hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
A menő diákok játszanak a halmozottan sérült gyerekekkel
A gyerekek külön termekben tanulnak, így nem akadályozzák egymás fejlődését, de a szünetekben valódi integráció zajlik.
Fődi Kitti, Abcúg - szmo.hu
2019. január 15.


hirdetés

Együtt fogócskáznak, birkóznak, játszanak az ép gyerekek a halmozottan sérült társaikkal egy dunakeszi általános iskolában. A szülők által létrehozott Veni Vidi Vici Alapítvány csak egy termet keresett sérült gyerekeik oktatására, de ennél sokkal többet kaptak: egy befogadó iskolai közeget, ahol tényleges integráció zajlik.

Hegedűs-Gyenge Hajnalka megelégelte, hogy nem találnak megfelelő oktatási intézményt halmozottan sérült gyerekének, ezért egy másik anyukával, Balogné Lality Ágotával összefogva létrehozták a Veni Vidi Vici Alapítványt, termet szereztek egy általános iskolában és speiciális pedagógusokat vettek fel. A Dunakeszin lévő Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában nem csak helyet találtak maguknak, hogy osztályt tudjanak indítani a halmozottan sérült gyerekeknek, de egy olyan befogadó közegre is leltek, ahol fogyatékkal élő és ép gyerekek együtt játszanak a szünetekben. A gyerekek napközben külön termekben tanulnak, ezzel nem akadályozzák egymás fejlődését, de a szünetekben valódi integráció zajlik.

Sok iskolában csak névlegesen beszélhetünk integrációról, mert ugyan vannak az intézményben fogyatékkal élő tanulók is, ők a szünetekben csak az egyik sarokban ülnek kerekesszékeikben és nézik a többi gyereket, ahogy játszanak. Ebben az iskolában ez másképp van, pedig halmozottan sérült diákok járnak ide.

Kérés nélkül segítenek

A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában a halmozottan sérült gyerekek, az úgynevezett Szivárvány csoport, a 11 órakor kezdődő szünetben megérkezik az első osztályosok termébe. Bálint, az egyik járni tudó kisfiú arcán széles mosoly terül el, ahogy a játszószőnyeg felé igyekszik, ahol az elsősök is kis csoportokban játszanak. Zsófit, a másik sérült kislányt már észre sem lehet venni, annyira beolvad a rajzoló kislányok csoportjába. Bálint ahogy a szőnyeg szélére ér, két elsős fiú, Balázs és Miki sietnek oda hozzá, és kezdik el levenni a szandálját. Mindez nem parancsszóra történik, a két kisfiú rutinosan csatolja ki Bálint cipőjének tépőzárait, aztán kezdődik a játék. Alig hiszünk a szemünknek, amikor azt látjuk, hogy a járni éppen alig tudó sérült fiú nagyokat nevetve birkózik a két társával, de azért láthatóan ügyelnek Bálint testi épségére. Talán szokatlan, de nem a kislányok azok, akik anyáskodnak a sérült gyerekek felett, hanem a fiúk, akik haverként tekintenek rájuk, ugyanakkor segítenek is nekik.

,,Balázs és Miki, akik Bálinttal játszanak a legmenőbbeknek számítanak az osztályban, miután ők elfogadták, az osztály is elfogadta a szivárványos gyerekeket”

– súgja oda nekünk az egyik konduktor.

Néha az egyik fiú oda-oda nyúl és letörli Bálint nyálát a nyakában lógó kendővel. Látszik, hogy egy kicsit óckodik tőle, csak éppen az ujja hegyével fogja meg a textildarabot és törli le a nyálat, pedig senki sem kérte ezt tőle. Az egyik sérült kisfiú, Máté csak mászva tud haladni a szőnyegen, ezért az ép gyerekek is négykézlábra ereszkednek és igyekeznek felvenni a kontaktust az alig látó kisfiúval, ölelgetik, terelgetik.

Balázs és Miki segítik fel Mátéra a lábsínt. / Fotók: Végh László

Ez a jelenet egyáltalán nem szokatlan az osztály életében, minden nap legalább egy szünetben meglátogatja egymást a két osztály. Az egyik menőnek számító kisfiú, Balázs például magától is átkopog a Szivárvány csoporthoz, a pedagógusok szerint a szünetekben többet van ott, mint a saját osztályában.

