hirdetés
tk3s_goff_prince_harry___4143361-2-1000x679.jpg

„A szabadság nyomijai” – Harry és Meghan új életrajzi könyvéből simán öngól lehet

jh. Fotó: Northfoto/Justin Goff/KGC Photo Agency LLP - szmo.hu
2020. augusztus 11.


hirdetés

1. Meghan a királynőtől nem azt a tiarát kapta meg az esküvőjére, amelyiket akarta. Az nem derül ki, melyiket akarta, az viszont igen, hogy II. Erzsébet egy 1932-ben készült, gyémánt-tiarát ajánlott fel Meghannak, amelyet még Mária királyné viselt. A botrány akkor tört ki, amikor Harryék rácsörögtek a királynő öltöztetőnőjére, és közel húsz éve az egyik legközelebbi bizalmasára, Angela Kellyre, hogy "épp itt vannak a Buckingham Palota előtt" Meghan Párizsból átmagánrepülőztetett fodrászával, és azonnal be akarnak menni, felpróbálni a tiarát.

Angela Kelly azt mondta, ez nem így működik, a királyi ékszereket csak az uralkodó beleegyezésével, előre egyeztetett időpontban lehet megnézni, hiszen font-százmilliókat érő kollekcióról van szó. Harry ezt a rendreutasítást nagyon rossz néven vette.

2. Vilmos herceg az eljegyzés előtt (Harry és Meghan akkor körülbelül bő egy éve folytattak távkapcsolatot, tehát két különböző kontinensen éltek) leült Harryvel, és a következőket mondta neki: "Nyugodtan adj időt magadnak, ne siesd el. Ismerd meg egy kicsit jobban ezt a lányt." Az "ezt a lányt" kifejezés a könyv szerint sértette Harryt és Meghant, mert "lenéző színezetet" éreztek benne, és Harry úgy fogta fel, hogy a bátyja "egy sznob." Ugyanígy járt Harry legjobb gyerekkori barátja, Tom Inskip is, aki azt javasolta a hercegnek, előbb próbálják ki az együttélést Meghannal, mielőtt összeházasodnak. Inskip azonnal kegyvesztett is lett: az esküvőn ugyan még ott volt, a menyegzői partira azonban már nem hívták meg. 

3. Katalin hercegné egyszer nem ment el shoppingolni Meghannal. Kiderült ugyanis, hogy épp ugyanabba a bevásárlóutcába tartanak, Katalin egy terepjáróban ment valahová. Meghan abban reménykedett, hogy Katalin felajánlja, vásárolgassanak együtt. Katalin a könyv szerint ezt nem tette meg (egyes sajtóhírek szerint a biztonsági protokoll lehetett a fő ok, a jövendőbeli király feleségét komoly védelem illeti meg, a biztonsági emberek, valamint az útvonal átszervezése bonyolult lett volna).

Meghan úgy érezte, Katalin nem vette őt a szárnyai alá, és amikor Katalin virágokat küldött neki a születésnapjára, azzal sem volt elégedett. Több személyes kontaktust várt volna a sógornőjétől.

4. Amikor Meghant 2017-ben, menyasszonyként a királynő meghívta a királyi család hagyományos karácsonyi fogadására, az egyik családtag, Mihály kenti herceg felesége, a 75 éves Marie-Christine egy szerecsent ábrázoló fülbevalót viselt. Ez Meghant rosszul érintette, mert úgy érezte, a fübevalóval a hercegné "üzenhetett neki", utalást téve Meghan félig afro-amerikai származására. 

A könyvben még az is szerepel, hogy a királyi család nem támogatta eléggé Meghant, nem védte meg őt a sajtó támadásaitól, kritikáitól, pedig Harryvel számtalanszor panaszkodtak Károly hercegnek és a palota embereinek. Azt a választ kapták, hogy "ez így működik", a királyi család nem szabhatja meg, hogy a sajtó és pláne a közösségi média felhasználók mit posztolnak.

A sussexi hercegi pár azt is kifogásolta, hogy a királyi család nem értékelte eléggé az ő "sztár-státuszukat", és azt, hogy a család globális hírnevét milyen magasságokba emelték. Mármint ők ketten. 

