hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
„A szerelem mindent legyőz” – beszélgetés az Apró mesék alkotóival
Közvetlenül a második világháború után játszódik az Apró mesék című film, egy olyan pillanatban, amikor a harcok vége még korántsem jelentette a békét, a félelmek elmúlását.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. március 05.


hirdetés

A március 14-i országos premier előtt beszélgettünk az alkotókkal, Szász Attila rendezővel, Köbli Norbert forgatókönyvíróval, és a női főszereplővel, Kerekes Vicával.

-Romantikus történelmi thrillerként hirdetik az Apró meséket. Ez a három jelző izgalmas elegyet sejtet.

Szász Attila: Ez az igazság: történelmi, mert 1945-ben játszódik, romantikus, mert egy szerelmi szál áll a középpontjában Szabó Kimmel Tamás és Kerekes Vica figurája között, és thriller, mert különösen a második órája nagyon fordulatos, feszültségekkel teli, szó szerint vérbeli thriller. Norbi ügyesen tudta ötvözni a forgatókönyvben ezeket a műfaji elemeket, amelyeket mi mind szeretünk és reméljük, a nézők is szeretni fogják.

Köbli Norbert: Gondolkodtunk azon, hogy a romantikus jó jelző-e. A Félvilág című filmünknek az volt a szlogenje, hogy „a szerelem nem minden”, nem volt romantikus, még akkor sem, ha pártkapcsolatról szólt. Ez a film azonban azt mondja, hogy „a szerelem mindent legyőz”, innentől kezdve romantikus.

-Ez már a negyedik közös filmetek, lassan a klasszikus alkotópárosok nyomdokaiba léptek. És mind a négy, A berni követ, a Félvilág, az Örök tél és ez is kiélezett történelmi helyzetben játszódik. Hogyan találtatok rá a mostani ötletre?

K.N.: Már korábban is használtam más filmek esetében a kutatómunkához egy könyvet. Az a címe: Hozott szalonnával…, amely a 20. század apróhirdetéseit gyűjtötte össze…

-…”Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné” – így fejeződik be Örkény István: Budapest című egypercese…

K.N: Talán A vizsgához gyűjtöttem anyagot, sokat olvastam a 40-es évekről, és feltűnt, hogy apróhirdetésekben gyakran szerepel: „keresem férjemet, keresem fiamat, keresem apámat…”. Így született meg a szélhámos főhős ötlete. Először a karakter volt meg, aztán kikerekedett a történet. Kezdetben úgy gondoltam, hogy Budapesten játszódjon az egész, az első változatban még nyilasok is voltak benne, meg Aranyvonat, aztán egy álomban jelent meg nekem a folytatás. Ez volt az első eset, hogy megálmodtam a történetet az erdőszéli házról, ahová a főhős elvetődik. Úgy négy-öt éve ültünk le Attilával és Lajos Tamás producerrel, hogy az új filmről beszéljünk. Elmeséltem az ötletet, és mindkettőjüknél hasonló lelkesedést tapasztaltam. Akkor írtam meg a forgatókönyvet.

Sz.A: Amikor Norbi valami ötletet prezentál, soha nem arra ugrom rá, hogy mikor játszódik, hanem a sztori ragad meg. Az adott történelmi korszak pedig külön dimenziót ad neki, sőt, úgy érzem, hogy ez a történet nem is játszódhatna máskor, ilyen csak egy vészterhes, kaotikus időszakban eshet meg.

K.N.: Olyan korszakokban játszódnak azok a filmek, amelyek érdekelnek, és amiket írok, amikor az embereknek azt mondják: mától mást kell gondolnotok, mint eddig. Tudjuk, hogy tegnap menetelve, kart lóbálva drukkoltatok egy rezsimnek, vagy azt gondoltátok, hogy ez az igazság a világról, de mától minden másképp lesz. Ti maradtok ugyanazok, de mást kell gondolnotok a világról, a társadalomról. Ahogy például a kisnyilasok többszázezren átöltöztek és beléptek a kommunista pártba… gyökeresen változik minden, de a filmben is elhangzik egy mondat: „Jó vadászra mindig szükség lesz”.

