hirdetés
lepcson.jpg

Saly Noémi: „A pesti polgár ma is arra használja a kávézókat, mint régen, csak a lapok helyett a wi-fi jelszót keresi”

A várostörténész a századeleji kávéházi kultúra legavatottabb kutatója. A pestieknek azért volt életforma a kávéház, „mert olyan szörnyű körülmények között laktak, hogy a lakások jó részében nem lehetett élni, legfeljebb aludni” - mondja.
szöveg:Göbölyös N. László. Címkép: Takács Szabolcs - szmo.hu
2019. július 15.


hirdetés

Látszólag nagy vargabetűk voltak az életében, valójában azonban minden, ami tett, valahol a családi örökségben gyökerezik. Saly Noémi várostörténész megtisztelt azzal, hogy otthonában, egy Monarchia-korabeli, Dunára néző tabáni házban fogadott.

– Ennek a háznak különleges története van.

– Olyannyira, hogy már meg is írtam, ősszel fog megjelenni, Micsoda népek… címmel. Körbe lehetne pitykézni az egészet emléktáblákkal, olyan fejek laktak itt. Ez egy Hauszmann Alajos által épített ház, bár a terveket csak a kivitelező építőmester, a nem kevésbé jeles Havel Lipót szignálta, aki a Királyi Palotától a Kúrián és a Műegyetemen át mindennek a kivitelezője volt. Hauszmann nagyon sokat dolgozott vele. Az első tulajdonos Kégl György volt, aki a lányainak építtette, tőlük egy likőrgyáros família vette meg, akik 1917-től birtokolták, amíg el nem vették tőlük. A mostani kutatásaim során tudtam meg, hogy az én otthonom első lakója Hubay Jenő hegedűművész volt. Ma is nagyon jó ház, száz éve lakik itt mindenki, mind ismerjük egymást, röpdösnek a kistányér sütemények, lekvárok, zacskó zöldségek és gyümölcsök, gyerekvigyázás vagy a gázórás beengedése sem gond.

– Pályád első felét a francia nyelv határozta meg. Hogyan jött számodra a váltás?

– Nem is tudom, hogy beszélhetünk-e váltásról, mert engem a várostörténet, a családom története, a polgári kori Magyarország is mindig érdekelt. A másik szakom az egyetemen a magyar volt, és külön jártam egy speciális kollégiumra a századforduló magyar irodalmából. Az őseim között meg van néhány tisztességes városépítő: az egyik ükapám a Lánchidat jött építeni Pest-Budára, egyik dédapám ácsmester volt, később ő lett a budapesti ács ipartestület mestervizsgáztató bizottságának az elnöke. Anyai ágon dédapám és nagyapám is építész volt, a dédpapa, Francsek Imre csinálta a Városligeti Korcsolyacsarnokot, a fia, ifj. Francsek Imre pedig a Széchenyi fürdőt. Ilyen felmenőkkel merre induljon az ember? De mivel soha nem voltam még tehetséges rajzoló sem, maradt az írás.

– Annak idején egy Gödöllőn rendezett francia-magyar tábor lelkes programszervezőjeként ismertelek meg.

– A francia is családi örökség. Nagyapám, amikor anyám hét éves volt, a húga pedig öt, különböző itthoni botrányok miatt elment Teheránba. A család meg utána. A lányok ott francia apácákhoz jártak iskolába. Nagyapát onnan vitték el a szovjetek mint hadban álló ország polgárát. Ott állt négy nő, dédanyám, nagyanyám meg a két lány a semmi közepén, férfi és jövedelem nélkül. Hazajöttek.

Akkor anyám jobban tudott franciául, mint magyarul. A húgával ez volt később is a közös titkos nyelvük, és engem halálra idegesített kölyök koromban, hogy nem értettem, amikor egymás között beszélgettek.

