hirdetés
etkezokocsi1.jpg

A nyár nagy durranása: étkezőkocsi a Balaton Expresszen

Háromkilencven a csapolt sör, de kedvező áron jóllakni is lehet a Balaton Expresszek nemrég indult új étkezőkocsijain.
Forrás:Indóház közlekedési portál, Fotók: Vörös Attila - szmo.hu
2019. június 19.


hirdetés

Különvonaton mutatta be június közepén délben, a MÁV-Start a nyár legnagyobb durranását, a visszatérő étkezőkocsikat. Új kínálat (az étlap pdf-ben itt), új, sokkal kedvezőbb árak. Ki is próbálhattuk, nagyon pozitív a kritikánk az ételekkel kapcsolatban. A hideg csapolt sör meg főleg jól esik a nagy kánikulában. Az étlap pedig további érdekességeket is rejt. Miközben faltunk, elmesélték, mik az újdonságok és a korábbi években bevált elemek az idei nyári menetrendben, első sorban a Balaton környékén, a Velencei-tónál és az adriai desztinációkban.

A 2019-es nyári menetrendben az étkezőkocsik a balatoni forgalomban tesztjelleggel fognak közlekedni Budapest-Déli és Keszthely között.

Ez napi 16 járatot jelent, ahol többek között streetfood jellegű ételeket és italokat vásárolhatnak az utasok, lesz például csapolt sör és hamburger is.

A Balaton expresszen közlekedő étkezőkocsit 88-71 sorozatszámon gyártották 1995-ben a németországi DWA járműgyártó cég ammendorfi gyárában a DWA kocsicsalád részeként, tízet szállítottak a MÁV részére. A járműveket Budapest-Keleti pályaudvarra állomásították.

A klimatizált, óránként 160 kilométeres maximális sebességre engedélyezett jármű

hirdetés

csendes futását a kocsinként két magyar tervezésű GH-250 típusú kéttengelyes forgóváz biztosítja, amely tengelyenkét két féktárcsával és két monoblokk keréktárcsával ellátott kerékpárokkal van felszerelve. A jármű a környező országokban is közlekedhet,

köszönhetően a jármű alváza alá szerelt többfeszültségű energiaellátónak, amely így 1000-1500-3000 volt feszültség betáplálás esetén is biztosítja a konyhai berendezések és a fűtés/klimatizálás számára a szükséges villamos energiát.

A jármű két elkülönített részből áll: a 30 fős éttermi részben a páholyos elrendezésben lehet étkezni, a 21 fős bisztró részen a magasított pult mellett forgószékeken, illetve négyfős boxokban lehet a hideg innivalókat elfogyasztani. A konyha részen sütő, mikrohullámú sütő, olajsütő, hűtők és mélyhűtő segíti a személyzet munkáját. A jármű a 2000-es években a nemzetközi forgalomban megjárta Kassa, Innsbruck, Zürich, Berlin, Varsó, Bécs városait, belföldi forgalomban az InterCityRapid forgalomban vett részt.

A Balaton körüli, a Velencei tavi és az adriai vonatozásról, kedvezményekről ITT OLVASHATTOK bővebben.

Hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik, kövesd az INDÓHÁZ oldalát!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gorogorszag-nyaralas-pxhere.jpg

Koronavírus-teszt és karantén nélkül nyaralhatnak a turisták júliustól Görögországban

Szükség esetén viszont mintát vehetnek a külföldiektől, akiknek be kell tartaniuk a járványügyi szabályokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 20.


hirdetés

Korábban megírtuk, hogy Görögország júliustól fogadja majd a turistákat, most azonban további fontos tudnivalók is kiderültek az országba való beutazással kapcsolatban. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerdán jelentette be a turizmus újraindításának következő lépéseit.

Az egész évben nyitva tartó szállodák június 1-jén, a nyári szezonban vendégeket fogadó hotelek pedig június 15-én nyithatnak ki.

