hirdetés
reviczky-gyula-jaszai-mari.jpg

A kisemmizett író, akivel Jászai Mari is csak szórakozott

Reviczky Gyula a 19. század elismert művésze volt, olyan szerencsétlen életúttal, ami önmagában is költői.
Kovács-Tóth Noémi, Fotók: Wikipédia, Köztérkép - szmo.hu
2019. július 30.


hirdetés

Ha létezik tipikus művészsors, akkor Reviczky Gyula (1855-1889) szinte elcsépelt klisékben teljesíti pontról pontra az efféle históriát.

Az impresszionista, szimbolista költészet előfutára jó esélyekkel indult neki az életnek, csak éppen elég hamar elvesztette a privilégiumait.

A név kötelez: Balek Gyula az igazi neve

Gyula főnemesi családba született ugyan, viszont egy arisztokrata úr és egy cselédlány légyottjából, azaz házasságon kívül, de itt még menthető lett volna a kisfiú élete. A nemes lelkű feleség ugyanis sajátjaként nevelte őt fel – miután vér szerinti anyja érthető okokból távozott –, lévén, csapodár férjével közös gyermekük nem született.

A nevelőanya azonban korán elhunyt, majd amikor az édesapa is jobblétre szenderült, jött a feketeleves: kiderült, hogy

a nagy családi dráma közepette elfelejtették törvényesíteni Reviczky Gyula nevét, és az igazi neve Balek Gyula. Sőt, arra is fény derült, hogy az apja elherdálta az örökséget és ugrott a nemesi származás.

Ettől függetlenül megtartotta a jól csengő nevet, csak pénze és befolyása nem volt hozzá, úgyhogy kénytelen volt keményen dolgozni, miután elvégezte Pozsonyban a főgimnáziumot.

Újságírásból és házitanítóskodásból tartotta el magát, illetve szépirodalmat fordított. Legfontosabb munkája ezen a téren az első magyar Baudelaire-kötet volt (a francia költővel egyébként pontosan egy napon született, csak 34 év különbséggel). Szerkesztette az Aradi Hírlapot, majd Kassán a német nyelvű Pannónia munkatársa lett.

Miután megjelent első verseskötete Ifjúságom címmel, visszatért a fővárosba, hogy a Pesti Hírlap színikritikusa legyen. Tagja volt a Petőfi Társaságnak is.

Reviczky tulajdonképpen a modern irodalom korai előfutára volt, kár, hogy ezt a tényt csak halála után, utólag ismerte el a szakma.

Rang nélkül beteljesületlen maradt a nagy szerelem

A szakmájában ugyan ért el sikereket, de a szerelemben határozottan nem volt szerencséje Reviczky Gyulának. Gimnáziumi kiszemeltje, Lajka, a kékruhás lány – akihez első szerelmi ciklusát címezte – éppúgy nem hozta el számára a boldogságot, mint a vidéki úri családnál megismert Bakálovich Emma, akibe majdnem élete végéig szerelmes volt.

A 24 éves Emma értékelte ugyan a mindössze 20 éves Gyulát – és többé-kevésbé közel is engedte magához –, de nem ment hozzá soha, hiszen nemesi cím nélkül rangon alulinak találta a családja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
polanski-Copy.jpg

50 éve gyilkolták meg brutális módon Roman Polanski 8 hónapos terhes feleségét

Sharon Tate-et és barátait Amerika egyik leghírhedtebb gyilkosának, Charles Mansonnak a bandája végezte ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 09.



Ötven éve gyilkolták meg különös kegyetlenséggel az 1960-as évek egyik legígéretesebb fiatal színésznőjét, az 1943-ban született Sharon Marie Tate-et. A gyönyörű színésznő 1968-ban ment feleségül Roman Polański lengyel származású filmrendezőhöz, majd még abban az évben várandós lett. Bár a következő évben egy olaszországi filmben szerepet vállalt, de a 26 éves sztár visszatért az Egyesült Államokba, hogy ott szülje meg a gyermekét.

Nyolc és fél hónapos terhes volt, amikor négy másik emberrel együtt különösen brutális módon meggyilkolták az otthonában.

Édesanyja és testvérei éveken át küzdöttek azért, hogy Sharon gyilkosai soha ne kerüljenek szabadlábra, és az áldozatok jogainak élharcosai lettek.

