hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat
Hiába a támogatás, sem a cégek, sem a hallgatók között nem lett népszerű a gyakorlatorientált képzési forma.
Mizsur András, Abcúg - szmo.hu
2019. február 19.


hirdetés

Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgatók kész szakemberekként hagyják el a felsőoktatást. A számok azonban azt mutatják, hogy hiába a rengeteg támogatás, sem a cégek, sem pedig a hallgatók számára nem lett igazán vonzó a gyakorlatorientált képzési forma. Sőt, az Állami Számvevőszék elemzése nemrég megállapította, hogy az elmúlt években súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma.

2015 őszén vezették be országosan a felsőoktatásban a duális képzést. A német mintára létrehozott gyakorlatorientált oktatási forma addig sem volt ismeretlen Magyarországon, bár korábban csupán egy-egy egyetem, főiskola működtetett ilyen típusú képzést: elsősorban azok az intézmények, ahol már volt együttműködés valamelyik multinacionális nagyvállalattal, mint például a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi, illetve a kecskeméti Neumann János Egyetem és a Mercedes-Benz esetében. Ennek megfelelően az új képzési forma leginkább műszaki területen (villamosmérnöki szak, gépészmérnöki szak, járműmérnöki szak) vált népszerűvé. Jelenleg több mint 20 felsőoktatási intézmény kínál duális képzést, műszaki, informatikai, agrár- és gazdaságtudományi területen.

Kész szakembereket kapnak a cégek

A duális képzés abban különbözik a hagyományos alapképzésektől, hogy a hallgatók minden tanévben 22-24 hetet a választott partnercégeknél töltenek szakmai gyakorlaton, ahol a cég emberei foglalkoznak velük. Ezért a képzés teljes ideje alatt fizetést kapnak – a mindenkori minimálbér 15 százalékának megfelelő összeget hetente. (Ettől csak felfelé térhetnek el a cégek.) Ez most körülbelül 80-90 ezer forintot jelent egy hónapra. Cserébe ugyanúgy be kell járniuk a céghez, mint bármelyik munkavállalónak, és csak meghatározott számú szabadnapjuk vannak, vagyis nincsenek hosszabb szüneteik, sem nyári vakációjuk.

A duális modell országos kiterjesztésétől azt remélte a kormány, hogy a piaci igényekhez jobban passzoló, gyakorlati tudást nyújtó képzésnek köszönhetően a hallgatók azonnal bevethető szakemberekként kerülnek ki a felsőoktatásból, ezzel biztosítva a cégek munkaerő-utánpótlását. Elvileg a hallgatók is jól járnának ezzel a konstrukcióval, hiszen logikus lenne, hogy ha a partnercég éveken át nem kevés időt, energiát és pénzt áldoz a képzésükre, akkor a diploma megszerzése után állást ajánljon nekik. Főleg, hogy addigra megismerik a cég felépítését és működését, vagyis nem kell a bajlódni a betanításukkal, ami mindig egy költséges és hosszadalmas folyamat.

Ennek megfelelően a kormány komoly erőfeszítéseket tett, hogy vonzóvá tegye a duális képzést. Egyrészt adó-és járulékmentessé tették a hallgatóknak fizetendő juttatást, másrészt a cégek visszaigényelhetik a szakképzési hozzájárulás egy részét: egy 2016-os kormányhatározat értelmében képzési területtől függően ez naponta 6400, illetve 8571 forintot jelent minden egyes hallgató után. (100-110 gyakorlati nappal számolva ez éves szinten 600-800 ezer forint megtakarítást jelent a cégeknek, de könnyen kiszámolható, hogy közel sem fedezi a hallgatóknak kifizetett juttatásokat.) Tavaly pedig megemelték a hallgatóknak adható heti juttatás mértékét. A Palkovics László akkori felsőoktatási államtitkár nevével fémjelzett „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című felsőoktatási koncepció azzal számolt, hogy 2020-ra az első éves hallgatók 8 százaléka duális rendszerben tanul majd.

Mindezek fényében megnéztük, hogyan teljesít a duális rendszer az elmúlt majd négy év tapasztalatai alapján.

Több jelentkezőre számítottak

Ha csak az Állam Számvevőszék duális képzéssel foglalkozó 2018-as jelentését nézzük, akkor nem jól. A tavaly novemberben kiadott elemzésében azt írja az ÁSZ, hogy bár 2015 és 2017 között közel megháromszorozódott a duális hallgatók száma, 2017-ben még így is mindössze 1539-en tanultak ebben a képzési formában. Az elemzés kitér a kormány felsőoktatási koncepciójában megfogalmazott 8 százalékos célkitűzésre is: 2017-ben a duális hallgatók aránya a releváns képzési területeken 1,8 százalék volt, ami a várakozásokhoz képest alacsony érték, jegyzi meg az elemzés.

“A duális képzés a résztvevők alacsony létszáma miatt nem tudott érdemi hatást gyakorolni a felsőoktatási képzési rendszerre”

-olvasható az ÁSZ összegzésében.

Az elemzés szerint az alacsony részvétel többek között azzal magyarázható, hogy az egyre súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma. Az ÁSZ szerint ezért is korai még kijelenteni, hogy a duális hallgatók sikeresebben helyezkednek el, mint a hagyományos képzésben végzett társaik, ahogyan erre előszeretettel hivakoznak a felsőoktatási intézmények.

Az Abcúgnak mesélő hallgatók beszámolóiból is vegyes kép rajzolódik ki. Dániel az elsők között tanult az országban duális rendszerben: 2016-ban végzett a kecskeméti egyetemen járműmérnökként, gyakorlatait a Mercedes-Benznél végezte. Felajánlottak neki ugyan egy állást, de visszautasította, mert ahhoz képest, hogy több mint három évet dolgozott a gyárnál, nem volt kiugróan jó lehetőség. “Bárki megkaphatta volna ugyanezt a pozíciót, pedig én nem árultam zsábka macskát.” Kapott máshonnan is ajánlatokat, ezért nem aggódott, hogy el tud-e helyezkedni. Volt, ahol felkapták fejüket a HR-esek a duális képzés hallatán, de végül nem ez döntött: egy korábbi tanulmányi projekt kapcsán kereste meg a Bosch, és azóta a vállalat budapesti központjában dolgozik. A Mercedes-Benz-nél alapvetően gyártással kellett volna foglalkoznia, itt viszont a fejlesztésen dolgozik. Ez kevésbé stresszes és szakmailag is komplexebb, teljesen más a szemlélet, magyarázta.

Dánielhez hasonlóan Szilvi is duális képzésben tanult; a lány kereskedelem és marketing szakon végzett az egyik budapesti főiskolán, gyakorlati képzését egy ismert magyarországi hipermarketláncnál töltötte. Több részlegen is megfordult, volt, hogy be kellett állnia feltölteni a polcokat az áruházban. “Mi is ugyanúgy húztuk a békát.” Örült a lehetőségnek, mert ez volt az első rendes munkahelye, és a fizetésből finanszírozni tudta a fővárosi életét. Szeretett volna a cégnél maradni, úgy volt vele, hogy nem azért küzdött évekig, hogy a végén elengedjék. Ennek ellenére nem ajánlottak neki állást, azt mondták, ha akar, megpályázhat egy mindenki számára nyitott pozíciót. “Egy kicsit rosszul esik, mert szerintem 3,5 év után legalább annyit megérdemeltem volna, hogy esélyt kapjak.” Azóta aktívan keres munkát, de nem tudja, hogy az a tudás, amit ennél a hipermarketláncnál szerzett meg, mennyire hasznosítható más cégeknél. “Sok mindenből láttam egy kicsit, talán elég lesz máshol is.”

