hirdetés
koronavirus-franciaorszag-betegszallitas-northfoto.jpg

A légierő gépeivel szállítják el a koronavírusos betegeket a legleterheltebb kórházból Franciaországban

A világon először szerdán elindul az első egészségügyi szuperexpressz, amelyen harminc beteget visznek el a leginkább leterhelt Mulhouse-i kórházból és Strasbourgból az ország más részeibe.
MTI, fotó: Northfoto - ELYxandro Cegarra/Panoramic/Bestimage - szmo.hu
2020. március 24.


hirdetés

A francia légierő kedden újabb koronavírussal fertőzött betegeket szállított el a leginkább leterhelt kelet-franciaországi Mulhouse kórházából a nyugati országrészben található Bretagne-ba - jelentette be Florence Parly hadügyminiszter. Olivier Véran egészségügyi miniszter pedig arról tájékoztatott, hogy a világon először egészségügyi szuperexpresszeket indít a kormány további betegek áthelyezésére.

A járvány kezdete óta Franciaországban diagnosztizált csaknem 20 ezer betegből 9 ezren szorulnak kórházi ápolásra, és közülük több mint 2 ezren vannak intenzív osztályokon.

Valamennyi francia kórházban kialakítottak úgynevezett Covid-részlegeket, ahol ellátják az odaérkező koronavírus-fertőzötteket. Jóllehet a legtöbb beteget a párizsi Ile-de-France régióban ápolják, a főváros és környéke egyelőre még bírja a terhelést.

A járvány egyik fő gócpontjának számító Mulhouse-ban azonban már nem tudnak több beteget fogadni.

A legtöbb első franciaországi fertőzött egy evangéliumi keresztény rendezvényen vett részt február 17. és 24. között a kelet-franciaországi Mulhouse-ban. A több ezer embert vonzó vallási találkozóról vihették el a résztvevők a kórokozót az ország minden tájára, beleértve a tengerentúli területeket is, és így alakulhattak ki országszerte a fertőzési láncolatok.

hirdetés

"Egy Airbus A33-as Phénix most szállt fel, hogy enyhítendő a Mulhouse-i korház terhelését, betegeket szállítson át (a Bretagne-ban található) Brest és Quimper kórházaiba. Köszönet az ápolóknak, a hadsereg egészségügyi szolgálatának és a légierőnek a munkájukért" - írta a Twitteren a francia hadügyminiszter.

A katonai gép Brestben szállt le, ahol hat mentőautóba tették át a betegeket, és a konvoj rendőri felvezetéssel indult meg a kórházakba.

Ez a harmadik alkalom, hogy a francia hadsereg Morphée elnevezésű egészségügyi evakuálásokkal foglalkozó egysége részt vesz koronavírus-fertőzöttek elszállításában a leterhelt Mulhouse-i kórházból. A repülő mozgó kórházat általában a külföldi beavatkozásban megsérült katonák hazaszállítására szokta használni a francia légierő.

Ez az első alkalom, hogy Franciaország területén bevetik az egységet.

Múlt szerdán és szombaton már 12 beteget elszállított a hadsereg Elzászból dél-franciaországi kórházakba.

Kedden egyébként a Mulhouse-i kórház parkolójában megnyílt az a katonai tábori kórház, ahol mintegy harminc súlyos állapotban lévő beteget tudnak ellátni.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a nemzetgyűlésben bejelentette, hogy

a világon először szerdán elindul az első egészségügyi szuperexpressz (TGV), amelyen harminc beteget visznek el Mulhouse-ból és Strasbourgból az ország más részeibe.

Julien de Normandie lakhatási miniszter azt közölte, hogy a kormány kérésére az Airbnb-rendszer elindít egy oldalt, amelyen egészségügyi dolgozók és szociális munkások és más önkéntesek ingyenesen juthatnak kórházak és idősotthonok közelében lévő lakásokhoz annak érdekében, hogy a saját környezetüket minél kisebb egészségügyi kockázatnak tegyék ki.

A kezdeményezést Open Homes-nak, franciául Appart solidaires-nek nevezték el. A franciaországi Airbnb az ingatlanjukat a fertőzötteket ellátók egyéni, elkülönített elszállására felajánló tulajdonosoknak szálláshelyenként öt éjszakára 50 eurót fizet. Az akciót 2020 április végig hirdették meg, s azt kérik a jelentkezőktől, hogy legalább két hétre ajánlják fel a lakásokat.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szigetvar-Copy.jpg

Nem címkézték fel a fertőtlenítőt, ezért keverhették össze a sóoldattal a Szigetvári Kórházban

A szakorvos szerint túlélheti a műhibát az asszony, de a beteg maradandó szervi és lelki sérüléseket szenvedett és hosszú lábadozás vár rá - tudta meg az ATV.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Mint arról szerdán mi is hírt adtunk, a Szigetvári Kórházban sóoldat helyett fertőtlenítőt használtak egy nőgyógyászati műtéthez. A 42 éves beteget súlyos, válságos állapotban vitték Pécsre, az intenzív osztályra.

