hirdetés
773px-5_Prohibition_Disposal9_cropped.jpg

„A sátán fészke” – üvöltötte a nő, majd szétverte a kocsmát – 20 évvel később bevezették az USA-ban a szesztilalmat

Egy kocsma szétverésével kezdődött, és az amerikai törvényhozás története talán legbalszerencsésebb döntésébe torkollott.
Göbölyös N. László, fotók: Flickr - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

A történet 1899. június 5-én kezdődött. A 183 cm magas, széles vállú Carrie Amelia Nation magához vette a fejszét és berohant Kiowa város egyetlen szalonjába, a Dobson’s Bar and Saloonba. A kis kansasi ivóban békésen poharazók közül senki sem sejtette, hogy milyen szándékok vezérlik az asszonyt és a tulajdonos, Lou Dobson is csak annyit tudott mondani: „Szolgálhatok valamivel?” – mielőtt a feldühödött amazon elkezdte ripityára zúzni a berendezést, az asztalokat, székeket, biliárdokat és az italos polcokat. A vendégek rémült menekülése közben Carrie Nation percek alatt szétrombolta a helyiséget, amelyet üvöltve titulált „a pokol tornácának, a sátán fészkének”. Amikor végzett, diadalmasan feje fölé emelte a fejszét és kijelentette: „Ma Kansas, holnap egész Amerika.”

Nation asszony (1846-1911), aki első kocsmaromboló akcióját állítólag „isteni sugallatra” követte el, nevét Carry A Nation-re változtatta, hogy az önmagában is jelkép legyen. („Tarts meg egy nemzetet”). Később lapokat indított, fellépéseket is szervezet az alkoholfogyasztás ellen. Ebben a szellemben 1901-ben még William McKinley elnök meggyilkolását is üdvözölte, mert zugivónak tartotta.

A Dobson-bár szétverésével indult meg az a keresztes hadjárat, amelynek eredménye két évtizeddel később az egész világon „prohibíció” néven vált ismertté. Ivók tízezrei estek áldozatul a „mértékletesség” mozgalmának – Carrie asszony a következő években egymaga 49-et dúlt fel - míg 1920. január 7-én, több mint két éven át tartó törvényhozási vitát követően az Egyesült Államok alkotmányának 18. módosító cikkelyével, más néven a Volstead-törvénnyel, amelyet az előterjesztő Andrew Volsteadről, a Képviselőház igazságügyi bizottságának elnökéről neveztek el - életbe lépett a szesztilalom.

Pedig a mértékletesség mozgalma, ez a főleg nőkből álló antialkoholista, moralista csoport nagyon is valós problémát akart megoldani, hiszen ők szenvedtek a legtöbbet az iszákos apáktól, férjektől. Magának Carry Nationnek is két alkoholista férj jutott életében.

A 19. század végén, a 20. század elején az alkoholizmus volt a legsúlyosabb szenvedélybetegség Amerikában. És a legelterjedtebb is. Amerika és az ital úgy összetartozott, mint cowboy és lova. Az évi átlagfogyasztás minden felnőttre 7 gallon, azaz 28 liter alkohol volt. Skót whisky, bourbon, rum, gin, sör, orosz tengerészek által Kaliforniába bevitt vodka, a moonshine-nak, holdfénynek nevezett félelmetesen erős, az Appalache völgyében illegálisan desztillált szesz – minden jó volt a kiszáradt torkoknak. Ám amíg az ipari forradalom előtt a szétszórt gazdaságokban dolgozó emberek, ha berúgtak, nagy kárt nem okoztak (Mint ahogy Mark Twain írta: ha egy paraszt berúgott, legfeljebb annyi történt, hogy arccal beleesett a trágyába), a nagyvárosok, gyárak létrejötte után egy egész közösséget veszélyeztetett a szalagon részegen dolgozó munkás vagy a pohár fenekére nézegető villamoskalauz. Az amerikai értelmiség körében valóságos „divat” volt iszákosnak lenni: köztudott, hogy Jack Londont, vagy F. Scott Fitzgeraldot az ital vitte sírba, de állandó társa volt később Ernest Hemingway-nek, Henry Millernek vagy William Faulknernek is. A megoldás azonban nem a prohibíció volt.

hirdetés

Ezzel elkezdődött az ország történelmében az az évtized, amelyet erőszak, korrupció, szervezett bűnözés jellemzett, valamint olyan tömeges és nagyfokú italozás, amilyent Amerika korábban soha nem látott. Jóformán még meg sem száradt a tinta Woodrow Wilson elnök aláírásán, a törvény éreztetni kezdte katasztrofális hatását. Ömleni kezdett az illegális szesz. 1922-ben New York-ban például kétszer annyi ivó működött, természetesen titokban, mint a törvényt megelőző években.

