hirdetés
A Down-szindrómás gyermekek is megértésre vágynak
Egy magyar anyuka különleges kommunikációs módszere segít jobban megérteni, megismerni és elfogadni egymást. Megnéztük, hogyan tanulnak jelelni a Down-szindrómás kisgyerekek.
szelf - szmo.hu
2019. május 15.


hirdetés

Mindig izgalmas, amikor az ember lehetőséget kap arra, hogy bepillantson egy általa nem ismert világba. Ezt az izgalmat éreztem akkor is, amikor bejelentkeztem a „Csodacsaládi Nap a Beszélő Babakezekkel” című rendezvényre, hogy lássam, hogyan tanulnak jelelni a Down-szindrómás kisgyerekek.

Bevallom, elég felszínes ismeretekkel rendelkezem a Down-szindrómáról. Azt tudom, hogy ez egy értelmi fogyatékosság, ami kromoszóma-rendellenesség miatt alakul ki, és hogy különböző szintű lehet. Az is rémlik, hogy több szervi probléma is kialakulhat a szindróma miatt, és az is, hogy mindezek ellenére sok Down-os boldogabb, sőt teljesebb életet képes élni, mint egészséges társaik. A mindenféle helyekről rám ragadt információk alapján még az a kép alakult ki bennem, hogy Down-szindrómás gyermeket nevelni komoly próbatétel, de valahogy mégis rendkívül hálás és életigenlő feladat.

A Csodavárban eltöltött órák nem hogy nem cáfolták meg mindezt, hanem még rá is tettek egy lapáttal. Életemben nem voltam még olyan „játszóházban”, ahol ennyi mosolygó arcot láttam volna. Nem csak a gyerekekre gondolok, hanem a szülőkre is.

Néhány órányi benyomás alapján nyilván nem lehet senki életét megismerni. Az azonban szülőként egészen megdöbbentett, mennyivel harmonikusabb volt ez a családi nap, mint bármelyik másik, ahol eddig voltam. Mivel a Csodavárban a nyitott, befogadó légkör az alap, senkinek nem kell szorongania. Talán emiatt is lehet az, hogy a szülők is jóval fesztelenebbek, mint az átlagos rendezvényeken.

Itt az emberek nem fordítják el zavartan a fejüket, ha meglátják, hogy valakinek a gyereke „más”, és amiatt sem kell izgulni, hogyan viselkedik majd a kicsi, mert itt egyszerűen nem tud „rosszul”.

A látszat persze csalóka, hiszen a sok valódi mosoly mögött nagyon sok embert próbáló helyzet is van, amelyekkel ezeknek a családoknak meg kell küzdenie. Például azzal, hogy a Down-os gyerekek testileg és szellemileg jóval később válnak alkalmassá a beszédre, és emiatt sokan hosszú éveken át szenvednek. Hiszen az egyik legrosszabb dolog, ami az emberrel történhet, hogy képtelen megértetni magát, vagy hogy nem tudja, mit akar a másik közölni. Ezen a rendkívül frusztráló fázison minden kisgyermek átesik, de a Down-szindrómás gyerekeknél ez az időszak akár 5-6 éves korukig is eltarthat.

Nem csoda, hogy az érintett szülők nyitottak azokra a módszerekre, amelyek hatékonyan segítik át őket ezeken az éveken. S ha már Csodacsaládi napon vagyunk, Zentai Kata, a Beszélő Babakezek program vezetője és Hamar-Szelényi Éva babajelbeszédet is oktató gyógypedagógus meg is mutatja, milyen „varázslatra” képes a Down-szindrómás gyerekeknél a babajelbeszéd. Egy rögtönzött kis zenés foglalkozást tartanak, amibe a jelenlévő gyerekek örömmel kapcsolódnak be, és lelkesen jelelnek Katával együtt.

Valamivel több mint 10 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a külföldön már népszerű babajelbeszéddel, amikor még én is kismama voltam – meséli Kata, akit már akkor lenyűgözött, hogy a jelek segítségével milyen hatékonyan képes kommunikálni a gyermekével. Akkoriban azonban Magyarországon alig volt ismert ez a módszer, nem volt ilyen tanfolyam sem, olyannyira, hogy még a „babajelbeszéd” kifejezést sem használták.

Kata ezért elkezdte felkutatni a téma tudományos hátterét, hiszen ebben bölcsészként volt tapasztalata. Megtanulta a magyar jelnyelvet, és nemzetközi babajelbeszéd-oktatói bizonyítványt szerzett. Ezt követően saját programot dolgozott ki, és ez alapján 2008 óta tart tanfolyamokat, ahol a babajelbeszéddel ismerteti meg a gyerekeket és a szülőket.

Már a kezdetektől voltak sajátos nevelési igényű tanítványaim, és immár hat éve különös hangsúlyt fektetek a velük való foglalkozásra. A Down-szindrómás gyerekeknél azért is különösen jó ez a módszer, mert ők jellemzően remekül utánoznak és igen motiváltak is – mondja a szakember, hozzátéve, hogy eleinte a módszerrel sokszor falakba ütköztek.

