hirdetés
optimism-619018_1280.jpg

A pesszimisták korábban meghalnak egy kutatás szerint

A kutatók szerint kevésbé törődnek magukkal. Bár azért az optimisták sem örülhetnek maradéktalanul.
Címkép: Needpix - szmo.hu
2020. július 29.


hirdetés

Azok, akik negatív fényben látják jelenüket vagy jövőjüket, átlagosan két évvel kevesebb ideig élnek, mint azok, akik megtalálják az arany középutat.

A brisbane-i QIMR Berghofer orvosi kutatóintézet munkatársai úgy vélik, hogy a pesszimisták hajlamosabbak elhagyni magukat, nem figyelnek egészségükre, ezért könnyebben betegednek és halnak meg – írja a Daily Mail.

A korábbi kutatások összefüggéseket találtak az optimizmus, a pesszimizmus és bizonyos betegségek, illetve azok elkerülése között. Ezek azonban általában egy skálán mérték a kétféle lelkialkatot, és azokat, akik alacsony pontszámot értek el, az optimisták közé sorolták. Dr. John Whitfield klinikai biokémikus, a kutatás vezetője szerint azonban az optimizmus és a pesszimizmus egymásnak nem követlen ellentétei, éppen ezért két különböző skálát alkalmaztak mérésükre, valamint a halálozási okokkal való összefüggésekre.

A tanulmányhoz, amely a Nature-ben jelent meg, mintegy 3000, 50 éves vagy annál idősebb ausztrál állampolgár által 1993 és 1995 között kitöltött kérdőíveket, valamint a 15 évvel későbbi pótlólagos információkat tekintették át.

A résztvevőket aszerint osztályozták, hogy mennyire értettek egyet vagy nem optimista és pesszimista kijelentésekkel. Akik a pesszimista skálán szereztek több pontot, általában két évvel korábban haltak meg az átlagnál, gyakran szív- és érrendszeri betegségekben, de nem rákban. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy az olyan hangulati zavarok, mint például a depresszió, látszólag nem játszik szerepet a pesszimizmus és a halálozás közötti kapcsolatban, ellenben mindkét viselkedésnek hatása lehet az agyra, a vér biokémiájára. A férfiak és nők között nem tapasztaltak jelentős statisztikai különbséget az optimizmust vagy a pesszimizmust illetően.

hirdetés

Azért az optimisták sem örülhetnek maradéktalanul, mert a derűlátás sem jár feltétlenül hosszabb élettartammal.

A kutatócsoport a jövőben azt kívánja vizsgálni, hogy vajon mennyire fatalisták a pesszimisták és elfogadják-e betegségeiket.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
no_eves_unsplash.jpg

Miért ehetnek egyesek bármit és bármennyit anélkül, hogy elhíznának?

A válasz sokkal bonyolultabb, mint a gyors anyagcsere.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash/Jarritos Mexican Soda - szmo.hu
2020. augusztus 02.


hirdetés

Az élet egyik legnagyobb igazságtalansága, hogy egyeseknek minden falatot meg kell gondolni azért, hogy formában maradjanak, míg mások annyi édességet ehetnek, amennyit csak akarnak, mégsem szednek fel egy deka felesleget sem. Mi lehet a titok? Hogyan sikerül a kivételezetteknek tökéletes formában maradni, miközben bármit és bármennyit ehetnek? Erre keresi a választ a Live Science cikke.

"A kérdésre nem létezik egy egyszerű válasz. A folyamatot befolyásolhatják genetikai, étkezési, de akár viselkedésbeli tényezők is. Ráadásul az, hogy ezek milyen szerepet játszanak egy-egy ember esetében, egyénenként változó lehet"

- kezdte a válasz kifejtését Kathleen Melanson, a Rhode Island-i Egyetem táplálkozási és élelmiszertudományi professzora.

Az egyik legfontosabb tényezőnek például semmi köze nincs a testtípushoz, az anyagcseréhez, vagy az olyan közkeletű hiedelmekhez, mint például a varázslatos telihold: az érzékelésről van szó.

