hirdetés
mikroszkop_laboratorium_unsplash.jpg

A koronavírus elpusztítja az agysejteket egy kutatás szerint

Egyelőre nem tudják, hogyan jut el az emberek agyáig a vírus, de egyértelműnek tűnik, hogy eljut.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash/CDC - szmo.hu
2020. szeptember 11.


hirdetés

Egy új kutatás kimutatta, hogyan támadja, majd öli meg az agysejteket a koronavírus, hogy végül még több másolatot készítsen magából, írja a Daily Mail. A tudósok szakértői véleményét még egyik tudományos lapban sem publikálták.

Megfigyeléseik szerint a koronavírus megtámadja az agysejteket, majd a szomszédos agysejtektől egyszerűen elszívja az oxigént, végül pedig elpusztítja őket. Eddig úgy tűnt, hogy nem a betegek agyára gyakorolt hatás végez a Covid-19-fertőzöttekkel, de a kutatók szerint a agysejtek fertőzése akár végzetes is lehet.

Dr. Akiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunológusa és csapata olyan agyi szövetkultúrákat (organoidokat) hozott létre, melyekkel könnyen modellezhetik a fertőzöttek agyának működését. Ezeket a laboratóriumban előállított miniagyakat egerek segítségével tanulmányozták, a végeredmény megdöbbentette a tudósokat.

Az organoidokban a fertőzésért felelős SARS-CoV-2 vírus nemcsak átvette a megtámadott agysejtek felett az irányítást, hanem nagy sebességbe kapcsolta a működésüket. Miközben a fertőzött sejtek azzal foglalkoznak, hogy a vírus újabb és újabb másolatát állítsák elő, a művelet során megmérgezik a környező ép sejteket is.

Ezek a sejtek végül lebontó, vagyis katabolikus üzemmódba kapcsolnak. A folyamat vége pedig oxigénhiány kialakulása az agy egyes részein, végeredményben pedig az érintett agysejtek elpusztulása.

hirdetés

Egy másik tanulmány szerint a koronavírus-fertőzöttek harmadánál lépnek fel neurológiai tünetek is. A betegségben elhunyt emberek boncolása során kiderült, hogy egyeseknél az agyduzzadás veszélyes formájára utaló jeleket tapasztaltak az orvosok. Ezeknél az áldozatoknál ugyancsak megfigyelhető volt a szokatlan mennyiségű elhalt agysejt.

A két, egymástól független kutatás alapján egyértelműnek tűnik, hogy a koronavírus eljut a fertőzöttek agyába, már csak az a kérdés, hogyan, és mit lehet tenni ez ellen.

Ugyanakkor egy szerdán közzétett tanulmány szerint egy fertőzött agy-gerincvelői folyadékában antitestekre bukkantak. A kísérletek során kiderült, hogy az immunfehérjék sikeresen blokkolták laboratóriumi körülmények között a felnőtt agyak megfertőződését. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a fejlesztés alatt álló oltóanyag képes lehet az agyat is megvédeni a koronavírus ellen.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Feltalálták az „élő” koporsót Hollandiában, már meg is volt az első temetés

Az új technológiának köszönhetően a koporsó 4-6 hét alatt lebomlik, szemben a fakoporsók nagyjából 10 éves időtartamával.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

A világon először temettek el élő koporsóban valakit Hollandiában, írja az Inhabitat. A szertartáson az elhunytat a Loop nevű startup Living Cocoon (magyarul: élő bevonat) nevű koporsójában helyezték örök nyugalomra.

A környezetbarát koporsót micéliumból készítik, vagyis azokból a gombafonalakból, melyek a talaj behálózásáért felelősek. Az "élő" koporsók jóval világosabbak a hagyományos társaiknál, ráadásul belül egy vékony moharétegre helyezik az elhunytat.