Az eset után Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV-nek azt mondta, a hiba súlyos következményekkel járhat, és akár halállal is végződhet, mert a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

A tévécsatorna most arról számolt be, hogy

megvan az esély arra, hogy az asszony túlélje a szerek cseréjét. A műhiba miatt viszont a beteg maradandó szervi és lelki sérüléseket szenvedett.

hirdetés

„Befekszem egy kórházba és meghalok. Emberi felelőtlenség” - mondta az ATV-nek a szomszéd, aki jól ismeri a 42 éves nőt.

A tévé úgy értesült, hogy a műtétet az ún. kisműtőben végezték el, ahová nem akarták a műtők sterilizálására használt, 8 literes fertőtlenítős flakont levinni, csak egy kisebb üvegbe öntöttek át belőle. Mivel nem írták rá, hogy mi van benne, belekeveredett a sóoldatok közé.

Egy szakorvos szerint, ha túl lesz az életveszélyen a beteg, akkor is hosszú felépülésre kell számítani. Gyulladás vagy akár tályog is kialakulhat a szervezetében. Azt, hogy mennyi idő alatt gyógyulhat meg az asszony, sok tényező befolyásolhatja.

A pszichológus is azt mondta, hogy hosszú lábadozás vár a nőre, mert nehéz elfogadni azt, hogy soha nem lesz már olyan, mint korábban. A helyzetét az is súlyosbíthatja, hogy a műhiba elkerülhető lett volna.

Az ügyvéd szerint a felelősség megállapítása után kártérítésre illetve sérelmi díjra lesz jogosult a beteg, mert a kórházban történt az eset.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt - írta az ATV.

Az ATV Híradója úgy értesült, hogy felfüggesztettek, majd elbocsátottak a szigetvári kórházban két dolgozót, akik összecserélhették a sóoldatos palackot egy fertőtlenítős üveggel.

Az egyikük összeomlott, azóta is a kórházban kezelik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
korhaz-2.jpg

Szigetvári tragédia: elbocsátották a felelősöket, egyikük teljesen összeomlott, a kórházban kezelik

A műhiba miatt súlyos, válságos állapotba került a megműtött nő. Van esély rá, hogy túléli, de maradandó sérülései lesznek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

A Szigetvári Kórházban két dolgozót is felfüggesztettek, majd elbocsátottak, mert összecserélhették egy műtét során a sóoldatos palackot egy fertőtlenítős üveggel - tudta meg az ATV Híradója.

Az egyik dolgozó az eset után összeomlott, ezért azóta is a kórházban kezelik.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Szigetvári Kórházban sóoldat helyett fertőtlenítőt használtak egy nőgyógyászati műtéthez. A 42 éves beteget súlyos, válságos állapotban vitték Pécsre, az intenzív osztályra.

A tévécsatorna nemrégiben arról számolt be, hogy megvan az esély arra, hogy az asszony túlélje a szerek cseréjét. A műhiba miatt viszont a beteg maradandó szervi és lelki sérüléseket szenvedett.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
minneapolis-langokban-northfoto.jpg

Megszólalt a minneapolisi áldozat barátnője: Floydot lesújtaná, ha azt látná, hogy a városa lángokban áll

George Floyd párja és családja is azt szeretné, ha csak békésen tiltakoznának a férfivel történtek ellen.
Fotó: Northfoto/ZUMA Wire - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Mint korábban megírtuk, napok óta tüntetnek az emberek az amerikai Minneapolisban, miután hétfőn egy rendőr egy intézkedés során egy fegyvertelen afroamerikai férfi nyakára térdelt, aki nem sokkal később meghalt. A héten Amerika-szerte több városban is demonstráltak, az eset helyszínén azonban már egyre jobban eldurvultak a zavargások. Csütörtök éjszaka a tüntetők Minneapolis rendőrkapitányságát is felgyújtották.

George Floyd családja viszont azt szeretné, ha csak békésen demonstrálnának az emberek.

Az áldozat barátnője, aki három évig volt a férfi párja, a StarTribune-nek nyilatkozva azt mondta, elhunyt szerelme sem örülne annak, hogy így eldurvultak a tüntetések.

"Arra kelni reggel, hogy Minneapolis lángokban áll olyasmi, ami Floydot is lesújtaná. Imádta ezt a várost"

hirdetés

- mondta Courteney Ross.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
min3.jpg

Barack Obama a minneapolis-i tragédiáról: „ennek nem szabadna megtörténnie 2020 Amerikájában”

Őrizetbe vették Derek Chauvint, azt a rendőrt, aki hétfőn este Floyd nyakára térdelt. A férfi a kórházba szállítás közben meghalt. Kommentátorok szerint az erőszak azóta megfékezhetetlennek tűnik.
MTI - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Minneapolisban tovább folytatódtak a tüntetések és az erőszakos megmozdulások, a nagyváros lángokban áll, a tüntetők péntekre virradóra felgyújtottak egy rendőrőrsöt is. A zavargások kiváltó oka, hogy hétfőn este egy fekete férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után.

Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, s egyikük rátérdelt a nyakára. A férfi azt suttogta: "kérem, nem kapok levegőt", majd később, kórházba szállítás közben meghalt.

A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: őrizetbe vették Derek Chauvint, azt a rendőrt, aki hétfőn este Floyd nyakára térdelt. A négy rendőrt egyébként még kedden elbocsátották az állásukból.

A hét elején a rendőri erőszak elleni és az igazságszolgáltatásért zajló tüntetések véres zavargásokká fajultak, melyek során üzleteket raboltak ki, lakóházakat gyújtottak fel, elharapódzott az erőszak városszerte. Noha Jacob Frey polgármester, Tim Walz kormányzó és Donald Trump amerikai elnök egyaránt az igazság teljes feltárását és a Floyd halálát okozó rendőrök felelősségre vonását ígérte.

Frey polgármester csütörtökön elrendelte a rendőrök kivonását a később fel is gyújtott rendőrőrsről, és míg kedden a rendfenntartó erők még könnygázgránátokkal próbálták oszlatni az erőszakos tömeget, csütörtökön a rendőrök már szinte láthatatlanok voltak a városban.

hirdetés

Kommentátorok szerint az erőszak azóta megfékezhetetlennek tűnik. Walz kormányzó kérte ugyan a Nemzeti Gárda segítségét is, de hiába. A rendfenntartó erők és a tűzoltók nem urai a helyzetnek. A történésekről tudósító CNN hírtelevízió forgatócsoportját letartóztatták. A csoport tagjait később szabadon engedték, és folytathatták a forgatást.

Donald Trump csütörtök éjjeli Twitter-bejegyzéseinek egyikében szintén a Nemzeti Gárda bevetését követelte, s a többi között azt írta, hogy "amikor megkezdődik a fosztogatás, nyomában jön a lövöldözés is". Az elnök gyöngének nevezte a polgármestert. Trump egy másik bejegyzését egyébként a Twitter ismét megjelölte és a szabályzatot sértőnek találta, ahogy Trump az erőszakról írt.

Péntek reggeli sajtóértekezletén Jacob Frey védelmébe vette a rendőrség visszavonásáról kiadott intézkedését, mint mondta: "a rendőröket és az embereket érintő közvetlen fenyegetések miatt" döntött így. Donald Trump mikroblog-bejegyzésére azt válaszolta: az elnök semmit sem tud Minneapolis erejéről. Pokoli erősek vagyunk".

Tim Walz kormányzó péntek délelőtt tartott sajtókonferenciát. "Kudarcot vallottunk és a rendet muszáj helyreállítani" - fogalmazott. A kormányzó hangsúlyozta, hogy a gyújtogatás és a fosztogatás soha nem lehet válasz a történtekre. "Ez elfogadhatatlan" - szögezte le, s hozzátette, hogy a város a története egyik legsötétebb időszakát éli.

A minneapolisi zavargások csütörtök éjjel átterjedtek a szomszédos St.Paul városára is. Rokonszenvtüntetések vannak kaliforniai Los Angelesben, a coloradói Denverben, és pénteken az arizonai Phoenixben is megmozdulások kezdődtek.

Péntek délutánra Deverben is elfajultak a rokonszenvtüntetések: üzleteket fosztottak ki, erőszakos cselekedetekre került sor, lövések is hallatszottak a belváros utcáin. Közben más amerikai városokban is megmozdulások kezdődtek: New Yorkban, az ohiói Columbusban, a kentuckyi Louisville-ben, a Tennessee államban lévő Memphisben szintén tüntetők vonultak utcára.

A Nemzeti Gárda a Twitteren közölte: több mint 500 katonát rendeltek a térségbe, leginkább annak biztosítására, hogy "lehetővé tegyék a tűzoltóságoknak a választ a hívásokra".

A durván intézkedő rendőr, Derek Chauvin ellen gyilkosság gyanújával emeltek vádat, miután őrizetbe vették.

A vádemelés tényét Mike Freeman megyei ügyész jelentette be péntek délután, hangsúlyozva, hogy a hatóságoknak elegendő bizonyíték áll rendelkezésükre a megalapozott vádhoz. Az ügyész azonban további részletekkel nem szolgált.

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje, aki korábban Barack Obama kormányzatának alelnöke volt, rövid videóüzenetben reagált a történtekre. "Nyitott sebek országa vagyunk. Egyikünk sem fordíthatja félre a fejét" - hangoztatta. Leszögezte, hogy az országnak most "erős vezetőre van szüksége" és nem megnevezve Donald Trumpot hozzáfűzte, hogy most nincs szükség "gyújtó hangulatú mikroblog-bejegyzésekre".

Barack Obama volt elnök - az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke - a történtekről azt hangoztatta: "ennek nem szabadna megtörténnie 2020 Amerikájában". Közleményében Obama hangsúlyozta: osztozik "több milliónyi amerikai fekete gyötrelmeiben", akikkel szerinte a származásuk miatt "tragikusan, fájdalmasan és zavarba ejtően másként bánnak".


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!