hirdetés
nyolc-ora-alvas-1000x667.jpg

A nyolc óra alvás mítosz - az alváskutatók szerint a testünk teljesen máshogy van programozva

A nyolc óra alvást a korai kapitalizmus 'vezette be', előtte máshogy aludtak az emberek. És máshogy is kéne.
Daily Mail. Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. június 14.


hirdetés

Sokan gondolják úgy, hogy az éjszakai, hét-nyolc óra alvás, majd a napközbeni, állandó éberség természetes emberi igény. Aki napközben szívesen bóbiskolna egy-két órát, annak többnyire bűntudata van, a mai munka világában az emberek túlnyomó többségének ez kivitelezhetetlen luxusnak is számít.

Pedig a szakemberek szerint ez a berögződés egy tévhit. És mindössze két évszázados. Dr. David Cunnington alváskutató, a brit Sleep Health Foundation (Egészséges Alvás Alapítvány) munkatársa szerint

az emberi test alapvetően úgy van beprogramozva, hogy 3-4 órát aludjon, majd pár órát ébren legyen, utána ismét aludjon 3-4 órát, és így tovább. A régi időkben az emberek így is aludtak: kora este szunyókáltak 3-4 órát, majd fél éjszaka fent voltak, és csak hajnalban pihentek le ismét, reggelig.

Az, hogy éjszaka egyben kell végigaludni nyolc órát, a 19. század elején, az egyre nagyobb teret hódító kapitalizmus idején került be a köztudatba.

A "nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás" legendás szlogenjét pedig egy Robert Owen nevű munkajogi aktivista vezette be 1817-ben, akkor még a munkások embertelen agyondolgoztatása és kizsákmányolása ellen.

Ez a szlogen azóta is tartja magát. A mai munkaerőpiacot uraló cégeknek ez tökéletesen megfelel, hiszen így egyhuzamban ledolgoztathatják a nappalt a munkavállalókkal.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
etelmergezes-1000x563.jpg

Nyáron nagyon figyelj: ezt a 6 ételtípust kerüld el, ha biztosan nem akarsz ételmérgezést kapni

Bill Marler ügyvéd húsz éve visz ételmérgezéses, peres ügyeket. Ezt a hat ételtípust ő maga sem eszi, soha.
Te Mind Unleashed. Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. június 11.



Megállíthatatlan hasmenés, folyamatos hányás, rettenetes közérzet, és - ami talán az egyik legjellegzetesebb tünet - hidegrázás. Az ételmérgezés velejárói, amelyeket sajnos elég sokan ismerünk. Bár az ételmérgezés csak a legritkább esetben halálos, rendkívül kellemetlen, és ami a legrosszabb benne: az esetek többségében fogalmunk sincs róla, hol szedjük össze.

Bill Marler ügyvéd, aki kifejezetten ilyen kártérítési ügyekre szakosodott, az elmúlt húsz évben 600 millió dollárnyi összeget perelt el éttermektől, élelmiszergyártó cégektől, akik harapnivalóikkal bizonyítottan - persze nem szándékosan - megmérgezték fogyasztóikat.

Az ügyvéd tehát szakértőnek számít, és listázta, melyek azok az ételek, amelyeket soha, sehol nem hajlandó megenni, mert a tapasztalatai szerint ezek a legkockázatosabbak.

1. Nyers osztriga

Bár Magyarországon nem szerepel a top ételek között, külföldi nyaralásokon gyakran belefutunk ebben az ínyencségbe az éttermek kínálatában. Mivel az osztrigát többnyire tényleg sütés-főzés nélkül, nyersen fogyasztjuk, nagyon veszélyes lehet, főleg az utóbbi öt évben.

Marler szerint ennek fő oka a globális felmelegedés, így az osztrigák élőhelyéül szolgáló vizek melegedése is. A melegebb vízben ugyanis többféle baktérium is életre kel és elszaporodik, többek között az ételmérgezést okozók is.

2. Gyümölcssaláta

Marler szerint ez a nyáron különösen népszerű ínyencség "kész pestis." Nem a gyümölcsökkel van a baj, hanem azzal, hogy sokszor puszta kézzel hámozzák és darabolják fel, olyan késekkel, amelyekkel mondjuk nyers húst vágtak előtte. A gyümölcsdarabok tele lehetnek kórokozókkal, persze nem mindegyik, de nem éri meg a kockázatot. Akkor már inkább egy mosott, egész gyümölcsöt együnk meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ex-uzenet-1000x667.jpg

„Basszus, azt hittem, blokkoltalak!” – ilyen üzenetekkel koptatták le egyesek a bepróbálkozó exeiket

Hát, lehet belőlük válogatni... Mi sírva röhögtünk. :D
Independent. Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. június 11.