-Vica, Te hogyan élted bele magad ebbe a nehéz szerepbe?

Kerekes Vica: Nagyon fontos a film előélete, amikor elolvasom a forgatókönyvet, beszélgetek a rendezővel. Utána jön a napi szintű munka. Egyszer csak magamba ásom a szerepet, és lehet, hogy nem készülök rá a tükör előtt, mégis egybeérek a figurával. Amikor elindul a forgatás, a szerep elkezd élni. Lehet, hogy ez kicsit misztikusan hangzik, de biztosan minden színésznek más az útja. Én „láthatatlanul” foglalkozom a karakterrel, és aztán csak úgy megszületik. Ezért fontos nekem az első nap, amikor észlelem, hogy rákerült-e a sínre, meg tud-e szólalni általam vagy nem. Ezért sem tudok olyankor előtte éjjel aludni…

K.N: Tehát ösztönösen tartod végig a folyamatot, nem elemzed, nem tudatosítod magadban?

GNL: A számból vetted ki a kérdést…

K.V: Azért nagyon sok minden lerakódik bennem, a történet, a forgatókönyv mondatai. Már abból kirajzolódik egy sor dolog, hogy tudod a tényeket: egy erdő közepében élek, a férjem elment, várom, de mégsem és ott van a gyerek. Ebből én már tudom, hogy milyen lesz az a nő. A továbbiakban már nem foglalkozom vele, csak élem, próbálom az ő szemével látni és megélni a helyzeteket. És akkor jön a rendező, aki azt mondja, hogy „de”, hogy „itt”. És ez a jó, hogy addigra én már kieresztem magamból, ő pedig jó esetben kordában tart, irányít, mert én nem nagyon tudom magam ellenőrizni. Belsőleg igen, de ami a kamera elé kivetül, az megint más. De ugyanúgy része a karakter felépítésének a ruhák kiválasztása, a frizura. Ezek számomra sokat mutatnak, mert egészen másként viselkedik egy színész egy korabeli ruhában, és nem mindegy, hogy milyen az a ruha.

Sz.A.: A ruhapróbák egy kicsit már színészpróbák is. Nézem a ruhát, és úgy gondolom: ez túl elegáns ahhoz, hogy ebben kimenjen vadászni. Lehet, hogy akkoriban hordtak ilyeneket, de a mai nézőknek csináljuk a filmet, és nem lehet érzetre túl elegáns, így aztán elindul egyfajta „pingpongozás” a jelmeztervezővel és a színészekkel. Ezáltal számtalan apró részletbe belemegyünk, és ezek beleépülnek a karakterbe, miközben csak állsz és ruhát próbálsz.

K.V.: Amikor már nagyon láttam, hogy milyen ez a nő, jött egy hosszú zöld ruha, amit én nem akartam, mert úgy éreztem, nem hozzá való. De a többiek azt mondták, hogy jó. Ez a csapatmunka, ilyenkor háttérbe kell vonulni.

-Az ilyen átmeneti korszakokra jellemző, hogy mindig megjelennek a zavarosban halászók, és összeomlanak a megszokott erkölcsi értékek.

K.N.: Amikor elkezdtem ezt a történetet írni, az fogott meg, hogy Budapest éhezik, vidéken van élelem. A budapesti úrinők megpróbálják rátukmálni perzsaszőnyegeiket a falusiakra, hogy kapjanak ennivalót. Csak az aranynak van értéke, semmi másnak. Akinek aranya van, az tud magával valamit kezdeni. Attilával meg is fogalmaztuk, hogy a film tulajdonképpen western, abban az értelemben, hogy törvényen kívüli állapot van, a régi jogrend összedőlt, az új még csak alakul. Mindenkinél fegyver van, mert a háborúból jött. És valóban, nincs egy elfogadott normája a viselkedésnek, mindenki csak saját magára, saját erkölcseire, elveire hagyatkozhat. Lehet, hogy nem játszódhatna máskor, hacsak nem csinálunk belőle egy valódi westernt, ahol egy revolverhős elvetődik egy tanyára, ahol egy magányos asszony él…

K.V.: Nemrég egy kritikus azt mondta nekem, hogy ebben a filmben „karakterteremtés” történt, mert mostanában nem jellemző az erős nő megjelenítése és számára ez volt a legnagyobb csoda. Mert volt ugyan, hogy főszerepet játszottak nők, de többnyire valami „defektjük” volt.

