hirdetés
mti-1.jpg

A grazi busztragédia sofőrje sajnálta, hogy életben maradt

A veronai tragédia kapcsán kérdezték az 1983-as grazi balesetet túlélő sofőrt. A poklok poklán ment keresztül, de megtanult élni az emlékkel.
Blikk - szmo.hu
2017. február 21.


hirdetés

A Blikk a veronai busztragédia kapcsán kereste fel egy korábbi, nagy port kavart buszbaleset életben maradt sofőrjét. Ha valaki, ő biztosan tudja, min fog keresztülmenni a veronai busz sofőrje, ha egyszer magához tér - írja a lap.

Tiba János vezette azt a grazi buszt, amelyik 1983-ban egy súlyos fékhiba miatt letért az útról, és a szerpentinről egy 200 méteres szakadékba zuhant.

A balesetben 15-en meghaltak, és 31-en megsérültek, Tiba csak annak köszönhette az életét, hogy zuhanás közben kirepült a buszból és fennakadt egy fán.

hirdetés

"Amikor magamhoz tértem a kórházban, arra sem emlékeztem, hogy ki vagyok. Ott volt egy újság, címlapján egy szétroncsolódott busszal. Rossz érzésem volt. Mindenkit megkérdeztem, mit keresek itt, mire valaki elmondta: volt ez a tömegszerencsétlenség, és én vezettem a buszt" - emlékezett vissza a 34 évvel ezelőtti esetre az egykori buszsofőr.

A szekértői elemzések néhány hónap múlva készültek el, és világosan kimondták, hogy nem Tiba hibázott. Az Ikarus 255-ös busz fékrendszere hibásodott meg, egészen pontosan először a motorfék, majd a láb- és kézifék is teljesen felmondta a szolgálatot.

Ennek ellenére az itthoni bíróság 7 évre ítélte a szerencsétlenül járt buszsofőrt, a grazi főügyész 10 év alatt érte el, hogy Jánost jogerősen is felmentsék. Azóta fékrendszerek tanulmányozásával foglalkozik,

ma pedig ő az ország egyik legismertebb féktesztelő és -javító műhelyének társtulajdonosa.

Card

A családi ház kertjében landolt Neoplan busz Deutschlandsbergben

Ami a veronai tragédiát illeti, János a következőt nyilatkozta:

"A veronai tragédiát hallva biztos vagyok abban, hogy valami történhetett a buszsofőrrel: rosszul lett, esetleg elájult. Ha magánál lett volna, biztosan próbál korrigálni.

"
Ha magához tér, valószínűleg azt fogja gondolni, amit én anno: 'Bárcsak én is odavesztem volna.' Egy ilyen esetet feldolgozni nem lehet, csak megtanulni együtt élni vele"

- mondta könnyeivel küszködve.

János évek óta építget egy ugyanolyan Ikarus buszt, amilyet a baleset idején vezetett. Álma, hogy egyszer visszatérjen a baleset helyszínére, befejezze azt a túrát és mindenkit épségben hazahozzon az útról.

Képek: Kallos Bea, MTI

hirdetés

KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szarvas.jpg

Egy szarvasbika rúgta halálra a férfit, aki feleségével motorozott Csopaknál

A feleségét súlyos sérülésekkel vitték kórházba, az állat elpusztult az ütközéstől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

Egy 200 kilós szarvasbika okozta egy motoros halálát. Az 52 éves férfi és felesége Csopak felé motorozott az úton, amikor az állat szabályosan lerúgta őket a járműről.

M. László azonnal életét vesztette, a fejét akkora ütés érte, hogy a bukósisakja kettétörött. A feleségét súlyos sérülésekkel vitték mentőhelikopterrel a kórházba, állapota hétfőn válságos volt.

Az állatot a balesettől kétszáz méterre találták meg, az ütközéstől elpusztult - írta meg a Borsonline.

A motor az ütközés után még tovább gurult, majd az oldalára dőlt.

hirdetés

Egy ismerősük elmondása szerint a pár nagyon szeretett motorozni, motorostalálkozókon is részt vettek. A lányuk is gyakran elkísérte őket. Lászlóról azt mesélte, hogy barátságos, jó ember volt, aki igyekezett másoknak segíteni.

A lapnak egy vezetéstechnikai oktató elmondta, hogy szarvasbőgés idején még inkább figyelni kell a vadveszélyre. Bár ezt az ütközés szinte lehetetlen lett volna kikerülni.

