hirdetés
Széchenyi_Chain_Bridge_in_Budapest_at_night.jpg

Az együttműködés a kulcsa egy ország sikerességének – beszélgetés Boros Tamással és Filippov Gáborral, az Egyensúly Intézet vezetőivel

Magyarország legfőbb ereje az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás
Göbölyös N. László - szmo.hu
2020. október 13.


hirdetés

Milyen jövőkép lebeg a magyarok előtt a következő évtizedekre? Mit tehetünk azért, hogy ne azt keressük, ami szemben állít, hanem azt, amivel közösen tehetünk országunkért? Fel tudunk-e zárkózni és hogyan a fejlett világ élvonalába? E kérdésekre keresi a választ az Egyensúly Intézet. Boros Tamás politikai elemzővel, az Intézet társalapító igazgatójával és Filippov Gábor történész-politológussal, az intézet kutatás-vezetőjével beszélgettünk. Ők szerkesztették a Magyarország 2030 – jövőkép a magyaroknak című kötetet.

– Hogyan született meg az Egyensúly Intézet gondolata?

Boros Tamás: Jó pár éve elindult az ötletelés Kozák Ákossal, aki a GfK Hungária piackutató cégnek volt a vezérigazgatója, és Závecz Tiborral, a ZRI Závecz Research közvélemény-kutató intézet vezetőjével. Megállapítottuk, hogy égetően hiányzik Magyarországon a közbeszédből az a típusú megközelítés, ami nem a jelen kritikájával, hanem kizárólagosan Magyarország jövőjével foglalkozik. Más országokban az ilyen agytrösztök a mindennapi élet megszokott szereplői: politikai javaslatokat adnak, víziókat vázolnak, párbeszédet folytatnak a döntéshozókkal, hatnak a jövővel kapcsolatos közgondolkodásra. Ezt a hiányt szeretnénk betölteni, hogy többet beszéljünk arról, hogy milyen országot szeretnénk és hogy ehhez milyen lépésekre van szükség. Az a célunk, hogy a politikai, üzleti döntéshozók körében az egész kérdésnek nagyobb tere legyen.

Boros Tamás

– Munkatársaik névsorából kitűnik, hogy az élet szinte minden területének, a politikának, a gazdaságnak, a környezetvédelemnek, az egészségügynek megvannak a maga szakértői, és többségük a fiatalabb, 30-40 év közöttiek nemzedékéhez tartozik.

hirdetés

– Fontosnak tartottuk, hogy mind szakmai, mind értékrendbeli értelemben nagyon heterogén társaság jöjjön össze. Úgy gondoljuk, hogy innováció akkor születik, amikor különböző hátterű, de egymásra nyitott embereket tudunk egy közös csapatba bevonni és vitára ösztönözni. Ezekből a vitákból született meg a Magyarország 2030 című könyvünk. Ezek a munkatársak napi szinten, teljes munkaidőben velünk dolgoznak. Nem informális műhelyként, hanem professzionális szervezetként működünk, amely valóban hosszú évtizedekre tervez.

– Szinte valamennyien jelentős külföldi tapasztalatokkal is rendelkeznek.

Filippov Gábor: Egy agytrösztnek az a feladata, hogy hidat teremtsen az akadémiai szféra és a döntéshozók között. Fontos volt tehát, hogy munkatársaink a gyakorlatban is ismerjék azokat az intézményeket, amelyekre hatni szeretnénk, legyen szó nemzetközi intézményekről, politikai pártokról, kormányokról, gazdasági cégekről.

Filippov Gábor

– Szeptemberben jelent meg a Magyarország 2030 című könyv, amelynek egyfajta összefoglalója olvasható az Önök honlapján Néhány fő témára hívjuk fel az olvasók figyelmét. Merre tart a fejlett világ? Címszavakban: elöregedés, urbanizáció, a munkaerő-mobilitás erősödése, új nemzetközi erővonalak kialakulása és nem utolsósorban a fenntarthatóság, mint a jövő záloga.

FG: Mai trendek alapján vázoltuk fel, milyen világ lesz 10 év múlva akkor, ha semmit nem teszünk, másrészt mit tehetünk annak érdekében, hogy a mi előnyünkre változzon. Ezek a trendek a világ egészére hatni fognak. Szerettünk volna áttörni egy olyan szemléletbeli torzulást, hogy mindez csak Magyarország határain túl fog történni.

Ezek a változások nem csak kihívásként jelentkeznek, de mivel át fogják rendezni a világ, így Európa erőviszonyait politikailag és gazdaságilag egyaránt, bizonyos értelemben lehetőségeket is kínálnak. Például a természeti kincsekben szegény, alacsony népességű országok számára, hogy jobb helyet találjanak maguknak egy új világrendben.

