hirdetés
Beszélő-babakezek_SZMO3-min-1000x663.jpg

A Down-szindrómás gyermekek is megértésre vágynak

Egy magyar anyuka különleges kommunikációs módszere segít jobban megérteni, megismerni és elfogadni egymást. Megnéztük, hogyan tanulnak jelelni a Down-szindrómás kisgyerekek.
szelf - szmo.hu
2019. május 15.


hirdetés

Mindig izgalmas, amikor az ember lehetőséget kap arra, hogy bepillantson egy általa nem ismert világba. Ezt az izgalmat éreztem akkor is, amikor bejelentkeztem a „Csodacsaládi Nap a Beszélő Babakezekkel” című rendezvényre, hogy lássam, hogyan tanulnak jelelni a Down-szindrómás kisgyerekek.

Bevallom, elég felszínes ismeretekkel rendelkezem a Down-szindrómáról. Azt tudom, hogy ez egy értelmi fogyatékosság, ami kromoszóma-rendellenesség miatt alakul ki, és hogy különböző szintű lehet. Az is rémlik, hogy több szervi probléma is kialakulhat a szindróma miatt, és az is, hogy mindezek ellenére sok Down-os boldogabb, sőt teljesebb életet képes élni, mint egészséges társaik. A mindenféle helyekről rám ragadt információk alapján még az a kép alakult ki bennem, hogy Down-szindrómás gyermeket nevelni komoly próbatétel, de valahogy mégis rendkívül hálás és életigenlő feladat.

A Csodavárban eltöltött órák nem hogy nem cáfolták meg mindezt, hanem még rá is tettek egy lapáttal. Életemben nem voltam még olyan „játszóházban”, ahol ennyi mosolygó arcot láttam volna. Nem csak a gyerekekre gondolok, hanem a szülőkre is.

Néhány órányi benyomás alapján nyilván nem lehet senki életét megismerni. Az azonban szülőként egészen megdöbbentett, mennyivel harmonikusabb volt ez a családi nap, mint bármelyik másik, ahol eddig voltam. Mivel a Csodavárban a nyitott, befogadó légkör az alap, senkinek nem kell szorongania. Talán emiatt is lehet az, hogy a szülők is jóval fesztelenebbek, mint az átlagos rendezvényeken.

Itt az emberek nem fordítják el zavartan a fejüket, ha meglátják, hogy valakinek a gyereke „más”, és amiatt sem kell izgulni, hogyan viselkedik majd a kicsi, mert itt egyszerűen nem tud „rosszul”.

A látszat persze csalóka, hiszen a sok valódi mosoly mögött nagyon sok embert próbáló helyzet is van, amelyekkel ezeknek a családoknak meg kell küzdenie. Például azzal, hogy a Down-os gyerekek testileg és szellemileg jóval később válnak alkalmassá a beszédre, és emiatt sokan hosszú éveken át szenvednek. Hiszen az egyik legrosszabb dolog, ami az emberrel történhet, hogy képtelen megértetni magát, vagy hogy nem tudja, mit akar a másik közölni. Ezen a rendkívül frusztráló fázison minden kisgyermek átesik, de a Down-szindrómás gyerekeknél ez az időszak akár 5-6 éves korukig is eltarthat.

Nem csoda, hogy az érintett szülők nyitottak azokra a módszerekre, amelyek hatékonyan segítik át őket ezeken az éveken. S ha már Csodacsaládi napon vagyunk, Zentai Kata, a Beszélő Babakezek program vezetője és Hamar-Szelényi Éva babajelbeszédet is oktató gyógypedagógus meg is mutatja, milyen „varázslatra” képes a Down-szindrómás gyerekeknél a babajelbeszéd. Egy rögtönzött kis zenés foglalkozást tartanak, amibe a jelenlévő gyerekek örömmel kapcsolódnak be, és lelkesen jelelnek Katával együtt.