A Szilágyi Erzsébet gimnáziumba jártam, ami a 70-es években UNESCO-iskola volt, heti hat órában tanultuk a franciát, nagyszerű tanárunk volt: Szalontay Emmi néni megtanított bennünket minden különösebb hókuszpókusz nélkül – volt egy fekete tábla, kréta és kész. Kicsit túl nagy volt épp a vircsaft a családban, ezért a szegedi egyetemre jelentkeztem, hogy kiszabaduljak ebből. Amikor öt év után visszatértem, kicsit légüres térbe kerültem. Elkezdtem tanítani Rákospalotán. Egy éve voltam osztályfőnök, kaptam egy felkérést, hogy menjek el az orvosegyetem egyik kollégiumába tanárnak. Kilenc évig voltam a Rezső téri kollégium igazgató-helyettese, de az osztályomat végigvittem érettségiig. Volt két év, amikor a Tabán–Rákospalota–Rezső tér háromszögben cikáztam a városban. Aztán egyszer csak jött a hírnök pihegve, hogy a szegedi francia tanszékre kell egy 19. százados ember – addigra már megvolt a doktorim – és ott töltöttem 12 évet. Akkoriban csináltam a nagy fordításaimat, Mircea Eliade vallástörténeti műveit, Claude Lévi-Strauss Kulturális Antropológiáját. Aztán meghalt mami, nekem pedig szörnyen megalázó körülmények között kellett eljönnöm Szegedről. Itt álltam megint a semmiben.

– Nem az a típus vagy, aki sokáig dologtalan marad.

Akkor már elkezdtem a kávéházi kutatásokat, jelentek meg publikációim. Így ismerkedtem meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum akkor vadonatúj igazgatójával, Kiss Imrével, és rövid úton meggyőztem arról, hogy mindkettőnknek elemi érdeke felvenni engem a múzeumba. Ez lett az utolsó munkahelyem, tizennégy év után most épp a nyugdíj előtti felmentési időmet töltöm. De a naptáram sűrűbb, mint valaha. Éppen most rendeztünk egy kiállítást a szemközti Virág Benedek-házban Napsütötte Tabán címmel a 20. század első harmadának Tabánját megörökítő festők műveiből.

– A budapesti kávéházi kultúráról elsősorban a 20. század első felének irodalmi kávéházai jutnak az emberek eszébe.

– Ennél sokkal több volt: budapesti életforma. Az volt a gyökere, hogy olyan szörnyű körülmények között laktak az emberek, hogy a lakások jó részében nem lehetett élni, legfeljebb aludni, ha az ember abbahagyta a vakarózást a poloskák miatt, meg elcsitult a szomszédság... Ez az irodalmi kávéházi mítosz még mindig benne van a fejekben, de a budapesti polgár, mint olyan volt kávéház-lakó, és ugyanolyan arányban voltak irodalmi kávéházak – minden századik –, mint ahogy a lakosságból kimagasló személyek. Megvoltak a kávéházaik a sertés- és marhakereskedőknek, emitt működött a gyémántbörze, amoda jártak a sütőmunkások olyan péket keresni, akinek szüksége volt kisegítőre.

De kávéházuk volt a rikkancsoknak, a műszem- és művégtag-készítőknek, a csarnoki kofáknak. Még azt is tudom, hogy a Csarnok kávéházban hol ültek a krumpli nagy- és kiskereskedők, a tojásos kofák, és hol volt a bolgárkertészek asztala, ahol egy bizonyos Petar bácsi elnökölt derékig érő szakállban, és amikor ő megszólalt, az egész kávéházban kuss volt...

Az írók pont ugyanolyan hontalan, szerencsétlen albérlet-lakók voltak, mint az akkori budapesti lakosságnak 70–80 százaléka. A kávéház egyfelől egy „felnőtt napközi”, másrészt az információ egyes számú lelőhelye. Egyrészt ott van minden újság – nemcsak az összes budapesti napilap, hanem az Illustrated London News, a nagy párizsi, bécsi, prágai, szentpétervári lapok, amelyek egy nap késéssel érkeznek. A nővendégek kedvéért a kávésok méregdrága divatlapokat járatnak, a gyerekek is ott szocializálódnak, a férfiak lázadnak, az asszonyok nem hagyják magukat... Az ipari munkásságtól az arisztokráciáig mindenki idejár, a kávéház a polgári demokrácia legfőbb fellegvára.

