hirdetés
lepcson.jpg

Saly Noémi: „A pesti polgár ma is arra használja a kávézókat, mint régen, csak a lapok helyett a wi-fi jelszót keresi”

A várostörténész a századeleji kávéházi kultúra legavatottabb kutatója. A pestieknek azért volt életforma a kávéház, „mert olyan szörnyű körülmények között laktak, hogy a lakások jó részében nem lehetett élni, legfeljebb aludni” - mondja.
szöveg:Göbölyös N. László. Címkép: Takács Szabolcs - szmo.hu
2019. július 15.


hirdetés

Látszólag nagy vargabetűk voltak az életében, valójában azonban minden, ami tett, valahol a családi örökségben gyökerezik. Saly Noémi várostörténész megtisztelt azzal, hogy otthonában, egy Monarchia-korabeli, Dunára néző tabáni házban fogadott.

– Ennek a háznak különleges története van.

– Olyannyira, hogy már meg is írtam, ősszel fog megjelenni, Micsoda népek… címmel. Körbe lehetne pitykézni az egészet emléktáblákkal, olyan fejek laktak itt. Ez egy Hauszmann Alajos által épített ház, bár a terveket csak a kivitelező építőmester, a nem kevésbé jeles Havel Lipót szignálta, aki a Királyi Palotától a Kúrián és a Műegyetemen át mindennek a kivitelezője volt. Hauszmann nagyon sokat dolgozott vele. Az első tulajdonos Kégl György volt, aki a lányainak építtette, tőlük egy likőrgyáros família vette meg, akik 1917-től birtokolták, amíg el nem vették tőlük. A mostani kutatásaim során tudtam meg, hogy az én otthonom első lakója Hubay Jenő hegedűművész volt. Ma is nagyon jó ház, száz éve lakik itt mindenki, mind ismerjük egymást, röpdösnek a kistányér sütemények, lekvárok, zacskó zöldségek és gyümölcsök, gyerekvigyázás vagy a gázórás beengedése sem gond.

– Pályád első felét a francia nyelv határozta meg. Hogyan jött számodra a váltás?

– Nem is tudom, hogy beszélhetünk-e váltásról, mert engem a várostörténet, a családom története, a polgári kori Magyarország is mindig érdekelt. A másik szakom az egyetemen a magyar volt, és külön jártam egy speciális kollégiumra a századforduló magyar irodalmából. Az őseim között meg van néhány tisztességes városépítő: az egyik ükapám a Lánchidat jött építeni Pest-Budára, egyik dédapám ácsmester volt, később ő lett a budapesti ács ipartestület mestervizsgáztató bizottságának az elnöke. Anyai ágon dédapám és nagyapám is építész volt, a dédpapa, Francsek Imre csinálta a Városligeti Korcsolyacsarnokot, a fia, ifj. Francsek Imre pedig a Széchenyi fürdőt. Ilyen felmenőkkel merre induljon az ember? De mivel soha nem voltam még tehetséges rajzoló sem, maradt az írás.

hirdetés

– Annak idején egy Gödöllőn rendezett francia-magyar tábor lelkes programszervezőjeként ismertelek meg.

– A francia is családi örökség. Nagyapám, amikor anyám hét éves volt, a húga pedig öt, különböző itthoni botrányok miatt elment Teheránba. A család meg utána. A lányok ott francia apácákhoz jártak iskolába. Nagyapát onnan vitték el a szovjetek mint hadban álló ország polgárát. Ott állt négy nő, dédanyám, nagyanyám meg a két lány a semmi közepén, férfi és jövedelem nélkül. Hazajöttek.

Akkor anyám jobban tudott franciául, mint magyarul. A húgával ez volt később is a közös titkos nyelvük, és engem halálra idegesített kölyök koromban, hogy nem értettem, amikor egymás között beszélgettek.

