hirdetés
ekg-szivmukodes-maxpixel-1000x630.jpg

A mesterséges intelligencia képes lehet megmondani, hogy infarktust kapsz-e egy éven belül

Egy orvosi teszt során már bizonyított a modell: olyan dolgokat is képes észrevenni, amiket az orvosok nem.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

A mesterséges intelligencia az EKG-adatok alapján előrejelezheti, hogy van-e esélye egy embernek szívroham általi halálra egy éven belül - írja a New Scientist.

Erre amerikai kutatók jöttek rá Pennsylvaniában, miután 4000 ember 1,7 millió EKG-eredményét vizsgálták meg egy mesterséges intelligenciával. Arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők közül kik halhatnak meg egy éven belül a szívműködésük alapján, vagyis kik vannak leginkább veszélyben.

Az első teszt során a mesterséges intelligencia algoritmusa csupán a nyers EKG-adatokra támaszkodhatott, a második tesztnél viszont a páciens korát és nemét is megadták.

Az eredmény még a kutatócsoportot is meglepte: a mesterséges intelligencia egészen nagy pontossággal, 0,85 feletti valószínűséggel határozta meg előrejelzéseit, ami azért nagy szó, mert 1 a maximum érték, az orvosok és az eddig használt előrejelzési modellek pedig jelenleg 0,65 és 0,8 közötti pontszámokra képesek.

hirdetés

Brandon Fornwalt, a kutatás vezetője elmondta, hogy a mesterséges intelligencia minden más modellnél pontosabban tudja megjósolni egy páciens valószínűsíthető szívproblémáit, és akár a halálát is.

Még az olyan embereknél is előre jelezte az életveszélyt, akiknél a kardiológusok normálisnak látták az EKG-adatokat.

Ezután három kardiológus egymástól függetlenül újra átnézte ezeket, ám még ekkor sem tudták megállapítani az életveszélyt, amit a mesterséges intelligencia viszont észrevett.

Hogy ez hogy sikerülhetett, arra még egyelőre a kutatók sem jöttek rá, de rendkívül fontosnak tartják a kutatás eredményét.

"Ez a megállapítás arra enged következtetni, hogy a mesterséges intelligencia olyan dolgokat is meglát, amelyeket az emberek valószínűleg nem, vagy amiket egyszerűen figyelmen kívül hagynak, és normálisnak gondolják. A mesterséges intelligencia potenciálisan olyan dolgokat taníthat nekünk, amiket évtizedek óta rosszul értelmeztünk"

- mondta Brandon Fornwalt.

Címkép: illusztráció (MaxPixel)


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

A pestis megjelenése Kínában, a velencei árvíz és az ausztráliai tűzvész is a klímaváltozás miatt van

Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribb extrém időjárással, pusztító szárazsággal és a globális felmelegedéssel hozták összefüggésbe mindhárom komoly problémát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

A klímaváltozás eredményének tartják a Velencében kialakult árvizet, az Ausztráliát sújtó pusztító tűzvészt és a pestis megjelenését Kínában.

Velencét kedden öntötte el az árvíz a heves esőzések következtében. A szerdára virradó éjszakai órákban a víz elérte a 187 centiméteres magasságot, ami rekordnak számít: a történelmi feljegyzések szerint ilyen magas vizet 1200 óta csak hat alkalommal mértek eddig. Ez a második legmagasabb az 1966-os után, amikor a Szent Márk téren 194 centimétert mértek.

Szerda reggelre a vízszint 120 centiméterre süllyedt, majd a délelőtti órákban újabb ár érkezett 145 centiméteres szinttel. Az ár érkezését jelző szirénák folyamatosan jelezték a víz emelkedését. Az egy méter fölötti vízszint azt jelenti, hogy több ponton a térdig érő gumicsizma sem elegendő a közlekedéshez.

A víz elárasztotta a híres Szent Márk teret is. A Szent Márk-székesegyházban a vízszint az éjszaka meghaladta az egyméteres magasságot. A tengerár teljesen elöntötte Pellestrina szigetét, ahol két idős ember életét veszítette. Egyiküket áramcsapás következtében, akkor érte a halál, amikor lakóházában a szivattyúkat próbálta meg elindítani.

hirdetés

Luigi Brugnaro, a város polgármestere már szerdán vészhelyzetet hirdetett, a Twitteren pedig kijelentette, hogy

"ez a klímaváltozás eredménye".

Azt is mondta, hogy Velence térdre kényszerült, a károk pedig több száz millió euróra fognak rúgni.

