hirdetés
fe_800_500_toth_kriszta2019.jpg

„A kis hétköznapi szemétségek összerakódnak, és lavinaszerűen vezetnek nagyobb bajhoz” - Tóth Krisztina irodalomról és mindennapi játszmáinkról

A Könyvhétre jelent meg Tóth Krisztina Fehér farkas című novelláskötete, amelyet szerdán, június 12-én mutatnak be a Margó Irodalmi Fesztiválon. Beszélgetésünkben az irodalomtól rövid út vezetett nyomasztó mindennapjainkig.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. június 10.


hirdetés

Vasárnap, június 16-án, a Margó Irodalmi Fesztivál utolsó napján, Tóth Krisztina írásai ismét színre kerülnek. Este 19.30-tól válogatást láthatunk megfilmesített novelláiból. Levetítik a Fehér farkast, az Ahogy eddiget, továbbá a Pápai Pici rendezte Hátsó lépcsőt, Baranyai Gábor Benőtől a Hol a nyuszi? feldolgozását, valamint Idegenek címen a METU kreatív producer szakos hallgatói által készített szkeccsfilmet, amelyhez az írónő előző kötetéből, a Párducpompából merítettek. Tóth Krisztina a Fehér farkast vasárnap 12 órától a Magvető kiadó sátránál dedikálja.

– A Fehér farkas egy 2006-ban megjelent írása, főszereplője egy magányos cigánylány, akinek minden vágya, hogy az állatkertben bejusson e nemes vadhoz. Miért éppen ezt a novellát választotta címadóul?

– Elárulhatom, hogy több címlehetőség is felmerült, de azt gondoltam, hogy talán ez az egyik legerősebb írás a könyvben, apró mozzanatokban visszaköszön benne mindaz, ami alapmotívum a többi novellában is. A lány, mint áldozat, az alárendelt állatok, a visszaélés, az otthontalanság. Ha valaki csak ezt az egy írást olvassa el, sok mindent megsejt abból, hogy miféle könyvet tart a kezében.

– Az ön prózájában, verseiben, meséiben gyakran szerepelnek állatok, hol a maguk konkrét valóságában, hol egyfajta szimbólumként.

– Nagyon szoros kapcsolatom van az állatokkal, az egész életemet végigkísértek a kutyák, macskák. Nem volt testvérem, de gyerekkoromban olyan bensőséges viszonyom volt az állatokkal, mintha testvérek lennénk.

A történetekben az állatáldozat kicsit olyan, mint a gyerekáldozat: ezek a lények védtelenek és kiszolgáltatottak, rajtuk csattan az ostor, mindenki erősebb náluk. Nem tudnak beszélni, nem tudják elmondani, hogyha fáj nekik valami.

Talán éppen azért, mert én a szavakkal dolgozom, fontosak nekem ezek a kis lények. Mindig nagyon nehezen hevertem ki, ha elveszítettem egy állatot.

– A nagy francia színész, Michel Simon íratta a sírjára, hogy „jobban szerette a kutyákat, mint az embereket, mert a kutyákban sosem csalódott.”

– Én nem gondolom, hogy jobban szeretném őket, de nagyon elcsodálkozom, amikor valaki adakozik egy kutyamenhelynek és megszólják, hogy miért nem a gyerekeknek adja azt a pénzt. Ilyen szembeállítás nem létezik. Az ember vagy irgalmas a világban és akkor minden kiszolgáltatott iránt az, vagy nincs benne irgalom, és akkor az emberek iránt sincsen. Azt sem gondolom, hogy ha az ember nagy állatbarát, akkor az emberekkel van valami nagy konfliktusa. Egyébként, ha már francia művészeket említünk: az író André Malraux is nagy állatbarát volt, és ő egy egyiptomi macskaszobrot tetetett a sírjára, ami most a párizsi Pantheonban van. Tehát az irgalom és a szeretet a legfontosabb. Az állatok nagyon kedves, őszinte lények.

– Írásaiban gyakoriak a kibeszéletlen konfliktusok, vagy olyan helyzetek, amikor tudjuk, hogy nagyon nagy baj van, és mégis úgy éljük az életünket, mintha minden rendben lenne.

