hirdetés
49012043851_c4c46ee09b_o.jpg

A felsősök fékezik meg a verekedő alsósokat

Velük harcolnak az iskolai bántalmazások ellen a Győri Váci Mihály Általános Iskolában.
Abcúg, Fődi Kitti, fotó: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. november 25.


hirdetés

Felső osztályos gyerekekkel harcolnak az iskolai bántalmazások ellen a Győri Váci Mihály Általános Iskolában. A felsősök animátorként vannak kinn a szünetekben az alsósokkal, hogy észrevegyék, ha valamelyik gyereket bántalmazás éri, kezeljék a konfliktusokat, játszanak és beszélgessenek a kicsikkel. Az iskola folyamatosan keresi a békés megoldásokat, van egy békés lépcsőjük is, ami minden héten üzen a gyerekeknek, aki pedig a leginkább betartja az üzenetet, az valamilyen ajándékban részesül.

A pedagógusok szerint az új szemléletnek és programoknak köszönhetően az iskolában jelentősen lecsökkent a bántalmazások száma.

Egy győri általános iskola rém egyszerű módszerrel próbálja megfékezni az iskolai bántalmazást, és remekül működik. A Váci Mihály Általános Iskola a felsőosztályosokat bízta meg azzal, hogy a szünetekben animátorként őrizzék a rendet az alsósok között. Az animátorok azonnal közbeavatkoznak, ha azt látják, hogy az egyik gyerek bántja a másikat, de a konfliktusok megfékezésén túl a felsősök egyfajta pótanya-pótapa szerepet is betöltenek, akikkel beszélgetni, játszani lehet.

hirdetés

Ezzel nem csak a gyerekek tanulnak felelősséget és empátiát, a tanároknak is nagy teher esik le a válláról, és az iskola bántalamzás is nagy mértékben csökken.

Emellett az iskola lépcsőjére békés mondatokat festettek, aki pedig betartja a lépcső üzenetét, az a hét végén valamilyen kis ajándékot kap az igazgatónőtől. Az intézmény a Békés iskolák programban is részt vesz, ezért itt mindenki pontosan tudja, hogy mi az a bullying, hogyan lehet megfékezni.

Nincs olyan ok, ami elfogadhatóvá teszi a bántalmazást!”

Hirdeti egy sárga tábla a győri iskola nem túl nagy, aszfaltozott udvarán, amit most csaknem kétszáz visongó alsós lep el, olyan nagy zajjal, hogy a mellettünk álló szavát is alig lehet hallani. Az össze-vissza rohangáló gyerekeket normál esetben két pedagógus felügyeli, ami pont arra elég, hogy jó eséllyel minden gyerek életben maradjon a szünet végére, de a tömegben vagy az udvar sarkában történő bántalmazásokat, csúfolódásokat aligha vennék észre. Az ő segítségükre vannak az animátorok, akik koruknál és termetüknél fogva kimagaslanak a gyerektömegből, de arról is fel lehet őket ismerni, hogy rendszerint alsósok gyűrűje zárja őket körül, úgy ölelgetik őket, csimpaszkodnak rájuk, hogy szinte mozdulni se tudnak.

,,Minden iskolában ott van a bántalamzás, a legelitebb iskolában is, és nálunk is voltak, sőt volt, hogy egy kisgyereket ezért vittek el, mert bántalmazást szenvedett el az osztályában.

Beszéltük a kollégákkal, hogy nem lehet olyan, hogy valakit azért elvisznek az iskolából, mert bántalmaznak. Azért elvihetik, mert felvették kisgimibe vagy, mert elköltöztek, de a bántalmazásban, mi is benne vagyunk, ezért kerestük az utat, módot ellene” – magyarázza az igazgatónő, Répásiné Hajnal Csilla, akinél szintén sorban állnak az alsósok egy-egy ölelésért.

Az igazgatónő első lépésként csatlakozott a Békés iskolák programhoz, amiről korábban mi is írtunk, hogy a tanárok és a diákok tréningeken megismerjék, mit is jelent az iskolai bántalmazás, hogyan lehet felismerni. Répásiné Hajnal Csilla szerint nincs olyan gyerek az iskolában, aki ne tudná, mi az a bullying, és valóban, a kérésére az animátorok gondolkodás nélkül sorolják a bántalmazás formáit és szereplőit.

