hirdetés
elcserelt-babak-pexels.jpg

77 évesen tudta meg két amerikai férfi, hogy elcserélték őket a kórházban születésük után

A két férfi tavaly DNS-teszteknek köszönhetően jött rá az igazságra, hogy valójában egymás családjában nőttek fel. Most pert indítanak a kórházt működtető egyházmegye ellen.
Címkép illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2020. június 12.


hirdetés

77 évesen szembesült azzal két amerikai férfi, hogy nem a saját, hanem egymás családjában nőttek fel.

III. John William Carr és Jack Lee Spencer mindketten 1942. augusztus 29-én születtek a Nyugat-Virginia állambeli Buckhannonban, a Szent József Kórházban. Mint kiderült, itt

még csecsemőként elcserélhették őket, így egymás szüleihez kerültek. Erre akkor derült fény, amikor tavaly a két férfi DNS-tesztet csináltatott, és rájöttek, hogy nem azok az igazi szüleik, akik felnevelték őket.

Spencer már régóta tudta, hogy nem a biológiai apja nevelte fel, mert azt mondták neki, hogy a férfi még a születése előtt elhagyta az anyját. Amikor Spencer 11 éves lett, az apja mutatott is egy régi fotót arról a férfiról, akiről az anyja azt gondolta, hogy a fia biológiai apja, és néhány információt is elárult róla.

A férfi ezután évtizedekig kereste az édesapját. Miután megtalálta a férfi rokonait egy családfakutató oldalon, több DNS-tesztet is elvégeztetett.

hirdetés

Az egyik alapján világossá vált, hogy senkivel sem áll rokonságban a családjából, a másik vizsgálat pedig kimutatta, hogy a Carr szüleinek hitt férfi és nő valójában az ő édesanyja és édesapja volt. Erre azután jöttek rá, hogy Spencer megtudta, hogy Carr is ugyanazon a napon született ugyanabban a kórházban, mint ő, és felvette vele a kapcsolatot. Carr is beleegyezett a DNS-tesztbe, amely bebizonyította, hogy az ő igazi szülei valójában Spencert nevelték fel.

A két férfi most gondatlanság és kötelezettségszegés miatt beperli a Wheeling-Charlestoni egyházmegyét, amelyhez az a kórház tartozik, ahol születtek és elcserélték őket.

"Ez a felfedezés volt annak a kirakósnak az utolsó darabja, amin Jack és Phyllis (Jack Spencer felesége - a szerk.) évtizedekig dolgoztak. Nem is álmodtak róla, hogy ez lesz az eredmény

- mondta a két férfi ügyvédje, Charles Crooks a Daily Mailnek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lydiareid-1000x650.png

Éveken át bolondnak hitték a skót nőt, most kiderült, valóban üres a 45 éve halott kisbabája sírja

Bírósági utasításra exhumálták a sírt, és kiderült, hogy sosem feküdt benne senki. Az édesanya perel, és igazságot követel.
Fotó: BBC - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Beperli a Skót Államügyészséget és egy temetkezési vállalatot is egy 75 éves asszony, miután 45 évvel fia halála után kiderült, hogy a sírhelye valójában üres - írja a Daily Record. A nő igazságot követel, és vissza szerezné kapni egyhetesen elhunyt fia maradványait.

Lydia Reid még 1975-ben, Edingburgban szülte meg kisfiát, Garyt, aki azonban egyhetes korában elhunyt. A nő már ekkor gyanította, hogy nem stimmel valami, a kórházban ugyanis megmutatták neki halott gyermekét, egy szőke hajú, kövérebb testet, ő viszont váltig állította, hogy a fia sötét hajú és vézna volt.

A nő szavait azonban senki nem vette komolyan, mondván, hogy szülés utáni depresszióban szenved, ráadásul a gyász is kínozza, azért nem ismeri fel a gyermekét, mert nem akarja elfogadni halálának tényét.

