hirdetés
naruhito_japan_csaszar.png

A krizantémtrónra lépett Naruhito, Japán új császára

Az új japán császár harminc évig uralkodó apját követi a krizantémtrónon.
Fotó: YouTube/Global News - szmo.hu
2019. október 22.


hirdetés

Egészségügyi okok miatt mondott le még áprilisban a 85 éves Akihito japán császár. 59 éves fia másnap be is jelentette a krizantémtrón átvételét, a beiktatási ceremónia több száz éves hagyományok szerint ma reggel történt meg. Naruhito uralkodásával kezdetét veszi a reiva, azaz a gyönyörű harmónia korszaka, írja a CNN.

A császári palotában rendezett ceremóniára 190 országból érkezett mintegy kétezer rangos vendég, közjogi méltóság és külföldi uralkodó. Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte.

Az új császár a 6,5 méter magas, 8 tonnás krizantémtrónon, a Takamikurán mondta el trónfoglaló beszédét:

"Trónra léptem az alkotmány és a császári házra vonatkozó törvénnyel összhangban. Esküszöm, hogy az alkotmány szerint fogok cselekedni, és teljesíteni fogom kötelességemet az állam és a japán nép egységét jelképezve.”

A japán miniszterelnök, Abe Shinzo a trón mellett állva mondott beszédet, melyet mély meghajlással és "Éljen a császár!" kiáltással zárt.

A japán császár szerepe még Naruhito nagyapjának uralkodása idején változott meg jelentősen. Más uralkodókkal szemben a császár mára sokkal inkább az államot jelképezi, és nem államfő. A japán uralkodó nem rendelkezik tényleges politikai hatalommal.

Lapozz a ceremónia videójáért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orban-viktor-interju-kormanyparti-sajto.jpg

Orbán Viktor szerint nem lesz Liget-projekt és csarnoképítés sem, ha a budapestiek nem akarják

A miniszterelnök kijelentette, hogy nem fognak olyan beruházást befejezni, amit a főváros lakossága nem akar.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.



Az Országgyűlésben tartott azonnali kérdések órájában Szabó Tímea és Tordai Bence a Párbeszéd Magyarországért képviseletében közösen szólaltak fel - számolt be az Index.

Tordai Bence elmondta, hogy szerinte a miniszterelnök Gulyás Gergelyen keresztül megfenyegette Budapestet, hogy ha nem Tarlós István lesz a polgármester, akkor a Tarlós és a kormány között lévő megállapodások semmissé válnak.

Többek között arról kérdezte Orbán Viktort, hogy ki fogják-e véreztetni Budapestet.

A miniszterelnök felháborítónak tartotta ezt a vádat és válaszában kijelentette, hogy ő soha nem mondott olyat, hogy a korábban kötött megállapodások érvényüket vesztik.

Szerinte minden megállapodás érvényes marad, amit a korábbi főpolgármesterrel megkötött és jelenleg 4000 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban.

Tordai Bence ezután a kormány várba költöztetésének kérdését, illetve a Liget-projektet hozta fel.

Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy készek együttműködni Budapest felelős vezetőivel, és nem fognak olyan beruházást befejezni, amit a budapestiek nem akarnak.

Ha nem akarják, nem lesz sem Liget-projekt, sem kézilabda-eb-döntő a vele járó csarnoképítéssel, sem 2023-as atlétikai világbajnokság.

Egyben arra szólította fel az új városvezetést, hogy tisztázzák, hogy mi az, amit nem akarnak, mivel ők nyílt, egyenes beszédet szeretnének.

Budapest új főpolgármestere, Karácsony Gergely nemrég egy interjúban azt mondta, hogy a városligeti építkezéseknél a stratégiai cél szerinte leállítani azokat, amelyeknek még nincs hatályos építési engedélyük.

A "jó elemek", mint a játszótér és az Olof Palme ház megújítása, maradhatnának.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
borkai-zsolt-fidesz-gyor-botrany.jpg

Borkai Zsolt maradt Győr polgármestere a szavazatok újraszámolása után

Borkai Zsolt 7 db, az ellene induló DK-s Glázer Tímea pedig 10 db szavazatot vesztett az újraszámolással.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.



