hirdetés
patologia-video-cimkep-1000x733.jpg

A legtöbben nem jutnak ide be élve - a patológián jártunk

A videóból kiderül, hogyan néz ki belülről egy patológiai intézet, miért itt a legfontosabb az orvosi titoktartás, és hogy pontosan mit is csinálnak a boncmesterek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 30.


hirdetés

Mi történik egy patológián, hogyan dolgoznak a boncmesterek? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Semmelweis Egyetem II. Sz. Patológiai Intézetében. Bagi János boncmester szerint egészen máshogy néz ki a munkájuk, mint ahogy a bűnügyi sorozatokban látni lehet.

Ugyanakkor a patológia nem csak az elhunyt emberekkel foglalkozik, sőt! Egy patológus idejének kevesebb mint 5 százalékát tölti ki az, hogy kórboncolást végez. Az idő túlnyomó részét az élő emberekből kivett minták, szövetek vizsgálata tölti ki.

A videóból pedig az is kiderül, hogy milyen képzésen vesznek részt azok az egyetemi hallgatók, akik később ebben szeretnének elhelyezkedni, miért a patológián a legfontosabb az orvosi titoktartás, de az is kiderül, hogyan néz ki pontosan egy patológia intézet belülről.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
meghalt-egy-hajlaktalan-gyasz-fedelnelkul-otthonnelkul-1.jpg

Meghalt egy hajléktalan, és én egy órán át sírtam, amikor megtudtam

Aznap reggel még a közeli padon ült és olvasott. Megrázott, hogy soha többé nem beszélgethetünk vele.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Meghalt egy ember, aki nem a közeli barátom volt, „csak” egy ismerősöm.

Egy hajléktalan férfi volt, aki a közelben élt, és aki ugyanúgy hozzátartozott a környékünkhöz. mint a többi ember, aki ott lakik, és látásból ismerünk a játszótérről, a parkból vagy a sarki boltból.

Nem találkoztam minden nap ezzel a hajléktalan férfival, és csupán csak alkalmanként beszélgettünk. Mégis megrázott a halála.

A párom időnként elszívott vele egy cigarettát, megtárgyalták az élet dolgait. Kapott tőlünk ruhát, ha szüksége volt rá, egy kis pénzt is. Kék szeméről, tiszta tekintetéről ismertük fel, amikor levágatta a hosszú haját egészen rövidre.

Amikor pünkösd előtt találkoztunk, egy kis ajándékot adtam neki. A kislányom megkérdezte, ki ő. Elmondtam, hogy kedves ismerősünk, akinek nincsen otthona. „Párnája sincsen?” – érdeklődött. „Az sincsen”, válaszoltam. Ezen elgondolkodott. De úgy emlegette azután, mint „a barátunk, akinek nincs hol laknia”.

Ez a hajléktalan férfi szeretett olvasni, gyakran láttuk könyvvel a kezében. Pár hete, amikor a közeli kis téren ült a szemerkélő esőben, egy lombos fa védelmében, krimit olvasott. Bár eredetileg sietni akartam, visszafordultam és beszélgetni kezdtem vele. Megkérdeztem, mit olvas és megbeszéltük, hogy ha legközelebb összefutunk, adok neki néhány könyvet.

Peter Maas Serpicóját olvasta egyébként, amit 40 éve adtak ki az Albatrosz könyvek sorozatban. Erről a könyvről is beszélgettünk egy kicsit, és az egyik megvesztegetési szituációval kapcsolatban zseniális ötlete támadt.

Nem ő volt az egyetlen hajléktalan, akit olvasni láttam. Jó néhány éve például annak voltam szemtanúja a Karinthy Frigyes úton, amikor hajléktalanok egy csoportja üldögélt a fűben egy társuk körül, aki novellát olvasott fel nekik.

Akinek nincsen otthona, annak saját könyvespolca sincsen. És saját kisebb-nagyobb könyvtára sem. Pedig attól, hogy valaki az utcára került még lehet igénye arra, hogy jó könyveket olvashasson.