Ausztráliában nem a víz, hanem a tűz okoz óriási pusztítást, mivel már múlt hét óta egyre nagyobb területre terjed ki az erdő- és bozóttűz. Csütörtökre már négy halálos áldozatot jelentettek be, és több száz embernek kellett elhagyni az otthonát, amely a lángok martalékává vált.

Az egyelőre megfékezhetetlen lángok eddig már több mint 80 helyszínen csaptak fel, és súlyos pusztításokat okoztak. Két államban, Queenslandben és Új-Dél-Walesben már szükségállapotot is hirdettek. A tűzvész hamarosan Sydney-t is elérheti, ami azért jelent komoly veszélyt, mert ez Ausztrália legnépesebb városa.

A pusztító tűzvész kialakulását szintén a klímaváltozásnak tudják be, mivel országszerte egyre melegebb van,

Queenslandben és Új-Dél-Walesben pedig 2016 óta tombol a szárazság, ami tökéletes táptalaj az erdő- és bozóttüzek terjedéséhez.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
finger-2056030_1920.jpg

Titokban bekapcsolhat a telefon kamerája, ha a Facebookot pörgetjük

A Facebook szóvivője elismerte, hogy az alkalmazás új frissítésében bújik meg a hiba, de állítólag nem kell aggódnunk.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. november 13.


hirdetés

A Facebook felhasználói eddig sem bíztak meg maradéktalanul az alkalmazásban, hiszen számtalan összeesküvés-elmélet látott már napvilágot például arról, hogy a cég a mikrofonon keresztül "lehallgatja" az embereket vagy, hogy a beszélgetésekből adatokat gyűjt üzleti célból.

A legújabb eset pedig arra figyelmeztet, hogy mobilunk akkor is felvételeket készíthet, ha mi nem tudunk róla.

hirdetés

Erre Joshua Maddux webdizájner világított rá Twitter-posztjában.

Szerinte egyes készülékek esetében a Facebook iOS-es mobilappjában titokban aktiválja magát a hátlapi kamera a hírfolyam böngészése közben.

Ő ezt akkor vette észre, mikor egy képet lefelé próbált húzni az ujjával és váratlanul megjelent a háttérben a szobája egy szelete.

"Találtam egy Facebook biztonsági és adatvédelmi problémát. Amikor az alkalmazás meg van nyitva, aktíválódik a kamera. Egy bug az alkalmazásban lehetővé teszi, hogy nyitva legyen a hírfolyamod mögött"

- írta a posztban, melyhez egy videót is csatolt, amin látszik a jelenség.

A férfi öt további eszközön is ugyanezt tapasztalta, a bejegyzése alatt pedig többen is hasonló problémáról számoltak be.

Egy fejlesztő szerint valójában a Facebook Történetekhez (Stories) készített kezelőfelület villan be a háttérben, amikor a felhasználó álló pozícióból fekvőbe forgatja át a mobilt - írta a 24.hu.

Mások szerint akkor is ez történik, ha megnyitunk egy fotót az alkalmazásban, és az ujjunkat rajta tartva lefelé húzó mozdulatot teszünk a kijelzőn.

A cég szóvivője elismerte, hogy a Facebook november 8-án kiadott frissítésében bújik meg a hiba.

Kiemelte azonban, hogy egy felhasználó eszköze sem továbbított szervereikre fotót vagy videót ilyen módon.


KÖVESS MINKET:






hirdetés

„A part helyén nem volt semmi, csak óriási hullámok” – testközelből néztük meg, mire képes a klímaváltozás

Helyszíni riport Szenegál egyik legnagyobb városából, ahol emberek ezrei veszítik el otthonukat az emelkedő tengerszint miatt. És világszerte több száz millióan juthatnak ugyanerre a sorsra.
Láng Dávid; címkép: Jana Cavojska - szmo.hu
2019. november 13.


hirdetés

Szinte napra pontosan egy éve, 2018. november 19-én óriási robaj töltötte be a szenegáli Saint Louis Guet Ndar nevű negyedét, amibe riadt kiáltozás és gyereksírás vegyült.

A városrész egy hosszú, keskeny félszigeten fekszik, amit Langue de Barbarie-nak hívnak, és egyik irányból a Szenegál folyó, másikból pedig az Atlanti-óceán öleli körül. Ez pedig egyre gyakrabban teszi pokollá az itt lakók életét.

Azon a tavaly novemberi napon minden addiginál nagyobb, közel négy méter magas víztömeg tört ki a tengerből és árasztotta el a szűk, szemetes, szárítókötélre aggatott ruhákkal szegélyezett utcákat.

hirdetés

„Sosem láttam még ilyen hatalmas erejű hullámokat. Mindent letaroltak, ami az útjukba került, még a házak falainak is akkora erővel csapódtak neki, hogy néhány közülük azonnal összedőlt”

– meséli kérdésünkre egy 29 éves helyi lakos, Petit Ndiaye, aki születése óta itt él, és egyre jobban aggódik otthonának jövőjéért.