Rengeteg ember, akiről azt gondoljuk, hogy jóval többet eszik az átlagnál jelentős súlygyarapodás nélkül, valójában semmivel sem fogyaszt többet a normálisnál. Ha például valaki napi rendszerességgel eszik fagylaltot, természetes úton kompenzálhatja az extra kalóriákat azzal, hogy a következő étkezésnél kevesebbet fogyaszt, vagy a nap további részében szinte egyáltalán nem nassol. Figyeljük meg, hogy az ilyen típusú emberek például nagyon lassan eszik a pizzát, akár már néhány szelet után eltelnek, és abbahagyják az evést.

hirdetés

"Ha az ilyen emberek bevitt kalóriamennyiségét vizsgáljuk, könnyen kiderül, hogy valójában egyáltalán nem esznek annyit, amennyit a többiek feltételeznek róluk"

- ezt már Dr. Frank Greenway, a Penningtoni Orvostudományi Kutatóközpont főorvosa jelentette ki.

A fizikai aktivitás szintén segíthet tökéletes formában maradni egyeseknek, és egyáltalán nem az edzőtermek látogatására kell gondolni. Melanson professzor szerint néhányan eleve rengeteget mozognak még akkor is, ha nem sportolnak. Jó példa lehet erre, ha valaki egész álló nap izeg-mozog, sétál, eleve aktív munkát végez, vagy csak egyszerűen a gyerekeit kergeti naphosszat.

"Már tudományos bizonyítékok is léteznek arra, hogy egyes emberek hajlamosak egész nap mozgatni a testüket"

- közölte a professzor.

Ez a pluszmozgás már edzés nélkül is alaposan felgyorsíthatja az anyagcserét és az energiafelhasználást.

"Minél többet mozgunk, annál inkább gyarapszik az izomsejtekben található mitokondriumok mennyisége és aktivitása. Ezek testünknek azok az erőművei, melyek felelősek az energiatermelésért és az energia felhasználásáért. Minél több a mitokondrium, annál több kalóriát égetünk el"

- tette hozzá Melanson.

Dr. Ines Barroso szerint egyelőre kevés bizonyíték van arra, hogy léteznek olyan emberek, akik mozgás nélkül több kalóriát égetnek el, mint mások. Az elhízás genetikáját vizsgáló cambridge-i kutató szerint azonban léteznek olyan lényeges élettani különbségek, melyek egyesek számára jelentősebb önmegtartóztatás nélkül lehetővé teszik, hogy természetes úton mérsékeljék a bevitt kalóriákat. Nekik jellemzően érzékenyebb az éhséget szabályozó rendszerük, és gyorsabban kapnak visszajelzést arról a testüktől, hogy elég volt, nem kell több étel.

Ebben a rendszerben az egyik legfontosabb hormon a leptin. Ez a hormon segít szabályozni, hogy nagyobb időtávlatban mennyi ételre van szükségünk. Ezért van az, hogy ha egy érzékenyebb rendszerrel bíró illető egyik este egy bulin teleeszi magát, a következő napokban jóval kevesebbet is elég neki, mert úgy érzi, hogy még mindig tele van a gyomra. Esetükben az éhséget jelző rendszer egyszerűen újrakalibrálja magát, és azt a jelzést küldi a szervezetnek, hogy

"oké, elég energiánk van."

És akkor a sokat szidott genetika. Igen, ennek is szerepe van a hízásban és a fogyásban. Egy 2019-es tanulmányban a PLOS Genetics kutatói 250 DNS-régiót azonosítottak, melyek összefüggésbe hozhatók az elhízással.

A kutatás során 1622 egészséges, de alacsony BMI-vel (testtömeg index) rendelkező embert hasonlítottak össze 1985 kórosan elhízott, vagyis magas BMI-s személlyel, miközben 10 433 teljesen normális testtömegű kiválasztott is részt vett a felmérésben.

A tudósok megállapították, hogy a vékony emberekben kevesebb elhízásért felelős gén található. Hozzátették: a gének egyedül mégsem tehetők felelőssé a túlsúly kialakulásáért. Dr. Ines Barroso szerint nem találtak kifejezetten olyan géneket ugyanis, melyek hajlamosabbá tesznek valakit az elhízásra, vagy éppen a kövérségtől védenék meg az illetőt.