Valamivel több mint 10 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a külföldön már népszerű babajelbeszéddel, amikor még én is kismama voltam – meséli Kata, akit már akkor lenyűgözött, hogy a jelek segítségével milyen hatékonyan képes kommunikálni a gyermekével. Akkoriban azonban Magyarországon alig volt ismert ez a módszer, nem volt ilyen tanfolyam sem, olyannyira, hogy még a „babajelbeszéd” kifejezést sem használták.

Kata ezért elkezdte felkutatni a téma tudományos hátterét, hiszen ebben bölcsészként volt tapasztalata. Megtanulta a magyar jelnyelvet, és nemzetközi babajelbeszéd-oktatói bizonyítványt szerzett. Ezt követően saját programot dolgozott ki, és ez alapján 2008 óta tart tanfolyamokat, ahol a babajelbeszéddel ismerteti meg a gyerekeket és a szülőket.

Már a kezdetektől voltak sajátos nevelési igényű tanítványaim, és immár hat éve különös hangsúlyt fektetek a velük való foglalkozásra. A Down-szindrómás gyerekeknél azért is különösen jó ez a módszer, mert ők jellemzően remekül utánoznak és igen motiváltak is – mondja a szakember, hozzátéve, hogy eleinte a módszerrel sokszor falakba ütköztek.

Felhasználóként mi az úttörők közé tartozunk, és minket a korai fejlesztőben még egyértelműen el akartak tántorítani a babajelbeszédtől, mert akkor tévesen úgy vélték, hogy késlelteti a beszédindulást, a beszédfejlődést – emlékszik vissza a kezdeti nehézségekre Dobosné Tóth Tímea, Mári anyukája. Az idő azonban az édesanyát igazolta, mert bebizonyosodott, hogy érdemes volt belevágni. A babajelbeszéd nagyon sokban csökkentette a frusztrációt, amit az okozott, hogy Mári akart beszélni, de nem volt képes rá, és így nem tudta elmondani, amit szeretne.

Ugyan kézzel-lábbal próbált magyarázni, de egyezményes jelek nélkül ez sok félreértéshez vezetett. Szülőként mi ugyanolyan szenvedői voltunk az egésznek, hiszen nagyon szeretettük volna megérteni, mit akar, de nem tudtuk kitalálni, ami nagyon idegőrlő volt.

Mári már óvodás, és bár szerencsére már szépen beszél, de mai napig használja a jeleket, különösen a számára érzékenyebb, intimebb helyzetekben. Az évek kitartó munkája azonban nem csak a konkrétan érintett családoknál érte el a célját. Kata módszere ugyanis kezd ismertebbé, elismertebbé válni, ma már a gyógypedagógusok közül is egyre többen ajánlják, sőt maguk is használják.

A módszer hatékonyan segíti a korai kommunikációt és ezen keresztül erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot – s teszi mindezt szó szerint játszi könnyedséggel. A Kata foglalkozásain ugyanis gazdag interakciót folytatnak a gyermekkel, aki így játék közben találkozik a jelekkel, és örömtevékenység közben sajátítja el azokat.

Bár a tanfolyamok a tipikus fejlődésű gyerekeknek szólnak, de mindig van a csoportjaimban egy-egy sajátos nevelési igényű résztvevő is. Nekik ez a módszer még többet adhat, hiszen ők a többségnél jóval később kezdenek beszélni, tehát éveken át fontos segítség lehet a családok számára ez a kommunikációs lehetőség – magyarázza Kata.

A módszer egyik titka, hogy a gyerekek már 8 hónapos kortól kezdve spontán is használnak jeleket. Ha mi ezekhez további jeleket kapcsolunk, akkor ők ezeket könnyedén átveszik, hiszen ilyenkor természetes tanulási mód számukra az utánzás.

A gyerekek értelmi fejlődése jócskán megelőzi a beszéd fejlődését, és ez hatalmas gyötrődést okoz nekik, mert képtelenek közölni a szándékaikat, gondjaikat.

A beszédhez szükséges finommotorikus készségek jóval később fejlődnek a kellő szintre, a kezüket viszont sokkal hamarabb tudják tudatosan használni. A babajelbeszéd ezért tud ezen a problémán segíteni.