-Érdekes, hogy Török Ferenc 1945-jét is jellemezték „westernként”, és a Délidőhöz hasonlították, innentől már csak egy lépés az erős nő figurája Claudia Cardinale alakításában a Volt egyszer egy Vadnyugatban.

SZ.A.: Az a motívum, hogy egy nő egyedül él egy házban, és évek óta így kell magáról és a fiáról gondoskodnia, rögtön szembejön és arcul csapja a nézőt. Már az első megjelenésekor puska van nála, és a belépő megteremtette az egész karaktert. Mostanság is vannak erős női figurák a magyar filmekben, csak a mai környezetben nehéz ezt ennyire artikulálni.

-Történtek-e olyan események a forgatás során, amelyek jellemzőek voltak a közös munkára?

SZ.A.: Én úgy érzem, hogy nagyon jó csapat gyűlt össze a kamera előtt és mögött egyaránt. Nemcsak tehetségben, személyiségben, hanem hozzáállásban is. Iszonyú lelkesedéssel láttak hozzá, és egy emberként akartak jót csinálni. Ehhez extra varázslatot is kölcsönzött az, hogy négy hétre leköltöztünk egy erdő mélyére Páty közelében. Nyugalom és természetközeli érzés szállt meg bennünket. Voltak persze nehéz pillanatok, amikor nagyobb fizikai terheket róttunk a színészekre – ilyenek voltak a hidegvízbe belemenős éjszakák, vagy akár az a pár nap a Magas-Tátrában, hóban, fagyban – de mindenki zokszó nélkül csinálta végig a dolgát. Jó volt az összhang köztem és a színészek között, ezúttal nem kellett velük pszichológust játszanom… Általában az első 1-2 hét a vízválasztó. Ha akkor érzi a stáb, hogy valami jó készül, automatikusan elkezdik jobban odatenni magukat. Ilyenkor hajlandóak extra köröket futni, és nem az lebeg a szemük előtt, hogy jön az ebédszünet, hanem az, hogy jól sikerüljön az a snitt.

-Vica, számodra melyik volt a jelenet, ami a legkeményebben igénybe vett?

K.V: A pofozós jelenet, amikor a férjem bántalmaz. Ilyent még nem éltem át, nem tudom, mi történt velem, mert általában uralni tudom ezeket az érzéseket, nem szoktam kinyitni a magánszférámat, élesen leválasztom a játéktól. Most nem tudtam megállítani őket, mert mintha egész máshonnan jött volna valami megfoghatatlan. Utána nagyon sokáig kellett az erdőben barangolnom, hogy meg tudjak tőle szabadulni. Általában jó érzés, hogy megszületik valami, amiből aztán ki tudok bújni, de ezúttal nem ment.

Sz.A.: Főleg azért, mert sokszor fel kellett venni a jelenetet. Partnered, Molnár Levente és te magad is próbáltátok eljátszani, hogy valódinak hasson, de amikor Levente csak imitálta a pofont, nem jött elő nálad az a lelkiállapot. És akkor azt mondtuk, csináljuk élesben és megpróbáljuk a lehető legkevesebbszer felvenni. És ez az érzés, hogy egész nap vernek, tudat alatt nagyon megalázó lehetett számodra. Aztán a vágásnál nagyon szigorúnak kellett lennünk, mert ami színészileg csoda volt – például amikor Vicának remegett a hangja, vagy sírva próbálta Leventét szembe köpni – végül kimaradt, mert úgy döntöttünk, hogy ez a nő olyan kemény, hogy még itt is visszafojtja az érzéseit.

