hirdetés
oreg-kezek-pixa-1000x669.jpg

72 év után találkozott újra a pár, akik az auschwitzi haláltáborban szerettek egymásba

Csodálatos és megható történet két holokauszt-túlélő szerelméről, akiket a háború hozott össze és sodort el egymástól majdnem egy egész életre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Nem akármilyen romantikus történetről számolt be a New York Times. Egy szerelmespár a második világháború közepén, 1943-ban az auschwitzi koncentrációs táborban talált egymásra, és bár mindketten életben maradtak, csak 72 évvel később találkozhattak újra.

A most 93 éves, lengyel származású David Wisnia csak 16 éves volt, amikor először bekerült a lengyelországi haláltáborba, ahol az volt a feladata, hogy szórakoztassa az őröket énekléssel, mivel nagyon szép hangja volt. Egyszer még hazamehetett, ahol viszont azzal szembesült, hogy a szüleit és az öccsét agyonlőtték a lakásuk előtt Varsó gettónegyedében.

Auschwitzban az volt a feladata, hogy összegyűjtse azoknak a raboknak a holttestét, akik öngyilkosok lettek. A krematóriumban találkozott először Helen Spitzerrel, akiket egy közös ismerősük mutatott be egymásnak.

A szlovák lány akkor 25 éves volt, és az első zsidó nők között érkezett Auschwitzba 1942 márciusában. Először a birkenaui altáborban dolgoztatták, fizikai munkát végzett egészen addig, amíg egy kémény ráomlott és megsérült a háta. Akkorra már nagyon alultáplált volt, ráadásul tífusszal, maláriával és hasmenéssel is küzdött. Mivel addigra már voltak kapcsolatai, beszélt németül, és a főiskolán szerzett grafikusi képességei is előnyt jelentettek számára, irodai munkát kapott: ő lett a tábor grafikusa.

Először még csak festéket kevert ki, amivel a női rabok egyenruháját festette, majd ő regisztrálta az összes nőt, aki a táborba érkezett. Ahogy egyre komolyabb feladatokat bíztak rá, egyre több kiváltsága is lett, például szabadon járkálhatott a táborban, rendszeresen zuhanyozhatott, sőt még az egyetlen életben maradt, Szlovákiában élő testvérével is levelezhetett.

hirdetés

Amikor megtudta, hogy David Wisnia, a tehetséges énekes rendszeresen énekel a náci őröknek az úgynevezett Sauna épületben, ő is egyre többször megleste őt. Egy idő után már kettesben is találkozgattak, méghozzá úgy, hogy egy-egy társukat lefizették ennivalóval, hogy őrködjön fél-egy óráig.

A fiatalok hamar egymásba szerettek, titkos randikon kerültek egyre közelebb egymáshoz. Havonta egyszer találkoztak előre megbeszélt időpontban. Sokat meséltek egymásnak a múltjukról, a családjukról, a hobbijukról, zenéről. Érdekesség, hogy Helen, akit Zippinek becéztek, egy magyar dalt is megtanított a párjának.

A titkos viszony hónapokon át tartott. 1944-ben egy délutánon azonban már tudták, hogy valószínűleg utoljára találkoznak. Ekkor a nácik már az utolsó rabokat szállították el a halálvonatokkal, és igyekezték eltüntetni a gyilkosságok nyomait a táborban. Amikor már a krematóriumokat is elkezdték lebontani, elterjedt a pletyka, hogy hamarosan véget érhet a háború.

Helen és David akkor már több mint két évet túléltek az auschwitzi haláltáborban, ahol a legtöbb fogoly csupán néhány hónapot ért meg. Irodai munkájának köszönhetően a lány ügyesen megoldotta, hogy a fiút ne szállítsák át más koncentrációs táborba, így a közelében maradhatott. Erről viszont David akkor nem is tudott.

Az utolsó randijukon megígérték egymásnak, hogy Varsóban találkoznak majd egy közösségi központban, ha vége a háborúnak. Akkor még nem tudhatták, hogy az élet jó sokáig, jó messzire sodorja el őket egymástól.