A „speakeasy”-nek (beszélj halkan) becézett lebujokban mindenféle italt lehetett kapni. E hálózat egyetlen igazi pozitívuma a jazz terjedése és az egyes városok sajátos zenei stílusának kialakulása volt… A nagyvárosokban a korábbi jelentéktelen, főleg lopásokból, zsarolásokból, prostitúcióból és piti szerencsejátékból élő olasz, ír bandák kihasználták a nagy lehetőséget. Maffiákba tömörültek, és a szervezett bűnözés egyre nagyobb hálózatokat hozott létre.

Jellemző, hogy az alvilág királyává vált Al Capone, aki kezdő korában templomok perselyeinek kifosztására szakosodott, az illegális szeszpiac ellenőrzéséből évi 100 millió dollárra tudta felkerekíteni jövedelmét. Csak viszonyításul: akkoriban 5000 dollárért szép kertes villát lehetett vásárolni. Hihetetlen gazdagságra tettek szert a bootleggerek, akik nevüket onnan kapták, hogy kezdetben a csizmaszárba rejtve forgalmazták az italt. (Azóta a „bootleg” általános kifejezéssé vált minden illegális termékre, így nevezik például a „kalózkiadásban” megjelent lemezeket, könyveket, filmeket is.). Hamarosan már korrumpálni tudták a politikusokat, a bírákat, a rendőrséget. 1929-ben az FBI szerint ezeknek az intézményeknek a kétharmada a gengszterek szolgálatában állt. A hatalmas pénzeket hozó területek felosztásáért véres versengések folytak. A legemlékezetesebb az 1929. február 14-én Chicagóban lezajlott összecsapás volt az ír Bugs Moran és Al Capone bandája között. A Bálint-napi vérengzés néven feljegyzett eset nyomán Moran hét emberét gyilkolták meg. E leszámolást többször megfilmesítették, bekerült fekete humorként Billy Wilder Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot, 1958) című filmjébe is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
adolf_hitler_northfoto.jpg

Eddig sosem látott fotók kerültek elő Adolf Hitlerről és Joseph Goebbelsről

A képeket röviddel a II. világháború kitörése után készítette egy Luftwaffe-pilóta.
Fotók: Northfoto/Hansons/SWNS - szmo.hu
2020. július 22.


hirdetés

Néhány nappal Lengyelország megszállása, vagyis a II. világháború kezdete után készültek Adolf Hitlerről és Joseph Goebbelsről azok a fotók, melyeket augusztus elején több száz fontért árverezhetnek el, írja a Daily Mail. A képeket egy ismeretlen Luftwaffe-pilóta készítette, feltehetően Lengyelország területén.

Némelyik fotó hátuljára rövid szöveget és dátumot is írtak, utóbbi teszi történelmileg még jelentősebbé a 9x6 centiméteres képeket. Ezek szerint a felvételek 1939. szeptember 14-én készültek a náci vezérekről. Márpedig semmilyen feljegyzésben nem találni nyomokat arra vonatkozóan, hogy ezekben a napokban hol tartózkodott a Führer és végsőkig hűséges minisztere.

A náci diktátor látogatása az ideiglenes lengyelországi légitámaszponton szigorúan őrzött titok lehetett, valószínűleg ezért is nem maradt nyoma sehol.

A képek Lengyelország szeptember 1-i lerohanása után két héttel készültek, napokkal azután, hogy a szövetségesek szeptember 3-án háborút hirdettek Németország ellen. Ennek ellenére mind Hitler, mind pedig propagandaminisztere, Goebbels meglehetősen vidámnak és mosolygósnak tűnnek a régi fotók alapján.

Az egyik képen Joseph Goebbels beszélget a légierő egyik parancsnokával, miközben közösen ellenőrzik a repülőgépeket:

hirdetés

Szakértők szerint a Hitlerhez kapcsolódó tárgyak világszerte slágernek számítanak az aukciókon, és intenzív érdeklődést váltanak ki a gyűjtőkből. Feltehetően így lesz a kis kopott könyv esetében is, ami a két náci vezér fotóin felül a Luftwaffe több katonáját is bemutatja, és részletes betekintést enged a flotta mindennapjaiba.

A II. világháború Lengyelország megszállásától egészen 1945-ig tartott. Hat év alatt több mint 30 országot érintett, a halálos áldozatok számát 70-85 millióra becsülik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
level.jpg

Egy második világháborús palackba zárt levelet találtak, melyet két férfi írt az utókornak

Az üzenet alapján megpróbálják most megkeresni a hozzátartozókat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Egy második világháborús palackba zárt levelet találtak egy lengyel vasútállomás falába rejtve. Az üzenetre az épület felújításakor bukkantak rá. A kis települést eddig szinte alig ismerték, ám a különös lelet óta hirtelen híressé vált.