Fotó: Petit Ndiaye

„Az emberek ijedtek és tehetetlenek voltak. Fogalmuk sem volt, mihez kezdjenek, hogyan állíthatnák meg a dühöngő tengert.”

Ő az első sokk után igyekezett minél többeket figyelmeztetni: sorra járta a házakat, hogy szóljon a lakóknak, azonnal hagyják el az épületet, mielőtt még nagyobb lesz a baj. Erre azonban többen – főleg az idősebbek közül – nem voltak hajlandók.

Hasonló emlékei vannak Pape Maguette Sakho-nak, aki ugyan nem Guet Ndarban lakik, de sok barátja van ott, így aznap reggel is ellátogatott a negyedbe.

„Ott, ahol a partnak kellett volna lennie, nem volt semmi, csak óriási hullámok, amelyeknek semmi nem állhatta útját”

– idézi fel. Készített egy videót is, ami elég jól megmutatja a körülményeket és a hangulatot.

sans commentaire ?????? #StLouis #Ndar... - Pape Maguette Sakho

sans commentaire ?????? #StLouis #Ndar #Guet_Ndar

A partszakasz területének csökkenése egyre súlyosabb problémát jelent: becslések szerint évente akár 4-5 métert is bekebelezhet a tenger, ma már nyugalmi állapotban is a házaktól alig egy kőhajításnyira nyaldossa a víz a fövenyt.

hirdetés

Ez pedig valóságos időzített bomba a lakosság számára, hiszen a fentihez hasonló esetek gyakorlatilag bármikor megismétlődhetnek, és meg is ismétlődnek. A parton álló épületek jó része már most is lakhatatlan állapotú romhalmaz, a helyzet pedig valószínűleg csak romlani fog.

Az ENSZ becslései szerint 2050-ig világszerte 200 millió embernek kell majd elhagynia otthonát a klímaváltozás okozta emelkedő tengerszint miatt. Ami Saint Louisban zajlik, az ennek a folyamatnak a világos előképe.

A nyugati civilizáció magjában élve távolinak tűnhet számunkra az egész, de ha minden így megy tovább, ugyanez a sors vár New Yorkra, Miamira, Lisszabonra, Velencére, és még egy csomó part menti városra a fejlett és fejlődő világban egyaránt.

Jót akartak, tragédia lett a vége

Ameth Sène Diagne alig egy évtizeddel ezelőtt még egy virágzó halászfalu első embere volt, ma azonban már csak egy pár perc alatt besétálható apró földdarabot tud megmutatni, rajta egy-két romos épülettel.

Valamint a parttól 15-20 méterre néhány csupasz faágat, amelyeknek csak a legteteje látszik ki a vízből. Valaha ennek tövében állt a háza, itt házasodtak össze a feleségével.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
quantas.png

19 óra egyhuzamban a levegőben: Londonból Sydneybe utaztak a világ leghosszabb kereskedelmi repülőútján

A tesztjárat utasai két napfelkeltét is láthattak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 15.


hirdetés

Egy London-Sydney repülőút világrekordot döntött, ez lett ugyanis a leghosszabb utat megtevő kereskedelmi repülőjárat a távolságot és az órák számát tekintve is.

A CNN cikke szerint amíg valaki ki nem találja, hogy hogyan tudunk embereket a Föld egyik oldaláról a másikra teleportálni, addig ez lesz a legjobb mód rá.

A Qantas ausztrál légitársaság által indított kísérleti járat pénteken érkezett Sydney-be a brit fővárosból. Egy olyan út volt ez, ami a modern repülőgépek és a légi közlekedés képességeinek határait tágítja és egyszerre két rekordot is megdöntött.

Mindeközben az utasok egy ritka dupla-napfelkeltének lehettek a szemtanúi.

hirdetés

A QF7879 járaté lett a világ leghosszabb kereskedelmi útja a levegőben. Mind távolságra (17 800 kilométer), mind a felhők felett tartózkodás idejét számítva (19 óra és 19 perc).

A korábbi csúcsot ugyanezen társaság New Yorkból Sydneybe tartó tesztjárata tartotta.

Ez az eredmény segíthetné az úgynevezett ultrahosszútávú repülések új generációjának bevezetését, amelyeknél közvetlen járatok indulnának Sydney és Európa vagy az Egyesült Államok között.

A tesztrepülésen körülbelül 50 ember vett részt és a londoni Heathrow-ról indultak a hajnal előtti órákban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!