– Egyre nagyobb szerepe lesz az írásaimban annak, hogy mennyire meghatározzák életünket a múltbeli elhallgatások és titkok. Észrevétlenül befolyásolják a döntéseinket, a cselekedeteinket. A novellákban hétköznapi szituációkban látjuk a szereplőket, aztán egyszer csak beköszön a múlt, és valami rémületes dologra derül fény. Ott van például a Túlpart című novella, ahol egy egykori securitatés fut össze az áldozat gyerekével, egy másik országban, egy váratlan élethelyzetben. Vagy a Hinta, ahol a lakótelepen élő feleség hirtelen rádöbben, hogy a férje meleg és viszonya van az albérlővel. Nem tudjuk meg, hogy mi történik aztán, előbb ér véget a novella, de valószínűleg élnek tovább együtt, ahogyan addig, mintha semmi sem történt volna. A figurák nem képesek arra, hogy radikálisan megváltoztassák az életüket. Sokszor csak széttárják a karjukat: ez van, ezzel kell együtt élni. Mintha valami apátia uralkodna rajtuk és nem hinnének abban, hogy az adott helyzet megváltoztatható vagy hogy a múlt elgennyesedett sebei még kitisztíthatóak…

– Nemcsak az egyes embereknél pusztít ez az érzés…

– Azért is tartottam fontosnak, hogy most kötetbe rendezzem az ilyen tematikájú írásokat, mert sokszor társadalmi szinten is érzem ezt az apátiát és lemondást: úgysem lehet semmin sem változtatni, minek ugrálni, egy életünk van.

Van valami öreg és fáradt ezekben a mondatokban – én is tapasztalom néha magamon ezt a fajta megkeseredett belenyugvást. Ugyanakkor a szövegeimben megpróbálom megmutatni, hogy a sebek így csak tovább gennyesednek. Most már az a tét, hogy a gyerekeinknek tovább nyomjuk-e ezt a sok mocskot, mert már a következő nemzedék is viszi.

És ez azért borzasztó, ha belegondolunk…

– A Lift történetét bármelyikünk átélheti – például egy tízemeletes, hatvanlakásos panelházban…

– Beszállunk egy liftbe, vagy egy metrókocsiba, és elkezdünk az emberekről találgatni, a ruházata, a viselkedése, a nála lévő tárgyak alapján. Most írtam egy színdarabot, ami a júniusi Jelenkorban jelenik meg. Eltűnik egy apró tárgy az óvodában és a szülők, akiknek a gyereke elvesztette ezt a tárgyat, vagy ellopták tőle, egy másik szülőpáros gyerekét kezdi el gyanúsítani. Ez a két szülőpár soha nem beszélt egymással, nem is tudnak semmit egymásról, csak azt látják, hogy ki milyen autóval jár az óvodába, milyen ruhát hord a gyerek, és egy komplett kép alakul ki bennük arról, hogy milyen az „Audis” apuka: biztosan lop, már a gyerekét is arra neveli, hogy ha hazavisz valamit, azt ne adják vissza. A másik apukának is vannak előítéletei, érdemes belegondolni, mit képzel például az értelmiségi szülőkről, vagy hogy az óvónéninek mi jut eszébe a színésznő anyukáról…

– Mert klisékben, kategóriákban gondolkodunk…

– A szereplők alig tudnak valamit egymásról, interakció is alig van, de fejben lejátszanak teljes történeteket. Amíg csak képzeletben játsszák ezeket az egyre durvuló játszmákat, addig ez nagyon mulatságos, de aztán az a végén tragédiába torkollik az egész. Valami olyasmit akartam megmutatni ezzel, hogy ezek a kis hétköznapi szemétségek tét nélkülinek tűnnek, de mind összerakódnak, és lavinaszerűen vezetnek sokkal nagyobb bajhoz. A másik pedig az, hogy társadalmi szinten is ezt játsszuk.

Pontosan tudjuk egy beszélgetésben, hogy kik az „ők” és kik a „mi”. Ha egy kis távolságból ránéznénk a saját beszélgetéseinkre, rájönnénk, hogy ez maga a téboly. Éppen azt éljük át, amitől annyira megijedtünk szüleink és nagyszüleink generációjánál.