Erre nagyon jó példát mutatnak a skandináv országok. Svédország a 20. század elején egy elmaradott, feudalisztikus agrártársadalom volt, ma pedig az egész világ irigykedik rájuk. De ugyanez a helyzet a fenntarthatósággal: bármilyen lassan és vonakodva teljesítik az államok vállalásaikat, a klímaváltozás hatásai annyira erősödően lesznek érezhetők, hogy nem lehet kitérni a kihívás elől. Emiatt a domináns hatalmak – ezt máris láthatjuk Németország esetében – előretörnek egy fenntartható, karbonmentes gazdasági átalakulásban. Az egyik hipotézisünk, hogy azok az országok lesznek az átalakulás győztesei, akik felzárkóznak az úttörők mellé.

– Magyarországgal kapcsolatban az első fontos feladatként jelölik meg az emberek közti bizalom helyreállítását. Én már felnőttként értem meg a rendszerváltást, és az idő előrehaladtával egyre inkább erősödött bennem az az érzés, hogy már induláskor elrontottunk valamit. Ahelyett, hogy az ország élt volna a szinte „ajándékba kapott” szabadsággal, egyből a szekértáborok felállítása került előtérbe. Ugyancsak elmulasztottuk a lehetőséget, hogy kibeszéljük a több évtizedes történelmi-társadalmi problémákat, máig tart ezek szőnyeg alá söprése.

F.G.: Szociológusok szerint a társadalom atomizálása döntően az államszocialista évtizedek eredménye. Mivel az államtól sok jót nem lehetett várni, csak kényszerítést, az emberek fokozatosan visszahúzódtak a család sáncai mögé. Magyarország ugyanakkor ma még a többi volt szocialista országhoz képest is nagyon családcentrikus, ezen túl nemigen vagyunk képesek bizalmi kapcsolatokat kiépíteni, együttműködni, közös célokért dolgozni. Ezen is lehet változtatni. Kétségtelen, hogy sok mindent elrontottunk a rendszerváltáskor, sok mindent említhetnénk az alkotmányos berendezkedéstől a szociálpolitikáig, de főleg azt, hogy a „lövészárok-politika” mindenek felettivé vált.

Megkaptuk a demokráciát, valahogy elkezdtük működtetni, felismertük, hogy a politikának van egy logikája, a pártharcoknak egyfajta hevessége. Ez önmagában még nem lett volna baj, csak azzal nem törődtünk, hogy a pártpolitika csak az egyik alrendszere a társadalomnak, és mellette léteznie kell egy olyan autonóm állampolgári közösségnek, amelynek vannak a pártharcokon felüli értékei is.

Onnantól kezdve, hogy kinek drukkolunk egy focimeccsen, örülünk-e egy magyar Nobel- vagy Oscar-díjnak, mindent az határoz meg, a politikai törzs szemében, ki a jó magyar, rossz magyar, fasiszta, kommunista… Ebben az is szerepet játszott, hogy Magyarországon nem tudtuk bevezetni az állampolgári készségek önálló tárgyként, megfelelő formájú oktatását, nem jelent meg az ethosz, hogy egy demokráciát autonóm polgárok működtetnek, akiknek saját elvárásaik vannak és akik megbízóként lépnek fel a politikával szemben. Egy ilyen oktatás megtaníthatná az állampolgárokat a felnőtt, felelősségteljes magatartásra, és az összefogásra a közös célokért. Sajnos nincsenek ilyen közösségi mintáink. Tocqueville már a 19. században felismerte, hogy az Egyesült Államok azért olyan sikeres, mert virágzik a civil élet.

BT: GDP-ben is kifejezhető a gazdaságban az együttműködés kultúrája vagy annak hiánya. Az emberek azért alapítanak különböző szervezeteket, vállalatokat, mert azt gondolják: ha együttműködés van két szereplő között, akkor az egy meg egy, az többé nem kettőt, hanem négyet, tízet, százat eredményez.

Az együttműködés tehát nem összeadja, hanem megszorozza az erőforrásokat. Nyilván ezért sikeresebb az emberi faj minden más fajnál a Földön. Minél nagyobb együttműködő csoportokat tudunk létrehozni, minél jobban megbízunk egymásban, és van valami közös célunk, annál sikeresebbek tudunk lenni. Ez Magyarországon sem a rendszerváltás előtt, sem utána nem igazán működött.

Vagy maximum a családunkban bízunk meg, vagy újabban a saját politikai táborunkban, de mindig megtaláljuk azt, hogy miért nem dolgozunk együtt senki mással. Mi éppen azt próbáltunk „kicsiben” bemutatni az Egyensúly Intézet példáján, hogy ezen túl lehet lépni, mert nem azt keressük, hogy mi választja el egymástól munkatársaink értékrendjét, hanem azt, hogy mi köti össze. Az elmúlt másfél év, és remélhetően a következő 30 év is azt mutatja, hogy ez a siker útja.