Először David hagyta el Auschwitzot, amikor 1944 decemberében a dachaui koncentrációs táborba szállították át. Nem sokkal ezután a kezébe került egy lapát, amivel le is ütött egy SS őrt. Másnap egy pajtában bujkált, amikor meghallotta, hogy szovjet tankok közelednek. Odarohant, remélve a legjobbakat. Kiderült, hogy amerikai katonák voltak.

Nem akarta elhinni, hogy ilyen szerencséje van, ugyanis már 10 éves kora óta arra vágyott, hogy egyszer New Yorkban énekelhessen operát. A háború előtt még küldött is egy levelet Roosevelt elnöknek, hogy zöld kártyát kaphasson, mert Amerikában akart zenét tanulni. Anyja két nővére még az 1930-as években Bronxba emigrált, és mivel tudta a címüket, csak az lebegett a szeme előtt, hogy eljuthasson oda.

Az amerikai katonák érkezése megnyugvással töltötte el. Bár csak keveset beszélt angolul, az amerikaiakat meghatotta a fiú története, ezért gondoskodtak róla. Ennivalót, egyenruhát adtak neki és megtanították a géppuska használatára is.

Ezután David úgy döntött, maga mögött hagyja Európát, és ezentúl amerikaiként akar élni. Mivel csak az lebegett a szeme előtt, hogy a tengerentúlon új életet kezdjen, meg is feledkezett arról, hogy találkozzon Helennel Varsóban.

Csatlakozott az amerikai katonasághoz, ahol ugyan lengyelként nem harcolhatott az államok színeiben, de dolgozott például a hadipostán. Az volt a feladata, hogy felszerelést, ellátmányt szállítson a katonáknak.

Eközben Helen az utolsók között hagyhatta el élve az auschwitzi tábort. Először Ravenbrückbe került egy női táborba, majd egy malchowi altáborba. Egy barátjával együtt megszöktek egy halálvonatról, majd sikerült hazajutnia szülővárosába, Pozsonyba. A szülei és a testvérei eltűntek, csak egy fivére maradt életben, aki éppen akkor házasodott meg, ezért a nő úgy döntött, inkább kimarad az életéből.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
feleseg-ujraelesztette-a-ferjet-northfoto.jpg

Fél órán keresztül élesztette újra férjét az ír nő, ezzel megmentette az életét

A kétgyermekes családapa szíve 50 percig állt, mielőtt sikerült visszahozni az életbe. Ha a felesége nem kezdi el a szívmasszázst, meghalt volna.
Fotó: Northfoto - Sanita Lazdauska/SWNS.COM - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Borzasztó pillanatokat élt át egy ír nő, akinek újra kellett élesztenie a férjét, miután az váratlanul szívrohamot kapott - számolt be róla a Metro.

A család sosem felejti el azt a napot, amikor kis híján tragédia történt. Juris Lazduaskis még tavaly márciusban lett rosszul egyik reggel. Felesége, Sanita először azt hitte, hogy a férje csak alszik és horkol, mert fura hangokat adott ki. De aztán gyanús lett neki a nem normális horkolás, ezért közelebb ment a férfihoz és megpróbálta felébreszteni őt. Hiába rázogatta a testét, a horkolás folytatódott.

Majd amikor Juris egyszer kinyitotta a szemét egy percre, aztán ismét visszaesett az előző állapotába, sőt el is kékült és már nem lélegzett, a felesége tudta, hogy baj van.

Rögtön hívta a segélyhívót, de a telefonban azt mondták neki, hogy el kell kezdenie az újraélesztést, különben a férje meghalhat. Telefonon instruálták, miközben fél órán keresztül szívmasszázst végzett a párján, amíg a mentők kiértek.

hirdetés

A szakemberek segítségével sikerült újraéleszteni a kétgyermekes családapát, akinek a szíve 50 percig állt, és ha a felesége nem kezdi meg a szívmasszázst, nem élte volna túl a szívrohamot.

