hirdetés
bant.png

9 gyereket szült bántalmazójának a 12 éves korában elrabolt amerikai nő

Rosalynn McGinnist 20 évig tartották fogságban, fizikailag és szexuálisan is bántalmazták.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 31.


hirdetés

Az oklahomai Rosalynn McGinnis csak 10 éves volt, amikor az anyja akkori barátja, Henri Michelle Piette szexuálisan zaklatni kezdte. Az akkor 42 éves Piette a párját is verte, a helyzet pedig csak rosszabbodott.

Rosalynn 12 éves volt, amikor anyja szakított erőszakos párjával. Piette azonban bosszút akart állni a nőn, így 1997. január 31-én elment Rosalynn iskolájához, és elrabolta a lányt. Az anyuka, aki soha nem szólalt fel nyilvánosan az ügyben, a rendőrségen jelentette, hogy a lánya eltűnt, de addigra Piette már messze járt, és nem szándékozta visszaadni a lányt a szüleinek.

Az Oklahomai Wagonerbe utaztak, és egy törvénytelen esküvőn elvette Rosalynnt, hogy így adja a lány tudtára, ők most már egy pár. Piette azt mondta a lánynak, hogy az anyja már nem szeretné többet látni, és mindenki megfeledkezett róla.

Piette továbbra is megerőszakolta és bántalmazta Rosalynnt, így a lány megpróbáltatásai folytatódtak. Körbeutazták egész Amerikát. Texas, Monatna, Idaho, Új-Mexikó, Arizona államokon keresztül próbáltak szökni, hogy aztán Mexikóban eltűnjenek.

Piette mindent megtett, hogy jó alibit készítsen maguknak. Rosalynnre rá se lehetett ismerni, a haját befestették, szemüveget viselt, és több nevet is használnia kellett az évek során.

hirdetés

2000-ben Rosalynn mindössze 15 éves volt, amikor megszülte Piette első gyermekét. Összesen 9 gyermekük született.

Rosalynnt naponta bántalmazták fizikailag és szexuálisan, és folyamatosan gyerekeket szült. Piette azt mondta a gyerekeknek, hogy ők állatok, és csak azért lehetnek életben, mert Rosalynn ott van, máskülönben már megölte volna őket.

Ugyanis Rosalynn mindig a gyerekek és a bántalmazója közé állt, amikor meg akarta ütni őket. Volt, hogy szándékosan bőszítette fel Piettet, hogy védje a kicsiket.

Piette ököllel, sörösüvegekkel és fadarabokkal is verte az elrabolt lányt. Több sérülése is volt, többször eltörhettek a csontjai, amit orvos igencsak ritkán látott.

Rosalynn gyermekei tisztában voltak vele, hogy Piette bántalmazza az anyjukat, de arról fogalmuk sem volt, hogy még gyerekkorában elrabolták.

Amikor Rosalynn 18 éves lett, Piette arra kényszerítette, hogy menjen el az arizonai rendőrségre, és ismerje el, hogy csak elszökött. Piette a kocsiban ült a három gyerekkel, és azzal fenyegette a lányt, hogy soha többé nem látja a gyerekeit, ha két órán belül nem ér vissza. Rosalynnek így nem volt választása, úgy tett, ahogy elvárták tőle. Így törölték a nyilvántartásból, amelyben az eltűnt személyek névsora olvasható.

Piette, Rosalynn és a gyerekek Mexikó különböző részein laktak az elkövetkezendő években, az otthonuk egy kis lakókocsi volt.

Piette minden pénzét elverte drogokra és alkoholra, így Rosalynn arra kényszerült, hogy az utcán kolduljon a gyermekeinek élelemért.