És mindezt megspékelik valami elképesztő militáris szóhasználattal: „térfoglalás”, erőközpont”, „kultúrharc”. Azt gondoltam, hogy egy ilyen teljesen eltávolított környezetben megmutatva, hogy mit játszunk egymással, kiderül ennek a totális abszurditása.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
junkies1.jpg

„Már nem lázadunk, de nem a világ változott, mi találtuk meg a helyünket benne” – interjú a 25 éves Junkies-zal

Van-e olyan szövegük, amit ma már nem vállalnának fel? Punkzenekar létükre miért nem politizáltak soha a dalaikban? Szekeres Andrással és Barbaró Attilával beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. június 08.



Negyedszázad kockázat és mellékhatás címmel nemrég jelent meg a Junkies legújabb albuma, amire 6 új szám mellett 13 régi sláger újravett verziója került fel. Ezzel harangozták be születésnapi nagykoncertjüket, amit a Barba Negra Trackben tartanak június 15-én.

Szekeres András énekes és Barbaró Attila gitáros ennek apropóján arról is meséltek, mi volt az eddigi legnagyobb hullámvölgyük, és érezték-e már azt, hogy kezdenek kiöregedni valamelyik dalukból.

– Mennyire jelentős mérföldkő számotokra, hogy 25 éves lett a zenekar?

Szekeres: Jól lehet vele haknizni. (nevet) De inkább ijesztőnek mondanám – emlékszem, már öt év után is durvának találtuk, hogy mennyi idő eltelt. Akárhogy nézzük, 25 évig ritkán maradnak együtt zenekarok, pláne majdhogynem eredeti felállásban. A legtöbbjüket elsodorja vagy a sikertelenség, vagy úgy általában az élet.

Nekünk az a szerencsénk, hogy mindig is nagyon erős volt a kémia köztünk, emberileg és zeneileg egyaránt gördülékenyen alakult a viszonyunk.

Ennek az egyik titka, hogy soha nem tároltunk magunkban sérelmeket: ha nézeteltérésünk támadt egymással, legtöbbször ott helyben lerendeztük, még akkor is, ha kiabálni vagy ajtót csapkodni kellett.

Barbaró: Szerintem ahogy telt az idő, még nagyobb is lett az összhang. Régebben szinte minden dalt én írtam Rikivel közösen, a szövegek nagy részét pedig egyedül. Ölre menő vitákat folytattunk arról, mit hogyan kéne játszani, mindenki ragaszkodott a saját víziójához. De később rájöttünk, hogy sokkal jobb a végeredmény, ha inkább a kompromisszumra törekszünk és kölcsönösen tiszteletben tartjuk a többiek javaslatait.

Szekeres: Attila gyakorolt először gesztust felénk azzal, hogy belenyúlhattunk a szuverén ötleteibe, ami aztán kölcsönös lett.

Barbaró: Ma már mind a négyen dalszerzők vagyunk, az új lemezre például Viktor is hozott egy dalt, amiben nemcsak dobol, de a többi hangszeren is ő játszik és ő is énekli – vagyis inkább kiabálja.

Mivel mindannyiunknak vannak olyan periódusai, amikor kevésbé jön az ihlet, ezt azzal tudjuk áthidalni, hogy akkor a többiek ötletei kapnak nagyobb teret. Ha most nem 25 évesek lennénk, csak mondjuk 23, akkor is tudtunk volna csinálni egy új lemezt, legfeljebb nem válogatásalbum lett volna hat új dallal, hanem rendes sorlemez.

– Volt olyan hullámvölgyetek, amin kérdéses volt, át tudtok-e lendülni?

Szekeres: 2011 környékén volt egy komolyabb válsághelyzet, amikor elég sötéten láttam a zenekar jövőjét.

Egyszerűen elment a kedvem a közös munkától, nem szerettem a koncerteket, nem tudtam elképzelni, hogy akár csak egy év múlva még ugyanezt fogom csinálni.

Barbaró: Akkoriban inkább a szervezéssel és a háttérmunkával voltak bajok. Ezt nem szabad lebecsülni, egy zenekar működésének legalább a felét teszik ki ugyanis ezek a folyamatok. Ha hiba csúszik ebbe a gépezetbe, hiába zenélsz jól, nem sokra mész vele.