A szociális integráció példaértékűen működik ebben az intézményben, pedig az alapítvány létrehozásakor még egyáltalán nem ez volt a cél.

,,Az első fókuszunk nem a szociális integráció volt, mi csak egy termet szerettünk volna. Nagyon szerencsések vagyunk, mert nem csak termet kaptunk, hanem egy nagyon befogadó közeget is” – magyarázza Hegedűs-Gyenge Hajnalka.

A mindig mosolygós, vidám Hajninak is van egy sérült gyermeke, de ő ma nem tudott jönni, mert beteg. Saját tapasztalatai miatt hozta létre az alapítványt egy másik anyukával együtt, két évvel ezelőtt. Halmozottan sérült, CP-s vagyis központi idegrendszerükben sérült gyerekeknek akartak olyan oktatást biztosítani, ahol minden területen fejlesztést kapnak. Hajni azt mondja, hogy kevés olyan oktatási intézmény van, ami halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozik, mert többnyire csak egy speciális fogyatékosságra koncentrálnak. Ráadásul abban a kevés intézményben, ahol megfelelő ellátást kapnának, általában nincs elég hely vagy messze van tőlük. Mit tesz ilyenkor egy édesanya? Hajni szerint megoldja a problémát.

,,Alapvetően a tantermeken belül mindenki tanul a maga szintjének megfelelően, a mi gyerekeink speciális oktatásban részesülnek, az épek pedig a NAT szerint haladnak, de a szünetekben, az udvaron találkoznak. A sérült gyerekek így egy pozitív mintát látnak maguk előtt, hogy egy ép gyerek hogyan viselkedik, szociálisan hogyan érintkezik a másikkal. Az ép gyerekek pedig, ha úgy nőnek fel, hogy már kiskorukban találkoznak a mássággal, akkor sokkal rugalmasabb felnőtt lesz belőlük” – magyarázza Hajni a szociális integráció lényegét.

A 15 perces szünet után, a Szivárvány csoport készül visszatérni a saját termébe, a gyerekek segítenek feladni a lábsínt a síró Máté lábára, aki még inkább maradna játszani.

A szünetekben az udvarra is kimennek

A Szivárvány csoport speciális terme tele van fejlesztést segítő eszközökkel. A falon ott lóg a négy sérült gyerek egyéni órarendje is. A mindenkit ölelgető Zsófi most éppen magyar órához ül le gyógypedagógusával, hogy a t betűt tanulják. Bálint a szótagoló olvasást gyakorolja, Máté pedig a szőnyegen tanulja a színeket és a formákat. A 7-9 éves gyerekekkel nemcsak gyógypedagógus, de konduktor, gyógytornász, logopédus, evésterapeuta, szomatopedagógus is foglalkozik. Minden héten van valamilyen téma, ottjártunkor éppen Mikulás-hét volt. Ilyenkor minden óra anyagába belecsempésznek valamit az adott témához kapcsolódóan, például egy mozgásfejlesztésnél szaloncukorért kell felnyúlni a bordásfalon, magyar órán pedig mikulásos verset tanulnak.

Mindehhez kellett egy befogadó iskola

Bár az alapítvány célja nem az volt, hogy találjanak egy iskolát, ahol működhet a szociális integráció, szerencséjükre ez mégis így alakult. Hajni szerint a lehető legjobban álltak a csillagok, amikor az alapítvány és az iskola egymásra talált. Miután megvolt a négy halmozottan sérült gyerek és a pedagógusok, akikkel elindíthatják az első osztályt, az alapítvány bekopogtatott a Váci Egyházmegyéhez és megkérdezte, hogy tudnak-e olyan iskolát, ahol esetleg lenne számukra egy szabad terem. A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola éppen akkor indult, a felújítása is akkor kezdődött. Hat tanterem lett kész, de csak öt osztályt indítottak, ezért egy terem üresen maradt. Ezt a termet plusz még egy fejlesztőszobát ajánlottak fel az alapítványnak, akiknek terembért és rezsit sem kell fizetniük. Az iskola az ő kedvükért a Szivárvány osztályteremmel szemben még egy akadálymentes mosdót is kialakított.

