hirdetés
tienanmen.jpg

A tank és a tüntető – 30 éve gyilkolták le a diákokat a pekingi Tienanmen téren

1989-ben felbolydult az egész világ, falak omlottak le, rendszerek dőltek meg. Kínában azonban csírájában fojtották el a diákok lázadását. 30 éve zajlott le a Tienanmen téri vérengzés.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. június 03.


hirdetés

A pekingi események megértéséhez azonban vissza kell mennünk több mint két évtizedet a kínai történelemben.

Meglehetősen dicstelen szerepet játszott a diákság az 1960-as évek második felében, amikor a Mao Ce-tung elnök személyi kultuszának, és a "Nagy Kormányos" negyedik felesége, a volt színésznőbôl lett politikus, Csiang Csing, valamint a párt alelnöke, a hadügyminiszter Lin Piao által irányított "nagy proletár kulturális forradalom" eszközévé vált. Ez utóbbi lényegében nem szolgált mást, mint Mao párton belüli ellenzékével való, a "néptömegekre hivatkozó" leszámolást.

Sokan közülük "forradalmi vörösgárdistaként" nem csupán a párt- és az állami apparátus elleni, felülről irányított lázadásban vettek részt, és Mao "kis piros könyvének" tanításait harsogták, (ez az idézetgyűjtemény lett legfőbb tananyaguk), hanem a hagyományos kínai kultúra pusztításában és a kínai értelmiség egy részének fizikai megsemmisítésében, tönkretételében is aktívan tevékenykedtek.

Ideológiájuk persze csak áttételesen jutott el a nyugat-európai diákokhoz, akik közül sokan hirdették 68 barikádjain és tömeggyűlésein a maoista eszméket., Mao neve része lett a "három M"-ből álló új szentháromságnak: Marx, Mao, Marcuse. A lázadókra gyakorolt hatása teljesen érthető, mivel fiatal oktatók a pekingi egyetem aulájában kifüggesztett első "tacepaón" (falragaszon) már 1966. május 16-án elítélték az egyetemi hatóságok diktatúráját, az oktatás "reakciós jellegét". Ez annyira tetszett Maónak, hogy a rádión keresztül az egész országban terjesztette. A másik, legendássá vált tacepaót, amely "össztüzet" hirdetett a párt vezérkarára, azonban már maga Mao Ce-tung írta. Ennek szellemében a "forradalmi diákok" kritizálták a kiválasztási mechanizmust, elutasították a tudás "semlegességét", támadták a tanulás és a munka szétválasztását, el akarták törölni a "három különbséget": a város és a falu, a kétkezi és a szellemi munka, valamint a kormányzók és a kormányzottak között. Melyik egészséges fiatalnak ne tetszettek volna az olyan jelszavak, hogy "nincs építés rombolás nélkül", a "forradalom nem ünnepi bankett", vagy különösen "az iskolarendszer megfoszt minket a szabadságtól"?

Ugyancsak rokonszenvet keltettek Mao azon eszméi, amelyek a paraszti-forradalmi "harmadik világ" harcát hirdette meg az imperializmus "papírtigrise" ellen, és a fejlett ipari országok fogyasztói társadalmát ostorozták. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy a "vörösgárdisták" tevékenysége hová vezet Kínában, és milyen alapot szolgáltat a szintén Pekingben tanult kambodzsai Pol Potnak és a "vörös khmereknek" a 20. század egyik legszörnyűbb népirtásához 1975 és 1978 között. Eszméiket később számos szélsőséges gerillaszervezet is átvette, Latin-Amerikától Nepálig.

A "kulturális forradalom" áldozatainak rehabilitása csak 1976, Mao Ce-tung halála után kezdődött meg, a Csiang Csing vezette "négyek bandája" perével és elítélésével.

A kínai diákok igazi "68-a" 1989-ben jött el. Ennek előszele volt 1976 április 5-én, Csou En-laj miniszterelnök halálakor tartott pekingi kormányellenes tüntetés, amelynek szétverésére a már haldokló Mao helyett kormányzó Csiang Csing adott parancsot.