Összességében a címben is feltett kérdésre a válasz bonyolult. Biztosan nincs előre elrendelve, hogy az egyes emberek hízásra vagy inkább a testsúly megtartására hajlamosabbak inkább, ugyanakkor nem is teljesen az egyén akaratától függ ez a kérdés.

Nem létezik olyan genetikai kapcsoló, mely egyesek számára lehetővé teszi, hogy korlátozás nélkül mindent felfaljanak, hiszen úgysem látszik meg rajtuk, ám a súlygyarapodás sem jelenti feltétlenül az önkontroll hiányát.

"A helyzet az, hogy a kérdésre adott válasz minden egyén esetében változó"

- jelentette ki Melanson professzor.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kirsten_aisbett.jpg

38 kilót fogyott és bikinimodell lett egy ausztrál nő, miután összeomlott a házassága

Korábban mindene volt a gyorsétterem, ma már el sem tudja képzelni, hogy újra junk foodot egyen.
Fotó: Instagram/Kirsten Aisbett - szmo.hu
2020. augusztus 01.


hirdetés

Sosem érezte magát jobban Kirsten Aisbett, mint manapság, pedig néhány éve omlott össze teljesen a házassága, írja a Daily Star. A most 30 éves ausztrál nő nem is olyan régen még gyorséttermekben ebédelt, vacsorára pedig lasagne-ét, mirelit sült krumplit vagy kijevi csirkemellett fogyasztott.

A válás után 89 kilót nyomott Kirsten, akinek a folyamatos szorongásra antidepresszánsokat írt fel orvosa. A fiatal nő végül egy napon úgy döntött, hogy elég volt, és ahelyett, hogy teljesen szétfolyna, inkább átveszi az irányítást a teste fölött.

Kezdésnek egy barátja edzőtáborába vonult el, ahonnan visszatérve radikálisan változtatott az étrendjén. Teljesen elhagyta a gyorséttermek kalóridús kínálatát, helyette a rizs, a zöldségek és a sovány marhahús kerültek fókuszba.

Kirsten már röviddel a teljes életmódváltás után észrevette, hogy csökken a súlya, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan tért vissza az önbizalma. Három évvel azután, hogy személyi edzőhöz kezdett járni, az addigi 44-es helyett már a 38-as méretű ruhák voltak jók a korábban alaposan elhízott nőre.

Addigra összesen 25 kilóval lett könnyebb, de rengeteget dolgozott is az egyre jobb formáért. Ahogy lassan haladt előre a látványos átalakulásban, úgy változtatott lépésről lépésre az életén: előbb szinte teljesen kiiktatta az életéből az alkoholt, majd hétvégenként előkészítette a következő heti étrendjét.

hirdetés

Reggelenként 4:30-kor kelt, hogy még munka előtt egy 45 perces kardióedzést beiktasson, amit egy 60 perces, majd egy félórás etap követett. Így a nap végére Kirsten közel 20 ezer lépést tett meg a számlálója szerint.

Lassan további 13 kilótól szabadult meg, így összesen 38 kilót dobott le 4 év alatt. Az Instagramra posztot képek önmagukért beszélnek:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Be your own god damn motivation ? ⠀⠀ Work hard, focus on yourself and always remember to reflect on how far you’ve come. It’s your journey and your journey only ✨ ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• www.kirstenashleapersonaltraining.com ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• #mindset #progressnotperfection #transformationchallenge #fitgoals #healthylifestyle #health #nutrition #exercise #weightlosstransformation #weightlossjourney #strong #instatransformation #workout #fit #progress #slimmingworld #fitness #motivation #gym #fatloss #transformation #healthy #weightloss #healthyliving #muscle #beforeandafter #fitnessmotivation #wbff #wbffofficial

KIRSTEN AISBETT | COACH (@kirstenashlea_pt) által megosztott bejegyzés,

Az ausztrál nő végül még egy versenyre is benevezett, holott korábban elképzelhetetlen volt számára, hogy nyilvános helyen bikinit viseljen. Kirsten végül megnyerte a versenyt, amit maga sem tudott volna elképzelni néhány évvel korábban.

