hirdetés
beerides2.jpeg

A legnagyobb német reptereken is működhet a magyar autómegosztó startup

A BeeRides egyre ismertebb és sikeresebb: közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották őket a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. november 14.


hirdetés

A régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk. A németországi terjeszkedést a düsseldorfi magyar főkonzulátus is segíti. A hazai központú BeeRides észak- és nyugat-európai terjeszkedési céljainak elérésében kiemelt szerepet játszik, hogy közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották őket a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba.

A BeeRides magyar fejlesztésű, egyedi autómegosztási modelljét a sikeresen működő düsseldorfi és dortmundi lokáció mellett Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, Frankfurtban és a német fővárosban Berlinben is elérhetővé tette.

A cég ezen felül nyitásra készül Münchenben is, így a három legforgalmasabb német repülőtéren jelen lesz, és a budapesti desztinációval együtt összesen 160 millió, repülővel utazó autótulajdonos vagy bérlő érheti el ezt az akár garantált havi összeget kínáló, automatizált carsharing megoldást vagy juthat az általánoshoz képest akár féláron bérelt autóhoz. Azon utasok pedig, akik az egyik BeeRides lokáción parkolnak, bármelyik másikon kedvezményesen bérelhetnek autót.

„A világ bármely tájára is menjünk, a szerződéskötést követően a magyar fejlesztésű okos kulcsszekrény telepítése és a bevezető tréning mindössze fél napot vesz igénybe, hiszen a know-how-nk titka, hogy nincs szükség új munkatársakra vagy eszközökre a helyi partnerünknél.

Az előkészítés, ami egy hagyományos autókölcsönző esetében közel két évig is eltarthat, nálunk általában 1-5 hónapot vesz igénybe. A beruházási költségünk a legutóbbi német repülőtereken töredéke volt a hagyományos autókölcsönzők költségének, ami akár a félmillió eurót is meghaladhatja.

Szervezetünk működési előnye, hogy operációinkat képesek vagyunk a budapesti központból irányítani, mert Németországban egy helyi partnerhálózattal dolgozunk együtt” – mondta a lokáció-nyitásokról Kálcsics Gergő, a BeeRides társügyvezetője.

Terjeszkedési stratégiájában a BeeRides egész Európára kiterjedő, több mint 2700 fő megkérdezésével elvégzett kutatás és elemzések alapján izgalmasnak és ígéretesnek tartja az észak- és nyugat-európai országokat. A bővülés egyik jelentős mérföldköve, hogy

a társaságot meghívták az innogy Innovation Hub és a Wayra UK által szponzorált ScaleUp Hub nemzetközi mentorprogramba, a több száz jelentkezőből kiválasztott tizenkét (pl. angol, német, izraeli) startup közé, egyedüli magyarként.

A november elején indult brit program célja, hogy – a szakemberek mentorálása, kapcsolati hálója, közös alkotó-platformja révén – e cégek alapötletét, üzleti modelljét piacképessebbé fejlesszék, és felkészítsék őket további befektetésekre. A bekerülés oka, hogy üzleti potenciált látnak a BeeRides saját fejlesztésű, hatékony és felhasználóbarát autómegosztó megoldásában – a jövő energiapiaca szempontjából is.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
zigzag.png

Óriási elismerés, hogy maga David Lynch értékeli a filmemet - Interjú Hadnagy Eszterrel

Eszter ZIGZAG c. kisfilmje a Műcsarnok pályázatán különdíjas lett, így a Twin Peaks írója és rendezője videóüzenetben fogja értékelni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 12.



Hadnagy Eszter számára eddig sem volt ismeretlen a színház és a filmezés világa - lakberendezőként számos hazai film és színházi előadás enteriőrjén dolgozott már. Mikor részt vett a Mesharray tavaszi “Vizuális effektek a filmkészítésben” előadásán, akkor határozta el, hogy a filmkészítés területén képzi magát tovább.

Jelentkezett a Mesharray Short Film Maker képzésére, majd ennek lezáró ZIGZAG című vizsgafilmjét küldte be a pályázatra. A pályázatot a jelenleg is megtekinthető David Lynch fotópályázathoz kapcsolódóan írta ki a Műcsarnok. A „Kis történetek, kis titkok” professzionális rövidfilm pályázatra 3 percnél rövidebb kisfilmeket vártak. A siker nem maradt el: a ZIGZAG a szakmai zsűri döntése alapján különdíjban részesült.

Interjú Hadnagy Eszterrel:

A kisfilm egy David Lynch rajongóról szól, aki pszichés problémákkal küzd és alvás és meditációs állapotaiban különböző víziók gyötrik. Térben és időben nem lehet beazonosítani a film pontos menetét, de ezekben az állapotokban lapozgatunk végig.

Az öt díjazott film jelenleg is megtekinthető a Műcsarnok David Lynch: Small Stories/Kis történetek című kiállításán. Emellet a filmeket maga David Lynch fogja videochat-en értékelni.

Nézd meg Hadnagy Eszter ZIGZAG c. kisfilmjét:


KÖVESS MINKET:



hirdetés
utazas.png

Ez a 21 éves lány a legfiatalabb utazó, aki már a világ összes országában járt

Észak-Korea volt a lány utolsó állomása.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 10.



A 21 éves Lexie Alford a világ legfiatalabb utazója azok közül, akik már a világ minden országába eljutottak. Június 2-án Lexie feltöltött egy fotót az Instagram-fiókjába, mely szerint Észak-Korea volt az utolsó mérföldkő az utazásai sorában, és egyben a világrekord befejező lépése.