A saját tapasztalat is az, de tudományos kutatások is igazolták, hogy a jelelő gyerekek az átlagosnál hamarabb és gazdagabb szókinccsel kezdenek beszélni. Persze nem kell csodákra számítani, hiszen beszélni csak akkor tud a gyermek, ha elérte az ehhez szükséges érettséget fizikailag is – hangsúlyozza a logopédusként is dolgozó Éva. – A jelekkel a gyermek hatékonyabban tudja magát kifejezni, így jobban meg tudja mutatni azt is, mi érdekli. Ez visszahat ránk, és olyan tevékenységeket végzünk vele, olyan szavakat használunk a társaságában, amik számára érdekesebbek, így azokat hamarabb is tanulja meg. Nem véletlen, hogy általában az első visszajelelt szavak lesznek az első kimondott szavak is.

 

Lénárd-Dzsunyák Tamara, Benedek anyukája annak idején arra figyelt fel, hogy a kicsi már alig egy évesen fogékony volt a jelekre, a mutatásra. Megvoltak a saját jeleik, és a kisfiú imádta a mutogatós dalokat is. Ekkor találkoztak Kata módszerével, és kezdtek járni a tanfolyamra.

Fantasztikus élmény volt látni, milyen sokat jelentett ez Benedeknek. Olyan volt ott, mint egy igazi kis stréber. Folyamatosan aktív volt, mindent azonnal akart csinálni. Ahogy egyre több jelet tudott használni, egyre jobban fejlődött a beszéde is. Mivel máig vannak olyan szavak, amiket nem tud tisztán kiejteni, ott rásegít a jelekkel, így pontosabban tudja magát kifejezni.

Az egészben nagyon sokat segített, hogy nálunk a testvéreket is érdekelte a módszer, sok jelet ők is megtanultak, így egymással is jól tudtak kommunikálni.

A statisztikák szerint egy Down-szindrómás gyermek átlagosan öt évesen kezd el beszélni. Ezzel a módszerrel szerencsére jelentősen csökkenteni lehet a hiányos kommunikáció okozta stresszt. Ezt Tamara is megerősíti:

A babajelbeszéd szerintem minden résztvevőnek hasznos. A beszédfejlődést is segíti, hiszen tudatosul a gyerekben, hogy apró hangzásbéli különbségek egészen más értelmet adnak egy-egy szónak. De a legfontosabb, hogy a szülő jobban megérti a gyermeket, és ő is jobban tudja közvetíteni a mondandóját. Így a kapcsolatuk is elmélyültebb lesz, kevesebb benne a feszültség és több az öröm.

 

A hely, ahol tényleg csoda vár

A Csodavár egy különleges intézmény. Inkluzív fejlesztő központ és játszóház egyben, ahol önfeledten, előítéletek nélkül és természetesen lehetnek együtt az eltérő fejlődésmenetű gyermekek tipikus fejlődésmenetű társaikkal. Együtt játszhatnak és tanulhatnak, ezáltal fejlődnek szociális készségeik.

A Csodavárban partnerként tekintenek a gyermeket körülvevő családra is, és kiemelt figyelmet fordítanak a szülők és a testvérek megfelelő támogatására. E célból rendezik meg többek között szinte havonta a Csodacsaládi Napokat is, ahol a tipikus és atipikus fejlődésmenetű gyerekek közösen vehetnek részt a programokon.

Az ilyen rendezvények nagyon jó alkalmat teremtenek az érzékenyítésre, a szülők és a gyermekek részéről egyaránt. Ezeket az élményeket átélve sokkal elfogadóbbá, nyitottabbá válnak a másság és egymás  felé – mondja a budapesti intézmény vezetője, Varga Györgyi. – A felnőttek általában sokkal nagyobb félelemmel, tartózkodással fordulnak az eltérő fejlődésmenetű gyermekek felé, és gyakran meglepődnek, hogy a saját gyermekük milyen természetességgel kezeli ezeket a helyzeteket. Az ilyen rendezvényeken egy ép kisgyerek megtanulja, hogyan tud együtt játszani eltérő képességű társaival, közben fejlődik az érzelmi intelligenciája, és segítőkészebb is lesz. Olyan élményekben lehet része, és olyan dolgokat tanulhat, melyeket ép társai között talán sosem tapasztalhatna meg.