Azt mondja, nem volt egyszerű elérni ezt az eredményt, de nagyon büszke magára és az új külsejére. Annak ellenére is jól érzi magát, hogy egyelőre a válás után nincs új kapcsolata, de egyelőre tökéletesen érzi magát a bőrében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Chasing progress, not perfection ? ⠀⠀ 2019 to 2020 ⠀⠀ This is a solid twelve months of hard work, consistency and dedication. The difference between the two: ✖️ 4kgs lighter in scale weight. ✖️ Increase in lean muscle mass. ✖️ Now has a healthy relationship with food. ✖️ Currently eating 2200 calories per day. ✖️ Stronger in the gym and and improved my form and technique. ✖️ The most important difference: I finally love my body and the changes I see each day. ⠀⠀ Results can happen in days, weeks and months. But truly believe that the best results are the ones you see after creating sustainable habits in life. ⠀⠀ We all start somewhere. We all have trials and tribulations. We all have moments of self- doubt and moments of comparison. ⠀⠀ But we all need to stop being so hard on ourselves, take a step back and look at just how far we’ve come. Both mentally and physically. ⠀⠀ Stop comparing to others. Start believing in YOU and be proud of how far you’ve come. ⠀⠀ Fitness is a journey, not a destination ❤️✨ www.kirstenashleapersonaltraining.com ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• #mindset #progressnotperfection #transformationchallenge #fitgoals #healthylifestyle #health #nutrition #exercise #weightlosstransformation #weightlossjourney #strong #instatransformation #workout #fit #progress #slimmingworld #fitness #motivation #gym #fatloss #transformation #healthy #weightloss #healthyliving #muscle #beforeandafter #fitnessmotivation #wbff #wbffofficial

KIRSTEN AISBETT | COACH (@kirstenashlea_pt) által megosztott bejegyzés,


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
07_20_OTP_Ingatlan_02-1000x563.jpg

Érdemes-e most balatoni nyaralót venni?

Változtak-e az árak? Mit keresnek leginkább a vásárlók? Hol drágábbak és hol olcsóbbak a nyaralók? Ennek jártunk utána az OTP Ingatlanpont szakértőjével.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2020. július 31.


hirdetés

Korábban az volt a jellemző, hogy már március körül felélénkül az érdeklődés a balatoni ingatlanpiacon, egyre több vásárló jelenik meg. Idén a járványhelyzet miatt másként alakult a helyzet: tavasszal befagyott a piac, májust viszont már rekordhónapként zárták az OTP Ingatlanpont siófoki irodájában.

Nincs árcsökkenés, sőt

„Az érdeklődők azzal a feltevéssel érkeztek meg a járványhelyzet után, hogy biztos csökkentek az árak, hiszen megállt a piac, de ez nem következett be. Pillanatnyi szünet volt a piacon, egyes beruházók még árat is emeltek” – mondja Katona Tamás vezető értékesítési tanácsadó, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájából.

Árváltozás nincs, pedig már nem feltétlen ugyanolyan szempontok alapján keresnek nyaralót a vásárlók: „A járványhelyzet után azt tapasztaltuk, hogy megváltozott a vásárlók preferenciája. Eddig inkább a kényelmi szempontok érvényesültek, az új építésű ingatlanokat keresték a vásárlók, amik rendszerint partközeliek, és nem kell foglalkozni a fenntartásukkal, kertgondozással. Mostanra fontosabb lett az elszeparáltság, inkább keresik a vevők a különálló nyaralókat, kevésbé akarnak egy soklakásos társasházban sokadmagukkal osztozkodni a területen” – összegzi a szakértő.

Egyre kevesebb a még beépíthető terület, pláne a vízparton

hirdetés

„Egy 2000 négyzetméteres vízparti telek, ahol a közművek rendelkezésre állnak, 200 millió forintba kerül. És ez még nem a ház, ez még csak egy üres telek. Egy új építésű ingatlan projektben 700-800.000 forinttól indulnak a négyzetméterárak, de nem ritka az 1.000.000 feletti négyzetméterár sem. Használt nyaralóknál pedig alig találunk valamit 50 millió forint alatti árkategóriában”

- tudjuk meg Tamástól.