Felhasználóként mi az úttörők közé tartozunk, és minket a korai fejlesztőben még egyértelműen el akartak tántorítani a babajelbeszédtől, mert akkor tévesen úgy vélték, hogy késlelteti a beszédindulást, a beszédfejlődést – emlékszik vissza a kezdeti nehézségekre Dobosné Tóth Tímea, Mári anyukája. Az idő azonban az édesanyát igazolta, mert bebizonyosodott, hogy érdemes volt belevágni. A babajelbeszéd nagyon sokban csökkentette a frusztrációt, amit az okozott, hogy Mári akart beszélni, de nem volt képes rá, és így nem tudta elmondani, amit szeretne.

Ugyan kézzel-lábbal próbált magyarázni, de egyezményes jelek nélkül ez sok félreértéshez vezetett. Szülőként mi ugyanolyan szenvedői voltunk az egésznek, hiszen nagyon szeretettük volna megérteni, mit akar, de nem tudtuk kitalálni, ami nagyon idegőrlő volt.

Mári már óvodás, és bár szerencsére már szépen beszél, de mai napig használja a jeleket, különösen a számára érzékenyebb, intimebb helyzetekben. Az évek kitartó munkája azonban nem csak a konkrétan érintett családoknál érte el a célját. Kata módszere ugyanis kezd ismertebbé, elismertebbé válni, ma már a gyógypedagógusok közül is egyre többen ajánlják, sőt maguk is használják.

A módszer hatékonyan segíti a korai kommunikációt és ezen keresztül erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot – s teszi mindezt szó szerint játszi könnyedséggel. A Kata foglalkozásain ugyanis gazdag interakciót folytatnak a gyermekkel, aki így játék közben találkozik a jelekkel, és örömtevékenység közben sajátítja el azokat.

Bár a tanfolyamok a tipikus fejlődésű gyerekeknek szólnak, de mindig van a csoportjaimban egy-egy sajátos nevelési igényű résztvevő is. Nekik ez a módszer még többet adhat, hiszen ők a többségnél jóval később kezdenek beszélni, tehát éveken át fontos segítség lehet a családok számára ez a kommunikációs lehetőség – magyarázza Kata.

A módszer egyik titka, hogy a gyerekek már 8 hónapos kortól kezdve spontán is használnak jeleket. Ha mi ezekhez további jeleket kapcsolunk, akkor ők ezeket könnyedén átveszik, hiszen ilyenkor természetes tanulási mód számukra az utánzás.

A gyerekek értelmi fejlődése jócskán megelőzi a beszéd fejlődését, és ez hatalmas gyötrődést okoz nekik, mert képtelenek közölni a szándékaikat, gondjaikat.

A beszédhez szükséges finommotorikus készségek jóval később fejlődnek a kellő szintre, a kezüket viszont sokkal hamarabb tudják tudatosan használni. A babajelbeszéd ezért tud ezen a problémán segíteni.

A saját tapasztalat is az, de tudományos kutatások is igazolták, hogy a jelelő gyerekek az átlagosnál hamarabb és gazdagabb szókinccsel kezdenek beszélni. Persze nem kell csodákra számítani, hiszen beszélni csak akkor tud a gyermek, ha elérte az ehhez szükséges érettséget fizikailag is – hangsúlyozza a logopédusként is dolgozó Éva. – A jelekkel a gyermek hatékonyabban tudja magát kifejezni, így jobban meg tudja mutatni azt is, mi érdekli. Ez visszahat ránk, és olyan tevékenységeket végzünk vele, olyan szavakat használunk a társaságában, amik számára érdekesebbek, így azokat hamarabb is tanulja meg. Nem véletlen, hogy általában az első visszajelelt szavak lesznek az első kimondott szavak is.

 

Lénárd-Dzsunyák Tamara, Benedek anyukája annak idején arra figyelt fel, hogy a kicsi már alig egy évesen fogékony volt a jelekre, a mutatásra. Megvoltak a saját jeleik, és a kisfiú imádta a mutogatós dalokat is. Ekkor találkoztak Kata módszerével, és kezdtek járni a tanfolyamra.

Fantasztikus élmény volt látni, milyen sokat jelentett ez Benedeknek. Olyan volt ott, mint egy igazi kis stréber. Folyamatosan aktív volt, mindent azonnal akart csinálni. Ahogy egyre több jelet tudott használni, egyre jobban fejlődött a beszéde is. Mivel máig vannak olyan szavak, amiket nem tud tisztán kiejteni, ott rásegít a jelekkel, így pontosabban tudja magát kifejezni.

Az egészben nagyon sokat segített, hogy nálunk a testvéreket is érdekelte a módszer, sok jelet ők is megtanultak, így egymással is jól tudtak kommunikálni.

A statisztikák szerint egy Down-szindrómás gyermek átlagosan öt évesen kezd el beszélni. Ezzel a módszerrel szerencsére jelentősen csökkenteni lehet a hiányos kommunikáció okozta stresszt. Ezt Tamara is megerősíti:

A babajelbeszéd szerintem minden résztvevőnek hasznos. A beszédfejlődést is segíti, hiszen tudatosul a gyerekben, hogy apró hangzásbéli különbségek egészen más értelmet adnak egy-egy szónak. De a legfontosabb, hogy a szülő jobban megérti a gyermeket, és ő is jobban tudja közvetíteni a mondandóját. Így a kapcsolatuk is elmélyültebb lesz, kevesebb benne a feszültség és több az öröm.