A Szilágyi Erzsébet gimnáziumba jártam, ami a 70-es években UNESCO-iskola volt, heti hat órában tanultuk a franciát, nagyszerű tanárunk volt: Szalontay Emmi néni megtanított bennünket minden különösebb hókuszpókusz nélkül – volt egy fekete tábla, kréta és kész. Kicsit túl nagy volt épp a vircsaft a családban, ezért a szegedi egyetemre jelentkeztem, hogy kiszabaduljak ebből. Amikor öt év után visszatértem, kicsit légüres térbe kerültem. Elkezdtem tanítani Rákospalotán. Egy éve voltam osztályfőnök, kaptam egy felkérést, hogy menjek el az orvosegyetem egyik kollégiumába tanárnak. Kilenc évig voltam a Rezső téri kollégium igazgató-helyettese, de az osztályomat végigvittem érettségiig. Volt két év, amikor a Tabán–Rákospalota–Rezső tér háromszögben cikáztam a városban. Aztán egyszer csak jött a hírnök pihegve, hogy a szegedi francia tanszékre kell egy 19. százados ember – addigra már megvolt a doktorim – és ott töltöttem 12 évet. Akkoriban csináltam a nagy fordításaimat, Mircea Eliade vallástörténeti műveit, Claude Lévi-Strauss Kulturális Antropológiáját. Aztán meghalt mami, nekem pedig szörnyen megalázó körülmények között kellett eljönnöm Szegedről. Itt álltam megint a semmiben.

– Nem az a típus vagy, aki sokáig dologtalan marad.

Akkor már elkezdtem a kávéházi kutatásokat, jelentek meg publikációim. Így ismerkedtem meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum akkor vadonatúj igazgatójával, Kiss Imrével, és rövid úton meggyőztem arról, hogy mindkettőnknek elemi érdeke felvenni engem a múzeumba. Ez lett az utolsó munkahelyem, tizennégy év után most épp a nyugdíj előtti felmentési időmet töltöm. De a naptáram sűrűbb, mint valaha. Éppen most rendeztünk egy kiállítást a szemközti Virág Benedek-házban Napsütötte Tabán címmel a 20. század első harmadának Tabánját megörökítő festők műveiből.

– A budapesti kávéházi kultúráról elsősorban a 20. század első felének irodalmi kávéházai jutnak az emberek eszébe.

– Ennél sokkal több volt: budapesti életforma. Az volt a gyökere, hogy olyan szörnyű körülmények között laktak az emberek, hogy a lakások jó részében nem lehetett élni, legfeljebb aludni, ha az ember abbahagyta a vakarózást a poloskák miatt, meg elcsitult a szomszédság... Ez az irodalmi kávéházi mítosz még mindig benne van a fejekben, de a budapesti polgár, mint olyan volt kávéház-lakó, és ugyanolyan arányban voltak irodalmi kávéházak – minden századik –, mint ahogy a lakosságból kimagasló személyek. Megvoltak a kávéházaik a sertés- és marhakereskedőknek, emitt működött a gyémántbörze, amoda jártak a sütőmunkások olyan péket keresni, akinek szüksége volt kisegítőre.

De kávéházuk volt a rikkancsoknak, a műszem- és művégtag-készítőknek, a csarnoki kofáknak. Még azt is tudom, hogy a Csarnok kávéházban hol ültek a krumpli nagy- és kiskereskedők, a tojásos kofák, és hol volt a bolgárkertészek asztala, ahol egy bizonyos Petar bácsi elnökölt derékig érő szakállban, és amikor ő megszólalt, az egész kávéházban kuss volt...

Az írók pont ugyanolyan hontalan, szerencsétlen albérlet-lakók voltak, mint az akkori budapesti lakosságnak 70–80 százaléka. A kávéház egyfelől egy „felnőtt napközi”, másrészt az információ egyes számú lelőhelye. Egyrészt ott van minden újság – nemcsak az összes budapesti napilap, hanem az Illustrated London News, a nagy párizsi, bécsi, prágai, szentpétervári lapok, amelyek egy nap késéssel érkeznek. A nővendégek kedvéért a kávésok méregdrága divatlapokat járatnak, a gyerekek is ott szocializálódnak, a férfiak lázadnak, az asszonyok nem hagyják magukat... Az ipari munkásságtól az arisztokráciáig mindenki idejár, a kávéház a polgári demokrácia legfőbb fellegvára.