A Csodavár és a hazánkban egyedülálló Beszélő Babakezek program találkozása különösen szerencsés. A program kommunikációra tett pozitív hatása mellett különleges közösségi értékkel is bír: ez is egy befogadó közösség, ahol együtt játszik tipikus fejlődésű és sérült gyermek.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
meghalt-egy-hajlaktalan-gyasz-fedelnelkul-otthonnelkul-1.jpg

Meghalt egy hajléktalan, és én egy órán át sírtam, amikor megtudtam

Aznap reggel még a közeli padon ült és olvasott. Megrázott, hogy soha többé nem beszélgethetünk vele.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Meghalt egy ember, aki nem a közeli barátom volt, „csak” egy ismerősöm.

Egy hajléktalan férfi volt, aki a közelben élt, és aki ugyanúgy hozzátartozott a környékünkhöz. mint a többi ember, aki ott lakik, és látásból ismerünk a játszótérről, a parkból vagy a sarki boltból.

Nem találkoztam minden nap ezzel a hajléktalan férfival, és csupán csak alkalmanként beszélgettünk. Mégis megrázott a halála.

A párom időnként elszívott vele egy cigarettát, megtárgyalták az élet dolgait. Kapott tőlünk ruhát, ha szüksége volt rá, egy kis pénzt is. Kék szeméről, tiszta tekintetéről ismertük fel, amikor levágatta a hosszú haját egészen rövidre.

Amikor pünkösd előtt találkoztunk, egy kis ajándékot adtam neki. A kislányom megkérdezte, ki ő. Elmondtam, hogy kedves ismerősünk, akinek nincsen otthona. „Párnája sincsen?” – érdeklődött. „Az sincsen”, válaszoltam. Ezen elgondolkodott. De úgy emlegette azután, mint „a barátunk, akinek nincs hol laknia”.

Ez a hajléktalan férfi szeretett olvasni, gyakran láttuk könyvvel a kezében. Pár hete, amikor a közeli kis téren ült a szemerkélő esőben, egy lombos fa védelmében, krimit olvasott. Bár eredetileg sietni akartam, visszafordultam és beszélgetni kezdtem vele. Megkérdeztem, mit olvas és megbeszéltük, hogy ha legközelebb összefutunk, adok neki néhány könyvet.

Peter Maas Serpicóját olvasta egyébként, amit 40 éve adtak ki az Albatrosz könyvek sorozatban. Erről a könyvről is beszélgettünk egy kicsit, és az egyik megvesztegetési szituációval kapcsolatban zseniális ötlete támadt.

Nem ő volt az egyetlen hajléktalan, akit olvasni láttam. Jó néhány éve például annak voltam szemtanúja a Karinthy Frigyes úton, amikor hajléktalanok egy csoportja üldögélt a fűben egy társuk körül, aki novellát olvasott fel nekik.

Akinek nincsen otthona, annak saját könyvespolca sincsen. És saját kisebb-nagyobb könyvtára sem. Pedig attól, hogy valaki az utcára került még lehet igénye arra, hogy jó könyveket olvashasson.

Ezért arra kértem az ismerőseimet, hogy ajándékozzanak könyvet is a hajléktalanoknak. Jó, vagyis olvasható állapotú köteteket, például olyan könyvet, amiből valamiért kettő volt otthon, olyan regényt, ami nekik nem a kedvencük, de mások szeretik, izgalmas krimit, aminek kapható az új kiadása, így lecserélhetik a saját példányukat egy újabbra. Azt kértem tőlük, hogy adjanak a hajléktalanoknak olyan könyveket, amilyeneket ők is szeretnének ajándékba kapni.

Néhány nappal a beszélgetés után adtam oda a megígért könyveket a hajléktalan férfinak, volt köztük krimi és kortárs irodalom is.