Tizenhárom évvel később a pekingi hatóságok valóságos vérfürdőt rendeztek a bürokratikus kommunista-maoista rendszer ellen tüntető fiatalok között a Tienanmen (Mennyei Béke Kapuja) -téren, a forradalom kikiáltása, a kulturális forradalom legnagyobb tömeggyűléseinek és Mao Ce-tung mauzóleumának színhelyén, illetve más városokban.

A vezetők nagy többségét bebörtönözték, többen az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába emigráltak, több mint 1500 embert ítéltek el. A felkelőkkel rokonszenvező, a radikális gazdasági reformok pártján álló Csao Ce-jang pártfőtitkárt két héttel a vérfürdő után leváltották "az ellenforradalmi lázadás támogatása" és "a párt megosztása" címén és házi őrizetre ítélték.

Az 1989-es pekingi diákmozgalom, amely kezdetben kifejezetten reformellenes, maoista színezetû volt, Hu Jao-pang korábbi pártvezető halála után indult el. Az ô bukását 1987. januárjában éppen egy másik egyetemi zavargás idézte elô. Április 17 és 20 között diákok ezrei vonultak a Tienanmen térre. Április 21-én a tüntetők megpróbáltak behatolni az Országos Népi Gyűlés épületébe. Másnap, Hu Jao-pang temetésének napján - a tüntetési tilalom ellenére - több ezren maradtak a téren, közben Csangsában, Sanghajban, és Csengtuban összecsapások zajlottak le. Április 24-én sztrájkba léptek a pekingi egyetem diákjai, és az ország vezetőinek lemondását követelték. 27-én félmillió diák gyűlt össze a Tienanmen-téren: ez volt a legnagyobb tömegmegmozdulás Pekingben a kulturális forradalom óta.

Május 1-én - 1949 óta először - Marx, Engels, Lenin és Sztálin arcképei nélkül tartották meg a hagyományos felvonulást, három nappal később Pekingben 300 ezren követelték, hogy kezdődjék párbeszéd a demokratizálásról. Május 5-én Csao Ce-jang pártfőtitkár elkötelezte magát a párbeszéd mellett. Május 13-án 3000 diák éhségsztrájkot kezdett a téren, május 15-én - Mihail Gorbacsov szovjet elnök és Teng Hsziao-ping kínai vezető történelmi csúcstalálkozójának napján már ismét félmillióra nőtt a tüntetők száma.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
csernobil.jpg

Mégsem haltak meg heteken belül a csernobili önfeláldozó búvárok?

A legenda szerint már a merülés után nem sokkal sugárbetegség végzett velük. Utánajártunk, mi lehet az igazság.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. május 27.



Az HBO Csernobil sorozatában egy pár snitt erejéig nyomon követhettük a három hős búvár akcióját is, akik szembenézve a halállal, önként vállalták, hogy leeresztik az olvadó mag alatti medencét.

Láthattuk, ahogy térdig gázolnak a radioaktív vízben, velük izgultunk, miközben a vaksötétben tönkrementek lámpáik, és együtt örültünk, amikor a küldetést sikeresen teljesítve kijutottak a felszínre.

A sorozat egyelőre nem tért ki rá, de vajon mi lett a búvárokkal?

A legenda szerint - amelyet korábban mi is megírtunk -, már a merülést követő hetekben meghaltak sugárbetegségben.

Egy kutatás azonban ellentmond ennek a verziónak.

Lávaszerű massza az alagsorban

Az első robbanás után tíz nappal egy még komolyabb fenyegetéssel szembesültek a csernobili atomerőműnél. A tűz megfékezésére használt agyag, homok és bór lávaszerű anyaggá változott, ami felgyűlt a reaktormag körül. A massza elkezdte átégetni magát az alatta található vízzel teli medencéig. Ha eljutott volna odáig, akkor a keletkező gőz és az abból képződő radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.

