hirdetés
keseles.jpg

A gyilkosság előtti napon lett 18 éves a Deák téri késelő, aki két fiatalt ölt meg

A fiú több késszúrással ölte meg az áldozatait, majd a menekülés közben eldobta a kést.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2020. május 22.


hirdetés

Korábban több hírben beszámoltunk róla, hogy a budapesti Deák Ferenc téren a hajnali órákban egy szóváltás után tömegverekedés tört ki két társaság között, amelynek végén

megkéseltek két fiatalt, akik a helyszínen belehaltak sérüléseikbe.

Gál Sándor alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője sajtótájékoztatón beszámolt róla, hogy

a személyleírás és a ruházat alapján a bűncselekményt követő 10 percen belül a Nyugati téren elfogták a gyanúsítottat.

hirdetés

A nyomozás adatai alapján 10 fő verekedett össze, 16 és 23 év közötti férfiak.

A késelő csütörtökön töltötte be a 18. életévét. Több késszúrással ölte meg az áldozatokat, majd a menekülés közben eldobta a kést, amit a rendőrök egy autó alatt találtak meg.

Két egymástól független társaság verekedett össze, a kiváltó okokat a rendőrség vizsgálja. Mindkét társaságban többségben voltak azok, akiknek kábítószerrel visszaélés vagy garázdaság miatt már volt rendőrségi múltjuk.

A gyilkossággal gyanúsított férfit és két társát hallgatják ki, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt. Az ügyben tanúként szerepel három fiatal nő is, akik megpróbálták szétválasztani a két társaságot.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
csongrad-megye-google.jpg

Mától új neve van Csongrád megyének

Trianon századik évfordulóján, a békeszerződés aláírására emlékezve változott meg a megye neve.
MTI, címkép: Google Street View - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Trianon századik évfordulóján Csongrád-Csanád megyére változott Csongrád megye neve csütörtökön.

2017-ben az Országgyűlés Lázár János, a térség parlamenti képviselőjének javaslatára - ellenszavazat nélkül - módosította a megye nevét.

Juhász Tünde kormánymegbízott korábban közölte, a megyében élőknek nincs teendőjük a névváltoztatás miatt. A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik meg, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében egy-két millió forintos költséggel jár.

Csongrád-Csanád megye mai területe az 1950-es megyerendezéskor alakult ki, Csongrád megyéből és a modern korban makói székhelyű Csanád megye délnyugati feléből, amelyhez tartoztak akkor az egykori Torontál vármegye Magyarországon maradt települései is.

Kép: Murli/Wikimedia Commons

hirdetés

A 4261,74 négyzetkilométeres területű Csongrád-Csanád megyében a Központi Statisztikai Hivatal 2019. I-IV. negyedéves adatai szerint 399 ezren élnek.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
derek-chauvin-rendor-mti-ap.jpg

Súlyosbították a vádat a George Floydot megölő rendőr ellen, a társait is letartóztatták

Derek Chauvin óvadékának összegét további egymillió dollárra emelték.
MTI, fotó: MTI/AP/Ramsey megyei rendőrség/Brommerich - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Súlyosbították az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr elleni vádat, és letartóztatták a három másik intézkedő rendőrt is - jelentette be helyi idő szerint szerda délután Keith Ellison minnesotai igazságügyi tárcavezető.

Derek Chauvin, a Floyd nyakára térdelő, és ezzel a férfi halálát okozó rendőr ellen első fokú gyilkosság, míg három társa ellen bűnrészesség miatt emelnek vádat

- jelentette be Ellison irodája.

Floyd családjának ügyvédje, Ben Cramp korábban arra kérte a hatóságokat, hogy a lehető legsúlyosabb tényállás miatt emeljenek vádat Chauvin ellen, és sürgette a három másik rendőr felelősségre vonását is.

hirdetés

A gyilkosság helyszínén szerdán, nagy tömeg előtt elmondott beszédében Cramp hangsúlyozta: a 46 éves Floydot "megkínozták, halálra kínozták".

A friss bejelentés után az ügyvéd közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "fontos lépés ez az igazságszolgáltatás útján".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zivatar-felho-mti-varga-gyorgy.jpg

Viharos széllel, jégesővel jönnek a zivatarok - az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki

Helyenként akár 90 km/h-nál is erősebb lehet a szél. Több keleti megyében van másodfokú figyelmeztetés.
MTI, fotó: MTI/Varga György - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Csütörtökön is többfelé várhatók zivatarok, most több keleti megyében van másodfokú figyelmeztetés.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: reggeltől, kora délelőttől a Dunától keletre, főként északkeleten várhatók többfelé zivatarok, egy-egy heves zivatar is lehet.

A zivatarokat nagyobb méretű jég, viharos kifutószél (jellemzően 70-90 kilométer/órás, de egy-egy helyen 90 kilométer/óránál erősebb is lehet), és esetleg felhőszakadás-szerű csapadékhullás kísérheti. A szél helyenként a Dunántúlon is viharossá fokozódik.

Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Tolna megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet általában 22-28 Celsius-fok között alakul, de északkeleten néhol 19-21 fok is lehet. Késő estére 15-21 fok közé hűl a levegő.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
george-floyd.jpg

Koronavírusos volt George Floyd, a rendőri intézkedés során meghalt afroamerikai férfi

Azonban nincs arra utaló jel, hogy a fertőzés közrejátszhatott a férfi halálában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Kimutatták a koronavírust George Floydnál, aki május végén halt Minneapolisban egy rendőri intézkedés során - írja a CNN.

Az afroamerikai férfit a földre szorították a rendőrök, egyikük pedig percekig a nyakán térdelt. Floyd előbb elvesztette az eszméletét, majd meghalt.

Halálának pontos okát folyamatosan vizsgálják, a boncolási jegyzőkönyvet egyelőre ellentmondanak egymásnak. A családja kérésére elvégzett második halottkémi vizsgálat szerint

a 46 éves férfi halálát a nyakára és a hátára nehezedő nyomás okozta fulladás idézte elő. A rendőrség által korábban kiadott, első dokumentum szerint ugyanakkor nem találtak "fizikai bizonyítékot, amely alátámasztaná a trauma miatti fulladást vagy fojtogatást", és Floyd halálához "hozzájárulhatott egészségi állapota, beleértve koszorúér-betegségét és magas vérnyomását".

hirdetés

A Minnesota állambeli Hennepin megyei vizsgálat során derült ki, hogy Floyd koronavírusos volt, azonban nincs arra utaló jel, hogy a fertőzés közrejátszhatott a halálában. A férfi egyébként nem is mutatta a betegség tüneteit.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!