– A jövő nemzetképéhez is új megközelítésre van szükség – írják, és a múlthoz hozandó példaként a reformkort és a kiegyezés utáni időszakot említik.

BT: Több területen is szeretnénk tabukat döntögetni. Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltáskor azt mondta, hogy Magyarországon nem túl erős, hanem túl gyenge a nemzeti érzés. Ez meglepő annak fényében, hogy manapság mennyit hallunk arról, hogy milyen erős a magyar nacionalizmus. De éppen az a gond, hogy nincs ma Magyarországon egy olyan pozitív, jövőbe mutató, összetartó erő, ami miatt mi egységesen, valamilyen közös cél érdekében tudunk mozdulni. A nemzettudat, főleg Nyugat-Európában, nem arról szól, hogy kivel szemben határozzuk meg magunkat, vagy hogy valakit kiutálunk a nemzetből. A holland nemzeti büszkeség forrása például a tolerancia. A svédeknél a nemzeti büszkeség forrása az egymás iránti szolidaritás.

Azt gondoljuk: igenis fontos, hogy Magyarországon erősödjön a nemzeti öntudat, de ez ne ellenségkeresés legyen, hanem olyan jövőorientált célkitűzés, ami nemcsak a közösségi érzést erősíti, hanem végsősoron GDP-ben is mérhető hasznot hozhat az ország számára.

FG: Nekem az egész témában az a legizgalmasabb, hogy a magyar nemzeteszme eleve pozitív, jövőorientált koncepcióként jött létre, ez a legsajátabb hagyományunk. Ma sokan gyanakvással tekintenek rá, mások pedig az újabb és újabb ellenségeket keresik, akiket gyűlölhetnek, de ez egy kisiklatott nemzettudat, ahhoz képest, amelyet Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Eötvös József hirdetett. Mindenkinek ajánlani tudom az ő írásaikat. „A magyar nemzet nem volt, hanem lesz” – mondta Széchenyi. Ez egy „megvalósítandó projekt” volt: el kell jutni a középkorból a modernitásba, „Hunnia minden lakosinak polgári létet adva”.

Szerintem a 21. század nagyon hasonlít a reformkorra a maga felgyorsult korszakváltásával. Ez egy magyar talajból sarjadzó, magyar gyökerekkel bíró és nagyon aktuális gondolatkör, amit fel kellene támasztanunk.

BT: A reformkort, amelyben ezek a gondolatok megfogalmazódtak, követte Magyarország elmúlt 200 évének legsikeresebb korszaka. Akkor volt Magyarország Nyugat-Európához viszonyítva a leggazdagabb, akkor született meg a legtöbb érték, fizikai infrastruktúrákban, gondolatokban, tudományban –elég csak körülnézni Budapesten. A reformkori gondolkodás alapozott meg mindent, ami a 19. század utolsó harmadában és a 20. század első évtizedében létrejött. Éppen ezért van ma is elengedhetetlenül szükség olyan pozitív nemzeti jövőképre, amely 21. századi értékeken alapul, hogy hasonlóan sikeres legyen az ország.

– Az egyik legfontosabb megállapításuk, hogy Magyarország legfőbb ereje az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás, a tehetségek kinevelése és munkába állítása. Ehhez azonban egy készségközpontú oktatási rendszer kellene.

FG: Ha összehasonlítjuk Magyarországot a saját kategóriájába tartozó országokkal, az európai mezőnyben a közepes kategóriába tartozunk. Mióta csatlakoztunk az Európai Unióhoz, a fizikai infrastruktúránkat szépen felfejlesztettük a szállítástól az internetig. Amiben viszont látványosan lemaradunk, az minden szempontból az emberi erőforrások minősége az egészségügytől a munkaerő képzettségéig és rugalmasságáig. De említhetnénk mai bérhelyzetünket is vagy azt, hogy a munkanélküliség mellett is külföldről hozunk be vendégmunkásokat. Ha a hozzánk hasonló, de nálunk sikeresebb országokat nézzük, mint Finnországot, Svédországot, Észtországot, Szingapúrt, ezek az országok, jobb híján, mivel mással nem rendelkeztek, azzal tudtak kitörni, hogy az emberekbe fektettek. Nyilván nincs erre általános recept, de ezek az országok valamilyen módon megtalálták azt a módszert, hogy miként építhetnének az emberek tehetségére.

Az nyilvánvaló, hogy a magyar emberanyag semmivel sem rosszabb az említetteknél, mert van egy olyan elitoktatásuk, amely olyan tudást ad a magyar fiatalok kisebbségének, amivel nemzetközi szinten is komoly eredményeket tudnak elérni. Ezt lefölözzük, a többit pedig hagyjuk sodródni egy jó esetben 20., de inkább 19. századi oktatási rendszerben, amellyel kapcsolatban gyerekkoromban ugyanazokat a problémákat hallottam emlegetni, mint manapság.

