hirdetés
1-16.jpg

A legnagyobb mélypont után Judy Garlandként tért vissza a csúcsra – Renée Zellweger-portré

Két Oscar-díj, többszörös nyilvános megaláztatás, drámai magánéleti mélypontok - és optimizmus, így írható le Renée Zellweger eddigi élete.
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

A színésznő a Judy Garlandról szóló életrajzi filmmel tért nemrég vissza, és ettől a comebacktől leesett az állunk. Alakítása legalább Marion Cotillard Piafbeli totális átváltozásához mérhető. Talán nem véletlen, hogy életének nagy drámai hullámvölgyei után, épp egy ilyen alakítással nyerte el második Oscar-díját. Lássuk közelebbről, hogyan is jutott el idáig.

Renée Zellweger 1969. április 25-én született a texasi Katy-ben. Már gimisként közel került a színjátszáshoz, amikor egy drámaklubban kezdett el foglalkozni a hivatással, pedig eredetileg írónak készült. Egyetemi tanulmányait ismét az írás felé fordította, angol irodalom szakra járt. Csakhogy megint nem hagyta nyugodni másik irányú tehetsége, így felvette a színjátszó szemináriumot, ami végleg erre a pályára terelte. Elkezdett meghallgatásokra járni, s játszott pár felejthető filmben, például a Texasi láncfűrészes gyilkosság egyik részében. Ő azonban imádta ezt a világot, és lelkesen vetette bele magát minden szerepbe.

Nem kellett sokat várnia, hogy megérkezzen a nagy kiugrás: ő volt az a lány, aki meghódította Tom Cruise szívét a Jerry Maguire-ben, és aztán gyorsan a közönségét is. Zellweger szerint a film és az azzal járó siker igazi tündérmeseként jelentkezett az életében. Egy interjúban azt mondta, úgy gondolja, ő maga az amerikai álom. Mégis, máig megtartja a távolságot a nyilvánosság és a magánélet között. Ma már, amikor Jennifer Anistonnak is van Instagram-oldala, Zellweger még inkább bezárkózik.

2001-ben a Bridget Jones naplójában az egész világ - legalábbis a jó humorérzékű része - beleszeretett. Zellweger simán szedte fel a kilókat az ügyetlen, őszinte és szeretetreméltó angol lány figurájához, sőt, a folytatásokkal sem volt baja, holott jó kerekded figurát vártak el tőle. Ennek a filmnek köszönheti egyébként első Oscar-jelölését, sőt, annyira hálás az ikonikus szerepnek, hogy noha nem tudni, lesz-e folytatás, ő abszolút nyitott rá, hogy ismét Bridget bőrébe bújjon.

A szingliség amúgy tőle sem áll távol: több hírességgel is járt - még George Clooney-val is összeboronálták -, de Kenny Chesney country-énekeshez hozzá is ment 2005-ben - csakhogy négy hónap után elvált tőle, úgy érezte, becsapták.

hirdetés

A siker a továbbiakban sem kerülte el Zellwegert, aki híres arról, hogy elkötelezetten és keményen dolgozik. A Hideghegyben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal jutalmazták, a legendás musicalben, a Chicagóban pedig Roxy Hartként kapott Oscar-jelölést.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
omega-egyuttes-koronavirus.jpg

Az Omega együttesnek vége, ha a járványnak lesz második hulláma

Sok pénzt buknak azon, hogy le kellett mondani az idei turnét és nincsenek koncertek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

"Idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés" – mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega együttes menedzsere, aki szövegíróként is támogatja az együttest.

A lapnak nyilatkozott a 77 éves Kóbor János, Mecky is. Azt mondta:

"Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma.

Mi, »régiek« már abban a korban vagyunk, amikor hatványozottan dolgozik ellenünk az idő.

Még lendületben vagyunk, de ez sajnos mulandó.

hirdetés

Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is."

Trunkos András menedzser éppen nagy külföldi turnét szervezett, amikor a járvány ideért.

"A lemez és a bor megjelenését áttettük szeptember 23-ra, az Omega 1962-es első fellépésének évfordulójára. Hátha szerencsét hoz"

- mondta Kóbor János a Blikknek.

VIDEÓ: Az Omega 2012-es jubileumi koncertje:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mikrofon.jpg

Már szólhat élőzene a vendéglátóhelyeken vidéken

Nagy segítség ez a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő zenészeknek és az éttermeknek, kávézóknak is.
MTI / Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek - közölte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) kedden az MTI-vel.