A technológiának köszönhetően a koporsó 4-6 hét alatt lebomlik, szemben a fakoporsók nagyjából 10 éves időtartamával. Így sokkal gyorsabban megkezdődhet a holttest komposztálódása is, a maradványok pedig jóval könnyebben és gyorsabban beépülnek a környező talajba. A teljes folyamat a feltaláló szerint 3 év alatt lezajlik.

Bob Hendrikx, a Loop alapítója nem vett részt az első Living Cocoon-temetésen, de még a szertartás előtt beszélt az elhunyt rokonával, aki elmondta: örül, hogy az anyukája a találmánynak köszönhetően gyorsabban visszatérhet a természetbe, és hamarosan örökre úgy élhet majd, mint egy fa.

A micélium-koporsó ára 1250 euró, vagyis 450 ezer forint.

hirdetés


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés

A kaliforniai erdőtűz ízelítő a jövőből: tömeges migráció indulhat el a klímaváltozás miatt Amerikában

A New York Times szerint az Egyesült Államokban most kezdenek ráébredni, az éghajlatváltozás ott is milliók életét változtathatja meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

A hőség, a szárazság és az ezekből adódó éhínség miatt nemsokára milliók kényszerülnek majd arra, hogy új otthont keressenek maguknak a világban. A globális felmelegedéssel összefüggő tömeges migrációtól eddig elsősorban az afrikai, közel-keleti, ázsiai régiókban tartottak. Az immár minden nyáron visszatérő, egyre hevesebb és egyre nagyobb kiterjedésű kaliforniai erdőtüzek azonban már az amerikaiakat is kezdik gondolkodóba ejteni.

A New York Times felidézi, hogy idén augusztus 17-én a Halál Völgyében 54,4 C fokot mértek – ez volt 1931 óta a legmagasabb regisztrált hőmérséklet – miközben több ezer villám csapott le a kaliforniai mezőkre és erdőkre, amelyeket öt éve tartó aszály is sújt.

Hamarosan egész Kalifornia lángba borult.

A következő két hétben 900 helyen gyúltak újabb és újabb tüzek, amelyek hatszor annyi földet égettek fel, mint a 2019-es erdőtüzek összesen, 100 ezer embert kényszerítve otthona elhagyására.

A New York Times szerzője, Abraham Lustgarten már korábban foglalkozott a klímaváltozás okozta migráció kérdésével. Bejárt olyan országokat, ahol megtapasztalhatta, hogyan menekülnek el az emberek a világ legszegényebb és legforróbb vidékeiről. Részt vett egy nagy számítógépes szimuláció megalkotásában is, amely a várható globális demográfiai változásokat elemzi. Most pedig azt írja, elkészült egy olyan térkép, ami az Egyesült Államokon belül várható klímamigrációt mutatja be.

hirdetés

Egy olyan jövőjét, amellyel eddig a tengerentúlon eddig nemigen akartak szembenézni.

A közgazdászok, demográfusok, klímakutatók, biztosítási szakemberek, építészek és várostervezők közreműködésével elkészült térkép a következő 30 év amerikai veszélyzónáira hívja fel figyelmet. Kiderül belőle, hogy 162 millió embernek – azaz az Államok lakossága csaknem felének – kell melegebb hőmérsékletekkel és kevesebb vízzel számolnia.

A változások különösen súlyosan érinthetnek 93 millió embert, és ha 2070-ig nem következik be számottevő változás a széndioxid-kibocsátásokban, legalább 4 millióan kerülhetnek elviselhetetlen körülmények közé.

Az évente ismétlődő tűzvészek 28 millió embert veszélyeztetnek majd, ugyanakkor 100 millió embernek – főleg a Mississippi medencéjében Louisianától Wisconsinig – olyan rendkívüli párás levegő jut, hogy ellehetetlenülhet a szabadtéri munka vagy a kinti sport.

