hirdetés
gyasz-drama-meghalt-kamionsofor.jpg

88 éves korában meghalt Tóth János operatőr, a nemzet művésze

A Balázs Béla Stúdió alapító tagja csütörtökön hunyt el.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 30.


hirdetés

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Tóth János Kossuth-díjas operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Tóth Jánost csütörtökön érte a halál, a művészt az MMA saját halottjának tekinti.

Tóth János operatőrként olyan filmekben működött közre, mint Huszárik Zoltán Elégiája vagy Makk Károly Szerelem és Macskajáték című nemzetközileg is elismert játékfilmjei, utóbbinak társforgatókönyv-írója is volt.

hirdetés

Hosszú pályája során több filmet is rendezett, így például az Amerigo Totról készített dokumentumfilmet, emellett dramaturgja volt Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének - emelik ki a méltatásban.

Mint írják, Tóth János számára elsősorban a Balázs Béla Stúdióhoz kötődő rövidfilmek jelentették a művészi önkifejezést.

Az operatőr, rendező, dramaturg 1930. szeptember 1-jén született Tolnán. 1944 és 1949 között amatőrfilmes és mozigépész volt. Első filmjei animációs rövidfilmek voltak. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben szerzett diplomát. Ettől kezdve a Mafilm operatőre volt, de dolgozott a Pannónia Filmstúdióban is. Érdeklődött az ősmozi iránt, részt vett a magyar némafilmek restaurálásában.

A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja volt. Igényes, kézműves filmkészítésre itt kapott lehetőséget, az itt készült munkáiból áll össze Örök mozi című egészestés filmje.

Utolsó műve operatőrként 1987-ben Az utolsó kézirat volt.

Saját munkái experimentális filmetűdök voltak, fényképezési stílusára az apró részletek kiemelése, mikrofelvételek, felbontott mozgáskompozíciók a jellemzőek.

A kilencvenes években a magyar némafilmek felújítását és bemutatását célzó programot dolgozott ki, amelynek keretében elkészítette A falu rossza és Az obsitos című filmek úgynevezett rekreációját.

1963-ban és 1970-ben elnyerte a Film- és Tévékritikusok díját, a Balázs Béla-díjat kétszer kapta meg: 1971-ben és 1976-ban. 1984-ben az érdemes művész, 1989-ben a kiváló művész címet érdemelte ki. A millennium évében a Magyar Filmszemle életműdíjasa lett, a Kossuth-díjat 2001-ben vehette át. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze címet kapta meg, míg 2017-ben a Magyar filmkritikusok életműdíjával tüntették ki. 2012-től volt az MMA rendes tagja.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
oreg-kezek-pixa-1000x669.jpg

72 év után találkozott újra a pár, akik az auschwitzi haláltáborban szerettek egymásba

Csodálatos és megható történet két holokauszt-túlélő szerelméről, akiket a háború hozott össze és sodort el egymástól majdnem egy egész életre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Nem akármilyen romantikus történetről számolt be a New York Times. Egy szerelmespár a második világháború közepén, 1943-ban az auschwitzi koncentrációs táborban talált egymásra, és bár mindketten életben maradtak, csak 72 évvel később találkozhattak újra.

A most 93 éves, lengyel származású David Wisnia csak 16 éves volt, amikor először bekerült a lengyelországi haláltáborba, ahol az volt a feladata, hogy szórakoztassa az őröket énekléssel, mivel nagyon szép hangja volt. Egyszer még hazamehetett, ahol viszont azzal szembesült, hogy a szüleit és az öccsét agyonlőtték a lakásuk előtt Varsó gettónegyedében.

Auschwitzban az volt a feladata, hogy összegyűjtse azoknak a raboknak a holttestét, akik öngyilkosok lettek. A krematóriumban találkozott először Helen Spitzerrel, akiket egy közös ismerősük mutatott be egymásnak.

hirdetés

A szlovák lány akkor 25 éves volt, és az első zsidó nők között érkezett Auschwitzba 1942 márciusában. Először a birkenaui altáborban dolgoztatták, fizikai munkát végzett egészen addig, amíg egy kémény ráomlott és megsérült a háta. Akkorra már nagyon alultáplált volt, ráadásul tífusszal, maláriával és hasmenéssel is küzdött. Mivel addigra már voltak kapcsolatai, beszélt németül, és a főiskolán szerzett grafikusi képességei is előnyt jelentettek számára, irodai munkát kapott: ő lett a tábor grafikusa.

