hirdetés
lh2-1.jpg

A legdurvább szegénységről írt könyvet L. Ritók Nóra

A több tízezer mélyszegénységben élő, éhező gyerekekről szóló Láthatatlan Magyarország nem lesz könnyű olvasmány.
Berei Dániel - szmo.hu
2017. november 28.


hirdetés

L. Ritók Nóra 1000 oldalnyi történetéből, blogbejegyzéséből szerkesztették össze a Láthatatlan Magyarország című könyvet, mely

több tízezer éhező gyermek életébe és a magyar mélyszegénységbe enged betekintést.

Kedd reggel a Katona Színházban, a könyv bemutatóján az Igazgyöngy Alapítvány vezetője kiemelte, a történetek összegyűjtésénél, szerkesztésénél nagyon fontos szempont volt, hogy

a történetek hatásosak legyenek, közben a könyv ne menjen át szegénység-pornóba.

Könyv a kilátástalan szegénységről

L. Ritók Nóra grafikusművész és tanár, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. 2000 óta dolgozik saját alapítású művészeti iskolájában Berettyóújfalun. Az alapítvány a mélyszegénységben elő gyermekeknek és családjaiknak igyekszik segíteni. L. Ritók Nóra rendszeresen megírja azokat a történeteket, amikkel a munkája során találkozik, ezekből az írásokból készült a Láthatatlan Magyarország című könyv.

lh3

A könyv személyes történeteken keresztül mutatja be, hogy gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban:

éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban.

L. Ritók Nóra célja, hogy megmutassa a mai magyar közgondolkodás számára ismeretlen mélyszegénységet és ennek felszámolási nehézségeit.

Ne legyen szegénység-pornó

“Ennek a könyvnek a megjelenését az eddigi munkánk összegzésének élem meg” - kezdte az L. Ritók Nóra a könyvbemutatón. Elárulta azt is, hogy rengeteg, több mint 1000 oldalnyi írását nézték át, amiből először a könyv egy 580 oldalas verziója készült el, majd azt szűkítették még tovább, így lett a végleges hossz a 300 oldal.

A könyv szerkesztője, Kele Fodor Ákos elmondta, az 580 oldalas verzió borzasztó megterhelő lett volna az olvasóknak.

“A relatív felemelő részek, a pozitív példák kisebb arányban voltak jelen abban a verzióban. Így is nagyon nehéz olvasmányról beszélünk, de úgy annyira borús lett volna, hogy nagyon megviselte volna az olvasók szívét” - mondta.

L. Ritók Nóra megköszönte a szerkesztőnek, hogy a rengeteg, nagyon érzelmes anyagot egy emészthető könyvvé tudta szerkeszteni, majd elárulta, azért az olvasáskor többször is elsírta magát.

“Azon azért megdöbbentem az olvasás közben, hogy menyi munkát végeztünk a kollégáimmal már ezen a területen. Nem tagadom, vannak történetek, amik a mai napig megborzongatnak.”

L. Ritók Nóra azt is kiemelte, hogy ma már ráérzett arra, hogyan kell megírni úgy egy történetet, hogy az a közösségi médiában is “sikeres” legyen és így nagyobb eséllyel találjon támogatót a szereplőinek. Fontos, hogy a történetben konkrét, megnevezett személy és annak valós története köszönjön vissza, azonban

attól óvakodni kell, hogy ezt túlzásba vigye, kirakjon mindent az ablakba, mert akkor szegénység-pornó lesz belőle.

Műfajok között lebeg

Kele Fodor Ákos elmondta, a Láthatatlan Magyarország nehezen besorolható a klasszikus műfajok közé. A könyvben találunk publicisztikát, amiben nagyon velős, nagyon plasztikus véleményeket olvashatunk, melyek “visszaidézik a tárcairodalom legjobb korát”.

Egyszerre találunk a könyvben “énírásokat” - hiszen L. Ritók Nóra személyesen átélt történeteit olvashatjuk benne -, és erős szociografikus leírásokat is.

lh1

“Valamiféle furcsa, műfajközi térben bolyong ez a könyv” - mondta a könyv szerkesztője, aki kiemelte, addig gyűrték a művet, míg a blogszerűséget teljesen kiűzték belőle, így csak önmagukban is értelmezhető írások kerültek a kötetbe.