Kávéház a Svábhegyen 1930-ban. Fotó: Fortepan.hu

Ezért bosszantotta annyira a kommunistákat, hogy 1949-ben bezárták szinte az összeset. Ilyen a világon nem sehol nem történt. Olyan gyakran előfordult, hogy bezártak egy kávéházat, mert ott ültek a rebellisek, vagy hogy bezártak egy kávést, mert tűrte a rebelliót. De hogy a kávéházat, mint intézményt takarítsák le egy város térképéről, ez csak Budapesten történt meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
draga-orokosok-folyt.jpg

Váratlan műsorváltozás az RTL Klubon: máskor kezdődnek az esti sorozatok

Az új fejlemény még a műsorújságokba sem került be.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Január 2-án kezdődött az RTL Klub 2020-as új műsorrenje, amikor a Drága örökösök, a Bátrak földje, illetve a Barátok közt időpontjai kerültek másik időpontra.

Január 6-án azonban újabb változtatást eszközölt a csatorna, erről viszont már nem tájékoztatták a nézőket, de a műsorújságokba sem került bele - írja a SorozatWiki.

A Drága örökösök azóta 20 perccel később, 19:45 helyett 20:05-kor indul, a Bátrak földje 21:00-ról 21:15-re változott, a Barátok közt pedig továbbra is 22:10-kor kezdődik.

Egyelőre nem tudni, miért nem jelentette be a csatorna a műsorváltozást.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
47377796_1420837041381570_6945837569405878272_o.jpg

Bősze Ádám: Wagner egy szemétláda volt, Lisztnek nem volt törvényes felesége

Liszt 5 évig nem állt szóba Wagnerrel, Benjamin Britten pedig gyönyörű leveleket írt egy férfinak. Bősze Ádámmal a Nagy zenészek, nagy szerelmek sorozatáról beszélgettünk.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Az egyik karácsonyi ajándékom jegy volt Ádám Mozart szerelmeiről szóló előadására a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontba, és a fergeteges este után rögtön tudtam, hogy erről beszélnünk kell. Szerencsére nem kellett különösebben győzködni, szívesen kötélnek állt.

- Az első kérdés, ami óhatatlanul felmerül az emberben, hogy illik-e, és kell-e a nagy emberek magánéletét firtatnunk?

- Szerintem semmi illetlenség nincs abban, ha egy nagy embernek a szerelmi életét a nagyvilág elé tárjuk, mert már amúgy is a nagyvilág előtt van. Ha valakit érdekel, utána tud nézni. Én magam sem tartottam gyertyát Mozart hitvesi ágya mellett. Csak azokból a dokumentumokból tudok következtetni, amelyek mindenki rendelkezésére állnak.

Tehát ezek tudott dolgok, legfeljebb eddig nem ilyen formában foglalkoztak vele.

Az, hogy kell-e, az már egy fogósabb kérdés. Mozart zenéje akkor is elérheti ugyanazt a hatást, ha valaki azt sem tudja, Mozart mikor élt, és a föld melyik részén. Nem gondolom tehát, hogy egy ilyen előadással bárki közelebb kerülhet a klasszikus zene hallgatásához. Ez bulvártéma, amely szórakoztató lehet, és az adott zeneszerzőt sokkal közelebb érezhetjük magunkhoz. Rádöbbenhetünk, hogy ők is ugyanolyan hús-vér emberek voltak, mint mi. Ettől függetlenül, azokat az anekdotákat, amiket feljegyeztek ezekről a szerzőkről, sokat elárulnak.