A Békés iskolák programtól teljesen függetlenül az igazgatónő az animátor programot egy évvel ezelőtt azért hozta létre a diákokkal, hogy ne mindig a felnőttek mondják meg a gyerekeknek, hogy mit nem szabad.

Szerinte a kortársak könnyebben rendezik le maguk között a problémákat, mintha egy felnőtt okoskodna, ráadásul az animátorok empátiát tanulnak azzal, hogy egy-egy szünet erejéig belelátnak a pedagógusok munkájába.

Animátorok csak a felsősök közül kerülhetnek ki, de nem sok kritériumnak kell megfelelniük, a legfőbb, hogy szeressék a kisgyerekeket, szeressenek beszélgetni, legyenek türelmesek.

Jelenleg az iskolában 26 animátor is van, akik a szünetekben segítik a pedagógusok munkáját, de sokszor olyan szoros barátságok fonódnak a kicsikkel, amik az iskola falain is túlnyúlnak. A felsősöket az igazgatónő készíti fel az animátorságra, témákat, játékokat ajánl nekik, és megbeszélik, hogy hogyan kezeljék az alsósok között felmerülő problémákat. Később pedig egy Facebook csoporton keresztül tartják a kapcsolatot, ahol tanácsokat kapnak az intézményvezetőtől.

Az animátoroknak több feladatuk is van, egyrészt ha látják, hogy valahol nézeteltérés, netán verekedés van az alsósok között, akkor ketten odamennek és megpróbálják megoldani a helyzetet.

Ha az alsós nem tisztelné a sokszor nála csak egy évvel idősebb animátort, akkor az idősebbek, nyolcadikosok segítenek nekik, ha pedig ez sem működik, akkor a tanárok is közbelépnek, de erre egyre ritkábban van példa. Sokszor vigasztalnak is, például ha valaki rossz jegyet kap, vagy aznap nem ment iskolába a legjobb barátja. Az elsősöknek különösen nagy szükségük van az animátorok figyelmére és szeretetére, az egyik nyolcadikos lány azt meséli, hogy az első napon ő kísért fel egy síró kislányt, mert az anyukája már nem mehetett be az épületbe, őt azzal sikerült megnyugtatni, hogy azt mondta neki, hogy pár óra múlva ismét újra láthatja az anyját.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
jóga.png

Jógámban áll hallgatni – avagy miért kell ebben az országban mindenről kussolni?

Bármit mondok, teszek, felhasználható ellenem. Ki tudja, tán még le is lótusz-ültethetnek. 2019, Magyarország. 
jh - szmo.hu
2019. november 23.


hirdetés

Általános iskolás lehettem – van vagy harminc éve, még a puha átkosban – amikor a nevelőapám egy baráti társaságban azon röhögött a haverjaival, hogy ebben az országban "nem szabad szidni a rendszert", mert abból baj lesz. Megkérdeztem, mit jelent az, hogy "szidni a rendszert". A felnőttek elkomolyodtak, a nevelőapám kicist ijedten rám nézett, aztán felelmelte a mutatóujját, és rám parancsolt: "Ezt a két szót SOHA ne mondd ki ezentúl családon kívül. Főleg az iskolában ne. Nagyon nagy bajunk lehet belőle."

Halálra rémültem. Azt hiszem, abban a pillanatban tanultam meg kussolni.

hirdetés

És őszintén bevallom, ez később sem változott meg. Egyetemi éveim elején, amikor beköszöntött a rendszerváltás (annak a "rendszernek" a vége, amit tilos volt "szidni"), felcsillant bennem a remény, hogy bizonyos dolgokban ezentúl kimondhatom, amit érzek, gondolok, a saját, belső igazságomnak vélek. De aztán nagyon hamar rájöttem, hogy nem. Rájöttem, hogy itthon továbbra is a kussolás a nyerő. A viszonylagos nyugalom, a langyos vízben pancsolós, átlagos-fizetéses, ellavírozgatós túlélés záloga. 