A rendőrség azonban folytatta az eltűnt lány keresését, így Piette ideiglenesen visszaköltöztette a családot Oklahomába, és Rosalynnel leveleket íratott, hogy úgy tűnjön a hatóságoknak, még az államokban tartózkodik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rakos-fiatalember_northfoto.jpg

Gyomorfájásra panaszkodott a fiatal apuka, kiderült, hogy súlyos rákja van

A 33 éves brit férfi fittnek és egészségesnek tűnt, de most élet-halál harcot vív a betegséggel.
Fotó: Adam Gray / SWNS - Northfoto - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

A yorki születésű Adam Gray úgy érezte, tökéletes az élete. 2018 végén beteljesült nagy gyerekkori szerelme Christine iránt: 11 éves korukban találkoztak és akkor házasodtak össze, amikor a nő már hét hónapos várandós volt kislányukkal, Amelie-vel és Dél-Afrikában voltak nászúton. Ügyvédként új munkát kapott Londonban, úgy tűnt, semmi sem állhat a boldogságuk útjába. A leendő fiatal apa kicsattant az erőtől: minden nap 15 km-t biciklizett a munkahelyére és vissza, és minden hét végén futballozott. Aztán két nap alatt minden összeomlott körülötte.

De a gyermek még meg sem született, amikor kivizsgálásra ment egy tartós gyomorfájás miatt. Az orvosok kis híján hazaküldték a fitneszőrült fiatalembert, de aztán elvégeztek rajta néhány tesztet, amelyek az ultrahanggal együtt felfedezték az igazi bajt.

Adam akkor tudta meg, hogy hasnyálmirigy-rákja van amely átterjedt a tüdejére, a májára és a nyirokcsomóira és legfeljebb egy éve van még hátra – írta a Daily Record.

A hasnyálmirigyrákot „csendes gyilkosnak” is nevezik, mivel nincsenek jól beazonosítható tünetei, ezért nagyon nehéz tetten érni a kezdeti stádiumokban. Adam esetében kiderült, hogy endokrin-daganatai már két éve terjeszkedtek agresszív módon egész testében.

A diagnózist követő első év kilátásai nem voltak jók. Adam 10 és fél hónap alatt 12 kemoterápiás kezelés-sorozatot kapott, de a daganatok csak nőttek. Heteken át alig tudott aludni a kemoterápia és az elviselhetetlen fájdalmak miatt. Közben azonban megszületett a kislánya, ezt tekinti élete legboldogabb pillanatának. A koronavírus miatti karantén összezártságát ők egymás erősítéseként élték meg, hogy élvezhetik együttlétük minden pillanatát. „Korábban csak a munka és a fitnesz számított. Most egyedül a családom a fontos” – mondta a férfi.

hirdetés

A Gray-család most közösségi pénzgyűjtésbe kezdett egyrészt azért, hogy Adam egy olyan különleges németországi kezelésben részesülhessen, ami meghosszabbíthatja az életét, másrészt pedig, hogy támogassák a hasnyálmirigyrákkal kapcsolatos kutatásokat. Azért még ebben sem tagadja meg magát: a napokban részt vesz fivérével, Simonnal a Yorkshire Three Peaks Challenge hagyományos versenyén, amelyen 12 óra alatt kell feljutni a grófság három, egyenként 700 méter körüli magasságú hegyére. Célja, hogy legalább 5000 fontot gyűjtsön össze így a Royal Free Charity jótékonysági alapítvány számára, amely elsősorban az egészségügyben tevékenykedik.

„Teljesen egészséges voltam, el sem tudtam képzelni, hogy egy napon beteg is lehetek – mondta hihetetlen vállalásáról Adam – Ha sikerül elég pénzt gyűjteni a kutatásokra, korábban fel lehet majd fedezni ezt a fajta rákot. Ha egyetlen embernek megmentjük ezzel az életét, vagy csak jobbá tesszük azt, már megérte.”

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
inkubator_pixabay.jpg

Egészséges csecsemőt hagytak a Hatvani kórház inkubátorában

Édesanyja jól ellátva, bepelenkázva, és jó általános állapotban helyezte a gyereket az inkubátorba.
Fotó: Engin_Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Egészséges kisfiút tettek éjszaka a Hatvani kórház babamentő inkubátorába - adta hírül az RTL Klub Híradója.