hirdetés

A 18. században vagy a 19. század elején a Mozartról megjelent életrajzok nem arról írtak elsősorban, hogy, mondjuk, Mozart zongoraversenyei vagy szimfóniái miben adtak újat az előző évtizedek hasonló műveihez képest, hanem anekdotákat soroltak fel a szerző életéből. Ma is pontosan ez történik. Ha például két ember Kocsis Zoltánról beszélget, akkor az ő zseniális - vagy éppen nem zseniális - tulajdonságairól folyik a szó. A Kocsisról megjelent könyvek nagy része is - Juhász Előd adott ki ilyeneket - sztorigyűjtemény. Az ilyen szórakoztató olvasmányok életben tartják kicsit a Kocsis nevet, és az én előadásom is életben tartja kicsit a Mozart nevet.

- Ezzel együtt, én például, amikor végignéztem az előadások címeit, elsősorban azokra a zeneszerzőkre kaptam kedvet elmenni, akiknek a zenéjét is szeretem.

- Igen, ez látszik is az érdeklődésen, vagy ha nagyon prózai akarok lenni, a jegyeladáson. A január 20-i Hugo Wolfról szóló est valószínűleg nagyon gyéren látogatott előadás lesz. Wolftól nagy átlagban senki nem ismer semmit. Legfeljebb az Olasz szerenádot szokták játszani itt-ott zenekarok. A másik zeneszerző, akinél érezhetően kisebb az érdeklődés, bár alighanem más okokból, az Benjamin Britten. Fontosnak tartottam, hogy legyen olyan komponista is, akinek a szerelmi élete eltér a... hogy is fogalmazzak... szokványos nő-férfi viszonyoktól.

- Nem tudom, ez vigaszt jelent vagy sem, férfiasan bevallom, korábban, ha hallottam is Wolfról, nem ragadta meg a figyelmemet, de amióta Ön a Mozart előadáson emlegette, azóta elkezdtem hallgatni. Úgyhogy egy embernél már sikerült valamiféle missziót elérni.

- Örülök.

- A nagyemberek szerelmeit is nagyoknak képzeljük. Gondolom a valóság azért prózaibb.

- Ez megint nagyon lényegre törő, jó kérdés, annál is inkább, mert az én egész munkásságom, a Bartók rádiós műsorvezetéssel, zenei stand-uppal együtt kicsit arra irányul, hogy alternatívát mutassak. Ezek a zeneszerzők legendás alakokká váltak. Bronzszoborhoz tudnám őket hasonlítani. A legjobb példa erre Beethoven, akiből mitikus alak lett. Ezeknek az embereknek az alkotásainak a nagysága kétségbevonhatatlan. Nem akarom az ellenkezőjét sugallni.

Viszont ugyanolyan emberek voltak, mint mi.

Ha a szerelmeik nagyon romantikus megvilágításba kerültek olykor, az csupán egy interpretáció. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy sok esetben nagyon rosszul dokumentáltak ezek a szerelmi viszonyok, nagyon merész dolog ezekből messzemenő következtetéseket levonni – akár olyanokat is, amilyeneket én vonok le. Például Beethovenről leírják, milyen hallatlanul nagy, romantikus szerelem volt közte és a halhatatlan kedves között. Noha azt sem tudjuk még ma sem, hogy ki volt a halhatatlan kedves.

- Én például most szembesültem vele, hogy két film is készült A halhatatlan kedves címen. Az egyik szerint Brunszvik Teréz volt, a másik pedig arra jutott, hogy Beethoven tulajdon sógornője.

- Ha a Brunszvik családot vesszük, a történészek jelen pillanatban inkább arra hajlanak, hogy nem Terézia, hanem Josephine volt az. De nagyon sokan mondják, hogy Bettina Brentano volt a halhatatlan kedves.