Mindannyiunknak ismerős a helyzet, amikor valaki csúnyán elbánik velünk, összetöri a szívüket, padlóra küld minket a fájdalom. De az élet mindig megy tovább, és mi nagy nehezen mégiscsak feltápászkodunk a padlóról.Többnyire ez az a pillanat, amikor az ex - hogy honnan képesek így időzíteni - hirtelen előbukkan a múlt ködéből, és így vagy úgy, többnyire egy puhatolózó üzenetben újra bepróbálkozik.

Mi pedig nézzük a telefonunk kijelzőjét tanácstalanul, és azon agyalunk, mit válaszoljunk. Az alábbi Instagram és Twitter posztok szerint néhányan ügyesen megoldották, érdemes tőlük tanulni.

#1

"Hé, összefutunk egy kávéra valamikor?"

Válasz:

HahaahahhahahHAHAHAHAHZHAAhahhahahaha

63.1k Likes, 1,155 Comments - Unspirational (@textsfromyourex) on Instagram: "HahaahahhahahHAHAHAHAHZHAAhahhahahaha"

#2

- Helló...

- Basszus, azt hittem, már blokkoltalak!

- Hát nem...bocs, akkor nem is zavarlak.

- Hálistennek.

Hey? is never a good opener anyway

19.6k Likes, 167 Comments - Unspirational (@textsfromyourex) on Instagram: "Hey? is never a good opener anyway"

#3

- Hogy vagy?

- Jól vagyunk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
csalad.png

Az egész család leszokott a telefonról, tabletekről és számítógépes játékokról, elmondják, mit tapasztaltak

A család egy 'digitális méregtelenítés szakértővel' is konzultált.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 10.



Sokunk számára nehezen kivitelezhető kísérletben vett részt egy brit család, akik egyszerűen leszoktak mindenről, amivel a legtöbben napjaink legnagyobb részét töltjük. A mobiltelefon mellett a közösségi oldalakat is kiiktatták, de még a számítógépes játékok is tiltólistára kerültek. Sőt, a számítógép úgy általában tilos volt egyetlen héten át. Az egész ma már kivitelezhetetlennek tűnik, miközben jobban belegondolva 20 éve még a legtöbben így éltünk. Tapasztalataikat a Mirror oldalán osztották meg.

A család beszélt egy "digitális méregtelenítés szakértővel", Adam Cox-szal, aki tippekkel segítette őket. Az első javaslata az volt, hogy pakoljanak el mindent jó messzire, amit nem szeretnének használni.

A család ezt meg is tette és a gyerekek óvatos puffogása mellett elindult a digitális detox-hét.

Az első nap - kedd

Első reggel telefonos riasztás nélkül ébredt a család. Egy régi, felhúzós órát állítottak be, aminek mindannyiuk szerint borzalmas hangja van.

"Én egy csomó online banki szolgáltatást intézek az iPhone alkalmazáson keresztük, de ma, hosszú ideje először egy bankba kell mennem. A nyitásra várva Costa kávézóban ülök, és tisztában vagy azzal, hogy ezúttal nem fogok pontot szerezni a kávézó alkalmazásában a fogyasztásért" - írja naplójában Adele Jennings, az ötletgazda édesanya.

"Amikor Mark elment, hogy elhozza Jacobot az iskolából, egy könyvet olvasott, amíg várta. Mark nem olvas könyveket"

- jegyzi meg a nő.

"Ezen a napon valami szokatlan történt - mindannyian együtt voltunk és egymásra figyeltünk. Szép volt. Beszélgettünk, nevettünk, de őszintén szólva, azt hiszem, egy nap után a készülékeink nélkül egy kicsit hisztérikusak lettünk" - teszi hozzá Jennings.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fullad_ck.jpg

Figyelj a jelekre: így lehet felismerni egy vízben fuldokló embert

Egyáltalán nem hangosan és drámaian történik, mint ahogy azt a filmekben látni, hanem észrevétlenül és csendesen.
Forrás: Papás Mamás Magazin, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2019. június 14.



A Papás Mamás Magazin segít szülőknek és nagyszülőknek a gyerekneveléssel és a család életével kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Mindemellett remek családi programokat is javasolnak a szerzők és a jog útvesztőiben is utat mutatnak.

Strandolásra, tóparti hétvégére vagy a nyári nyaralására senki sem úgy készül, hogy fuldoklót mentsen ki a vízből, de tudjuk, hogy a baj egy pillanat alatt megtörténhet. Álljon itt példának egy nagyon tanulságos történet.