Ezért arra kértem az ismerőseimet, hogy ajándékozzanak könyvet is a hajléktalanoknak. Jó, vagyis olvasható állapotú köteteket, például olyan könyvet, amiből valamiért kettő volt otthon, olyan regényt, ami nekik nem a kedvencük, de mások szeretik, izgalmas krimit, aminek kapható az új kiadása, így lecserélhetik a saját példányukat egy újabbra. Azt kértem tőlük, hogy adjanak a hajléktalanoknak olyan könyveket, amilyeneket ők is szeretnének ajándékba kapni.

Néhány nappal a beszélgetés után adtam oda a megígért könyveket a hajléktalan férfinak, volt köztük krimi és kortárs irodalom is.

Egy héttel később hazafelé mentünk a párommal, mindkettőnknek jó kedve volt. Befordultunk a sarkon, és azt láttuk, hogy a teret körbekerítették kordonnal. A padon ülő alakra pedig fekete ponyvát terítettek. Csak a jellegzetes vörös mintás hátizsák kandikált ki alóla.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tizezrekert-visznek-bevasarolni-az-uzsoras-soforok-abcug.jpg

Tízezrekért viszik bevásárolni a kiszolgáltatott embereket az uzsorás sofőrök

Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni.
Forrás: Zsilák Szilvia/Abcúg, Fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. augusztus 07.



Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni.

Egy sofőrködő uzsorás a benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számol, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy van, aki meg is tud élni belőle

- írja az Abcúg.

"Ezt nehezebb tetten érni, mint a pénzbeli uzsorát, raádásul sok helyen már nem is lehet enélkül megszervezni az életet, így a rendőrség is szemet huny felette. Az igazán szemfüles uzsorások szerszámmal, csokimikulással és gyerekgyógyszerrel is ügyeskednek."

Az Abcúg cikkét változtatás nélkül közöljük.

Az Ormánságban láttam, hogy irreálisan sokat kérnek el azoktól, akik a faluból a városba akarnak eljutni bevásárolni. 15 ezer forintba kerül egy fuvar, miközben a benzinköltség háromezer forint körül mozog. Ez már nevezhető uzsorának, még akkor is, ha a sofőr fáradságát is beleszámítjuk

– mondja Béres Tibor, a kirekesztett csoportok támogatásával, roma integrációval foglalkozó Autonómia Alapítvány programfelelőse. Az uzsoráról a legtöbb embernek a pénzbeli uzsora jut eszébe, vagyis amikor valaki aránytalan kamatra ad kölcsön, kihasználva a másik ember szorult helyzetét. Béres szerint a rendőri intézkedések elérték, hogy ez az “1.0-ás uzsora” valamelyest háttérbe szoruljon, és felváltsa az “uzsora 2.0”, ami már nem pénzbeli, hanem természetbeni szolgáltatásokra épül.

Ezt a jelenséget eltorzított reciprocitásnak nevezik, ami akkor áll fenn, ha az egyik fél kiszolgáltatottsága miatt az egészséges kölcsönösség eltorzul, és irreálisan sokat kell fizetni egy szolgáltatásért. “Magyarországon jó dolguk van az uzsorásoknak, hiszen kiveszőben van a társadalmi szolidaritás, és hiányoznak azok a szociális intézmények, amelyek ezt pótolni tudnák. Minden mélyszegény és kiszolgáltatott faluban lehet találkozni a természetbeni uzsorával. Ennek az élelmiszer-uzsora mellett az egyik leggyakoribb formája a be nem jelentett, túlárazott, üzletszerűen végzett falusi sofőrszolgáltatás” – mondja Béres.

A benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számolnak

Körbekérdeztünk más, hátrányos helyzetű térségekben működő civil szervezeteknél is, találkoztak-e már hasonló jelenséggel. Kiderült, hogy az ilyen, uzsora jellegű kocsikáztatás nemcsak az Ormánságban fordul elő.

“Mindezt a szükség és a szegénység hozza magával, hiszen ami kell, annak felbecsülhetetlen ára van” – mondja az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vezetője, Tóth Ákos. A túlárazott fuvarozással a fesztiválozók is szembesülnek, amikor ezer forint helyett négyezret fizetnek ki a taxiért, a falvakban ugyanez a helyzet, “csak sokkal keservesebb és kiszolgáltatottabb körülmények között”. Tóth látott már olyat, hogy egy autó igen drágán, 5-8 ezer forintért vitt el valakit a városba, miközben a benzin csak 700 forintba került volna.

