hirdetés
vona-Copy.jpg

A Jobbik közösségi gyűjtésbe kezd, hogy indulhasson a választásokon

663 millió forintos büntetést kapott a párt, ellehetetlenülhet a működésük. Vona Gábor a Hír TV-ben üzent Orbán Viktornak: 'Sem én nem félek tőled, sem a Jobbik nem fél a Fidesztől, és azt látom, az emberek sem félnek a Fidesztől. Neked kell félned!'
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. december 08.


hirdetés

Mint azt megírtuk, kétségessé vált a Jobbik indulása a 2018-as választáson, miután kétszer 331 milliós büntetést kaptak, melyet állításuk szerint nem tudnak kifizetni és gyakorlatilag teljesen ellehetetlenülhet a működésük.

A párt a honlapján üzent a választóknak, azt kérik tőlük, hogy adományaikkal segítsenek rajtuk, hogy a párt indulhasson a választásokon:

"A Jobbik a magyar emberek segítségét, támogatását kéri. Az Állami Számvevőszék a tegnapi napon a legsötétebb diktatúrákat idéző módon, rögtönítélő bíróságként, a fellebbezés lehetősége nélkül kiszabott a Jobbikra egy 663 millió forintos büntetést, amelynek egyetlen valódi célja a párt választásokon való indulásának ellehetetlenítése.

Ez a maradék magyar demokrácia végleges felszámolásának első lépése. Ma mi vagyunk soron, holnap a többi ellenzéki párt, holnapután lehet, hogy Ön.

Ahhoz, hogy a kormányváltásra egyedül esélyes ellenzéki pártként el tudjunk indulni a választásokon, az Ön segítségére is szükségünk van. A Jobbiknak jelenleg ugyanis nem áll a rendelkezésére ennek a pénzösszegnek a töredéke sem, a büntetés összege ugyanis nagyjából 17 havi állami támogatásunknak felel meg. Amennyiben ezt nem sikerül kifizetnünk, akkor a NAV a párt bankszámláján lévő, a működésre félretett pénzt is lefoglalhatja, a pártirodák ajtajára lakat kerülhet, a párt teljes infrastruktúráját lefoglalhatják és elárverezhetik, így az utolsó esélyét is ellehetetleníthetik a Jobbik választáson való indulásának.

Kérjük segítse adományával a kormányváltó erőt, hogy megvédhessük Magyarországot és a demokráciát.

hirdetés

Egy politikai pártot a hatályos törvények alapján csak magyar állampolgár magánszemélyek támogathatnak" - írták.

Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Hír TV-nek azt mondta, elképzelhető, hogy utcára viszik az embereket, mert most már szabadságharcot kell vívni. Eddig hiába hívta vitára Orbán Viktort, ezért a tévén keresztül üzent a kormányfőnek:

„Idefigyelj, Viktor, te korrupt zsarnok! Hogyha azt hiszed, hogy én félek vagy mi félünk, akkor nagyon tévedsz. Sem én nem félek tőled, sem a Jobbik nem fél a Fidesztől, és azt látom, az emberek sem félnek a Fidesztől. Neked kell félned! 2017-ről azt hitted, hogy a lázadás éve lesz, de tévedtél. 2018 lesz a lázadás éve, és az emberek el fognak söpörni téged és el fognak számoltatni téged, úgyhogy erre készülj!”

VIDEÓ: Vona Gábor üzenete


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
babolnai-lopott-penz.jpg

Fél év alatt 23 milliót lopott munkahelyéről egy bábolnai takarítónő

Szabad bejárása volt minden helyiségbe, ezt alaposan ki is használta.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

A komáromi nyomozók kihallgatták azt a 65 éves nőt, aki fél éven keresztül heti rendszerességgel lopott a munkáltatójától - írja a Police.hu.