Hátha olvassák a jövő döntéshozói

L. Ritók Nóra elmondta, hogy a könyv segít az egyedi, konkrét problémákon keresztül megrajzolni egy problématérképet, ami nagyon súlyos nehézségekre hívja fel a figyelmet.

“Nem csak az a cél, hogy a Nóri, mint egy karizmatikus arc, eladja ezt a könyvet, hanem hogy ezzel egy időben készüljön egy korlenyomat is, ami felhívja a figyelmet Magyarország súlyos problémáira” - mondta Kele Fodor Ákos, aki kiemelte, hogy a nehezen áttekinthető internetes tartalmakhoz képest ez a könyv olyan időtálló tartalom lehet, ami tömörebben, rendezettebben mutat rá a már említett problémákra.

“Van bennem egy naív optimizmus, de ahhoz nagyon naívnak kell lennem, hogy azt higgyem, hogy ők fognak kapkodni ezért a könyvért” - válaszolta L. Ritók Nóra arra a kérdésre, vajon érzékenyítheti-e a döntéshozókat a könyv tartalma. “Még egyetlen regnáló politikus sem jött el a szegregátumokba” - tette hozzá.

A szerkesztő még ennél szigorúbban fogalmazott: Kele Fodor Ákos szerint annak nagyon kicsi az esélye, hogy a most közömbös döntéshozók a könyv hatására megváltoztassák a véleményüket és az elolvasott történetek miatt tegyenek lépéseket.

A szerző és a szerkesztő végül abban kiegyezett, hogy arra a mű tökéletes lehet, hogy a jövő döntéshozóinak szemét felnyissa.

Itt a könyvről még több infót találsz, és meg is tudod rendelni. Az L. Ritók Nóra által vezetett Igazgyöngy Alapítvány munkájáról pedig itt olvashatsz többet.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
x_faktor_mentorok_2019.jpg

Megvan, mikor startol el az X-Faktor

Új mentorral és régi műsorvezetővel indul.
Fotó: RTL Klub/Szabó Gábor - szmo.hu
2019. szeptember 16.



Idén már a kilencedik évaddal és egy új mentorral érkezik az X-Faktor.

Mint arról mi is beszámoltunk, augusztusban megtartotta az őszi tévés szezon nyitányát jelző sajtótájékoztatóját az RTL Magyarország. Kolosi Péter, a médiavállalat programigazgató vezérigazgató-helyettese ismertette, milyen műsorokra építi stratégiáját az RTL Klub a következő időszakban. Az eseményen arról is szó volt, hogy az egyik legnépszerűbb műsor, az X-Faktor 2019 őszén is elindul.

A mostani mentorcsapatban Gáspár Laci, Puskás Peti, ByeAlex és Dallos Bogi terelgeti a jelentkezőket.

A műsorvezető Kiss Ramóna lesz. Az előzetes videója Instagramon:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

X-Faktor (@xfaktorhun) által megosztott bejegyzés,

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
apey1.jpg

„Vannak hatalmas rajongóink, akik feltetováltatták a szövegeinket” – 10 éves az Apey & the Pea

A zenekar frontemberét, Áron Andrást a Budapest Parkos jubileumi koncert apropóján kérdeztük. Azt ígéri: a színpad 90 percig lángolni fog.
Láng Dávid; címkép: Horpáczi Dávid - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Áron András, művésznevén Apey a hazai könnyűzene egyik legsokoldalúbb egyénisége: két zenekarával, az Apey & the Pea-vel és a Trillionnal igazi odalépős, kemény metálban és rockban utazik, egy szál gitáros szólóestjein azonban egészen más arcát megmutatva a lírai dalok jutnak főszerephez.

Arról kérdeztük, hogy csapódott le ez a kettősség a rajongóinál, mit adott számukra a tavalyi Nagy-Szín-Pados győzelem és az idén tavasszal lenyomott európai turné, valamint mire számíthat a közönség szeptember 19-én a Parkban.

– Hogyan éltétek meg ezt a 10 évet a zenekar alapítása óta? Gyorsan elrepült, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is soknak tűnt?

– Egyszerre érzem azt, hogy nagyon gyorsan elpattant ez a tíz év, és közben érzem természetesen azt a rengeteg pillanatot, amit együtt megéltünk, és ahogyan formálódtunk, változtunk. Soknak nem érzem, előbb-utóbb mindig előjön egy újabb riff, amitől mindhármunk gyomrában megmozdul valami, és írni akarunk valami újat.

