hirdetés
box.jpg

A szerződések fele túlárazott volt korábban az ökölvívó szövetségnél – állítja az új elnök

Bajkai István 10 hónapja vezeti a szövetséget, szerinte Erdei Zsolt elnöksége alatt közel kerültek a fizetésképtelenséghez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 07.


hirdetés

Bajkai István, aki a Fidesz országgyűlési képviselője, a Digisport reggeli műsorában beszélt arról, hogy van kötődése a sportághoz, régebben a Vasasnál bokszolt ugyanis.

Majd rátért a szövetség pénzügyi problémáira, amelyekről a következőt mondta:

"Nem varrnám egy ember nyakába, de kétségtelen, hogy rendbe kellett tenni a pénzügyi gazdálkodást, a szervezeti struktúrák erősítését. Ez utóbbi munkát még el kell végeznem. Az viszont már tény, hogy az ökölvívó szövetség pénzügyi helyzetét sikerült stabilizálni" – mondta.

Bajkai István, aki többek közt Orbán Viktor miniszterelnököt is képviselte ügyvédként, azt is elmondta, hogy a tavaly augusztusi ifjúsági világbajnokság okozott nagyobb hiányt a szervezet költségvetésében. A rendezvény nem itt lett volna eredetileg, lényegében az utolsó pillanatban került Magyarországra, először Győrben akarták megrendezni, végül a Duna Aréna lett a helyszín.

– Le kellett ülnöm majdnem minden szerződő partnerrel, és részben megértetni a helyzetet, hogy a követeléseik nem jogosak. Ennyi van és nem több" - mondta az ügyvéd-képviselő.

hirdetés

Bajkai szerint a szerződések 50-55 százalékánál volt túlárazás.

A továbbiakról nem akart jóslásokba bocsátkozni a sportágat illetően, azt sem akarta megtippelni, hány magyar ökölvívó jut ki a tokiói olimpiára.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kaiser-ede-elso-napja-szabadon.jpg

Blikk: Rendhagyó szabadulóbulit tartott hétfőn Kaiser Ede

Még a legelkeseredettebb pillanatában is törődött azzal, hogy mit eszik - mondta az ügyvédje a lapnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Míg a legtöbb elítélt, miután végre maga mögött hagyja a börtönt, féktelen bulizással és ivászattal ünnepli az új életét, addig Kaiser egy hatalmas biciklitúrával és többórás edzéssel töltötte első szabadnapját - írja a Blikk.

A férfit a nyolc emberéletet követelő móri mészárlás miatt tévesen ítélték el, később viszont felmentették. Mint később kiderült, a bankrablást és a gyilkosságot Nagy László és Weiszdorn Róbert követte el.

Kaiser Ede ugyanakkor más bűncselekmények, többek között például fegyveres rablás miatt 18 év börtönt kapott.

A börtön előtt az ügyvédje és a barátai várták.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
petofi-hid-google.jpg

A Dunába ugrott egy 30 éves férfi a Petőfi hídról Budapesten

A rendőrök mentették ki a vízből.
Címkép: Google Street View - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

A Dunába ugrott egy férfi kedden kora délután a Petőfi hídról Budapesten - közölték a police.hu oldalon.

A rendőrségre 13 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a IX. kerületben a Petőfi hídról egy férfi a Dunába ugrott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei 3 percen belül a helyszínre értek és a férfit kihúzták a vízből, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
m7-es-tolato-auto.jpg

Tolatni kezdett egy autós az M7-esen, miután rájött, hogy nem kanyarodott le a lehajtónál

A mögötte érkező sofőr nagyon megijedt, ijedtében a leállósávba sorolt be, hogy a mögötte érkezők ne ütközzenek neki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Ijesztő jelenetet rögzített egy férfi autójának fedélzeti kamerája hétfőn az M7-es autópályán a Balaton felé.

Egy autós a külső sávban elkezdett tolatni a pályán, miután valószínűleg rájött, hogy nem kanyarodott le a veszprémi lehajtónál.

A videót készítő sofőr szerencsére már messziről látta a szabálytalanul közlekedő autóst, így nem történt baj. A férfi ijedtében rögtön a leállósávba sorolt be, hogy a mögötte érkezők ne ütközzenek neki.

Földvári Tamás az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy először azt hitte, csak lassan megy az előtte haladó szürke autó, aztán azzal szembesült, hogy ég a kocsi tolatólámpája és valóban tolat a sofőr.

"Nagyon megijedtem. Nem tudom elmondani, hogy mit éreztem. Szerintem ennyire még nem ijedtem meg autóban"

hirdetés

- mondta a férfi.

Ehhez kísértetiesen hasonló eset történt idén januárban Budapesten a reptérről kivezető gyorsforgalmi úton. Akkor egy sofőr az M0-s kihajtónál kezdett el tolatni ugyanúgy a külső sávban.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mirkoczki-adam-eger-polgarmestere.jpg

Kilép a Jobbikból Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem akarja, hogy a pártpolitika bármiféle befolyással bírjon a döntéseire vagy Eger sorsára - közölte a politikus.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Távozik a Jobbik Magyarországért Mozgalomból Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere - közölte a párt.

A közlemény szerint

"semmilyen nézeteltérés, semmilyen konfliktus nem áll ennek hátterében, és Mirkóczki Ádám döntésének egyáltalán nincs köze az utóbbi időben a párt körül zajló eseményeknek". Hangsúlyozzák, hogy egyik fél részéről sem politikai döntés született.

Mirkóczki Ádám a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője volt tavaly őszig, amikor az önkormányzati választásokon megválasztották Eger polgármesterévé. Azóta a pártban nem vállalt semmilyen szerepet, csak a városvezetői feladataival foglalkozott.

"Döntésemnek egyetlen oka van: városvezetőként, felelősséggel tartozva minden egriért és szeretett városomért, nem hagyhatom, hogy a pártpolitika bármiféle befolyással bírjon döntéseimre vagy Eger sorsára. Polgármesterként kizárólag Egerhez, az egriekhez akarok hű lenni, kizárólag értük kívánok a jövőben dolgozni. Döntésemnek nincs köze sem politikai, sem személyi ügyekhez, ahogy vélt vagy valós konfliktusokhoz sem. A Jobbiknak és különösen egykori képviselőtársaimnak sikeres és eredményes munkát kívánok"

hirdetés

- írta a politikus Facebook-oldalán.

Nemrég a korábbi pártelnök, Sneider Tamás lépett ki a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!