bankett", vagy különösen "az iskolarendszer megfoszt minket a szabadságtól"?

Ugyancsak rokonszenvet keltettek Mao azon eszméi, amelyek a paraszti-forradalmi "harmadik világ" harcát hirdette meg az imperializmus "papírtigrise" ellen, és a fejlett ipari országok fogyasztói társadalmát ostorozták. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy a "vörösgárdisták" tevékenysége hová vezet Kínában, és milyen alapot szolgáltat a szintén Pekingben tanult kambodzsai Pol Potnak és a "vörös khmereknek" a 20. század egyik legszörnyűbb népirtásához 1975 és 1978 között. Eszméiket később számos szélsőséges gerillaszervezet is átvette, Latin-Amerikától Nepálig.

A "kulturális forradalom" áldozatainak rehabilitása csak 1976, Mao Ce-tung halála után kezdődött meg, a Csiang Csing vezette "négyek bandája" perével és elítélésével.

A kínai diákok igazi "68-a" 1989-ben jött el. Ennek előszele volt 1976 április 5-én, Csou En-laj miniszterelnök halálakor tartott pekingi kormányellenes tüntetés, amelynek szétverésére a már haldokló Mao helyett kormányzó Csiang Csing adott parancsot.

Tizenhárom évvel később a pekingi hatóságok valóságos vérfürdőt rendeztek a bürokratikus kommunista-maoista rendszer ellen tüntető fiatalok között a Tienanmen (Mennyei Béke Kapuja) -téren, a forradalom kikiáltása, a kulturális forradalom legnagyobb tömeggyűléseinek és Mao Ce-tung mauzóleumának színhelyén, illetve más városokban.

A vezetők nagy többségét bebörtönözték, többen az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába emigráltak, több mint 1500 embert ítéltek el. A felkelőkkel rokonszenvező, a radikális gazdasági reformok pártján álló Csao Ce-jang pártfőtitkárt két héttel a vérfürdő után leváltották "az ellenforradalmi lázadás támogatása" és "a párt megosztása" címén és házi őrizetre ítélték.

Az 1989-es pekingi diákmozgalom, amely kezdetben kifejezetten reformellenes, maoista színezetû volt, Hu Jao-pang korábbi pártvezető halála után indult el. Az ô bukását 1987. januárjában éppen egy másik egyetemi zavargás idézte elô. Április 17 és 20 között diákok ezrei vonultak a Tienanmen térre. Április 21-én a tüntetők megpróbáltak behatolni az Országos Népi Gyűlés épületébe. Másnap, Hu Jao-pang temetésének napján - a tüntetési tilalom ellenére - több ezren maradtak a téren, közben Csangsában, Sanghajban, és Csengtuban összecsapások zajlottak le. Április 24-én sztrájkba léptek a pekingi egyetem diákjai, és az ország vezetőinek lemondását követelték. 27-én félmillió diák gyűlt össze a Tienanmen-téren: ez volt a legnagyobb tömegmegmozdulás Pekingben a kulturális forradalom óta.

Május 1-én - 1949 óta először - Marx, Engels, Lenin és Sztálin arcképei nélkül tartották meg a hagyományos felvonulást, három nappal később Pekingben 300 ezren követelték, hogy kezdődjék párbeszéd a demokratizálásról. Május 5-én Csao Ce-jang pártfőtitkár elkötelezte magát a párbeszéd mellett. Május 13-án 3000 diák éhségsztrájkot kezdett a téren, május 15-én - Mihail Gorbacsov szovjet elnök és Teng Hsziao-ping kínai vezető történelmi csúcstalálkozójának napján már ismét félmillióra nőtt a tüntetők száma.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
csernobil.jpg

Mégsem haltak meg heteken belül a csernobili önfeláldozó búvárok?

A legenda szerint már a merülés után nem sokkal sugárbetegség végzett velük. Utánajártunk, mi lehet az igazság.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. május 27.