NÉZD MEG A BALATONNÁL KÉSZÜLT KISFILMET!

A nyaralók árát elsősorban az elhelyezkedés befolyásolja. Számít, hogy milyen messze van a vízparttól, mennyi idő alatt lehet eljutni onnan Budapestre, van-e a közelben autópálya, és milyen a környékbeli infrastruktúra.

Az ingatlanvásárlást ma már digitális megoldások teszik egyszerűbbé

Interneten előzetesen szűkíthetjük a kiválasztott ingatlanokat akár videók, vagy 360 fokos képek alapján, az OTP Ingatlanpontnál elérhető KAPCSOLATIPONT pedig azt is lehetővé teszi, hogy távolról intézzük az adminisztrációs folyamatokat, mint például a vételi ajánlat.

Így nem kell több alkalommal is személyesen találkozni az értékesítővel, elég a regisztrált fiókon keresztül kapcsolatot tartani és kitölteni a szükséges dokumentumokat.

A járvánnyal felgyorsultak a digitalizációs folyamatok az ingatlanpiacon

Két éve a magyar ingatlanközvetítői piacon elsőként az OTP Ingatlanpont vezette be a papírmentes ügyintézést a KAPCSOLATIPONT ügyfélfiókon keresztül. A járványhelyzet az elmúlt hónapokban megmutatta a digitális ügyintézési lehetőségek létjogosultságát, ugyanis a felület segítségével adásvétel akár személyes találkozó nélkül is megoldható. A piacon jelenleg csak az OTP Ingatlanpont rendelkezik ilyen komplex, az adásvételi folyamatot teljesen lefedő online háttérrel, amely minden jogi és biztonsági elvárásnak is maximálisan megfelel. Bővebb információ a KAPCSOLATIPONT ügyfélfiókról itt érhető el.

Megjelentek a piacon azok a vásárlók is, akik nem is feltétlenül csak nyaralási célra keresnek ingatlant. Egyre több fiatal pár gondolkodik abban, hogy a zajos nagyvárosból a Balaton környékére költözik, főleg, ha távmunkában is el tudják látni feladataikat. „Jelentősen kedvezőbb áron tudnak megvásárolni egy vidéki házat vagy használt nyaralót az autópálya közelében, a Balatontól 5-10 km-es távolságra, mint egy új építésű lakást akár eddigi lakóhelyükön” – mondja Tamás.

Lesz-e olcsóbb a balatoni nyaralók ára? Érdemes-e kivárni?

A szakértő szerint nem feltétlenül.

„Van egy olyan sejtésünk, hogy nem fognak csökkenni az árak. Most helyreállt a piac, de nem lett semmi olcsóbb, sem az építőipari költségek, sem az alapanyagok ára nem csökkent. Az új építésű ingatlanok ára pedig felhúzta a használt ingatlanokét.”

A cikk az OTP Ingatlanpont támogatásával készült.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zsofiek_kovagoors.jpg

Amikor Budapestről a Káli-medencébe költözik a család

Zsófiék példáján keresztül bemutatjuk, milyen előnyökkel is járhat a környezetváltozás a kisgyermek számára, és hogyan érdemes felkészülni egy költözésre. "Gyerekkel az élet" sorozatunk 3. része.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2020. július 31.


hirdetés

"Gyerekkel az élet" sorozatunkban a gyermekvállalás, gyermeknevelés különböző kérdéseköreit járjuk körül, személyes történetek segítségével. Megvitattuk, mire van szükség feltétlenül, ha érkezik a baba, és bepillanhattunk egy ötgyermekes család életébe is. Most azt mutatjuk be, milyen is az, amikor gyerekkel együtt új lakóhelyre költözik a család.

Zsófi, a férje Andris, és a másfél éves Barnabás pár hónappal ezelőtt még egy budapesti kétszobás lakásban éltek – most pedig már a Káli-medencében található Kővágóörsöt tekintik otthonuknak.