Először még csak festéket kevert ki, amivel a női rabok egyenruháját festette, majd ő regisztrálta az összes nőt, aki a táborba érkezett. Ahogy egyre komolyabb feladatokat bíztak rá, egyre több kiváltsága is lett, például szabadon járkálhatott a táborban, rendszeresen zuhanyozhatott, sőt még az egyetlen életben maradt, Szlovákiában élő testvérével is levelezhetett.

Amikor megtudta, hogy David Wisnia, a tehetséges énekes rendszeresen énekel a náci őröknek az úgynevezett Sauna épületben, ő is egyre többször megleste őt. Egy idő után már kettesben is találkozgattak, méghozzá úgy, hogy egy-egy társukat lefizették ennivalóval, hogy őrködjön fél-egy óráig.

A fiatalok hamar egymásba szerettek, titkos randikon kerültek egyre közelebb egymáshoz. Havonta egyszer találkoztak előre megbeszélt időpontban. Sokat meséltek egymásnak a múltjukról, a családjukról, a hobbijukról, zenéről. Érdekesség, hogy Helen, akit Zippinek becéztek, egy magyar dalt is megtanított a párjának.

A titkos viszony hónapokon át tartott. 1944-ben egy délutánon azonban már tudták, hogy valószínűleg utoljára találkoznak. Ekkor a nácik már az utolsó rabokat szállították el a halálvonatokkal, és igyekezték eltüntetni a gyilkosságok nyomait a táborban. Amikor már a krematóriumokat is elkezdték lebontani, elterjedt a pletyka, hogy hamarosan véget érhet a háború.

Helen és David akkor már több mint két évet túléltek az auschwitzi haláltáborban, ahol a legtöbb fogoly csupán néhány hónapot ért meg. Irodai munkájának köszönhetően a lány ügyesen megoldotta, hogy a fiút ne szállítsák át más koncentrációs táborba, így a közelében maradhatott. Erről viszont David akkor nem is tudott.

Az utolsó randijukon megígérték egymásnak, hogy Varsóban találkoznak majd egy közösségi központban, ha vége a háborúnak. Akkor még nem tudhatták, hogy az élet jó sokáig, jó messzire sodorja el őket egymástól.

Először David hagyta el Auschwitzot, amikor 1944 decemberében a dachaui koncentrációs táborba szállították át. Nem sokkal ezután a kezébe került egy lapát, amivel le is ütött egy SS őrt. Másnap egy pajtában bujkált, amikor meghallotta, hogy szovjet tankok közelednek. Odarohant, remélve a legjobbakat. Kiderült, hogy amerikai katonák voltak.

Nem akarta elhinni, hogy ilyen szerencséje van, ugyanis már 10 éves kora óta arra vágyott, hogy egyszer New Yorkban énekelhessen operát. A háború előtt még küldött is egy levelet Roosevelt elnöknek, hogy zöld kártyát kaphasson, mert Amerikában akart zenét tanulni. Anyja két nővére még az 1930-as években Bronxba emigrált, és mivel tudta a címüket, csak az lebegett a szeme előtt, hogy eljuthasson oda.

Az amerikai katonák érkezése megnyugvással töltötte el. Bár csak keveset beszélt angolul, az amerikaiakat meghatotta a fiú története, ezért gondoskodtak róla. Ennivalót, egyenruhát adtak neki és megtanították a géppuska használatára is.

Ezután David úgy döntött, maga mögött hagyja Európát, és ezentúl amerikaiként akar élni. Mivel csak az lebegett a szeme előtt, hogy a tengerentúlon új életet kezdjen, meg is feledkezett arról, hogy találkozzon Helennel Varsóban.