A több mint négy kilós csecsemőt a kórház dolgozói Nyári Csabának nevezték el. A kisbaba már a negyedik csecsemő, akit 2013 óta erre a kórházra bíztak. Az édesanya a jogszabályok szerint hat hétig még meggondolhatja magát, és visszakérheti a kisfiát. Ha nem teszi, akkor a baba örökbe fogadó szülőkhöz kerül.

A kisfiút egészségesen, gondosan megfürdetve, megszoptatva és felöltöztetve hagyták az intézménynél.

„Csak tisztelni tudom ezt az édesanyát, illetve minden olyan anyát, aki ilyenkor, nehéz helyzetben ezt a nagyon okos döntést meghozza, hiszen az biztos, hogy ez élete egyik legnehezebb döntése lehet”

- fejtette ki Dr. Rosta Ildikó, a kórház osztályvezető főorvosa, hogy miért helyes lépés hasonló helyzetben a kórházi inkubátort használni.

hirdetés

A protokoll szerint a portásnak kell értesíteni az ügyeletes orvost és nővért, ha csecsemőt tesznek az inkubátorba. Az újszülöttosztály dolgozói néhány perc alatt érnek oda - ennyi ideje marad az anyának elbúcsúzni a picitől, ha láthatatlan szeretne maradni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zsemle-pixabay.jpg

Öt zsömlét lopott, másfél év börtönre ítéltek egy fiatal hajléktalant Csehországban

A skizofréniában szenvedő férfinak szigorú őrizet mellett kell letöltenie a 18 hónapos elzárást.
Illusztráció: Manfred Richter/Pixabay - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Másfél évnyi börtönbüntetésre ítéltek egy fiatal hajléktalant Csehországban, mert a rendkívüli állapot idején öt darab zsömlét lopott egy szupermarketből - írja a körkép.sk.

A cseh bíróságok most foglalkoznak a rendkívüli állapot alatt történt bűncselekményekkel, amiket sokkal szigorúbban büntetnek, mint normál esetben, még a kisebb lopásokért is több éves börtönt szabnak ki.

Így járt az a fiatal hajléktalan férfi is, aki 62 cseh korona és 50 fillér értékben (ami 2,34 eurónak és 830 forintnak felel meg) lopott öt zsemlét egy szupermarketből, mert éhes volt, a biztonsági őrök azonban elkapták a pénztárnál. A lopás miatt őrizetbe vették, majd bilincsben, fegyveres kísérettel szállították a bíróságra.

Normál esetben csak pénzbírságot róttak volna ki rá, de mivel a rendkívüli állapot idején lopott, sokkal szigorúbb büntetést kapott. A járási bíróság először két év börtönre ítélte a férfit, aki viszont fellebbezett, így a Brünni Kerületi Bíróság fél évvel enyhítette a büntetését.

A skizofréniában szenvedő hajléktalannak szigorú őrizet mellett kell letöltenie a 18 hónapnyi börtönbüntetését.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
medve-szurdok.jpg

Meghalt egy magyar nő a népszerű osztrák túrahelyen

Az 50 éves túrázó halálát egy kőomlás okozhatta a stájerországi Medve-szurdokban.
Fotó: Sonicccgraz / Wikipédia / CC BY-SA 3.0 - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Két túrázó meghalt, nyolc megsérült az ausztriai Medve-szurdokban, amikor egy vízesés közelében kőomlás indult meg - adta hírül a Reuters.

Az egyik halálos áldozat egy 21 éves osztrák, a másik egy 50 éves magyar nő. A sérülteket helikopterrel vitték a közeli kórházba, egyikük állapota súlyos.

A mentést nehezíti, hogy a Medve-szurdok egy keskeny, lépcsőkön és csak gyalogosan megközelíthető túrahelyszín. Ez Ausztria leghosszabb szurdoka, nagy vízesései és vadregényes volta miatt nagyon népszerű a túrázók körében. A hatóságok tavaly már figyelmeztettek rá, hogy túl sok turista keresi fel a szurdokot.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!