 

A hely, ahol tényleg csoda vár

A Csodavár egy különleges intézmény. Inkluzív fejlesztő központ és játszóház egyben, ahol önfeledten, előítéletek nélkül és természetesen lehetnek együtt az eltérő fejlődésmenetű gyermekek tipikus fejlődésmenetű társaikkal. Együtt játszhatnak és tanulhatnak, ezáltal fejlődnek szociális készségeik.

A Csodavárban partnerként tekintenek a gyermeket körülvevő családra is, és kiemelt figyelmet fordítanak a szülők és a testvérek megfelelő támogatására. E célból rendezik meg többek között szinte havonta a Csodacsaládi Napokat is, ahol a tipikus és atipikus fejlődésmenetű gyerekek közösen vehetnek részt a programokon.

Az ilyen rendezvények nagyon jó alkalmat teremtenek az érzékenyítésre, a szülők és a gyermekek részéről egyaránt. Ezeket az élményeket átélve sokkal elfogadóbbá, nyitottabbá válnak a másság és egymás  felé – mondja a budapesti intézmény vezetője, Varga Györgyi. – A felnőttek általában sokkal nagyobb félelemmel, tartózkodással fordulnak az eltérő fejlődésmenetű gyermekek felé, és gyakran meglepődnek, hogy a saját gyermekük milyen természetességgel kezeli ezeket a helyzeteket. Az ilyen rendezvényeken egy ép kisgyerek megtanulja, hogyan tud együtt játszani eltérő képességű társaival, közben fejlődik az érzelmi intelligenciája, és segítőkészebb is lesz. Olyan élményekben lehet része, és olyan dolgokat tanulhat, melyeket ép társai között talán sosem tapasztalhatna meg.

A Csodavár és a hazánkban egyedülálló Beszélő Babakezek program találkozása különösen szerencsés. A program kommunikációra tett pozitív hatása mellett különleges közösségi értékkel is bír: ez is egy befogadó közösség, ahol együtt játszik tipikus fejlődésű és sérült gyermek.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
„Szeretetből döntöttem úgy, hogy meghaljon, mégsem bocsátom meg magamnak soha”
'Az orvos elém rakta a terminált, én lehúztam a bankkártyámat, és beütöttem a PIN-kódot. 24 ezer forintba került a kutyám halála.'
Szöveg és fotó: Hargitay Judit - szmo.hu
2019. május 08.



Régi közhely, hogy amíg nem éltél át valamit, ne ítélkezz róla. Sőt, ha át is élted, ne te dönts arról, hogy másnak mit “kell” éreznie abban a helyzetben. Mert nem tudhatod. Amit most elmesélek, az az én történetem. Egy a millióból.

Másfél hete altattuk el a nagyobbik kutyánkat. Megtermett, 45 kilós szetter-keverék volt. Tizenhárom évet élt le a családunkkal, hatalmas párost alkottak a tacsinkkal, az egész kerület ismerte őket. Egy nagy-fekete kutya, meg egy kis-fekete kutya. Jamie-nek hívták, büszke volt, önálló, szabad lélek. Nem szerette, ha ölelgettük, “gugyu-bugyuztuk”. Ránk morgott, ha a fülét morzsoltuk. Azt hiszem, falkavezérnek tekintette magát, mert a családunk minden tagjáért tűzbe ment volna. Egyszer a szomszéd néni ült nálunk, és ahogy nagypapámmal viccelődött, a kezében lévő, összetekert női magazinnal a papa felé suhintott. Jamie úgy ráugatott, hogy alig bírtuk lefogni.

De általában csendes kutya volt. Szeretett a lakásban ténferegni, a sötét előszobába lépve szinte biztos, hogy belebotlottál, ahogy körbeszimatolt, és ellenőrizte, hogy “rendben vagy-e”, hazajöttél, bejöhetsz. A parkot is szerette, imádott eldobott fenyőtobozok után loholni, akár százszor is egymás után, de soha nem hozta vissza őket, csak a szájába vette, szétharapta, és győzedelmesen vigyorgott.

Családtag volt. Tudtuk, minden kutyatulajdonos tudja, hogy az ideje véges, és jóval rövidebb, mint a miénk, de meg se fordult a fejünkben, hogy milyen lehet nélküle.

Aztán másfél éve megvastagodott a jobb hátsó combja. Gyanús vastagodás volt, először vizenyőnek hittük, kivittük az állatklinikára. Megröntgenezték, és egy szenvtelen hangú orvos közölte: szarkóma, a legagresszívabb ráktípus. Soha nem felejtem el a szavait: “Ez maximum két hónap, meg öreg is már, ha az enyém lenne, elaltatnám.” Nekünk ez eszünkbe se jutott. Műtétekkel, gyógyszerekkel, állandó orvosi kontrollal, immunerősítőkkel még adtunk neki bő másfél évet. Minőségi évet, mert jól elvolt, kicsit bicegősen, de elszimatolgatott a parkban, jó étvággyal evett, vidáman csaholt a környék ismerős kutyáira, hatalmas, barna szemei tele voltak élettel.

A halál úgy jött el érte, mint egy besurranó tolvaj. Alattomosan, szinte észrevétlenül, és döbbenetes gyorsasággal.