Ebből is látjuk, hogy óvatosan kell bánni, kinek hogyan értelmezzük a szerelmi életét. Azért én az előadásaimon igyekszem olyan dokumentumokat idézni, amelyek hitelesek, első kézből származnak. Jó, néha elragad a hév, hogy elinduljak egy irányba és például megmagyarázzam Mozart anyósának a szerepét abban, hogyan jött össze a komponista Constanzéval. De azért ez meglehetősen veszélytelen próbálkozás.

Egy Bősze Ádám a Lóvasúton megkarcolni sem tudja egy Mozart hírnevét.

Tényleg nem hiszem, hogy árthatnék neki, vagy akár a Wagnernek, akit pedig tényleg nem szeretek.

- Azt hogy kell értsük, hogy nem szereti Wagnert? A személyiségét, vagy a zenéjét?

- Alapvetően nem vagyok Wagner rajongó, bár kétségtelen, hogy az operái között van olyan, amely valóban magával ragad. De a nőkkel szemben tanúsított viselkedése alapján lényegében egy szemétládának tartom.

- Kicsit még visszatérnék Constanzéhoz, Mozart feleségéhez. Mégis talán ő a legismertebb zeneszerző feleség a szélesebb közönség előtt az Amadeus című filmnek köszönhetően. Van benne egy emlékezetes jelenet, ahol Constanze szó szerint mellbedobással próbálja megnyerni Salieri támogatását a férje számára. Van ennek bármi alapja, tudunk róla, hogy lehetett ilyen természetű kapcsolata Salierivel?

- Nem tudok semmi olyan bizonyítékról, ami ilyesmire utalna. Amit tudhatunk, hogy Constanzénak nagyon sok köszönhető abban, hogy Mozart életműve ilyen szinten ismert. Megőrizet a kéziratokat, azokat gondozta – ebben óriási segítséget jelentett a későbbi második férje is, Georg Nikolaus von Nissen.

Nem úgy, mint Schubert esetében, ahol nem volt feleség, de volt egy testvér, akinek legfeljebb annyit köszönhetünk, hogy a szekrényt, amelyben Schubert a kottáit tartotta, nem számolta fel. De semmi mást nem tett, és amikor Schumann megérkezett Bécsbe és megtalálta a „Nagy” C-dúr szimfónia kéziratát, a testvér azt mondta, nyugodtan vigye magával. Ennek köszönhető, hogy bemutatták.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
cím-1.jpg

Saját magát kezdte a „divat királynőjének” nevezni Rotschild Klára, a Kádár-korszak divatdiktátora

Rotschild Klára csillogó és botrányokkal tarkított életét ismerhettük meg a Nemzeti Múzeum tárlatán, sőt ruhakölteményeit is felpróbáltuk.
Orosz Emese cikke, fotók: Magyar Nemzeti Múzeum - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Rotschild Klára munkássága igazi 20. századi női sikertörténet. Izgalmas életének állít emléket a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása. A CLARA - Rotschild Klára - Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című tárlaton megismerheted Klára csillogó, divatbemutatókkal és botrányokkal tarkított életét, miközben közelről is megcsodálhatod, sőt akár fel is próbálhatod ruhakölteményeit.

De vajon származása ellenére hogyan válhatott a Horthy-kor és a Kádár-korszak divatdiktátorává? Hogyan jutott ilyen kivételes helyzetbe? Mi már tudjuk a választ. Eláruljuk, milyen érdekességek várnak rád a tárlaton.

A Clara kiállítás két részből áll. A múzeum Rotundájában hét Rotschild-menyasszonyi ruha, illetve estélyi történetét ismerheted meg. A tárlat nagyobb része azonban a Múzeumkert hátsó részében, a megújult Kertészházban folytatódik. Itt még több Rotschild-ruha vár, a falon elhelyezett idővonal mentén pedig izgalmas tényekre derül fény a divat királynőjének életéből.

