hirdetés
588px-The_Beatles_magical_mystery_tour.jpg

„A Beatles hard rockot játszott, és ők voltak az első fiúcsapat” – Hoffmann György az első Beatles Weekendről

A Blackbirds Beatles emlékzenekar vezetőjét a gombafejűek sikerének titkáról kérdeztük, és a közelgő Beatles hétvégéről, amin fellép többek között Petruska, és Czutor Zoli is.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. október 03.


hirdetés

Október 5-én és 6-án Beatles hétvégét tartanak Budapesten két helyszínen. A programról, és a Beatles sikeréről a Blackbirds Beatles emlékzenekar vezetőjét, Hoffmann Györgyöt kérdeztem.

- Hogy látod, mi volt a Beatlesben az a több, amitől ennyire mindenki fölé tudtak emelkedni a mai napig?

- Amikor ők elkezdték, ők voltak az első... nagyon csúnyán mondom, de lényegében ők voltak az első fiúcsapat. Egyformán néztek ki, egyforma fejjel, majdhogynem egyforma magasságban, és olyan erőt tudtak képviselni ők négyen, amit talán még Elvis Presley tudott, de ő egyedül volt.

Mick Jagger a négyfejű szörnynek nevezte a Beatlest.

Mindenhová együtt mentek, egyformán néztek ki, olyan jelenség volt, amilyet előtte nem látott a világ. A zenében pedig kemény, hard rock hangot ütöttek meg. Ma már viccesen hangozhat, hogy egy I Saw Her Standing There, vagy a Twist and Shout, a Money, ezek a korai dalok hard rocknak számítanak, de ha az ember olyan füllel hallgatja, akkor ezek nagyon keményen elénekelt és előadott dalok, és ez nagyon bejött a fiataloknak. De persze fontos a menedzserük, Brian Epstein munkája is, illetve nagyon kellett George Martin, aki a producerük volt az EMI-nál és azt is kihozta a Beatlesből, ami benne sem volt.

- Oké, tehát ezért lettek népszerűek akkor. De mi az oka, hogy a mai napig újabb és újabb generációk rajonganak értük?

- Azért mert minden lemezükkel ugrottak 10-20 évet. Más nagy zenekaroknak egész életművük alatt nincs ennyi ugrása. Mindig rá tudtak tenni egy lapáttal. Igazán halhatatlanok a Bors őrmestertől kezdve lettek, amikor már az olyan sztárok, mint Frank Sinatra, vagy akár komolyzenészek is elismerték, hogy a legnagyobbak között vannak.

Ma a legnagyobb zenészek is azt mondják, bármilyen műfajban is alkotnak, hogy a Beatles miatt kezdtek el zenélni.

- Külön-külön is sikeresek voltak, de a magam részéről úgy érzem, hogy egyikük sem tudta megismételni azt az őrületet, amit közösen tudtak.

- Persze. Mert ez nem úgy volt, hogy Lennon megírta a Hard Day’s Nightot, és kész volt egy John Lennon dal, hanem abba McCartney, Harrison és Ringo is belerakta még a sajátját. Mind a négyük zsenialitása hellyel-közzel benne van majdnem minden dalukban.

Nyilván voltak sikereik a szólópályafutásukban, de én is azt gondolom, hogy azt a világot, amit a Beatles jelentett, nem tudták visszahozni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
joci-1.jpg

Hivatalos: nem indul Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválon jövőre

A Dal című válogatót megrendezik, a győztes azonban más jutalmat kap majd.
MTI - szmo.hu
2019. október 26.



Az év magyar slágerét keresi a Duna Televízió A Dal 2020 című műsorában. A show kilencedik évada számos újítással és meglepetésekkel várja a zenészeket és a nézőket.

A műsor készítői úgy döntöttek, hogy

jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik.

A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

A jelentkezéshez a pályázati feltételekben is történt módosítás.