Két hete, szerdán anyám felhívott a munkában, hogy szerinte baj van, a kutya lába hirtelen iszonyatosan feldagadt, alig bír menni. Felpörögtek az események: szombat reggelre már csak ide-oda feküdt, nem találta a helyét, minden mozdulatra nyögött. Semmilyen fájdalomcsillapító nem használt. Felhívtam az állatorvosunkat, és hétfőre megbeszéltük az altatást.

De a rák beindult, és óráról órára, a szemünk előtt taszította a kutyát egyre siralmasabb állapotba. Aznap estére már vér jött a fenekéből, hányt, és a mindig fegyelmezett, alig nyikkanó állat minden lélegzetnél nyögött. Ahogy mostuk fel a padlót, anyámmal összenéztünk. Egyetlen pillantással hoztuk meg a döntést. Felhívtam az éjjel-nappali állatklinikát, ahol többször is műtötték, kezelték, és az öcsémmel beraktuk Jamie-t a kocsiba. Szegényt alig tudtuk kicsalogatni a kedvenc helyéről, az étkezősarokból, talán azt hitte, büntetni akarjuk, hogy bepiszkított – soha nem tettük – vagy csak tudta, mire készülünk. A kocsi előtt, a füvön még nagy nehezen pisilt egy utolsót.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
És ha Jacko esetleg pedofil, Alain Delon meg egy seggfej, akkor mi van?
Mikor fogadjuk már el, hogy a tehetség nem a jófiúságért kapott jutalomfalat, hanem születési “rendellenesség”? És nem kell hozzá jó embernek lenni. Vélemény Alain Delon életműdíj-botrányáról.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. május 14.



Tele van vele a világsajtó, mi is megírtuk, hogy kitört a botrány Alain Delon Cannes-i életműdíja körül. Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet eddig 16 ezer aláírást gyűjtött össze egy petíción azért, hogy "a rasszista, homofób és nőgyűlölő" Delon ne kapja meg munkásságáért a tiszteletbeli Arany Pálmát a kedden kezdődő filmes seregszemlén.

Bevallom őszintén, nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a legújabb trenddel, miszerint nagy és elismert művészek kizárólag gáncs nélküli lovagok lehetnek, hótiszta erkölcsi bizonyítvánnyal, és rózsafüzérrel átfont, imára kulcsolt kezekkel. A most 84. életévében lévő Alain Delont még csak nem is tartom kiemelkedően zseniális színésznek (a Rocco és fivéreiben tetszett talán a legjobban), csak jónak, de azt be kell látni, hogy elképesztő mennyiségű filmmel és hat évtizednyi szex-szimbólum kultusszal a háta mögött ez a pali tényleg tud valamit.

Egész életében szerelmes volt belé a kamera, és rajta keresztül több tízmillió nő. Igen, ha a fiatal Delon rám néz a vászonról, én is egy kicsit szerelmes leszek, mert úgy érzem, hogy Isten megteremtette a Férfit, angyali szemeiből egyszerre sugárzik rám a nagy kékség meg a nagy szépség, nyegle, gyönyörű és elérhetetlen, imádom, elhiszek neki mindent, és a világ végéig is vele mennék. De legalábbis a végefőcímig.

EZT akarja most Cannes-ban egy életműdíjjal megköszönni neki a filmvilág, és teljes joggal. Mi köze van ennek ahhoz, hogy elég sok róla terjengő pletyka, sőt a saját nyilatkozatai alapján is a vásznon kívül jó eséllyel egy seggfej? Aki szerint az asszony verve jó, a homoszexualitás gáz (mellesleg anno állítólag ő maga is felfedezője, a meleg rendezőzseni, Luchino Visconti szeretője volt), és élete során háromszor nyomoztak utána gyilkosságért (!), mert három testőre is rejtélyes körülmények között “tevődött el láb alól”, az egyikük a gyanú szerint épp azért, mert elszerette Delon akkori feleségét?

Amikor kijött a Michael Jackson állítólagos pedofíliájáról szóló Leaving Neverland című dokumentumfilm – én is írtam róla – valami elképesztő világfelháborodás tört ki amiatt, hogy Jackót, a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszát holtában bemocskolják. Az emberek döbbenetesen nagy része egyszerűen képtelen volt elfogadni még a halvány teóriát is, hogy Jackson esetleg tényleg gyerekeket molesztált, ÉS KÖZBEN zseniális művész is volt. A kettő ugyanis bőven megy együtt, bármilyen sajnálatos is ez a tény.

Természetesen nem azt mondom, hogy köztörvényes bűnözőket, pedofilokat, gyilkosokat istenítsünk és mentsünk fel csak azért, mert sztárok. Én csak azt mondom, hogy a 21. században ideje lenne végre felhagyni ezzel az ájult, szektás bálványimádattal, amellyel kétségbeesetten kapaszkodunk vadidegen idolokba, zenészekbe, színészekbe, fotómodellekbe, és el akarjuk hinni róluk, hogy egyszersmind tökéletes emberek, mert annak KELL lenniük.

Mert ha nem azok, akkor a mi összezavarodott, sérült kis lelkünk még tovább zavarodik, úgy érezzük, elvették életünk értelmét, imádatunk tárgyát, az emberi, művészi és erkölcsi tökély egyszemélyes megtestesítőjét.