Csatlakozott az amerikai katonasághoz, ahol ugyan lengyelként nem harcolhatott az államok színeiben, de dolgozott például a hadipostán. Az volt a feladata, hogy felszerelést, ellátmányt szállítson a katonáknak.

hirdetés

Eközben Helen az utolsók között hagyhatta el élve az auschwitzi tábort. Először Ravenbrückbe került egy női táborba, majd egy malchowi altáborba. Egy barátjával együtt megszöktek egy halálvonatról, majd sikerült hazajutnia szülővárosába, Pozsonyba. A szülei és a testvérei eltűntek, csak egy fivére maradt életben, aki éppen akkor házasodott meg, ezért a nő úgy döntött, inkább kimarad az életéből.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
pite-00.jpg

A hiperkarma 42 évesen meghalt menedzserét gyászolja az egész magyar zenei élet

Medgyesi Ferenc „Pite” épp a zenekar 20. születésnapi nagykoncertjére készült, ami alig két hónap múlva lesz az Arénában. Szívroham vitte el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Hétfő este kezdett végigsöpörni a hír a Facebookon, hogy 42 éves korában meghalt a hiperkarma menedzsere, Medgyesi Ferenc, akit mindenki csak Piteként ismert.

Az együttes frontemberével, Bérczesi Róberttel kamaszkoruk óta ismerték egymást, a hiperkarma elődjének számító Blabla zenekar első felállásában még basszusgitározott is, de viszonylag hamar abbahagyta az aktív zenélést.

Utána a reklámszakmában dolgozott, valamint menedzserként intézte a 2000-ben alakult hiperkarma ügyeit.

Bérczesi idén tavasszal megjelent életrajzi könyvében nagyon sok szó esik róla: Robi kendőzetlen őszinteséggel mesél közösen átélt drogos élményeikről, és hullámvölgyekben bővelkedő kapcsolatukról.

hirdetés

Előfordult, hogy évekig egyáltalán nem beszéltek, de előbb-utóbb mindig újra egymás mellett kötöttek ki.

Pite az utóbbi hónapokban főleg a hiperkarma 20. születésnapi koncertjével volt elfoglalva, amelyet a zenekar eddigi legnagyobb bulijaként a Papp László Sportarénába kötött le 2020. február 7-re. Kollégái és barátai sorra osztják meg a rá emlékező posztokat.

hiperkarma official

köszönünk mindent! már most hiányzol. Medgyesi Ferenc „Pite" 1977-2019 könnyű szél visz tovább... utadon

Fishing on Orfű

Isten veled Pite! Az egyik legszuperebb menedzser és az egyik legszó... rakoztatóbb, legnagyobb szívű ember voltál, akivel együtt dolgozhattunk... Nagy-nagy szeretettel gondolunk rád, akárhányszor eszünkbe jutsz. Jó utat! Medgyesi Ferenc (Hiperkarma) 1977-2019

Majdnem Híres Rocksuli

Idén a VOLT Fesztiválon az MHRS beszélgetések előtt söröztünk délelő... tt Pitével a Szieszta Hotelben, aki a Hiperkarma 20 soproni nagykoncertjére készült a zenekarral. A szenvedélyek és betegségek témáját boncolgattuk a zeneiparban, és azt, hogy hányan égetik két végén a gyertyát körülöttünk. Még szóltunk is róla, hogy milyen jó lett volna ezt a fesztiválon, közönség előtt megbeszélni.

Security Check Required

null

Szabó Benedek és a Galaxisok

Éééééés, ebben a pillanatban elindult a jegyárusítás (és megérzik a ... fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ.) Mivel valami technikai izé miatt voltak, akik korábban is tudtak early bird belépőket venni, gondoskodtunk róla, hogy azoknak is legyen, akik a delet várták.

Security Check Required

null

hirdetés

Security Check Required

null


KÖVESS MINKET:






hirdetés
kez-a-kezben-wiki-1000x669.jpg

„Tudtam, hogy meg fog halni” – férje kapcsolta le a gépekről a nőt, aki négy hónappal az esküvőjük után halt meg

A feleség azt hitte, influenzás, majd kiderült, hogy agyvelőgyulladása van, amiből már nem tudott felépülni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Alig négy hónappal az esküvője után meghalt egy addig teljesen egészséges 30 éves nő Angliában. A tragédia még tavaly decemberben történt, a megözvegyült férj azonban most mesélte el szomorú történetüket a Daily Mailnek.

