hirdetés
kaleta-gabor.jpg

A perui külügy mostanáig nem tudta, miért tűnt el hirtelen a magyar nagykövet

Kaleta Gábort 2019 tavaszán váltották le, novemberben pedig vádat emeltek ellene tiltott gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 13.


hirdetés

Egészen mostanáig a perui külügyminisztérium nem tudta, hogy Kaleta Gábor magyar nagykövet tavaly tavasszal azért távozott az állomáshelyéről és tért vissza Budapestre, mert gyermekpornográfiával gyanúsították meg - írja az Index perui külügyi forrásokra hivatkozva.

A portál információi szerint a perui külügyben úgy tudták, hogy Kaleta Gábort "személyes ügy" miatt rendelték haza.

A magyar fél április 5-én jelezte a perui külügyminisztériumnak, hogy Kaleta Gábor távozik. A Magyar Közlöny szerint április 2-án fosztották meg nagyköveti rangjától Kaleta Gábort. Az Index szerint "így valószínűsíthető, hogy a peruiak legalább három nappal azután értesültek a távozásáról, hogy az Információs Hivatal két munkatársa "hazakísérte" őt Budapestre".

A portál azt is megemlíti, hogy a nagykövettel szemben indult eljárásról valószínűleg a külügy nem tájékoztatta a perui hatóságokat sem.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Kaleta Gábort 2019 tavaszán mentették fel, novemberben pedig vádat emeltek ellene tiltott gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt.

hirdetés

Kaleta Gábor egy nemzetközi gyermekpornográfiai hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe. A nagykövet ellen hosszú időn át végzett felderítő nyomozást egy amerikai bűnüldözési szerv.

Az Index magyar külügyből származó információ szerint az amerikai szerv kérése volt, hogy a külügy ne hozza nyilvánosságra az ügyet a még folyamatban lévő nyomozás érdekében. Ugyanakkor a portál a perui amerikai nagykövetségről származó információ alapján azt írja: "a Limában szolgáló amerikai diplomaták nem tudtak arról, hogy a magyar nagykövet ellen amerikai felderítés folyna".


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lombardia_korhaz.jpg

Koronavírus: már Olaszországban is helyben terjed emberről emberre a betegség

Lombardia tartományban regisztrálták az újabb eseteket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Újabb három olasz állampolgárnál állapítottak meg koronavírus-fertőzést, velük együtt így hatra emelkedett a betegek száma Olaszországban. A három új esetet a Lombardia tartományban fekvő Codugno településen regisztrálták - szúrta ki a helyi Local című lap írását a 24.hu.

Ezek az első olyan esetek a mediterrán országban, amelynek során a vírus helyben terjedt emberről emberre.

Az első beteg egy 38 éves férfi volt, aki egy Kínából nemrég visszatért ismerősétől kapta el a vírust. A férfi most karanténban van és a hatóságok szerint állapota „nagyon súlyos”. Ezt követően a féri várandós felesége és egy másik ismerőse is megfertőződött.

Nagyjából száz embert vizsgálnak most az orvosok Codugnóban, akikről azt gyanítják, hogy valamilyen módon kapcsolatba kerülhettek a 38 éves férfival. A Kínából visszatért ismerősét egy milánói kórházban kezelik.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-3.jpg

Koronavírus: A WHO szerint egyre kevesebb idő van a világjárvány megakadályozására

A főigazgató szerint gyorsan cselekedni kell, mielőtt kifutunk az időből.
MTI - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Egyre kevesebb az idő az új koronavírus-járvány nemzetközi elterjedésének megfékezésére, az országoknak gyorsan cselekedniük kell - mondta pénteken Genfben újságíróknak az Egészségügyi Világszövetség (WHO) főigazgatója.

Arra kérdésre válaszolva, hogy a COVID-19 vírus okozta iráni és libanoni halálesetekkel fordulópontjához érkezett-e a járvány, Tedrosz Adanom Gebrejeszusz kijelentette:

még mindig hisz abban, hogy a járvány megállítható, de hozzátette: gyorsan cselekedni kell, mielőtt kifutunk az időből.

"Annak ellenére, hogy Kínán kívül továbbra is viszonylag alacsony a megbetegedések száma, aggaszt bennünket az egyértelmű járványügyi háttér, azaz korábbi utazások vagy fertőzött személlyel való érintkezés nélküli esetek száma" - hangsúlyozta a főigazgató, aki hangsúlyozta az "arányos" intézkedések meghozatalának fontosságát.