A sátáni gyilkosságok története máig kísért Hollywoodban, nem véletlen tehát, hogy több rendező fantáziáját is megmozgatta a sztori. Az egyik Quentin Tarantino filmje, a Volt egyszer egy Hollywood, melyet augusztusban mutatnak be.

?? THIS DAY IN HISTORY ~ 9 August 1969 ▶️ Film star stabbed in 'ritualistic' killings ?http://news.bbc.co.uk/onthisday/hi/dates/stories/august/9/newsid_2998000/2998214.stm ? Actress Sharon Tate has been found brutally murdered in her Los Angeles home, along with three high-society friends and a fifth, as yet un-named, victim. All five died from shooting and multiple stab wounds. Sharon Tate, 26, was the wife of film director Roman Polanski and was eight months pregnant. In what police said appeared to be a "ritualistic" murder, she was found tied together with her former fiancé, hair stylist Jay Sebring. Police said both had nylon nooses around their necks, and Mr Sebring's head was covered with a black hood. They said both probably died of stab wounds. The bodies of Abigail Folger, 25, a member of a wealthy coffee-manufacturing family, and her boyfriend Voyteck Frykowski, 32, were found sprawled on the lawn outside. Both had been shot. The fifth victim, a man, was found slumped over the wheel of a car with multiple gunshot wounds. Police described a horrific scene at the hilltop house in the wealthy Bel Air district of the city. Some of the bodies had been mutilated, with blood smeared everywhere and the word "Pig" scrawled on the front door in blood. Police said the phone and electricity lines had been cut. It's believed that Miss Folger and Mr Frykowsky, as well as Mr Sebring, had come from San Francisco to spend the weekend at the house. The bungalow-style property, in an isolated area between Beverly Hills and the San Fernando Valley, is owned by Terry Melcher, son of film star Doris Day. It was being rented by Roman Polanski and Sharon Tate who had recently returned there to have her baby after working in London. Mr Polanski was still in Europe directing his latest film, but left immediately for Los Angeles on hearing the news. #sharontate #romanpolanski #murder #beverlyhills #actress #valleyofthedolls #thesandpiper #ushistory #crimescene #charlesmanson #lifeimprisonment #california #deathpenalty #beverlyhillbillies #ritualistic

4 Likes, 0 Comments - Laurel Leaf ???? (@laurelleafchat) on Instagram: "?? THIS DAY IN HISTORY ~ 9 August 1969 ▶️ Film star stabbed in 'ritualistic' killings..."

Charles Manson

Amerika leghírhedtebb gyilkosa, Charles Manson 83 éves korában, 2017-ben halt meg. Manson az 1960-as évek végén elkövetett gyilkosságsorozatról vált hírhedtté, amelyet fanatikus követőivel, a Manson-családdal hajtatott végre. Ő tervezte meg Sharon Tate meggyilkolását is. Gyilkosságokra való szövetkezésért ítélték el, először halálbüntetést róttak ki rá, de ezt később életfogytiglanra változtatták, miután a kivégzést betiltották Kaliforniában. 2007-ben vagy 2012-ben feltételesen szabadulhatott volna, ám erre nem került sor.

A férfinek nehéz gyerekkora volt, családtagok, ismerősök, javítóintézetek és börtönök között telt. Különös képessége volt mások manipulálásra, és hamar kialakított egy csapatot maga köré, főleg lányokból, akiket droggal, szexszel szigetelt el és kötött magához. A hatvanas években került Los Angelesbe, ahol egy farmon élt, és saját szektája felett uralkodott. Állandóan beszédeket tartott a híveinek, arról, hogy a fajok harca jön, és egy apokaliptikus háborút jövendölt. Arról győzködte a tagokat, hogy a feketék átveszik az uralmat, de majd a Manson-család előjön és a társadalom élére áll.

Vendida la casa en donde #CharlesManson asesinó por última vez. En esta casa ocurrió un horrible crimen y se reportan actividades paranormales. Sin embargo, fue vendida recientemente por casi dos millones de dólares a un fantasmal sujeto.⁠ ⁠ Haz clic en el link del bio para todos los detalles.