A chicagói egyetemnek 2018-ban megjelent tanulmánya szerint a következő 45 évben minden tizenkettedik délen élő amerikai fog az ország északkeleti, nyugati részére költözni a klímaváltozás miatt. Ez pedig tovább szélesíti a szakadékot a gazdagok és a szegények között, valamint tovább gyorsítja és még kaotikusabbá teszi az urbanizációt.

1950-ben az amerikaiaknak kevesebb mint 65%-a élt városokban, 2050-ban viszont várhatóan alig 10% lesz azoknak az aránya, akik városokon kívül élnek.

A felduzzasztott városokban az alapszolgáltatások biztosítása is hatalmas kihívás lesz, az egyre élhetetlenebb tengerparti és a vidéki régiók egy része pedig a gazdasági összeomlás szélére kerülhet.

Akik anyagilag megengedhetik maguknak, elmenekülnek, az ott maradó szegények pedig nem számíthatnak többé a társadalom támogatására.

Atlanta sorsa lehet az egyik elrettentő példa. Georgia állam 5,8 millió lakosú fővárosába a becslések szerint 2100-ig több százezer klímamenekült érkezhet.

Atlantában már ma is nagyobbak a jövedelmi különbségek, mint bármelyik amerikai nagyvárosban. Minden tizedik háztartásban 10 ezer dollár alatti az évi jövedelem, és miközben a városközpont egyre gazdagabb lesz, a külvárosokban rendkívüli szegénység uralkodik.

A klímaváltozást ellensúlyozó intézkedések, a zöldövezetek létrehozása is csak a különbségeket erősítette, mert a szegényebb fekete családok kénytelenek voltak kiköltözni a megdrágult kerületekből.

Ez megosztottság pedig csak nőni fog, és a társadalmi fesztültség bármikor robbanásveszélyes helyzethez vezethet.

És akkor még nem is szóltunk a tengerszint emelkedésének fenyegetéséről, amely olyan nagyvárosokat érint majd, mint Boston, New York és Miami. Veszélybe kerülnek a városok infrastruktúrái, a tengeri sós víz beszivárgása például tönkre teheti az ivóvízhálózatokat.

Mathew Hauer, a floridai állami egyetem szociológusa szerint

legalább 13 millióan kényszerülnek majd az elárasztott partvidékekről elköltözni.

A New York Times emlékeztet rá, 1916 és 1970 között mindössze 6 millió fekete amerikai vándorolt Délről Északra, ez mégis alapjaiban változtatta meg az amerikai társadalmat a demográfiai arányoktól a munkaerőpiacon át a kultúráig. Ennek fényében egyelőre felmérhetetlen, hogy mit jelentene legalább kétszer ennyi ember migrációja az Államokon belül.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Fákból álló hatalmas fallal állítanák meg a sivatag terjeszkedését Afrikában

A Száhel-övezetben 8000 kilométer hosszan épülne meg a Nagy Zöld Fal.
Fotó: Great Green Wall - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

A klímaváltozás egyik legsúlyosabb következménye a hosszabban tartó aszály és egyre növekvő forróság okozta elsivatagosodás. Ez leginkább az afrikai Száhel-övezetben érhető tetten, amely vízszintes irányban húzódik végig a kontinensen, és amelyet északon a Szahara, délen pedig a szudáni szavanna határol. A marylandi egyetem közelmúltban közzétett tanulmánya szerint ebben a zónában a sivatag 1920 óta 10%-kal nőtt, ma már 8,6 millió km2-en terül el.

A Száhel-övezet már most kétségbeejtő helyzetét jól mutatja a Csád-tó állapota, amely hajdan Afrika negyedik legnagyobb tava volt. Az 1970-90-es évek alatt elveszítette területének 90%-át, és ezzel együtt élővilágát is.

Az éhínség, szegénység sújtotta lakosság így könnyedén került a dzsihádista Boko Haram fegyvereseinek befolyása alá. Kézzel fogható példa arra, hogy miként válik a környezeti válság társadalmi és humanitárius válsággá.

