hirdetés
budapest-halalos-hajobaleset-duna-hableany-viking-14.jpg

A Hableány-tragédia miatt módosíthat a magyar kormány: nem lesz kötelező a boncolás

Katasztrófák idején kegyeleti okból mellőzhető lenne az eljárás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 05.


hirdetés

A kormány módosítaná a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló jogszabályon, ami eddig előírta a kötelező boncolást, mindezt három miniszter közös javaslatára - tudta meg a HVG.

A dokumentumot Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter közösen jegyzi.

Az egyelőre titkos előterjesztés eredményeként tömegszerencsétlenségek vagy természeti katasztrófák esetén rugalmasabb lenne a procedúra, így az áldozatok családjai hamarabb eltemethetnék szeretteiket.

A javaslat célja, hogy az említett családoknak és hozzátartozóknak "minél szélesebb körben" biztosítsa "kegyeleti jogukat", ezzel segítve, hogy "elhunyt szeretteik eltemettetéséről mielőbb gondoskodhassanak" – olvasható az előterjesztésben.

A változtatás ötlete pár nappal a Hableány katasztrófája után fogalmazódott meg, ám konkrét utalás nincs benne az adott esetre.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kobe-bryant-lanyaval-1000x698.jpg

Kobe Bryant 13 éves lánya is meghalt a tragikus helikopter-balesetben

Összesen kilencen voltak a lezuhant és kiégett helikopteren, senki nem élte túl a katasztrófát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 27.


hirdetés

Ahogy mi is megírtuk, helikopter-balesetben életét vesztette vasárnap Kobe Bryant kétszeres olimpiai bajnok, visszavonult amerikai profi kosárlabdázó, a sportág legendás alakja.

A The New York Times című amerikai lap értesülései szerint

a helikopteren volt Bryant 13 éves lánya, Gianna, az ő egyik csapattársa és egy szülő.

Gianna volt Bryant második legidősebb lánya a négy közül, aki apja nyomdokaiba lépve szintén kosárlabdázott. Apa és lánya gyakran jártak együtt kosármeccsekre nézőként. A hírek szerint a helikopterrel kosárlabdaedzésre tartottak, amikor a tragédia történt.

Had a great trip to @uconnwbb for senior night and the retirement of basketball legend @promise50 with my baby Gigi. Thank you Gampel, Thank you Coach Geno and Cd for the warm welcome. Good luck the rest of the way ?? #mambamentality #wizenard

597.1k Likes, 2,142 Comments - Kobe Bryant (@kobebryant) on Instagram: "Had a great trip to @uconnwbb for senior night and the retirement of basketball legend @promise50..."

hirdetés

Vasárnap este Alex Villanueva, Los Angeles megye seriffje a Twitteren közölte: a korábbi információkkal ellentétben

nem öten, hanem kilencen voltak a lezuhant és kiégett helikopteren, a pilóta és nyolc utas. A tragédiának nincs túlélője

- tette hozzá.

A baleset a Los Angeles belvárosától mintegy 45 kilométernyire északnyugatra fekvő kaliforniai Calabasas felett történt. Okát és körülményeit az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) vizsgálja. Az FAA egyelőre csak annyit közölt, hogy a lezuhant helikopter Sikorsky S76-os típusú volt. A Los Angeles Times című amerikai lap riportere, Richard Winton arra emlékeztetett, hogy a tragédia idején a környező hegyeket köd borította.

A philadelphiai születésű legendás NBA-játékos 41 éves volt, négy gyermek édesapja. Az aktív sporttól 2016-ban vonult vissza, 1996-tól húsz esztendőn keresztül a Los Angeles Lakers kosarasa volt, a csapattal ötször (2000, 2001, 2002, 2009, 2010) nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligát (NBA). Kétszer (2009, 2010) a döntő legjobb játékosának is megválasztották, 2008-ban ő lett a bajnokság legjobbja, míg 18 alkalommal vett részt az All Star-gálán. Az amerikai válogatottal 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban bizonyult a legjobbnak az olimpiai játékokon. Az NBA vezetője, Adam Silver, még 2015-ben az amerikai kosárlabdázás történetének egyik legnagyszerűbb játékosaként méltatta őt.

