hirdetés
koznev-torveny.jpg

A köznevelési törvény módosítása minden szülőt és gyereket érinteni fog

Az oktatási rendszer legfontosabb résztvevőit: a pedagógust, a szülőt és a gyermeket ebben a történetben csak díszletként kezelik. Egy magántanuló gyermek édesanyjával beszélgettünk.
Dobó Maitz Petra cikke, címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. augusztus 21.


hirdetés

Módosult a köznevelési törvény, aminek leginkább előtérbe hozott elemeit hallván sokan legyintettek: őket ez az egész szerencsére nem érinti.

Országos szinten tízezer gyermek tanul magántanulóként, amely elenyésző arány, a kicsik pedig zömmel három évesen mennek óvodába, mert ez a szokás már évtizedek óta így alakult ki.

Kiss Virággal, egy magántanuló gyermek édesanyjával beszélgetek, akivel egy picit tisztázzuk, mit is jelent az új törvény és megpróbálunk rávilágítani arra is, hogy a módosítás gyakorlatilag ráhatással van minden jelenlegi szereplőjére az oktatásnak.

Kiss Virág: A köznevelési törvény módosítására tett egyéni képviselői indítványból (ezt dr. Semjén Zsolt nyújtotta be 2019. júniusában) egy hónap leforgása alatt törvény lett. Mindezt úgy, hogy igazából szakmai egyeztetés nem előzte meg a törvényjavaslatot sem a pedagógusokkal, sem a szülőkkel.

Fontos a törvényjavaslat benyújtásának időpontja?

hirdetés

Kiss Virág: A tanév végén jártunk. Az időpont erősen kifogásolható, hiszen a szülők, pedagógusok, gyerekek átléptek a nyári szünetbe, az információátadás akadozni kezdett a változtatásokkal kapcsolatban - pedig

a módosítás mindannyiunkat érinteni fogja. A szülők azt fogják megtapasztalni, hogy ezekkel a módosításokkal gyakorlatilag tovább szűkül saját döntési szabadságuk gyermekük nevelését illetően.

Ez mit jelent?

Kiss Virág: Kezdjük a kicsikkel. Az óvodásuk szülei számára az új törvényben az az előírás, hogy immár csak a gyermek négyéves koráig kérhetnek felmentést óvodai nevelés alól. Korábban ez ötéves korig volt elhúzható. Ha tehát egy szülőnek lehetősége van arra, hogy gyermekével otthon maradjon, ezt csak a gyerkőc négyéves koráig teheti meg. Ezirányú kérelmét az Oktatási Hivatal bírálja el. A szülő jogorvoslati kérelemmel fordulhat ugyan bírósághoz, de az csak az eljárási hibákra hivatkozva dobhatja vissza a hivatal döntését. Vagyis a döntés tartalmi részével szemben nem lesz jogorvoslati lehetősége a szülőnek. Ráadásul, amíg az ügymenet tart, a gyereknek már akkor is be kell járnia az óvodába.

A törvénymódosítás leginkább az iskolákat, iskolákat érinti. Mi változik?

Kiss Virág: Bizony, ez már a szélesebb szülői kört érinti, ugyanis változtak a kötelező iskolába lépéssel kapcsolatos jogszabályok. A tankötelezettség törvény által megatározott ideje mostantól alapértelmezetten az az év, amelynek augusztus 31. napjáig a gyermek betölti a hatodik életévét. Iskolahalasztáshoz (amikor a gyermek nem hat, hanem inkább hét évesen kezdte az iskolát) korábban elegendő volt az óvodapedagógus véleménye, hiszen ő ismerte a legjobban a gyermeket, nap mint nap vele volt az intézményben és szakmailag is kompetensnek számít annak eldöntésében, iskolaérett-e.

Ennek mostantól vége. A továbbiakban szintén az Oktatási Hivatal fog dönteni arról, maradhat-e még az óvodában a gyermek.

A döntés ellen fellebbezni közigazgatási bíróságon lehet - eljárási hibára hivatkozva. A döntésre 45 nap áll a bíróság rendelkezésére, és megszületéséig nincs felmentés, tehát be kell járni az iskolába. A bíróság itt sem változtathatja meg az Oktatási Hivatal döntését.

A módosítás hatására óriási tumultus várható 2020-ban, amikor is a 2020/2021-es tanévben egyszerre fognak iskolába menni azok a gyerekek, akik betöltötték a 6. életévüket, illetve azok, akik most, a 2018/2019-es évben töltik a hatot, de még egy évig óvodában maradnak. Kérdés, hogy vajon fel vannak-e erre készülve az intézmények?