Gyimesi László, az MZTSZ alelnöke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) napokban újraválasztott elnöke kérdésére a Miniszterelnökség megerősítette, hogy

Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátóüzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések.

Gyimesi László levélben kérte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak pontosítására, hogy a vendéglátóhelyek megnyitására vonatkozó rendelkezés magában foglalja-e a zeneszolgáltatás lehetőségét. Az MZTSZ alelnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése nagy gondot okoz és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának, különösen a cigányzenészeknek munkát és megélhetést jelentene.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
puf-sajto.jpg

Premier: a karantén előtti koncertek hangulatát idézi fel a Pál Utcai Fiúk új klipje

A Columbo című szám lett az egyik legnépszerűbb a tavaly megjelent lemez dalai közül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

A tavaly ősszel megjelent, „Igazán ez minden” című hetedik Pál Utcai Fiúk stúdióalbum országos lemezbemutató koncertturnéja a járványhelyzet miatt egyelőre még szünetel, így a közönség is jelenleg csak videoklipeken keresztül találkozhat a zenekarral. Ennek megfelelően a PUF elsősorban a klipkészítésre koncentrált az elmúlt hónapokban.

Az új lemez számai közül eddig a „Kérnéd” című dalra készült egy szövegvideó, valamint a „Vaktyúk” és az „Esőben” című dalokhoz egy-egy klip, illetve a múlt hónapban a „Nagy szerelem” című számhoz készült egy „home video”, amelyet a zenekar tagjainak otthoni felvételeiből állítottak össze.

Most pedig az igen változatosra sikerült új album egy olyan dalára készült videó, amely szintén tovább színesíti a PUF zenei világát.

A zenekar gitárosának, Molnár Balázsnak a szerzeménye megpróbál választ adni arra, hogy vajon mit is csinál egy alternatív zenész akkor, amikor éppen nem „alternatívzenél”.

Tévésorozatot néző hétköznapi emberré válik? Vagy éppen ír egy olyan, ugrálós-táncolós popszámot, mint ez?

hirdetés

Mindenesetre az új dalok közül a Columbo a koncerteken hamar közönségkedvenccé vált, így nem véletlen, hogy a klipet is nagyrészt a tavaly novemberi lemezbemutatón készült videófelvételekből készítette Erdély Jakab.

Ez egyben utal arra is, hogy a zenekar már nagyon készül vissza a koncertszínpadokra: újra gőzerővel próbál a turné folytatására, sőt – a korlátozó intézkedések megszüntetését követően – a rajongók számíthatnak egy nagyobb szabású budapesti koncertre is.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
holy.jpg

Új klip: Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks zseniális klipet forgatott

A Ne felejts című számuk ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapjukat, de nem koronavírus-himnusznak íródott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

„Azt már megszokhattuk, hogy a zenélés mindig új kihívások elé állít minket... De ezt a helyzetet nem láttuk jönni!” Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks nem tétovázott a karantén alatt sem, és egy zseniális klipet forgattak a lányok.

A “Ne felejts” című trackjükhöz otthonukban vettek fel olyan helyzeteket, amelyekkel garantáltan mindenki könnyen tud azonosulni, hiszen a home office-ok klasszikus elemei voltak a hűtő fosztogatások, egész nap pizsamában lét és az unalom okozta takarítási vágy.

“Az önkéntes karantén miatt arra kényszerültünk, hogy a dalszerzés és a klipkészítés folyamatait úgy valósítsuk meg, hogy egyáltalán nem találkozunk. Az alapötlet, vagyis az akkordmenet Krisztitől származik, viszont a szokásos összepróbálás helyett mindenki otthon tette hozzá a saját részét. A borozgatós szövegíró session-ök is átkerültek az online térbe, ezúttal videócseten mentek a megfejtések.

A "Ne felejts" ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapunkat, de nem koronavírus-himnusznak íródott. Reméljük, hogy a dalból energiát meríthet bárki, aki egy nehéz időszakot él meg - ahogy tettük mi is, miközben dolgoztunk rajta” – tette hozzá a zenekar.

A HolyChicks igazi girlpower zenekar. Hunyadkürti Éva, Tiszai Vivien, Seprényi Fanni és Lahucsky Kriszti kitörölhetetlenné váltak a magyar zenei életből “Pillangóhatás” című fesztiválhimnuszukkal.

hirdetés

VIDEÓ: HolyChicks - Ne felejts

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!