A külföldről érkező repülőjáratok július elsejétől szállhatnak le a görög repülőtereken, Athénba viszont már június 15-től lehet repülni.

A miniszterelnök azt is tisztázta, hogy

a turistáknak nem kell negatív koronavírus-teszt ahhoz, hogy belépjenek az országba, egyes esetekben viszont vehetnek mintát. Nem lesz kötelező a két hét karantén sem, de azt a külföldiektől is elvárják, hogy tartsák be az egészségügyi és higiéniai szabályokat.

hirdetés

A turizmusért felelős miniszter pedig arról beszélt, hogy még ebben a hónapban bejelentik, hogy mely országokkal akarják először helyreállítani a kapcsolataikat. Az elsők között biztosan ott lesz Németország, Izrael, Ciprus és Bulgária.

Forrás: Reuters, fotó: illusztráció (PxHere)


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
ryanair.jpg

Ezekbe a városokba lehet Ryanairrel utazni a nyáron – 15 útvonal még egyáltalán nem indul újra

A járvány előtti kapacitás 30 százaléka indulna Budapestről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

Egyre több légitársaság állítja össze a nyárra várható menetrendjét. Ez még folyamatosan változik, de van már olyan útvonal, ami biztosnak tűnik.

A Ryanair magyarországi járatai a jelek szerint júliusban indulnak be, bár egyelőre még a korábbi kapacitások alatti járatszámmal és utasforgalommal. Júniusban a jelenleg is repülő heti három londoni járatot tartják még.

Az eredeti tervek 72 százaléka indulhat el, általában heti két járattal - írja az Okosutas.

A korábbi útvonalak 90 százalékára repülnének, és a járvány előtti kapacitás 40 százalékával számolnak. Budapestről ez még kevesebb, 30 százalék lenne, azaz a meghirdetett 53 helyett 38 úticélt kínálnak.

Ahová velük nem tudsz repülni: Amman, Billund, Bordeaux, Chania, Lappeenranta, Luxemburg, Mikonosz, Palermo, Poznan, Prága, Rimini, Tampere, Toulouse, Treviso, Zadar. (15 útvonal).

hirdetés

Ahová hetente egyszer: Korfu, Cork, Malaga.

Hetente kettő járat repül majd: Athén, Bari, Bristol, Cagliari, Catania, East Midlands, Göteborg, Harkov, Lisszabon, Lviv, Madrid, Málta, Manchester, Marseille, Nápoly, Odessza, Palma de Mallorca, Pafosz, Párizs-külső (Beauvais), Pisa, Porto, Sevilla, Stuttgart, Tel-Aviv, Szaloniki, Valencia. (26 útvonal).

Heti hármat járat lesz: Barcelona, Bergamo, Berlin, Brüsszel-alsó, Koppenhága, Edinburgh, Róma.

Heti négyszer vagy naponta: Dublin, illetve London-Stansted.

A biztonsági intézkedésekről készült videójukat ITT nézheted meg.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szekesfehervar.jpg

Indulhatsz Székesfehérvárra: újra vár a Bory-vár, indul a Kisvasút és megtartják a Fehérvári virágos Pünkösdöt is

Barangolhatsz Gorsium emlékei között, de leülhetsz egy remek fagyira, andaloghatsz a tó partján, felmászhatsz kilátókba vagy lazíthatsz a természetben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 17.


hirdetés

Székesfehérvár is újra fogadja a turistákat. A történelmi nevezetességekben gazdag, virágos, hangulatos városban a kültéri helyszínnel is rendelkező múzeumok, kiállítási helyek megnyitottak, így látogathatók a Bory-vár külső területei és a Nemzeti Emlékhely is. Május 16-án pedig a Gorsium Régészeti Park is megnyitja kapuit.

A kizárólag beltéri kiállítótérrel rendelkező múzeumok - a Hetedhét Játékmúzeum, a Fekete Sas Patikamúzeum, vagy a Csók István Képtár - azonban egyelőre nem fogadhatnak látogatókat.