Túl poroszos, túl lexikálistudás-központú, ami nem azt szolgálja, hogy tudjanak tanulni az emberek. Ez a fajta képességhalmaz még elég a sodródásra a középmezőnyben, de ahogy telnek az évek, évtizedek, olyan világba érkezünk meg a 21.század közepére, ahol ez a leszakadásnak lesz a biztos receptje. Ha diákok kisebbsége képes a világ élvonalához tartozni, számomra azt jelenti, megvan a tudás ahhoz, hogy ezt a lehetőséget a többség is megkaphassa.

BT: Abban nehéz reménykedni, hogy az elmúlt 100 év után a következő évtizedben valami radikálisan megváltozik az alapfeltételekben. Az ország földrajzi szempontból ugyanitt lesz, nem valószínű, hogy hirtelen csodás természeti kincseket fogunk találni, nem változik a minket körülvevő országok geopolitikai helyzete sem.

Egy kitörési pont van, és ez mi magunk, magyarok vagyunk.

Ezt bizonyítják a hasonló helyzetű, hasonló lélekszámú országok: elég csak a szomszédaink közül Ausztriára gondolni, vagy Szlovákiára, amely már a miénknél nagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkezik, és számos más mutatóban, köztük az oktatásban kezdi megelőzni Magyarországot. Tehát bárki, aki azt állítja, hogy nem a közoktatásban és nem a humánerőforrás-fejlesztésben van az ország kiteljesedésnek a kulcsa, az finoman szólva is nem mond igazat. Nincsen más lehetőség Magyarország számára.

– Többször is szóba került a GDP, mint mérce. Mostanában sokan mondják, hogy ideje túllépni a GDP-centrikus gazdasági-társadalmi mutatókon.

BT: A GDP az országban megtermelt javak összességét méri, nem kell benne ennél sem többet, sem kevesebb látni. Van számtalan más alternatív mutató, amelyek más együtthatókat mérnek, de ha ezeket szisztematikusan végignézzük, azt látjuk, hogy lényegében minden más komplex mutatóban is Magyarország ott van, ahová a GDP alapján sorolják.

Magyarország az Európai Unióban az egy főre jutó GDP alapján nagyjából a 23. helyen áll, és hasonló a helyezésünk más mutatók szerint is. Tehát az, hogy gazdaságilag hol vagyunk, meghatározza a helyünket a Human Development Indexben, vagy a Social Progress Indexben is, amelyeket alternatív mutatókként szoktak javasolni.

Ezt azt is mutatja, hogy problémáink nagyrészt arra vezethetőek vissza, hogy uniós viszonylatban szegény ország vagyunk, bár ezen az utóbbi pár év erőteljes gazdasági fejlődése valamelyest javított. Nagyon kevés olyan ország van a világon, ahol a GDP és a lakosság jólléte nem függ össze, leginkább az Öböl menti arab országokat, vagy az Egyesült Államokat lehet ilyen kivételként említeni. Azért is beszélünk humánerőforrásról és oktatásról, mert úgy gondoljuk, hogy ez a gazdaság számára kitörésipont, ettől tudna növekedni a gazdagság, és ez egy ilyen társadalmi és politikai közegben, mint az európai, magával hozza majd a jóllétnek is a növekedését.

FG: Az alternatív indikátoroknak egyébként azért van abszolút létjogosultságuk, mert más hangsúlyokkal mérnek. Vannak például olyan jóllétet mérő mutatók, amelyek kifejezik a természeti tőke változását. Az egyik fő ütköző pont, hogy a GDP növekedése sokszor természetrombolással jár, és ez hosszú távon a jóllétünkkel szoros összefüggést mutat. Szerintem a GDP-t nem holnap kell leváltani, mert arra tényleg jó, amire kitalálták, de ha egy ország elhatározza, hogy holnaptól a természeti tőkéje alakulását is követni próbálja a legfontosabb sikermérő indikátorokban, kifejezhet egy olyan hangsúlyeltolódást, hogy mostantól kezdve erre nagyobb figyelmet fordítanak – akár összevetve a gazdasági növekedéssel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
coovid1.jpg

Pár óra alatt jutott az intenzív határára, kétoldali tüdőgyulladást okozott a koronavírus a fiatal férfinak

Megírta a kálváriáját, jó orvosai voltak, de a jó fizikai állapota megtévesztő volt. Nagyon kevésen múlt, hogy nem lett súlyosabb a vége.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 10.


hirdetés

A fiatal, sportos férfi nem hitte volna a fejfájással kezdődő betegségnél, hogy rövidesen kórházban, oxigénmaszk alatt találja magát a Covid-osztályon. A jó fizikai állapota eltakarta azt, hogy valójában kétoldali heges tüdőgyulladást okozott nála a vírus, és épp időben ment be a kórházba.