A multiknak éri meg a költséges képzés?

Az Állami Számvevőszék adatai szerint 2017-ben 565 partnercég állt szerződésben felsőoktatási intézménnyel, ami kisebb csökkenést jelent az előző évi számhoz képest. Legtöbbször az vezetett szerződésbontáshoz, hogy a cégek nem tudták kigazdálkodni a képzéssel járó költségeket, vagy pedig nem volt elég jelentkezőjük, ezért el sem indították a képzést. Az ÁSZ megállapításai jól rímelnek azokra az aggályokra, amelyek a duális rendszer bevezetését kísérték: a hazai kis- és középvállalkozások attól tartottak, hogy a magas költségek miatt a duális képzés elsősorban a multiknak lesz előnyös.

Ehhez képest a Pécsi Tudományegyetem “portfóliójában” többségben vannak a kis- és középvállalkozások, ezzel a partnervállalatok méretének és igényeinek tekintetében eltér a többi duális képzés nyújtó felsőoktatási intézmény közül, mondta Horváth Ildikó, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatika Karának adjunktusa. Ennek többek között az az oka, hogy a térségben kevés multinacionális cég működik. A duális képzést mégis egy külföldi nagyvállalat, a német hátterű berendezés- és gépgyártással foglalkozó Hauni Hungaria kezdeményezésére indították el 2014-ben, azóta az összes alap- és mesterképzésre kiterjesztették a duális rendszert. Mivel mind az egyetemnek, mind pedig a Pécs környéki cégeknek komoly problémát okoz a fiatalok elvándorlása, ezért logikus döntésnek tűnt elindítani a képzést.

Az első évben a PTE közel 60 céggel kötött együttműködési megállapodást, azóta némileg csökkent ez a szám, jelenleg 46 céggel áll kapcsolatban az egyetem, 52 hallgatójuk tanul duális képzésben. Az építészmérnöki képzésben például nem vált be a duális modell, mert kiderült, hogy a főként tervezéssel foglalkozó cégeknek szakmailag képzettebb hallgatókra van szükségük, a középiskolából frissen kikerült diákok nem tudtak bekapcsolódni a tervezési munkába. Volt olyan informatikai cég, ahol az okozott problémát, hogy túlságosan speciális tudást vártak el a hallgatóktól. Viszont továbbra is probléma, hogy a kkv-k nem kapnak plusz támogatást, ezzel a problémával a Duális Képzési Tanács is foglalkozott. Emiatt a vállalatok gyakran fájlalják, hogy a hallgatóknak nem kötelező náluk elhelyezkedniük a képzés végeztével.

Terápiának jó lehet a duális képzés

Reith János, a Dunaharasztiban működő Direct-Line Kft ügyvezetője a szkeptikusok közé tartozott. A rozsdamentes termékek gyártására szakosodott cég évek óta foglalkozik oktatással: egy szigetszentmiklósi szakközépiskolával együttműködve hegesztőket és ipari gépészeket képeznek, illetve a cég telephelyén hozott létre kihelyezett laboratóriumot a Budapesti Műszaki Egyetem. A Direct-Line is tervezte, hogy bekapcsolódik a duális képzésbe, az ehhez szükséges akkreditációs folyamaton is átestek. Végül mégsem indult el a képzés, mert nem volt elég jelentkezőjük, pedig gazdaságossági szempontok miatt eleve csak 2-3 hallgatót tudtak volna fogadni. A Direct-Line esete nem egyedi, beszéltünk egy hasonló profilú céggel, amelyik ugyanígy járt.

Reith János a duális képzés alapgondolatát, a gyakorlatorientáltságot jó iránynak tartja, a megvalósítását viszont már kevésbé. Komoly veszélynek tartja, hogy a duális hallgatók nem tanulnak tovább mesterképzésen, hanem a BA diploma megszerzése után inkább azonnal munkába állnak valamelyik multinál, lefölözve a tehetségesebb diákokat.

Horváth Ildikó szerint ez a jelenség nem feltétlenül a duális képzés hátulütője, egy jó munkalehetőség már az alapképzés alatt el tudja tántorítani a hallgatókat a tanulástól. A munkaerőhiány miatt amúgyis kevesen mennek mesterképzésre, mivel a cégek azonnal megpróbálják magukhoz csábítani a frissen végzetteket. Ráadásul a szegényebb családból származó hallgatók esetében még fontosabb, hogy hamar munkába tudjanak állni, tette hozzá.

Bár az ÁSZ jelentése több konkrét megállapítást is tartalmaz, Derényi András felsőoktatás-kutató és -fejlesztő szerint 7-10 év múlva áll rendelkezésünkre annyi adat, ami alapján már egyértelműen megállapítható, hogy a duális képzés beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Addig a nemzetközi tapasztalatokra lehet támaszkodni: ezek azt mutatják, hogy rövid távon, “terápiás jelleggel” kedvező lehet a duális rendszer bevezetése, például pályakezdés szempontjából. Ahol jó kapcsolat épül ki az egyetem és a vállalat között, ott a duális képzés abban is segíthet, hogy jobban megértse egymás problémáit a két teljesen más szemlélet alapján működő világ, tette hozzá a kutató.

Ugyanakkor más országok (Svájc, Németország, Svédország) példája arra is rávilágít, hogy hosszú távon már sokkal inkább kétségesek a duális képzés előnyei.

“A rugalmasság és a foglalkoztathatósághoz kapcsolódó képességek kevésbé épülnek ki ebben a képzési formában. Ezért ha bekövetkezik egy technológiai váltás a jövőben, akkor ezek a szakemberek kevésbé tudnak majd alkalmazkodni az új kihívásokhoz.”

Márpedig a multinacionális vállalatoknak olyan szakemberekre van szükségük, akik egy bizonyos, szűken meghatározott szakterületre specializálódtak, míg a kkv-k “ezermesterekre vágynak.” Miközben maguk a nagyvállalatok is csupán néhány évre látják előre, milyen képzettséggel rendelkező munkavállalókra lesz szükségük.

Megkerestük az Oktatási Hivatalt, hogy adatokat kérjünk arról, hogyan alakult 2015 óta a duálisra szakra jelentkező, illetve duális szakon tanuló hallgatók száma, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Arra is kíváncsiak voltunk, hányan végeztek ilyen típusú képzésben.


KÖVESS MINKET:





“A tököm kivan veled” – két tábla keserű csokoládé története
Nem hittem, hogy a fenti mondat valaha kicsúszik a számból anyámmal szemben. Nem úgy értettem, rögtön meg is bántam, de már nem volt visszaút. Kiviharzottam a lakásból.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Azért nem szépítem ezt a történetet, mert vállalni akarom mindegyik részét. A jót is, a rosszat is. A családi kapcsolatokról olyan szépen, rózsaszín habosan, aranykeretesen, szívecskés emojisan szoktak – úgy általában – beszélni, főleg, ha egy anyáról van szó. Pedig szerintem a dolog jóval árnyaltabb.

A vita két tábla keserű csokoládén robbant ki. Ismertebb nevén étcsokoládé. Anyám kábé tíz percre lakik tőlem, az utca végén. Sokszor segítek neki bevásárolni, aznap is így tettem, munkából jövet. Húzós nap volt, a bolt annyira nincs közel, fáradt voltam, esett az eső, és nem tudom, hogy jutott eszembe épp a belül szőrmés, kívül átázós bokacsizmámat felvenni, mindenesetre akkor már lábszárközépig cuppogtam a csuromvizes szőrmében, meg a szintén tocsogós farmeromban. A dzsekim kapucnija nem védett semmitől, az arcomon folyt le a víz. Utáltam az egész világot.