K.V.: A színész játéka olyan, mint egy szakadék, nem tudod, hová érkezel. Ezért remegek, amikor először megnézem a kész filmet. Nem azt nézem, hogy egészében milyen, hanem azt, hogy mit vágtak be, mit hagytak ki… ilyenkor foszt meg a vágó és a rendező egy-két díjtól, de nem baj, nem azokért élünk. (nevet).

-A trailerek köztudottan túlsűrítik a filmeket a maguk másfél-két percében. Az Apró mesék ajánlója, mit tagadjuk, igen brutális. És amikor láttam, hogy külön trailert készítettetek Valentin-napra, kissé morbidnak találtam az ötletet. Tényleg ennyire kemény filmre készüljünk fel?

SZ.A.: Az az igazság, hogy nem nagyon hazudik a trailer, nem kellett feltuningolni ahhoz, hogy más arcát mutassa a filmnek. Érződik rajta, hogy mozgalmas, feszült alkotás. A Valentin-napi trailer ötlete pedig onnan jött, hogy az első két előzetest a thriller-oldalára húztuk fel, ezért ebben megpróbáltuk a romantikus oldalát kidomborítani. Végül sikerült, bár úgy kezdődik, hogy boxerrel megverik a főhőst…

Az alkotók azt is elárulták, hogy éles viták folytak a film címéről, mert többen attól tartottak, hogy az Apró mesékről gyerekfilmre, esetleg szkeccsfilmre asszociál a néző. Végül azonban maradt ez a kissé „félrevezető” cím a maga összes talányával…


KÖVESS MINKET:




A Zodiákustól a Kennedy-gyilkosságig – a legjobb, valós bűnügyeken alapuló filmek
Még mielőtt a Manson-gyilkosságon borzonganánk, ami Tarantino új filmjében is fontos szerepet kap, nézzünk újra pár klasszikust!
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Jó belegondolni, hogy nekünk is van Martfűi rémünk és Viszkisünk - mármint hírhedt bűnözőket ábrázoló filmjeink -, de azért érdemes végigpörgetni az egyetemes film klasszikusait is, melyek mertek bátran az elevenébe mászni megtörtént, komolyabbnál komolyabb bűneseteknek.

Capote (2005)

Truman Capote leghíresebb regénye, a Hidegvérrel a megírása körül forognak Bennett Miller filmjének eseményei. Capote (Philip Seymour Hoffman Oscar-díjat is kapott elképesztően hiteles és érzékeny alakításáért) először csak egy újságcikk miatt utazik el Kansasbe, de aztán regénnyé dagad a jóravaló családapa, felesége és gyermekeik esztelen kiirtásának története, hiszen már elsőre van benne valami teljességgel érthetetlen. A bűnbe sodródást, az áldozatként gyilkossá válás lélektani folyamatát Millernek sikerült olyan érzékletesen bemutatnia mozgóképen, mint az írónak könyvben.

Henry: Egy sorozatgyilkos portréja (1986)

Minden idők egyik legrémisztőbb true crime-filmjének főhősének figuráját az alkotók a sorozatgyilkos Henry Lee Lucasról mintázták, akit tizenegy gyilkosság miatt ítéltek halálra, de állítólag több száz áldozata is lehetett. A film olyan pszichológiai pontossággal ábrázolta az élvezettel ölést, amit sok nézőből felháborodást váltott ki.

Kapj el, ha tudsz (2002)

Steven Spielberg ebben a filmjében talán a legkönnyedebb, legjátékosabb és leghumorosabb. A sztori persze adta, hogy így legyen: Frank Abagnale (Leonardo DiCaprio), minden idők egyik legzseniálisabb csalója egyvalamit tudott olyan tökéletesen, mint hamisítani: megszökni az FBI elől. Tom Hanks és DiCapiro kettőse örök kedvencünk ebben a lezseren elegáns filmben, melynek szinte minden képkockáján érződik, hogy a Mester nagy epikus történelmi munkái után csak úgy kirázta a csuklójából.