Ráadásul a Száhelben az átlaghőmérséklet sokkal gyorsabban emelkedik a globális átlagnál, miközben ma 228 milliós lakossága az előrejelzések szerint 2050-re megduplázódik.

Éppen ezért egyre sürgetőbbé válik a sivatag megállítását célzó, fákból álló fal, amelynek ötlete már az 1970-es években felmerült. Ebből lett az Afrikai Unióban a „Nagy Zöld Fal” terve, amelynek célja visszaadni a kontinens e hatalmas területének termékenységét.

hirdetés

A zöld fal 8000 km hosszú és 15 km-es széles lenne Szenegál és Dzsibuti között. A kezdeményezésben jelenleg 21 állam vesz részt, valamint számos nemzetközi szervezet, köztük az Európai Unió, a Világbank, a Fao, több kutató intézet és civil szervezet – írta a New Scientist

A Száhel-övezet 780 millió hektáron terül el, kétszer akkora, mint India. Ebből 166 millió hektárt, vagyis a terület 21%-át lehetne ismét élhetővé tenni a fák ültetésével. Erdők, mocsarak, megművelhető földek mellett emberi települések is létrejöhetnének. Mindez jelentősen hozzájárulna a Szahel-övezet élelmiszer-biztonságához és gazdasági jólétéhez.

Ehhez azonban a legfrissebb becslések szerint minden érintett országnak 40-130 millió dollárral kellene hozzájárulnia, ehhez pedig elengedhetetlen a nemzetközi pénzügyi segítség a különböző fejlesztési bankoktól a magánbefektetőkig.

„Szörnyű igazságtalanság, hogy a legnagyobb szenvedés a világ legszegényebb földműveseit sújtja. Nem követtek el semmit, hogy kiprovokálják a klímaváltozást, de, mivel életben maradásuk az esőtől függ, az első vonalban kerülnek szembe vele”

– olvasható a Bill & Melinda Gates Foundation jelentésében.

„Ezeknek a földműveseknek nincsenek meg az eszközeik arra, hogy alkalmazkodjanak a szárazsághoz és az áradásokhoz, vagy küzdjenek a járványok ellen, amelyek nyájaikat sújtják és az új élősködők ellen, amelyek felfalják a termésüket”.

Nem jutnak hozzá ellenálló magokhoz, hatékony trágyákhoz, de a hitelintézetek és a piac is zárva vannak előttük.

A rendkívüli szegénység következménye, hogy a Száhel-övezetben a legmagasabb a gyermekhaladóság az egész Földön.

Csádban egy nap alatt több gyermek hal meg, mint Finnországban egy év alatt.

A „Nagy Zöld Fal” a zászlóshajója az ENSZ tízéves programjának, amelynek célja a Föld ökorendszerének helyreállítása, a pusztulási folyamatok megfordítása, amely az utóbbi évtizedekben hirtelen felgyorsult a népességnövekedéssel, az iparosodással és természeti források féktelen fogyasztásával. A termőtalaj minőségének romlása legalább 3,2 milliárd embert sújt, az ökorendszereket ért kár évente eléri a globális GDP 10%-át. Mindezeket csak tovább súlyosbítja a klímaváltozás.

Ha minden a tervek szerint megy, a „Nagy Zöld Fal” 2030-ra már képes lesz lekötni 350 millió tonna szén-dioxidot az atmoszférából, és 10 millió munkahelyet teremt. Csakhogy ettől még fényévekre vagyunk.

Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete támogatásával az elmúlt öt évben 50 ezer hektárnyi terméketlen területet sikerült  visszahódítani, javítva ezzel több mint 400 falu egymillió lakosának életminőségét. E kísérlet során mintegy százféle őshonos fajtát telepítettek, mindenekelőtt gumifát, sivatagi datolyát, kesudiót és más olajos magvakat, amelyek a leghátrányosabb helyzetű falvaknak bevételi forrást is jelentenek.