Az HBO Csernobil sorozatában egy pár snitt erejéig nyomon követhettük a három hős búvár akcióját is, akik szembenézve a halállal, önként vállalták, hogy leeresztik az olvadó mag alatti medencét.

Láthattuk, ahogy térdig gázolnak a radioaktív vízben, velük izgultunk, miközben a vaksötétben tönkrementek lámpáik, és együtt örültünk, amikor a küldetést sikeresen teljesítve kijutottak a felszínre.

A sorozat egyelőre nem tért ki rá, de vajon mi lett a búvárokkal?

A legenda szerint - amelyet korábban mi is megírtunk -, már a merülést követő hetekben meghaltak sugárbetegségben.

Egy kutatás azonban ellentmond ennek a verziónak.

Lávaszerű massza az alagsorban

Az első robbanás után tíz nappal egy még komolyabb fenyegetéssel szembesültek a csernobili atomerőműnél. A tűz megfékezésére használt agyag, homok és bór lávaszerű anyaggá változott, ami felgyűlt a reaktormag körül. A massza elkezdte átégetni magát az alatta található vízzel teli medencéig. Ha eljutott volna odáig, akkor a keletkező gőz és az abból képződő radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.

Annak érdekében, hogy megakadályozzák a robbanást, le kellett engedni a reaktor alatti medencében felgyűlt vizet. Ám az alagsor, így a szelepek is víz alatt voltak.

A csernobili „öngyilkossági csapat” népszerű legendája

Az események legnépszerűbb (és valószínűleg kitalált) változata öngyilkos búvárokról szól. E szerint egy katona és két csernobili mérnök önként jelentkezett, és bátran búvár ruhát öltve alámerült a radioaktív vízbe. A lámpáik használhatatlanná váltak a sugárzástól, ám a csapat a sötétben is sikeresen véghez vitte a feladatot. Sikerült megtalálniuk a zárószelepet és kinyitniuk a kapukat, hogy a víz távozzon.

A búvárok tudták, hogy az alagsorban nagyon nagy a sugárzás. A feletteseik megígérték nekik, hogy ha meghalnak, gondoskodni fognak a családjaikról. Tudták, hogy nagy eséllyel öngyilkos küldetésre mennek.

A történet ezen változata szerint, mire elhagyták a medencét, a búvárok már szenvedtek a sugárbetegség hatásaitól, és mindannyian heteken belül meghaltak.

A három csernobili búvár legendájáról mi is írtunk. Erről a verzióról ITT olvashatsz részletesen.

Mi történt valójában?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ady-szifilisz.jpg

Lassú és kegyetlen halál: így végzett a szifilisz sok zseniális magyarral

A vérbaj egy verzió szerint egy aberrált pásztortól ered, és olyanok haltak bele, mint II. Ulászló, Munkácsy vagy Ady.
Kovács-Tóth Noémi cikke - szmo.hu
2019. május 14.



A szifilisz megnevezés egy középkor végén élt olasz orvostól ered, aki saját versében részletezi a kórság tüneteit. A költeményt nem nevezném klasszikus szerelmes versnek, mivel egy Syphilus nevű pásztorról szól, aki az egyik birkájától kapta el a betegséget.

A bujakórnak és francos nyavalyának is hívott szifilisz szexuális úton terjed, nagyon lassú lefolyású, ráadásul rendkívül fájdalmas is. Az első stádium a fekélyek terjedése, majd idegrendszeri- és szívproblémák, végül hallucinációk és csontdaganatok vezettek a sírgödörig. A nagy európai szifiliszjárványok egyébként Amerika felfedezése után kezdődtek, úgyhogy felettébb gyanús ez a Kolumbusz…

Szerencsére a 20. század közepére Alexander Fleming felfedezte a penicillint, amellyel gyógyítható vált a kéjfüggők rémálma. Előtte olyan hamvában holt kísérleteket tettek a kezelésére, mint a higanykúra, amelyről ma már tudjuk, hogy szintén mérgező.