"Nem nagyon volt időm arra, hogy hősként gondoljak magamra" - mondta Sanita.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
apuka-segitsegevel-szuletett-meg-a-baba-illusztracio-pixabay.jpg

A hősiesen helytálló apuka segédkezett gyermeke születésénél, amíg a mentők oda nem értek

A 39 hetes kismamánál otthon indult be a szülés. A hős apuka tartotta a frontot, amíg a szakemberek kiértek hozzájuk.
A címkép illusztráció: Pixabay/ThorstenF - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Néhány napja írtunk arról, hogy a családtagok vezették le a szülést egy zuglói kismamánál, mire a mentők kiértek, már megszületett a baba.

Most is az egyik családtag segítette a mentősök munkáját, ugyanis otthon indult be a szülés egy 39. hétben lévő kismamánál.

"A Nyírábrányi Mentőállomás esetkocsiját riasztották ma hajnalban ahhoz a 39. hetes kismamához, akinél otthonában indult be a szülés. A mentésirányító instrukcióit addig a hősiesen helytálló apuka követte, az ő segítségével vált láthatóvá az újszülött hajas fejbőre"

- számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

hirdetés

A mentők hamar kiértek a helyszínre, a szakemberek átvették a szülés vezetését és végül egészséges kisfiút segíthettek világra.

Időközben ráadásul speciális koraszülött mentőegység is csatlakozott az ellátáshoz. Végül az anyukát és a kis Gáborkát is stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők, a hős apuka kíséretében.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zente4.jpg

„Van megoldás, van kezelés, van jövőkép!” - A kis Zente anyukája az augusztusi SMA-hónap kapcsán írt a betegségről

Szerencsére egyre többször ismerik fel időben a betegséget, és a kezeléshez is egyre több helyen hozzá lehet jutni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Augusztus hónap világszerte az SMA-tudatosság hónapja, amikor fokozottan igyekeznek felhívni a figyelmet a betegségre - emlékeztet a médiában ismertté vált SMA-s kifiú, Zente anyukája a Facebookon.

Mint írja, „hazánkban Zente tavalyi gyűjtése kapcsán is szerencsére kellő figyelmet kapott a betegség.” Hozzáteszi:

„Viszont még most is látok a neten sok-sok olyan megjegyzést, hogy milyen sok SMA-beteg lett hirtelen, és hogy régen ilyen nem volt. Ez egy téves megállapítás. Sajnos régen is volt!”

Ahogy fogalmaz, eddig azért hallottunk kevesebb esetről, mert hazánkban nem volt megfelelő kezelés. Magyarországon csak 2018 óta elérhető a megfelelő segítség.

hirdetés

„Tehát sajnos, ezek a gyerekek nagyon hamar meghaltak. Régen ráadásul úgy, hogy diagnózisuk sem volt, hiszen ismerek olyan felnőtteket, akik úgy küzdötték végig a gyermekkorukat, hogy igazából nem tudták, mi a baj”

- világít rá a szomorú tényre az édesanya.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mentos-vamos-lanykeres.jpg

Határátkelőn kérte meg vámos szerelme kezét egy mentős

A hölgy éppen az éjszakai szolgálatát kezdte meg, amikor párja szirénázó mentőautóval megjelent, majd letérdelt elé.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Újabb romantikus mentős lánykérésről számoltak be az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

Molnár Tibor a kisvárdai mentőállomás egyik tagjaként szirénázó mentőautóval érkezett a záhonyi határátkelőre, ahol vám- és pénzügyőr kedvese éppen az éjszakai szolgálatát kezdte meg.

A férfi nem titkolt célja az volt, hogy megkérje szerelme kezét. Egy hatalmas virágcsokorral és a gyűrűvel a kezében térdelt le barátnője elé rengeteg meglepett szempár előtt. A hölgy nagyon meghatódott, természetesen igent mondott párjának.

A helyszínen lévők hatalmas tapssal gratuláltak a jegyespárnak.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!