Kánikulai délután (1975)

Sidney Lumet Oscar-díjas filmjében egy férfi (Al Pacino egyik legnagyobb alakítása) bankot rabol, hogy ki tudja fizetni a szerelme operációját. A sztori igazi klasszik példa a káoszelméletre: az események egymást generálják, míg végül élet-halálról szóló túszdráma és médiacirkusz kerekedik az egészből. A valóságban is megtörtént bankrablás főszereplője, John Wojtowitz egyik inspirációja egyébként A keresztapa volt, az eset pedig a rendőrségi képzés tananyagává vált: ezen a példán keresztül tanítják meg, hogyan kell kezelni a túszejtőket és a pánikoló tömeget.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:



Elrabolt világ-kritika: Hogyan igázhatta le egy ilyen buta faj az emberiséget?
A film, ami elrabol 109 percet a néző életéből.
Balázs Mihály, fotók: YouTube - szmo.hu
2019. március 24.


hirdetés

Rupert Wyatt neve nem sokat mondhat az átlag moziba járónak, pedig ő rendezte a 2011-es A majmok bolygója: Lázadást, amely egy korrekt sci-fi volt - az új Majmok bolygója-sorozat egyik legjobbja. Ha ismerné a rendezőt, talán magasabb elvárásokkal ül be a néző az Elrabolt világra, hiszen hasonló élményt ígér, csak épp itt elnyomó idegenekkel.

A film nyitánya hangulatos, érezni a potenciált a filmben és a történetben: elnyomás, bábállamot irányító idegenek kiléte, nyomasztó, disztópikus hangulat, gazdagok és szegények közti, kiéleződött feszültség - nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. A sztoriban megvolt a lehetőség, hogy akár egy jövőben játszódó 1984 is lehetett volna. De készüljünk fel: semmiféle hasonló élményünk nem lesz, és a nyitányban feldobott kérdésekre sem igazán kapunk választ a film végére.

Ha egy filmben gyengécske a történet, az még nem hatalmas probléma, ha valami kárpótol érte: a látvány, a színészi játék, esetleg a mondanivaló, bármi érdekes vagy értékes összetevő. Ám ha szinte minden alkotóelem közepes és még a sztori is unalmas, akkor a 109 perces mozi hosszabbnak tűnik, mint a Titanic. Jelen esetben is így történik: az Elrabolt világ annyira középszerű és érdektelen, hogy az ember egy nap múlva arra sem emlékezik, hogy látta.

A zene ugyanakkor hatásos.

A film zeneszerzőjének, Rob Simonsennek köszönhetően szerencsére azért nem nézhetetlen az Elrabolt világ. A zenei motívumok, témák mind tökéletesen passzolnak egy negatív utópia képeihez. A hangkeverés, kreatív zenehasználat, az idegenek hangjai, a környezeti zajok mind hozzátesznek az élményhez. Növelik a feszültséget, atmoszférateremtőek.

De ennyi. Sajnos nem tudok mást kiemelni. Az operatőr túl sokat használja a kézikamerát, ez inkább zavaró, mint hangulatteremtő eszköz, ami azért kár, mert amikor látjuk azt: a környezet kimondottan színvonalas. Olyan, mintha egy Paul Greengrass-féle Bourne-filmet szeretnének ötvözni egy politikai drámával, csak éppen nagyon nem működik. A vizuális effektek erősen közepesek, bár a készítők nem gazdálkodhattak túl nagy költségvetésből. A történet lassú, a karakterek érdektelenek, sok szereplőt mozgat a film, de senki sem tud igazán kibontakozni, még a főszereplőink sem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:




Trónok harca 8: Kiszivároghatott, mi történik az első epizódban
Valaki megosztotta, azóta terjed az interneten.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 25.


hirdetés

Április 15-én indul a Trónok harca záró évada, amire majdnem két évet kellett várnia a rajongóknak. Vagy egy jó marketingfogás, vagy nagy szívás, ami megesett: úgy tűnik, kiszivárogtak az első epizód részletei. Egy "TheRealFikiDoctor" nevű Reddit-felhasználó posztja állítólag teljesen leírja az első rész tartalmát, posztja pedig gyorsan terjed az interneten.