A www.adal.hu oldalon november 22. (péntek) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével. Fontos változás az előző évekhez képest, hogy idén kizárólag magyar nyelvű, 2019. március 1. után bemutatott dalokkal lehet nevezni, a produkció során pedig akár tíz fő is részt vehet az előadásban.

"A Dal kiemelt célja a kezdetek óta, hogy támogassa a magyar zenészeket és teret biztosítson az új művek bemutatásának. Jövőre szeretnénk közvetlenül is segíteni a műsor nyertesének karrierjét, ehhez pedig olyan nyereménycsomagot állítottunk össze, amelyből a kezdő és a már pályájukon előrébb tartó előadók egyaránt rengeteget profitálhatnak" - mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója.

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj "év dala" elismerését is megkapja. A műsorban több különdíjat is átadnak majd: "A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója", "A Dal 2020 Felfedezettje" és a "Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele" elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ilyen kategóriájának díját is elnyeri.

"Engem A Dal emelt oda, ahol most vagyok. Már majdnem feladtam az álmaimat, amikor megnyertem a 2017-es versenyt. Onnantól kezdve teljesen megváltozott az életem. Hálás vagyok a műsornak és a közönségnek is" - mondta Pápai Joci, aki kétszer is megnyerte a zenei vetélkedőt, és akinek karrierje az első győzelme óta töretlenül ível felfelé.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
x-faktor-dardai-blanka-1000x608.jpg

X-Faktor: Puskás Peti szerint ez a 20 éves lány lesz idén a győztes

Dárdai Blanka lenyűgözte a mentorokat egyedi stílusával és különleges hangjával, mind a négyen felállva tapsoltak neki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 27.



Az X-Faktor utolsó válogatójának egyik továbbjutója volt Dárdai Blanka, akinek Puskás Peti már most odaadta a győzelmet.

A 20 éves lány a produkciója előtt elmondta a mentoroknak, hogy azóta énekel, amióta az eszét tudja, és most is az a célja, hogy énekesnő legyen. A gimnázium után kihagyott egy évet, hogy megkeresse és megtalálja önmagát.

ByeAlex már ránézésre megmondta, hogy a lány biztosan jól tud énekelni. Alig kezdte el az éneklést Blanka, Puskás Peti már kijelentette: "Bejött a győztes".

A fiatal lány előadása lenyűgözte a mentorokat, mindannyian felállva tapsoltak neki.

Gáspár Lacinak az tetszett a legjobban, hogy Blanka a saját stílusában énekelte el az Aretha Franklin-dalt, ByeAlex pedig azt emelte ki, hogy a lány a stílusával, az öltözködésével azt sugallja, hogy egy potenciális előadó lehet belőle.

Dallos Bogi kijelentette, hogy neki Blanka az egyik kedvence, Puskás Peti pedig egyenesen azt mondta: szeretné, ha az ő csapatába kerülne, mert szerinte megnyerheti az idei X-Faktort.

A 20 éves versenyző ezek után természetesen négy igent kapott, és tovább is jutott a következő fordulóba.

Íme a produkció:


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Countdown-Trailer-2019.jpg

Te szeretnéd tudni, hogy mikor fogsz meghalni? - megnéztük a Halálod appját

Mi történne, ha egy app mondaná meg, mennyi időnk van hátra? Szerzőnk is elmerengett a kérdésen.
Szöveg: Vass Adrienn - szmo.hu
2019. október 24.



A Halálod appja egy olyan témát boncolgat, aminek remekül összeveszhet akár az egész család, vagy egy nagyobb baráti társaság... legalábbis velünk ez történt.

Tekintsünk most el attól, hogy a Halálod appja egy nagyon bénán hangzó cím (angolul Countdown), és éljük bele magunkat inkább a hátborzongató sztoriba.

Adott egy szimpatikus ábrázatú főszereplőlány, akiért már az elején fogjuk a fejünket. Hiszen nem meglepetés, hogy le fogja tölteni azt az applikációt a telefonjára (szigorúan csak a kollégái unszolására), ami azonnal az arcába is tolja a halála időpontját. Sajnos a haverjaival ellentétben neki csak 2 napot dob a gép, pardon, telefon.