Rengeteg iskola szűnt meg, egynémely intézmény pedagógushiánnyal küzd, máshol konganak a tantermek a kihasználatlanságtól. Ez saját tapasztalat, de térjünk rá a magántanulói státusz megszüntetésére:

Kiss Virág: Mintegy tízezer családot érint a magántanulóság eltörlése. A magántanuló gyerekekkel kapcsolatban sok tévképzet él az emberek fejében, talán a legfontosabb, amit hangsúlyozni kell, hogy itt ne egy homogén csoportra gondoljunk. A szülők és családok számtalan ok és élethelyzet miatt választják a magántanulóságot. Kik tartoznak ide?

Többek között a tartósan beteg vagy mozgásképtelen gyermekek, a külföldön élők, élsportoló gyermekek, sajátos nevelési igényű gyermekek, magatartászavarral, tanulási problémákkal küszködő gyermekek, pszichológiai természetű problémákkal küszködők, nyelvi hátránnyal küszködők, beilleszkedési nehézségekkel küszködő gyermekek, de azok is, akiknek a lakóhelyéről nehezen vagy nem megoldható a mindennapos iskolába járás.

A törvénymódosítás értelmében tehát megszűnik a magántanulóság, méghozzá már 2019. szeptember 1-jén! Helyét az ún. egyéni munkarend veszi át, amiről semmiféle információt nem tudnak egyelőre sem a szülők, sem az érinett gyermekek, sem az intézményvezetők. Holott szeptembertől már csak ezt lehet kérvényezni.

Eddig az intézményvezető dönthetett arról, ki kaphatja meg a magántanulói státuszt, az egyéni munkarendnél viszont szintén az Oktatási Hivatal lesz az elbíráló szerv, a már ismertetett metódus alapján.

Pár hét, és megkezdődik a tanév, és eddig nem sok érdemi információt kaptak a magántanulók szülei. Arról is csak hosszas levelezések után érkeztek az első információk, hogy augusztus 31-ig még kérvényezni lehet a magántanulói státuszt az intézményeknél, és az igazgatók ezt saját hatáskörükben megadhatják. A tapasztalat azonban sajnos azt mutatja, hogy ezzel

a jogukkal nem mernek sokan élni, emiatt a szülők kétségbeesetten keresnek a nyári szünetben olyan intézményt, amely befogadná őket.

Hol tudunk tájékozódni a változásokról?

Kiss Virág: Augusztus elején végre megjelent egy hivatalos állásfoglalás is az okatatas.hu oldalon. Hogy miként lehet kérvényezni szeptembertől az egyéni munkarendet, vagy hogy milyen kritériumok alapján dönt az OH a magántanulóságról, egyelőre homály fedi.

A magántanulóság szigorításának egyébként az volt a kormányzati kommunikációja, hogy sok visszaélés történt vele. Az intézmények a kezelhetetlen, ilyen-olyan problémákkal küszködő gyermekeket mintegy belekényszerítették a magántanulóságba, hiszen eszköztelenek voltak. Most ezeket a gyerekeket akarják visszaültetni az iskolapadba, vagyis az osztályközösségek jó eséllyel fognak találkozni egy-egy olyan gyermekkel, akinek integrációjához, fejlesztéséhez égetően szükség lesz a megfelelő szakemberre (gyógypedagógusra, fejlesztő pedagógusra).

Kérdés, hogy szeptember 2-án rendelkezésre állnak-e ezek a szakemberek, vagy a pedagógusoknak kell ezt a feladatot is ellátniuk. És további kérdéseket vet fel, hogy az egyébként is nagy létszámú osztályközösségekben megtalálják-e a helyüket ezek a gyerekek, ha nem kapnak megfelelő segítséget.

Egy biztos: mindez többletmunkát és feladatot fog róni az oktatásban dolgozókra.

A magántanulóság megszüntetésével természetesen a szülők jogai is csorbulnak. Bármikor, bármelyikünk életében történhet olyan változás, ami miatt a gyermek magántanulóvá válása elkerülhetetlen. Erre most igencsak szűkre szabottak lettek a lehetőségeink. A szülő alapvető joga kell, hogy legyen, hogy gyermeke számára eldönthesse, milye oktatási-nevelési módszert, intézményt szeretne választani. A magántanulóság megszüntetésével ezt a jogot csorbítják.

Hogyan működnek tovább az alternatív iskolák?