A “szabászasztalon született” lány, Rotschild Klára 1903 február 22-én látta meg a napvilágot. A jelző nem a tényleges körülményekre utal, hanem szülei foglalkozására. Apja, Rothschild Ábrahám Adolf izraelita származású szabó volt, anyja, Spirer Regina pedig szintén szabónő. Budapest bevárosában éltek, és mindketten itt működtették műhelyeiket, ahol Klára gyermekkorától szívta magába a szakma csínját-bínját.

Ám a kiállításon megtudtuk, hogy nem csak ez volt Rotschild Klára sikerének receptje. Klára hihetetlen tehetséggel menedzselte magát és szalonját.

hirdetés

Ő kezdte a "divat királynőjének" nevezni saját magát.

Sokat adott a látszatra: öltözéke és hamvasított frizurája mindig kifogástalan volt, és egy mesés Duna-parti penthouse-ban élt, ahová gyakran szervezte divatbemutatóit. A fényűzés látszata pedig fényűző életet élő vevőkört vonzott.

Rotschild Klára Petőfi tér 3-5 szám alatti lakásának tetőteraszán, 1974 körül. Fotó: magántulajdon

Rotschild szalonjának védjegyei voltak a próba folyamatát irányító direktiszek. Ők fogadták a vendégeket, illetve segédkeztek a modell, az alapanyag és a kellékek kiválasztásában is.

A direktiszekhez hasonlóan a szalon imázsát növelték a kor legszebb manökenjei is, akiket Klára maga választott be “családjába”.

Emellett Klára széleskörű szakmai és magánéleti kapcsolatrendszert épített ki. Megszerezte az első magyar divatkritikus, Guthy Böske támogatását, aki a Színházi Élet népszerű DIVAT mellékletének szerkesztője volt. Illetve

remek érzékkel megtalálta és öltöztette a kor “influenszereit”.

Nappali ruha, selyemburett, 1970 körül. dr. Péchy Zsuzsa pszichiáternek, a szalon állandó vevőjének ruhája. Magántulajdon

Természetesen mindehhez megfelelő anyagi tőkére is szüksége volt. Klára életét több botrány is tarkította, és az egyik ilyen botrány tette lehetővé, hogy pályája elején nagyobb összeghez jusson, amit befektetett vállalkozásába.

Rotschild kontra Somogyi botrány

1930-1933-ban hatalmas port kavart és nagy médiafigyelmet kapott Klára és a botrányairől elhíresült, dúsgazdag aranyifjú, Somogyi Pál Károly pere. A “mániás elmezavarban szenvedő” férfi 1930 szeptember 18-án

megverte és kidobta lakásából a fiatal Klárát, aki apja szalonjának kintlévőségeit igyekezett behajtani.

Klára az elszenvedett testi és lelki sérülések miatti gyógyszerel kísérelt meg öngyilkosságot. Ezt követően hetekig pszichiátriai gyógykezelésre szorult. Anyagi és erkölcsi sérelmei orvoslására nagy összegű kártérítési pert indított, amit meg is nyert.

Alkalmi csipkeruha, selyem muszlinnal kombinált poliészter csipke, 1975. Gönczi Annamária újságírónő az esküvőjén viselte és máig megőrizte.

Az anyagi tőke nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a párizsi divathoz hasonló luxust tudja kínálni vevőinek. A kiállításon megtudtuk, hogy az olyan vezető pesti divatszabók, mint Rotschild Klára, nem művészek voltak, mint a franciák, hanem jó ízlésű, remek üzleti érzékkel rendelkező kereskedők.

A szalonok tulajdonosai évente többször is kiutaztak Párizsba, hogy az általuk kedvelt divatházak bemutatóira bejussanak, és bevásároljanak. Tulajdonképpen ízlésük és ügyfeleik elvárásai szerint

a nagy párizsi márkák modelljeiből, alakították ki saját kollekciójukat.

Hogy bebocsátást nyerjenek a nagy divatházak bemutatóira, előre ki kellett fizetniük egy vagy két modell árát, amit a bemutató után levásárolhattak. A nagy házak így próbálták elkerülni, hogy modelljeiket ellopják.