Fotó: illusztráció


KÖVESS MINKET:





hirdetés
viz-Copy.jpg

Megfőtt az autójában két orosz férfi, akik egy forró vízzel teli gödörbe zuhantak

A parkoló autó alatt hirtelen megnyílt a föld.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

Egy furcsa baleset áldozata lett két orosz férfi, akik az oroszországi Penza városában egy gödörbe estek.

Az úton egy hatalmas gödör keletkezett, miután egy távhővezeték eltörött és egy nagy lyuk keletkezett.

A férfiak egy parkoló autóban ültek egy bolt mellett, amikor váratlanul beomlott az út alattuk. Az autó átfordulva belezuhant a forró vízzel teli gödörbe. A járművet egy daru tudta csak kiemelni a forró gőzt eregető gödörből. A két férfi életét vesztette.

hirdetés

Forrás: themailnewsonline.com


KÖVESS MINKET:






hirdetés
marinapartlakopark_budapest.png

Borkai-videó: két prostituáltat előállítottak a Marina Part Lakóparkból

A Magyar Nemzet információi szerint a két huszonéves nő is részt vett azon az orgián, ahol a volt győri polgármesterről készült kompromittáló videó.
Fotó: Google Street View - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt is előállítottak a Borkai-videó néven elhíresült ügy kapcsán. A Nemzeti Sport írta meg először, hogy egy P. József nevű válogatott labdarúgónak is köze lehet a volt győri polgármester megzsarolásához.

hirdetés

A Magyar Nemzet újabb információkat közölt: a lap úgy tudja, hogy két huszonéves prostituáltat a Marina Part Lakóparkban fogtak el. A portál szerint a két nő is ott volt azon a horvátországi luxusjachton, ahol többek között Borkai Zsoltról és neves ügyvéd ismerőséről készült felvétel, amit Az ördög ügyvédje néven elhíresült blog töltött fel az egyik legismertebb pornóoldalra.

A hírek szerint politikus és üzletember kuncsaftokat is kiszolgáló két magyar prostituált az ugyancsak előállított focistához hasonlóan zsarolással is megpróbálkozott. A rendőrség a Magyar Nemzet információit a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentálta, így az sem derült ki egyelőre, hogy a nők kit és mikor zsarolhattak meg.

A lap megemlíti, hogy nemcsak Magyarországon folyik nyomozás az ügyben: a hajón szolgáltatást nyújtó két magyar és még további három horvát nő, valamint a horvát luxushajó üzemeltetőjének a szerepét a horvát hatóságok is vizsgálják, mivel ott teljes egészében büntetendő a prostitúció.

Habár október 13-án Borkait újra Győr polgármesterének választották, a volt olimpikon végül a város közgyűlésének megalakulása előtt nyílt levélben jelentette be lemondását:


KÖVESS MINKET:






hirdetés
jakab_peter.png

Orbán helyére ült a parlamentben a jobbikos politikus, milliós büntetést kaphat

Jakab Péter nem először foglalta el a miniszterelnök székét.
Fotó: Facebook/Jakab Péter - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Az új házszabályok szerint több millió forintos büntetést is kaphat Jakab Péter, mert Orbán Viktor üres székéből követte a szerdai parlamenti vitát. A Jobbik frakcióvezetője ráadásul visszaeső székfoglaló: tavaly decemberben egyszer már beült a miniszterelnöki székbe, amikor a túlóratörvényről döntött a parlament.

Mostani akcióját ezzel indokolta a Facebookon:

hirdetés

Azt mondják Orbánék, megsértjük a Tisztelt Házat azzal, hogy kimondjuk az igazságot. Hogy felemeljük a hangukat a magyar emberekért. Szánalmas, ahogy a Fidesz megpróbál teljhatalmat kiépíteni az Országgyűlésben. Természetesen minket nem lehet megfélemlíteni és nem lehet megállítani. Az új törvényük értelmében egy székre való leülésért több millió forint bírság járhat majd. Pedig én csak elfoglaltam egy üres széket... :) Megyünk előre!

A jelenetről több képet is posztolt a közösségi oldalára:

Jakab akciójáról több fideszes politikus is posztolt a Facebookra, írja a hvg.hu. Dömötör Csaba szerint a jobbikos politikus egyszerűen így szeretné felhívni magára a figyelmet, majd azzal zárta sorait, hogy "éhes kisnyilas miniszterelnöki székkel álmodik". Míg Kocsis Máté azt írja, hogy "Boldognak tűnik, elérte karrierje csúcsát!"


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!