hirdetés
varosi-farmer.jpg

A Belvárosban termelnek zöldségeket a „városi farmerek” az éttermeknek – a bedrock.farm megújítja a mezőgazdaságot

Városi gazda, belvárosi termelőház – olyan fogalmak, amelyekhez még akár 10 évvel ezelőtt is megszállott idealistákat, „szent őrülteket” társítottak. Pedig egy világszerte terjedő irányzatot jeleznek, amelyen a mezőgazdaság megújulása múlhat.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2020. május 13.


hirdetés

Ennek az irányzatnak a képviselője a Szűcs Endre és Balázs Bence által létrehozott bedrock.farm start-up, amely néhány év alatt komoly bázist épített ki. Műhelytitkaikról, terveikről, hitvallásukról Endre nyilatkozott.

- Kérem, mutassa be a bedrock.farm start-upot. Hogyan született meg az ötlete, mik a célkitűzései és miért éppen ezt a nevet választották? (nekem rögtön Frédi és Béni jutott eszembe róla…)

- Budapest közel háromezer étteremnek ad otthont, melyből a top 300 közel 4 milliárd forintot fordít növényi eredetű alapanyagok beszerzésére éves szinten.

Mindegyik minőségi étterem sikere és fennmaradása egy perfekcionista, kreatív, ambiciózus séf döntéseitől és kemény munkájától függ. Mi a bedrocknál nekik biztosítunk tápláló leveles zöldeket, fűszernövényeket és mikrozöldeket az év minden napján, szezontól és időjárástól függetlenül. Tesszük mindezt az éttermektől pár utcára lévő, belvárosi lakás méretű pincékben kialakított kontrollált környezetű termesztőházainkban.

A bedrock.farm név metaforikusan kapcsolódik a missziónkhoz. Célunk, hogy letegyük azt az alapkövet, amire mások is építkezhetnek, és így erőinket egyesítve közösen találjunk megoldást a mezőgazdaság kihívásaira.

hirdetés

- Magukat "városi farmereknek" nevezik, és mottójuk: demokratizáljuk az élelmiszer-termelést.

- Az iparágunk nyelve alapvetően angol, igyekszünk kidolgozni a magyar nevezéktant, hogy hazai környezetben is minden érthető legyen. Így lett például az Urban Farm-ból termesztőház, az Urban Farmer-ből pedig városi farmer vagy városi gazda. S habár tulajdonosok vagyunk, ügyvezetők, a menedzsment tagjai, mégiscsak gazdaként tekintünk magunkra elsősorban, és munkánk kiemelkedő része továbbra is a termesztéshez köthető. Persze a séfek lehető legjobb, mondhatni leggondosabb szolgálatának kontextusában. A demokratizálódás egy folyamatosan fejlődő misszióhoz kapcsolódó megfogalmazás mostani leképeződése.

Legelőször még az "új területeket nyitunk az agráriumban" szójátékot használtuk, de mindig ugyanarra a tevékenységre, a mezőgazdaság belépési korlátainak megszüntetésére, vagy legalább szignifikáns csökkentésére gondolunk.

Ugyan fiatalok vagyunk, de az infokommunikációs technológiákon keresztül már mi is megtapasztaltuk, hogy milyen óriási lehetőségeket teremt, ha valami az emberek sokaságának elérhető közelségébe kerül. Látjuk és érezzük magunkon is az agrárium kihívásait, amelyek kezeléséhez szeretnénk a demokratizálódás hatásait felhasználni. Egyedül kevesek vagyunk ehhez, de mutathatunk egy irányt, belőhetünk egy célt, ami képes megoldást nyújtani, ha elegen csatlakoznak a kezdeményezéshez.

- Napjaink és a következő évtizedek legfőbb és egymástól elválaszthatatlan kérdései a klímaváltozás és az egyre növekvő lélekszámú emberiség élelmezése. Ugyanakkor tudjuk, az Önök honlapján is olvasható, hogy az üvegházhatású gázok 13, a szennyvíz 70%-a a mezőgazdaságból ered. Van-e erre megoldás?

- A legfőbb kihívást nem az egyes szeparált problémák megoldása jelenti, hanem az egymással kapcsolatban lévő összetett hatásuk, ami az esetek többségében lokálisan is érezteti hatását, de csak globális mértékben oldható meg. A skála mindkét végének nehézségei egyszerre jelentkeznek a világunk különböző pontjain. Erre sok közül egy példa, hogy hasonló kaliberű bajt jelent az elhízással járó túlzott fogyasztás, mint maga az éhezés és ezeknek eredője nem az, hogy a mezőgazdaság nem tud kellő mennyiségű és kiváló minőségű élelmiszert előállítani, hanem, hogy az számos tényező végett csupán nem megfelelően oszlik el.