Így hát kussoltam, amikor úgy tizenöt évvel ezelőtt először zuhant vissza rám az összes médiafelületről, sőt baráti, kollegiális társaságokból is, hogy "szinglihordának" lenni vérciki. Ugyan elvált voltam, de valóban egyedülálló és gyermektelen, és a magam részéről nem láttam kivetnivalót a dologban. Sőt, kifejezetten bántott, hogy hirtelen egy pária lettem, a társadalom tükörsima betonútjából kimeredező, rút, útszélre rúgandó kockakő, aki SZÁNDÉKOSAN nincs hasznára senkinek. De beletörődtem, mert ugye a rendszert soha nem szabad szidni. Egyiket sem. 

Kussoltam, amikor össztársadalmi dorgálást, rosszalló csendeket, összevont szemöldököket, sőt, sokszor nem titkolt megvetést – a szingliség-vétkemért kapott népharag sokszorosát – kaptam az arcomba (egyébként a mai napig), amiért úgy alakult az életem, hogy nem szültem gyereket. Egyet, kettőt, hármat, négyet (nem vagyok naprakész, de azt hiszem, most épp az a norma). Kussoltam, amikor azt olvastam, hogy nem vagyok magyar, mert nem szaporodom, hogy rám férne egy alapos szingliadó (a "horribilis" fizetésemből), hogy nem teljesítem be a női princípiumot, hogy a világon semmit sem teszek hozzá a GDP-hez (pedig húsz éve szénné dolgozom magam).

Egyébként meg a világra jönnöm is fölösleges volt, mert fogalmam sincs az élet értelméről meg a valódi szeretetről. 

Kussoltam, amikor életemben először ki akartam menni egy tüntetésre. Érthető okokból mindig igyekeztem távol tartani magam a politikától, de ez a tüntetés speciel arról szólt, hogy egy egyetem maradjon Budapesten.

Én is egyetemet végeztem – nem azt –, és értelmiségiként úgy általában hiszek a kiművelt emberfőkben, és abban, hogy egy jó egyetem inkább maradjon. Töredelmesen bevallom, az egyetem alapítója – akinek a nevéről szintén csak kussolni szabad mostanság – húsz éve nekem is finanszírozott egy amerikai ösztöndíjat. Vagyis elnyertem az ösztöndíjat az ELTE-n, meglehetősen komoly, intellektuális versenyben.

Persze erről is kussolok, pedig életem egyik legszebb emléke és sikerélménye volt, de ha nyíltan beszélek róla, "bajom lehet belőle", erre többen figyelmeztettek.

A tüntetésre végül nem mentem ki, mert közbejött egy munka, de akkor azért keményen ledöbbentem, amikor imádott édesapám (diplomás, értelmes, vidéki ember, 15 éve nyugdíjas) utána váratlanul közölte velem: "Jól tetted, a mi családunkban soha nem volt áruló." ÁRULÓ. Politikával továbbra sem foglalkozom, de ezt a szót azóta sem tudom kiheverni. 

Kussoltam, amikor először kezdtem olvasgatni Greta Thunbergről, és a klímaváltozás döbbenetes és nagyon közelinek jósolt, lehetséges következményeiről. Thunberg beszédeinek nagy részét végig is hallgattam, megnéztem a Forrongó jég című dokumentumfilmet, szerintem az egyik legjobbat a témában. Vagy harminc nemzetközileg elismert tudós és terepen dolgozó szakember mutatja meg benne, mekkora veszélyt jelent a Föld agyonszennyezése, és mit tehetnénk ellene (a film producere és narrátora Leonardo DiCaprio).

Engem Greta Thunbergnek nem a személye, hanem a mondanivalója érdekel, de rájöttem, hogy ERRŐL aztán végképp kussolnom kell.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
no-depi.jpg

A kimeneküléssel nincs vége, az ex terrorja folytatódik a kapcsolat után

Hogyan lehet mégis megszabadulni a bántalmazó kapcsolatból? Az egyik áldozat mondta el.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. november 28.


hirdetés

Nemrég Orosz Bernadett ügyéről beszélgettem egy korábbi interjúalanyommal, aki maga is bántalmazást szenvedett el és végül megszabadult ettől a kapcsolattól. Beszélgetőpartnerem említette, hogy az erőszak nem ér véget azzal, ha egy nő kilép a bántalmazó kapcsolatból és otthagyja a bántalmazóját, hanem még évekig folytatódik.