A nő egy bábolnai munkahelyen dolgozott takarítóként, a munkája során minden helyiségbe be tudott jutni. Abba az irodába is volt bejárása, ahol a cég a bevételét tartotta. A gyanú szerint a 65 éves nő 2020. január és június hónapok között rendszeresen lopott a cég pénzéből. A bevételt lemezkazettában tárolták, ami nem volt lezárva, így a pénz elvétele nem okozott nehézséget.

A nő alkalmanként több százezer forintot vett el, a fél év alatt 23 millió forint kárt okozott.

A pénzből később kerti gépet, ruhákat, üdülést fizetett ki, valamint bútorokat, elektronikai termékeket és sporteszközöket vásárolt, és a lakása felújítására is költött.

A nyomozók a kármegtérülés eredményeként a lopott pénzből vásárolt termékeket, valamint több mint hatmillió forintot is lefoglaltak. A takarítónőt gyanúsítottként kihallgatták, ellene jelentős értékre folytatólagosan elkövetett lopás bűntett elkövetése miatt indult eljárás. A bábolnai nő beismerte tettét.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kerdes.jpg

Megtalálták a 2006-ban meggyilkolt szentesi nő holttestét

Az ügyben az országos rendőrfőkapitány korábban 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.
MTI, fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Megtalálták és azonosították a 2006-ban eltűnt, emberölés áldozatává vált szentesi nő holttestét - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a nő 2006 júliusában - kétéves gyermekét egyedül hagyva - ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott magáról életjelet. A nyomozási adatok szerint az asszony emberölés áldozatává vált.

A nő volt élettársa, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható - és korábban európai elfogatóparancsot adtak ki ellene -, jelenleg az olasz hatóságok őrizetében van, Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság

- írták.

Hozzátették: az ügyben az országos rendőrfőkapitány korábban 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
buntetofekezes.jpg

Újabb őrült büntetőfékezőt videóztak le Budapesten

A skodás a Szentendrei úton akart többször is leckéztetni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Egyre jobban megszaporodtak a fővárosban a videóval dokumentált úgynevezett büntetőfékezős esetek. Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy vakmerő közlekedők már motorral is előadják az őrült és veszélyes mutatványt.

A Budapesti Autósok Közössége most holnapján egy újabb esetet mutatott be. Egy kombi Skoda vezetője a Szentendrei úton akarta megbosszulni, hogy a felvételt készítő autós nem engedte be a jobb sávba.

A vétkes autós háromszor is szabálytalankodik a mögötte haladóval: kétszer satufékezik előtte, majd bevág elé, amikor az meg akarja előzni.

Lapozz a videóért:

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
eladta-a-baratnojet-stricinek-elfogtak-a-futtatokat-a-rendorok.jpg

Eladta egy férfi a 19 éves barátnőjét a striciknek, hogy azok prostituáltként dolgoztassák

Több mint 10 millió forintot kerestek a szerencsétlen áldozaton. Mutatjuk, hogyan fogták el a lány futtatóit a rendőrök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

A rendőrség többek között emberkereskedelem miatt folytat nyomozást egy 40 éves szegedi férfi és társai ellen.

A férfi a feleségével közösen 2017 elején megvette az akkor 19 éves lányt annak barátjától.

A szegedi férfi és felesége elvette a lánytól az iratait, megverték és fenyegetéssel rávették, hogy előbb szegedi lakásukban, majd egy másik ingatlanban, később pedig Németországban és Ausztriában prostituált legyen.

A lány Nürnbergben egy problémás vendéggel való konfliktusa után megpróbált elszökni, de a stricik utolérték, összeverték és életveszélyesen megfenyegették.

A nyomozás adatai szerint a lánytól több, mint 10 millió forintot vett el a házaspár.

hirdetés

A rendőrök elfogták az emberkereskedőket, akik éveken keresztül dolgoztatták a sértettet prostituáltként. Videót is közzétettek az elfogásukról.

VIDEÓ: A rendőrség felvétele:

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!