Rövidesen megnyitnak a városban található látogatóközpontok és közösségi terek is.

A Koronás Park, a városi játszóterek és szabadtéri edzőparkok a teljes fertőtlenítést követően május 18-tól nyitnak. A Sóstói Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja pedig május 19-től várja a természet szerelmeseit.

hirdetés

A város környékén is sok az izgalmas látnivaló, ezek közül több már fogadja a látogatókat. Érdemes egy sétát tenni a Pákozd-Sukoró arborétumban, a Soponyai Ökoturisztikai Centrumban vagy a Gaja völgyi Tájcentrumban.

A Károlyi kilátó, a Velencei kilátó felkeresése szintén remek program lehet, hétvégenként a KEMPP külső területei, kávézója és ajándékboltja is nyitva van.

A legtöbb teraszos, kertes vendéglátóhely már kinyitott, a kávézók, cukrászdák, fagyizók remek kínálattal várnak. Az Aranyalma Cukrászda saját készítésű fagyit is értékesít, a Cadeau csokoládézó pedig elindította webáruházát és a kiszállítást is folytatja. Az éttermek most készülnek fel a vendégfogadásra, de elvitelre eddig is többen kínáltak finomságokat. Műszaki fejlesztések is történtek, az M7 Bistro például a legkorszerűbb, szűrt levegős légtechnikai rendszert épített ki. A ZingBurger épp a veszélyhelyzet kezdetén nyitott ki, de máris kínálatot bővített, hasonlóan a Sigma 67 Étteremhez, amely „Gourmet csomag”-ot állított össze helyi termelők legkedveltebb darabjaiból, amit rendelésre ki is szállít.

A Jancsárkert termelői és bio piac is bővített. A szokásos szombati piac mellett szerda délutánonként már a „kis piacon” is vásárolhatsz. Ezeken a napokon a sajtokra, tejtermékekre helyeznek nagyobb hangsúlyt, de a szokásos zöldség-gyümölcs és hentesáru is kapható.

A székesfehérvári szállodák is felkészülten várják újra vendégeiket. A Hotel Magyar Király már meg is nyitotta főtéri teraszát és szobáit. A Szárcsa Hotel és a Hotel Platán a hónap második felére tervezi az újraindulást. A Hotel Platán új privát füvesített játszóparkkal, és sporteszközökkel (labdákkal, ping-pong asztallal, tollaslabdákkal, focikapuval) várja vissza vendégeit. A két nemzetközi piacvezető brand szálloda, az Accor által üzemeltetett Novotel Székesfehérvár és az Accent Hotelmanagement által üzemeltetett, lenyűgöző tóparti terasszal is rendelkező, Best Western Plus Lakeside Hotel a nemzetközileg is elismert “Always Clean” programjával és a Hotel Vadászkürt június közepén nyitja meg kapuit.

A városi strand és uszoda, valamint a műemlék Árpád Fürdő újranyitására még várni kell. A vendégekre már készülnek, az elmúlt hetekben újjáépítették például az egyik szaunájukat.

A pünkösdi hétvége hagyományos és kedvelt eseménye a „Fehérvári virágos Pünkösd”. Ilyenkor számos népszerű belvárosi műemlék kap látványos virágkölteményekből készített színes dekorációt.

A kapcsolódó programok idén ugyan elmaradnak, de a tehetséges virágkötők munkáit most is megcsodálhatod majd.

A kisvonat is újra indul, május 16-tól lefertőtlenítve, minden szükséges biztonsági előírást betartva szállítja majd utasait a belváros körüli megszokott útvonalán.

A júniusi Tűzzel-Vassal Fesztivál, a nyári zenei programok és az augusztusi Királyi Napok rendezvénysorozat az idén elmarad. Az augusztus 20-i nemzeti ünnepet - amely különösen fontos Fehérvárnak - a tervek szerint méltó módon tudják majd megünnepelni.

A Gyulai Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelynek évek óta Fehérvár ad otthont, új időpontban, augusztus 20-án rendezik meg.