A kisfiú temetésén aztán Reid gyanúja tovább nőtt, ugyanis furcsán könnyűnek találta fia koporsóját. A gyanú azóta sem hagyta nyugodni, hiába gondolták őt a környezetében sokan bolondnak, és most, négy évtizeddel később úgy tűnik, hogy valóban neki volt igaza: három évvel ezelőtt sikerült elérnie, hogy exhumálják a koporsót, és törvényszéki orvosszakértő vizsgálja meg a maradványokat.

Azaz csak vizsgálta volna meg, ugyanis a koporsó üres volt, a szakértő szerint nem feküdt benne holttest, bomlásnak ugyanis nem volt jele.

hirdetés

Reid gyanúja tehát beigazolódott, most már azt akarja mindenáron kideríteni, hogy mi is történhetett fiával 1975-ben. A vizsgálat óta azonban továbbra sem történt előrelépés az ügyben, így most az exhumálás által szolgáltatott bizonyítékok fényében beperelte a Skót Államügyészséget és a fia temetését szervező céget, a Scotmid Cooperative Funeralst is - az utóbbitól 75 ezer fontot (majdnem 30 millió forintot) követel.

Az édesanya egyben azt is követeli, hogy a család kapja vissza a kisfiú maradványait, hogy végre eltemethessék.

A brit egészségügyi szolgálat (NHS) korábban felfedte, hogy 1970 és 2000 között több mint 6 ezer szövetmintát vettek különböző betegek szerveiből - köztük gyermekekből is -, Reid úgy véli, hogy a fia is köztük lehet, ugyanis több szülővel együtt az a gyanújuk, hogy engedély nélkül használtak fel gyermeki szerveket a kórházakban. Ezeket a mintákat követeli vissza, hogy végre a családi sírboltban nyugodhasson a fia.

A Skót Államügyészség megerősítette a lap kérésére, hogy valóban folyik a nyomozás az ügyben, ám nem kívántak kommentárt fűzni a témához a vizsgálatok miatt. A Daily Mail megkereste a skót temetkezési vállalkozást, ahonnan viszont nem érkezett válasz.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kanetanaka.png

Családja nélkül, egy üveg kólával ünnepelte rekorddöntését a világ legidősebb embere

Egyúttal Japán történetének valaha élt legidősebb embere lett Kane Tanaka.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Kane Tanaka, aki tavaly március óta a világ legidősebb embere, szombaton újabb rekordot döntött meg: ő lett Japán valaha élt legöregebb embere - írja a Guardian.

A nő szombaton lett 117 éves és 261 napos - ezzel egy nappal megdöntötte az addigi rekorder japán, Nabi Tajima rekordját, aki 2018-ban ennyi idősen hunyt el.

Az idős asszony Fukuoka város egyik idősotthonában él, a koronavírus-járvány miatt családja nem ünnepelhette meg vele a nagy eseményt, ám küldtek be neki egy ajándékot: csináltattak neki egy pólót a saját arcképével. Unokája, a 60 éves Eiji Tanaka elmondta egy helyi újságnak, hogy hihetetlenül büszkék rekorder rokonukra, aki matuzsálemi kora ellenére minden nap élvezi az életét még úgy is, hogy a látogatási tilalom miatt családja nem lehet vele. Napjait leginkább azzal tölti, hogy társasjátékozik az intézmény többi lakójával.

Tanaka kedvenc italával, a kólával ünnepelte a rekorddöntést az idősotthonban, ahol videót is készítettek róla:

Tanaka nem most lett rekorder, tavaly márciusban került bele a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világ legöregebb élő embere.

hirdetés

Japánban egyébként rendkívül sok a 100 év feletti ember, sőt, még napjuk is van az időseknek: mindig szeptember harmadik hétfőjén, azaz éppen ma tartják az Idősek Tiszteletének Napját, amely munkaszüneti nap az országban. Ennek apropójából friss adatokat osztottak meg a japán hatóságok az idős populációról:

az ország 126 milliós lakosságából 36,17 millióan 65 felettiek, ezen belül 80 450-en vannak már túl a tizedik X-en.