Hogyan nyúlnak az agresszorok az áldozatuk után? És miként lehet megszabadulni egy ilyen kapcsolatból? Erről beszélgettünk.

- Azt mondta legutóbb, hogy a bántalmazó arra törekszik, hogy bosszút álljon az áldozaton, ha az ki mer lépni a kapcsolatból.

hirdetés

- Így van, a bántalmazó célja az áldozat önbizalmának letörése újra meg újra. Különösen, ha a közös gyerekek vagy más miatt még találkozniuk kell, ezek általában addig a zsarolások eszközei már az együttélés alatt is (vagyon, gyerek).

A bántalmazás a kényszerláthatásokkal folytatódik - be nem bizonyított bűncselekmények esetén ugyanis, ami gyakori a családon belüli erőszak esetekben, a hatóság az általános rend szerint megítéli a láthatást, ami általában rosszul sül el, a gyermek hátrányára. Ilyenkor jön a gyermekek befolyásolása, az érzelmi zsarolás, a lelki terror, a folyamatos kötekedés, a minősíthetetlen viselkedés a másikkal szemben. „Mit adtál már megint a gyerekre?” „Miért így néz ki?” „Azért nem akar velem jönni, mert ellenem beszéled!”

Az önbizalom letörésének eszköze a verbális bántalmazás, az anya megalázása, lehülyézése a gyerek vagy gyerekek előtt, illetve az, hogy a bántalmazó a gyerekekből akar minél több információt kiszedni, amit aztán megpróbál felhasználni az áldozata ellen.

Láttam már olyat, hogy az apa, amikor ment a gyerekért az óvodába, lefényképezte a kicsi cipőjét, majd ment a gyámügyre panaszkodni az anyára, azzal, hogy „sáros a gyerek cipője”. Ez abszurd, és a hatóságot is arra kényszeríti, hogy ne érdemi munkát végezzen, mert a gyámügynek erre reagálnia kell valamilyen módon. Ha behívják az anyát, akkor annak megint a hivatalba kell járkálnia, ha bevonják az óvodát, akkor tőlük is jelentéseket kérnek stb. sokszor arra játszva, hogy az ex megtörjön, visszamenjen, vagy épp összeomoljon.

- Tapasztalatai szerint mit szoktak még megtenni a bántalmazók a volt párjukkal?

- Akár a nő munkahelyére is elmennek, és ott megpróbálják ellehetetleníteni. Van, aki a vállalkozó feleségét feljelenti a NAV-nál, hátha ki tud vele tolni.

Ha közös vagyon is van, a válóper évekig eltarthat. Ha feljelentést tesz az anya zaklatásért, és a zaklatás bebizonyosodik, akkor a zaklató legfeljebb pénzbüntetést vagy felfüggesztett büntetést kap. És az sajnos nem számít zaklatásnak, ha bemegy a nő munkahelyére a férj és hazudozik róla.

Ráadásul a bántalmazók kifelé a szép arcukat, a jobbik formájukat mutatják, a teátrális nagy szerelmet. Amikor az áldozat panaszkodik, akkor a környezetében élők nem hisznek neki, megkérdőjelezik az igazát, ráfogják, hogy túloz, hogy biztosan hisztis, illetve őt hibáztatják a történtekért. Ez mind azért, hogy az áldozatot elbizonytalanítsák.

Ezt erősíti az intézményi árulás, amikor a bántalmazót védik és tetteit palástolják a hivatalok. Nem hiszik el, amit tett, mert olyan megnyerő tud lenni a rendszerint nárcisztikus személyiségű bántalmazó, és beveszik a meséjét. Legalábbis az elején. De mivel egy eljárás hónapokat, éveket vesz igénybe, addigra az áldozatban újra meg van forgatva a kés. És vegyük észre, ez kihat a gyermekre is, akit ő 24 órában ellát. És akkor megkérdezhetjük tőle: tényleg ennyire szereti a gyermekét?