“A benzinköltség háromszorosával számolhatunk, persze, ha többen is össze tudják szervezni az utat, akkor ez többfelé oszlik” – mondja L. Ritók Nóra, a Hajdú-Bihar megyében működő, szegénységben élőkkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője. “Ha valakinek van egy autója a faluban, és ilyen szolgáltatást nyújt a többieknek, azzal megélhetést adó jövedelemre tesz szert”.

Fuvarozó uzsorás nélkül meg sem lehet szervezni az életet

Többen a bevásárláshoz veszik igénybe ezt a szolgáltatást, mivel sok faluban nem működik bolt, helyben pedig egyáltalán nem, vagy csak többszörös áron juthatnának alapvető élelmiszerekhez. Máskor krízishelyzet miatt van rá szükség,

“sok faluban nincs gyógyszertár, se orvos, így ha a gyerekre rátör a lázgörcs, akkor egy anyukának nincs sok más választása”

– mondja Tóth Ákos.

Erről a fuvaroztatásról is mindenki tud a falvakban, de ahol a szolgáltatások hiányosak, ott már nem lehet megszervezni az életet ezek nélkül, ezért mindenki elnézi. Ameddig valaki ezt nem viszi túlzásba, addig nincs gondja belőle

– mondja L. Ritók Nóra. A baj tehát az, hogy nincs nagyon más alternatíva: egy néhány száz fős faluba, ami még távol is esik a fő közlekedési útvonalaktól, nem éri meg több buszjáratot bevezetni. Ahhoz, hogy például egy Hajdú-Bihar megyei, szegénységben élő, kisgyerekes nő eljusson Debrecenbe egy felülvizsgálatra, többször át kell szállnia, és a csatlakozásokra is sokat kell várnia, gyerekkel ezt sokan nem vállalják be.

Helyi busz közeledik az úton Bánszállás-telep mellett, Ózd külterületén, 2014-ben. Fotó: Magócsi Márton

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mamahotel-fiatalok-onallosag.jpg

„Azért laktam együtt a szüleimmel, mert nem volt más választásom” – egy mamahoteles fiatal érvei

Istvánnak már huszonévesen saját vállalkozása és lakása volt. Aztán beütött a krach, és vissza kellett költöznie a szülői házba. Elmesélte, mi történt pontosan.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 16.



Mi is írtunk arról, hogy egyre több fiatal marad a szüleivel már dolgozó emberként vagy a felsőoktatási tanulmányai elvégzése után is. Van, aki még harmincas éveiben is a mamahotel lakója.

Ez egyáltalán nem új és nem is egyedülálló jelenség, nekem már az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején arról panaszkodtak az olasz ismerősök, hogy sok fiatal nem tud elköltözni otthonról a magas lakbérek és ingatlanárak miatt és egyáltalán nem ritka, hogy harmincas fiatalok otthonról mennek férjhez vagy nősülnek meg. Akadt olyan olasz ismerősöm is, aki nem is akart elköltözni otthonról, jó érezte magát az édesanyjával, és egyáltalán nem találta furcsának, hogy miután vacsorázni visz egy lányt, a randi után megy haza a mamához.

Itthon is tapasztaltam hasonlót. Csak a jelenség mértéke volt más, mint most. Jelenleg a fiatal felnőttek több mint egyharmada képtelen elköltözni otthonról.

A KSH statisztikái szerint 1990 óta folyamatosan nő a mamahotelben ragadt fiatalok arány a társadalomban. 1990-ben még 459 ezer 20-39 év közötti fiatal felnőtt élt a szüleivel. 2001-re a számuk már 819 ezerre nőtt. 1990-ben a fiatal felnőttek 16 százaléka, a 2011-es népszámláláskor a fiatal felnőttek 31 százaléka élt még mindig a szüleivel.

Az Eurostat májusi adataiból pedig az derült ki, hogy a 18 és 34 év közötti magyarok 42,2 százaléka lakik még otthon, átlagosan 27 éves korukban költöznek el a szülőktől, és főleg a fiúk ragadnak otthon.