Gondoltam, bedobom anyuhoz a cuccokat, aztán húzás haza, vizes holmit le, puha zoknit fel, gyorsan letudom a muszáj-háztartási teendőket, talán még leskiccelek egy cikkvázlatot, aztán egy csésze forró tejeskávéval bekucorodom a kanapéra, bekapcsolok valami hülyeséget a tévében, bebambulok, és a napot ezennel befejezettnek nyilvánítom.

Így is lett – volna, ha kifelé, már az előszobában nem állít meg anyám álmosan nyűgös hangja: “Kislányom, mogyorós keserű csokoládét nem hoztál?” Nem volt őszinte a mosolyom, ahogy megtorpantam: “Nem, mert nem mondtad.” Kis, bűntudatos csönd a szoba felől: “Hát...lehet. Pedig úgy ennék most egy kicsit.” Na, itt szakadt el a cérna, és itt csúszott ki a számon, feltartóztathatatlanul:

“Most már nem fordulok vissza. Hatszor kérdeztem meg reggel, mit hozzak. Listát is írtam. Bentről is felhívtalak. Komolyan, a tököm kivan veled.” A végét csak mormoltam, odabentről, a tévé mellől már nem is hallhatta, de kimondtam, nincs mentség. Becsaptam magam mögött az ajtót.

A mondatban nyilván nem az volt a leghelytelenebb, hogy nincs tököm. De dühös voltam, és ahogy lecuppogtam a lépcsőn, kezemben a saját bevásárlószatyrommal (mert ugye még az is nálam volt), a laptoptáskámmal, és egy bazi nagy könyvvel, ami félig már szintén átázott, magamban tovább pufogtam. Határozott léptekkel elindultam hazafelé, közben a lakáskulcsom után kotorásztam. Anyut nagyon szeretem, meg minden, de lássuk be, egyre nehezebb vele.

Mindent ötször kell neki elmondani, mert nem hall – negyven évig, egész a nyugdíjig általános iskolai tanár volt, a gyerekek szétordították a fülét. Ha ötödjére már kiabálva ismétlünk meg neki valamit az öcsémmel, megsértődik: “Jól van, nem kell velem üvöltözni...” Most jött rá, hogy facebookozni akar. Öcsém féltve őrzött laptopján. Persze tök cuki, hogy ilyen lelkes, de azóta kétszer állította át az öcsém profilképét (fogalmunk sincs róla, hogy csinálta), eutanáziára ítélte a WIFI-rootert (azt a rejtélyt is örök homály fedi, nem tudtuk feléleszteni, le kellett cserélni), és Google fordítóval angolul kommentelget vadidegen embereknek. Ja, és angolul is meg akar tanulni. Tele kell ragasztanom a lakását cetlikkel, amikre angol szavakat írok jó, nagy betűkkel, és időnként ki kell tőle kérdeznem. Na, abból is többnyire vita lesz, mert szerinte az írásom olvashatatlan, és mi az, hogy az angolban nincs magázás, amikor híresen udvarias népek.

Emellett mindig, mindenről tudni akar, török szappanoperákat néz, és állandóan édességet enne. Tonnaszám. “Akármennyire is szépítem, az anyák hetven felé már idegesítőek” – dohogtam magamban, ahogy a csatakos csizmámmal egy kissé lassúbbra vettem a tempót. Azt hiszem, a házam előtti árvácskaszigetnél jártam éppen, amikor bevillant az a kép. Egy emlék. Nem számítottam rá, sőt, annyira váratlanul ért, hogy egy pillanatra megálltam.

Három éves lehettem, lázas betegen feküdtem a rácsos kiságyamban. Körülöttem forró önkívületben hullámzott a világ, amikor egy fiatal, selymes hajú, gyönyörű nő hajolt fölém. Előbb a nyakamra, aztán a homlokomra tette a kezét, és én megnyugodtam. Az volt életem első emléke anyámról.

Álltam a még mindig ömlő esőben, dugig szatyrokkal és táskákkal, és arra gondoltam: igen, ez a keserű csokoládé dolog idegesítő. És nagyon kényelmetlen lenne visszabumlizni a boltba, átázva, fáradtan, megrakodva, mint egy málhás szamár. De vajon mennyire lehetett idegesítő és kényelmetlen mellettem virrasztani azon a régi, lázas éjszakán, amikor tüdőgyulladással feküdtem, és a riadt, tapasztalatlan, huszonéves anyám abban sem volt biztos, hogy megérem a reggelt?

És mennyire lehetett idegesítő kikapni engem a babakocsiból, és a fél város szeme láttára a lábamnál fogva rázni egy percig, mert félrenyeltem a kisboltban vett savanyúcukrot, és mire anyám észrevette, már lila volt mindkét kezem, és másodpercekre voltam a fulladástól (a cukor végül kijött, utána anyut kellett beinjekciózni, mert rosszul lett a sokktól).

És mennyire volt kényelmetlen a válásom után, már harminc éves koromban, amikor pár hónapra hozzá költöztem, végignéznie, ahogy szinte napok alatt lefogyok tíz kilót, nem bírom abbahagyni a sírást, és reggelente, amint felülök az ágyban, már hányok is az idegtől? Anyám szó nélkül ült mellettem, heteken át, az első lelki krízis szörnyű reggelein át. Tartotta az állam alá a műanyag lavórt, és egy törölközővel itatta a verejtéket a homlokomról.

És ha már az édességnél tartunk, mennyire lehet kényelmetlen neki most, a fájós derekával hajnalban nekiállni, és bedagasztani a fánkot, ha vasárnaponként néha nála ebédelünk? Mert tudja, kérés nélkül is tudja, hogy élek-halok a szalagos fánkjáért, ami kívül aranybarna, belül meg lyukacsos és könnyű, mint a tengeri szivacs.

Bandukoltam az esőben, ami, valljuk be, nem a legjobb ötlet a morfondírozásra, de már nem bántam. Úgy pörögtek az agyamban a képek, mint egy film. Beugrott egy jó pár évvel korábbi nyár is, amikor a nagyszüleim falujában töltöttünk az egész családdal egy hétvégét. Falunap volt, a színpad körül nagy tömeg, népviseletbe öltözött kislányok, céllövölde, mézeskalácsárusok, meg egy helyi lakodalmas banda, akik egy szívfájdító dalt énekeltek az elveszített szerelemről. Mivel épp egy kapcsolatot próbáltam kiheverni (az elváltak is próbálkoznak néha), sajgott a lelkem, de szégyelltem, hogy egy ilyen bugyuta kis dal így megérintett. Ezért hát vállrángatva tréfálkoztam, ej, micsoda helyi mjuzik van itt, de jól nyomják, aztaaa. Mindenki elhitte a bolondozásomat, egyedül anyám nézett rám fürkészőn, és halkan odasúgta: “Ne sírj.” Pedig nem sírtam, sőt, csupa mosoly voltam.

Most, az esőben, teljes bizonyossággal éreztem, hogy a világon ő az egyetlen ember, aki akkor is megérzi, ha belül szenvedek, amikor kívülről a világ legmagabiztosabb nőjét adom elő. “EZ” a mikrocsip egyedül belé van belé ültetve.