Amint arról korábban beszámoltunk, a szex- és korrupciós botrányba keveredett Borkai Zsoltot újraválasztották a győri polgármester-választáson.

A politikus egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy a vele kapcsolatos történések miatt kilép a Fideszből, függetlenként folytatja, azonban a győri választópolgárok akaratára hivatkozva kijelentette azt is, hogy nem áll szándékában lemondani.

A felülvizsgálást a győri ellenzéki összefogás kérésére indították el. A DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik jelentette egység a választás másnapján, október 14-én kérte a vizsgálatot.

A szavazatok újraszámlálását csütörtökön kezdték el, péntekre viszont a 96 választókörzet csupán negyedével végeztek.

Hétfőn az újraszámolás befejeződött és a másodfokon eljáró területi választási iroda helyben hagyta a korábban kihirdetett eredményt, de módosította a szavazatszámokat.

Az önkormányzati választás napján kihirdetett eredmény szerint Borkai Zsolt 641 szavazatos különbséggel nyert, 19 312 szavazatot, az ellenzéki Glázer Tímea pedig 18 671-et kapott.

Az újraszámlálás után mindkettejüknek kevesebb érvényes szavazata lett: Borkainak 19 305, Glázernek pedig 18 661, írta meg a 24.hu.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
karacsony-3.jpg

Koalíciós városvezetésre készül Karácsony Gergely, három alpolgármestert már kinézett

Még további két helyettese lehet. Az új főpolgármester a héten mutatja be csapatát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.



Karácsony Gergely még megválasztása előtt azt nyilatkozta, hogy győzelme esetén az őt támogató pártokkal közös, koalíciós kormányzást szeretne.

Eddig három alpolgármester-jelölt neve merült fel - írta meg a Népszava.

Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, valamint Kerpel-Fronius Gábor lehetnek az alpolgármesterek, de elképzelhető, hogy még további helyettesekkel bővül a stábja.

A DK-s Gy. Németh Erzsébet a XVII. kerületben indult polgármesterjelöltként, de ott csak kompenzációs listáról jutott be.

Az MSZP-s Tüttő Kata az V. kerületben volt jelölt, de ő sem nyert.

A Momentumos Kerpel-Fronius Gábor az előválasztáson szerepelt, majd a XIII. kerületben lett képviselő. Ha Karácsony stábjába kerülne, akkor a körzetében időközi választást kell kiírni.

A lap úgy tudja, hogy az új főpolgármester a héten mutatja be csapatát, amelybe regnáló polgármester nem kerülhet, közgyűlésbe pedig csak e három politikus került ellenzéki kompenzációs listáról. Ezért Kerpel csak "külsős" helyettes lehet, az esetleges negyedik és ötödik helyettessel együtt.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Képernyőfotó-2019-10-22-7.07.27.png

Az újraszámolás után is az ellenzéki jelölt nyert az I. kerületben

V. Naszályi Márta így most már átveheti a hivatalát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.



Amint arról korábban beszámoltunk, több budapesti kerületben is megtámadták a választás eredményét csütörtökön, amikor a megválasztott polgármesterek hivatalba léptek volna.

Az I. kerületben V. Naszályi Márta 121 szavazattal győzte le a volt fideszes polgármestert, Nagy Gábor Tamást.

Azonban a Fővárosi Választási Bizottság három egyéni választókerületben is újraszámolta a kerületi polgármester-választás eredményét.

A kifogások szerint az ellenzéki jelöltre leadott szavazatok között több olyan is volt, melyet Nagy Gábor Tamásra adtak le, ám a bizottsági delegált nem tudta újraszámolni azokat.

A 444.hu hétfő esti cikke szerint a Fővárosi Választási Bizottság helyben hagyta az I. Kerületi Választási Bizottság határozatát az eredeti eredményről.

A lap úgy tudja, hogy Nagy Gábor Tamás egyetlen szavazólapja sem keveredett az ellenzéki szavazatok közé, a szavazatokat jól számolta a helyi bizottság is, V. Naszályi Márta így most már átveheti a hivatalát.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!