Annak érdekében, hogy megakadályozzák a robbanást, le kellett engedni a reaktor alatti medencében felgyűlt vizet. Ám az alagsor, így a szelepek is víz alatt voltak.

A csernobili „öngyilkossági csapat” népszerű legendája

Az események legnépszerűbb (és valószínűleg kitalált) változata öngyilkos búvárokról szól. E szerint egy katona és két csernobili mérnök önként jelentkezett, és bátran búvár ruhát öltve alámerült a radioaktív vízbe. A lámpáik használhatatlanná váltak a sugárzástól, ám a csapat a sötétben is sikeresen véghez vitte a feladatot. Sikerült megtalálniuk a zárószelepet és kinyitniuk a kapukat, hogy a víz távozzon.

A búvárok tudták, hogy az alagsorban nagyon nagy a sugárzás. A feletteseik megígérték nekik, hogy ha meghalnak, gondoskodni fognak a családjaikról. Tudták, hogy nagy eséllyel öngyilkos küldetésre mennek.

A történet ezen változata szerint, mire elhagyták a medencét, a búvárok már szenvedtek a sugárbetegség hatásaitól, és mindannyian heteken belül meghaltak.

A három csernobili búvár legendájáról mi is írtunk. Erről a verzióról ITT olvashatsz részletesen.

Mi történt valójában?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kadar-janos-1986.jpg

Kádár Jánost sugárvédelmi egység őrizte a Csernobil utáni május 1-jén a tribünön

A politikus legfőbb médiatanácsadója korábban nem ismert részleteket is elárult a szovjet atombaleset utáni drámai napokról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 14.



„Mindent tudtunk, de a lakosságnak nem mondhattunk semmit a csernobili katasztrófáról. Azért május 1-jén a sugárvédelmi szakemberek ott álltak a tribün mellett, hogy jelentsenek Marjainak, mi a helyzet” – mondta a halála előtt a Hetek munkatársának adott utolsó interjúban Lakatos Ernő, az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.

Kádár János legfőbb médiatanácsadója korábban nem ismert részleteket is elárult a szovjet atombaleset utáni drámai napokról.

Lakatos maga Londonban értesült a robbanásról, amikor Kínából hazajövet repülőgépüket brit rendőrök fogták közre, és félrevontatták. Mint kiderült, éppen Csernobil felett haladtak át, így azonnal sugármentesíteni kellett a magyar küldöttség gépét.

Itthon nem csak sugárszintet mérték folyamatosan, hanem a lakosság közhangulatát is.

A Hetek megszerezte a Tömegkommunikációs Kutatóközpont bizalmas felméréseit, amelyet csak a kommunista párt legfelső vezetői olvashattak. Eszerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 47 százaléka elismerte, hogy külföldi rádióadókból tájékozódott a csernobili eseményekről. De

a teljes lakosság 55 százaléka is úgy vélte, hogy egyáltalán nem volt megfelelő a hivatalos magyar tájékoztatás.

Az adatok megerősítik, hogy a csernobili atombaleset nyomán a tömegtájékoztatás olyan hitelvesztést szenvedett el, amit a párt kommunikátorai már nem tudtak helyrehozni. A rendszerváltás 30 évvel ezelőtti ikonikus eseményeihez – köztük Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-ai újratemetéséhez – vezető úton a csernobili robbanás törte át a hallgatás és dezinformáció falát.

További exkluzív részleteket, és Lakatos Ernő utolsó interjúját a Hetek pénteken megjelent számában olvashatsz.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kodaly-cimkep.jpg

Kodály Zoltán szerelmei: először egy 19 évvel idősebb, majd egy 58 évvel fiatalabb nőt vett feleségül

A magyar zenei nevelés fő alakja mindkét esetben rendkívül odaadó férjnek bizonyult.
Kovács-Tóth Noémi írása, képek: Wikipedia - szmo.hu
2019. június 13.