A fenti idézeteket én magam, angolból fordítottam, ismétlem, ez nem a magyar kiadás kritikája, csupán egy első, szigorúan személyes benyomás, amely az angolul már kiszivárgott részletekből és cikkekből kialakult bennem. 

És ez a benyomás számomra lesújtó. Ha egy világjárvány és a nyomában taroló globális gazdasági problémák, munkanélküliség, bedőlő cégek, tönkrement kisvállakozások kárvallottjai, vagyis a "kisemberek" együttérzését Harry és Meghan iránt a szerzők ezzel a könyvvel akarják kivívni, erősen kétlem, hogy sikerülni fog.

Ha nem tudnak valami erősebbel előállni, és ellensúlyozni azt a tényt, hogy a fenti "szörnyűségek" mellett, amelyeket ki kellett állniuk, a sussexiek száz szobás paloták, magánrepülőgépek, terepjáró-flották és sürgő-forgó szolgahad között töltötték a mindennapjaikat, akkor ez bizony igencsak vékonyka lesz. Főként a jól dokumentálható tények ismeretében, miszerint Meghan csak az első évben 1 millió fontot, vagyis 400 millió forintot költött ruhákra, 2,4 millió fontért újíttatták fel nekik közpénzből windsori udvarházukat, Frogmore-t, amelyben nettó pár hónapot laktak, és jelenleg is évi 2,4 millió font (majdnem egymilliárd forint) juttatást kapnak Károly hercegtől, miközben egy Los Angeles-i luxusvillában élnek (Tyler Perry komikus adta nekik kölcsön lassan fél éve). Most mit mondjak? Miattuk nem mostanában fog megszakadni a szívem.

Lehet, hogy a könyv tartogat még súlyosabb leleplezéseket, amelyek valóban kiverik majd a biztosítékot minden jóérzésű emberben. De amit eddig tudok, arról nekem bevallom, az ugrik be: ez nem A szabadság nyomában, ez "a szabadság nyomijai".

Ugyanis nem tudom elképzelni, hogy sértődhet meg valaki a fent felsorolt, banális, és sok esetben teljesen megmagyarázható apróságokon. Miközben olyan elképesztő luxusban él, amelyről a Föld lakosságának 99 százaléka még csak nem is álmodhat.

Harry 35 éve a brit királyi család tagja, Meghan se volt már tini, amikor beházasodott, tudta, mit vállal. Tisztában lehetett a kötelezettségekkel, a protokollal, a kritikus sajtóval is. Erre fülbevalókon meg tiarákon problémázik, meg azon, hogy Vilmos azt tanácsolta az öccsének, lassítsanak? Vilmos csak tudja: kilenc évig járt Katalinnal, mire eljegyezte.  

Természetesen elfogadom, hogy ettől függetlenül nem lehet könnyű ilyen kötöttségekkel, és ekkora (olykor valóban igazságtalan és kegyetlen) sajtónyilvánosság előtt élni. Csak akkor le kéne mondani a hercegi meg a hercegnéi címről, és az "Apu-bank" által küldött fontmilliókról is. Meghan és Harry így is bőven milliomosok. Ha a hőn áhított privát életre vágynak – januárban még ezt hozták fel a kiugrásuk okaként –, akkor hajrá. Eltelt nyolc hónap, tessék végre csinálni valamit. Mondjuk venni egy szép, kényelmes házat, keresni egy rendes állást, és eltűnni a nyilvánosság elől.

És főként felhagyni azzal, hogy a krónikus önsajnálatban, valamint a királyi család, a britek, a sajtó, a közösségi média, meg úgy általában mindenki hibáztatásában tocsogva megír(at)nak egy botránykönyvet – bár állítólag a pár most már tagadja, hogy konkrét közük lenne a könyvhöz, amely ennek ellenére érdekes módon életük legintimebb részleteiről is beszámol –, és abból próbálnak pénzt facsarni, hogy véresre harapdálják a kezet, amely a mai napig eteti őket.

(Források: The Sunday Times, Daily Mail, The Sun, Vanity Fair, People)


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lany-szomoru-maganyos-unsplash.jpg

„Mi van veletek, szülők? Te nevezed apának és anyának magad, miközben a gyereked álomba sírja magát?”