Kiss Virág: A fenti jog sérül az alternatív iskolák - kvázi - beszántásával is, hiszen a törvény értelmében csak 30%-kal lehet eltérni a NAT-tól. Ezzel a szabállyal pedig épp az alternatív iskolák alternatív mivoltát veszik el. Ha valamennyi iskola egy menetrend alapján dolgozik, akkor elvárt sablonok mentén oktatják majd az egyformának szánt gyerekeket. Akik alapból nem egyformák, hiszen mindenki más és más személyiség, élettörténet, családi háttér, tudás, érdeklődési kör és megismételhetetlenség. Nem húzható rá egyféle rendszer az összes gyerekre. Ezt jó lenne végre megérteni!

A szülő ismeri a gyermekét, miért csorbítják újra és újra azt a jogát, hogy ő dönthesse el, hogy mi lenne a legjobb a gyermekének? Miért az állam akarja ezt meghatározni?

Igen, vannak olyan gyermekek, akiknek erre a szülei nem képesek, és ahol valóban szükséges az, hogy a közoktatás berkein belül megkapjon egy minimumot a gyermek, mert otthon ez nem történik meg. De ne öntsük már ki a fürdővízzel az össze gyermeket! Ne vegyük egy kalap alá az összes családot! Akinek megvan a lehetősége, tudása, felelőssége arra, hogy a gyermeke oktatásában vagy oktatásának kiválasztásában kompetens szülőként részt tud és akar venni, az hadd tegye meg. Egyelőre épp ezt a dolgot veszi el a módosítás.

És sok egyebet is…

A törvénymódosítás értelmében megszűnik ugyanis a szabad tankönyvválasztás joga, az intézményvezetők kiválasztásakor semmiféle véleményezésnek nem lesz helye, továbbá jóval egyszerűbbé válik az intézményvezetők visszahívása is.

Vagyis épp azok nem szólhatnak bele ezekbe a döntésekbe, akik az oktatási rendszer legfontosabb résztvevői: a pedagógus, a szülő és a gyermek. Úgy tűnik, ők ebben a történetben csak díszletek.

Konkrétan te milyen lépéseket tettél, hogy egyelőre ne boruljon szanaszét az eddigi rutin a gyermekednél?

Kiss Virág: Nálunk az történt, hogy kérvényeztük a magántanulói státuszt egy iskolában, ahol nyitottan fogadták az ügyünket. Bízunk benne, hogy nem lesz akadálya annak, hogy megkapjuk. Ez esetben Bence még egy évig magántanuló lehet. Az Oktatási Hivatal minden - most még magántanulói státuszban lévő - gyermek ügyét egyenként felülbírálja, és 2020-ig eldönti, hogy átkerülhet-e az egyéni munkarendbe.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
hajtovadaszat.jpeg

„Gusztustalan vagy, és az egész generációd is!” – neked is szólt már be nyugdíjas egy járművön utazva?

Kinek kell felállnia, kit illetnek meg a helyek, ki nem tisztel kit? Hogyan reagáljunk, ha leüvöltik a fejünket a villamoson? 110 fiatal mesélt nekünk ezzel kapcsolatos élményeiről.
Gubán Mária; címkép: Unsplash - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Ezúton szeretném megjegyezni, hogy nekem is van nagymamám, továbbá még sok idős embert ismerek, akik feltétlen szimpátiámat élvezik. Sosem lennék tiszteletlen senkivel, aki nem teszi indokolttá a saját viselkedésével. A következő cikk és kutatás humorosan, de tanulságosan szeretne megközelíteni egy igenis létező társadalmi jelenséget, és elindítani egy folyamatot, hogy ennek véget vessünk.

„Nemcsak rusnya vagy, hanem ostoba is! (...) Látsz még mást, aki felrakja a lábát? (...) Az ilyen dögök, mint te nem érdemelnek rendes hangnemet. Rosszul vagyok az ilyenektől! (...) Igen, ocsmány vagy!”

Szakítja félbe a könyvem a jól szituált nyolcvanas hölgy. Először fel sem fogom, hogy hozzám beszél, mert csak maga elé szórja szitkait.

Most már csak azért sem veszem le a lábam - arról a részről, amihez emberi test még sosem ért - pont jól alátámasztja a könyvemet, de azt azért elmondom neki, hogy elég szégyenletes, ahogy viselkedik.

Gúnyosan mosolyog rám végig. Elégedetten pislog masszív kötőanyagtól terhes szempilláival, most aztán jól megsemmisített.

hirdetés

Rettenetesen érzem magam hazafelé, felhívom a legjobb barátom. Ő elmeséli, hogy vele is történt hasonló. Akkor egy idős hölgy elhordta mindennek, mert nem adja át a helyét egy apukának és kisgyerekének. Az apuka persze később is udvariasan visszautasította a felajánlott helyet. Mikor fáradt legjobb barátom a saját megállójához ért, és le akart szállni, már a peronról rángatta vissza a törékeny hölgy, hogy búcsúzóul még közölje vele, mennyire gusztustalan ő is meg az egész generációja.