Naplószerűen írta meg a tapasztalatait, az engedélyével adjuk közre az írását.

"Covid 19 – kétoldali tüdőgyulladás „kalandom”

Kedves Olvasó!

Az alábbi beszámolót edukatív/életmentő jelleggel hozom létre, sajnos a gyógyulásom óta már hallottunk fiatal hölgyről, akit a háziorvos telefonon keresztül kezelt és otthon életét vesztette. Igyekszem figyelni a dátumokra és a tünetekre, váljon hasznodra az esettanulmányom.

hirdetés

NYUGODTAN OSSZÁTOK A TÖRTÉNETET ÉS TANULJATOK BELŐLE MINÉL TÖBBEN!!!

Fontos fizikai információk:

88 kg/192 cm vagyok, egész életemben sportoltam, mindig helyesen táplálkozva, bőven átlag feletti fizikummal (50-60 felhúzás és saját testsúlyos fekvenyomás nem jelent gondot), vagyis, a „lerobbanásban” nem jelent előnyt, ha fiatal vagy, ha sportolsz, ha a vírus a tüdődet támadta meg, akkor szakértő orvosi kezelésre lesz szükséged.

09.15.: enyhe fejfájással zártam a munkanapot, másnap, 16-án hidegrázásra ébredtem.

09.16.: 38,5 fokos lázra beálltam, ezen nem igazán segített semmi sem. Orvossal konzultáltunk telefonon, 09.18-ra adott időpontot, az alacsony láz miatt gyenge vírusra tippelt.

09.18.: továbbra is 38,5 a láz, bármilyen lázcsillapító csakis dupla dózisban képes 2-3 óra erejéig lejjebb vinni. Az orvos megvizsgált, majd antibiotikumot írt fel (a kórházban visszaigazolták, hogy jól járt el, és nagyon jó gyógyszert kaptam). Ekkor este nehézkesen vettem levegőt, az alvás nem volt túl jó, különösen a lázzal.

09.20.: az alvás már viszonylag jól ment köptető segítségével, az antibiotikum még nem sokat hatott, hétfőre (09.21.) voltam visszarendelve kontrollra.

09.21.: az orvos elküldött tüdőröntgenre, és 09.24-re adott időpontot, hogy átnézzük, mi a helyzet.

09.22. - felpörögtek az események: a beszéd elkezdett nehezemre esni, és a levegőt is elkezdtem kapkodni, a lázam 39 fok fölé emelkedett 1 heti enyhe láz után. Ekkor 17 órára befáradtam a kórházba, ottani „távdiagnózis” alapján nagy baj volt a tüdőmmel, így hallgatva a szép szóra, „beszaladtam”.

Ami várt: végtelenül korrekt csapat, azonnali vizsgálat, a covid teszt megérkezéséig saját kórterem és azonnali kezelés. A tüdő CT-t még este elvégezték, megkaptam az 50%-os (maximális) oxigéntámogatást, és vagy 8 db infúziót az éjszaka során. Bár a covid teszt nem érkezett meg 2 napig, a CT-n látszott mi a helyzet.

09.23. - Az AGY – egy nagyon fiatal, de roppant lelkes, olvasott, képzett, egyszerűen zseniális doktor úr kezébe kerültem, akivel mindent meg tudtunk beszélni. A jó fizikai állapot sajnos becsapott mindenkit, engem is, mert a tüdőm nagyon rossz passzban volt, kétoldali, heges, COVID tüdőgyulladás volt, amire a doki nem tudta eldönteni intenzívre tegyen, vagy nem. A terápia 5 napos, 2 kritikus napban állapodtunk meg, amit mozdulatlanul, maximum oxigénen kellett töltenem. – Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag pár óra alatt jutottam oda, ahova, az érzelmi összeomlás itt elkerülhetetlen volt.

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
beteg.jpg

Egy koronavírusos naplója: „Attól is fulladok ha felülök oxigénnel, nemhogy anélkül 10 lépést tenni”

'Úgy tűnik ki kell lőni az immunrendszerem, mert túl agresszívan áll a dologhoz... Ezzel elvileg elkerülhető az intenzív, viszont fél évig még folyamatosan vissza kell járnom kontrollra' - írja Viktória, aki már jobban van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 12.


hirdetés

Viktória elkapta a koronavírus-fertőzést. Ő egyike azoknak, akiknél súlyos tüneteket produkált a betegség, ezért kórházba is került. Hogy milyen tünetei voltak, hogyan élte meg az első napokat, majd a nehéz időszakot, milyen kezeléseket kapott és hogyan változott az állapota, erről is beszámolt a közösségi oldalán. Írását - engedélyével - változtatás nélkül közöljük.