4,247 Likes, 126 Comments - Noticias Telemundo (@noticiastelemundo) on Instagram: "Vendida la casa en donde #CharlesManson asesinó por última vez. En esta casa ocurrió un horrible..."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
saoirse-kennedy-hill-1.jpg

Újra lecsapott a Kennedy-átok: nincs kegyelem a harmadik generációnak sem?

Még a 21. században is folytatódik a Kennedy-családot sújtó, immár közel 80 éve tartó tragédia-sorozat. Lehet, hogy az „átoknak” a néhai pátriárka, Joseph az oka?
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. augusztus 03.



Mint azt megírtuk, feltehetően kábítószer-túladagolásban meghalt Saoirse Kennedy Hill, a néhai igazságügy-miniszter, Robert Kennedy unokája. A lány mindössze 22 éves volt. Ő már a Kennedy-család harmadik generációjához tartozik, amelyet tragikus halálesetek sújtanak.

Saoirse Robert és Ethel Kennedy ötödik gyermekének, Courtney-nak volt a lánya, apja pedig az a Paul Michael Hill volt, akit 1974-ben ártatlanul 15 évi börtönre ítéltek. Azzal vádolták, hogy részt vett két pokolgépes merényletben, amit az Ír Köztársasági Hadsereg követett el.

Saoirse évek óta súlyos depresszióval küzdött, ahogy 2016-ban középiskolája lapjában maga is megírta, öngyilkossági kísérlete is volt. Egyébként a családi hagyományoknak megfelelően vonzotta őt a politikai aktivizmus, köztük a MeToo, és a fegyverviselés korlátozását követelő mozgalmak, amelyek rendezvényein többször édesanyjával együtt vett részt.

A fiatal lány a Massachusetts állambeli Hyannis Portban halt meg. Ez az egyik legrégibb Kennedy-birtok, amelyet még dédapja, Joseph vett még az 1920-as években.

És már el is jutottunk ahhoz a személyhez, aki miatt többek szerint átok ül a Kennedy-családon.

Joseph Kennedy volt az, aki az I. világháborút követő évtizedben megalapozta a család vagyonát különböző tőzsdei spekulációkkal. Egyes források szerint a szesztilalom idején jól jövedelmeztek neki a szervezett alvilággal kiépített „üzleti" kapcsolatai is, amelyeket még John F. Kennedy elnökké választásakor is bevetett.

Az 1929-ben kirobbant gazdasági világválságból is jól jött ki, ebben ingatlanbefektetései segítettek. Majd beszállt a film- és szórakoztatóiparba is.

Fiatal kora óta a Demokrata Párt aktivistája volt. Kongresszusi képviselőként 1932-ben támogatta Franklin D. Roosevelt elnökjelöltségét. Később több bizottsági elnökséget is kapott a törvényhozásban, 1938 és 1940 között az Egyesült Államok londoni nagykövete volt. Onnan azonban hazahívták, mert azt mondta, hogy Nagy-Britannia vereséget fog szenvedni a náci Németországtól.

E kijelentése nem volt véletlen: Joseph Kennedy nagy rajongója volt Adolf Hitlernek. Az apa egyébként saját családját is „felsőbbrendűnek” tekintette, arra nevelte kilenc gyermekét, hogy ők különbek mindenkinél és mindig, minden körülmények között, bármi áron győzniük kell.

Éppen ezért nem fért bele a család imázsába egyik lánya, Rosemary, aki autista volt. 23 évesen homloklebeny-műtétet hajtottak végre rajta, és 68 éven át szinte élőhalottként tengette napjait. Az apa azt tudatta a külvilággal, hogy Rosemary visszavonult egy kolostorba, és innentől kezdve a nevét sem volt szabad otthon kiejteni.

Joseph Kennedynek az is rögeszméje volt, hogy az ő fia lesz az Egyesült Államok első ír és katolikus elnöke. Ez a vágya végül teljesült, egyes életrajzírók szerint viszont éppen ez a mérhetetlen nagyravágyás, a céljai érdekében mindenen és mindenkin való gátlástalan átgázolás büntetése az a bizonyos átok.

Az első "áldozat" Joseph jr. volt: az apja már őt is a Fehér Házba szánta, de az elsőszülött 29 évesen hősi halált halt az amerikai haditengerészet pilótájaként 1944. augusztus 12-én. Gépe nem ellenséges tűztől, hanem a fedélzeten bekövetkezett, máig ismeretlen eredetű robbanástól zuhant le.