„Hányan tudjátok, hogy a gyereketek 13-17 évesen miért nem kommunikál veletek? Hány gyerek érzi magát magányosnak, egyedül? Hány érzi megoldásnak az öngyilkosságot?” – teszi fel a kérdést egy motivációs tréner, akitől rengeteg kamasz kér segítséget, ahelyett, hogy a szüleikhez fordulnának.
Címkép: illusztráció (_Mxsh_/Unsplash) - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Megdöbbentő posztot tett közzé Szigeti Gábor motivációs tréner, aki Mindennapi Gabesz néven van jelen a Facebookon, és néhány éve már kifejezetten nőkkel foglalkozik. Az utóbbi időben nagyon fiatal lányok keresték meg segítséget remélve tőle. Még a tréner is ledöbbent azon, amiket mondtak neki. Erről egy Facebook-bejegyzésben számolt be, amelyben szeretné felhívni a mostani kamaszok szüleinek figyelmét.

A poszt szövegét változtatás nélkül, a szerző szíves engedélyével közöljük:

"Van gond rendesen!

Az elmúlt 2-3 hétben úgy hozta a sors, hogy négy - öt , 15-17 év közti lány talált rám. Volt, aki a szülei unszolására, de inkább maguktól kértek segítséget.

Én teljesen ledöbbentem, hogy mindegyikükben ezek közösek voltak:

hirdetés

- magányosnak érzik magukat

- sírva alszanak el

- senki se figyel rájuk, nem hallgatják meg őket

- kilátástalannak látják a helyzetüket

- mindenhol a maximumot várják el tőlük (iskola, edzés[sport klubban] , szülők, stb),

- bárkivel próbálnak beszélni, nem figyelnek rájuk, hanem erőlteti rájuk mindenki a maga igazát.

És ami kibaszta a biztosítékot nálam, hogy egy szép, csinos, kedves, jó tanuló, jó sportoló lány, 15 évesen, olyan nyomást és megfelelési elvárást érez, hogy az egyetlen kiút számára az "ha úgy vége lenne mindennek..., ha meghalnék".

MI VAN VELETEK SZÜLŐK???? Te nevezed apának és anyának magad, miközben az a kis lény, aki a legfontosabbnak kéne lennie neked, álomba sírja magát? Nem akar már kommunikálni veled, mert ha elmondja az érzéseit, gondolatait, félelmeit, vágyait, leoltod, hogy az butaság és majd te megmondod, hogy mit érezzen, hogy mit csináljon, hogy mi kell neki??

Ő nem oltást akar, egyszerűen szeretne ŐSZINTÉN beszélni azzal az emberrel, akiben eddig 100%-ig bizhatott, akiről tudja, hogy előtte lehet gyenge, és megnyílhat. És csak azt várja, hogy csöndben meghallgasd és azt mondd neki: "Örülök, hogy őszinte voltál, szeretlek és ha ebben szeretnéd, hogy segitsek, kérlek mondd el, mit tegyek érted, szerinted mi lehet a megoldás?" Ennyi! Ez olyan nehéz?

Hányan tudjátok, hogy a gyereketek 13-17 évesen már miért nem kommunikál veletek? Hány gyerek érzi magát magányosnak, egyedül? Hány érzi megoldásnak az öngyilkosságot?

Amikor az a 15 éves kislány elmondta, mi van benne, könnyek között, lesütött szemmel, szinte szégyellve magát, hogy ez benne van..... Úgy megöleltem volna, (hiszen neki most nyílik a világ, önfeledt kéne, hogy legyen, hisz gyerek még, ehhez képest szomorúbb, mint egy haldokló beteg) hogy ne félj, itt vagyok, nem engedem el a kezed. De nem ölelhetem meg, mert ilyen a társadalom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
Home_of_the_US_Congress.jpg

Elhagyják a süllyedő hajót - egyre több republikánus szenátor fordul el Donald Trumptól

Az elnökválasztással egyidőben a szenátus harmadáról is döntenek a szavazók, sokan úgy látják, a politikai túlélésük a tét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Több évezredes történelmi-politikai tapasztalat, hogy a győztesnek rengeteg barátja és híve van, a bukott embertől pedig mindenki igyekszik megszabadulni. Könnyen lehet, hogy Trumpnak is ezzel kell szembenéznie a kampány véghajrájában.