Mint kiderült, az elrejtett levelet 1941-ben írta két lengyel férfi. Az akkor 39 és 41 éves férfiak egy náci táborban dolgoztak kényszermunkásként. A levélben az általuk átélt szörnyűségekre akarták felhívni a világ figyelmét.

Egy történész szerint 1940-41-ben sokakat vittek el táborokba és a levél írói bizonyára tanúi lehettek a borzalmaknak. A városka állomásán tranzitállomás működött, ahonnan koncentrációs táborokba szállították az embereket.

Az üzenetet írók későbbi sorsáról semmit nem lehet tudni. A hatóságok most megpróbálják felkutatni hozzátartozóikat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
noi3.jpg

Olyan volt felnőni a ’90-es években, mint belehemperegni egy marék zizibe, miközben a walkmanből szól a Spice Girls

Ha te is telefonbetyárkodtál a tudakozóval, és köpte ki hibásan a CD-író a válogatáslemezedet, akkor tudod, miről mesélek.
Tóth Noémi írása - szmo.hu
2020. július 29.


hirdetés

Nézem reggelente az üveggolyó-tekintetű embertársaimat a villamoson, ahogy – akár egy ingaóra mutatója – betokosodott hüvelykujjal lapozgatják a Facebook-hírfolyamot. Eszembe jut róla, hogy gyerekként a hírolvasás még közös program volt az iskolában.

Az osztály legmenőbb csaja mindig elsőként vette meg a Bravo magazint, ami persze nem a Backstreet Boys albumkritikánál volt szamárfüles: az egész osztály rongyosra járatta a pad alatt a Szex, szerelem, gyengédség rovatot.

Néha megpróbáltam megelőzni, hogy én lehessek magazin-díler, mert akkor enyém lehetett belőle a poszter és az ajándék nyakpánt.

Amikor egyszer ő volt a gyorsabb, sírva jött be a terembe, és alig bírta kimondani, hogy Geri Halliwell kiszállt a Spice Girls-ből. Hazaérve első dolgom volt, hogy dühösen áthúzzam egy vastag tollal a kedvenc lánybandám dögös vörösét a szekrényemre ragasztott plakáton.

Amikor még nem volt internet és mobiltelefon, azzal szórakoztunk a suliszünetben, hogy telefonkártyáról felhívtuk a tudakozót, és nettó sületlenségeket kérdeztünk faarccal a diszpécsertől, aki igyekezett mindenre komolyan felelni.

hirdetés

Néha csak úgy ismeretlen számokat tárcsáztunk, és telefonbetyárkodtunk, ami persze kimerült némi idétlen heherészésben. De akkora adrenalint adott, mint kinyitni egy Kinder-tojást, és megpillantani pont azt a kék vízilovas figurát, ami még nem volt meg.

Imádtam matricákat gyűjteni, nyolc albumom lett tele velük az általános iskola végére. Életem első és utolsó lopása is ehhez köthető: kinéztem egy iskolatársam hologramos pufi-matricáját (értitek, nem ám csak simán pufi vagy hologramos, hanem a kettő egyszerre!), de nem volt hajlandó elcserélni velem, pedig ötöt is adtam volna érte.

Erre egyszer kiloptam az áhított darabot, de belecsempésztem a helyére az előzőleg felajánlott sajátjaimat, amiből persze rögtön tudta a lány, hogy ki lehetett a fehérgalléros bűnöző. Szerintem bosszúból ő lopta el utána a tamagocsimat, amiért mondjuk hálás voltam, mert ajándékba kaptam, ezért sosem mertem bevallani, hogy mennyire irritál a csipogása.

A legmenőbb dolog persze a kötelezően kikunyerált walkman volt a ’90-es évek végén. A kazettáimnál alig győztem kivárni a B-oldalt, ezért néha beletekertem ceruzával a közepébe, ahogy a nagyok mutatták.

Persze amikor megjelent a CD, mindenki hirtelen discmant akart, úgyhogy én is, de rajtam idétlenül nézett ki, mintha leszállt volna a csípőmre egy ufó.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Fischer_Annie_zongoramuvesz.jpg

A láncdohányos magyar zongoraművész 8 éves korától 80 éves koráig koncertezett világszerte

A XX. század egyik legnagyobb zongoristáját mindenhol éltették. Ő mégis a balatoni naplementénél érezte igazán jól magát imádott férjével, Tóth Aladárral.
Tóth Noémi, fotó: Dudva/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2020. július 14.


hirdetés

Nem volt kérdés, hogy milyen pályára szánják a kis Fischer Annie-t (1914-1995) a szülei, mivel már kisgyerekként döbbenetes jelét adta őstehetségének. Alig érte még fel a zongorát a kislány, amikor a szomszédban lakó zenetanár miatt átszűrődő dallamokat egy az egyben lejátszotta rajta. A család rögtön taníttatni kezdte Annie-t, aki 8 évesen adta első koncertjét – Beethoven C-dúr zongoraversenyét adta elő –, 11 évesen pedig már Zürichben Mozart és Schumann műveit adta elő. A Zeneakadémiára rögtön felvették korengedménnyel, és 16 évesen bekerült a Zenei Lexikonba. Alig múlt nagykorú, amikor 1933-ban a legfiatalabb versenyzőként megnyerte az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt, az ebből kerekedő botránytól még sokáig hangos volt a szakma.