Kávéház a Svábhegyen 1930-ban. Fotó: Fortepan.hu

Ezért bosszantotta annyira a kommunistákat, hogy 1949-ben bezárták szinte az összeset. Ilyen a világon nem sehol nem történt. Olyan gyakran előfordult, hogy bezártak egy kávéházat, mert ott ültek a rebellisek, vagy hogy bezártak egy kávést, mert tűrte a rebelliót. De hogy a kávéházat, mint intézményt takarítsák le egy város térképéről, ez csak Budapesten történt meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
hiperkarmaakusztik.jpg

Bérczesi Robi: Szeretek egy szál gitárral játszani

A hiperkarma különleges, akusztikus koncerttel készül a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Erről kérdeztük Bérczesi Robit, a zenekar frontemberét.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. augusztus 21.



A hiperkarma igen sűrű évet tudhat maga mögött: év elején jelentette meg ötödik, Napsütötte rész című lemezét, végig turnézták a tavaszt és a fesztiválokat, Bérczesi Robi Artisjus-díjat kapott dalszövegeiért és kiadta az Én meg az Ének című életrajzi regényét is. Most pedig augusztus 24-én egy különleges, akusztikus koncertre is készülnek a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

- Idén az ötödik lemezetek, a Napsütötte rész mellett megjelent az életrajzi könyved is, amiben nagyon őszintén meséltél az elmúlt tíz évről. Milyen érzés most, hogy a könyv megírásakor kibeszélted magadból ezeket a dolgokat és kitártad azokat olvasók elé?

- Jó érzés volt kiadni magamból ezeket a dolgokat, így olyan, mintha tiszta lappal új életet kezdenék. Persze, így is maradtak árnyékos részek a történetben, de korántsem annyi, mint régen.

- A Napsütötte rész sokkal éneklősebb, vidámabb, mint az előző lemezek. Te is most már inkább így tekintesz az életre?

- Azért ezek a "vidám" dalok is csak a hiperkarma eddigi stílusához képest vidámak, amúgy komoly témákat feszegetnek ezek is, de valóban jóval felszabadultabban, mint az eddigiek.

- Könnyebben megszólalnak ezek a dalok akusztikus változatban? Hogyan alakítjátok ilyenkor a repertoárt?

- Igen, az új dalok akusztikus változatait jóval könnyebb kidolgozni, mint pl. az Amondóét, amit nem is fogunk előadni ezen a koncerten. Általánosságban véve a 2. és a 3. albumunk az, amelynek a dalai kevésbé adják meg magukat akusztikusban.

- Az utóbbi időben egyre többször hallani téged akusztikus felállásban, az Én meg az Ének 2. kapcsán is. Miben másak számodra ezek a koncertek, mint a megszokott, „hangos” koncertek?

- Szeretek egy szál gitárral játszani, nagyobb szabadságot ad, mint a zenekari felállás, és amióta egy vokálpedált is bevetettem, olyan, mintha külön vokálénekesek is kísérnének.

- Csak hiperkarma számok lesznek, vagy az Én meg az Ének dalaiból is játszotok majd?

- Kizárólag hiperkarma számokból áll a repertoár.

- A hiperkarma 20-ig ez lesz az utolsó budapesti koncertetek. Mivel telik majd számodra az év hátralévő része?

- Új dalokat jelentetünk meg a készülő 6. stúdiólemezünkről, én személy szerint továbbra is egy szál gitározom, és a hiperkarmával is vállaltunk néhány vidéki koncertet. Ezen kívül próbálunk ezerrel az Arénára, ritkán, vagy még soha nem játszott dalokkal, érdekességekkel készülünk.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ZAGAR-Live-2019-2..jpg

Zságer Balázs: A civilizációra már csak egy elveszett törzsként tekintek

A Žagar nemrég jelentette meg új lemezét, most pedig egy izgalmas pszichedelikus utazásra invitál, különleges vizuállal a Margitsziget fái közé. Electric Rituals a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Szponzorált tartalom (X) interjú: Nagy Kátya, fotó: Dobos Tamás - szmo.hu
2019. augusztus 21.



A természet jelentette a legfőbb inspirációt a Žagar új lemezéhez, amely olyan, mint egy pszichedelikus erdei túra. A Woods, Spirits & Sorcery zenéjével szinte teljesen elhagyták a megszokott dalformát, koncertjeik is izgalmas, az improvizációt sem nélkülöző zenefolyammá váltak. Zságer Balázzsal az új lemezről és az augusztus 23-i Electric Rituals című koncertről beszélgettünk, ahol különleges vendégekkel és vizuállal lépnek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

- Hat év telt el a legutóbbi lemezetek óta. Mi minden történt közben a zenekar életében?