,,Nagyon érdekes volt, hogy semmilyen negatív hozzáállást nem tapasztaltunk se a tanárok, se a szülők részéről. Mindenki elfogadó volt, örültek neki, és mindenki azt mondta, hogy: ki fogadja be őket, ha nem mi. Egy egyházi iskola.”

– mondja Deézsiné Telek Ágnes, az iskola igazgatónője.

Az igazgatónő szerint ez jó lehetőség arra, hogy az ép gyerekek is megismerjék, hogy milyenek a fogyatékkal élők, de az intézményvezető abban is reménykedik, hogy akár az együtt töltött évek hatására lesz olyan diák, aki majd gyógypedagógiai pályára lép. Úgy látja, hogy egy iskolának túl nagy teher lenne egymagában kialakítani speciális osztályokat megfelelő pedagógusszámmal, de ha egy alapítvánnyal összefognak, akik elvégzik a munka oroszlánrészét, és ők csak a nyitottságukat adják, az sokkal könnyebb és gyümölcsözőbb kapcsolatot szülhet.

Balra Hegedűs-Gyenge Hajnalka, az alapítvány létrehozója. Jobbra Deézsiné Telek Ágnes, az iskola igazgatónője

A sérült gyerekek érkezésére fel kellett készíteni az ép gyerekeket is, ezért szeptemberben, az iskola második napján egy érzékenyítő programot hívtak az osztályokhoz. A gyerekek kipróbálták, hogy milyen bekötött szemmel vagy éppen kerekesszékkel közlekedni. Azt is elmagyarázták nekik, hogy például Bálintnak azért csorog a nyála, mert az agyában a központ nem rendesen működik, és amikor egy ép gyerek alszik vagy fogorvosnál van, akkor neki is csorog a nyála. Megtanulták, hogy hogyan tudnak az alig beszélő Mátéval szavak nélkül is kommunikálni, hogy Hajni kisfiának érdeklődését az autókkal lehet felkelteni. Már magának a programnak is szemmel látható eredményei voltak, az érzékenyítés után egy kislány például azt játszotta otthon, hogy az egyik plüsskutyája nem tudja csóválni a farkát, de a fejlesztéseknek köszönhetően megtanulja.

Eleinte a lányok kezdtek el anyáskodni a sérült gyerekek felett, de aztán a fiúk is bekapcsolódtak. Az udvaron fogócskáznak a járni tudó gyerekkel, a kerekesszékesek mögé beállnak vonatozni. A lányok pedig sorban állnak, hogy az amúgy is sokat ölelgető Zsófit megölelhessék. Nem csak játszanak, de segíteni is szívesen segítenek a fogyatékkal élő gyerekeknek. Az egyik konduktort egyszer megkérdezte egy kisfiú, hogy megpróbálhatja-e jártatni Hajni gyerekét, Bendegúzt.

Egyszer az elsősök meglepetésből még egy bábelőadással is készültek a sérült gyerekeknek, és reggelente direkt azért énekelnek hangosan a tanárnővel, hogy a szomszédban lévő Szivárvány osztály is hallja és örüljenek neki. Különösen az elsősök nyitottak a sérült gyerekekre, a negyedikesek, akik már idősebb fejjel találkoztak velük, kevésbé. Ezért is lenne fontos, hogy a fogyatékkal élő gyerekeket minél hamarabb épek közé integrálják.

Országos példák szeretnének lenni

Hajni nem szereti, ha sajnálják őket a gyerekeik miatt, de azt se akarja, hogy hősként tekintsenek rájuk, amiért létrehozták az alapítványt. Szerinte ez annyira természetes, mint az, hogy más a gyerekét beíratja focizni.

Ugyanakkor az alapítványnak nagy tervei is vannak, nem állnak meg egy osztálynál és a sikeres szociális integrációnál. Elsődleges céljuk, hogy lecsökkentsék a tandíjat, amit most azért szednek, hogy a nem szokványos számú speciális pedagógust kifizessék. Ez az összeg havi 380 ezer forintról indult, de ezt sikerült lecsökkenteni 158 ezerre az állam által biztosított utazó gyógypedagógusok bevonásával. A cél az, hogy jövőre ez az összeg már csak 100 ezer, később pedig 50 ezer forint legyen. Az is a tervek között szerepel, hogy a kis létszámú osztályból egy gyereknek teljes tandíjmentességet adhassanak, hogy a szegényebb családoknak is legyen esélyük bekerülni.