Kodály Zoltán (1882-1967) korának egyik legelismertebb zenei szakembere volt, akinek tudását és módszertanát máig hasznosítják a zeneiskolákban. A háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, pedagógus és népzenekutató – aki az MTA tagja, majd elnöke is volt – ezeken felül a szerető társ szerepében is helytállt. Ugyanakkor eléggé széles skálán mozgott az ízlése a hölgyek terén.

Elsőként – az eredetileg Schlesinger néven született – Sándor Emma (1863-1958) csavarta el a fejét, aki egy jómódú család több nyelven beszélő, tehetségesen zongorázó, éneklő és zenét szerző leánya volt. Fiatalon hozzáment egy pesti kereskedőhöz, otthonuk a zenei elit szalonjának számított. Dohnányi Ernő és Bartók Béla után Kodály Zoltán is segítette Emma zenei fejlődését. Bartók és Kodály nála találkozott először, majd mindketten belehabarodtak a híresen intelligens és humoros asszonyba, utóbbi esetben ráadásul viszonzásra lelt a vonzalom.

A 23 éves Kodályt nem tántorították el olyan apróságok, mint hogy Emma férjezett volt, ráadásul nála 19 évvel idősebb, valamint távol állt a klasszikus szépségideáltól is.

Úgyhogy némi felfordulást és formaságot követően 1910-ben, 28 évesen elvette feleségül az akkor 47 éves szerelmét, aki élete végéig hű társa maradt.

Kodály Zoltánnénak nem kellett szégyenkeznie hírneves ura mellett, mivel maga is tehetséges műfordítónak, illetve zeneszerzőnek bizonyult. Egyes témáit Bartók, Dohnányi és Kodály is feldolgozta, zongora-szerzeményeivel pedig Londonban és Párizsban egyaránt díjat nyert. Híres zeneszerzők tisztelték és szerették, többen neki ajánlották elkészült műveiket. Emma ugyanakkor lemondott a saját karrierről, inkább férjét segítette egész életében, például kottákat másolt és népdalokat gyűjtött a munkájához, valamint német átiratokat készített balladákhoz és nótákhoz.

Zoltán és Emma imádták egymást, mindig együtt töltötték a szabadidejüket, ahogyan a nemzetközi hangversenykörutakra is közösen utaztak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A_Mengele_lany02.jpg

Aki legyőzte Mengelét – a négy koncentrációs tábort túlélő magyar lány igaz története

A szlovákiai magyar nő visszaemlékezéséből Veronika H. Tóth írt mellbevágó regényt A Mengele-lány címmel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 05.



„A színtiszta pokol volt, amit emberek teremtettek más emberek számára itt a földön” – így jellemzi Auschwitz-Birkenaut Viola Stern Fischer, a négy koncentrációs tábort túlélő, szlovákiai magyar nő. A történelmi könyvek rideg vonalasságán az első mondattal túllépő visszaemlékezéséből Veronika H. Tóth zsurnaliszta írt mellbevágó regényt A Mengele-lány címmel. Viola, korábbi nevén Ibolya az egyike volt azon keveseknek, akik túlélték a haláltábor rettegett orvosának embertelen kísérleteit.

Mengele-lány voltam. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett viselniük a kísérleteit. Egyike a keveseknek, akik ezt túlélték.

És talán az egyetlen, aki legyőzte – a doktor és a csapata olyasmiket művelt velem, hogy valójában soha nem részesülhettem volna az élet legnagyobb ajándékában: nem tarthattam volna a kezemben a saját gyermekemet. Kétszer győztem le őket, két csodálatos lányom van” – ezzel a gondolattal kezdi visszaemlékezését a Stern Rózsa Ibolyaként született Viola Fischerová az Animus Kiadó által gondozott regényben.

Az idős hölgy hetven évvel a történtek után tér vissza emlékeihez, és úgy adja át a második világháború előtt, alatt és után történteket, ahogy az emlékezetében megmaradtak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x