A családon belüli erőszakkal az is a gond, hogy a négy fal között történik, nehéz a bizonyítása. Kirendelnek egy szakértőt, és ő azt mondja, hogy a gyerek áldozat konfabulál, az áldozat pedig befolyásolja a gyereket.

- Akkor mi a teendő, hogyan lehet segíteni az áldozatoknak?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
tanar-pedagogia.jpg

A tanárok pokoljárása – három hónapot napköziztem, egy életre elég volt

Az ország egyik legjobb szakközépiskolájában egy diák megkéselt egy fizikatanárnőt, mert hármast adott neki. Azért írom meg a történetemet, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a kollégával, és jelezzem: az eset, bár kirívó, szerintem tökéletesen leképezi a mai magyar közoktatásban uralkodó állapotokat. 
jh - szmo.hu
2019. december 06.


hirdetés

A gyerek felemelte a széket – acél alapzatú, iszonyú súlyú székek vannak a suliban –, és teljes erőből bevágta az osztálytársai közé. A gyerekek megdermedtek, én sokkos állapotban odarohantam. A szék kábé tíz centire landolt az egyik diáktól, ha eltalálja, szerintem ott marad. Tizenegy évesekről van szó. 

Az volt az a pillanat, amikor elpattant bennem valami.

hirdetés

Igen, a pedagógiában zöldfülű voltam, a tanári diplomám ellenére húsz év "irodista" lét után úgy gondoltam, elvállalok egy napi négy órás napközit a belváros egyik elismert általános iskolájában. Meg néhány angol helyettesítést. Emellett lesz időm plusz munkákra, meg húsz év gürizés után az életemre. Legalábbis azt hittem. Senki sem értette a döntésemet, még az igazgató se, aki felvett. "Te teljesen meghülyültél?" – kérdezték volt és jelenlegi tanár barátaim. A tantestületben kedves, intelligens, de meglehetősen agyongyötört, a lelkes mosolyomat gyanakvóan felhúzott szemöldökkel konstatáló kollégák fogadtak. 

Ötödikeseket kaptam, tíz-tizenegy éveseket, többségében elég jól szituáltakat (jó mobiltelefonok, klassz táskák, sportcipők, tehát pénz láthatóan volt), összesen húszat. A különóráik miatt általában kevesebben maradtak, 13-15 gyerek volt állandóan a kezem alatt. A "mézeshetek" után (akkor sem voltak kisangyalok, de nem viselkedtek szélsőségesen, inkább puhatolóztak, aztán elkönyveltek "kedvesnek"), gyakorlatilag néhány nap alatt mutatták ki a foguk fehérjét. Nem mind. Körülbelül hatan voltak a keménymag.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy amikor belépek a terembe, elszabadul (vagyis már javában tombol) a pokol. Székcsapkodás – csak úgy, neki a földnek, többször, elképesztő robajjal –, verekedés, egymás ütögetése, a táskák, tolltartók, vizeskulacsok padhoz, székhez, vagy a másikhoz vagdosása, "miafaszomozás", kurvaanyázás, a folyosón üvöltve randalírozás.

MINDENT megpróbáltam, ami csak az eszembe jutott, vagy amit a kollégák tanácsoltak. Szép szóval, szeretettel közeledtem feléjük, egyenként húsz perceket beszélgettem velük, hogy megértsem őket, a családi hátterüket, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz. Gondoltam, nehéz nekik, túlterheltek, fáradtak, főleg délután, türelmesnek kell lenni velük. Segítettem nekik a leckében, vittem csokidrazsét, jutalmul, ha minden házit megcsináltak. Illatgyertyát gyújtottunk Advent előtt, filmet néztünk, cetliken megírhatták nekem a kis titkaiakat, amelyeket aztán négyszemközt megbeszéltünk.