Hónapokig gyűrtük ezt a témakört és egy amerikai inspiráció hozta el számunkra a megoldást. Ez azt mondja, hogy úgy oldhatjuk meg a világ kihívásainak nagy mértékben növekvő összetettségét, ha a megoldásukra fordított emberi kreativitást, mentális kapacitást legalább ugyanakkora mértékben növeljük.

Tehát nem kell mást tennünk, minthogy társadalmilag hasznos, környezetileg fenntartható és üzletileg profitábilisan skálázható vállalkozásokat építsünk a különböző problémák megoldására úgy, hogy közben bátorítunk és támogatunk másokat is, hogy hasonlóan tegyenek.

- A világjárvány fennakadásokat okoz mindenütt az áruszállításban, de ez is arra ösztönözheti az embereket, háztartásokat és éttermeket, hogy a hazai és lehetőleg minél közelebbi élelmiszer-forrásokat keressék - ez ráadásul egyszerre mindenki számára költség- és környezetkímélő. Önök hogyan illeszkednek ebbe a programba?

- A bedrock alapköve a bizalom. Bizalom a csapatunk, a vásárlóink, a beszállítóink és tágabb környezetünk értékvezérelt döntéseiben. Hisszük, hogy a jobb jövő megteremtése iránti kölcsönös elkötelezettség a mindennapi pozitívumokon túl pontosan egy ilyen, válságokkal teli időszakban érezteti jelentős hatásait. Többek között stabil alapot nyújt, amire támaszkodni lehet, és ez a megingathatatlanság nemcsak elveinket, hanem a termesztési rendszereinket is jellemzi. Több belvárosi termesztőház hálózatszerű összekötése által, a kapacitásokat jól menedzselve biztosítani tudjuk a szükséges terményeket még egy egység teljes leállása esetén is. Így teremtve meg egy olyan közeli, friss és tápláló élelmiszerforrást, amire minden esetben lehet számítani.

Mennyire tudod, mi történik a bolygónkkal, hogyan lehetne fenntarthatóbban élni, másképp termelni? Töltsd ki a Nagy Agrártesztet és nyerj drónt!

Bizonyára egyik fent felsorolt start up sem lenne sikeres, ha nem konyított volna legalább egy picit a mezőgazdasági ismeretekhez. A DUE Médiahálózat megalkotta a Nagy Diák Agrártesztet, ahol te is próbára teheted tudásod!

A teszt azzal a céllal jött létre, hogy kitöltői megismerhessék a mezőgazdaságban alkalmazott legmodernebb technológiákat és eredményeket. Azt a valóságot, amellyel az agrárium is felzárkózott a high-tech vonalába, minőségibb termelést, életkörülményeket és környezeti fenntarthatóságot biztosítva. Ha készen állsz, ide kattintva mérettetheted meg tudásodat egészen június 15-ig!

A három fordulóból álló teszt első szakasza online zajlik, a legjobb eredményt elérő diákok pedig tovább jutnak a következő két fordulóba. A tesztet bárki kitöltheti, de a nyereményjátékban csak a 12-20 év közöttiek vesznek részt.

A legügyesebb nyereménye egy profi drón és egy drónkezelő tanfolyam, de a második és harmadik helyezetteket is jutalmazzák egy 50 000 Ft-os, illetve egy 25 000 Ft műszaki vásárlási utalvánnyal.

Az első, online forduló legjobb 1000 játékosa kap meghívást a 2020. szeptember 22-én – a 27. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretén belül – megrendezendő középdöntőbe, ahonnan a döntőbe jutó legsikeresebb 12 agrártudós között dől el a verseny.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
langgyorgy-Copy.jpg

Magyar sebész végezte a világ első tüdőátültetését aktív koronavírusos betegen Bécsben

Dr. Lang György mesélt a műtétről, és arról is, milyen a bécsi egészségügy, és miért döntött a külföldi munka mellett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Egy magyar sebész végzett el tüdőátültetést a világon először aktív koronavírus-fertőzött betegen. Lang György professzor a Bécsi Orvostudományi Egyetemen műtötte meg a 45 éves, kétgyermekes édesanyát. Az orvossal a Válasz Online készített interjút.

A sebész elmesélte, hogy Klagenfurtból hívták fel ottani kollégák, mert szakmai lehetőségeik végére értek, és segítséget kértek. Az orvos úgy döntött, hogy átveszik a pácienst, megvizsgálják és meglátják, mit tehetnek érte.

A beavatkozás legnehezebb része az volt, hogy a több hete már nem működő tüdőt eltávolítsák. A kilencórás műtét nagyobbik részét ez tette ki. Az asszony már ébredezik - árulta el a szakorvos.