Egy héttel később hazafelé mentünk a párommal, mindkettőnknek jó kedve volt. Befordultunk a sarkon, és azt láttuk, hogy a teret körbekerítették kordonnal. A padon ülő alakra pedig fekete ponyvát terítettek. Csak a jellegzetes vörös mintás hátizsák kandikált ki alóla.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kisstibi3.jpg

"Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása" – Kiss Tibi válaszolt Tiffán Zsoltnak

A borász a közösségi oldalon írt levelében azt sérelmezte, hogy Tusványosra 'hülyegyerekeket' hívtak meg fellépni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Tiffán Zsolt a Facebookon tette közzé véleményét arról, hogy mit gondol Tusványosról, a magyar miniszterelnökről és Kiss Tibiék dalairól.

"Az elmúlt napokban rengeteg emberrel beszéltem, akik megerősítettek abban a hitemben, hogy a színpadon évek óta nagyon rosszul alakulnak a dolgok... Tusványos számomra a nemzeti érzület katalizátora! Ajándék és megtiszteltetés a völgyben Együtt lenni a harcostársakkal, a világ és az erdélyi magyarság körében. Magyarország Miniszterelnöke minden évben olyan istápot ad a lelkünknek, amely bőven szabályozza hazaszeretetünket..."

Ezek után azt sérelmezte, hogy a Quimby és Kiss Tibi miért léphetett fel a színpadon, egy szerinte oda nem illő produkcióval. "Mit keresnek ezek itt?" - írta. Szerinte: "Az tehet erről, akinek hagyják, hogy ezeket a hülyegyerekeket meghívja. Na, őt kell nagyon gyorsan kirúgni! Mindenki tudja, kiről beszélek. Akinek pedig nem inge, ne vegye magára!"

A zenész, Kiss Tibi szintén a Facebookon válaszolt minderre.

"Tisztelt Tiffán Zsolt!

Ön ugye borász. Alkohol gyártással és annak eladásával foglalkozik. Állítólag jó minőségű terméket hoz létre.

De gondolom Ön is tisztában van vele, mi történik, ha azt mértéktelenül, mohón fogyasztják. Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása az én alkotásomon keresztül.

Így is lehet használni, de nem erre való igazából. A címet a “nép” ragasztotta rá. Eredetileg “Miért” volt a címe, de nekem mindegy, ilyen a népköltészet. Már megszoktam. Ahogy azt is el kell fogadnom, hogy muníciónak használnak az érdekek és ideológiák harcában. Tetves egy dolog, de ez van. Engem is a “nagyszellem” vezérel. Fogyasszon mértékletesen.

Kicsit tekintsen rá úgy, mintha színházban látná az ellenpontját. A versike a tehetetlen düh megfogalmazása. Ebben senki nem szeret sokáig tocsogni. Olyan, mint egy okádás. Igaz nem a kiváló Tiffán bortól. Inkább valami ihatatlan, tömény lőrétől.

Rosszullétét a túlfogyasztás miatt megértem. Ízlésben, elvi kérdésekben pedig nem kívánok harcolni. Nekem tökmindegy, hogy miben hisz.

Üdv! KissTibi"


KÖVESS MINKET:




hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
bothzoli-0.jpg

Madárpók a játszótéren, aligátorteknős az utcán – idén nyáron is jócskán akadt dolga Both Zoltánnak

Magyarország egyetlen vadállatbefogója részletesen elmeséli, milyen bevetésekben volt része az elmúlt hónapokban.
Both Zoltán írása - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Boldog lennék, ha azt mondhatnám, hogy a fokozott figyelemfelkeltések miatt – gondolok itt a közösségi oldalakon való megjelenésekre – javult idén a helyzet, de sajnos nem így van.

Ennek valószínűleg az egyik fő oka még mindig az, hogy – bár valóban egyre nagyobb nyilvánosságot kap az állatmentés és az állatmentő szervezetek munkája, támogatása –

attól, mert lelkesen megosztunk egy-egy gyűlölettel teli posztot, még nem feltétlenül vagyunk állatvédők.