– Mit adott nektek a tavalyi Nagy-szín-pad győzelem, mit köszönhettek neki így utólag visszatekintve?

– Kijutottunk a EUROSONIC-ra, ami a legnagyobb showcase fesztivál Európában. Játszottunk a Sziget nagyszínpadon, a Strand nagyszínpadán, és a még nagyobb VOLT Fesztivál nagyszínpadán, egész nyáron kizárólag királyi bánásmódban volt részünk.

Szakmailag kaptunk egy óriási elismerést, jó érzés volt, hogy kicsit mindenki magáénak érezte a győzelmünket, amiben annyi mindenki segített: rajongók, zenekarok, barátok. Sosem fogjuk elfelejteni, hogy ennek a részesei lehettünk.

Fotó: Bodnár Dávid

Fotó: Bodnár Dávid

– Jelzésértékű-e szerinted, hogy utánatok idén is egy keményebb műfajban utazó zenekar, a Useme nyert, a Dalban pedig tavaly az AWS? Elmosódhatnak ezáltal a metálszíntér és a mainstream határai, egyáltalán jó lenne-e az?

– Szerintem amíg olyan zenekarok nyernek bármit, és kapnak platformot, akik szívből csinálják ezt az egészet, és nem egy gyárból kipréselt tucat rádió valami, addig én mindenkinek örülök.

– Mekkora az átfedés az Apey & the Pea, a Trillion és a szólókoncertjeid közönsége között? Vannak olyanok, akik mindenhová követnek?

– Vannak, akikkel minden koncerten találkozom az első sorban, bármilyen városban is vagyok, bármelyik formációval. Ez mindig nagyon jó érzés. Van, aki eddig nem volt keményzene-hívő, de ráakadt a szólóanyagaimon keresztül, és ugyanígy visszafele is, vagy a Trillion irányába. Mára szerintem pont tökéletesen elkülönültek egymástól tisztes távolságba, és inkább segítik egymást.

– Meg szoktak lepődni a rajongóid, amikor a hangos-zúzós zenekari koncertek után az egy szál gitáros fellépéseidet is megnézik?

– Volt már olyan, hogy szólókoncertemen hallottam, amint valaki azt mondja:

"De akkor most ezt fogja nyomni egész végig? Azt hittem zúznak, mi ez a szar?"

Ez természetesen benne van a pakliban, de elég ritka. (nevet)

– Mennyire válik el a két éned? Bensőséges-akusztikus, vagy tombolós dalokat írsz könnyebben?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
napfonat.jpg

Klippremier: széki népdalt formált saját képére öt énekhanggal a Napfonat

Egyik tagjukról Eszter dalának nevezték el, és igazi nyári hangulatú, Duna-parti piknikezős videót is forgattak hozzá.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



A Napfonat 2018 tavaszán alakult, energikus női, ütős hangszerekkel kiegészített a cappella együttesként. Mottójuk a következő: "Egység, kör, több szólam, ritmus, összhang, figyelem, mélység, lágy és sokszínű nőiesség..."

Az együttes tagjai külön-külön is izgalmas zenei világokat képviselnek, különféle stílusok, zenei (jazz, népzene, könnyűzene), és kulturális (Felvidék, Erdély, Oroszország) hátterükből fakadóan. Ez a sokféleség egyedi (hang)színt és világzenei jelleget kölcsönöz az együttesnek.

Kompozícióik sajátos módon fogalmazzák újra a magyar és más nemzetek (orosz, szlovák, lengyel, spanyol, cigány, indiai, tahiti stb.) népdalainak világát, polifonikus hangzásba öltöztetve őket, kiemelve a népzene erejét és szépségét, az énekhang felszabadító hatását.

2018 tavaszától több teltházas koncertet is adtak Budapesten. Felléptek például a Fonóban, a Szimpla kertben, az Artus Stúdióban, emellett a Művészetek Völgyében, illetve külföldön is. Meghívott vendégei voltak a lengyelországi Festival Kultury Nebanalnej összművészeti fesztiválnak, melyre idén is visszalátogatnak.

Tagok: Farkas Kriszti (Volkova), Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi

A dalról

"A dal alaptémája Eszterünket dicséri, ezért is adtuk neki végül az Eszter dala címet. Alapvetően nem populáris dalszerkezetekben gondolkodunk a dalainkban, így sokszor hagyjuk, hogy egy-egy téma szabadon hömpölyögjön, vagy épp folyjon át egy másik hangnembe szólisztikus részekkel tarkítva – ahogy történik ez az Eszter dalában is –, így úszunk át a dal második felében a „Szól a világ…” kezdetű széki népdalba."