Tökély egy fenét. Nőjünk már fel, és józan, paraszti ésszel gondolkodva válasszuk szépen szét a kettőt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Pont attól üt ekkorát a Csernobil című sorozat, hogy tudod: az atomkatasztrófa megtörtént
Miért következett be? Hogyan fordulhatott elő? És mi minden történt? Erről volt szó a sorozatot berendelő HBO sajtórendezvényén.
Szegedi Éva, Fotó: HBO/Czabán Máté - szmo.hu
2019. május 16.



A radioaktív sugárzásban az a legsunyibb, hogy semmilyen módon nem érzékeled. Nem hallod, nem látod, nincsen szaga. Alattomos és veszélyes gyilkos. Nem olyan látványos, mint az erdőtűz, az árvíz vagy a jégtáblák olvadása. Vagy az, amikor kiömlik néhány tonna kőolaj. Éppen ezért a radioaktív sugárzást vagy ennek veszélyét könnyebb elbagatellizálni.

Az atomkatasztrófákról pedig, mint általában azokról a hírekről, amelyek valamikor nagy port vertek fel, egy idő után hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az ember így működik. A valaha volt legsúlyosabb atomszerencsétlenség, a csernobili katasztrófa több mint 30 éve történt, a sztorit a fiatal generációk tagjai közül sokan már csak elbeszélésekből, az évfordulókon megjelenő cikkekből, meg a Pripjatyban készített, Instagramon megosztott fotókból ismerik.

Éppen emiatt jó, hogy pont most jelent meg az HBO Csernobil című minisorozata. Most, amikor David Attenborough is kongatja a vészharangot, amikor milliószámra pusztulnak és tűnnek el a méhek, amikor lassan belefulladunk a műanyag hulladékba, és amikor kiderül, hogy legalább egymillió fecske hiányzik Magyarországról.

A Csernobil című sorozat magasra tartott mutatóujj, ami arra figyelmeztet: emberek, itt van még ez is, a katasztrófa, amelynek a következményei máig hatnak.

Mi történt pontosan az atomerőműben? Hogyan lehetséges, hogy ez a borzalmas eseménysorozat megtörténhetett? Hogy egyáltalán ilyesmi a huszadik század végén előfordulhatott? És miért kell még ma is számolnunk a hatásaival? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az HBO sajtóbeszélgetése szakértők segítségével.

A szakértők: Perger András/Greenpeace; Bedő Iván, a Magyar Rádió munkatársa, aki az első Csernobilról szóló hírt annak idején beolvasta; Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa; Szabó M. István, a Napi.hu újságírója, a beszélgetés moderátora

Az egyik legfontosabb, hogy az atomenergia a nyolcvanas években a haladás és a modern élet jelképe volt. Az erőltetett szovjet iparosításnak ráadásul hatalmas volt az energiaigénye. Békés, barátságos forrásnak ismerték az atomenergiát, amely az emberekért dolgozik. Nem alakult ki félelem az emberekben az atomenergiával kapcsolatban, és a későbbi csernobili katasztrófához hasonló precedens sem volt még, amelyről tudtak volna – mondta Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense.

A nyugat-európai országokkal ellentétben nem szerveztek gyakorlatokat arra az esetre, ha mégis történne bármilyen incidens, nem próbálták le, nem volt forgatókönyv sem a különféle esetekre, és a lakosságot sem gyakoroltatták be ilyen incidensekre készülve.

Maga a szerencsétlenség nem egyetlen dolgon múlott. Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelős munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy

a balesetek mindig többfaktoros történetek.

Egyrészt a rendszerbe bele van kódolva az, hogy előfordulhatnak különféle incidensek. Ha műszaki problémák is adódnak, az súlyosbítja a helyzetet. Balesetek és katasztrófák pedig jellemzően akkor történnek, ha valamire nem vagyunk felkészülve, nem figyelünk oda, olyan helyzet áll elő, amellyel még nem találkoztunk.

Perger András szerint a csernobili eleve rossz típusú reaktor volt. Olyan rendszer, amelyik fel tud robbanni; az amerikaiak nem is engedélyezték ennek a típusnak a használatát.

Ráadásul tudatlanságból, sorozatos hibák elkövetése miatt sikerült fel is robbantani a csernobili reaktort. A történteket és az ezt követő fejetlenséget elég élethűen sikerült bemutatni a sorozat első két részében. Mielőtt megnéztem volna, azon gondolkodtam, szabad-e ilyen katasztrófát tévésorozatban feldolgozni, színészekkel, díszletek közt megjeleníteni. Nem számít-e szentségtörésnek? Nem bagatellizáljuk-e ezzel az események súlyát és következményeit. Arra jöttem rá, nem hogy nem baj, de egyenesen kellenek az ehhez hasonló témák, amelyek szinte arcul csapják és gyomron ütik a nézőket. Egyszerűen nem lehet elégszer beszélni Csernobilról és az ökológiai katasztrófákról.

A balesetet egy rosszul megtervezett és a biztonsági rendszabályok sorozatos, súlyos megszegésével végrehajtott kísérlet okozta. Ennek során lecsökkentették volna a reaktor teljesítményét, majd leállították volna. A kísérletet viszont késleltette a teherelosztó kérése, ami miatt a reaktor fél napig alacsony teljesítményen üzemelt. Ez instabil állapotba juttatta a reaktort.