Pedig sokan nem így tervezik. Tinédzser korukban arra készülnek, hogy az érettségi után vagy szakmát tanulnak vagy egyetemre mennek, és ha megvan a papír, dolgozni kezdenek, és legkésőbb akkor dobbantanak otthonról.

„Ember tervez” - mondja erről István, aki 18 évesen szintén úgy képzelte, hogy 30 évesen családja, saját lakása, autója, biztos megélhetése lesz. Ehelyett harmincas éveiben még mindig a szüleivel pecózott.

A története azzal kezdődött, hogy az érettségi után dolgozni kezdett, egyre több pénzt keresett, albérletbe költözött. Később saját lakáshoz jutott, és a munkája mellett vállalkozást is indított egy ismerősével. Úgy tűnt, övé az élet.

Aztán beütött a krach: az üzlettársa kiürítette a vállalkozásuk bankszámláját és eltűnt, állítólag külföldre ment. Az üzlettárs adósságokat is hagyott maga után, ezeket István csak úgy tudta kifizetni, hogy eladta a lakását. A baj pedig nem jár egyedül: a munkáját is elveszítette, és mivel éppen akkor egyedülálló volt, nem volt hová mennie. Visszaköltözött a szüleihez.

"A legnehezebb az önállóság feladása volt. Az hogy valakitől függök" - mondta arról, hogyan élte meg a visszaköltözést.

"Az volt a szörnyű, hogy 18-19 évesen már egyszer elköltöztem, kialakítottam a saját életemet, és ennek vége szakadt. Újra a szüleimhez kellett alkalmazkodni, nem volt pénzem, nem voltak lehetőségeim, kiszolgáltatottnak éreztem magam."

Hogyan teltek István napjai? Megpróbált a napi rutinba belefolyni, hogy ez elterelje a figyelmét. Segített a ház körül, ő is végezte a házimunka rá eső részét. Amikor megkérdeztem, miért nem ment el dolgozni, miért nem keresett akár olyasmit is, amihez nem volt képesítése, elmondta, hogy a szülei egy kis faluban laktak, eléggé elszigetelve, és a környéken nemigen akadt munka. Ha nagy ritkán hallott valamilyen helyi álláslehetőségről, és jelentkezett, elutasították, mondván, abban a munkakörben még nem dolgozott. Betanítani pedig nem akarták.

Ördögi körbe került: nem kapott semmilyen munkát, ezért nem volt pénze, így esélye sem arra, hogy egy kis pénzt gyűjtsön ahhoz, hogy nagyobb városba menjen, és végre újra az eredeti szakmájában dolgozzon.

Szórakozni, bulizni sem járt sehova abban az időben, ehhez sem kedve, sem pénze nem volt, na meg a kis faluban olyan hely sem akadt a kocsmán kívül, ahová elmehetett volna. Barátnője sem volt, a kis faluban ismerkedésre sem nyílt lehetősége. Az internet volt az egyetlen erősebb kapocs a régi élete és az új között. Azt mondja, olyan volt, mint egy ablak a civilizációra.

"Miután kényszerből kerültem újra haza, a szüleimhez,

számomra a mamahotel szó elég ellentmondásos. A kifejezésben ott a hotel szó, ami azt sugallja: olyan hely, ahol kinyalják az ember s.ggét és bármit megtehet. Ahol kényelmesen ellébecolhat.

Ahol ágyba kapja a reggelit, ahol szobaszerviz van, mosnak, főznek rá, gondoskodnak róla. De ez egyáltalán nem ilyen, aki volt már hasonló helyzetben, mint én, az nagyon jól tudja.

Ezért egyrészt az én esetemre magamtól nem is mondanám, hogy visszamentem a mamahotelbe. Másrészt úgy látom, hogy az embereknek a mamahotel szó hallatán nincsenek is reális fogalmai arról, milyen is ez a helyzet valójában."

A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy a szülei elfogadták a helyzetet, nem noszogatták, nem piszkálták, nem sürgették - ha már segíteni nem tudtak anyagilag vagy munkalehetőségekkel.

"Annyi haszna volt az egésznek, hogy rájöttem, mennyire jó fejek a szüleim, és megtudhattam, bármi történik velem, mindig számíthatok rájuk."


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x