Megfogalmazódott a fejemben, hogyha egy jelenség rövid időn belül, eltérő helyeken és szereplőkkel kétszer is megismétlődik, akkor van rá esély, hogy az esetek gyakorisága ennél sokkal nagyobb. Ezért egy – tudományos igény nélküli – kutatásba kezdtem, hogy felgöngyölítsem, vajon igazam van-e, és tényleg meglepő méreteket ölt az idősek tömegközlekedési eszközökön elkövetett, fiatalokat célzó ámokfutása. Az eredmény döbbenetes.

Két hét alatt 110 ember válaszát sikerült összegyűjtenem. Hirtelen mindenkinek volt egy sztorija, amit olyan rég tartogatott, hogy most muszáj volt megosztania.

A jelenség maga

A válaszoló fiatalok 90%-át vegzálta már időskorú személy tömegközlekedési eszközön. Legalább felüket nem csak egyszer. Az atrocitások legfőbb helyszíne a busz, itt történik az esetek több, mint fele. A villamos a második leggyakoribb csatatér. Ennek oka lehet, hogy a busz sokkal labilisabb közlekedési eszköz, sokkal kiszolgáltatottabb az útviszonyoknak, így ott létfontosságú lehet ülőhelyhez jutni, a túlélésért folytatott küzdelemben pedig az eszköztárak is bővülnek.

Aki nem élt még át hasonlót, valószínűleg felhördül – mi ez a hülyeség? Kit érdekel, miért kell foglalkozni ezzel, miért nem lehet csak a másik irányba fordulni, ráhagyni? A helyzet nem ilyen egyszerű. A válaszadók 30%-a kifejezetten szörnyen érezte magát egy ilyen harmadik típusú találkozás után, 26%-ukat valamennyire felkavarta, és csak 15% volt képes teljesen elengedni. És valljuk be, senkinek nem esne jól munkába igyekvés vagy egy fárasztó nap után haza döcögés közben, vagy úgy egyébként soha, ha minden előzmény nélkül, minősíthetetlen stílusban leüvöltik a fejét.

De nézzük a konkrét eseteket!

„Az az én helyem!”

A nyugdíjas – feng shui értelmében találhatók a tömegközlekedési eszközön olyan pontok, melyek megfelelőbbek az ülésre, mint mások. Több válaszadóval megesett már, hogy a busz tucatnyi szabad helye közül a bizonyos leülni vágyónak pont az kellett volna, amin épp az áldozat ült.

Általában az sem okoz gondot, ha az ülő lába feltűnően be van gipszelve, fáslizva, de még a várandós nők is megkapják a kellemetlen konkurenciának járó megvető pillantásokat. Gyakori érv az „ez az én helyem!” és az „én mindig itt ülök!”. Ha a kiszemelt ilyenkor nem adja fel rögtön a helyét, és az elveit, akár félórás mantrát is vonhat a fejére. Előszeretettel hangoztatott sérelmek a „ribanc”, a „kurva” és a „buzi” is, a címzett társadalmi nemétől függően. A repertoár az utóbbi idők közéleti hatásaira bővült.

A „migráns”, a „zsidó” és a „libsi” is felkerült a gyakran ismételt szidalmak listájára. Az idősek és fiatalok harca tehát egyértelműen áthelyeződött a politikai térbe.

Az igazán elszántak nem riadnak vissza a fizikai kontaktustól sem. „Rám dobta a mellettem lévő ülésről a táskámat, majd levágta magát mellém. Ezután egész úton panaszkodott, hogy hogy képzelem én ezt, ő egész életében focizott, és tönkrement a térde...” Idézi fel az egyik fiatal interjúalanyom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nemzeti-alaptanterv-arany-janos-walesi-bardok-tanar-1000x666.jpg

„A walesi bárd az, amivel a húst daraboljuk?” – ilyen volt irodalomórát tartani hatodikban

'Amikor megkérdeztem tőlük: ti képesek lennétek meghalni azért, amit nagyon szerettek? – na, csak akkor lett néma csend.' Egy tanár beszámolója a NAT-tól és a valóságról.
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

A napokban elém került az új Nemzeti Alaptanterv sok vitát kiváltó, irodalommal foglalkozó része. Egykori tanárként (pár hónapja hagytam ott a pályát) végigfutottam az írók, költők listáján, akiket ugye meg kéne tanítani a 12-ik évfolyamig. 126 (százhuszonhat) szerzőről beszélünk. A szám már önmagában elborzaszt minden érző szívű – és egyáltalán, gondolkodó – embert, de én most nem erről szeretnék beszélni.