"Október 1. csütörtök

Enyhe köhögés, fejfájás, kicsit gyengébbnek érzés. Gondoltam csak meghűltem, hamar jött az ősz. Este hazaérve a biztonság kedvéért lázmérés: 37,5. Elhatározás, hogyha holnapra nem lesz jobb, táppénz.

Október 2. péntek

38,2-re ébredés. Orvost felhívni, a biztonság kedvéért tesztet kérni, visszapihenés. Délután megérkezett a mentő, tesztlevétel nagyon aranyos mentőkkel, vissza pihenni. Esti láz 38,4.

hirdetés

Október 3. szombat

Várakozás, közben az orrom is folyni kezd, tüsszögök, ízeket érzek, hurrá, ez tuti nem covid. Reggel 37,2 este 38,6. A köhögés nem javul.

Október 4. vasárnap

Egyre biztosabban levés abban, hogy nem covid. Közben ezért csekkolni az ügyfélkaput, a köhögés rosszabb. Reggel 37,1 estére 38,4.

Este felkerül a teszt eredmény: pozitív. Főnöknek és mindenkivel akivel érintkeztem felvenni a kontaktot, ágyba ájulás.

Október 5. hétfő

Gyanúsan nem érezni a párásítóba rakott illóolajat. Az illóolajnak magában sincs illata. Csak alapízeket érezni, de azt töményen. Reggeli láz 38,2 az esti 38,9. Hűtőfürdő nem segít. Bevenni antibiotikumot, amit felírt a háziorvos és mindent ami kell, folyamatosan vitaminnal támogatni a szervezetet. A köhögés egyre rosszabb, már a tüdő is hörög kilégzéskor. Elfáradni a pisilni kimenéstől is.

Október 6. kedd

Literszámra vizet inni, fekve nem lehet pihenni mert köhögőroham. Ülve lehet létezni. A reggeli láz 38,5 az esti legmagasabb 39,2.

Az éjjel a legrosszabb, felmegy a láz és a létezés is fáj.

Október 7. szerda

A köhögés egyre rosszabb, a láz nem megy le. A reggeli hőmérséklet 38,4 az esti legmagasabban 39,4. Éjjel vacillálni a mentőn, macskamegoldás, hogy máshol legyen, mentőhívás, a láz nem megy le.

Fél egy körül mentőérkezés, oxigén, ekg, kutyafüle, Szent László. Infúzió és véralvadásgátló, aztán nagyjából pihenés.

Október 8. csütörtök

Reggeli hőmérséklet 37,1 este felment 38,8-ra is amit csak tizedekkel vitt le az infúziós lázcsillapító. Ct; csúnya tüdőgyulladás. Orrba kapott oxigén helyett már maszk. Várni az újabb pokoli éjszakát.

Október 9. péntek

A hajnali láz egyre magasabb, 39,4 most (5:50). Aludni nem lehet, mert vízszintesben hörgő és köhögő roham, az ágy meg nem eszázadi és képtelenség megemelni a párnarészt, mert csak egy deszka. Másik ágy nincs, mert fullon van a kórház. Gyógyszert max reggel kaphatok, merthogy addig nem tudnak mit csinálni és még vért is kell venniük, de csak az egyik karomon találták meg az ért, abban van az infúziónak való. A másik már bevérzett a keresgéléstől. A reggeli vizitnél végül intravénás lázcsillapító, az úgy néz ki 38-ra levitte egy darabig. A tüdő nem jobb, a doki szerint a ct-n látszik hogy mindkét oldalt gyulladt, de a sztetoszkóppal csak jobboldalt hallja zörögni.

Összekaptam magam és ma sikerült letusolni meg hajat mosni és már éreztem az illatát a pieréknek, úgyhogy ez jó jel. De csak pici helyiségben vagy ha valami nagyon közel van az orromhoz. Az ízlelés szinte teljesen visszajött, amit kicsit bánok, mert tegnap a láztól nem tudtam enni, ma meg azt a pár falatot se nagyon sikerült, annyira nem sikerült az ebéd (pedig nem vagyok finnyás!).

Elvileg most 5 napig ugyanazt a milliós gyógyszert kapom meg, amit Trump is és sokan mások hatásosan, közben az antibiotikumot a középsúlyos tüdőgyulladásra.

Az esti hőmérséklet eddig 37,7 ami sokkal jobb, mint eddig, láz szempontjából jobban is érzem magam, de maszk nélkül meg még azzal is fulladok.