A Fezen Fesztivált módosított időpontban és programmal szeptember 11-13-ig, a megszokott helyen rendezik. Visszatérnek a kezdetekhez, a FEZEN Klasszik három napon át a magyar zene élvonalbeli fellépőivel készül.

A székesfehérvári tudnivalók összeállításában a Székesfehérvári Tourinform segített a Szeretlek Magyarország portálnak.

A fehérvári Tourinform Nyiss Fehérvárra! címmel indított Facebook-kampányt, melyben naponta adnak hírt a megnyitó és szolgáltatásaikat megújító/fejlesztő attrakciókról ITT.

Bővebb információt a városról és az eseményekről ITT találsz.

Fotó: Varga András

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyito-4.jpg

Szombathely a híres rododendronokkal, csónakázótóval, kalandvárossal, finom falatokkal vár

Most egy látványos újdonsággal is készülnek, bebarangolhatod az egyik legérdekesebb Isis-templomot, felfedezheted a Vasi Skanzent, vagy beleshetsz a Látványtár rejtett kincseibe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 19.


hirdetés

A koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítése után apró lépésekben éled újjá a vasi megyeszékhely. Mivel a vírushelyzet várhatóan megváltoztatja az utazási szokásokat, utazással kapcsolatos döntéseket, úti célokat, a zárt terekkel szemben felértékelődik a természetben eltöltött idő.

Szerencsére Szombathely bővelkedik zöld területekben parkokban, többször elnyerte már a Virágos Magyarország Program elismerését is.

A járvány miatti korlátozások enyhítése után a város óvatosan ugyan, de újra megnyitja kapuit a vendégek előtt, természetesen alkalmazkodva a megfelelő higiéniai előírásokhoz.

A Kámoni Arborétum Pannónia legszebb gyűjteményes kertje, május 9-én újra megnyitott. A május a virágzás hónapja,

ilyenkor legszebb az arborétum. Azáleák, somok, fás szárú pünkösdi rózsák, és a mindenki által legismertebb és legkedveltebb rododendronok, a legkülönbözőbb színekben ontják virágaikat.

hirdetés

Biztonsági előírások mellett, minden nap 9 és 18 óra között látogatható a kert. A Látogató Központ továbbra is zárva tart, a pénztárnál a másfél méteres távolság betartása kötelező, a szájmaszk használata ajánlott.

A Csónakázótavat és környékét a helyiek Szombathely zöld szíveként emlegetik. Hatalmas sétákat tehetsz a tó körüli sétányon, amely sportolásra is alkalmas, a futók, kocogók közkedvelt helye.

Bejárhatod a tó közepén elterülő, romantikus találkákra ideális szigetet is, de jó idő esetén, akár csónakot is kölcsönözhetsz

a Deck Bistro & Bar-ban. Ez a panorámás vendéglátóhely nemcsak kiváló konyhájáról híres, de helyi őstermelő és kézműves vásárt is tartanak kéthetente rendszeresen. Újra nyitott teraszain pedig folyamatosan hirdeti híres séfek vezényletével grillestjeit. Ha mégis inkább magadban pihennél, akkor ott a Deck Könyvmegálló, ahonnan válogathatsz a kihelyezett könyvekből, és kényelmesen olvashatsz valamelyik ódon fa árnyékában.

Megnyitottak Szombathely játszóterei. Itt is ügyelni kell a higiéniai előírásokra, melyekre a játszótereknél kihelyezett táblák figyelmeztetnek. A város legnagyobb és legnépszerűbb játszóparkja, az egy hektáros területen kiépített Kalandváros, 9 tornyával, csúszdáival, drótkötélpályájával várja a gyermekes családokat.