Inkább elmesélek EGYETLEN irodalomórát. Én tartottam, helyettesítő tanárként, egy húsz fős, hatodikos osztálynak, egy minden szempontól sikeresnek számító, jó nevű, budapesti általános iskolában.

A kollégám, aki helyett bementem, lelkiismeretes, nyomtatott óravázlatot hagyott nekem. Arany János: A walesi bárdok. Bár van magyar szakos diplomám, addig főként angolt tanítottam, irodalmat keveset. Tehát viszonylag "szűz kézzel" nyúltam a témához. Miközben az órára készültem, és magam is többször átrágtam a híres, egyébként gyönyörű balladát, először az döbbentett meg, hogy pedagógiai szemszögből milyen elképesztően nehéz.

"Mit keres ez a vers tizenkét éves gyerekek tananyagában? Még gimiben is csak csínján merném bedobni" – töprengtem. És a vers szövegére és értelmezésére van összesen negyvenöt percem???"

De mit volt mit tenni, ez volt a feladat, bementem. Az osztályteremben húsz hatodikos tombolt, ez volt az ötödik órájuk aznap. Hárman a pad tetején ugráltak, ketten egy mobiltelefonért verekedtek a terem közepén. Bár én újdonságnak számítottam, így is körülbelül hét-nyolc perc, könyörgéssel fűszerezett ordítozásba telt, amíg egyáltalán leültek valahova, és úgy-ahogy elkezdtek figyelni.

hirdetés

Bár a kiabálástól reszelt a torkom, hangosan felolvastam nekik a vers címét, és fel is írtam a táblára. Kérdeztem, hogy a "walesi" és a "bárdok" szavak közül melyiket nem értik. Rázták a fejüket: egyiket sem. Egy cingár kissrác lelkesen kikalimpált a padból: "A bárd az a balta-féle, amivel a húst daraboljuk, nem?" Iszonyatos röhögés, hogy akkor most baltás gyilkosokról fogunk tanulni (volt, aki a Fűrész című horrorfilmet kezdte fennhangon mesélni). Megint öt perc fegyelmezés, két pad között átrepült egy tolltartó, odamenni, elvenni, ki volt, ha még egyszer előfordul, mindkettőnek szaktanári beírás, stb. stb. stb.

Az újra beállt – viszonylagos – csendben elmagyaráztam nekik, hogy a "bárd" dalnokot jelent. Aztán az is, hogy dalnok mit jelent, mert nem értették. Aztán megnéztük együtt a falon lógó, nagy Európa-térképen, hogy hol van Wales.

Az órából ekkor már TIZENHÉT perc telt el, és még mindig csak a címnél tartottunk.

Ezután arra kértem őket, hogy versszakonként olvassák fel a balladát. Én választottam ki az első felolvasót, aki, miután végzett a versszakkal, hangosan átadhatta a szót egy osztálytársának. Na most: A walesi bárdok egy hosszú vers. Harmincegy versszak. A Youtube-on megnéztem róla egy felvételt (még korábban), Sinkovits Imre előadásában. Csaknem öt és fél perc alatt mondta el.

Ezt az öt és fél percet a tizenkét éves gyerekek körülbelül tíz perc alatt tudták összehozni. És nem azért, mert nem igyekeztek. Bár volt némi háttérzaj, figyeltek az éppen fennhangon olvasó osztálytársukra. De, mint említettem, a szöveg NEHÉZ. Olyan szavak vannak benne, mint "tereh" (teher), "ajtó megől", (mögül), "tallóz" (keresgél), "kobzán" (a koboz nevű hangszerén). Ezeket egy ekkora gyerek nem érti. Megkockáztatom, sok felnőtt sem. Beleakadt a nyelvük, természetesen kisegítettem őket, felírtam a szavakat a táblára, elmagyaráztam a jelentésüket.

A lényeg az, hogy mire a végére értünk, a tanórából fél óra odavolt. És amikor visszakérdeztem: "Ki értette, hogy miről szól ez a vers?", teljes tanácstalanság volt a válasz. És én nem tudom hibáztatni őket. Mert egyszeri olvasás után nincs olyan csodagyerek, aki ezt a verset megértené.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
75402139_546545232580659_474519119417311232_o.jpg

„Én már megkaptam, hogy olaszliszkai gyilkos vagyok” – Bogdán László az új nemzeti konzultációról

Cserdi polgármestere szerint minden szegregáció káros, és egy cigány ember ugyanúgy szeretheti a hazáját, mint Vona Gábor.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. február 23.


hirdetés

Bogdán László, Cserdi polgármestere a legismertebb cigány közszereplők egyike. Híres markáns kiállásáról, szókimondó fogalmazásáról. Most arra kértük, mondja el véleményét a gyöngyöspatai eseményekről és az emiatt (is) meghirdetett nemzeti konzultációról.