- Nagyrészt koncertezéssel teltek az elmúlt évek. Úgy döntöttünk, hogy előbb színpadra állítunk egy új koncertrepertoárt és csak utána adunk ki albumot. Közben csináltam egy filmzenét is, az Éjszakám a nappalod c. nagyjátékfilmhez, meg igazából különböző iránykeresésekkel foglalkoztunk, hogy mit is szeretnénk a könnyűzenei piacon továbbra folytatni.

A popzene klisés formulái már nem nagyon izgattak minket, megpróbáltunk új utakat keresni, amik főképp nekünk jelentenek valamit.

Másrészről pedig nem szeretek úgy lemezt kiadni, hogy nincs mit mondanom, ahhoz mindig kell egy olyan élmény anyag, egy olyan hiteles inspiráció, amit érdemes egy korongra rögzíteni.

- Hogyan fordultatok most ebbe a folyamatzenés irányba?

- Már a kezdetekkor, a négy tagú Žagar is instrumentális zenekar volt. Lehet, hogy nem voltak ennyire összefésülve a számok, de már akkor is a kötetlen szerkezetekkel való játszadozás izgatott minket. Aztán jött az Eastern Sugar meg a Wings of Love, amik szélesebb ismertségre tettek szert és ezáltal kicsit elsodródtunk a kezdeti iránytól. Úgyhogy mondhatjuk azt is, hogy most találunk vissza oda, de talán már egy sokkal tapasztaltabb és érettebb zenei megközelítéssel.

- Akkor tulajdonképpen leróttatok egy kört, visszatérve a gyökerekhez.

- Igen, sokan mondják, hogy az új lemez inkább hasonlít az korai Žagarhoz, annak ellenére, hogy hangszerelésében sokkal szerteágazóbb és néha akár a world musicot és a tribalt érinti hangzásában, viszont a filozófia és az attitűd inkább ahhoz hasonlít, ahogy indult ez a zenekar.

- Hogyan találtál most vissza ezekhez a természet inspirálta témákhoz, amik a lemezen többfele is előfordulnak?

- Kicsit meguntam a létezés városi formáját. Egyre többet jártam ki a természetbe, az erdőbe, utaztam a tengerhez. Például amikor külföldön nyaraltunk a barátnőmmel, végig néztük az apály-dagályt vagy csak kimentünk egy erdőbe éjszaka és figyeltük hogyan jön fel a Hold, hogy lesz a közelgő szélből vihar, hogyan hallgatnak el a madarak és adják át a helyett a rovaroknak a ’hangversenytermet’.

Azt vettem észre, hogy a természet sokkal komplexebb és tökéletesebb egység, mint amit az ember valaha létre tud hozni.

A városi ember azt hiszi, hogy mindent kontrollálhat, de sokkal több alázatot kéne mutatnia a természet felé, de ezzel is már rég elkésett. A civilizációra már csak egy elveszett törzsként tekintek.

- Ezeket az inspirációkat hogyan kezdtétek végül dallá formálni?

- Egyrészt elkezdtem rengeteg vázlatot készíteni, és egyre több olyan organikus hangszert használni, mint az afrikai balafon, az indiai szitár vagy az arab Ney. Másrészt ahogy említettem is, elkezdtünk egyszerűen új számokat játszani a koncerteken. Ezek a közönség előtt formálódtak és mi is koncertről-koncertre, a visszajelzések és az érzéseink alapján változtattunk szerkezeteken és a hangzáson, így mire rögzítettük őket, addigra már sokadik életüket élték ezek a számok.

- Melyik változott a legtöbbet az idők során?

- A Mind Awake Body Asleep és az Anata Wa Watashi c. trekkeket elég sok verzióban játszottuk már a fellépéseken és végül egy ikszedik változatban kerültek fel a lemezre. De már a lemezbemutató óta is újabb köntöst kapott élőben egy-egy szám. Izgalmas mikor egy zenéről újabb és újabb rétegek válnak le, mégis a lényege, a magja nem változik. Emellett nálunk mindig fontos volt az improvizáció és hogy adjunk esélyt a véletlennek.

A közönség is érzi, hogyha valami a mostban történik és annak ő is a részese.