Az Egyesült Államokat megrázta a tragédia, sportolók, közéleti személyiségek nyilatkoztak meg.

Donald Trump amerikai elnök két bejegyzést is szentelt a Twitteren a balesetnek. Első bejegyzésében "szörnyűséges hírnek" minősítette a tragédiát, majd később azt írta: "jóllehet, minden idők tényleg egyik legnagyobb kosarasa volt, de épp csak élni kezdett".

Barack Obama, az Egyesült Államok korábbi elnöke a kosárlabdázás "legendájának" nevezte, Gavin Newsom, Kalifornia demokrata párti kormányzója pedig közleményben hangsúlyozta, hogy Bryant "történelmet csinált", és "kikövezte az utat a játékosok új nemzedéke előtt".

A Twitteren fejezte ki együttérzését és Bryant iránti tiszteletét mások mellett Adam Silver, Magic Johnson - a Lakers korábbi játékosai - a Kosárlabda-játékosok Országos Szövetsége, Jesse Jackson tiszteletes, polgárjogi harcos, továbbá az Országos Jégkorong Liga.

Vasárnap este a Los Angeles-i Staples csarnoknál gyülekeztek Kobe Bryant rajongói, közülük sokan koszorúkat vittek a csarnokhoz.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vuhan.png

Alig mer kimozdulni a lakásából az egyik Vuhanban élő magyar, csak maszkban lép utcára, a liftet sem használja

Alaposan bevásárolt, akár egy hónapra is elegendő élelmiszere van otthon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Egy Vuhanban élő magyar szinte ki sem mozdul a lakásából – így próbál védekezni a vírus ellen. Az RTL Híradónak azt mondta, próbálja megőrizni a hidegvérét, pedig óriási a pánik.

Üresek az utcák, a helyiek pár napja kifosztották a boltokat és elözönlötték a kórházakat. Még olyanok is orvoshoz fordulnak, akikről kiderül, hogy csak egyszerű megfázásuk van.

Több magyar is van a lezárt városban, egyikük mesélt most arról, hogyan éli a mindennapjait.

Elmondása szerint, mikor bejelentették, hogy lezárják a várost, azonnal elment bevásárolni, így most egy hónapra elegendő élelmiszerrel rendelkezik.

hirdetés

A lakásból sem mer nagyon kimozdulni, ha mégis szükséges, akkor csak szellős helyre megy, még a liftet sem meri használni. Maszkban megy ki az utcára, egyszer használatos kesztyűt vesz fel, a kint viselt ruháját hazaérve azonnal leveszi, kimossa.

A magyar Országos Tisztifőorvos szerint nehéz megkülönböztetni a koronavírust az egyszerűbb influenza vírus tüneteitől, hiszen hasonlóan magas lázzal és köhögéssel kezdődik, de már idehaza is ki tudják mutatni, ha valaki a Kínából elterjedt új vírussal fertődödött volna meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
dezsi-1.jpg

Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje lett Győr új polgármestere

Az ellenzéki jelölt Pollreisz Balázs gratulált neki, és felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt a városért.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Az előzetes eredmények alapján Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelölte nyerte meg a vasárnapi időközi polgármester-választást a Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint.

A városban azért volt szükség időközi polgármester-választás kiírására, mert az október 13-án megválasztott Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) lemondott tisztségéről. A posztért hatan indultak: egy-egy jelölt az Összefogás Győrért Egyesület, az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP, a Fidesz-KDNP, valamint a Mi Hazánk Mozgalom színeiben, ketten pedig függetlenként. A választói névjegyzékben 101.655-en szerepelnek.

A választást a Fidesz-jelöltje Dézsi Csaba András nyerte,

a nem hivatalos eddigi eredmények szerint 55-39 százalékos aránnyal az összellenzéki ellenfelével, Pollreisz Balázzsal szemben.