Mindkét szám rekordnak számít, soha nem volt még ilyen sok idős ember az országban, sőt, az az arány, hogy majdnem a lakosság harmada (28,7%) 65 fölött van, a japán belügyminisztérium szerint az egész világot tekintve is a legmagasabb arány.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vera_bunting_northfoto.jpg

Száz éve él ugyanabban a házban egy angol nő, ahova féléves korában költözött a családjával

Inkább nem ment férjhez, csak hogy ne kelljen elköltözni a szeretett házból.
Fotó: Northfoto/SWNS - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Hathónapos korában költözött szüleivel és nővérével az angliai Ambleside-ban található házba 1921-ben Vera Bunting, akinek soha meg sem fordult a fejében, hogy elköltözzön, írja a Mirror.

Az idős néni így éppen a 100. születésnapját ünnepli abban a házban, ahol fél év híján az egész életében élt. Ráadásul még mindig attól a családtól bérli a három hálószobás épületet, akiktől annak idején az édesapja is.

Pedig többször is úgy volt, hogy férjhez megy, és elhagyja a házat, de végül mind a négy alkalommal kosarat adott a kérőknek, hogy "a világ legszebb helyén", a tóvidéken található városkában maradhasson.

A 100 éves néni a mai napig teljesen odavan a kétemeletes házért, melynek első szintjén található a hálószoba, ahol alszik, a másodikon pedig a fürdőszoba. Vera Bunting kora ellenére jó egészségnek örvend, és nem okoz gondot neki a gyakori lépcsőzés, de azért egy mosdót már kialakítottak a földszinten is.

Az angol hölgy nemcsak a házat élvezi, hanem a környék szerelmese is egyben. Bejárta a közelben található összes hegyet napos időben és hóban egyaránt.

hirdetés

A nyugdíjas varrónő testközelből nézhette végig a környék átalakulását. Gyerekkorában a házat erdők és mezők vették körül, ahol rengeteget játszott mára már elhunyt testvéreivel. Mostanra már rengeteg szomszédja van, miután sok ház épült az utcában.

Annak ellenére, hogy az egész életét ugyanabban a házban élte le, egyáltalán nem mondható, hogy bezárkózott volna.

Vera Bunting beutazta a világot: járt többek között Ausztráliában, Svájcban, Spanyolországban, Szardínián, Tunéziában, sőt, még Ferenc pápával is találkozott egyszer.

Bár a barátai nagy bulit szerettek volna csapni a kerek évforduló kapcsán, a koronavírus-járvány miatt erre most nincs lehetőség. A százéves néni így csak egy csendes délutánt tervez, egy kis autózással és ötórai teával.

Vera Bunting a hosszú és boldog élet titkát is elárult a lapnak, ami szerinte nem más, mint a friss és tiszta levegő.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
fold_pixabay.jpg

Közelebb lesz a Földhöz egy aszteroida csütörtökön, mint néhány műhold

Csillagászati értelemben szinte súrolja a bolygót a 2020 SW csütörtökön.
Fotó: Pixabay/skeeze - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Még pénteken fedezte fel a NASA azt az aszteroidát, ami nagyjából 27 ezer kilométeres távolságban húz majd el a Föld mellett csütörtökön, írja a Daily Star.

Ez a távolság csillagászati mértékkel mérve elképesztően közeli: a legtöbb időjárás-megfigyelő műhold nagyjából 36 ezer kilométeres magasságban van.

A 2020 SW névre keresztelt űrkőzet átmérőjét 4,3-9,7 méterre becsülik a tudósok. Az aszteroida felfedezése után azonnal felkerült a földközeli objektumokat (NEO) rögzítő listára.

Az aszteroida magyar idő szerint szeptember 24-én, csütörtökön 17 óra 18 perckor halad el a bolygónk mellett.

Nem ez lesz azonban az egyetlen meteorit a héten, ami megközelíti a Földet. Szerdán a 2020 RA2 nevű aszteroida ennél lényegesen nagyobb távolságban, 7 millió kilométerre húz el bolygónk mellett. Péntekre pedig rögtön két üstökös is jut: az 59-130 méter szélesre becsült 2020 R0 után órákkal még a 2020 SM is keresztezi a Föld útját.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!