Az eső kicsit alábbhagyott, és én megálltam a bolt előtt. Bementem, a rajtam lógó szatyrok-táskák miatt kissé körülményesen, de bemanővereztem a kosárba két tábla mogyorós, keserű csokoládét, és elvittem anyámnak. Megálltam a nappalijában – áhítattal nézte a török sorozatát – és leraktam a dohányzóasztalra a csokikat. Felnézett rám. Nem szóltunk egy szót sem, csak összevillant a tekintetünk. Már sarkon is fordultam, ezúttal tényleg hazamentem. Az úton egy kis félmosoly játszadozott a szám sarkában. Arra gondoltam, hogy ami anyám szemében volt abban a pillanatban, az bőven megérte azt a két tábla csokoládét.

Ezret is megért volna.


KÖVESS MINKET:




Az Európai Unió legszegényebb szeglete, a romák mégis felfelé tartanak
Északnyugat-Bulgáriában, az ország és egyben az Európai Unió legszegényebb régiójában van egy kisváros, ahol mostanra nincsen roma fiatal, aki ne fejezné be legalább a középiskolát.
Neuberger Eszter írása, Abcúg - szmo.hu
2019. március 18.


hirdetés

Húsz-harminc évvel ezelőtt még Lomban is pont olyan siralmasak voltak a lemorzsolódási arányok, mint a régió többi településén, de aztán mozgásba lendült egy helyi roma civil szervezet és az oktatási ügyekre amúgy is fogékony városvezetés, és egyéni esetkezeléssel egyre több és több olyan diákot tudtak benntartani a helyi iskolákban, akiket kifelé húzott onnan a szegénység. Hogy egy szegregált szakközépiskola egyik osztályában a tanulók fele egyetemre akarjon menni, ahhoz persze kell az egész közösség. Itt már minden szülő megértette, hogy a gyereke annál magasabbra jut, minél tovább bent marad az iskolában.

A roma gyerekek, fiatalok egyenlőtlen hozzáférése az oktatáshoz Bulgáriában épp akkora probléma, mint Magyarországon.

Az országban a roma gyerekek, fiatalok járnak a legrövidebb ideig iskolába, és az iskolai szegregáció miatt általában rosszabb minőségű oktatásban részesülnek, mint bolgár nemzetiségű társaik. A felsőoktatásba bekerülők között is a romák aránya a legkisebb – a másik nagy kisebbség, a törökök is többen vannak az egyetemeken.

Ahogy itthon is, Bulgáriában is a roma fiatalokat érinti a lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás problémája. (Hogy ennek milyen következményei lesznek később az életükben, arról magyar vonatkozásban már többször, például ebben a cikkben is írt az Abcúg.) Egy 2011-es Európai Uniós felmérés szerint a 11 uniós országból, ahol jelentős roma kisebbség él, Bulgáriában volt a legmagasabb (67 százalék) a roma válaszadók körében azoknak az aránya, akik 16 éves korukban vagy előbb hagyták ott az iskolát, a válaszadók 31 százaléka pedig még az általános iskolát sem fejezte be.

Az északnyugat-bulgáriai 25 ezres kisvárosban, Lomban ez utóbbi problémára feküdt rá a városvezetés és egy helyi roma civil szervezet, és elérték, hogy mostanra ne legyen olyan roma diák a városban, aki nem jut el legalább a 12. osztály befejezéséig és az érettségiig. Most már inkább az lett a cél, hogy innen tovább, egyetemre is menjenek.

Bulgáriában általában az önkormányzatok az iskolák fenntartói, ezért adataik is vannak az oktatás területéről. Ezek szerint a tavalyi, 2017/2018-as tanévben a város tíz iskolájában tanuló 1834 diákból

nem volt egy olyan tanuló sem, aki a családja rossz anyagi helyzete, gyermekvállalás vagy munka – azaz a lemorzsolódás klasszikus okai miatt hagyta volna ott az iskolát.

(194 iskolaelhagyót ugyan megjelölnek az iskolákat fenntartó önkormányzat statisztikái, ők azonban azért estek ki a bolgár oktatási rendszerből, mert a szüleikkel külföldre költöztek, és mostantól ott járnak iskolába.)

Utánanyúlnak a lemorzsolódó gyerekeknek

Egy február közepén meglehetősen ritka, napos délutánon, a Duna-parti kisváros központjában találkoztak Ognyana Najdenovával, egy roma származású angoltanárnővel. A munkahelyével szemben ültek be egy kávézóba.

Ognyana egyike azoknak a roma értelmiségieknek, akik, miután diplomát szereztek, visszatértek Lomba, hogy segítsenek a helyi roma közösségnek. A tanárnő 22 éves tanári pályája alatt tehetséges helyi diákok generációit segítette az egyetemre.

Az iskola, ahol Ognyana tanít, a város és a környék egyik legerősebb gimnáziuma. Itt tanul az angoltanárnő 15 éves lánya is – egy a nagyjából 30 roma fiatal közül, akik a 300 fős iskolába járnak, és minden esélyük megvan, hogy bekerüljenek az ország legjobb egyetemeire.

Ognyana lányával, a környék legerősebb középiskolája előtt. / Fotó: Hajdú D. András

Bár ez még mindig csak tíz százalékos arány, 30 évvel ezelőtt az is elképzelhetetlen lett volna, hogy akár csak egyetlen roma tanulóval találkozzunk ebben a jóhírű gimnáziumban. Sőt, még a szakközépiskolákban sem láttunk volna sok roma diákot.

A kilencvenes években Lomban a roma fiatalok mindössze 5 százaléka fejezte be a középiskolát – emlékszik vissza Nikolaj Kirilov, a helyi roma közösség egyik vezéralakja, a városban működő egyetlen roma civil szervezet, a Roma-Lom Alapítvány vezetője.

Az 1996 óta működő szervezet többek között azon dolgozott az elmúlt évtizedekben, hogy behozzák az iskolába, és ott is tartsák a lomi és környékbeli roma gyerekeket.

Ebben találtak partnerre a városvezetésben. Penka Penkova, a Lomot 15 éve vezető polgármester ugyanis – ex-pedagógusként – láthatóan fontosnak tartja az oktatási kérdéseket.

“Minden egyes gyereknek utánamegyünk, és megpróbáljuk megoldani azokat a problémákat, amik kifelé húzzák őket az iskolából”

– magyarázza a polgármester, mikor irodájában interjúztak vele, mi a módszerük lényege, amit nagyjából Penkova első hivatalba kerülése óta alkalmaznak a korai iskolaelhagyás megállítására.

Ebben a munkában fontos szerepe van a Kirilov vezette Roma-Lom Alapítványnak. Az ő “egészségügyi mediátoraik” azok, akik állandó kapcsolatban vannak a helyi roma családokkal, és első kézből értesülnek róla, ha valahol probléma van.

A Roma-Lom Alapítványtól távozik két kliens. / Fotó: Hajdú D. András

“Ha egy gyerekről kiderül, hogy azért szeretné otthagyni az iskolát, mert dolgozni akar, hogy a családi kasszát támogassa, akkor a szülőknek segítünk munkához jutni: a munkaügyi szolgálat először őket fogja kiközvetíteni valamilyen betöltetlen állásra” – mondja a polgármester.

Sok olyan esettel is találkoznak, amikor azért nem megy a gyerek iskolába, mert nincs meleg kabátja vagy cipője. “Ilyenkor egy bizonyos fokig anyagilag is tudjuk támogatni a családot”. Megtudják: a mostani tanév első félévének végén három gyereknek volt szüksége ilyen segítségre. Ők egyenként 200 leva támogatást kaptak az önkormányzat erre elkülönített pénzalapjából, hogy el tudják kezdeni a következő félévüket az iskolában. (A minimálbér 500 leva körül alakul most az országban.)