Most még csak azért egy osztállyal működnek, mert nem merték rögtön az elején nagyobb fába vágni a fejszéjüket, de felmenő rendszerben jövőben szeretnének egy-egy új osztályt indítani maximum öt fővel, hogy a magas szintű oktatás továbbra is megmaradjon.

Az ép és a sérült gyerekek nézik, hogy Zsófi mit rajzol a táblára

Hajni nem szeret magánemberektől pénzt kérni, ezért inkább cégek ajtaján kopogtat és gyűjt támogatókat. Szeretnék, ha más iskolák is alkalmazhatnák a szociális integrációt, ezért előterjesztették az ötletüket az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Hajni szerint az egyre elnéptelenedő falvakban és iskoláikban is megoldást jelenthetne, ha a magántanuló státuszban lévő fogyatékkal élők ilyen formában integrálódhatnának vissza az oktatásba. A minisztérium egyelőre nyitott volt az ötletre, most éppen esettanulmány készül az iskolában a szociális integrációról.

Nagyon távlati célok között szerepel az is, hogy szakiskolát hozzanak létre, ahol ezek a halmozottan sérült gyerekek szakmát tanulhatnak, hogy aztán könnyebben elhelyezkedhessenek például egy konyhán zöldségpucolóként. A még messzibb célok között pedig egy lakóotthon létrehozása is szerepel.


KÖVESS MINKET:





“A tököm kivan veled” – két tábla keserű csokoládé története
Nem hittem, hogy a fenti mondat valaha kicsúszik a számból anyámmal szemben. Nem úgy értettem, rögtön meg is bántam, de már nem volt visszaút. Kiviharzottam a lakásból.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Azért nem szépítem ezt a történetet, mert vállalni akarom mindegyik részét. A jót is, a rosszat is. A családi kapcsolatokról olyan szépen, rózsaszín habosan, aranykeretesen, szívecskés emojisan szoktak – úgy általában – beszélni, főleg, ha egy anyáról van szó. Pedig szerintem a dolog jóval árnyaltabb.

A vita két tábla keserű csokoládén robbant ki. Ismertebb nevén étcsokoládé. Anyám kábé tíz percre lakik tőlem, az utca végén. Sokszor segítek neki bevásárolni, aznap is így tettem, munkából jövet. Húzós nap volt, a bolt annyira nincs közel, fáradt voltam, esett az eső, és nem tudom, hogy jutott eszembe épp a belül szőrmés, kívül átázós bokacsizmámat felvenni, mindenesetre akkor már lábszárközépig cuppogtam a csuromvizes szőrmében, meg a szintén tocsogós farmeromban. A dzsekim kapucnija nem védett semmitől, az arcomon folyt le a víz. Utáltam az egész világot.

Gondoltam, bedobom anyuhoz a cuccokat, aztán húzás haza, vizes holmit le, puha zoknit fel, gyorsan letudom a muszáj-háztartási teendőket, talán még leskiccelek egy cikkvázlatot, aztán egy csésze forró tejeskávéval bekucorodom a kanapéra, bekapcsolok valami hülyeséget a tévében, bebambulok, és a napot ezennel befejezettnek nyilvánítom.

Így is lett – volna, ha kifelé, már az előszobában nem állít meg anyám álmosan nyűgös hangja: “Kislányom, mogyorós keserű csokoládét nem hoztál?” Nem volt őszinte a mosolyom, ahogy megtorpantam: “Nem, mert nem mondtad.” Kis, bűntudatos csönd a szoba felől: “Hát...lehet. Pedig úgy ennék most egy kicsit.” Na, itt szakadt el a cérna, és itt csúszott ki a számon, feltartóztathatatlanul:

“Most már nem fordulok vissza. Hatszor kérdeztem meg reggel, mit hozzak. Listát is írtam. Bentről is felhívtalak. Komolyan, a tököm kivan veled.” A végét csak mormoltam, odabentről, a tévé mellől már nem is hallhatta, de kimondtam, nincs mentség. Becsaptam magam mögött az ajtót.