A fővárosból költöztek vidékre, társasházból kertes házba, a nagyvárosi munkát cserélik le egy kis faluban indítandó családi vállalkozásra.

A Káli-medence misztikus ereje

Zsófi és férje a Balaton-felvidéken ismerkedtek meg, Szentantalfán, egy házibuliban. Később együtt is gyakran jártak erre, nagy kevdvencük lett a Káli-mendence, egyre jobban megszerették a környéket, egyértelmű lett, hogy az esküvőjüket is itt tartják. Idővel azon kezdtek gondolkodni, hogyan lehetne olyan életet kialakítani, hogy ne kelljen vasárnap visszamenni a fővárosba, ami mindig olyan nehezükre esett.

hirdetés

De miből lehetne megélni a Balatonnál?

„Andris régi álma volt egy saját vendéglátóhely. Pedig egészen más munkája volt eredetileg, a banki területet cserélte el szakácskodásra, most pedig pék lesz belőle. Elkezdte nagyon érdekelni a sütés, a kovászos kenyér, a leveles tészták, és nagy szerelme a szendvicskészítés. Így jött az ötlet, hogy egy pékséget szeretnénk nyitni, és ha már, akkor a Káli-medencében. Nem csak azért, mert mi szeretünk itt lenni, hanem mert errefelé hiány van a pékségekből.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Miért költöztünk Budapestről a Káli-medencébe, hogy korábbi nagyvárosi életünket hátrahagyva családi vállalkozásként pékséget nyissunk? Sok mindent fel tudnánk sorolni, például, hogy a Káli-medence örülne még olyan helynek, ahol egyszerre lehet minőségi péktermékeket vásárolni és fogyasztani, kényelmesen kávézni, reggelizni, és közösségi élményt megélni. Vagy azért, mert évek óta arról álmodozunk, hogy ezen a csodás helyen élhessünk, és itt kínálhassunk szenzációs ételeket, friss élményeket, és jó emlékeket vendégeinknek. Vagy mert szeretjük nézni, ahogy az étel, ital és jó zene kíséretében barátságok születnek. Szerintünk ez maga az élet! Zsófi és Andris vagyunk, és Nektek álmodtuk meg az Andriska Pékbisztrót Kővágóörsön, amit július végén megnyitunk. ? www.andriskapekbisztro.hu #andriskapékbisztró #andriska #kővágóörs #kalimedence #kálimedencepékség #kálimedencekávézó #kálimedencereggelizőhely #kifli #kávé #reggeli #pékbisztró #kálifeeling

Andriska Pékbisztró (@andriska_pekbisztro) által megosztott bejegyzés,

Már éppen kezdték feladni az álmukat, hogy a Balaton közelében pékséget nyithassanak, amikor egy ismerősük hívta őket: „Figyeljetek, itt van Kővágóörsön egy pékség, ami üresen áll, nem akarjátok ti továbbvinni? Összenéztünk, és egyből megvolt a válaszunk. Ráadásul kiderült, hogy a kővágóörsi pékséget Törökék üzemeltették, a Kossuth utcában – erre mi rá is csodálkoztunk, hogy de hát mi vagyunk Törökék, a Kossuth utcából, mivel Andris családneve Török, az eredetileg pékségnek szánt ingatlanunk pedig a Kossuth utcában volt, csak épp egy másik faluban. Ezt egy jelnek vettük, hogy ide kell jönnünk” – meséli Zsófi.

NÉZD MEG A ZSÓFIVAL KÉSZÜLT KISFILMET!

Fővárosból a kis faluba, egy másfél éves kisfiúval

Megnézték a 15 éve üresen álló romos épületet, és első látásra beleszerettek. Eldöntötték, hogy a család is Kővágóörsre költözik, hiszen egy pékségben korán kezdődik a nap. Három hónapja költöztek a kis faluba a nagy fővárosból, a másfél éves Barnabással együtt.

„Voltak visszatartó erők, megkaptuk a kérdéseket családon belül, hogy biztos, hogy logikus lépés-e ez, és hogy mi lesz velünk szezonon kívül.”