Személyi motivátor a szegregálódó iskola igazgatóhelyettese

A Mengyelejev Szakközépiskola az egyik olyan iskola Lomban, ahová nagy számban járnak hátrányos helyzetű, főleg roma tanulók. A diákság nagyjából 90 százalékát adják. A vendéglátóipari, agrár és gazdasági képzéseket kínáló iskola is áldozatául esett annak a folyamatnak, amit Magyarországon is ismerünk. Az etnikailag még a kétezres években is teljesen vegyes iskolából fokozatosan elszivárogtak a bolgár nemzetiségű tanulók.

Bár az iskola szintén külön pénzalapot hozott létre a hátrányos helyzetű diákok segítésére, úgy tűnik, itt az egyik legnagyobb szerepe a személyes motivációnak van a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok megtartásában. Ebben az egyik legjobb Georgij Georgijev, az iskola igazgatóhelyettese. A roma pedagógus saját példájával próbálja motiválni a diákjait.

Georgijev igazgató-helyettes. / Fotó: Hajdú D. András

A tablón lévő diákokból majdnem mindenki egyetemen tanul most, és ötük kivételével mindenki roma. / Fotó: Hajdú D. András

“Én is ebben a szakközépiskolában végeztem, innen sikerült bejutnom egy jónak számító közgazdasági egyetemre” – meséli íróasztalánál ülve a negyvenes éveiben járó Georgijev. “Igaz, három év késéssel, mert érettségi után muszáj volt dolgoznom, hogy pénzt gyűjtsek az tanulmányaimra.” Georgijev aztán a doktori fokozatig vitte kereskedelmi tanulmányait, amit még három diploma követett: közgazdaság- és informatika tanári, közigazgatási.

A fiatal tanár 2006-ban tért vissza a Mengyelejevbe. Egy meghirdetett tanári állásra jelentkezett, de óriási meglepetés volt neki, mikor az iskola akkori igazgatója rögtön helyettesévé tette meg.

Ez olyan lendületet adott Georgijevnek, ami mostanáig kitart.

“Minden új osztálynak elmesélem az első napjukon ebben az iskolában teljesen őszintén a saját történetemet. Hogy ugyanebből az iskolából, a nehézségek ellenére, ha három év kihagyással is, de bejutottam az egyetemre. És hogy annak köszönhetem, hogy most itt vagyok. Szerintem a személyes példák tudják igazán vonzóvá tenni a fiatalok számára a továbbtanulást”

– magyarázza az igazgatóhelyettes, aki találkozónk egy pontján az iskola bejáratánál kifüggesztett, az előző végzős évfolyam legjobb tanulóit bemutató tablóhoz vezet minket. “Ezekből a diákokból majdnem mindenki egyetemen tanul most, és ötük kivételével mindenki roma” – mondja, majd hozzáteszi: az egész tavaly végzett évfolyam harminc százaléka jutott be felsőoktatásba. Egy szakközépiskolánál ez jó aránynak számít.

Georgijev igyekszik minden egyes diákja útját személyesen terelgetni, segíteni őket mindenben – legyen az az elérhető ösztöndíjak beazonosítása, vagy az egyetemre készülő diákok korrepetálása. Volt diákjai közül többen arra az egyetemre mentek, ahol ő tanult, de tud olyanról, aki most a szófiai orvosi egyetemen vagy a közelebbi Vratsa ápolóképző főiskoláján tanul.

“Hogy legyen a kezemben egy szakma”

Georgiev két jelenlegi tanítványával meg is ismerkedtek: a tizedik osztályos Princesával és a végzős Lorenzoval. Mindketten egy közeli, szinte száz százalékban romák lakta faluból, Dolni Tsibarból járnak naponta a lomi szakközépiskolába. Gazdasági menedzsmentet tanulnak, de biztos, hogy nem állnak meg itt, a felsőoktatásba készülnek.

Princesa családjában, ha minden jól megy, ő lesz az első, aki egyetemre járhat majd: a 16 éves lány már pontosan tudja, hogy pszichológiát szeretne tanulni a fővárosban, Szófiában. Tudatosan készül erre: az iskola mellett egy, kifejezetten tehetséges roma fiataloknak szóló programban tanul angolul. Az órák online zajlanak, de a diákoknak időről időre Szófiában szerveznek találkozókat. A lány így ismerkedik a nagyvárossal.

Princesa / Fotó: Hajdú D. András

Ami Lorenzot illeti, a közelgő felvételi jelentkezés előtt még nem biztos benne, hogy milyen irányba menjen: az itt eltöltött évek alatt elkezdte érdekelni a közgazdaság, de gyerekkori álma, hogy jogász legyen. “Még nem döntöttem el, hová jelentkezem, valószínűleg az utolsó pillanatban fogom” – mondja.

Lorenzo / Fotó: Hajdú D. András

A két fiatal azért iratkozott szakközépiskolába az erősebb gimnázium helyett, mert mindkettejüknek fontos volt, hogy legyen valamilyen szakma a kezükben. Ha mégsem jutnak be az egyetemre, vagy kiesnek onnan, akkor is tudjanak dolgozni valahol. Vagy ahogy Princesa mondja: “így az egyetem mellett is tudok munkát vállalni, és el tudom tartani magam”.

Mérges volt a tanáraira, amiért nem vették komolyan az oktatást

A 21 éves Ilian azonban már tudja, hogy mennyire nehéz dolga van annak, aki szakközépiskolából érkezve próbál boldogulni az egyetemen. A lomi roma fiú harmadéves egyetemista, programozást tanul a blagojevgrádi egyetemen, és azt mondja, az első időszakban vért izzadt, hogy megfeleljen az egyetemi követelményeknek. “A középiskolában szinte semmit nem tanítottak meg, amit a szakomon alaptudásként vártak el ” – magyarázza az Abcúgnak Ilian, akivel csak telefonon tudunk beszélgetni, mert kéthetente, havonta tud csak hazajárni a szülővárosától 300 kilométerre lévő egyetemvárosból.

Az EU legelmaradottabb régiójában fekszik Lom városa. A képen Najden, egy állattartásból élő idősebb roma férfi épp egyetlen lovát, Zvezdát mozgatja meg kicsit. / Fotó: Hajdú D. András

“Egy gyenge szakközépiskolába jártam, ahol a jegyek mögött nem volt valódi számonkérés, ezért mi sem tanultunk valami sokat. De az egyetemen senkit nem érdekelt, hogy nekem milyen magyarázatom van arra, hogy hiányoznak az alapok.”

Ilian egy országos programozó tanulmányi versenyen elért második helyezése miatt tudott bekerülni az egyetemre, és az említett hátrányok miatt az első hónapokban könyvek, YouTube-videók és egyetemi szaktársai segítségével próbálta behozni a lemaradását. Közben szülei mindvégig támogatták otthonról – némi pénzzel, de leginkább lélekben – egyetlen fiukat. “Kezdettől fogva arra biztattak, hogy tanuljak tovább. Ők 12 osztályt végeztek csak, mert akkoriban azt gondolták, jobb mielőbb elkezdeni dolgozni, de azóta rájöttek, hogy nem kellett volna beérniük ennyivel.”

Más motiváció is volt. Ilian említi, hogy a szomszédaik – a romák lakta negyedben, ahol Lomban élnek -, egy orvos és egy üzletember, akik sokra vitték, mert egyetemet végeztek.