Húga, Kathleen első férje, a brit Lord Harrington egy hónappal Joseph után szintén harc közben halt meg: Belgium felett lőtték le a gépét. Kathleen új párja szintén egy brit arisztokrata, Fitzwilliam 8. Earlje lett. 1948 május 13-án magángépükkel indultak Párizsból a Riviérára, de viharba kerültek, és nem sokkal a leszállás előtt a dél-franciaországi Ardéche közelében lezuhantak és szörnyethaltak. Kathleen mindössze 28 éves volt.

Tizenöt évvel később, 1963. november 22-én, miközben Dallas népe lelkesen ünnepelte John F. Kennedy elnököt, Lee Harvey Oswald (és/vagy más) halálos lövéseket adott le rá. Az Egyesült Államok első ír és katolikus elnöke három évet sem tölthetett a Fehér Házban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito-Copy-1.jpg

A delejes tekintetű családfő és vérszomjas lányai: 50 évvel a Manson-család rémtettei után

Még napjainkban is hallunk olyan eseteket, amikor gyilkosságokat, öngyilkosságokat, összefüggésbe hoznak a rockzenével, és a kettő között kapocs maga a sátán. Ez az agyrém Charles Manson szektájának fél évszázaddal ezelőtt elkövetett vérengzéseinek következménye.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Az ürügy erre a Beatles történetének legagresszívebb dala, az 1968-as Fehér Albumon hallható Helter Skelter.

Maga a kifejezés sokféleképpen értelmezhető. Jelenthet, zűrzavart, véletlent, sorsszerű döntést, a dolgok elsietését, pánikszerű menekülést, de egy Angliában divatos spirális csúszdát is. A szöveg viszont olyan kábítószeres utazásra utal, amelyben a fent és lent gyorsan váltakozik. De vérengzésre semmiképpen.

A Manson-féle „Helter Skelter”-ideológia szerint a végítélet egy fajok közötti háborúban jön el, amelyben a feketék megölik az összes fehér embert, kivéve egyetlen kiválasztott Családot, amely a háború idején egy feneketlen lyuk mélyén rejtőzik el. Csakhogy a feketék az évszázadok során mindig csak azt tették, amit a fehérek mondtak nekik és ezért a megszerzett világuralommal sem tudnak mit kezdeni. Így aztán elindulnak a föld alá, hogy megtalálják a „Családfőt”, és a világ királyává tegyék.

Ez a „Családfő” volt maga Charles Manson.

A szektavezér 1934. november 12-én jött a világra Cincinnatiben egy 16 éves leányanya, Kathleen Maddox gyermekeként. Az anya ezután ment férjhez egy William Manson nevű földmunkáshoz, aki nevét adta a gyermeknek, mást nem. Iszákos anyja sokszor napokra eltűnt, ezért Charlie-t inkább nagyanyja és nagynénje nevelte. Alig volt öt éves, amikor anyját és nagybátyját öt évi börtönre ítélték rablás miatt. Tízévesen visszakapta az anyját, aki két év múlva intézetbe adta. A fiú hamarosan a bűn útjára lépett, volt két fegyveres akciója is. A nevelőintézetekből 18-szor szökött meg, de mindig elkapták, végül 1954-ben feltételesen szabadult. Mindössze négy osztályt végzett el, gyakorlatilag analfabéta volt, kirendelt szociális gondozója „agresszívan antiszociálisként” jellemezte őt.

Manson a következő 13 évből és 9-et töltött börtönben. Amikor 1967. március 21-én kiszabadult a kaliforniai Terminal Island-beli börtönből, egy későbbi vallomása szerint elhatározta, hogy rock-zenész lesz és a Beatles ötödik tagja. Az ilyen fajta karrierre a nagy nyugati parti állam tökéletesen alkalmasnak látszott, hiszen virágzott a „Flower Power”, a hippivilág, amelynek elválaszthatatlan része volt a szabad zenélés és a kábítószeres tudattágítás egyaránt, a kommunák pedig a társadalommal szembefordulók vagy az abból kitaszítottak számára is új közösségi életformát jelentettek. Ugyanakkor mindenkinek jogában állt „csodabogárnak” lenni, külsejében, viselkedésében vagy gondolkodásában.