"Minden terv szerint alakult, ennél jobban nem is mehetett volna, de a műtét különösen fárasztó volt. A maszk, a védőbúra miatt alig lehetett beszélni, csak ordítva tudtunk kommunikálni. S bár nagyon gyakorlott műtősnő segített, többször is rossz eszközt adott a kezembe, mert nem értette, mit kérek tőle.

hirdetés

A végén mindenki örült, de csendben, mert a fáradtság mellett érezni lehetett a nyomást: bár hermetikusan zár a védőruha, a magas víruskoncentráció miatt még így is ott volt a fertőzés veszélye. Márpedig mi közelről láttuk a vírus pusztító erejét" - mesélte el a portálnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
13-eves-diplomas.jpg

13 évesen szerzett diplomát egy kisfiú, ő lett az amerikai főiskola legfiatalabb végzőse

A babaarcú kiskamasz azt állítja, nincs semmilyen titka, csak szeret új dolgokat tanulni. Már azt is tudja, melyik egyetemen tanul tovább.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Egy 13 éves kisfiú lett a kaliforniai Fullerton Főiskola legfiatalabb végzőse az intézmény 107 éves fennállása alatt.

Jack Rico még csak annyi idős, mint egy hetedik osztályos kiskamasz, de már elvégezte a középiskolát és egy kétéves főiskolai képzést is. Ráadásul négy tárgyból (történelem, emberi kifejezés, társadalmi viselkedéstan és társadalomtudomány) is sikeres záróvizsgát tett.

A kisfiú olyan végzettséget szerzett, amely ugyan nem egyenértékű a három éves főiskolai képzés vagy az egyetemen szerzett diplomával, de magasabb képesítés, mint az érettségi.

A Fullerton Főiskola igazgatója azt mondta, Ricót mindenki jól ismerte a suliban, mivel fiatal korával kitűnt a többiek közül. De az órákon bizonyította, hogy elég okos ahhoz, hogy az idősebbekkel együtt tanuljon.

hirdetés

Ru Andrade, Rico édesanyja a CNN-nek elmondta, hogy fián már egészen kicsi korában látták, hogy különleges, és más mint a többiek.

A negyedik születésnapja előtt anyja megkérdezte tőle, hogy mit szeretne kapni, mire Jack rávágta, hogy meg akarja nézni a Fehér Házat. Andrade azt mondta, hogy ez elég nagy utazás lenne egy alig négy éves gyereknek, de ha meg tudja jegyezni minden amerikai elnök nevét, megígéri, hogy elviszi őt Washingtonba.

Egy héttel később Jack azzal állt anyja elé, hogy megjegyezte az összes elnök, sőt az alelnökök nevét is, így most már mehetnek a Fehér Házba. A nő akkor meg is jegyezte, hogy a fia már akkor okosabb volt, mint ő.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Oszaka-naomi.jpg

Letaszították a trónról Serena Williamst, Oszaka Naomi a világ legjobban kereső női teniszezője

Az ausztrál nyílt bajnokság 2019-es japán győztese 37,4 millió dollárt keresett a díjakból, nyereményekből és a szponzori támogatásokból tavaly.
MTI, fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. május 23.


hirdetés

A japán Oszaka Naomi megelőzte az amerikai Serena Williamst, ezzel élre állt a világ legjobban fizetett női sportolóinak listáján, amelyet az amerikai Forbes üzleti magazin tett közzé.

Az ausztrál nyílt bajnokság 2019-es győztese 37,4 millió dollárt keresett a díjakból, nyereményekből és a szponzori támogatásokból tavaly. Ez 1,4 millió dollárral több, mint a listát az elmúlt négy évben vezető Williams bevétele.

Eddig az orosz teniszező, Marija Sarapova tartotta a női sportolók között az éves jövedelmi rekordot: 2015-ben 29,7 millió dollár volt a bevétele, ezt döntötte most meg a 22 éves Oszaka. A női sportolók kereseti listáját 1990 óta mindig teniszezők vezetik a Forbesnál.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vidusgabriella.jpg

Ismét Vidus Gabriella lett a hazai médiaipar legbefolyásosabb szereplője

A szakmai zsűri döntése alapján összesen hat RTL-es vezető került be a TOP50-es listába.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

A Marketing&Media magazin TOP50 rangsorának élén

újra az RTL Magyarország vezérigazgatója, Vidus Gabriella végzett. Ezzel már ötödik alkalommal bizonyult a hazai médiaipar legbefolyásosabb szereplőjének.

A szakmai zsűri döntése alapján összesen hat RTL-es vezető került be a TOP50-es listába. Az első helyen álló Vidus Gabriellán kívül:

- Kolosi Péter vezérigazgató-helyettes és programigazgató megőrizve tavalyi helyét a 6. helyen áll,

- Dudás Gergely kereskedelmi igazgató a 14.,

hirdetés

- Kotroczó Róbert hírigazgató a 29.,

- Herman Péter drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgató a 32. helyre került,

- Grósz Judit digitális és üzletfejlesztési igazgató a lista 34. helyét érte el.

Vidus Gabriella és Kolosi Péter 2008 óta eddigi minden évben bekerültek a médiaipar 50 legbefolyásosabb szakembere közé - adta hírül az RTL.hu.

Fotó forrása: RTL.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!