Sok rajongó egyébként úgy gondolja, a szivárogtatásban nincs semmi meglepő, volt már több hasonló eset az HBO-nál a Trónok harca kapcsán, ahogy például az eggyel korábbi évad esetében is.

A rajongók többsége nem boldog a hírtől, sokan kiakadtak a közösségi médiában, és arról posztolnak, hogy mindenáron el akarják kerülni a spoilereket.

A korábbi hasonló esetek tapasztalatai miatt nem valószínű, hogy az HBO kommentálja majd a bejegyzést - írja a hvg.hu.


KÖVESS MINKET:




Mi-kritika: A Tűnj el! rendezője elkészítette az év horrorfilmjét
Jordan Peele filmjében mindenki talál magának valamit, amit szerethet, amin gondolkodhat, ami sokkolhatja.
Balázs Mihály, fotók: YouTube - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

A tavalyi Oscaron a legjobb eredeti forgatókönyv díját bezsebelő Jordan Peele rendező-író legújabb groteszk horrorélménye a Mi. A tavalyelőtti Tűnj el! című filmjével elért győzelme után Peele valószínűleg a stúdiótól szabad kezet kapott, így olyan filmet készíthetett, amilyet csak szeretett volna, ő pedig maradt a jól ismert úton és egy igazán szórakoztató, elgondolkodtató, bizarr és nagyon különleges szerzői thriller-horror-drámát rakott le az asztalra.

A film története a szokványos horror/thriller zsáner alapokra építkezik: egy családi nyaralás pokollá válik egy elszigetelt helyen. Ugyan nem egy elhagyatott kunyhóban játszódik a cselekmény, de majdnem: egy vidéki nyaralóba utazik le a família, s majd aztán itt kénytelenek szembeszállni támadóiikkal és önmagukkal. A cselekmény központjában a karaktereik és az ő döntéseik állnak, a személyiségfejlődésükkel együtt a történet is velük fejlődik, átalakul. A bezárt, klausztrofób helyszín kinyílik, már-már „road movie” lesz és így tovább – ahogy halad előre a cselekmény, úgy folyamatosan nyílnak ki a film előtt is az utak. Egy-egy visszaemlékezés strukturálisan megtöri az eseményeket, ezzel próbálják a nézőket kizökkenteni a konstans feszültségből. Ezek a felbukkanó múltbéli bűnök pedig még a tapasztalt horrorrajongók számára is tartogatnak meglepetéseket.

A Mi nem kellemes meglepetés, mert az a rendező előző munkája volt - ez már az elvárt szint volt Jordan Peeletől és csapatától, amit magasan meg is ugrott. Fantasztikus szereplőgárda állt a rendelkezésére. A főszereplő, az anya, azaz Lupita Nyong’o annyira erőteljes, emlékezetes alakítást nyújt, hogy meg lennék lepve, ha nem jelölnék Oscarra év végén. Az apát alakító Winston Duke a „comic relief”, vagyis az a karakter, aki humorral oldja a feszültséget, hiszen majdnem minden horrorfilmben szükség van egy ilyen szereplőre. A film e téren még túl is teljesít és már-már a vígjáték zsánerébe is bele-bele kóstol Winston Dukenak köszönhetően - de nem zavaró módon, sőt, akár külön filmben is megnézném ezt a karaktert. A gyerekszínészeket sem kell félteni, mindenki a száz százalékot nyújt. Egyszerűen nincs kifogásolható elem, minden szereplő/mellékszereplő tökéletes választás. Ezzel is bizonyíthatják az alkotók, hogy a Tűnj el! castingja nem véletlenül sikerült annyira jól tavaly.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x