Manson végzetes útjában fontos szerepe volt a valláskeresésnek. Utolsó börtönbüntetése idején L. Ron Hubbard szcientológiáját tanulmányozta megszállottan, de legalább ennyire izgatta a Process Church világvége-váró szekta, amely szerint Jézus Krisztus és a Sátán békét kötnek és együtt ítélkeznek a világ felett.

Manson a börtönben egy bankrablótól tanult meg gitározni, de nem tudott belőle megélni. Ekkor ismerkedett meg egy Mary Brunner nevű 23 éves berkeley könyvtáros lánnyal, aki ideiglenesen eltartotta. Manson hamarosan azzal az ötlettel állt elő, hogy további nőket költöztessenek magukhoz. Ez lett a Család „magja”.

Még 1967 nyarán beköltöztek a San Franciscó-i Haight-Ashbury-be, a város hippi-központjába, ahol Manson mindenhonnan összeszedett, zavaros filozófiájával egyfajta „gurunak” adta ki magát. A Család egyre bővült, főleg nőkből, akik híveivé szegődtek.

Az események 1968 tavaszán gyorsultak fel, egy szerencsétlen véletlen során. Dennis Wilson, a Beach Boys dobosa felvett ugyanis két stoppos nőt, Patricia Krenwinkelt és Ella Jo Bailey-t, akik Manson gyülekezetéhez tartoztak. Wilson tehát hazavitte saját házába a két lányt, elment egy stúdiófelvételre, és mire visszatért, ott találta Mansont és további 12 nőt. A zenész megrémült az iszonyú tekintetű Mansontól, megkérdezte tőle, hogy bántani akarja-e őt, a guru azonban válasz helyett megcsókolta Dennis lábát. Wilson „hálából” bevezette Mansont a helyi zenei világba, stúdióidőt fizetett neki, hogy felvételeket készíthessen, összehozta a show-business néhány jeles személyiségével, Gregg Jacobson és Terry Melcher producerekkel, valamint Rudi Altobelli menedzserrel. Altobellinek Los Angeles egyik elit negyede, Bel-Air felett egy dombon egy zsákutcában volt egy háza, amelyet ekkoriban bérelt ki tőle az új amerikai szexbomba, Sharon Tate és férje, Roman Polanski…

Manson és lányai a westernekhez gyakran díszletként használt Spahn Ranchen rendezték be főhadiszállásukat, de időnként a Halál Völgye elhagyott farmjait is igénybe vették. Manson 1968 végén hallgatta meg először a Fehér Albumot, és valósággal megszállottja lett. Ekkor vette a fejébe, hogy a zenekar „a végtelen lelke”, amely meghirdette a végítéletet. A fajok háborújáról alkotott elméletében közrejátszott Martin Luther King 1968. április 4-i meggyilkolása is. A lyukat pedig, ahol a világmegváltó kivárja az utolsó háború végét, Manson éppen a Halál Völgyében vélte megtalálni. Lányai pedig vakon hittek neki, aki kételkedett szavaiban, vagy engedetlenséget tanúsított, annak a legkegyetlenebb büntetésekre kellett számítania.

A családba bekerült néhány férfi is, mint Tex Watson vagy Bobby Beausoleil, akik később a gyilkosságokból is alaposan kivették a részüket.

Ismét egy fatális véletlen sodorta az eseményeket a véres végkifejlet felé 1969 márciusában. Melcher megígérte Mansonnak, hogy meghallgatja a Család elkészült lemezét, amelyen az új világ eljövetelét hirdetik. Csakhogy a producer nem jelentkezett. Manson ezért felkereste a Cielo Drive 10050. számú házat, amelyről úgy tudta, hogy Melcheré. Manson és Sharon Tate ekkor találkoztak először és utoljára szemtől szembe.

A „Családfő” 1969 júniusában bejelentette: „itt az idő, hogy megmutassák a feketéknek, miként kell a Helter Skeltert végrehajtani.” Az öldöklés július 27-én kezdődött. Beausoleil, Brunner és egy másik lány, Susan Atkins foglyul ejtették Gary Hinman zenetanárt. Manson azt követelte tőle, hogy adja oda nekik örökölt 21 ezer dollárját. Beausoleil később azt vallotta, hogy csupán azt a pénzt követelték vissza, amit a Hinman által nekik szállított rossz minőségű kábítószerért fizettek. Hinman azonban nem állt kötélnek, ezért két napi fogság után halálra szurkálták, a ház falára pedig az áldozat vérével írták fel: „Politikai disznó”. (Political Pig) Biztos, ami biztos, még egy párducmancsot is festettek, a Fekete Párducok szimbólumát.