A New York Times felidézi, hogy a republikánus kongresszusi képviselők közel négy éven keresztül jószerével mindent lenyeltek Donald Trumptól, modortalanságaitól az amerikai demokratikus intézmények elleni támadásokig, gúnyos tweetjeitől a rasszista kijelentésekig. Most azonban, hogy az elnökválasztási előrejelzések demokrata párti győzelmet ígérnek, és veszélybe kerülhet szenátusi többségük is, egyre többen határolódnak el az elnöktől.

Mivel az elnökválasztással egyidőben 33 szenátor székéről szavaznak, egyesek egyenesen „republikánus vérfürdőt” vizionálnak a szenátusban, amiért Trumpot teszik felelőssé.

A lap azt írja, a kifejezést Ted Cruz texasi szenátor használta először, aki szerint a republikánusokra olyan mértékű vereség vár, mint a Richard Nixon elnököt elsöprő Watergate-botrányt követően. Átvette tőle Den Sasse nebraskai képviselő is, aki a törvényhozókkal tartott telefonos konferencián azt állította: Trump járvány-kezelése, a diktátorokkal és a fehér felsőbbrendűséget hirdetőkkel való „flörtölése” olyan széles körben idegenítette el a szavazókat, hogy az felérhet egy „vérfürdővel” a Capitolium felsőházában. De az elnök vereségét jósolta a dél-karolinai Lindsey Graham is, aki pedig korábban Trump egyik leghangosabb híve volt.

Ugyancsak jellemző, hogy Mitch McConnell, a szenátusi többség vezetője, aki korábban nemigen kifogásolta az elnök kezdeményezéseit, most elutasította Trump gazdaság-fellendítő törvényjavaslatát. Mitt Romney, a 2012-es republikánus elnökjelölt a múlt héten pedig amiatt támadta az elnököt, hogy nem hajlandó elítélni a QAnon nevű Trump-párti, összeesküvés-elméleteket gyártó mozgalmat, amelyet az FBI terrorista fenyegetésnek minősített.

hirdetés

Ezek a megszólalások azt mutatják, hogy eljöhet az a pillanat, amikor a republikánus szenátorok megtagadják a politikai túlélésüket veszélyeztető elnököt

Trump válaszcsapásként a minap tweetjében támadást intézett egy szintén republikánus maine-i szenátor, Susan Collins ellen, mert ő nem támogatja sem az elnök legfelsőbb bírósági jelöltjét, Amy Coney Barrettet, sem pedig egészségügyi programját. Az elnök láthatóan nem törődött azzal, hogy ezzel tovább ronthatja Collins újraválasztási esélyeit, egyúttal a párt reményeit, hogy megtarthatja a keleti parti államot.

Romney és más, Trumppal szemben kritikus republikánusok viszont az új főbíró személyét illetően az elnök mellé álltak, mert nekik is érdekük, hogy konzervatív többség jöjjön létre a legfelsőbb bíróságban.

Mindenesetre azok, akiknek a jövőben is politikai ambícióik vannak, más kérdésekben egyre nyilvánvalóbban próbálnak helyezkedni. Carlos Curbelo volt republikánus képviselő szerint egykori kollégái már hónapok óta tisztában voltak azzal, hogy Trump előbb-utóbb „a politikai gravitáció törvényeinek áldozatává válik” és hogy ennek következményeit a pártot sújtják.

A floridai politikus úgy véli: a legtöbb republikánus képviselő eddig is tudta, hogy amit Trump képvisel, hosszú távon nem fenntartható, de pragmatizmusból vagy megalkuvásból inkább szemet hunytak, tették a dolgukat, miközben kivárásra játszottak.

A helyzet azonban odáig fajult, hogy Trump balfogásai, mindenekelőtt a koronavírus-járvány gyenge kezelése olyan államokban is kérdésessé teszik a republikánus győzelmet, mint Georgia, vagy Észak- és Dél-Karolina, amelyek korábban a párt fellegvárainak számítottak.