Az országok eddig nem adtak megfelelő választ a WHO-nak arra a felhívására, hogy segítsék 61,5 millió dollárral a szakosított ENSZ-szervezetnek a COVID-19-cel szembeni világméretű fellépését - mondta Tedrosz.

hirdetés

A WHO főigazgatója ugyanakkor nem kívánta pontosan megnevezni, milyen intézkedéseket kell hozniuk az országoknak, mondván, hogy minden helyzetet részleteiben kell megvizsgálni.

A kínai helyzettel kapcsolatban megjegyezte, hogy a WHO vezette nemzetközi szakértőcsoport járt Pekingben, Szecsuánban és Kuangtongban, szombaton pedig Vuhanba utazik.

Azzal kapcsolatban, hogy Irán elmúlt két napban 18 megbetegedést és 4 halálesetet jelentett be, Tedrosz aggodalmát fejezte ki, és elmondta, hogy a WHO vírusteszteket küld Teheránnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
ic.jpg

Negyedére csökkenhetett a gyorsított InterCity-ken utazók száma

Budapest és Szeged között a többi vonat zsúfoltsága viszont nőtt - állítja a Közlekedő Tömeg Egyesület.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Negyedére csökkenhetett az utasok száma a Budapest és Szeged között közlekedő gyorsított InterCity-ken. A vonatozókat a Közlekedő Tömeg Egyesület számolta meg az elmúlt hetekben.

A szervezet azt állítja, hogy

a gyorsított InterCity-k decemberi bevezetése, és a menetrend módosítása miatt a vonal többi járatán viszont nagyobb lett a zsúfoltság.

A menetrend módosítása miatt az utasok korábban tüntettek is, szerintük naponta legalább ezer utazó életét nehezítették meg az intézkedéssel, amely miatt néhány nagyobb köztes városban nem áll meg az IC. Ráadásul a nem gyorsított vonatoknak el kell engedniük az IC-ket, így a menetidejük jelentősen megnőtt. Ezért az érintett utasok kényszerűségből más járatokkal utaznak, ez okoz zsúfoltságot.

A MÁV szerint nem így van, és a Szegedre utazóknak ez a megoldás biztos, hogy jó. Ugyanakkor gondot jelent, hogy csak egy sínpályán tudnak a vonatok Szeged felé haladni, ez okoz problémákat. Azt megerősítették, hogy nyár elejéig felülvizsgálják a bevezetett változtatásokat és ha szükséges, módosítanak.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
abortuszellenes_NAT.jpg

Nőhibáztatás és abortuszellenesség az egyik állami biológiakönyvben

A családtervezés fejezetben mutatják be teljesen egyoldalúan a terhességmegszakítást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Nyíltan abortuszellenes, meglehetősen egyoldalú és nőhibáztató – nagyjából így lehetne összefoglalni a 12. évfolyamos középiskolásoknak írt biológia-tankönyv 40., családtervezésről szóló fejezetét.

A napokban több közösségi oldalon megosztottak egy részletet a könyvből, ami foglalkozik a művi terhességmegszakítás kérdésével is. A közzétevők közt volt Tölcsér Borbála momentumos politikus is.

Tölcsér Borbála - Momentum

A lenti kép a 12-es biológia tankönyv "Családtervezés" fejezetéből... való, egy végzős diák osztotta meg a Twitteren a saját tankönyvéből. Már a felütés is rossz, hiszen hogyan várhatnánk őszinteséget és a megfelelni vágyást mellőző érveket a felnőtt korba éppen hogy csak belépő tinédzser lányoktól akkor, ha a tankönyv rögtön azzal az állítással kezd: sok nő felfogása hibás...

A budapesti Krisztinaváros képviselője kritizálja, hogy a tankönyv a vita lehetőségét is kizárva azzal indít, hogy „Sok nő felfogása teljesen hibás”. A politikusnő a későbbiekben is elsősorban a vita lehetőségét hiányolja.

hirdetés

Az könyv fejezete később úgy folytatódik, hogy „etikai szempontból [...] sem jogosít fel senkit egy leendő élet elpusztítására”, ám nem említ egyetlen lehetőséget (pl. nemi erőszakból fogant magzat, kimutatható rendellenesség), amikor akár indkolt is lehet a terhességmegszakítás.

A Dr. Lénárd Gábor által szerkesztett tankönyv szerepel a 2019/2020-as tanévre választható hivatalos tankönyvjegyzékben. A könyvet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet adta ki.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!