- A bíróság kártérítést ítélt meg a gyöngyöspatai gyerekeknek a szegregált oktatás miatt. Ezzel a kormány nem ért egyet, a kártérítést oktatás formájában akarja kifizetni nekik, sőt, most nemzeti konzultációt indít a témáról. Ön hogy látja ezt a történetet?

- Azt gondolom, itt nem az a kérdés, hogy a bíróság ítélete helytálló vagy nem helytálló. Egy normális országban egy államférfi nem áll ki, és nem beszél hülyeséget. Főleg ebben az érzékeny témában. A cigánykérdés az elmúlt 30 éve Magyarország egyik legkritikusabb szégyenfoltja.

Hozzáteszem, hogy nem vitaindítónak szánom a véleményemet. Én mindig annak mondom el a gondolataimat, aki elfogadja, aki hajlandó azt megfontolni. Nekem soha nincsenek ellenfeleim vagy ellenségeim. Én mindig tisztelem azt, akivel beszélnem kell, nem képzelem azt, hogy én vagyok a világ közepe. Nekem nyugodtan azt is megmondhatja bárki, ha egy cigánnyal baj van.

Igen, a cigánnyal is van baj, de a cigány semmivel sem deviánsabb a többségi társadalom tagjainál.

hirdetés

- Magáról a szegregált oktatásról mi a véleménye?

- Minden szegregáció káros. Akkor jövő héten kizárólag a kékszeműeket nem szabad beengedni az iskolába? Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha a kevésbé okos gyerekeket, a rosszabb mozgás-koordinációjúakat, a fekete hajúakat, a körömágy-gyulladásosokat, a pattanásos homlokúakat külön iskolába járatjuk. Sok minden miatt lehetne embereket szegregálni. Mégis csak egyedül a cigányok esetében jut eszünkbe ez a megoldás. Így nem lehet a tehetséges cigány fiatalokat meggyőzni arról, hogy érdemes tanulni. Hogy érdemes jól viselkedni, mert akkor be fognak engedni a szórakozóhelyre. Nem feltételezik, hogy te lopni fogsz. Szomorú ez a helyzet, ami most uralkodik a közbeszédben.

A többségi társadalomban él egy kép, hogy a cigány élhetetlen népcsoport. Kizsákmányoló, semmirekellő, lapáttámasztó világbajnok, egy bűnöző fajta. Ezek a képek sokszorozódnak meg, ezek a képek jönnek felszínre. Versenyeztetünk embereket.

Az élet nem az olimpia, hogy össze kelljen mérni a tudást a nemtudással, a szépséget a nem szépséggel, a tehetséget a tehetségtelenséggel, az emberi jóságot az emberi gyarlósággal.

A nyugatnak megvolt az lehetősége, hogy találkozott mindenféle nációval, és a hosszú évtizedek, évszázadok alatt volt idejük ezeket a nációkat elfogadni. Vagy nézzük Amerikát, a jöttmentek országát, ahová a világ minden tájegységéről özönlöttek az emberek, és mégis együtt tudnak élni. Fekete elnöke volt az országnak.

A mi országunknak mégsem voltak olyan miniszterelnökei, aki kiálltak volna, hogy azt mondják, ne tovább! Nem mutogathatunk bűnbakokra!

- Kívülről nézve úgy tűnik, a cigányság sem egy egységes halmaz. Például találkoztam olyan cigány emberrel, aki önérzetesen mondta, hogy ő rumungró, magyar cigány, és sajnálkozását fejezte ki, hogy a médiában inkább a lováriak jelennek meg.

- Ezek olyan emberek, akiknek nem elég a tányér, hanem meg akarják beszélni, hogy lapostányér, mélytányér, kistányér... A cigányság megítélése Magyarországon egységesen nagyon gonosz. Tíz magyarból kilenc arra vár, hogy a cigány eltűnjön az országból. Nem értem azokat a cigányokat, akik kikérik magunknak, hogy ők nem lovárik, vagy nem rumungrók, vagy nem beások. Magyarországon a megítélésedet nem az fogja javítani, hogy milyen típusú cigány vagy, hanem hogy milyen ember vagy. Mit adsz az országnak?

Azt gondolja magáról a magyar nemzet, hogy ő Európa csúcsa. Mégis, ha meglát egy négert vagy cigányt, a sárga földig mocskolja. A tévében már olyan szintű kérdéseket feszegetnek, hogy lehet-e együtt élni a romákkal.

Nagyon szomorú, ami jelenleg uralkodik a közgondolkodásban. Nagyon keserű és szomorú.