Kérdés, hogy hány szenátor marad állva, és az elnök veresége esetén a republikánusok mennyire tudnak majd új arculatot adni a pártnak, tekintettel arra, hogy Trumpnak még mindig óriási befolyása van a republikánus szavazók egy jelentős részére.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
70evesjo2.jpg

„Apámat beszervezték III/3-as besúgónak” – meséli egy 56'-os forradalmár lánya

Czájlik Péter 16 évesen harcolt a Széna téren, részt vett a MUK-ban, kevésen múlott, hogy kivégezzék. Lánya kendőzetlen őszinteséggel beszél róla, hogy tette tönkre a Kádár-rendszer az életüket.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Marcsi mintegy 15 éve a könyvelőnk. Fogalmam sem volt róla, ki az apukája, mígnem egyszer spontán úgy alakult, hogy mesélni kezdett róla. Úgy gondoltam, másokat is érdekelhet Czájlik Péter története, hiszen piciben benne van az egész kommunista rezsim minden borzalma.

- Czajlik Mária vagyok, édesapámat Czájlik Péternek hívták...

- Mi az oka a névkülönbségnek?

- Az anyakönyvvezető lehagyta az ékezetet. Apám Czájlik, nővérem Czájlik, én viszont Czajlik lettem. De a családban más is járt így. Viszont aki az országban él, és Czajlik vagy Czájlik, az mind „egy tőről fakad”.

Édesapám 1940-ben született, 16 éves volt, amikor kitört a forradalom. Bár a családja budapesti volt, ő egész kis gyerekkorától fogva erdész szeretett volna lenni, ezért a soproni bentlakásos erdészeti technikumba járt.

hirdetés

- Hogy került Sopronból a forradalmi eseményekbe?

- A forradalom kitörése után ő hozta fel néhány társával a soproni egyetemisták 10 pontját Budapestre, a Műegyetemre. Sajnos sok a tisztázatlan részlet.

Azt ugyanis tudni kell, hogy apám nem volt hajlandó beszélni erről. Amikor már felnőttként kérdezgetni kezdtem, adott egy gépelt, 200 oldalas szöveget. 90' környékén Eörsi László készített vele egy interjút, és azt mondta, abban benne van minden, de ő nem akar mondani semmit.

Valamiért a mi családunkban az, hogy bárki a múltjáról beszéljen, szinte tabunak számított.

Felsős lehettem, amikor egyáltalán megtudtam, hogy apám 56-os volt.

De anyám sem faggatta aput erről soha.

Annyi biztos, hogy miután apu leadta a soproniak pontjait, Budapesten a Széna tériekhez csapódott. Szabó bácsit gyerek kora óta ismerte. Azután pedig a Központi Statisztikai Hivatal védelmében vett részt.

A forradalom leverése után kiszökött Ausztriába, egy Bécs közeli menekülttáborba, Klosterneuburgba került. Apám világ életében a dolgok középpontjában akart lenni, ott sem volt ez másként. Megismerkedett mindenféle emberekkel, köztük egy bizonyos Sörös Imrével és Renner Péterrel. Hamar beszervezték a MUK-ba (Márciusban Újra Kezdjük), embereket vittek át a határon, és információkat gyűjtöttek. Megfigyelték a harckocsi mozgásokat például.

- 16 évesen ilyen feladatokat bíztak rá?

- Egyetemistának hitték, ő pedig nem világosította fel őket. Aztán Rennert elkapták, elfogták Söröst és apámat is. Rennert és Söröst halálra ítélték a perben.

Apám volt a harmadrendű vádlott, szerinte azért kapott életfogytiglant, mert csak 16 éves volt.

Illetve mi úgy gondoljuk, azért is, mert korábban, a Rákosi rendszerben egy másik Czajlikot már kivégeztek, és talán azt mondták, egy családból mégsem végeznek ki két embert.

Apám helyett egy másik vádlottat végeztek ki, Zsigmond Lászlót, akiről kiderült, hogy csendőr is volt. Másodfokon végül az életfogytot 12 évre mérsékelték. Vácra került, és egészen az 1960-as éhségsztrájkig ott maradt.

Utána átvitték Márianosztrára, ahol rövid ideig

egy cellába került Kertész Dezsővel, Göncz Árpáddal és Bibó Istvánnal. Gönczöt tisztelte, de Bibóval állítólag nem jött ki jól.

Végül 1963-ban, a nagy amnesztia idején szabadult.

- Te mikor kezdtél komolyabban foglalkozni apukád múltjával?