Amikor lehetett, kivittem őket a közeli játszótérre, tervezgettem, hogy elmegyünk majd karácsonyi vásárba. Mindez a normálisabb gyerekeknél működött (mert természetesen voltak, úgy hat-heten). A keménymagon viszont úgy futott át minden szeretet és jószándék, mint az őszi szél a tarlón. Irodalmi nyelven: le se szarták. Ment tovább az üvöltözés, csapkodás, dulakodás, trágárkodás, és persze amikor felelősségre vontam őket, a felháborodott tagadás és hazudozás (akkor is közölték, hogy nincs jogom megbüntetni őket, mert semmit sem csináltak, ha a szemem előtt történt a dolog).

Azt egyébként, hogy mihez "nincs jogom", többet hallottam a szájukból, mint eddigi életemben bárkitől.

Akkor egy nap leültem velük, és nagyon komoly lelkifröccsöt kaptak. Elmondtam, hogy elég volt a díbolásból, a néhány főkolompos tökrevágja a többiek idegeit, nem tudnak leckét írni, sőt az osztályteremben létezni sem, nem beszélve az én idegeimről. Közöltem: vége a jó világnak, innentől nincs játszótér, tanári beírás viszont van, aki meg nagyon túllő a célon, megy az igazgatóhoz. 

MÁSNAPIG tartott a lelkifröccs hatása. Akkor repült a vasszék. Az elkövető gyereket azonnal levittem az igazgatóhoz, a vezetőséggel meg közöltem, hogy mivel próbaidős vagyok, ha nem tesznek valamit, jövő héten már be se jövök. Volt ijedtség, a két legborzalmasabb kölköt az osztályfőnök délutánonként egy ideig el is vitte, kirakni ugyanis hivatalosan nem lehet őket a napköziből. És ekkor jöttek a kollégák, akik most már ki merték nyitni a szájukat. Megtudtam (persze négyszemközti, suttyomban folytatott beszélgetésekből), hogy: 

Az iskola egyik "nehéz" osztályát kaptam ki (több is van), akik miatt eddig négy tanár menekült el a suliból.

Minden szaktanárral meggyűlt a bajuk, sorra hívják be a szülőket, mert az órák állandó fegyelmezéssel telnek, gyakorlatilag képtelenség tanítani őket. 

Az alsós délutános tanárjukat "idegileg teljesen tönkrevágták a rohadt kis gecik, a tanév végén már többet sírt, mint nem" (ezt most szó szerint idéztem egy évtizedek óta a pályán lévő, egyébként a gyerekekért élő-haló tanárnőtől).

Az angoltanárjuk akkor mondott fel, amikor az egyik gyerek szülei bejöttek, és megfenyegették.

Az alsós tanítónőjüket az egyik lány anyukája fogadóórán le "b...szatlan k...rvázta". 

Az osztály éltanulójának, akit "szabad szellemben" nevelnek jól szituált, értelmiségi szülei, egyszer olyan uzsonnát csomagolt az édesanyja, ami nem ízlett neki. Erre írt az uzsonnás dobozába egy cetlit az anyjának, a következő szöveggel: "Rohadj meg." Ezt az akkori délutános tanáruk mesélte, aki szerint a szülők részéről végül semmilyen következménye nem lett a dolognak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
ovono-cimkep.jpg

Idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert

Az óvónők egyre kevésbé bírják a szakemberhiány miatt rájuk szakadó munkamennyiséget, miközben egyre kevesebb fejlesztő munkát tudnak végezni a gyerekekkel.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon, címkép: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. december 02.


hirdetés

Az egyik pályaelhagyó óvónő minden nap csak a szerencsében bízott, hogy ne történjen nagyobb baj, miközben egyedül volt 25 gyerekkel. Sokaknak az elmúlt években megnőtt, felesleges adminisztrációs terhekből lett elege, illetve abból, hogy pályakezdőként szinte lehetetlen megélni a fizetésből. Szabadságuk szinte csak papíron létezik, a túlórák pedig még azon sem, az már csak hab a tortán, hogy még lázasan is dolgozniuk kell, mert nincs, aki helyettesítsen. Mindezekért cserébe pedig úgy érzik, hogy egyáltalán nincsenek megbecsülve.