Egy család a tengerben úszott. A felnőttek is és a gyerek is jó úszók voltak. Egyszer csak egy közeli vitorlás kapitánya ugrott be a vízbe, és tempósan úszni kezdett a fürdőző család felé. A szülők csodálkoztak, hiszen semmi veszély nem fenyegette őket, még intettek is a kapitánynak, hogy minden rendben. Majd a kapitány odaért a nyolc éves lányukhoz, aki körülbelül három méterrel a szüleitől fuldoklott már, és elkezdte őt kihúzni a vízből.

Mi történt? A szülők, annak ellenére, hogy a gyerektől alig pár méterre fürdőztek, nem vették észre, hogy a lányuk már fuldoklik. Nem lehetett látni vagy hallani az erre utaló jeleket.

A kapitány azonban képzett vízi mentő volt, és 20 méter távolságból képes volt felismerni a vészhelyzet, mert jól tudta, hogy a fulladás a legtöbb esetben csendben zajlik…

A fulladás legtöbbször nem hangosan zajlik

Az estek többségében a fulladás nem egy hangos, zajos, drámai esemény, hanem csendes, laikusok számára alig felismerhető folyamatok sora. Éppen ezért nekünk szülőknek strandolás, vízparti pihenés előtt tudatosítanunk kell magunkban, hogy a gyerekek fürdés-lubickolás közben jellemzően hangosak, és játszanak.

Ha csak egy kicsit is elcsendesedni látszanak, akkor ébernek kell lennünk!

Kérdezzünk ilyenkor rá hangosan, hogy "minden rendben van?", és várjunk is tőlük reakciót.

Így vesszük észre, hogy fulladozik mellettünk valaki

1. Segélykérés

Azok az emberek, akik vészhelyzetbe kerülnek, a pánikreakcióktól nem tudnak racionális döntéseket hozni.

A test automatikusan túlélő üzemmódba kapcsol, többé már nem önkényesen kontrollál, hanem reflexszerűen.

Fulladáskor a test oxigénért küzd. Ha az orr- és a szájrész a vízfelszín fölé kerül, akkor nem történik más, mint a fuldokló személy levegőért kapkod. A legtöbb esetben nincs rá idő, hogy egyszerre levegőt is vegyen, segítségért kiáltson, és újra levegőt vegyen.

Éppen ezért a legtöbb esetben a fuldokló nem segélyért kiállt, hanem az oxigént gyűjtésre koncentrál. Az oxigén belélegzése - életveszély esetén - a fő prioritás a szervezet számára, a légző reflex minden más funkciót elnyom.

2. Integetés

Az is csak a filmekben fordul elő, hogy a fuldokló kapálózik és ordít. A valóságban azonban a kezek a legtöbb esetben a víz alatt vannak, hogy felhajtó erőt nyerjenek a felszínre kerüléshez - a fuldokló megpróbálja teljes erejével a víz felszíne felett tartania magát. Ez szintén ösztönös reakció, és nem akaratlagos cselekedet. Tehát

ne számítsunk arra, hogy a fuldokló kézzel-lábbal integetni fog, és értésünkre adja, hogy bajba került. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ha valaki segítségért kiállt, vagy kapálózik, akkor ne lenne bajban.

3. Szemek

Fuldokló emberek a szemüket zárva tartják, amíg az életükért küzdenek, vagy legfeljebb üveges tekintettel merednek a távolba.

Ez is egy olyan emberi reakció, amire azért van szükség, hogy a test teljes erejével a légzésre tudjon fókuszálni. Általában a hajak belelógnak a szembe, arcba, ami még a víz alatt került oda, és nem hátrarendezve látható, mint ahogy azt a legtöbb fürdőzőnél látni.

4. Testtartás

Ha egy fürdőző arccal a víz felé fordulva lebeg a víz felszínén, akkor a mentést 5 másodpercen belül meg kell kezdeni: szólni kell azonnal a vízi mentőnek, vagy kihúzni a személyt a vízből.

Az arc akkor van befordulva a víz felé, amikor a fuldoklónak már annyi ereje sincs, hogy a hátára forduljon.

Az ösztönös fuldoklási reakció alatt az ember függőleges testhelyzetben marad. Körülbelül 20-60 másodpercig képes a fuldokló a felszínen küzdeni, mielőtt végleg elmerülne.

Egy másik jel: a pánikszerű kapálózás úszási kísérlettel társul, ahol a lábakat a fuldokló kevésbé használja, mert a karjaira fókuszál. Próbálna "úszni", de nem igazán halad semerre.

Szintén jellemző: a fuldokló nem igazán úszik, hanem egy "láthatatlan létrát" mászik meg.

Fő szabály: mindig azt a személyt kell menteni elsőnek, aki "néma",

és csak utána azokat, akik már tudnak segítséget kérni, illetve a segítségnyújtásra aktívan reagálnak. A néma fuldoklók esetén már annyira akut a vészhelyzet, hogy nem tudnak segítségért kiáltani.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x