- Gimnazista koromban kezdett foglalkoztatni 56 kérdése. Akkoriban sok szocreál regényt olvastam, és azokból feltűnt, hogy az, aki 56’ miatt ült, az többnyire nem tanulhatott tovább, nem mehetett vissza a falujába, városába, nem kaphatott szakmájának megfelelő munkát.

Épp ezért már tinédzser koromban furcsálltam, hogy apu tanulhatott.

Miután kikerült a börtönből, leérettségizhetett, megkapta a szakképesítést, és ahhoz képest jó helyeken dolgozhatott. Legalábbis számomra egy kutatóintézet nem tűnt olyan helynek, ahová büntetésből kerül az ember.

A leghosszabb ideig az Erdértnél dolgozott belső ellenőrként. 89’-ben onnan ment nyugdíjba. Mindez nem véletlen.

Apuról azt is tudni kell, hogy alkoholista volt. Most már felnőtt fejjel azt hiszem, ennek is tudom az okát. Annak ugyanis, hogy a börtönből kikerülve viszonylag normális életet élhetett, ára volt.

A halála után kikértem a Történelmi Levéltárból apámról a papírokat, és ebből kiderült, hogy Csorba Pál fedőnéven beszervezték III/3-as besúgónak.

Ez 60’-ban történt. Az valószínű, hogy nem magától jelentkezett, hanem valamivel rávették.

Elég labilis idegrendszerű ember volt, talán megfélemlíthették. Ő maga egyébként egész életében tagadta, hogy beszervezték volna, még a halálos ágyán is. Az iratokból kiderült, hogy a börtönben folyamatosan zaklatták.

Ahogy az is, hogy Gönczék a börtönben rájöttek, hogy aput beszervezték, és elmond mindent. Nyíltan meg is mondták neki. Nem ítélték el, de atyaian megdorgálták érte.

- Amikor kiengedték, viszonylag hamar meg is nősült.

- A szüleim egy utcában nőttek fel, de soha nem barátkoztak, nem játszottak együtt. Tudták a másikról, kicsoda, de ennyi. Miután apám kijött, valahogy mégis összeismerkedtek, és három hónap múlva össze is házasodtak.

Ami anyu részéről hatalmas naivitás volt. Nem mérte fel, hogy apu 16 éves korától 21 éves koráig börtönben volt. Ott szocializálódott.

Halvány sejtelme sem volt róla, hogy milyen az élet kint.

Anyu csak annyit vett észre, hogy apu egyre többet kezdett kimaradni, egyre többször jön haza részegen, egyre erőszakosabb, egyre elviselhetetlenebb. 69-ig bírta, azután elvált.

- Mi lehetett az oka az apukád viselkedésének?

- Az, hogy a börtön után is folytatnia kellett a 3/3-as tevékenységét. Különféle feladatokat kapott.

A Moszkva téren működött a „Kalef” galeri, ahová az apám beépült, és sajnos aztán felnyomta őket.

Hetente háromszor-négyszer kellett jelentenie. Az iratok alapján úgy tűnik, hogy olyan 68’ táján véget ért ez a tevékenysége, nem tudni, miért.

Talán az lehetett az oka, hogy apu akkor már annyira durván ivott, hogy nem egyszer rendőri intézkedésekre volt szükség, és ezért talán leépítették.

Apuról tudni kell, hogy zseni volt. Egy nagyon okos, nagyon intelligens ember, de gyenge idegzetű, és hatalmas fantáziával rendelkezett. Mindig bizonyítási vágya volt.

Öt felesége volt. Anyu volt az első, az utána jövő kettő elég rövid házasság volt. A negyedik feleségével 75-től 89-élt együtt.

Indítottak egy természeti kört az Úttörő Szövetséggel együttműködve, a Vásárhelyi István Kört.

Hetente jártak ide a gyerekek egész Budapestről. Környezetvédelemmel, biológiával, kutatással foglalkoztak. Itt a gyerekek saját kutatásokat végezhettek önállóan, ami nagy szó volt nekik.

Apu meg tudta fogni a gyerekeket. Nagyon sokan fordultak meg apukám keze alatt, és majdnem mind ilyen szakmát választott. Biológusok lettek, földrajztanárok, erdészek.

De az alkohol itt is problémákat okozott, mert amikor apu ivott, agresszív lett. Ez pedig elriasztotta tőle a gyerekeket egy idő után.