- Több vendégművész és különleges hangszer is szerepel a lemezen. Kik ők és hogyan jöttek létre ezek a kapcsolódások?

- Gozlán Fatima darbukán, djembén és különböző egzotikus fúvós hangszereken játszik, mint pléldaul az arab ney. Ő volt talán az első olyan zenész, akivel kicsit tágítottuk ezt a zenei horizontot. Az énekesnőnk, aki már állandó vendég a koncerteken a nigériai származású Bukky, illetve a New York-i Brooklyn Gypsies énekese Carmen Estevez két számban is énekel az új albumon. Nekik is köszönhetjük, hogy lett egy kicsit egzotikusabb, orientális hangzása a lemeznek. Emellett Tóth Szabolcs szitáron játszik és Barabás Lőrinc is trombitál egy-egy dalban.

- Hamarosan a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adtok különleges koncertet. Mesélnél kicsit arról, mit várhatunk az Electric Ritualstól?

- Megpróbáltuk úgy összerakni a hangszerelést, hogy igazán érdekes és színes legyen a műsor. Az említett zenészeken túl ott lesz még velünk Bakai Márton, aki öthúros hegedűn játszik majd illetve a szenegáli Ibro Fall aki a balafon és a djembe mestere. Főleg az utóbbi lemez anyaga, de régebbi áthangszerelt zenék is várhatóak és lesznek olyan új, kicsit improvizatív részek is ebben a műsorban, amik még sehol nem jelentek meg. Látványban is próbálunk egy rendhagyó vizuált mögénk rakni, ennek Biljárszki Maxim lesz a felelőse. Megpróbáljuk belekomponálni a margitsziget fáit is a látványba.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
baratok-kozt-epulet-matyas-kiraly-ter.jpg

Egy korszak lezárul: a Barátok közt 20 év után már késő délután képernyőre kerül

Jó hír viszont, hogy az új részeket a korán és későn tévézők is elcsíphetik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Sokak esti rutinja változhat meg némiképp szeptembertől, ugyanis a hamarosan 21 éves születésnapját ünneplő Barátok közt ősztől új időpontokba kerül.

Az 1998. október 16-a óta futó széria az RTL Klub egyik legrégebbi és legnépszerűbb sorozata és indulása óta a főműsoridőben láthatták a nézők, aki pedig lemaradt az aktuális részről, az RTL Magyarország egy másik csatornáján visszanézhette.

Jelenleg 21:10-től látható, azonban az őszi műsorrend nyomán ezentúl más időpontokban találkozhatunk a Mátyás király tér lakóival - adta hírül a SorozatWiki, akik számára az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága is megerősítette a változás hírét.

Szeptember 2-től késő délután és késő este vár a Barátok közt: a friss részek hétköznap negyed 6 körül, a Híradó előtt kerülnek adásba és negyed 11 körül újra levetítik őket.

A főműsoridőben a Híradó mellett a Fókusz és a Drága örökösök megy majd, a 9-es sávot pedig a csatorna 1-én induló új realityje, a Love Island kapta.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
DBOGI20190820035.jpg

Nagy Feró életműdíjat kapott, a Halott Pénz és Rúzsa Magdi is nyert - átadták a Petőfi Zenei Díjakat

Pápai Joci újabb elismerést zsebelt be Az én apám című dalával, de a Follow The Flow és a Bagossy Brothers Company sem ment haza üres kézzel a Strand Fesztivál nyitónapján megtartott díjátadóról.
MTI, Fotó: Bodnár Boglárka/MTI - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál nyitónapján kedd este. Több jelöltet a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy százfős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium.

Az év zenekarára, az év női és férfi előadójára, az év videoklipjére és az év akusztikus koncertjére június 18. és augusztus 12. között szavazhatott a közönség és a szakmai testület. A végeredménybe a szakmai zsűri és a közönség szavazatai 50-50 százalékban számítottak bele.

Az év zenekara a Halott Pénz, az év női előadója Rúzsa Magdi, az év férfi előadója Ákos lett.

Az év videoklipjének a Follow The Flow Nem tudja senki című dalának videoklipjét, az év akusztikus koncertjének pedig a Bagossy Brothers Company tavaly november 5-ei koncertjét választották.

Az életműdíjat Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere kapta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x