Szombathelyen már sportolni is lehet. Szinte minden edzőterem és a szabadtéri sportpályák többsége nyitva áll, mindenhol kötelező a kéz- és eszközfertőtlenítés és a 1,5 méteres távolságtartás. Ajánlott az edzőkesztyű és a szájmaszk használata is. Egyik ilyen kiváló lehetőség éppen a Csónakázótó partján bárki számára díjmentesen igénybe vehető kültéri fitneszpark, ahol a mozgássérültek számára alkalmas eszközök is használhatók.

Ha a természetjárás és sportolás után kellőképpen megéheztél és megszomjaztál, akkor kiváló vendéglátók teraszai között válogathatsz. Szombathelyen több mint 50 vendéglátóhely és 40-nél is több kávézó, cukrászda vár terasszal, vagy kiszállítással.

A város patinás épületeivel körülvett Fő téren például számtalan kávézó, cukrászda található. A Molo Restaurant és Café terasza fölött közel százéves platánfa adja az árnyékot, a Pásztor csárda hangulatos udvarában pedig hatalmas hársfák virágai illatoznak. A retro fagyizók világát idézi a Mészáros cukrászda udvara, a Fröccs-terasz pedig a romkocsmák hangulatát hozza el Szombathelyre.

A szállodák is kezdenek éledezni, noha még csökkentett módban, de a legtöbb szálláshely nyitva áll.

Ha szereted a helyi termékeket, akkor irány a piac. A városban több lehetőség is kínálkozik erre. A legnagyobb a Vásárcsarnok, ahol keddtől vasárnapig válogathatsz a helyi finomságokból, kézműves termékekből. A korlátozásokra itt is figyelni kell, a 65 év alattiak 5:00 és 8:00 között, illetve 10:00 után látogathatják csak a piacot. A 65 felettiek pedig 8:00 és 10:00 között tudják intézni bevásárlásaikat a Vásárcsarnokban. A kézfertőtlenítés ajánlott a bejáratok közelében elhelyezett kézmosóknál. Szájmaszk használata minden esetben kötelező. A Pannon Helyi Termék Piac a „Kilences Udvarán”, azaz a Kőszegi utca 9. szám alatti udvaron várja a helyi termékek iránt érdeklődőket. 11-12 óra között kizárólag a 65 év felettieket. Itt előre is lehet rendelni, így azokat csak át kell venni, ami lerövidíti a vásárlási időt, az ott tartózkodást. A 1,5 méteres távolságtartás, a szájmaszk és kesztyű használata kötelező.

További részletes információk a Savaria Turizmus Nonprofit Kft.-ről és a városi eseményekről ITT

A koronavírus járvány miatt a szombathelyi látványosságok bezártak. Hogy a nyitásig se kelljen nélkülözni ezeket az érdekes helyeket, a helyi TDM egy izgalmas újítással lepte meg a város és múltja iránt érdeklődőket.

Szombathely látványosságait 3D séta keretében mutatják be.

A virtuális túravezető segítségével te is bebarangolhatod a kiállításokat. Azt is remélik, hogy egyszer személyesen is ellátogatsz az így megismert múzeumokba, attrakciókba és a városba.

Azt tudtad, hogy az ókori történelem számos magyarországi emléke közül az egyik legizgalmasabb hely az - Európában is ritkaságnak számító – Iseum? Szombathely egyik fő látványossága még a városi címerből is visszaköszön. Érdekes történetéről pedig itt olvashatsz:

Most pedig be tudsz te is kukkantani a kiállításokba. Az eddig elkészült séták az Iseumba, a Savari Múzeumba, a vasi Skanzenbe, a Látványtárba is elvisznek.

Hogy a karanténban se kelljen nélkülözni a város érdekes múltját bemutató tárlatokat és helyszíneket, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. a közösségi oldalán elindította a #nekemezszombathely kihívást és a #kedvencszombathelyem sorozatot, ahol a város lakói, hírességei mesélhettek szombathelyi kedvenc helyükről vagy kedves emlékükről. Az ismeretterjesztő célzattal létrehozott #egypercszombathely rovat pedig érdekességeket közöl Szombathely-Savaria múltjából-jelenéből.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!