„De a család alapvetően nagyon támogató, és nélkülük nehezen is tudnánk elindulni, mert a nagymamák rengeteget segítenek, vigyáznak Barnabásra, amikor nekünk dolgoznunk kell”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pontosan egy éve készült ez a fotó, amikor a barátainknak először megmutattuk, milyen őrültségre készülünk. A Friss Cipó sütöde közel 50 évig sütötte a híres kővágóörsi kiflit és a falusi kenyereket, majd 15 évet állt teljesen üresen, mielőtt mi rátaláltunk. Azóta elképesztően sokat dolgoztunk azon, hogy hamarosan új fejezet indulhasson ennek a csodás vöröskő épületnek az életében. Na meg persze a miénkben is...Becsomagoltuk a korábbi budapesti életünket, és leköltöztünk Kővágóörsre, hogy megvalósítsunk egy sokéves álmot. Ez lesz az Andriska. Itt folytatódik majd a kővágóörsi friss kifli története, és indul majd el sok új finomságé. ? Már csak pár hét, és megnézhetitek, mi lett a romos házikóból... #dreambigorgohome #andriska #pekbisztro #andriskapekbisztro #kifli #kávé #reggeli #kalimedence #kovagoors #hamarosan ? @gabbysutori

Andriska Pékbisztró (@andriska_pekbisztro) által megosztott bejegyzés,

Zsófi úgy gondolja, hogy fontos volt figyelembe venniük, Barnabásnak is meglehetnek az igényei, életkori sajátosságai, amiket össze kell hangolniuk az ő álmaik és terveik megvalósításával. „Nem akartunk robbanásszerű változást az életébe, szerettünk volna megfelelően felkészülni a változásra. Sokat segített ebben nekünk Orsi, akit fogadott védőnőnknek tekintettünk. Vele közösen beszéltük át azt a tervet, amit a költözésünkhöz összeállítottunk. Kb. egy éve dőlt el, hogy ideköltözünk, azóta egyre többet jártunk erre Barnabással együtt is, hogy egyre ismerősebb legyen neki a közeg” – mondja Zsófi a környezetváltozásra való rákészülésről.

„A gyerekeket érinti és meg is viseli a változás. Tévesen gondoljuk azt, hogy bizonyos kor alatt ők még kicsik és nem érzékelik a változásokat, lehet a fejük felett dönteni. Fontos az, hogy a gyerek érettségi szintjének megfelelően kommunikáljunk vele arról, ami épp történik” – javasolja Jakobovits Kitti pszichológus.

Néhány megszokott dolog az új környezetben is stabilitást ad

Egy másfél éves kisfiúval költözni kihívás, már csak azért is, mert amit a szülei egy dobozba bepakolnak, azt ő rendszerint kipakolja. Ennek ellenére Gelencsér Józsefné védőnő azt tanácsolja, hogy ne passzoljuk le a gyereket a költözés ideje alatt nagyszülőkhöz, hogy aztán már csak az új környezetben találkozzunk újra vele – jobb, ha ő is megtapasztalja a változást.

„Célszerű az ágyát, a leginkább megszokott tárgyait már első nap elhelyezni, hogy legyen olyasmi a szobában, ami már mindenképp ismerős neki.”

„Ha a gyerek fővárosból vidékre kerül, ahol sokkal többet lehet a levegőn, sokkal szabadabb lehet, több mindent lát, többféle dolgot tud játszani, az megerősíti abban, hogy könnyebben tudjon alkalmazkodni.”

Ez Zsófiéknál is így történt, és bevált: „Az első éjszaka még millió doboz állt össze-vissza a házban, de arra nagyon figyeltünk, hogy Barnabás ágya már készen álljon, és az a fotel is, amiben elalvás előtt szoktam neki mesélni. Ahogy leültünk a fotelba, ugyanúgy ráhajtotta a fejét a mellkasomra, ahogy korábban, és két perc alatt elaludt.”