VIDEÓ: Dézsi Csaba győri fideszes polgármesterjelölt sajtótájékoztatója a Mércén

hirdetés

Az eredmény ismeretében az ellenzéki jelölt Pollreisz gratulált az új polgármesternek, és felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt a városért.

A Fidesz közleményében azt írta:

"Fölényesen győzött a Fidesz-KDNP jelöltje Győrben".

Úgy fogalmaztak: "Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek az időközi polgármester-választáson és szavazatukkal Dézsi Csaba Andrást és a fejlődést támogatták. Gratulálunk Győr új polgármesterének, és jó munkát kívánunk neki."

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koronavirus-kina-halalos-aldozat.jpg

Hat magyar van a koronavírus-járvány miatt lezárt kínai tartományban

Viszont továbbra sincs magyar koronavírusos beteg.
MTI - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás azt mondta:

sem Magyarországon sem külföldön nincs tudomásuk magyar betegről, és olyan külföldiről sem tudnak, aki úgy tartózkodik Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna.

Az önkéntes jelentkezés alapján a KKM már

hat magyarról tud, aki a lezárt Hopej tartományban van. Mind a hatan egészségesek, a pekingi magyar nagykövetség mindannyiukkal kapcsolatban van.

hirdetés

Közülük négyen egy gyár újranyitásán dolgoznak Vuhanban február elejéig, és nem szeretnék elhagyni a várost. Egy másik ugyanott tartózkodó magyar azonban elhagyná a várost, amint lehet, de nem Magyarországra utazna, hanem egy másik tartomány fővárosába, Hangcsouba menne, ahol él és dolgozik. A hatodik magyar nem Vuhanban, hanem Hopej egy másik városában él, és amint lehet, hazatérne Magyarországra.

Menczer Tamás elmondta: a pekingi magyar nagykövetség kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal, valamint Hopej tartomány, és Vuhan város külügyi irodájával is.

Mint mondta, szombaton és vasárnap is egyeztetett az országos tisztifőorvossal, akinek tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült, rendelkezésre állnak a vírust kimutatni képes tesztek. Eddig két gyanús eset volt Magyarországon, de mindkettőnél kiderült, hogy nem a koronavírusról van szó.

Hozzátette,

amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni.

A külügyminisztérium fokozottan figyeli, hogy a világon - és főként Európában - az országok milyen biztonsági protokollokat léptetnek érvénybe, valamint azt is, hogy a repülőtereken bevezetnek-e rendkívüli intézkedéseket. Azt is figyelemmel kísérik, hogy van-e olyan ország, amely utazási korlátozást vezet be Kínával szemben, de ilyen döntésről jelenleg nem tudnak.

Elmondta, ha bárkinek segítségre van szüksége, a budapesti, 24 órában hívható konzuli ügyeleti vonal száma +3680368036, ez Viberen a +36303636555, a WhatsApp alkalmazáson keresztül pedig +36303636111 számon hívható, a pekingi nagykövetség ügyeleti vonala pedig a +8613701382159-es telefonszámon érhető el.

Menczer Tamás arról is beszámolt, hogy a bangkoki nemzetközi repülőtér fogdájában helyi idő szerint vasárnap reggel elhunyt egy magyar férfi, akit ezért vettek őrizetbe, mert a lejárt vízuma ellenére az országban maradt, és az idegenrendészeti ügyintézésig helyezték el a repülőtéren levő rendőrőrs fogdájában. A jelenlegi információk szerint a halálesetnek nincs köze a koronavírushoz - sokkal inkább cukorbetegséghez lehet köze - de a bangkoki nagykövetség kapcsolatban áll a thai hatóságokkal, akik vizsgálják az eseményt.

Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: a csoportos be- és kiutazások tiltása Kínában a jelenlegi információk szerint kizárólag a kínai turistákra vonatkozik majd. Arról is beszélt, hogy az EU-s országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedést a repülőtereken, hőkaput csak néhány ország alkalmaz. Nem kizárt, hogy rendkívüli intézkedést a későbbiekben Magyarországon is bevezetnek, de egyelőre nem tartják indokoltnak - emelte ki.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!