Hát ez nem jött be. Megugrott a lázam, úgyhogy kaptam lázcsillapítót mielőtt megint 39 fölé menne, vettek vért tenyésztésre meg artériából mert nem elég az oxigén aztán még kapok estére gyógyszert. Fun fact: elég mélyen van az artériám ahhoz, higy egy mély személyiségnek merjem magam mondani.

Október 10. szombat

Kicsit magamhoz tértem, hajnalban megint felment a lázam 39 fölé, azóta 2x kaptam infúzión paracetamolt, eddig úgy néz ki, ez jobban bejött, mint az algopiryn. Elvileg van olyan gyógyszer amit kaphatok, le fogja vinni ezektől a gyulladásokból kialakult folyamatos magas lázat, jej. Nekem már mindegy csak vége lehetne, mert egy nyomorult éjszakát nem tudtam eddig végigaludni.

Meg kell várni a laboreredményeket, figyelik hogy hogy reagál a szervezet a kezelésre, azt mondta a doktornő, hogy a pakliban benne van az intenzív is, de csak ha nagyon nem javulok vagy ha nagyon elfáradt a szervezetem. Egyelőre még bírom a sok szurkálást. Csak wc-re menni kínszenvedés, attól is fulladok ha felülök oxigénnel, nemhogy anélkül 10 lépést tenni és végigmenni a mosdós procedúrán. Ja és az ajakherpeszem is kijött, meg se lepődök.

Na, hát... Úgy tűnik ki kell lőni az immunrendszerem, mert túl agresszívan áll a dologhoz és a labor szerint nem javulok. Ezzel elvileg elkerülhető az intenzív, viszont fél évig még folyamatosan vissza kell járnom kontrollra...

Megtörtént a kezelés, azóta kaptam antibiotikumot is. Meg szteroidot egy ideje, vár rám éjjel meg hajnalban is vérvétel az immunkilövés miatt. Nem akarom elkiabálni, de eddig 36,7 ami szerintem jó jel, maradjon is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szeretest.jpg

Szeressük a testünk, de még mindig itt tartunk?! - Fotókon az igazi női szépség

Ti mertek természetesek lenni egy fotón? Meritek nem behúzni a hasatokat?
Szajki-Vörös Adél, fotók: Instagram - @szeretest - szmo.hu
2020. október 13.


hirdetés

Mostanában gyakran jönnek velem szembe - vagy én vagyok érzékenyebb rájuk - olyan fontos női témák, mint a #metoo utóélete, a testképünkkel való viszony, vagy a gender-egyenrangúság. Valóban elértünk valamit 2016 óta, és valóban, ma már nem csak a kilencvenes évek Kate Mossjai, azaz csontkollekció-modelljei árasztják el a kifutókat, de legfőképp a magazinokat és a közösségi média legnépszerűbb felületeit.

Elég Ashley Grahamre gondolni, aki formás domborulataival és vállalt pocakjával-hurkáival lopta be magát a szívünkbe és égett képe a férfiak retináiba. Számos projekt, fotós, kozmetikai márka nem először áll ki a női szépség relativitása és sokfélesége mellett, évek óta lelkesen néztem azokat a ritka reklámokat, melyekben a mindenféleség állt a középpontban a tökéletesség helyett.

Nekem mindegy volt, milyen termékhez van kapcsolva, de

hirdetés

a gömbölydeden, életvidáman mosolygó, fehérneműs, önfeledt nők látványa egy csomó mindent szembe juttatott, ami hiányzik az életünkből: a rivalizálás nélküli összetartást, egymás lenyomása helyett a másik felemelését, és a legfontosabbat, amit szerintem még mindig a legtöbben nem tanultunk feltétlenül meg: önmagunk szeretetét.

És ezen a ponton mindig elszomorodom. Mennyivel áll közelebb az önszeretethez az a férfi, aki munka után felteszi a lábát egy bútordarabra és bűntudat nélkül elkortyol egy sört, mint egy nő, aki mindezt nem teszi meg, mert bűntudata és – legalábbis azt hiszi - feladatai vannak? Sokkal közelebb áll! Az önszeretet persze első körben a leglátványosabb módon a testünk szeretetével kezdődik. Ha ezen a vizsgán elbukunk, a rossz tulajdonságainkat hogyan szeretjük? Maximum elrejtjük, szégyelljük őket, vagy dacolunk velük.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A tegnapi kitöltős instagram storynkra annyi fantasztikus is apró szépségrészletet írtatok, hogy elgondolkodtam azon, vajon miért nem ezekbe kapaszkodunk? Hova tűnnek ezek az egyedi vonások, amiket annyira szeretünk, amikor máshoz hasonlítjuk magunkat? És ezen gondolatmenet közben kitaláltam egy játékot. Elmondtam magamnak, hogy mi az a 3 dolog, amit a legjobban szeretek magamban külsőre. És mi az az egy, amit másban nézek meg mondjuk és állapítom meg, hogy nekem is lehetne olyan. És utána feltettem magamnak a kérdést, hogy a 3 legszeretettebb jellemzőmből melyiket adnám oda cserébe azért az egyért, ami másban tetszik. És bizony rájöttem, hogy egyiket sem. Azok az enyéim és nagyon nagyon szeretem őket! Szoktuk mondani, hogy mit meg nem adnék, hogy nekem olyan lapos hasam legyen...és akkor a kérdés: melyik kedvenc tulajdonságos adnád a hőn áhított vonásért? A hasam és az írás: Szandra Fotó: @katagraphyphotos