Az egyetlen, ami valóban használt a szifilisz ellen, az a Vénusz kesztyűjének hívott óvszer volt.

Senkit nem kímélt a gyilkos kórság

II. Ulászló (1456-1516), azaz Dobzse László – aki 1490-től haláláig magyar király volt – ugyanúgy vérbajban halt meg, mint a nála egyébként vagyonosabb kortársa, Bakócz Tamás (1442-1521) esztergomi érsek. Utóbbi a pápai trón várományosaként eléggé álszent képet festhetett magáról, ahogyan a konklávé szüneteiben a hordozható higanygőz-kabinjában ücsörgött.

Kicsit kilóg a sorból az anyák megmentője, Semmelweis Ignác (1818–1865), aki nem önfeledt paráznaság útján kapta el a szörnyű bajt, hanem hivatása sodorta végveszélybe. Sajnos boncolás közben, sebfertőzés következtében jutott a szervezetébe a lassan ölő bujakór. Akkoriban minden sebész, szülész, kórboncnok vagy fogász ki volt téve ilyen vagy hasonló kockázatoknak.

Munkácsyt a malária mentette meg

Szifiliszben hunyt el Munkácsy Mihály (1844–1900) festőnk is, aki szerencsétlenségére egészen fiatalon, már 15 évesen elkapta a „francot”. Amilyen sikeres volt a karrierjében, olyannyira tragikus élete volt minden más szempontból. Hamar elárvult, asztalosinasként brutálisan verték, ráadásul házassága sem volt boldog, és gyermeket sem tudott nemzeni.

A vérbajos fiút egyébként az mentette meg a korai haláltól, hogy lázzal járó maláriát is kapott (ilyenkor a szervezet szó szerint kiégeti magából a kórokozót). Az egész szervezetét megviselő szifilisz miatt kisebb-nagyobb pihenőket tartott a festésben, sokszor óriási erőfeszítések árán tudott csak befejezni egy nagyobb alkotást. Végül őt is utolérte az őrület: utolsó éveit méltatlan körülmények között tengette egy elmegyógyintézetben. Halála után egy évtizeddel jelent meg az első gyógyszer erre a – fél évezreden keresztül pusztító – nemi betegségre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szentkiralyszabadja_kovacsattila-21-1-1.jpg

A magyar Csernobilként is emelgetik Szentkirályszabadja szellemvárosát

A volt szovjet laktanya zárt falai között egy teljes kisváros működött évtizedeken keresztül. Mára csak a falak maradtak, és a természet az úr.
Fotók: Kovács Attila - szmo.hu
2019. május 16.



Magyarországon még mindig megtalálni a volt szovjet hadsereg lakóhelyeit, melyek szabályos kis városként működtek, hivatalosan elzárva a környező településektől. A régi épületek még őrzik a régi lakók emlékeit, és többnyire kifosztva ugyan, de mégis sokat elárulnak az egykori közösség mindennapjairól.

A fotók szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért azok közlése, megosztása kizárólag a fotós engedélyével lehetséges. A cikkben szereplő képek Kovács Attila jóváhagyásával jelennek meg.

Ilyen szellemváros található a Balaton közelében, a tóparttól tíz kilométerre, Szentkirályszabadján is. Az 1960-70-es években épített laktanyában orosz és ukrán katonák és családjaik laktak sok éven át.

A közösségnek a saját kisvárosában lakótelepe, iskolája, óvodája, mozija, színháza, kultúrháza, sportpályája, postája, sőt étterme, bárja, boltja és még vágóhídja is volt.

A laktanyát betonkerítés zárta el a külvilágtól, és egy bejárata volt csak, ahol kizárólag engedéllyel lehet ki- vagy bejutni. Ezt az őrbódéból is ellenőrizték, és civilek nem tehették be a lábukat.