A mondatban nyilván nem az volt a leghelytelenebb, hogy nincs tököm. De dühös voltam, és ahogy lecuppogtam a lépcsőn, kezemben a saját bevásárlószatyrommal (mert ugye még az is nálam volt), a laptoptáskámmal, és egy bazi nagy könyvvel, ami félig már szintén átázott, magamban tovább pufogtam. Határozott léptekkel elindultam hazafelé, közben a lakáskulcsom után kotorásztam. Anyut nagyon szeretem, meg minden, de lássuk be, egyre nehezebb vele.

Mindent ötször kell neki elmondani, mert nem hall – negyven évig, egész a nyugdíjig általános iskolai tanár volt, a gyerekek szétordították a fülét. Ha ötödjére már kiabálva ismétlünk meg neki valamit az öcsémmel, megsértődik: “Jól van, nem kell velem üvöltözni...” Most jött rá, hogy facebookozni akar. Öcsém féltve őrzött laptopján. Persze tök cuki, hogy ilyen lelkes, de azóta kétszer állította át az öcsém profilképét (fogalmunk sincs róla, hogy csinálta), eutanáziára ítélte a WIFI-rootert (azt a rejtélyt is örök homály fedi, nem tudtuk feléleszteni, le kellett cserélni), és Google fordítóval angolul kommentelget vadidegen embereknek. Ja, és angolul is meg akar tanulni. Tele kell ragasztanom a lakását cetlikkel, amikre angol szavakat írok jó, nagy betűkkel, és időnként ki kell tőle kérdeznem. Na, abból is többnyire vita lesz, mert szerinte az írásom olvashatatlan, és mi az, hogy az angolban nincs magázás, amikor híresen udvarias népek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:




Nem tudnak mit tenni a kórházak, ha a beteg nem fogadja el az ellátást
Mit tehet a kórház, ha a beteg súlyos fejsérüléssel távozik? A válasz korántsem egyértelmű: a jogszabályok szerint nincs joga megkérni a rendőrséget, hogy keresse meg és vitesse vissza az intézménybe.
Mizsur András cikke az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Az ehhez hasonló esetek mindennaposak a traumatológiákon, ilyenkor az orvosok megpróbálják meggyőzni a beteget, hogy maradjon bent a kórházban, de a gyakorlatban erre ritkán jut idejük. Tavaly holtan találták meg azt a férfit, aki néhány nappal korábban távozott a Merényi Gusztáv Kórházból. Az ügyben indított ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy nincs megfelelően szabályozva, mikor mondhatják ki egy betegről, hogy egészségügyi állapota miatt nem tud dönteni saját ellátásról.

Tavaly márciusban egy férfi részegen megszédült és beverte a fejét. A mentők koponyasérülésekkel szállították be a Merényi Gusztáv Kórházba, ahonnan másnap reggel távozott. Mivel a betegnek koponyaűri vérzése volt, ami több napos megfigyelést igényelt volna, a kórház értesítette a rendőrséget az eltűnésről, és kérte a férfi visszaszállítását. A kezelőorvos elmondása szerint a betegnek elvonási tünetei voltak, de nem minősítette egyértelműen ön- és közveszélyesnek. A rendőrség megkezdte a férfi keresését, de nem adott ki körözést.

Végül néhány nappal később holtan találták rá Bicskén.

Első olvasatra egyértelműnek tűnik az ügy: figyelembe véve a beteg sérülésének súlyosságát és az elvonási tüneteket, gondolhatnánk, hogy a kórház helyesen járt el, amikor értesítette a rendőrséget. Ezzel szemben az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a kórháznak nem volt joga erre, sőt, a jogszabályok szerint semmit sem kellett volna tennie. 2014-ben ugyanis kikerült az egészségügyi törvényből, hogy a kórház értesítheti a rendőrséget, ha a beteg bejelentés nélkül hagyta el az intézményt és állapota ezt indokolja. „Az viszont előtte sem volt benne a törvényben, hogy fel lehet kérni a rendőrséget, hogy hozza vissza a beteget, márpedig a kórház ezt tette, egyértelműen jogellenesen. Ha ilyet meg lehetne tenni, az nagyon súlyos szabadságjog-korlátozás lenne” – magyarázta Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa. Az egészségügyi törvény szerint a kórházak kizárólag fertőző betegségekkel összefüggő esetekben (például járványügyi vizsgálat, járványügyi megfigyelés) kezdeményezhetik valakinek az előállítását, ez esetben viszont nem erről volt szó.