@ szeretest által megosztott bejegyzés,

Én azért vagyok szomorú - de közben örülök egyszerre a szereTest projektjének -, mert 2020-ban még mindig itt tartunk. A múltkor azt álmodtam, hogy egy férfi ismerősöm megjegyezte, nagyobb lett a hasam. Szültem, vazze! Sose lesz ugyanolyan. De a legrosszabb az egészben az volt, hogy az álmomban lenéztem és megállapítottam, tényleg nagyobb lett. És nem tetszett. Ez az álom ébresztett rá sok mindenre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mrichard-dozsa-gyorgy-uti-halalos-baleset-jogositvany-nelkul.png

Nem értem, miért ül újra kocsiba az, aki halálos balesetet okozott és elítélték érte

És akit végleg eltiltottak a vezetéstől. Miért? Ha valaki tudja a kérdésre a választ, írja meg, legyen szíves.
SzE, Fotó: Szeretlek Magyarország archívum - szmo.hu
2020. október 13.


hirdetés

Valami nagyon furcsa azzal kapcsolatban, ahogyan itt, Magyarországon bizonyos ügyeket kezelnek. Mintha nem lenne mindig, mindennek következménye.

Példa erre M. Richárd esete.

Nem tudom, van-e bárki, aki ne ismerné a nevét. Ha valaki mégsem ismerné, pár mondatban összefoglalom, mit kell róla tudni.

A férfi 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott - ezt nem én állítom, ez a Budai Központi Kerületi Bíróság 2017 augusztusi közleményében áll. M. Richárd a kocsijával összeütközött egy másik autóval, amelyet a sofőr nem teljesen szabályosan vezetett, például nem a szabályoknak megfelelően kanyarodott. Az ütközésben két ember meghalt.

hirdetés

Az ügyészség szerint M. Richárd a balesetkor 130-cal is száguldott, szerinte 100-nál nem ment többel. A bíróság súlyosbító körülménynek értékelte, hogy mobiltelefont használt vezetés közben, azt is, hogy büntetett előéletű és engedély nélkül vezetett a balesetkor.

A bíróság M. Richárdot idén szeptember végén elsőfokon 4 év fogházra ítélte és véglegesen eltiltotta a vezetéstől. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy újra autóba üljön - jogosítvány nélkül.

A Bors ugyanis azt írja, hogy M. Richárd múlt héten egy német rendszámú Mercedest vezetett. Egy szemtanú azt állította, a férfit Budapesten, a Váci úton igazoltatták a rendőrök, az intézkedés után pedig lezárta a kocsiját és gyalog hagyta el a helyszínt.

A Bors megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy október 7-én este fél 11-kor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nincs jogosítványa. A rendőrök ezt leellenőrizték, ekkor kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.

Akkor még egyszer:

1. Halálos balesetet okozott.

2. Ezért fegyházbüntetésre ítélték.

3. Eltiltották a vezetéstől.

4. És megint autóba ült, megint jogosítvány nélkül.

MIÉRT?

Mi járt egészen pontosan M. Richárd fejében a történtek után? Mire gondolt? Hogy a bírósági ítélet nem számít? Vagy arra, hogy úgysem veszik észre? És mi késztette arra, hogy újra vezessen, miután eltiltották tőle?

Miért ült megint jogosítvány nélkül a volánhoz egy héttel azután, hogy ettől eltiltották?

Mi volt ennyire fontos, sürgős vagy kihagyhatatlan? Egyáltalán hogyan juthat kocsihoz az, akit a vezetéstől eltiltanak, jogsija sincs, és jogerősen elítélték baleset miatt?

És a bíró, miután megszületett az ítélet a Dózsa György úti halálos baleset ügyében, miért nem látta indokoltnak a letartóztatását? Hiszen akkor is jogosítvány nélkül, a sebeséghatárt átlépve vezetett. Másrészt elítélték. Letöltendő börtönre. Éppen a bíróság értékelte súlyosbító körülménynek, hogy engedély nélkül vezetett a halálos baleset idején.

Lesz következménye a történteknek? És ha igen, mi lesz az?

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!