A fiú azonban úgy látja, sok más roma fiatal gondolja még időpocsékolásnak az egyetemi tanulmányokat, ha egy jó szakmával, külföldi vendégmunkásként, jobban kereshet, mint egy diplomás valaha fog Bulgáriában. Iliant viszont – mondja – soha nem az motiválta, hogy bármilyen munkával sok pénzt keressen. Azt szeretné csinálni, ami igazán érdekli. Arra a felvetésre, hogy azért az IT sem tartozik a rosszul fizetett szakmák közé, azt feleli: “Igaz, de nem ez volt a szempont, mikor ezt választottam. Kiskorom óta számítógépeket bütykölök”. Iliannak nem is terve, hogy másik országban telepedjen le. “Az IT területen most nem olyan nehéz munkát találni Bulgáriában, és bár nem igazán szeretem Szófiát, ha ott lesz munka, akkor oda költözök” – mondja.

A társadalom belekényszeríti a roma gyerekeket, hogy szakmát tanuljanak

Azok az oktatási szereplők, akikkel Lomban interjúzunk, szintén látják, amiről Ilian mesél.

A roma fiatalok nagy része családi mintakövetésből és önbizalomhiányból nem jelentkezik gimnáziumba – állítja Ognyana Najdenova, a már bemutatott angoltanárnő. “Mindig azt magyarázom a helyi fiataloknak: hogy hogyan kell egy autót összerakni és szétszedni, azt a gyakorlatban is megtanulhatják. De ha van egy diplomád és beszélsz nyelveket, szinte bárhol elhelyezkedhetsz.”

Kenyérsütést tanulnak a Mengyelejev Szakközépiskolában a diákok. / Fotó: Hajdú D. András

“A társadalom belekényszeríti a roma gyerekeket, hogy szakmát tanuljanak” – magyarázza Penka Penkova polgármester, aki szintén egy szakközépiskolában tanított, mielőtt átvette a város vezetését. Azt mondja, a Roma-Lommal közösen igyekeznek meggyőzni a szülőket, hogy ne oda írassák a gyereküket, ahová ők és a nagyszülők is jártak, hanem próbálják meg a gimnáziumokat. (Az Abcúg kérdésére Ilian is azt mondja, azért iratkozott a szakközépiskolába, ahol leérettségizett, mert a szülei is oda jártak, azt ismerték.)

Hogy az iskolaválasztási szokások megváltozzanak, azért is lenne fontos, mert ez mérsékelné a cigány és bolgár gyerekek elkülönülését az oktatásban, ami Lomban is probléma.

A városban 10 iskola van, ebből három nevezhető szegregált iskolának. Az egyik bezárásáról nemrég döntött az önkormányzat – tudjuk meg a polgármestertől. “Egy külvárosi iskoláról van szó, ami fokozatosan szegregálódott, és mostanra nagyon leromlott benne az oktatás színvonala. A gyerekeink nincsenek már ott jó helyen” – magyarázza Penka Penkova. Bár attól tart, sok konfliktust szül majd helyben az iskola bezárása, még a következő tanév előtt meglépik ezt. A gyerekeket pedig a város többi intézménye fogadja majd.

Külföld, külföld, külföld

Noha sokszor ez tántorítja el a továbbtanulástól a roma fiatalokat, a külföldi – leginkább nyugat-európai – munkavállalásnak vannak áldásos hatásai is a helyiek szerint.

Mladenovoban sétálunk, az egyikben a Lom körül található négy mahala (azaz negyed) közül, amit romák laknak. Az aszfaltozatlan, sáros utcákat szegényes, repedező falú házak szegélyezik, amikhez követhetetlen rendszerben kapcsolódnak az újabb építésű, hozzátoldott épületrészek. Ezek mellett a házak mellett azonban ott állnak a frissen felhúzott, épphogy befejezett vagy még félkész épületek is, amik kifejezetten gazdagnak tűnnek az előbb említett otthonokhoz képest.

Mladenovoban egymást váltják a külföldön élők nívós házai, és szegregátumokra jellemző szegényes lakóépületek. / Fotó: Hajdú D. András

“Itt Olaszországban, ott meg Németországban dolgoznak a fiatalok” – magyarázza idegenvezetőnk, egy, az utcában lakó férfi, mikor kérdezzük tőle, mi fán teremnek itt ezek a nagy házak. A többgenerációs családok középső generációja, a munkaképes fiatal felnőttek amint tehetik, külföldre mennek. A jövedelmük jelentős részét az otthoni életük jobbítására költik.

Nem csak szüleiknek és a nagyszülőkkel maradt gyerekeiknek építik ezeket az új otthonokat, hanem maguknak is. A legtöbben ugyanis csak vendégmunkásként élnek nyugaton, az otthonuknak Lomot tekintik, és amint tehetik, hazajönnek. Ünnepekre, családi eseményekre – például esküvőre -, és szabadságoláskor.

“A külvárosokban élő romák 30 százaléka külföldön dolgozik. és ennek bizony megvan a hatása az egész közösségre” – magyarázza az Abcúgnak Tatjana Kirilova, a Roma-Lom Alapítványnál dolgozó egyik egészségügyi mediátor, aki történetesen Nikolaj Kirilov felesége. A családjukkal ők is az egyik roma negyedben laknak, mint ahogy az összes többi mediátor.

Kirilova szerint azért is indult el az utóbbi nagyjából két évtizedben egy erőteljes fejlődés a helyi roma közösségben – ide értve az oktatási eredményeket is-, mert a külföldi munkavállalás lehetőségével sokaknak korábban elképzelhetetlen módon kitágult a világ.

“Kimennek nyugatra, ahol jóval magasabb életszínvonallal találkoznak, és ezt szeretnék megteremteni itthon is maguknak. Egyszerűen a sztenderdek lesznek magasabbak.”

Akinek teljesen jó itt

Ha nem is sokan, azért vannak a lomi romák között, akiknek nem kell külföldre menniük, sőt, egyáltalán elhagyniuk a várost ahhoz, hogy szakmával a kezükben jussanak egyről a kettőre.

Marian egy értékes szakmát tudhat a magáénak, ami egy életre garantálhatja az ő és családja számára az anyagi biztonságot / Fotó: Hajdú D. András

A harminc éves Marian kovács, ahogyan az édesapja, az ő nagyapja, és további négy generáció is ezt a mesterséget űzte. Ma is a szülői ház melletti műhelyben készítik a kovácsoltvas kapukat, kerítéseket, lécsőkorlátokat és más finomabb kovácstermékeket, mint például egy míves bicskát, amit ott jártunkkor mutat a fiatal férfi. Édesapjával együtt dolgoznak, és egészen júliusig tele vannak megrendelésekkel.

Marian is csak fél órát tudott szánni az interjúra, mert épp egy elkészült megrendelést kell kiszállítania, miközben édesapja a szomszéd helyiségben hegeszt.

“Gyerekkorom óta ezzel foglalkozom, és nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy ezt a mesterséget adták a kezembe, mert mindig képes leszek megélni belőle” – mondja. Ez nem jelenti azt, hogy ne akarna már mást tanulni. Középiskola után járt is egyetemre: könyvelést tanult egy tengerparti város, Burgasz egyetemén, de azt nem fejezte be. Most a mérnök szakot szeretné megpróbálni levelező képzésen, hogy mellette folytathassa a kovács munkát. Még csak egy éve házas, fiatal feleségével a szülőktől külön, de Lomban szeretnének letelepedni.