A 2000-es években hozzászoktunk ahhoz, hogy folyamatosan játszunk. Gyakorlatilag nem volt szabad hétvégénk, évente kétszer körbeturnéztuk az országot, nyaranta ott voltunk minden fesztiválon. Ezután jött egy visszaesés, amit nyilván nehezen viseltünk, ráadásul egyfajta szerzői válsággal is párosult.

– Hogy sikerült végül túlesnetek rajta?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
rrr.jpg

Túltolt lassítások és vontatott sztori A szolgálólány meséje harmadik évadában - kritika

Kapásból három résszel jött ki az HBO GO a harmadik évadból, de az események nagyon lassan pörögnek. SPOILER!!!
Orsz Emese cikke, képek: HBO/HULU - szmo.hu
2019. június 07.



A szolgálólány meséje rögtön három résszel robbant vissza az életünkbe. A harmadik évad ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: June Emilyre bízva babáját, inkább kioffol a mentőakcióból, mert nem akarja Gileádban hagyni másik lányát, és újult erővel keres szövetségeseket magának.

Az első három rész tulajdonképpen bevezetőnek is tekinthető. Néhány rizikósabb helyzetet leszámítva a történet még nem pörgött fel. Sőt, kifejezetten lassan folydogál előre a cselekmény.

Természetesen maradt a sorozat már megszokott nyomasztóan fakó színvilága, és a feszült jelenetekben sem akadt hiány. Néhány résznél szinte tapintani lehet a terrort és félelmet a levegőben.

Továbbra is kapjuk a jelenünkre rímelő kíméletlen utalásokat. Margaret Atwood utópiájában még mindig az a legnyugtalanítóbb, hogy bár egy alternatív jövőképet fest, valójában már számos Gileádhoz hasonló rémuralom fordult elő a történelemben. És nincs rá garancia, hogy nem történik meg újra valami hasonló.

Legnagyobb bánatomra az első három részből nem kapunk új ismereteket Gileád világáról. Pedig a sorozat legjobb tulajdonsága eddig pont az volt, hogy fokozatosan egyre többet tudtunk meg az eszelős diktatúra működéséről. Ilyen szempontból a Marthák által látogatott mosoda volt az egyetlen új helyszín.

Az események lassú folyására a lassítások is rátesznek egy lapáttal. A sorozat készítői ugyanis szinte egymásra halmozták a belassított jeleneteket. Ezek egyébként nagyon ütősen tudnak kinézni, például June egy-egy gyilkos pillantása vagy akár egy lángoló ház esetében. Mégis túl sok, és egyszerűen eltolják az epizódok tempóját a vontatott kategóriába.

A lassú cselekmény mellett a bevezető epizódokban inkább a főszereplők lelki vívódását követhetjük nyomon. A babaszöktetés Serenát és Emilyt is megviseli.

June jelleme viszont nem változik, talán csak még elszántabb, dühösebb és persze rafináltabb a túlélés érdekében. Egyre merészebben keres új szövetségeseket magának.

Talán nem spoilerezek azzal nagyot, ha elárulom, June-t nem végzik ki az első három epizódban. Továbbra is szuperhősőket megszégyenítő szerencsével és sérthetetlenséggel ússza meg vakmerő tetteit különösebben durva következmények nélkül.

Margaret Atwood regényének története elfogyott az első évad végére. A második évad sztorija már a forgatókönyvírók fejéből pattant ki, ebből következik, hogy a harmadik évad is.

Ha érdekel, mi történt a részekben, és kikkel szövetkezik June, lapozz a következő oldalra!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
megtorve.jpg

Dupla résszel indul a Megtörve című sorozat az RTL-en

A szappanoperák egyik legnépszerűbb színésze, Kivanc Tatlitug visszatér. A szerelem mellett több lesz az izgalom, az akció és a dráma is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 08.



Egy ütközés, négy életút találkozása. Innen indul a világ számos országában nagy sikerrel vetített Megtörve című sorozat története, amelynek első két része hétfőn este, 19:30-tól látható az RTL Klubon.

A sorozattal a szappanoperák egyik legnépszerűbb színésze, Kivanc Tatlitug tér vissza az RTL képernyőjére. Az új török sorozat egy 2005-ös Oscar-díjas film adaptációja, ám a szerelmi szálak mellett több akció és dráma van benne, mint a hasonló török sorozatokban.