Ha kapott volna gyógyszert, talán bent marad

Betegjogi szakértők egyetértettek abban, hogy nehéz jó gyakorlati megoldást találni arra, hogy cselekvőképtelen betegeket ne hagyják el a kórházat – példaként a karszalagot említették, ami részben megkönnyítheti a személyzet dolgát. De az egyértelmű, hogy nem lehet őket lekötözni vagy lenyugtatózni csak azért, hogy bent maradjanak. Felvetődik a kérdés, feladata-e az államnak, hogy megvédje az ember életét, akár akarata ellenére is? Asbóth Márton szerint a válasz egyértelműen nem, mert ez túlzott beavatkozás lenne az ember magánszférájába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Szociális farmon adnak munkát az autista fiataloknak
Az egyedi kezdeményezés nemcsak terápiás célokat szolgál, hanem megoldást jelent a fogyatékos fiatalok lakhatási problémájára is, sőt mivel saját fizetésük van, pénzt is spórolnak az államnak.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 20.


hirdetés

Miskolcon sikeresen működik egy szociális farm, ahol fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket vonnak be a gazdálkodásba, a megtermelt árut pedig értékesíteni is tudják. Az egyedi kezdeményezés nemcsak terápiás célokat szolgál, hanem megoldást jelent a fogyatékos fiatalok lakhatási problémájára is, sőt mivel saját fizetésük van, pénzt is spórolnak az államnak. A folyamatos növekedési igény miatt a farmon felhúztak egy új lakószintet, ahová további 12 fiatal költözhet be. Ahhoz viszont, hogy a szociális farmok széles körben elterjedhessenek, és ne ússzanak el a milliárdos uniós támogatások, jogszabályi változtatásokra lenne szükség.

Miskolc külterületén, a Bükk keleti lábánál található a Barát-hegy, ezen a festői domboldalon építette fel a Szimbiózis Alapítvány öt hektáron a Baráthegyi Majorságot és több szociális szolgáltatási és lakhatási épületet. A szociális farm az országban egyedülálló kezdeményezés, nemcsak a fogyatékossággal élő fiataloknak ad munkát, hanem a környéken lakó megváltozott munkaképességű dolgozóknak is. A fogyatékossággal élők a farmon végzett munkával hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak, saját fizetésük van, amiből a lakhatásuk egy részét tudják finanszírozni.

Munka a fóliasátorban. / Fotó: Hajdú D. András

Tibor értelmi akadályozottsággal élő fiatal, 2016 óta van a farmon, azelőtt pedig a nevelőszüleinél lakott Tiszafüreden. Hallgatag fiú, de azt elmondja, hogy nagyon szeret kertészkedni, az a mindene. Elmeséli, hogy fél hétkor kelt, elkészítette a reggelijét, megmosakodott, elment dolgozni, háromnegyed 12-kor ebédelt, utána pedig folytatta a munkát. Nemrég segített felásni a fóliasátrat, ahová retket és borsót ültettek, azt is megtudjuk tőle, hogy tavaly milyen sok paprika termett. A munkájáért pedig fizetést is kap, saját maga megy el a reggeliért a helyi közértbe. Az egyik gondozója szerint – aki korábban munkanélküli volt, most pedig megváltozott munkaképességű dolgozó – Tibor az, aki még azután is szívesen tevékenykedik, miután letelt a hat órás munkaideje, könnyű vele együtt dolgozni, de kell valaki mellé, aki segít neki. A fiú a farmon lakik, kéthetente látogat haza, emellett a téli és a nyári szünetet is otthon tölti.

Nem csak lakhatást, hanem munkahelyet is biztosítanak

A farmon három lakóház található, szerdán a lenti bejárat mellett található Fűzfás Ház új szintjét adják át, ami így már 12 fogyatékos személyt tud befogadni. Az udvarán álló öreg fűzfáról elnevezett lakóépületben korábban hatan éltek, de a növekvő igényeknek megfelelve az alapítvány kibővítette a korábbi parasztház épületét, a korábbi szobák egy részét egybenyitva pedig egy nagyobb közösségi teret hozott létre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x