Galina 9 éves, a nagyszülei – az egyikük a már megmutatott Najden – nevelik Lom egyik roma negyedének szélén. Nagy szegénységben élnek, ezért a kislánynak biztosan szüksége lesz külső segítségre, hogy megvalósíthassa álmát, és állatorvos lehessen. / Fotó: Hajdú D. András


KÖVESS MINKET:





Szociális farmon adnak munkát az autista fiataloknak
Az egyedi kezdeményezés nemcsak terápiás célokat szolgál, hanem megoldást jelent a fogyatékos fiatalok lakhatási problémájára is, sőt mivel saját fizetésük van, pénzt is spórolnak az államnak.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 20.


hirdetés

Miskolcon sikeresen működik egy szociális farm, ahol fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket vonnak be a gazdálkodásba, a megtermelt árut pedig értékesíteni is tudják. Az egyedi kezdeményezés nemcsak terápiás célokat szolgál, hanem megoldást jelent a fogyatékos fiatalok lakhatási problémájára is, sőt mivel saját fizetésük van, pénzt is spórolnak az államnak. A folyamatos növekedési igény miatt a farmon felhúztak egy új lakószintet, ahová további 12 fiatal költözhet be. Ahhoz viszont, hogy a szociális farmok széles körben elterjedhessenek, és ne ússzanak el a milliárdos uniós támogatások, jogszabályi változtatásokra lenne szükség.

Miskolc külterületén, a Bükk keleti lábánál található a Barát-hegy, ezen a festői domboldalon építette fel a Szimbiózis Alapítvány öt hektáron a Baráthegyi Majorságot és több szociális szolgáltatási és lakhatási épületet. A szociális farm az országban egyedülálló kezdeményezés, nemcsak a fogyatékossággal élő fiataloknak ad munkát, hanem a környéken lakó megváltozott munkaképességű dolgozóknak is. A fogyatékossággal élők a farmon végzett munkával hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak, saját fizetésük van, amiből a lakhatásuk egy részét tudják finanszírozni.

Munka a fóliasátorban. / Fotó: Hajdú D. András

Tibor értelmi akadályozottsággal élő fiatal, 2016 óta van a farmon, azelőtt pedig a nevelőszüleinél lakott Tiszafüreden. Hallgatag fiú, de azt elmondja, hogy nagyon szeret kertészkedni, az a mindene. Elmeséli, hogy fél hétkor kelt, elkészítette a reggelijét, megmosakodott, elment dolgozni, háromnegyed 12-kor ebédelt, utána pedig folytatta a munkát. Nemrég segített felásni a fóliasátrat, ahová retket és borsót ültettek, azt is megtudjuk tőle, hogy tavaly milyen sok paprika termett. A munkájáért pedig fizetést is kap, saját maga megy el a reggeliért a helyi közértbe. Az egyik gondozója szerint – aki korábban munkanélküli volt, most pedig megváltozott munkaképességű dolgozó – Tibor az, aki még azután is szívesen tevékenykedik, miután letelt a hat órás munkaideje, könnyű vele együtt dolgozni, de kell valaki mellé, aki segít neki. A fiú a farmon lakik, kéthetente látogat haza, emellett a téli és a nyári szünetet is otthon tölti.

Nem csak lakhatást, hanem munkahelyet is biztosítanak

A farmon három lakóház található, szerdán a lenti bejárat mellett található Fűzfás Ház új szintjét adják át, ami így már 12 fogyatékos személyt tud befogadni. Az udvarán álló öreg fűzfáról elnevezett lakóépületben korábban hatan éltek, de a növekvő igényeknek megfelelve az alapítvány kibővítette a korábbi parasztház épületét, a korábbi szobák egy részét egybenyitva pedig egy nagyobb közösségi teret hozott létre.

Látogatásunkkor egy tucat fiatal épp az utolsó simításokat végezte az udvaron, akik közül többen csak a nappali ellátás keretében tartózkodtak bent, mások pedig az otthon lakói. A három gondozónak elvileg csak felügyelnie kellene a munkát, “de mivel hatalmas a terület, ha nem segítünk be, akkor holnapra sem végeznének a munkával, meg személy szerint én nem is tudnék itt állni, és ölbe tett kézzel egész nap nézni és irányítani őket” – mondja az egyik fiatal gondozó, aki direkt azért végezte el a szociális gondozó és ápoló képzést, hogy itt dolgozhasson.

Fotó: Az utolsó simítások az udvaron. / Fotó: Hajdú D. András

Az udvar rendezése közben jókat nevetgél a csapat, a gondozók arra törekednek, hogy a farmon való munkát a fiatalok ne kemény fizikai teherként, hanem családias légkörben végzett csapatmunkaként éljék meg. De persze megvannak a nehézségek is, ha az ember például autistákkal dolgozik. Mindenki máshogy áll a munkához, van, aki hamarabb elfárad, akkor szünetet tartanak, és poénokkal oldják a feszültséget. Az autizmussal élő Zoltánnak például a munkaidő annyi, amennyi, ha a hat óra letelik, ő egy percet sem marad ott többet, hanem elkezd pakolni és hazaindul. “Gondozóként tartjuk a három méter távolságot, de közben barátként is viszonyulunk hozzájuk, így bármi problémájuk van, akkor megosztják velünk, és könnyebben is dolgoznak.”

A sajtüzem több milliót hoz a konyhára

Az itt végzett munka egyik nagy előnye a változatosság, az öt hektáron akad tennivaló rendesen, még felsorolni sem könnyű. A fólia mellett az üvegházban is termesztenek növényeket, van egy gombaházuk, egy kaszáló, az udvart, a virágokat és a gyümölcsfákat is gondozni kell. Az állatokkal is mindig van munka, egy fenti csoport épp a trágyát gyűjti össze a lovardában. A kecskéket is fejni kell, a tejből pedig a manufaktúrában sajtot állítanak elő. A sajtot, a lekvárt, a gombát, a tojást mind értékesítik, egy konyhát is üzemeltetnek, naponta 250 adag ételt szállítanak ki a városba. De még a súlyosabb állapotú fogyatékos fiataloknak vagy mozgássérülteknek is van munka, ők ablakemelő gombokat szerelnek össze az autóipar számára. Mindez nem csak elfoglaltságot, hanem anyagi hasznot is hoz, amire szükség is van, mert az állami normatívából nem tudnák fenntartani magukat. A legtöbb pénz a sajtból származik, a társadalmi vállalkozás évente körülbelül 11 millió bevételt termel.

“Annak, hogy a Nóta tévét nézzük egész nap, nincs sok értelme”

A szociális farm Jakubinyi László kezdeményezésére jött létre Baráthegyen, az erdélyi származású férfi egy írországi tanulmányúton ismerkedett meg ezzel a módszerrel, és mint fiatal gyógypedagógus, azonnal bele is szerelmesedett. A szociális farm lényegében egy piaci vállalkozás, ahol több hátrányos helyzetű célcsoport (fogyatékosok, megváltozott munkaképességű emberek, szenvedélybetegek, idősek, börtönviseltek, hajléktalanok) tagjai számára biztosítanak mezőgazdasági munkát.