A kisgyereknek az is élmény, hogy a ház előtt elsétál két tehén

„Barnabásnak másfél évesen ez az élet, hogy ki tud jönni a kertbe, kukacokat nézegetni, a szomszédban libák vannak, a kapu előtt rendszeresen elsétál két tehén, ha elmegyünk sétálni, lovakkal találkozik. Nem állítom, hogy minden gyereknek pont erre van szüksége, de azt látom, hogy neki nagyon jót tesz. Talán pont azért, mert érzi rajtunk, hogy mi itt jól vagyunk, sokkal harmonikusabbak vagyunk, hogy erre vágytunk. Mióta Kővágóörsre költöztünk, ő sokkal jobban alszik, mint korábban. A mozgásának, az egyensúlyérzékének is nagyon jót tett, hogy itt aztán mindenhova megpróbál felmászni, és aztán leesni, és rengeteget van a szabadban” – összegzi Zsófi.

„A gyerek fejlődése szempontjából határozottan jót tehet a vidéki környezet. Olyan ingerekkel találkozhat, amelyekkel egy zsúfolt nagyvárosban nem.”

„Ha csak a fizikai egészségére gondolunk, az immunrendszere erősebb lesz, sokkal nagyobb mozgástere van, ki tud alakítani olyan rekreációs folyamatokat, amelyek később is hasznosak lesznek”

– teszi hozzá a pszichológus, Jakobovits Kitti.

A tervezés és az anyagi stabilitás sem árt

Zsófiék gondolkodtak rajta, hogy mikor van jó időszak ahhoz, hogy belevágjanak egy ilyen költözésbe és egy családi vállalkozás indításába. „Nagyon komoly anyagi vállalást is jelentett részünkről ez a terv.”

„Körülnéztünk, hogy milyen lehetőségek adódnak az anyagi támogatásra, és a babaváró kölcsönt elég jó lehetőségnek találtuk, ezért azt fel is vettük. Szeretnénk még gyereket, ezért ez abszolút nekünk való támogatás.”

Mit tanácsol a szakértő?

„Egy család életében számos lehetőség jöhet, amelyet érdemes megragadni. Akár a költözés, egy új vállalkozás vagy éppen a családbővítés a következő lépés, az anyagiak megtervezésében érdemes szakértő segítségét kérni, hogy a célokhoz leginkább passzoló pénzügyi konstrukcióval indulhassunk neki a változásnak. A szabad felhasználású Babaváró kölcsön felvétele minden eddiginél egyszerűbbé vált, így egyre több pár válik jogosulttá a támogatásra. A feltételekről és lehetőségekről érdemes előzetesen tájékozódni a honlapunkon vagy időpontot foglalni a bankfiókokba, ahol az állami támogatások szakértői, az OTP Bank kollégái várják az érdeklődő házaspárokat” – javasolja dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank hitelezési folyamatokért felelős vezetője.

A költözés egyik legfőbb tanulsága az volt Zsófiék számára, hogy jó minél alaposabban és minél hamarabb felkészülni egy ilyen nagy ívű változásra. „Rám korábban nem volt annyira jellemző ez az előzetes tervezés és felkészülés, többször költöztem külföldre egyirányú repülőjeggyel. Amikor eldöntöttük, hogy költözünk, nekem kevésbé tűnt ijesztőnek a gondolat, de azért tudtam, hogy nagyon más ez a helyzet egy gyerekkel együtt. A nagymamáknak nagyon sokat köszönhetünk, hogy számíthatunk rájuk és rengeteget segítenek.”

*Jogi figyelmeztetés:

A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.

A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. Az adatok tájékoztató jellegűek, a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM számításánál azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a szerződéskötés és az első törlesztőrészlet esedékessége között 31 nap telik el, a kölcsön folyósítása 2020. július 1-én történik meg, illetve az 5 éves kamatperiódust követően a referencia kamat nem változik. A THM meghatározásakor a 2020. július 1-én érvényes kondíciókkal számoltunk. Az ügyfél által a központi költségvetés javára, a fennálló kölcsön összege után havonta, a törlesztőrészletekkel együtt fizetendő kezességvállalási díjat a THM magába foglalja.

THM (kamattámogatással): 0,4%

THM (kamattámogatás nélkül): 5,9%

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!