Az operátorok ezután számos biztonsági berendezést kiiktatva próbálták előkészíteni a blokkot a tervezett kísérletre, ami az instabil reaktorban megszaladáshoz, vagyis a láncreakció ellenőrizetlen felgyorsulásához vezetett. Emiatt hatalmas energiamennyiség szabadult fel a reaktorban gőzrobbanást okozva, tönkretéve az üzemanyagot és a hűtőcsatornákat, hatalmas mennyiségű vízgőzt, hidrogént és metánt termelve.

A robbanékony gázok berobbanása után a moderátorként alkalmazott grafit meggyulladt, ez pedig a magasabb légkörbe juttatta az atomerőműből kiszabaduló radioaktív anyagokat.

A katasztrófa után is sorozatban hibákat követtek el a döntéshozók, a mentés szervezői.

Ennek oka pedig a Szovjetunió nehézkes, lomha, bürokratikus tervgazdálkodási rendszere volt, illetve az, hogy a pártapparátus megpróbálta a végsőkig titkolni, mi történt és mekkora is valójában a baj. 1985-86-ban Mihail Gorbacsov, a kommunista párt főtitkára egyáltalán nem volt reformer, még arról beszélt, hogy a szocialista rendszer alapjában véve jó, csak hatékonyabban kellene működtetni – mondta Dr. Rácz András.

A Szovjetunió, az akkor még velünk szomszédos pártállam óriási adminisztratív munkaerőt mozgatott. Az ország lakói közül csak 2 millióan a pártapparátusban dolgoztak. Dr. Rácz András azt is elmondta, hogy a katasztrófával szembesülő funkcionáriusok csoportja 1986-ban még nem reformerekből, hanem ortodox kommunistákból állt, és a helyzetet külön szerencsétlenné tette, hogy Ukrajnában a párt élén az a Vlagyimir Scserbinszkij állt, aki kezdettől fogva ellenzett bármiféle pánikkeltést, és kisebbíteni próbálta a katasztrófa jelentőségét.

A baleset után nem azonnal ürítették ki a néhány kilométerre fekvő Pripjaty városát, és a legdurvábban érintett területet, csak április 27-én. A sajtó nem számolhatott be tényszerűen a történtekről, csupán akkor jelentek meg az első hírek, amikor a légkörbe kerülő radioaktív szennyeződés eljutott nyugat-Európába és ottani szervezetek, médiumok egymás után kezdtek beszámolni a veszélyről.

Az HBO Csernobil című sorozata ezt is plasztikusan szemlélteti. A vitákat, a kritikus hangok elhallgattatását, a hitetlenkedést. A hitetlenkedést a párt és a döntéshozók részéről, azt, hogy először maguk is képtelenek elhinni, hogy ez tényleg megtörténhetett, és hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint azt gondolták.

Végezetül néhány tény – nyilván leegyszerűsítve és érthetőbbé téve – amit érdemes ma is észben tartani. Nem csak a csernobili atomerőmű 30 kilométeres körzetében veszélyes tartózkodni. Egy ennél nagyobb sugarú körben még mindig az egészségügyi határértéknél jóval magasabb a háttérsugárzás.

A reaktort borító betonszarkofág – a 2017-ben felhelyezett új is – csak ideig-óráig, úgy 100-120 évre nyújt valamiféle megoldást. A szarkofág akkora, hogy beférne alá a Notre-Dame. Csak 1994-ben Belorussziában 200 ezer (!) terhességmegszakítást rendeltek el a csernobili baleset következményei miatt. Ma is léteznek olyan területek Európában, amelyeket nem lehet művelés alá vonni a radioaktív szennyeződés miatt. Az érintettség mértékével és a katasztrófa összes következményével máig nem vagyunk teljesen tisztában.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Rettegve várják a törökszentmiklósi romák a szélsőjobbosokat
Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, fotó: Végh László - szmo.hu
2019. május 19.



Félelemmel eltelve várják a törökszentmiklósi romák a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom kedd esti tüntetését. Bár a rendőrség kétszer is betiltotta a romatelepre tervezett vonulást, a belvárosban ettől függetlenül demonstrálhatnak, és ez a helyieket sem nyugtatta meg. Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára. A telepen pattanásig feszültek az idegek és rémhírek terjednek, pedig azt mondják, eddig semmi baj nem volt romák és nem romák közt. A jobbikos polgármester szerint Toroczkai csak arra várt, hogy újra kijátszhassa a cigánykártyát.

Jöjjenek, ha nem zavarja magukat a lótrágya!

Vékás Róberték portáját semmi sem választja el a poros földúttól, csak közvetlenül a ház mellett húztak fel egy sort színes falécekből. A tövében apró virágoskert, mellette nagy hajtásban nő a szamóca. Valaha végigért a kerítés, aztán ellopták, de Róbert csak a vállát vonogatja: békés természetűnek mondja magát. Ha jó az idő, és éppen otthon van, szívesen dohányzik régi, szakadt bőrfoteljében ülve, pár lépésnyire sógora lovaitól. Nyugodt, de határozott és beszédes embernek tűnik. Megvan a véleménye arról is, hogy a Jobbikból kiszakadt, Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom rendfenntartó vonulást tartana a törökszentmiklósi romatelepen, így az ő háza mellett is.