Beausoleilt augusztus 6-án letartóztatták, Hinman lopott kocsijában, és ott volt nála a gyilkos fegyver is. Két napra rá Manson kiadta a parancsot az újabb öldöklésre. Watsont bízta meg, hogy vigye Atkinst, Krenwinkelt és Linda Kasabiant a Cielo Drive 10050-hez és mészároljanak le mindenkit.

1969. augusztus 9 lett Hollywood történetének legvéresebb éjszakája. Az iszonyú mészárlás áldozatai a gyilkosok számára mind ismeretlenek voltak, nem úgy a film- és a művészvilág előtt.

A 26 éves, nyolc és fél hónapos várandós Sharon Tate brutális meggyilkolása tartósabb utóéletet biztosított neki, mint néhány éves filmes pályája. Legemlékezetesebb alakítását a Polanski rendezte Vámpírok báljában nyújtotta, amelyben férje egyben partnere is volt.

A gyilkosság idején Polanski Londonban volt. Azt ígérte, a szülésre otthon lesz, addig megkérte honfitársát, Wojciech Frykowski forgatókönyvírót és barátnőjét, Abigail Folgert, a Folger kávé-birodalom örökösét, hogy vigyázzanak feleségére a terhesség utolsó heteiben. A rendező helyett így Frykowskiék estek áldozatul a „rituális” mészárlásnak. A házban tartózkodott a sztárfodrász Jay Sebring, aki két évig Sharon Tate élettársa volt.

Az autóstop, mint végzet jelent meg a 18 éves Steven Parent sorsában: nem sokkal az események előtt felvette kocsijába a vele egykorú William Garretsont, akit Polanskiék alkalmaztak bérelt házuk gondnokaként. Parent egy különleges FM-rádiót szeretett volna eladni Garretsonnak, ezért hajtott oda a házhoz augusztus 8-án, nem sokkal éjfél előtt. Ő volt az első, akit Watson halálra szurkált.

Hogy mi történt a Cielo Drive 10050-ban, a gyilkosok későbbi vallomásaiból részletekbe menően kiderült.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
elela-filatova-atveres2.jpg

Évekig átverte a csernobili motorozós sztorival a rajongóit egy nő

Elena Filatova, a halálzónát magányosan járó lány története Csernobil egyik legnagyobb kamuja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 31.



Csernobil ma is nagyon érdekli az embereket, nem csoda, hogy minden érdekes sztorira lecsap a nemzetközi sajtó.

Így történt ez Elena Filatova esetében is. A 2000-es évek elején olyasmiket írtak róla, hogy „a radioaktív természet nyugalmát csak Elena Filatova, egy kijevi lány motorjának hangja zavarja meg”.

A nővel egy magyar nyelvű lap is interjút készített 2006-ban. Ebben Filatova azt mondta: „1992 óta járok Csernobil területére. Apám atomtudós, innen ered az érdeklődésem."

"Később kaptam egy motort, és elkezdtem járni az üres utakat, városokat és falvakat. Jó hely, mert nincsen rendőrség, nem kell félnem, hogy elütök egy gyalogost, vagy összeütközöm egy autóval."

A nő annak idején még egy blogot is indított az amerikai Angelfire tartalomszolgáltató portálon, ahol csernobili fotókat és leírásokat osztott meg.

Azt állította, hogy kedvenc úticélja a csernobili halálzóna, mert a kihalt utakon hosszú túrákat lehet tenni.

Arról is írt, hogy gyönyörű a környék, az erdők, a tavak, az emberek által elhagyott területen a természet burjánzik.

Csakhogy a Los Angeles Times nyomozásba fogott, és kiderült, az egész egy nagy kamu.

A csalást Kate Brown történész leplezte le. Ő már régóta tervezte, hogy elmegy a szerencsétlenség után kiürített szellemvárosba. Az útra készülve találkozott Elena Filatova blogjával, amire rajta kívül több tízmillióan kattintottak rá.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x