Volt, aki hálával gondol vissza az apuval töltött időre, de olyan is akadt, aki soha többé az életben nem is akart hallani róla.

Azt hozzá kell tennem, én nem ismerek olyan gyereket, akinek a szülője 56’ után börtönbe került, és ő mégis pszichésen egészséges közegben tudott felnőni.

A börtön, az a szféra mindenkit tönkretett. Nagyon sokan ittak, nagyon sokan nem tudták feldolgozni a börtönéletet.

Apu 2014-ben halt meg, és a halála után szerveztek egy zártkörű sétát az 56’-os események helyszíneire. A Fő utcától a 301-es parcelláig bejártunk mindent. Ott volt Fónay Jenő is. A csoportban zömében nálam idősebbek voltak, és mint kiderült,

többségükben a Nagy Imre-kormánytagok gyerekei voltak.

Én polgári közegben nőttem fel. Nálunk a kommunizmust és a szocializmust nem tartották jó dolognak, nem így éltük meg. Ők viszont szocialista érzületű emberek voltak, akik pont ellenkező élményekről számoltak be, mint amiket én megéltem a családomban.

Ők büszkén viselték gyerekkorukban azt, hogy az apjuk 56’-os volt, és sok pozitív élményük volt. Az egyiknek például a zöldséges bácsi az utcájukban adott gyümölcsöt, mert az apukája 56’-os volt. Lehet, azért, mert a Nagy Imre-perben vettek részt a szüleik, és annak volt presztízse abban az időben.

Akkor döbbentem rá, hogy 56’ nem volt más, mint mindenkinek valamiféle, a saját beállítottságának megfelelő elutasítás.

Mert voltak, akik nem a szocializmust akarták megszüntetni, hanem azt a rezsimet. Volt, aki a szegénységet, a kilátástalanságot utasította el. Az én szüleim viszont teljes mértékben a kommunizmust.

Ezen a kiránduláson beszélgettem ezekkel az emberekkel. Nekik az volt a furcsa, hogy valaki nem beszél arról, hogy az apja részt vett a forradalomban, és börtönben ült.

A végén elszöktem, leszálltam a buszról, mert egyszerűen annyira más szemléletűek voltak, hogy nem tudtam azonosulni velük.

Én azt vettem észre, hogy nekik identitászavart okozott, hogy történelmi léptékkel is mekkora emberek voltak a szüleik, és ahhoz képest ők kicsodák. Szerintem ők ugyanúgy megsérültek ebben gyerekként.

Apám nagyon sok ember életét megkeseríthette a jelentéseivel. Sokakat feldobott sajnos. Ez az igazság.

De tudni kell, hogy ezzel együtt nem ítélem el az apámat. Felmentem őt.

Elnéző vagyok vele, és az összes III/3-as ügynökkel. Nem tartom szép dolognak, félre ne értsd. Viszont nem tudom, hogy ha abban a korban megéltem volna mindazt, amit az apám, akkor mit csinálok. Ha 16-17 évesen megélem azt a másfél éves huzavonát, amíg a másodfokú perben az életfogytiglanról tizenkét évre mérséklik a büntetésem, nem biztos, hogy egészségesebben jöttem volna ki a dologból.

Arról nem beszélve, hogy a börtönben volt, amikor két naponta megverték, és válogatott módszereket vetettek be, hogy idegileg kikészítsék.

Hol vannak azok, akik beszervezték őket, és rávették az embereket, hogy gerinctelenül feljelentsék a barátaikat, rokonaikat? Őket miért nem szidjuk? Az ő nevüket miért nem ismerjük?

És azt is gondolom, hogy amit 56’-ban csinált, amiért elítélték, az hőstett volt. Azért elismerést érdemel.

Az vethet rá követ, aki ugyanezeken átment, és ennek ellenére gerinces, egészséges tudott maradni, és képes volt nemet mondani.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
farkas-erno-cim.jpg

„Régebben sokkal nagyobb volt a tisztelet és a szeretet” – interjú a 100 éves Farkas Ernővel

Ő Horthy Miklós utolsó élő testőre, de ezen kívül is számtalan izgalmas történetet tud felidézni az életéből. Otthonában látogattuk meg.
Láng Dávid; fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Rendszeres olvasóink már jól ismerhetik Farkas Ernőt, Hargitay Judit kolléganőnk nagyapját, akiről az évek során számos cikk jelent meg a portálon.