Ennek ellenére állandóan szivárogtak ki modellek. Erről sokszor a párizsi másolócégek tehettek. Illetve sok esetben a szabók nem fizették meg az eredeti francia modellek árát, hanem fejben megjegyezték a darabokat, a megvett szabásmintákat pedig egymás közt cserélgették.

Modell-lopási botrány

1937-ban Klára is modell-lopási botrányba keveredett. Nagy múltú cégek jelentették fel “modell-lopás” vádjával. A vád szerint nem legálisan szerezte be a drága párizsi kollekciót, hanem a modelleket megfizető kollégáitól inspirálódott.

Klára elsősorban az időtlen Dior, Chanel, Balmaint és Givenchy divatházaktól merített. A Rotschild ruha a második világháborút követően a mindenkori divat konzervatívan elegáns stílusát képviselte. S bár Klára

elismerte az új fiatalos irányzatokat, de a sortot, szandált, és harisnya nélküli viseletet nem tartotta márkájához illőnek.

Ékszerkabát, lurex-viszkóz alapra üveg és teklagyöngyökkel készült kézi gyöngyhímzés, 1974. Az ékszerkardigánok divatját Yves Saint Laurent indította el, Rotschild Klára pedig megcsinálta a saját verzióját, mely haláláig az egyik legnépszerűbb kreációja volt. Magántulajdon

Visszatérő vevői is a kifinomult, nőies bájt, eleganciát igényelték, hiszen koruk és társadalmi státuszuk is ezt kívánta meg.

Divatháza rendszeres vevői közé tartoztak a Budapestre látogató külföldiek, az itt állomásozó diplomatafeleségek, a politikai elit asszonyai, jól menő orvosnők, ügyvédnők és híres művésznők:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
torony1.jpg

Fekete-fehér, lassú őrület és sellőszex – avagy Robert Pattinsonról is kiderül, hogy kiváló színész

Willem Dafoe mellett nem is lehet ellinkelni semmit, de A világítótorony nem csak ezért jó film.
Kovács-Tóth Noémi írása - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Egyedi és nyomasztó művészfilm az operatőri munkáért Oscarra jelölt A világítótorony, amelyben Pattinson és Dafoe egyaránt brillíroznak.

Aki egy újabb tipikus hollywoodi szuperprodukciókra vágyik, az nagyot fog csalódni A világítótorony című kanadai-amerikai fantasy-horrort nézve: itt nincs CGI-tobzódás, sem lángnyelvekkel tuningolt akció vagy pörgős vágások. Ez kőkemény lélektani thriller, amelyben realisztikusan – sőt, néha kellemetlenül hitelesen – ábrázolják a részegség és a megőrülés pusztító fázisait. Ráadásul a mai generációk számára szokatlanul fekete-fehérben, és gyakorlatilag két szereplővel. A történet úgy indul, hogy a XIX. század végén egy eldugott tengerparti világítótoronyba a tapasztalt rangidős öregúr mellé kerül egy újonc fiú segédnek, aki azelőtt favágóként dolgozott.

Nem is gondolná a néző, hogy Robert Eggersnek ez élete második rendezése, az első a 2015-ös The Witch volt, egy szintén Új-Angliában játszódó kosztümös horror. Az operatőr mind a két film esetében ugyanaz volt, Jarin Blaschke, aki igazi főnyereménynek bizonyult, hiszen miatta Oscar-várományos A világítótorony.

Nem csoda, hogy a Filmakadémia ennyire lelkes az alkotás vizuális megoldásaitól, mert olyan vágások, megvilágítások és művészi részletek sorjáznak benne, hogy néha az viszi el a hátán filmet, ahogy belefeledkezünk a díszkeretbe illő kompozíciókba. Erre szükség is van, mert a történet önmagában nem lenne elég ahhoz, hogy lekössön minket.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!