A világ számos pontján nagy sikert aratott Megtörve egész nyáron, minden hétköznap 19:30-tól látható az RTL Klubon.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója

A film előzetese:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
x-men-kritika-1000x669.jpg

Erőtlen és kiszámítható az új X-Men: Sötét Főnix - kritika

Az új X-Men 'még Bosszúállók: Végjáték bokájáig sem ér fel, mint epikus lezárás.' SPOILER!!!
B.M. - szmo.hu
2019. június 07.



A film hatalmas hátránnyal indult: problémás volt a forgatás, a színészek nem akartak visszatérni a szerepeikbe, alig találtak rendezőt – végül az elsőfilmes Simon Kinberget kérték fel a grandiózus epik záróakkordjának leforgatására. A szereplőgárda igazi sztárparádé: James McAvoy, Michael Fassbender, Jennifer Lawrence, Nicholas Hoult, Tye Sheridan, Sophie Turner, Evan Peters, Jessica Chastain, csak éppen valahogy ezt neves csapatot Kinbergnek nem sikerül összetartania.

A történet egy kőbalta egyszerűségével bír, amelyet azonban feleslegesen túlbonyolítottak. Jean Grey (Sophie Turner) egy balul sikerült akció során megsérül és egy földönkívüli erő (a Főnix ereje – bár nem nevezik így a filmben) beleköltözik. Ez a hatalmas erejű entitás természetesen

átveszi a hatalmat Jean felett és csak pusztítást hagy maga mögött.

Ezután persze jönnek a klisék-klisék hátán, indokolatlanul megjelenik egy helyszínen a rendőrség, naná, hogy Jean megsebesíti őket, és innentől a katonaság, valamint a rendőrség is Főnixünk nyomába ered. Majd jön egy földönkívüli faj, melynek vezetője Jessica Chastain, aki az erőt szeretné megszerezni, ami átvette Jean felett az irányítást, sőt, az X-men régi ellenfele, Magneto (Michael Fassbender) meg akarja ölni a Sötét főnixet.

Clip from Dark Phoenix. #Darkphoenix #XMen #Marvel #Disney #tyesheridan #sophieturner #jamesmcavoy #michaelfassbender #kodismitmcphee #endgame #evanpeters #deadpool #jessicachastain #nicholashoult #cosmic #gameofthrones

818 Likes, 4 Comments - X-Men: Dark Phoenix (@darkphoenixmovie2019) on Instagram: "Clip from Dark Phoenix. #Darkphoenix #XMen #Marvel #Disney #tyesheridan #sophieturner #jamesmcavoy..."

Őszintén szólva egy túlbonyolított összevisszaság az egész. Simon Kinberg nem csak a sztárokkal nem bírt mit kezdeni, forgatókönyvíróként is az egyik, ha nem a leggyengébb X-men sztorit rakta le az asztalra.

A látvány teljesen vállalható lenne egy 2015-ös filmben… sajnos még másik X-Men filmekben is láttunk már jobbat, szebbet, maradandóbbat. A zene hatásos, kimondottan hangulatos, teljesen megérdemelten ki lehet emelni Hans Zimmer munkáját, amely az átlagon aluli zagyvaságot valamennyire élvezetessé teszi: a Sötét Főnix témája például kimondottan dúdolható darab lett.

#darkphoenix #XMen #Gameofthrones

863 Likes, 9 Comments - X-Men: Dark Phoenix (@darkphoenixmovie2019) on Instagram: "#darkphoenix #XMen #Gameofthrones"

A színészek azonban takaréklángon égnek. James McAvoy csak jelen van, akárcsak Michael Fassbender, aki mintha fejben már másik szerepeket gyakorolna. Jessica Chestain gonosz, nagyon gonosz, gyenge motivációval és fura logikával. Jennifer Lawrence pedig szerintem felvette a csekket a három jelenetért, amiben szerepelt és már el is tűnt a történetből. Az egyetlen szereplő, akit érdemes megemlíteni, a Jean Greyt játszó Sophie Turner. Nem hittem volna, mert bevallom, nem gondolom egy tehetséges színésznőnek, de valahogy

ebben a neves társaságban Jean az egyetlen, aki legalább próbálkozik.

Nem tudom, ezzel igazán Ms. Turnert dicsérem-e, vagy a többieket kritizálom, talán egy picit mindkettőről szó van.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x