hirdetés
erkely.jpg

A hatodikról zuhant le egy fiatal lány, miközben az erkély korlátján jógázott

A 23 éves mexikói egyetemista csak a szerencsének köszönheti, hogy nem halt bele az elhibázott gyakorlatba.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. augusztus 27.


hirdetés

Hatodik emeleti lakásának erkélyén jógázott egy fiatal nő, de közben véletlenül megcsúszott és lezuhant. Szerencsére túlélte a balesetet, de

mindkét kezét, lábait, csípőjét eltörte, a koponyája is betört.

A 23 éves Alexa Terrazas Mexikóban él, egyetemista. Augusztus 24-én, délután 1 körül végezte a jógagyakorlatokat az erkélye korlátján.

25 métert zuhant.

Miután megtörtént a baj, azonnal kórházba vitték, ahol egy 11 órás műtét várt rá.

Az egyik lábát gyakorlatilag csontonként kellett összerakni, annyira durva volt a sérülése. Legalább 3 évre lesz szüksége ahhoz, hogy egyáltalán lábra állhasson.

Úgy tudni, 110 csontja tört el.

A helyi lapok egy, a közösségi médiában keringő fotót is közöltek a hír mellett, ami valószínűleg közvetlenül azelőtt készült, hogy a lány elvétette a mozdulatot és lezuhant.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
emelo-1.jpg

Alvó sofőrt videóztak az autópályán, 100-nál is többel ment

A Tesla az eset után újabb kérdéseket kapott autóik biztonságával kapcsolatban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 27.



Hamar bejárta az amerikai sajtót az nem mindennapi videó, amit egy utazó pár készített egy autópályán alvó sofőrről Kaliforniában. Az ABCNews által közzétett videón jól látszik: a sofőr aludt a volánnál, miközben a Teslája több mint 100 km/h-val száguldott végig Kalifornia egyik legforgalmasabb autópályáján.

Az amerikai pár döbbenten vette észre az autópályán haladva, hogy a mellettük száguldozó elektromos Tesla sofőrje elaludt a kormány mögött.

Később egyikük a csatornának elmondta: egyrészt félelmetes volt a látvány, másrészt pedig "2019-ben járunk, ez a jövő" - vélekedett a felvétel egyik készítője.

A Tesla az eset után újabb kérdéseket kapott autóik biztonságával kapcsolatban. Ahogy a tudósításból kiderült: a cég továbbra is azt javasolja autóik tulajdonosainak, hogy folyamatosan tartsák a kezüket a kormányon.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
spider-1448506_1920.jpg

Pókfóbiások rémálma: mérges pókkal a fülében ébredt fel egy amerikai nő

Az állat szerencsére nem marta meg a nőt, aki olyan érzéssel ébredt, mintha víz lenne a fülében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 26.



Mindenki hallott már olyan városi legendákat, amelyek azt taglalják, hogy egy éjszaka alatt az ember hány pókot fogyaszt el álmában.

Az arachnofóbiával, vagyis pókiszonnyal küzdők számára már csak az elképzelés is rémálom lehet, de gyakran nyugtatjuk magunkat azzal, hogy ezen történetek java kitaláció.

Egy Kansas City-ben élő nő számára azonban valósággá vált egy mérges pókkal való váratlan találkozás rémálma.

Susie Torres kedd reggel ébredés után "zúgó-kotyogó" érzésre lett figyelmes a bal fülében, azt hitte, hogy víz lehet a hallójáratában, azonban kiderült, hogy egy barna remetepók költözött bele.

"Olyan érzés volt, mint amikor úszni mész"

- magyarázta a nő a helyi Fox 4 csatornának.

A fülgyulladás szerű tünetekkel elment orvoshoz, azonban amikor az asszisztens megvizsgálta a fülét és kirohant a szobából, hogy másokat is odahívjon, a nő már sejtette, hogy másról lehet szó.

"Azt hiszem, hogy egy rovar lehet odabent"

- mondta később az asszisztens, majd megállapították, hogy egy fillér nagyságú pókféléről van szó.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
suarez.jpg

Messi hároméves fiának trollkodásánál ma már viccesebb nem lesz

Az apróság állítólag apukáját akarja bosszantani azzal, hogy mindig az ellenfélnek drukkol.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 27.



A gyerekek jófejsége megáálíthatatlan, ezt bizonyítja Messi hároméves fia is, aki a napokban annyira megörült egy gólnak, hogy nem tűnt fel neki, hogy nem azoknak szurkol, akiknek illene.

Többek szerint az egész nem véletlen: már korábban is szóltak arról hírek, hogy Lionel Messi hároméves fia, Matteo akkora troll, hogy direkt a Real Madridnak drukkol, hogy az apját bosszantsa. Ezt látszik igazolni a most készült felvétel, amin a kicsi nem a megfelelő pillanatban örül meg egy gólnak, amin mellette ülő Suarez teljesen ki is akad.

A fiúcska Nabil Fekir Barca ellen lőtt góljára reagált így:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

_ Mateo celebrating Betis goal ??????

?? Everything About Barça! ?? (@blaugranacommunity) által megosztott bejegyzés,


KÖVESS MINKET:




hirdetés
meki-1.jpg

Nem kapott fagyit a nő, szétverte a McDonald's üzletet

Elromlott a fagyigép, senkinek sem tudtak fagylaltot adni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 27.



Talán nem is lehetne jobb reklámot találni a McDonalds fagylaltjainak annál az ámokfutásnál, amit egy nő rendezett csak azért, mert nem kapott belőlük.

Az alábbi videót az Egyesült Államok egyik McDonald’s-ában rögzítették. Leírásából kiderül:

a vendég azért kapta fel a vizet, mert fagyit szeretett volna fogyasztani, de nem kapott, mivel elromlott a fagyigép.

A vendég erre nekiment a dolgozóknak, és a berendezés egy részét is tönkretette. Félelmetes lehetett a kirohanás, ugyanis a videón az is látszik, hogy a vásárlók igyekeznek minél gyorsabban kijutni az épületből.

Liveleak.com - Angry customer causes mayhem

Angry customer causes mayhem when she can't get a "McFlurry"..


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x