Az Emmi szerint évente jellemzően 1300-1500 hallgató fejezi be a tanulmányait óvodapedagógia szakon, tehát nincs baj a nyugdíjba vonulók utánpótlásával. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint sincs pedagógushiány, a sok álláshirdetés sem jelent feltétlenül szakemberhiányt, “gondoljunk bele: a pedagógus is költözik, családot alapít, és életének számos változása indokolhatja, hogy intézményt vált”.

hirdetés

Teljesen máshogy látja a helyzetet a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), “csúsztatás ilyet mondani, nagyon nagy az óvodapedagógus hiány, és ez csak évről évre nő. Nemcsak a PSZ szerint van hiány, hanem a szakmában aktívan dolgozók szerint is, akik a saját bőrükön érzik ezt” – mondja Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke. Az óvodapedagógusok hiánya miatt több intézményt törvénytelen helyzetbe kényszerítenek. Mivel nem tudják biztosítani, hogy az előírtak szerint két óvónő dolgozzon egy csoporttal, sok óvodában délután pedagógia asszisztensek vigyáznak a gyerekekre.

A nyugdíjaskorú óvodapedagógusok menekülnek a munkából

A Pedagógusok Szakszervezete szerint az óvodapedagógusok társadalma egyre inkább elöregszik, az elkövetkezendő öt évben az aktív óvodapedagógusok egyharmada megy nyugdíjba (ez az adat egy, a képzésben részt vevő oktatási intézmény felmérésén alapul). A szakemberhiány egy részét azzal fedhetnék el, hogy nyugdíjasokat foglalkoztatnak tovább, azonban a pályán töltött negyven év után óvónő legyen a talpán, aki visszamegy dolgozni.

“A nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása csak tűzoltásra alkalmas, hosszú távon nem oldja meg a problémát. A másik tény pedig, hogy a 40 évet lelkiismeretesen, erős hivatástudattal ledolgozó kolléganők elfáradtak, fizikailag és mentálisan egyaránt, nem szívesen maradnak tovább a pályán” – mondja Verba Attiláné.

Az óvodapedagógusokat előbb érte el a nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető kedvezményes nyugdíjkorhatára, mint az általános, vagy a középiskolában dolgozó tanárokat. Negyven évvel ezelőtt még voltak óvónőképző szakközépiskolák és gimnáziumok, így középfokú végzettséggel, már 18 évesen is el lehetett helyezkedni a pályán. A felsőfokú végzettséget pedig az óvónők nagy része munka mellett szerezte meg – mondja Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Az óvodapedagógusok fele az első öt évben elhagyja a pályát

A problémát az is tetézi, hogy a pályakezdők évek óta nem érkeznek elegen, ráadásul rengeteg a pályaelhagyó, mert a megalázóan alacsony fizetés, a rengeteg feladat, a folyamatosan növekvő, végeláthatatlan dokumentációs terhek arra sarkallják őket, hogy váltsanak. “A pályaelhagyók dupla, gyakran tripla fizetésért, ráadásul sokkal kevesebb felelősséggel járó munkahelyre mennek” – mondja Verba Attiláné. A pedagógusok fizetését az országosan egységes pedagógus bértábla határozza meg. A pályakezdő óvodapedagógusok legalább három évet “gyakornok” kategóriában töltenek, amely idő alatt nettó 130 ezer forintos fizetést kapnak. (Emlékeztetőül, Budapesten a kiadó lakások átlagos bérleti díja idén októberben 160 ezer forint volt).

Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy az óvodapedagógusok milyen arányban hagyják ott a pályát a diploma megszerzése után.

Csak a pedagógusokra lebontott adatokkal tudok szolgálni a pályaelhagyással kapcsolatban, az óvódapedagógusokra vonatkozó adatok nem ismertek. A központosított rendszerben működő állami iskolákkal szemben az óvodák önkormányzati fenntartásúak, a Magyarországon működő körülbelül háromezer óvoda adatait pedig tudomásom szerint nem összesítették, így nagyon nehéz ezekhez hozzájutni– mondja Szűcs Tamás.

A pályaelhagyás azonban a PDSZ elnöke szerint az óvodapedagógusoknál is jelentős, a diplomával rendelkező pedagógusok több mint fele a pályaelhagyás mellett dönt az első öt évben.