A klipről

"Éppen egy koncerttel egybekötött alkotói hétvégére készültünk a Dunakanyarba, amikor jött az ötlet, hogy miért ne forgathatnánk egy jó hangulatú klipet a Duna-parton, ha már úgyis ott leszünk. A koncepciónk annyi volt, hogy szeretnénk jól érezni magunkat és magunkat adni a videóban mindenféle körítés nélkül.

Így kitaláltuk, hogy csapunk egy pikniket finomságokkal, borral, jó hangulattal, fürdőzünk a naplementében, zenélünk, táncolunk és aztán megnézzük, mi sül ki belőle.

Úgy érezzük, hogy a Lőrinczi Hunor és Végh Teodóra által készített videó tökéletesen visszaadja annak a délutánnak a felhőtlenségét és megmutat egy kis szeletet abból is, hogy milyen csapat vagyunk mi valójában."

2019. decemberében jelenik meg a Napfonat népdal-feldolgozásokat és versmegzenésítéseket tartalmazó bemutatkozó albuma, melyre már egy saját szerzemény is várható.

Zene: Napfonat (Farkas Krisztina ’Volkova’, Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi)

Video production: Hunor Lőrinczi Photography (Lőrinczi Hunor és Végh Teodóra)

Hangfelvétel, mixing & mastering: Lee Olivér

Fotók: Molnár Anna

Logó: Makhult Gabi


KÖVESS MINKET:




hirdetés
adastra6.jpg

A gondolkodó ember sci-fije lett az Ad Astra

Brad Pitt kiválóan alakítja az útját kereső, tanácstalan férfit az Út a csillagokba című filmben.
B.M. képek: youtube - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Vajon miért készít 2019-ben egy szerzői sci-fit a Fox? Vajon az Ad Astra akciójelenetei azért érződnek „out of place”, mert a Disney utólag kötelezte őket hogy beletegyék? Ezekre a kérdésekre talán sosem kapjuk meg a választ, de arra igen, hogy jóra sikeredett-e az Ad Astra?

Úgy érzem, ez az év egyértelműen Brad Pitt éve. Az új Tarantino-filmben is brillírozott a szótlan macsó szerepében, majd ezt James Grey rendező, író sci-fi opusában megspékelte még a macsó, szóltan karaktert egy kis küldetéstudattal és rengeteg szomorúsággal. Elképesztően jól hozza Roy McBride karakterét,

nem egy híres sztárt látunk a vásznon, hanem egy útját kereső tanácstalan férfit.

A többi színész is remekül asszisztál Mr. Pittnek: a casting mintha a ’90-es évek végéről szabadult volna – Liv Tyler, Tommy Lee Jones, Donald Sutherland. Bár mindenki fontos fogaskereke a sztorinak, itt bizony csak mellékszereplők.

A történetről megpróbálok, spoilermentesen írni, bár sok mindent nem is lehet, ez itt Roy McBride story-ja: édesapja Clifford (Tommy Lee Jones) régen asztronauta volt és eltűnt, még Roy gyermekkorában, a kormány úgy állította be az egészet, hogy hősként kezelje mindenki Cliffordot. A fiatalabbik McBride felnőtt korában szintén asztronautaként dolgozik, a néző itt kapcsolódik a film folyamához, majd

történik egy természeti katasztrófa, ami nem is biztos, hogy olyan természetes.

A kormány megkeresi Royt, elmondják, hogy apja lehet még életben van és küldenie kellene egy titkos üzenetet neki. Természetesen semmi sem az, aminek látszik, van itt csavar bőven, bár aki látott már egy pár sci-fit életében, az minden fordulatot előre fog tudni. De nem is ezen van a hangsúly.

Ez itt Roy McBride belső őrlődése, a magányról, a családi kapcsolatokról, a céljairól. Szó szerint a hatalmas külső űr, belső vívódáshoz vezet.

A felfoghatatlan üres tér magánya, édesapja rejtélye, hogyan hat mindez egy amúgy is magányt kereső emberre, aki nem akar a földön járni. Nagyon érdekes koncepció, rettentő személyes történet. A probléma az, hogy nem ennek lett eladva, hanem egy sci-fi blockbusternek, akcióval és epikus jelenetekkel. Pedig a film épp az ellenkezője.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x