A Szolnok megyei település azután került a figyelem középpontjába, hogy egy helyi férfi néhány héten belül kétszer is, minden ok nélkül összevert embereket a városban. Amikor egy trafikban erőszakoskodott, Toroczkaiék azonnal cigányterrort kiáltottak, és elégtételt követeltek. A pártelnök azt írta “ha ez a terror Ásotthalmon történne, már a főtéri kalodánkba lenne zárva ez az előember, az egész kompániájával együtt”, és ha kormányon lennének, a hasonló bűnelkövetőket Szibériába küldenék. Nem sokkal később bejelentették, hogy Nemzeti Légió néven új, egyenruhás szervezetet hoztak létre, felidézve a Jobbik régi, mára feloszlatott félkatonai szervezetét, a Magyar Gárdát.

Úgy tűnik azoban, hogy a törökszentmiklósi vonulás mégsem fog összejönni, legalábbis törvényesen biztosan nem, mivel a rendőrség kétszer is megtiltotta, hogy a romák lakta házak közt meneteljenek. Harmadik próbálkozásra már csak állódemonstrációt jelentettek be a városközpontba jövő keddre, amit a rendőrség is tudomásul vett. Árgyelán János, a tüntetés mihazánkos szervezője kérdésünkre azt írta, vonulni csak akkor fognak, ha a bíróság mégis engedélyt ad rá.

Ha ártó szándékkal jönnek, a válasz is agresszív lesz

A Mi Hazánk felhívása nagy port kavart a húszezer fős város romatelepén, ahol a rendőrségi tiltás híre sem csillapította a kedélyeket. Pénteken néhányan azt mondták, már most elvitték a gyerekeiket a környéken élő rokonokhoz, mások pedig aznap terveznek bezárkózni a házba.

“Miért akarnak rendet rakni itt? Kik ők?”

“Tegyenek rendet saját maguknál!”

János és felesége szinte egymásra licitáltak Toroczkaiék szidalmazásakor, még ha “abban igaza is van, hogy vannak romák, akik lopnak vagy koszban élnek. Én is azt mondom, legyen tisztaság mindenkinél, mert a szomszédok miatt, ha akarnám se tudnám eladni a házam. De aki a szemétben él, azt Toroczkai László se fogja tudni megváltoztatni. Ha olyan rangom lenne mint neki, inkább segítenék a romáknak, nem elnyomnám őket. Ő viszont nem úgy tekint ránk, ahogy a magyarokra”.

Szerintük megfélemlítés helyett inkább a kábítószerfüggőket kellene “megsegíteni, felkarolni”, hogy négy gyerekük és öt unokájuk ne úgy nőjön fel, hogy a környezetükben szinte mindenki drogozik. “De nem félünk, nincs félnivalónk. Mi rendes család vagyunk, rendezett az udvarunk”.

Róbert szerint a trafikos balhé csak ürügy volt Toroczkainak, hogy megmutathassa magát, pedig nem szabadna egyetlen ember cselekedete alapján megítélni az összes romát. “A cigányok 99 százaléka itt dolgozni jár mezőgazdaságba, gyárakba, már ahová felvesznek minket”. Azzal nem is lenne baja, hogy néhányan odamennek a telepre, akár Toroczkai Lászlót is szívesen látná. “Ha idejönne tíz emberrel, megvendégelnénk egy kis szegényes birkapörkölttel vagy valamivel”.

“Ha békés szándékkal jönnek, bárkit behívok egy kávéra. De ha ártó szándékkal jönnek, és a rendőrség sem tud megvédeni minket, a válasz is agresszív lesz”. Hozzá hasonlóan minden más roma ember azt mondta, szeretnék megőrizni a békét, és nem is akarnak bemenni a belvárosi tüntetésre, de “a gyerekeket senki sem bánthatja”.

Beindult a pánik

Péntekre annyira pattanásig feszültek az idegek a telepen, hogy már meg sem lehet állapítani, melyik rémhírnek van valóságalapja, és melyik puszta riogatás. Szinte mindenki megerősítette például, hogy csütörtök éjszaka idegen autók, a romák szerint “gárdista” felderítők járták az utcákat, hogy felmérjék a házakat, udvarokat. Többen azt mondták, egész éjszaka nem aludtak, hajnali háromkor-négykor feküdtek csak le, mire sikerült megnyugodniuk.

A többség úgy emlékszik, az ismeretlen emberek nem szálltak ki az autóikból, így szóváltás sem történt, néhányan viszont betört ablakokról és levágott áramvezetékekről is beszámoltak, szerintük az idegenek még némelyik portára is bemerészkedtek. Mások egyenesen úgy értesültek, hogy több száz “betyársereges” érkezett a városba, akik helyben készülnek a keddi megmozdulásra.

Jól leírja a hangulatot, hogy az aHang nevű, nyílt levéllel tiltakozó kampányplatform csütörtöki közleménye szerint “szerdán az iskolából hazatérő gyerekek útját állták el helyi kopaszok, és a városban több helyen ‘párban és kisebb csoportokban járőröznek’ a Mi Hazánk és a Betyársereg szimpatizánsai”.

