hirdetés
love-1137271_1920-1000x681.jpg

A brit szexmunkások kormányzati támogatást követelnek – nem tudnak dolgozni a járvány miatt

A koronavírus miatt több ezer család vesztheti el így a megélhetését.
Kép: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

A brit szexmunkások érdekeit képviselő English Collective of Prostitutes nevű csoport arra szólította fel az angol hatóságokat, hogy nyújtsanak segítséget nekik a koronavírus-járvány alatt. A honlapjukra feltöltött követelésükben részletesen ismertetik, milyen problémákkal néznek szembe a jelenlegi helyzetben a szexmunkások.

Azt szeretnék elérni, hogy őket is támogassák anyagilag, mint egy sor olyan szakmát, amely szintén ellehetetlenült a járvány miatt. A legtöbb szexmunkás ugyanis éppen azzal keresi a kenyerét, ami most tilos: személyes kapcsolatba kerül emberekkel.

Rámutatnak arra is, hogy

a legtöbb szexmunkás egyben édesanya is, nagy részük ráadásul egyedül neveli gyermekét, és a bevételkieséssel rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek majd. Ez több ezer családot jelenthet.

A nők nagy része úgy próbálja fenntartani a munkáját, hogy a személyes kontakton alapuló üzletről áttérnek a virtuális megoldásokra, és webkamerán keresztül nyújtanak szexuális szolgáltatásokat.

hirdetés

"Ahogy sok más dolgozó, mi is rá vagyunk kényszerítve arra, hogy válasszunk: pénzt akarunk keresni, vagy inkább a szeretteinket és magunkat akarjuk egészségesnek tudni?"

A csoport ezzel a levéllel is hangsúlyozza, milyen régóta küzdenek a szakma dekriminalizálása ellen: a szexmunkások, a migránsok és a transzneműek ott szerepelnek a legszegényebbek közt, mert diszkriminálják őket, és nem ismerik el a jogaikat. A szexmunkás éppen ezért nem jogosult olyan ellátásokra és támogatásokra sem, mint egy átlagos brit dolgozó. Ráadásul rengeteg bűncselekményt követnek el ellenük, amelyeket szintén nem kezelik megfelelően a rendőrök. A szervezet szerint a koronavírus-járvány még jobban rámutat a rendszer hiányosságaira, és egyben követelik a parlamenttől, hogy őket is illessék meg a segélycsomagok, hiszen több ezer család megélhetése függ ettől.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
villam.jpg

Brutális villám csapott a Washington-emlékműbe, nappali fénybe borult az égbolt

A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette az amerikai fővárosban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Hatalmas villám csapott a Washington-emlékműbe csütörtök este, amikor heves vihar csapott le az amerikai fővárosra. A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette. A felvételen látszik, ahogy a becsapódás ereje egy pillanatra nappali fénybe borítja az éjszakai égboltot. A város fölé magasodó, obeliszk alakú Washington-emlékmű az Egyesült Államok egyik nemzeti szimbóluma, amely az ország első elnökének állít mementót.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
grumpycat.png

Mémgyanús macska – színre lépett az új Grumpy Cat

Gazdája szerint természete szöges ellentéte az arckifejezésének.
Fotó: Grumpy Kitzia Instagram - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Mintha csak 2020 eddigi történéseire reagálva termelte volna ki az internet az újabb mogorva macskát, itt az új Grumpy Cat. A tavaly májusban elpusztult híres macska utáni űrt hivatott betölteni floridai fajtársa, Itzia, aki hasonlóan morcos arckifejezéssel szemléli a világot. Gazdája, az ukrán származású fotós, Viktoriia Otdielnova természetesen meglátta az elutasító ábrázatban a több ezer Instagram-követő lehetőségét, és létre is hozta a profilt macskájának, aki így meg is indult az instacelebség útján.

Ennek már két éve, ám akkor volt éppen ügyeletes Grumpy Cat, az internet pedig csak most fedezte fel magának a sajátos arcberendezésű állatot. Kitzia - akinek a neve cicát jelent - hat esztendős, és gazdája szerint természete nem tükrözi azt, ami az arcára van írva, kifejezetten kedves állat.

Lapozz a képért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tothbendeguz.jpg

Koronavírusos lehetett korábban az edzés közben elhunyt fiatal birkózó

A birkózóválogatott orvosa szerint sok oka lehet egy ilyen tragédiának.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Csütörtökön, edzés közben lett rosszul Tóth Bendegúz, a szabadfogású válogatott tagja. A 22 éves, U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres egyetemi világbajnoki ezüstérmes tehetség egy szabadtéri edzésen esett össze. A társai elkezdték szakszerűen újraéleszteni, amit folytattak a kiérkező mentőegységek is. A fiatal sportolót a Honvédkórházba szállították, ahol már hiába küzdöttek mintegy másfél órán át az életéért.

A Blikknek Bendegúz édesapja elmondta, hogy fia korábban a koronavírusra utaló tüneteket mutatott, ezért két hétig karanténban volt otthon.

"A rosszullét elmúlt, márciusban több sportoló társaságában elment vérplazmát adni, mivel gyanítottuk, átesett a fertőzésen. Az első koronavírustesztje pozitív lett, majd ezt követően kétszer mutattak ki nála negatív eredményt."

A bezártság idején is egyéni edzést végzett, futott, erősített. "Másfél hete kezdték el a közös tréningezést, amely során szintén komolyan hajtotta magát" – mesélte Tóth József.

hirdetés

A birkózóválogatott orvosa szerint általában a keringési rendszer összeomlása vezethet leggyakrabban tragédiához. Dr. Bakanek György szerint a sportoló halálának okát a panaszok, tünetek és leletek összevetése után lehet majd megállapítani. Az elhunyt birkózó koronavírustesztje negatív eredményt hozott - mondta.

"Sok oka lehet egy ilyen tragédiának. Lázas megbetegedés során begyulladhat a szívizom, és ha erős megterhelést kap, ez fiatalkorban is végzetes lehet. Lehet ingerületvezetési zavar, amikor a szív nem kap megfelelő impulzusokat, vagy aneurizma, amikor a szívizom vagy az érfal elveszti a rugalmasságát, s megreped, illetve embólia is okozhatja a bajt"

- közölte az orvos..

Címkép: Magyar Birkózó Szövetség/Facebook

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
elefant_petarda.jpg

Gyümölcsbe rejtett petárda robbant fel egy elefánt szájában Indiában

Az állat belepusztult súlyos sérüléseibe, a helyiek nagyon felháborodtak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Meghalt egy vemhes elefánt az indiai Kerala államban, miután egy gyümölcsbe rejtett petárda robbant fel a szájában - írja a CNN.

A robbanás több csontot is eltört az állat szájában, ami nem csak komoly fájdalommal járt, de azt is megakadályozta, hogy az elefánt enni tudjon, aminek következtében végletekig legyengült

- mondta el Ashique Ali helyi vadőr.

Az elefánt végül négy nap szenvedés után, május 27-én múlt ki. Az állaton a legjobb szándék ellenére sem tudtak segíteni. Amikor be akarták fogni, egy folyóba menekült. Ott azonban nem merték kábító lövedékkel elaltatni, mert féltek, hogy megfullad.

Az eset nagyon felháborította a helyi lakosságot. A rendőrfőnök, Surendra Kumar elmondta, hogy

hirdetés

a helyiek gyakran tesznek petárdákat a gyümölcsösökbe, hogy ezzel riasszák el a vaddisznókat.

Az elkövetőket egyelőre nem sikerült elkapni, de már nyomoznak utánuk.

Forrás: 24.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!