A szociális farm Jakubinyi László kezdeményezésére jött létre Baráthegyen. / Fotó: Hajdú D. András

Amikor Miskolcra költözött, létrehozta a Szimbiózis Alapítványt, az első irodája akkoriban még a Trabantja hátsó ülésén volt. A Baráthegyi Majorság története 2000-ig nyúlik vissza, amikor még csak egy kis kertet béreltek a domboldalon, ahová nyári táborokat szerveztek fogyatékossággal élők számára. Az első ingatlant 2003-ban vették meg, a borospincét fogyatékos napközivé alakították, 2008-ban beköltöztek az első lakók, hamarosan pedig mezőgazdasággal kezdtek el fogalkozni, ma már három lakóotthon is található a telken. Miskolcon két másik telephelyük is épült, mert nem mindenkinek való a farm, aki nem szeret itt dolgozni, az járhat a belvárosba. Mindezt egyedül képtelenség lenne csinálni, a munkatársainak hatalmas szerepe van a farm működésében.

Sok szociális intézményben csak felülvigyázás van, “annak, hogy a Nóta tévét nézzük egész nap, nincs sok értelme”. Ha a négy fal között az értelmi fogyatékkal élők és az autista emberek befelé fordulnak, akkor még több gyógyszer kell, ami egy lefelé vezető spirál.

A mezőgazdasági munkának terápiás jellege van. / Fotó: Hajdú D. András

A mezőgazdasági munkának terápiás jellege van, egyszerűen fogalmazva, van miért felkelniük. Náluk az értelmi fogyatékostól a tanulásban akadályozottig sok fiatal megfordul, akik nagyon jól taníthatóak a különböző részmunkafolyamatokra. Ezeknek a munkáknak pedig egy napon belül is van eredménye, ezért vannak tyúkjaik és kecskéik, mert reggel megetetik, és már aznap van tojás és tej, aminek pozitív terápiás hatása van. Közösen járnak a nagyobb bevásárlóközpontokba, de a sarki abc-be egyedül is átsétálhatnak, vannak, akik saját maguk kezelik a pénzüket.

A Diósgyőri vár kicsinyített mása és a terápiás alpakák. Komplex szolgáltatási rendszert építenek. / Fotó: Hajdú D. András

Emellett a szociális farm megoldást jelent 18 éven felüli fogyatékkal élő emberek lakhatási problémájára is. A legtöbbjüknek az iskola után nincs megfelelő és elegendő hely a lakóotthonokban.

A megtermelt áruval pénzt is keresnek, a lakók jövedelmének nyolcvan százalékából fizetik a lakhatás egy részét, ami mellé az alapítvány körülbelül 850 ezer forint állami normatívát kap évente egy lakó után, ami az egyházi intézményeknél nagyságrendben 1 millió 700 ezer forint. A keresetük nélkül a szociális farm lehúzhatná a rolót.

Egy másik fontos haszna a farmnak az integráció, az odalátogató iskolás gyerekek együtt tevékenykednek a fogyatékossággal élő fiatalokkal, akik megtanítják nekik a különböző munkafolyamatokat. Vannak nyári táboraik és erdei iskolájuk, legutóbb mézeskalácsot sütöttek, amire az egyik autista fiatal tanította meg őket. Ezek a programok mind azt szolgálják, hogy ez a két csoport ne elszigetelten éljen a társadalomban, hanem megtanulják elfogadni egymást.

Mindenkinek saját szobája van

Jelenleg 38 fogyatékos 18 év feletti fiatal lakik a farmon, sokan közülük az autizmus különböző spektrumán helyezkednek el, és az ország különböző pontjairól érkeztek. Hosszú várólista van, mint minden támogatott lakóotthon esetében, de nagyon súlyos eseteket nem tudnak felvenni, volt olyan apuka, aki húsz millió forinttal támogatta volna az intézményt, csak hogy felvegyék a fiát.

Jelenleg 38 fogyatékos 18 év feletti fiatal tartózkodik életvitelszerűen a farmon, sokan közülük az autizmus különböző spektrumán helyezkednek el. / Fotó: Hajdú D. András

Jakubinyi László, a bent lakóknak “Laci bácsi”, a majorságot üzemeltető Szimbiózis Alapítvány vezetője mutatja be a lakóotthonokat. Mindenkinek külön szobája és fürdőszobája van, az állami intézményekben az sem ritka, hogy nyolcan vannak egy szobában, és a folyosó végén van a fürdőszoba. A séta közben rámutat, hogy autista és autista között mekkora a különbség, még akkor is, ha az orvosi papír alapján ugyanazon a szinten vannak, a külön szobák pedig segítik a személyiségük kibontakozását, a fürdőkben különböző címkék segítik a borotválkozást és a tisztálkodást. Marci szobája tele van 4-es 6-os villamos makettel, őt azzal jutalmazzák, hogy ha megcsinál valamit, készíthet egy villamost, egyébként szinte állandóan fülhallgatót visel, hogy tompítsa a zavaró hangokat. Az itt dolgozók egy része is megváltozott munkaképességű, például a sajtüzem vezetője egy protézissel rendelkező szakember.

A túlszabályozás miatt uniós támogatások úsznak el

Magyarországon csak néhány kezdeményezés található, ahhoz, hogy széles körben elterjedhessenek a szociális farmok, jogszabályi változtatásokra lenne szükség. A szociális farm egy külföldön jogilag elismert mezőgazdasági forma, itthon viszont semmilyen jogszabályban nincs megemlítve – mondja Jakubinyi László. Az Európai Uniónak van egy rendelete, ami felhívja a tagállamok figyelmét, hogy minden ország kezdje el a szociális farmokat támogatni. Angliában, Olaszországban, Norvégiában, Ausztriában is rendezték a törvényi hátterét, több ezer szociális farmjuk van, ahol nem csak fogyatékosokat, hanem szenvedélybetegeket, hajléktalanokat is foglalkoztatnak.

Itthon a probléma gyökere, hogy a törvény nem engedi, hogy értelmi fogyatékosok őstermelők vagy kistermelők legyenek. Tehát, ha valaki egy otthonban megtermeli a paradicsomát, az nem kerülhet be a konyhára, mert az élelmiszerbiztonsági szabály alapján származási papírral kell rendelkeznie. A jogi procedúra viszont sok szociális intézményt eltántorít, hogy egyáltalán belevágjanak.

Jakubinyi László ezt úgy oldotta meg, hogy létrehozott egy céget, a gyógypedagógus végzettség mellett pedig aranykalászos gazda is lett, mivel a cégvezetőnek mezőgazdasági végzettséggel kell rendelkezni. “Ez egy irreális történet, kell három millió forint törzstőke, külön könyvelő, ez sokaknak nem éri meg.” A tojások eladásánál pedig a jogszabály szerint az őstermelőnek ott kell lennie az értékesítéskor. Ezt úgy oldják meg, hogy a szomszédok év elején egy összegben odaadják neki az összeget, amiért cserébe az ő barátai, a fogyatékos emberek kéthetente bekopogtatnak hozzájuk, és viszik a friss tojásokat. A befolyó összeget pedig adományként juttatja el az otthonnak. “Ez egy hülye kényszer, ezektől szeretnénk megszabadulni”– fűzi hozzá.

Most agrárjogi egyetemekkel összefogva próbálnak meg egy egyszerűsítő jogi megoldást elfogadtatni a Földművelési Minisztériummal, hogy módosítsák úgy a kistermelői rendeletet, hogy azt olyan szociális farmgazdaság is végezhesse, ahol a bevont személyek több mint fele fogyatékossággal él vagy hátrányos helyzetű. Ezt az ötletet több minisztériumban támogatják, de mégsincs még rendbe téve a helyzetük. Pedig ha a törvény egyszerűbb lenne, több szociális farmot tudnának létrehozni, amelyek azokat a milliárdos uniós támogatásokat is igénybe tudnák venni, amik a jogszabály hiánya miatt jelenleg kihasználatlanok.


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x