Burkina Faso, Mali és Niger között eddig 2500 km-es zöld folyosót hoztak létre. A következő tíz évben azonban nagyon fel kell gyorsítani a munkálatokat: évente 3,6 milliárd dolláros befektetésre lenne szükség.

Közben már az is felmerült, hogy a „Nagy Zöld Fal” koncepciójával nagyvárosokat is megmenthetnének.

Qu Dongyu, a FAO főigazgatója a tavaly szeptemberi New York-i klímacsúcson figyelmeztetett arra, hogy ha a városok továbbra is az erdők és a zöld területek kárára terjeszkednek, akkor egyre sebezhetőbbek lesznek a szárazsággal, a homok- és porviharokkal, a hőhullámokkal, áradásokkal és pusztító erejű szelekkel szemben.

Stefano Boeri olasz építész egy olyan városi erdőhálózatot képzelt el 2030-ra, amely összekötné a Száhel-övezet, illetve Közép-Ázsia városait, összesen mintegy 500 ezer hektárnyi területen.

Boeri szerint az emberiség történetének új szakaszába lépünk, amelyben az erdők és a városok új szövetséget kötnek. „A fák és a bokrok már nem csupán dekorációk vagy védett területek, hanem városlakó milliók életének részei lesznek” – mondta az olasz mérnök.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-vakcina-teszteles-oroszorszag-mti-epa.jpg

Több mint 60 ezer önkéntes jelentkezett a koronavírus-vakcina tesztelésére Moszkvában

Több mint másfélszeres a túljelentkezés a Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakaszára. Eddig 700 embernek adták be a kipróbálás alatt álló oltást.
MTI, fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

A szükséges 40 ezer helyett több mint 60 ezer önkéntes jelentkezett Moszkvában a Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakaszára - jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere vasárnap a Rosszija 1 televízióban, miközben az új koronavírus-fertőzések száma tovább növekedett Oroszországban.

Szobjanyin szerint

a kipróbálás alatt álló védőoltást eddig 700 embernek adták be, akik valamennyien jól érzik magukat.

Mint mondta, többezren vannak túl a klinikai tesztben való részvételhez szükséges orvosi vizsgálaton.

A feltételesen augusztus 11-én bejegyzett vakcina gyártása az orosz egészségügyi tárca közlése szerint augusztus 15-én kezdődött meg. Az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet munkatársai a The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban a hétvégén válaszoltak a Szputnyik V-t ért bírálatoktóra.

hirdetés

Gyenyisz Logunov, az intézet kutatási igazgatóhelyettese és a többi társszerző megígérte, hogy a felmerült kételyek eloszlatásáért hozzáférhetővé teszik majd a kutatás egyes résztvevőinek leleteit.

"Szeretnénk aláhúzni, hogy a közölt adatokat kísérletek útján nyertük és duplán ellenőriztük"

- hangsúlyozták az orosz tudósok.

Kutatók egy 15 fős nemzetközi csoportja, élén Enrico Buccival, a philadelphiai Temple Egyetem docensével szeptember 7-én nyílt levet tett közzé, amelyben arról írtak, hogy "nagyon valószínűtlen" mintázatokat azonosítottak a tesztelések első és második szakaszának adataiban. A csoport tagjai hétfőn elküldték kifogásaikat és észrevételeiket a The Lancetnek.

A Szputnyik V kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) közleményt juttatott el a TASZSZ hírügynökséghez, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy Bucci a Resis elnevezésű cég tulajdonosa, amely tudományos publikációk szaklapokban való közlésének előkészítésével és a bennük foglalt adatok ellenőrzésével foglalkozik. Bucci publikációiból kiderült: kapcsolatban állhat konkurens többkutatóintézettel és kutatással foglalkozó gyógyszeripari vállalattal. A lehetséges összeférhetetlenséget a szakember a nyílt levélben nem, csak a The Lancet hivatalos kérésére tárta fel - tették hozzá.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!