És hogy ezután mi történik? Na, ezért el kell menni a moziba... de nyilván szépen lassan indul be a pánik, a rettegés és versenyfutás az idővel.

Hiszen nincs olyan ember, aki ne gondolkozna el, ha belengetnék előtte a halála időpontját. És ha egy számláló folyamatosan mutatná neked a múló perceket, valószínűleg legbelül kicsit még akkor is kétségbeesnél, ha a felszínen próbálnál nagyon látványosan nem hinni a dologban.

Mennyire szól bele a mobilunk az életünkbe?

Vajon normális dolog, hogy letölt az ember egy ilyen alkalmazást...? Hát szerintem semmi esetre sem normális, de logikus.

Ha jobban belegondolunk, már mindenre (is) van applikáció a mobilunkon. Pártalálásra, evésre, fogyásra, szórakozásra, munkára. Elemezzük vele a szokásainkat és az egészségi állapotunkat.

Én az elmúlt fél évben rászoktam arra, hogy a hangulatomat is a mobilomba rögzítem, és a boltban is vele fizetek. Ő az utolsó dolgom lefekvés előtt és az első felkeléskor. És ha valamit ki kéne mentenem egy égő házból, az biztosan ő lenne, vagy maximum a laptopom.

Meghatározza az életemet? Igen. Más lenne nélküle? Tuti. Negatív hatással van rám? Nem tudom megmondani.

Az biztos, hogy nagyon kell figyelni, hogy nem uralkodjon rajtam. Hogy én használjam őt, és ne ő engem.

Ha például a barátom mesélni akar valamit, figyelmeztetnem kell magam arra, hogy rá fókuszáljak, és a ne a nyomkodásra és görgetésre. Ha egy kiránduláson vagyunk és elkészült a kötelező kép, hagynom kell időt arra is, hogy a saját szememmel vizsgáljam meg a tájat.

Szerintem lehet okosan együtt élni a mobilunkkal, de nem szabadna mindenünket nekiadnunk. A halálunk időpontját például biztos hogy nem lenne célszerű rajta tárolni...

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bifftannen_visszaajovobe.png

Beismerte a Vissza a jövőbe forgatókönyvírója: Donald Trump ihlette Biff karakterét

A hasonlóság már jó pár rajongónak feltűnt, mostantól pedig hivatalos megerősítés is van róla.
Fotó: YouTube/Movieclips - szmo.hu
2019. október 26.



Donald Trump ihlette a Vissza a jövőbe-trilógia antagonistáját, írja a TheRichest egy korábbi interjú alapján.

A végletekig arrogáns és csekély értelmi képességű karakter haja nem véletlenül hasonlít Trump jellegzetes viseletére, ráadásul Biff kaszinójának ötletét is Trump adta – ezt a forgatókönyvek írója ismerte el.

A Vissza a jövőbe 2-ben Biff Tannen a Hill Valley nevű városka első számú polgára, Amerika legnagyobb élő nemzeti hőse, ráadásul a főszereplő Marty McFly mostohaapja, aki a kaszinója feletti penthouse-ban él. Utóbbi ötletét a film készítése előtt öt évvel megnyílt Trump Plaza Hotel adta, mondta el Bob Gale.

A filmek írója a beszélgetésben külön kiemel egy jelentet:

"A második részben van egy jelenet, amikor Marty és Biff konfrontálódnak utóbbi irodájában. Ekkor a Biff mögötti falon látható egy nagy festmény, ami Biffet ábrázolja. Ráadásul ekkor van egy olyan pillanat, amikor Biff épp azt a pózt veszi fel, mint ahogyan a portrén is látható."

Biff Tannen a filmben marad helyi erős ember, és nem kapott akkora hatalmat, mint az őt ihlető jelenlegi amerikai elnök. A Vissza a jövőbe filmekben Biff Tannen csak ebben a rövid periódusban érezheti a hatalom és a pénz erejét.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!