A tehetséges emberek sajátossága, hogy hamar rájönnek, kevés gyakorlással is eredményesek, ezért nehéz őket rábírni a kemény munkára. Erről kering egy legenda Annie-val kapcsolatban, amikor fiatal leányként éppen Amszterdamban lépett fel. Amikor a pályaudvarra érkezett, nem igazán fűlt a foga a gyakorláshoz, mert fáradt volt. Erre az őt fogadó híres karmester, Willem Mengelberg nemes egyszerűséggel egy zongoraterembe vitte, rázárta az ajtót, majd közölte vele, hogy „tessék gyakorolni!”

Fischer Annie tudását senki nem vitatta, egymás után hívták Európa-szerte, hogy élőben láthassák, ahogyan a fekete és fehér billentyűk szenvedélyesen megelevenednek a kezei alatt. Sokat járt Angliába, Franciaországba, Hollandiába, Svájcba, sőt, előbb-utóbb más kontinenseken is szívesen látott vendég volt. Később Amerikában és Japánban is leborultak az előtt, ahogyan visszaidézte Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin vagy Liszt életművét. Legnagyobb példaképének egyébként Bartók Bélát tekintette.

Egy ismert zenekritikus és esztéta, Tóth Aladár “kivételes kis zongorazseninek” nevezte Annie-t, aztán évekkel később, 1937-ben el is vette feleségül a nála bő másfél évtizeddel fiatalabb lányt. Házasságuk legendásan harmonikusan alakult, és életük végéig tartott. A házaspár a II. világháború idején Svédországba emigrált, de 1946-ban hazatértek, és a sikertörténet folytatódott: Tóth Aladár az Operaház igazgatója lett, Annie hangversenyeit pedig kitörő ováció övezte, akárhová ment. Amikor a londoni Royal Festival Hallban volt visszatérő vendég, a Times zenekritikusa ezt írta: „A reklám teljes hiánya ellenére egyetlen üres hely sem maradt Fischer Annie második londoni hangversenyén. A harmadikra London egyik legnagyobb termét, az ünnepi csarnokot kell majd kibérelni.”

A művésznő zenei nagykövetként járt-kelt az egész világban, mégis sehol nem volt szívesebben, mint Balatonaligán, a szerényen berendezett nyaralójukban. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a balatoni naplementét semmiért sem cserélte volna el. Férjével, Tóth Aladárral éjszakai baglyok voltak, előszeretettel hallgattak és kommentáltak komolyzenei felvételeket, Annie pedig színvonalas vacsorák készítésével és rejtvényekkel is töltötte az időt.

hirdetés

A mindig elegáns, csinos asszonynak volt egy kevésbé nőies szokása is: erős láncdohányos hírében állt, akár napi négy doboz cigarettát is elszívott. A koncertjein már a közönség tapsolása alatt meg kellett gyújtani neki a dohányt a színfalak mögött, hogy amint a függöny mögé ért, rögtön beleszívhasson. A zongoristának voltak más allűrjei is: nem szerette, ha gyakorlás közben figyelték, és interjút sem szívesen adott, sőt, a stúdiófelvételeket is kerülte. Annie-val azért volt nehéz lemezfelvételt készíteni, mert örökké elégedetlen volt a végeredménnyel, és egyfolytában újrajátszotta a műveket. Végül pedig általában nem a hibátlanul előadott változatra esett a választása, hanem a technikailag tökéletlenebb, de kifejezőbb előadásmódra, amiben megvolt az a bizonyos varázslat. Annie egyébként is híres volt arról, hogy soha nem játszott el darabot kétszer ugyanúgy, emiatt a karmesterek nem szerettek vele dolgozni, mert túlságosan szabadon értelmezte a darabokat.

Mivel a felvétel-undora miatt kevés hanganyag maradt fenn Fischer Annie-ról az utókornak, sok kalózfelvétel kering a zenerajongók köreiben. Volt, hogy titokban kazettás magnót csempészett be egy rajongója a koncertjére, és amikor be akarta kapcsolni a készüléket, véletlenül rossz gombot nyomott meg, és az ülés alól Szepesi György sportkommentátor futballközvetítése hallatszott, egy lelkes „GÓÓÓL” felkiáltással. Fischer Annie állítólag az előadás végén csak annyit kérdezett, hogy „mi történt”?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!