Mike Herz csak 12 éves volt, amikor a családjával tragikus autóbalesetet szenvedtek egy dél-afrikai nyaraláson. Az akkor 37 éves édesanyja és 9 éves öccse meghaltak, apja és ő viszont megsérültek, de túlélték. A férfi fizikailag teljesen felépült, de lelkileg hosszú évekig nem jött rendbe. Senkit nem engedett közel magához, egészen addig, amíg meg nem ismerte Saimát.

"Amikor először találkoztam ezzel a vicces és gyönyörű nővel, tudtam, hogy ő meggyógyíthat. Már az első randink elején tudtam, hogy vele akarom leélni az életemet"

- emlékezett vissza.

hirdetés

2018 augusztusának végén házasodtak össze, majd elutaztak egy csodálatos nászútra, ezután pedig már házasokként élték mindennapi életüket. Sajnos azonban alig pár hét múlva véget ért közös boldogságuk.

Saima Herz

Saima Herz added a new photo.

Saima Herz egy péntek reggelen rosszul érezte magát, fájt a feje és lázas volt, de azt hitte, csak influenzás. Munka után elment a háziorvosához, aki megerősítette, hogy elkapott egy vírust, ezért lázcsillapítót írt fel neki.

A nő egész hétvégén betegen feküdt otthon, teázott és levest evett, amit a férje főzött neki. Hétfőn már elment dolgozni, de előtte hagyott egy üzenetet a még alvó férjének, amin az állt, hogy szereti őt. Aznap délelőtt a férfit felhívták a nő munkahelyéről azzal, hogy Saima szédül és zavart. Mike először azt hitte, hogy a felesége sztrókot kapott vagy egy allergiás roham váltotta ki ezeket a furcsa tüneteket. Már alig tudott menni, és nem fogott fel semmit abból, amit a párja mondott neki.

A kórházba érve a nő összeesett, intenzív osztályra kellett vinni. Az orvosok számos vizsgálatot elvégeztek rajta, és végül kiderült, hogy nem influenzával küzdött, hanem agyvelőgyulladással, amit általában vírusfertőzés okoz, és influenzaszerű tünetei vannak, mint pl. fejfájás, láz és zavartság. Saima agyában egy jókora duzzanat fejlődött ki.

"Emlékszem, hogy egy orvos azt mondta, ez szerinte agyvelőgyulladás, de nem kell aggódnom, mert Saima fiatal és egészséges, fel fog épülni. Kétségbeesetten kapaszkodtam ebbe a reménybe"

- mondta Mike.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
mentes-eszter.jpg

Újraélesztették a lányt a trolin, most találkozott a megmentőivel

Esztert a sofőr és egy utas hozta vissza az életbe. Folyamatosan lélegeztették, és mellkaskompressziót végeztek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 11.


hirdetés

A trolivezető és egy utas élesztett újra egy 19 éves lányt egy budapesti buszon. Az egyetemista épp iskolába tartott, amikor összeesett. A sofőr és egy utas azonnal elkezdték az újraélesztést, és a mentők már úgy vitték kórházba a lányt, hogy újra vert a szíve. Ma már jobban van, megmentőivel az RTL híradójának kamerái előtt találkozott először.

Eszter:

hirdetés

A szívemben itt középen megvastagodott a... megvastagodott itt a fal, itt középen, és ez elzárta a vérkeringést. És most van bent egy kis kütyü, ami hogyha bármi történne, akkor újraéleszt.

Eszter élete a trolivezető és egy utas lélekjelenlétén múlt.

Nagy Dávid, az utas:

"Hallottam, hogy kiabálnak, hogy valaki összeesett. Akkor megállt a troli, ő is hátrajött és én is hátramentem. Akkor néztük meg, hogy reagál-e, velünk van-e még. Megszorítottam az ujját és akkor még reagált, aztán már nem."

Amíg a mentők kiértek, a lányt folyamatosan lélegeztették, és mellkaskompressziót végeztek. Megkönnyebültek, amikor újra levegőt vett.

Vaskó Sándor, a sofőr csak akkor nyugodott meg, amikor a lány kezelőorvosa felhívta.

"Félre kellett állnom... és ugye elmondta, hogy az Eszter jobban van, magához tért... percekig nem tudtam elindulni... mert olyan sokkhatás ért."


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!