Nem tudni támadásról

Ilyen járőrözésnek pénteken nyomát sem láttuk, a belvárosban csak gyerekeiket tologató anyukákkal és olvasgató idősekkel találkoztunk, jó néhányan közülük nem is hallottak a jövő keddi eseményről, és kopaszokkal sem találkoztak. Egy középkorú nő szerint a romák valódi katonákat láthattak péntek reggel, őket keverhették össze a szélsőségesekkel. “Én is láttam őket munkába menet, leszálltak egy buszról, elsőre ijesztőnek tűnhettek, de szerintem csak a pékséget keresték. Utána továbbmentek”.

Markót Imre polgármester szerint szó sincs róla, hogy százával érkeztek volna ismeretlen emberek a városba, hiszen arról biztosan értesült volna. “Éppen húsz perce beszéltem a rendőrkapitány helyettesével. A rendőrségen sem tudnak róla, hogy csütörtök este támadás érte volna a romákat. Éjszaka több bejelentés is érkezett hozzájuk, mindent ellenőriztek, és semmit sem találtak” – mondta, amikor pénteken délután találkoztunk a polgármesteri hivatal impozáns, szecessziós épületében.

Szerinte azért terjednek ilyen hírek, mert sokan a romák közül is gerjesztik a hangulatot azzal, hogy “fogjunk össze, féljünk együtt, védjük meg magunkat”. Ezt teljesen feleslegesnek tartja, de hiába próbálta múlt szombaton egy roma fórumon megnyugtatni a helyieket, sikertelen volt. “Elmondtam, hogy a rendőrség jelen lesz, és a gyülekezési törvény szigorú előírásai miatt biztosan nem fogják engedélyezni a vonulást”.

“A romáknak szerintem le kellene nyugodniuk, meg kellene várniuk a keddet, és nem szabadna odamenniük a belvárosi demonstrációra. Otthon kellene maradniuk, a közbiztonság védelmét pedig a rendőrségre kell bízni”.

Cigánykártya

“Most mondjam azt, hogy megint előhúzták a cigánykártyát?” – kérdezte Markót, aki 2014-ben pártonkívüliként, de jobbikos jelöltként lett polgármester. Éppen ezért személyesen is ismeri Toroczkai Lászlót, akit mobilon próbált elérni, hogy lebeszélje a vonulásról, de hiába, nem vette fel neki, és nem is hívta vissza. “Ezt a kártyát a Jobbik használta a kétezres évek közepétől a néppártosodásig. Szerintem tavaly a pártból kiszakadt radikálisok csak az alkalomra vártak, hogy újra megjelenhessenek. Lehetett volna ez Dunaújvárosban, Ózdon, vagy bármelyik másik magyar településen is. Az, hogy épp nálunk történt, lehetőséget ad számukra a Jobbik bírálatára is“.

Éppen ezért úgy látja, “ez a történet már nem Törökszentmiklósról szól, hanem a Mi Hazánk Mozgalomról és azokról, akik politikai hasznot akarnak ebből kovácsolni. Valamint azokról az országos roma vezetőkről is, akik éveken át nem kérdezték meg a telepen élőktől, hogy miben segíthetnének nekik, de most hirtelen megjelentek Törökszentmiklóson” – utalt arra a szerdai roma fórumra, amelyen több ismert roma vezető és aktivista is megjelent, és ahol a RomNet beszámolója szerint félelemmel teli volt a légkör.

Szerinte ha nem jelenik meg a felvétel a trafikos támadásról, néhány nap elteltével mindenki elfelejtette volna az esetet. “A látottak brutalitása viszont sokkolta a közvéleményt, és Toroczkaiék erre a jogos felháborodásra tudtak ráugrani. Törökszentmiklóson, éppúgy, mint máshol, előfordul, hogy romák követnek el bűncselekményt, és előfordul, hogy magyarok. Eddig semmilyen roma-magyar ellentét nem volt, kérdés, hogy 21-e után lesz-e. Ezt az aznapi események is befolyásolhatják, de bízom a törökszentmiklósiak bölcsességében és önmérsékletében”.

Bezárkózom, és kész

“Harminc éve itt vettünk házat a férjemmel, azóta ők a szomszédaink. Jóban vagyunk, sőt, ők segítenek rajtam” – mondta egy telepen élő, nem roma nő. Nincs ezzel egyedül, a környéken többen emlegették, milyen gyakoriak a vegyes házasságok. Két fiatal roma nővel is találkoztunk, akik nem roma férjet választottak, és vannak más nem romák is, akik beköltöztek a telepre. Szerintük ezek az esetek mind azt bizonyítják, hogy mostanáig mindenki jól megfért egymás mellett.

Az előbb idézett nő származása ellenére is annyira fél a jövő keddi tüntetéstől, hogy még a keresztnevét sem engedte leírni. “A gyerekeim félcigányok, és ott vannak az unokáim is. Féltem őket”.

“Nekem itt van a két kutyám, ők megvédenek” – nevetett, és hozzátette, hogy esténként nincs egyedül, hiszen olyankor jön haza a férje és az egyik lánya is. “Aznap délutánra van időpontom az orvoshoz, de lehet, hogy lemondom, inkább nem járkálok. Amit lehet, bevásárolok előre, aztán bezárkózom, és kész”.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x