Az óvodapedagógusokra nagyjából ugyanazok a tendenciák érvényesek, mint a tanárok esetében. A 100 diákból körülbelül 40 nem szerez diplomát, a 60 pályakezdőkből körülbelül 20-an egy-két éven belül búcsút intenek a szakmának, további 15-20 % pedig 5-6 éven belül lesz pályaelhagyó. Végül tehát 100 diáknak körülbelül csak a negyede marad hosszabb ideig a pályán – mondja Szűcs Tamás.

Azt sem tudni pontosan, hogy hány óvodapedagógus hiányzik

hirdetés

A KSH 2018-as adatai szerint az óvodapedagógusok létszáma 31,3 ezer fő, 160 fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Azt nem tudni pontosan, hogy mennyi óvodapedagógus hiányzik a rendszerből. A külsős szemek a nyilvánosan meghirdetett álláshelyeket látják, ami a Közigállás.hu oldalon követhető nyomon. A Közszféra Állásportálján augusztus elején több mint 800 álláshirdetés szerepelt (egy álláshirdetésen belül előfordult, hogy több óvónőt is kerestek).

Ne gondoljuk, hogy a szakemberhiány csak a vidéket érinti, Budapesten és Pest megyében találták a legtöbb betöltetlen állást. Ha megnézzük a novemberi állapotot, akkor jelenleg 330 hirdetést találunk az oldalon.

Azonban valószínűsíthető, hogy ezeknél a számoknál jóval magasabb a szakemberhiány. Amikor a tanárok esetében az Index megnézte az augusztus 30-i állapotot a portálon, akkor még több mint 200 tanítót és szaktanárt kerestek a tankerületek. Azonban a birtokukba jutott augusztus végi klikes adatok szerint jóval magasabb, 4325 volt a betöltetlen álláshelyek száma. Arról nem is beszélve, hogy a tankerületek különböző cselekkel elfedhetik a pedagógushiányt.

Hülyét csinálsz magadból a szülők előtt, ahogy a papírokkal szaladgálsz

Az óvodában teljesen ellehetetlenítik a munkát, és ettől már nem éreztem jól magam, mindezt egy nagyon alacsony fizetésért, miközben diplomával és nyelvvizsgával egy multinál sokkal többet lehet keresni. A diploma megszerzése után három évet dolgoztam a szakmában, azonban idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert – mondja Anikó.

Főként azért döntött a pályaelhagyás mellett, mert a ránehezedő pluszmunka miatt nem tudott annyi érdemi időt tölteni a gyerekekkel, mint amennyit szeretett volna. A pedagógiai munkától rengeteg idejét elvette a papírmunka, minden reggel egyesével vadászta le a szülőket, hogy odaadja a számlákat, és aláírassa velük az aktuális papírokat. “Szinte már hülyét csinálsz magadból a szülők előtt, ahogy a papírokkal szaladgálsz utánuk”. Anikó mindaddig nem is szeretne visszamenni óvónőnek, amíg “valami csoda folytán” rendszerszinten nem történik valami változás.

Szabadsága is csak papíron létezett, a túlórák pedig még azon sem

Az óvodákban egy gyerekcsoport ellátását egy délelőttös és egy délutános óvodapedagógus, valamint egy, a csoportban dolgozó dajka látja el. Azonban a való világban a dadusból is nagy hiány van, így ha a reggeliztetésnél kiömlik a kakaó a gyerek ruhájára, akkor azt az óvónő oldja meg. Mosdóztatnia is neki kellett, amit szintén szeret csinálni, de ez nem az óvodapedagógus feladata, és elveszi az időt és az energiát a pedagógiai munkájától. Mindennek az lett az eredményre, hogy mire Anikó végre odaért, hogy azt csinálják, amit aznapra eltervezett, addigra elszaladt az idő, még akkor is, ha megpróbálta a legoptimálisabban megszervezni a reggeleket. A 25 fős gyereklétszámmal, – mivel nem voltak nagyon problémás gyerekek a csoportban – , nem volt gondja, ha nem lett volna ez a rengeteg minden más dolog rásózva. “Nem volt megterhelő a gyerekeket fejleszteni, bárcsak több idő lett volna, hogy velük foglalkozhassak” – mondja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!