Nem várható el mindenkitől, hogy állatvédő legyen, viszont az, hogy ne ártsunk nekik, igenis elvárható, mert ők is teljes jogú lakosai ennek a bolygónak. Felelősséggel tartozunk értük, akkor is, ha a természetben találkozunk velük és akkor is, ha állattartók leszünk. Lehet, hogy ezek a mondatok keményen hangoznak, de ez az igazság, amin lehet és kell változtatni.

Azt, hogy a gyerekek hogyan álljanak az állatvédelemhez és természetvédelemhez, már gyermekkorban lehet és kell megalapozni. Amikor iskolákban és óvodákban tartok előadásokat a felelős állattartásról és viszek magammal néhány egzotikus állatot (óriáskígyót, kaméleont stb.),

érezhető a különbség, hogy az óvodásokhoz képest az iskolások, bármennyire érdeklődőek, már van némi fenntartás bennük.

Ez lehet szülői ráhatás vagy bármilyen kellemetlen élmény bizonyos állatokkal kapcsolatban. Ha a gyermekek egy más szellemben és tudatosságban nőnek fel, biztos vagyok benne, hogy a következő generáció sokkal alázatosabban fogja óvni és védeni környezetünket.

Hiába a sok hangzatos médiamegjelenés, egyszerűen az emberek még mindig nem hiszik el, hogy ezek a dolgok valóban megtörténhetnek…

Ezen a nyáron történt, hogy egy hölgy autójából, vezetés közben bukkant elő néhány sikló. Az egyébként napi szinten használatos személygépkocsiba költöztek be az erdei siklók, melyek menet közben úgy gondolták, kimenekülnek a mozgó jármű motorteréből. Bármennyire ártalmatlan siklóról beszélünk, rendkívül veszélyes helyzet ez, de szerencsére baleset nem történt.

Amikor a helyszínre érkeztem, már „csak” egy példányt találtam megbújva az akkumulátor mellett. Alig volt látható, éppenhogy megcsillant a bőre a sok kábel között. Sikerült épségben kivenni, és később természetvédelmi területen szabadon is engedtük, mert Magyarországon őshonos, védett fajról beszélünk.

Egyik esetben viszont nem őshonos állat miatt riasztott a közterület-felügyelet egyik embere, mert egy üres kuka aljában tekeredett egy kb. 120 centis kígyó.

Kiderült, hogy Amerikában őshonos királysikló volt, tehát egészen biztosan egy magángyűjtőtől megszökött vagy általa kidobott állatról beszélünk.

Azért itt jegyezném meg, hogy csakúgy, mint a kutyák vagy macskák esetében, itt is van egy eljárási mód... Amikor egy felelőtlen magángyűjtő kidob egy kígyót – és itt most egyéb következményeket nem kezdek el felsorolni, melyekből akár tragikus baleset is történhet – szerencsés esetben közvetlenül riasztanak engem.

Ha esetleg állatmenhelyeket riasztanak, akik sokkal inkább jártasak a kutyák és macskák mentésében, előfordulhat, hogy nem feltétlenül helyesen azonosítják be az állatot.

Sajnos történt ilyen a nyáron, de még időben sikerült „elrendezni” a dolgokat. Szóval értesítenek engem, ezek után állatorvoshoz kell vinni és kideríteni, van-e benne chip. Ezek után karanténba kell helyezni az állatot, ami egy hüllő esetében rendkívül költséges is lehet, hiszen speciálisan felszerelt terráriumra van szükség a megfelelő életkörülmény biztosítása miatt. A hüllők egy bizonyos faja tartási engedélyhez kötött, így lehet legálisan tartani állatot.

Ha ez a valóságban így történne, nem hinném, hogy csak úgy „szélnek eresztenék” ezeket az állatokat, hiszen aki így tesz, bűncselekményt követ el. Mint ahogyan az is, aki az ország területére engedély nélkül hoz be veszélyes állatot.

Ilyen például az aligátorteknős, amely az állatok veszélyességét megkülönböztető rendelet szerint különösen veszélyes csoportba tartozik, és csak állatkertben tartható. Mégis jutott nyárra egy termetes aligátorteknős is, amit Zala megyében láttak sétálni az utcán és amelyet sikerült befogni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x