Ott tartok, hogy úgy érzem, a többségi társadalom nem gondol rám emberként.

Félre ne értsenek az olvasók, és ön se, szó nincs arról, hogy én egy büdös, „köcsög” celeb vagyok, aki megengedheti magának, hogy így meg úgy beszéljek, és polgárpukkasztó gondolatokkal terheljem az országot.

Egy dolgot szeretnék: Hogy ne legyen ilyen mérhetetlenül nagy a cigánygyűlölet. Minket is süt a nap, minket is dermeszt a fagy, minket is ver az eső, minket is tép a szél – mégsem értjük egymást.

Ha azt nézzük, mi zajlik a világban – a törökök és a kurdok, a spanyolok és a baszkok, az oroszok és a csecsenek között –, akkor nem lehet azt mondani, hogy a cigányságot még jobban spektrumra kéne venni és azt mondani, hogy a beások korrektek, a kolompárok csibészek, lehet, hogy a rumungrók azok tanultak, lehet, hogy a muzsikus cigányok azok a világ közepe. Nem lehet így címkézni. Van egy népcsoport. A világon 15 millió cigány él. Nincs háttérországunk, nincs, aki mellénk álljon.

Ha én lennék a miniszterelnöke ennek az országnak, akkor bezáratnám az összes állatkertet. Érdemes elgondolkozni, hogy mit üzenek ezzel.

Soha egy állatot nem kérdeztek meg, hogy te kívánsz-e itt lenni velünk. Soha nem kérdezték meg a cigányokat az ötvenes évektől máig, hogy akartok-e jobb helyzetet. Kimaradtunk a földosztásból. Kimaradtunk a privatizációból.

Mi lettünk Magyarországon a mutogatható, olykor-olykor jól kitüremkedő kezdeményezések médiapöcsei.

Nem az kell, hogy engem, Bogdán Lacit dicsérjenek. Erre nincs szükség. Arra volna igény, hogy fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van. Cserdinek ez a feladat jutott, hogy erről beszéljen.

Egy biztos: nem adjuk fel a harcot. 1-1,2 millió cigány él az országban. Ebből 350-400 ezer nem azért él mélyszegénységben, mert ő ott akar kikötni. Csak gondolják végig, miért akarna egy cigány rosszat magának, miért akarna rosszat egy magyarnak?

Mi nem mondjuk senki magyarnak, hogy móri mészáros vagy te is. Én már megkaptam, hogy olaszliszkai gyilkos vagyok.

Magyarország nem fekete vagy fehér. Attól szép ez a nemzet, hogy sokszínű. Legyen már színvak ez az ország, és értse meg, hogy nem fogok eltűnni egyik napról a másikra 1,2 millió társammal.

- A közelmúltban Raoul Wallenberg-díjban részesült. Ez talán mégis azt jelzi, hogy azért van szándék a közeledésre.

- Raul Wallenberg-díjat kapni cigányként hatalmas kitüntetés. Ezek a díjak még nagyobb felelősséget tesznek a vállamra, hogy még nagyobb tisztelettel legyek másokkal szemben. Még jobban meghajoljak a szegénység előtt és a nemzet előtt.

- Az vitathatatlan, hogy ma Magyarországon ön az egyik legismertebb roma közszereplő. A sok interjú mellett újabban előadásokat is tart a Tudományos Stand Up sorozatban, olyan nevek mellett, mint Al Ghaoui Hesna, Mérő László, Lang András vagy Szendi Gábor. Miről szólnak ezek az előadások?

- Szerencsés vagyok, hogy ehhez a klubhoz tartozhatok. A felsorolt neveket mind tisztelem és nagyra értékelem.

Nagyon nehéz munka két órán keresztül több száz embert ébren tartani, és olyan aspektusból megmutatni a cigányságot és az együttélés lehetőségeit, amely nem hazugságra épül. Ami nem arra épül, hogy „én hallottam, én gondoltam, nekem mondták.”

Az előadásaim inkább a humanizmusról, az emberközpontúságról szólnak. Meg akarjuk mutatni, hogy nem vagyunk rosszak, nem vagyunk deviánsak.

Én, Bogdán Laci, mint cigányember, ugyanúgy szerethetem a hazámat, mint Vona Gábor. És nem kell hozzá árpádsávos zászlóval felvonulnom, nem kell a kokárdát a mellkasomba szurkálnom. Nem kell mindenféle hungarista és nacionalista logókkal alátámasztani az igazamat.

Hanem egyszerűen csak annyit kérdezek öntől:

Szerethetem a hazámat úgy, ahogy a hazám engem nem szeret?