Az unokája által lejegyzett tanulságos és szívet melengető történetek után most engem ért a megtiszteltetés, hogy meglátogassam és interjút készítsek vele, nem is akármilyen apropóból: a 100. születésnapjára készülve.

Ernő bácsi makulátlan külsővel, frissen megborotválkozva fogad, azonnal nyújtaná a kezét is, de szabadkozom: sokat járok közösségbe, így ez most nem a legjobb ötlet, ahogy a maszkot is végig fent hagyom – nem bocsátanám meg magamnak, ha pont miattam történne vele valami.

„Soha nem gondoltam rá, hogy megérhetem a 100-at, ez óriási meglepetés nekem is. Alig hiszem el, hogy valóban megtörtént” – válaszolja megkerülhetetlen első kérdésemre. Ismerősei közül a legtöbben még a 90-et se töltötték be.

hirdetés

Pedig több alkalommal is szinte egy hajszálon múlt az élete: a II. világháború után hat évet töltött hadifogságban, rokonai és ismerősei talán le is tettek róla, hogy valaha látják még élve, egy napon mégis hazatért.

Mint mondja, nem volt könnyű visszarázódni: eleinte még erősen érezte a megvetést, mivel Horthy testőrségében szolgált, az emberek pedig a kormányzót tették felelőssé a doni katasztrófáért, így rá is ferde szemmel néztek.

„Nagyjából fél évig éreztem, hogy szólnak is hozzám, meg nem is, nagyon tartózkodóan álltak hozzám. De gyerekkoromtól ismertek, tudták rólam, milyen ember vagyok, így ez lassan elmúlt” – meséli.

Utána rövid időn belül az egyik legmegbecsültebb személy lett a faluban, mindenki szerette őt. A kalocsai fűszerpaprika-gyárba került, ahol összesen 44 évet töltött, ez volt az egyetlen munkahelye egész életében.

„Ora et labora, azaz imádkozzál és dolgozzál: mindig ez a közmondás határozta meg az életemet” – foglalja össze filozófiáját.

Amikor nyugdíjba vonult, az akkori igazgató azt mondta neki: „Ernő bácsi, nagyon becsüllek, amiért ennyi évet húztál le itt, és mégis szegény maradtál.” Vagyis hiába töltött be jórészt vezető pozíciókat, soha nem használta anyagi haszonszerzésre: "Eszembe se jutott, hogy lopjak."

Kevesen mondhatják el magukról, hogy megúsztak egy repülőgép-szerencsétlenséget, de rá ez is igaz. 1965-ben úgy volt, hogy kiküldik Moszkvába egy békecsoport tagjaként, de kijelentette, hogy ő bizony nem megy. Akárhogy győzködték, nem állt kötélnek, így végül nélküle indultak el. A gép pedig lezuhant 126 emberrel a fedélzetén, és senki nem élte túl.

Azóta sem ült repülőn egyszer se, ha pedig az unokája utazik valahová, alig bír megmaradni egy helyben, annyira aggódik, nehogy valami baja essen.

Az egykor 400 fős Horthy-testőrségből mára ő az egyetlen, aki még él. Sok barátot szerzett ott, némelyik hosszú évtizedekig megmaradt. Körülbelül 20 ember lehetett, akivel egészen a halálukig tartotta a kapcsolatot. „Utoljára négyen maradtunk, mindegyikükkel beszéltem telefonon, mielőtt meghaltak” – idézi fel.

Szülőfalujából, a Baja melletti Fajszról nagyjából 10 éve költözött Budapestre a lánya lakásába, akkor már itt érezték őt nagyobb biztonságban. Természetesen nehéz volt megszoknia a környezetváltozást.

„Mentem az utcán, és mindenkinek köszöntem, ahogy falun is, mert nem tudtam, hogy itt ez nem szokás. Ők meg néztek rám, mintha bolond lennék.”

Ma már az egész környék ismeri őt: akit csak lát, azzal szóba elegyedik, mindenkihez van egy-két jó szava.

Igazi sztár lett belőle, aki után folyamatosan érdeklődnek: még az unokájától is megkérdezik, amikor vele futnak össze, hogy van a nagyapja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!