"Furán hangzik, de több ember jutott már el az űrbe, mint a világ minden országa" - mondta Alford Bored Pandának .

"A becslések szerint 150 vagy annál több embernek sikerült, és közöttük kevesebb, mint 10 volt nő" - magyarázta.

A kalandor Instagramján dokumentálta utazásait, ahol jelenleg több mint 200 ezren követik mindennapjait.

Indonéziában búvárkodott:

Lapozz a legjobb fotóiért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szin-jazmin-szamolo-kislany-1000x717.jpg

Fejben szoroz össze húszjegyű számokat egy 10 éves magyar diáklány

Szin Jázmin lett az első magyar, aki részt vett a mentális matematika junior-Európa-bajnokságon, ahol kiemelkedő eredményt ért el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 07.



Elképesztő tehetsége van egy 10 éves szegedi lánynak. Szin Jázmin a mentális matematikában teljesít egyre jobban, nemrég a junior Európa-bajnokságon is versenyzett, ahol remekül teljesített - írja a Délmagyar.

A mentális matematika Magyarországon még nem annyira ismert módszer, csak Szegeden tanítják. A lényege az, hogy megtanítanak fejben számolni, de gyorsabban, mintha számológéppel tennék. A legjobbak versenyeken mérhetik össze a tudásukat, magyar induló viszont még sosem volt.

Szin Jázmin viszont most megtörte a jeget, múlt héten ugyanis részt vett a németországi Rekenben rendezett junior Európa-bajnokságon, ráadásul kiemelkedő eredményt sikerült elérnie.

Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola Szeged

Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola Szeged added a new photo.

Felkészítő tanára, Soós Boglárka, a Kis Zseni Mentális Aritmetika Iskola magyarországi koordinátora elmondta, hogy 9 ország 60 fiatalja mérte össze a tudását a nemzetközi versenyen, ahol az átlagos diákok, de talán még a kevésbé jól számoló felnőttek számára is igencsak nehéz feladatokkal kellett megküzdeniük, több mint 17 feladatkörben.

"Volt, hogy húszjegyű számot kellett húszjegyűvel fejben összeszorozni, míg a második feladatsorban 15 perc alatt ötven olyan feladványt kellett megoldani, ahol a megadott számokat különböző matematikai műveletekkel végeredményként százra kellett kihozni. A fő tesztben pedig két órán keresztül végeztek köbgyökvonást, valutaváltást, bázis- és évszámításokat"

- sorolta a feladatokat a tanárnő.

A versenyzők dolgát nehezítette, hogy nem használhattak papírt és ceruzát sem, csak a végeredményt írhatták le. Mivel az első két kategóriában nem voltak korosztályi kategóriák, a 10 éves Jázmin 19 évesek ellen is versenyzett, így pláne szép eredménynek számít a fő teszten elért 5. helyezés. Akik megelőzték, mindannyian már több éves tapasztalattal rendelkeznek.

A versenyről a szegedi Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola közölt képeket a Facebookon.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
parlagfu-illusztracio-picabay-1000x750.jpg

Parlagfűből készített gyomirtót egy középiskolás magyar diák – különdíjat kapott érte

Hrubos Gergő kutató biológusnak készül, már több versenyen is szép eredményt ért el.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. június 08.



Hrubos Gergő még csak 11. osztályba jár az Audi Hungaria ÁMK-ba, de a móri fiú már most nagyszerű sikereket ért el. Az idei országos tanulmányi versenyre is több témát dolgozott fel, de elmondása szerint a természettudományok foglalkoztatják őt a legjobban.

"A jövőképemben fontos helye van a biológiának. Már általános iskolában is a természettudományok érdekeltek a legjobban. Sokan kérdezik, hogy orvos szeretnék-e lenni, de erre mindig nemet válaszolok, mert hozzám jóval közelebb áll a kutató biológusi pálya"

- mondta a Kisalföldnek Gergő, aki azt kutatja, hogyan lehet természetes anyagokból előállítani gyomirtót.

A fiatal a parlagfűvel kísérletezett, ugyanis leszárította annak különböző részeit, majd desztillált víz segítségével hideg és meleg kivonatokat gyártott belőlük. Ezzel locsolta meg a mustár- és kukoricamagokat, és azt figyelte, hogy a parlagfű melyik részéből készült kivonat gátolja a csírázást, a legjobbnak pedig a parlagfű levele bizonyult.

"Ez egy olyan folyamat, amit a természetben alapból is megfigyelhetünk: a nagyobb/erősebb kiszorítja a kisebb/gyengébb élőlényt. Könnyen megfigyelhető, hogy ahol parlagfű terem, ott nem igazán van a környéken más növény. A belőle kioldódott anyagok gátolják más növények növekedését, magjaik csírázását"

- mesélte a fiú a portálnak.

Gergő először a TUDOK-on, Szekszárdon mérettette meg magát februárban. Itt negyedik helyezést ért el, majd áprilisban a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencián is bemutatta a kísérletét, ahol különdíjat kapott érte. Végül Mosonmagyaróváron, a "Növények Napja" rendezvényen 200 ember előtt is bemutatta a prezentációt.

Beleásta magát a parlagfűbe - Különdíjas lett a győri diák kutatása, tanára pedig példakép-elismerést kapott

"A jövőképemben fontos helye van a biológiának. Már általános iskolában is a természettudományok érdekeltek a legjobban. Sokan kérdezik, hogy orvos szeretnék-e lenni, de erre mindig nemet válaszolok, mert hozzám jóval közelebb áll a kutató biológusi pálya.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x