Bogdán László előadásai

március 10. Szeged, Szent Györgyi Albert Agóra

március 19. Debrecen, Debreceni Művelődési Központ

március 31. Miskolc, MÜHA Művészetek Háza

április 1. Budapest, Kult13.hu

április 2. Tatabánya, A Vértes Agórája

április 24. Veszprém, Agóra Veszprém Kulturális Központ

május 12. Kecskemét, Hírös Agóra Kulturális Központ

május 14. Győr, Richter Terem

október 7. Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ

november 17. Nyíregyháza, Váci Mihály Kulturális Központ

További információk itt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
hand-1832921_1280-1000x667.jpg

„Fröcsög a vér. Azt hitted, nem merem megtenni” – hiába hagyta el, volt partnere folyamatosan zaklatja Brigit, és senki nem segít

A férfi a szakítás óta folyamatosan zaklatja Brigit. Ez nem csak telefonhívásokban vagy üzenetekben merül ki, többször megjelent a lány otthonánál is.
K. U. D. - szmo.hu
2020. február 02.


hirdetés

"Fröcsög a vér. Azt hitted, nem merem megtenni. Fröcsögjön a vér. Mindjárt megyek le hozzád. Most indulok" – ez csak egy azok közül az üzenetek közül, amiket Brigi kapott a volt partnerétől.

A férfi a szakítás óta folyamatosan zaklatja. Ez nem csak telefonhívásokban vagy üzenetekben merül ki, többször megjelent a lány otthonánál is.

Brigi januárban megszerezte a távolságtartási kérelmet, amely szerint sem közvetve, sem közvetlenül nem kereshetné a férfi – nevezzük Tamásnak – a lányt. Ennek ellenére még mindig érkeznek a fenyegető üzenetek.

Persze az egész nem így kezdődött. Brigi elmondása szerint nagy szerelem volt az övék. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, Brigi Tamás húgával járt iskolába. Négy évvel ezelőtt találkoztak, beszélgetni kezdtek, a fiú randira hívta. Találkozgattak, összejöttek, idővel össze is költöztek.

"Sokáig nem láttam tisztán. Szerettem. Utólag végiggondolva viszont voltak figyelmeztető jelek" – mondja a 28 éves lány.

hirdetés

Tamás az összeköltözés után szóvá tette, hogy miért dolgozik Brigi, hiszen megtehetné, hogy otthon maradjon, neki van annyi pénze, hogy gondoskodjon róla. Többször megjegyezte azt is, hogy szerinte Brigi túl sok időt tölt a szüleinél.

Brigi azonban nem foglalkozott ezzel. Aztán egy egészségügyi probléma miatt néhány hónapig nem dolgozott. Szüksége volt egy új táskára, de Tamás megjegyzést tett, ugyan minek neki új táska, és amúgy is, miért tízezer forintos darabot szeretne, ha amúgy sem dolgozik.

Brigi nem tulajdonított nagy jelentőséget az egésznek. Aztán az apukája agyvérzést kapott és lebénult.

"Az időm nagy részét a kórházban töltöttem, ez pedig nem tetszett neki. Egyik este hazamentem, otthon volt, ittas állapotban, nekem esett, hogy miért voltam távol ilyen sokáig. Nagy vita veszekedés volt, kifordult önmagából, és pedig összepakoltam, és hazamentem a szüleim házába"

– meséli. Tamás persze utánament, fogadkozott, hogy megváltozik, bocsánatot kért. Brigi visszament hozzá.

"Előttem soha nem ivott. Korábban nem láttam részegnek, nem merült fel bennem, hogy gondja van az ivással" – mondja. Idővel azonban ez egyértelmű lett. Alkohol, gyógyszerek, drogok, a mindennapok részévé váltak. Hol szakítottak, hol újra összejöttek, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat volt.

"Két éve elhagytam. Megjelent a házunknál egy gumilövedékes fegyverrel és megfenyegetett, hogy végez velem és a családommal. Egy ismerős lépett közbe, lefegyverezte a volt barátomat, és a rendőrség kiérkezéséig feltartotta őt"

– meséli Brigi, hozzátéve, az esetről emlékei szerint jegyzőkönyv nem is készült. A történtek után Brigi félt, úgyhogy visszament a férfihoz.

"Féltettem a családomat. Úgy gondoltam, nincs más választásom, így megpróbálok rá hatni, talán meg tudom változtatni" – mondta. Nem költözött viszont vissza a férfihoz, a szüleinél lakott, de együtt voltak. Másfél év se veled, se nélküled kapcsolat után 2019. decemberében végleg szakított a férfivel.

"Tudatosan készültem rá. Tettem félre pénzt, felkészültem arra, hogy nem fog simán menni."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!