A laktanyát régen elhagyták, a gaz felverte a helyet, a fosztogatók vittek amit tudtak. Ajtó-ablak már nincs, ami mégis megmaradt, az is töredezett, szétszóródott. A falakról a festék potyog, de pár helyen mégis előbukkannak: az óvodában sokfelé látni még a régi mesefigurás falfestményeket.

Sokan a "magyar Csernobilként" emlegetik, a valaha több ezer embernek otthont adó helyet.

Az 1989-es kivonulás után ugyan maradtak még elhagyott tárgyak, de ezeknek ma már nyoma sincs. Helyüket átvette a természet, és az azóta arra járók is a falakon hagyták kéznyomukat.

Szentkirályszabadja szellemvárosában sétálni elég hátborzongató érzés lehet. A valamikori szovjet páncéloshadosztály lakásainak falai között elgondolkozhat az ember azon, hogy az itt élt tisztek ugyan kijárhattak, de a kiskatonák ezek között a falak között voltak kénytelenek éveket eltölteni, bár a kornak megfelelő „luxus körülményeket” biztosították nekik.

Az itt élő katonák a környék civiljeivel elvileg nem találkozhattak, mégis sokan „üzleteltek”, jutott a magyar lakóknak orosz dohány, műszaki cikk, cserébe a falubeliek segítettek például a gyerekekre vigyázni.

Az elhagyott helyen több filmet is forgattak már, például Elekes Gergő Párhuzam című filmjében is felbukkan a régi laktanya.

A szellemváros nem látogatható, az épületek állaga miatt baleset- és életveszélyes, ezért a területre, az épületekbe nem szabad bemenni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
vojnics-kezirat-titka-konteo.png

Megfejtették a legendás Voynich-kézirat titkát?

Bár komoly kódtörőknek is beletört a bicskája, és évszázadok óta nem tudjuk, miről és milyen nyelven írnak benne, egy kutató azt állítja, tudja, mi áll a papírokon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 17.



Megfejtették a Voynich-kéziratot. Ezt állítja legalábbis Gerald Cheshire, a Bristoli Egyetem munkatársa, aki román (vagyis újlatin) nyelvekkel foglalkozik.

A Voynich-kézirat a világ egyik legtitokzatosabb irománya.

Máig nem lehet tudni, mi a szerző, pontosan miről ír, milyen céllal, és azt sem, milyen nyelven, milyen ABC-t használva.

A Konteó blog a kéziratról szóló posztjában azt írja, hogy csak a következőket tudni róla:

"– valamikor a XV. század Európájában készült; egy friss (idei) laboratóriumi szénizotópos vizsgálat, amelyre az Arizonai Egyetemen került sor, 1405 és 1440 közé datálta a keletkezési időintervallumot;

– nagyon finom borjúbőrből készült pergamenre íródott;

– eredetileg 272 darab, 23 x 15 centis lapból állt, amelyből mára 235 maradt meg;

– rajzokat és betűkből álló írásnak tűnő jelsorozatokat tartalmaz;

– a szerző víziszárnyas (liba vagy kacsa)-tollat használt;

- az írásnak tűnő részek 30 különböző jelet ('betűt') tartalmaznak

– a rajzok (ábrák) színesek; növények, csillagászati és/vagy csillagjóslási szimbólumok, valamint stilizált emberalakok (például meztelen nők) egyaránt megtalálhatók közöttük, akárcsak a térképrészletnek tűnő grafikák;

– a kézirat körülbelül 35 ezer „szóból” (180 ezer írásjelből) áll".

Az írás a nevét Wilfrid Voynich-ról, egy lengyel régiségkereskedőről kapta, aki 1912-ben megvásárolta.

Bár komoly, felkészült kódtörőknek sem sikerült rájönnie, milyen nyelven írták a kéziratot, Gerald Cheshire azt állítja, rájött a dokumentum titkára.

Lapozz, hogy megtudd, milyen nyelven írták a kutató szerint:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x