hirdetés
telex-szerkesztoseg-tavozo-indexesek.jpg

70 fős szerkesztőséggel indul a távozó indexesek új lapja, a Telex

„Most már tényleg nemsokára el fogunk indulni” – írják a Facebook-oldalukon.
Címkép: Facebook/Telex.hu - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy Telex.hu néven indítanak új lapot a távozó indexesek. Ahhoz, hogy az újságot el tudják indítani, gyűjtésbe kezdtek, ami már az első napokban is nagyon sikeres volt. Rengetegen támogatták már eddig is a lap indítását.

Munk Veronika, a lap főszerkesztője már korábban is azt mondta, a Telex heteken belül elindulhat. Most a Facebook-on bejelentették azt is, kik lesznek a szerkesztőség tagjai az kezdéskor.

"Most már tényleg nemsokára el fogunk indulni, és végre azt is elárulhatjuk, kik lesznek ott a kezdőcsapatban"

- írták a posztban, amihez egy magasból lőtt fotót is mellékeltek.

"Az előző munkahelyünktől egy hasonló képpel búcsúztunk augusztus 31-én. Akkor megköszöntük, hogy velünk tartottatok ezen az úton, most már azt is köszönjük, hogy azóta is kitartottatok mellettünk, sőt, rengetegen támogatjátok a Telexet"

hirdetés

- fogalmaztak a bejegyzésben.

A posztban név szerint is felsorolták a szerkesztőség tagjait. A listát ITT tudod elolvasni.

??? Most már tényleg nemsokára el fogunk indulni, és végre azt is elárulhatjuk, kik lesznek ott a kezdőcsapatban. Az...Közzétette: Telex.hu – 2020. szeptember 23., szerda



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
korinthus-katalin.jpg

Meghalt Korinthus Katalin volt országgyűlési képviselő

67 éves volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

67 éves korában elhunyt Korinthus Katalin, az MSZP volt országgyűlési képviselője - írják az Országgyűlés honlapján.

Korinthus Katalin 1953. május 11-én, Miskolcon született. Általános és középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, 1971-ben a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Előbb 1975-ben szerzett tanítói oklevelet, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1988-ban kutató-fejlesztő szakpedagógusi diplomát. 1975 és 1980 között a Miskolci 3. sz. Általános Iskolában, 1980-tól 1992-ig a Herman Ottó Általános Iskolában tanított.

1992-től politikai munkatárs, az MSZP Miskolc Városi Irodájának az irodavezetője. 1989. október 7-től tagja a Magyar Szocialista Pártnak, egyben az Országos Választmánynak sok éven át. 1991-től 1994-ig megyei, 1992-től miskolci alelnök. 1990-től 1994-ig az MSZP Miskolc városi önkormányzati frakciójának külső bizottsági tagja.

Az 1994. évi országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. sz. választókerületében szerzett egyéni országgyűlési képviselői mandátumot. A törvényhozásban a kulturális és sajtó állandó bizottságban dolgozott.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
romania-Copy.jpg

Koronavírus: megdőlt minden eddigi rekord, de nem terveznek országos korlátozást Romániában

Közel 6500 új igazolt fertőzött egy nap alatt, az intenzív osztályokon már 868 beteget ápolnak.
Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Romániában a koronavírus-járvány újabb rekordjai dőltek meg csütörtökön, de a hatóságok egyelőre csak helyi korlátozásokkal számolnak - írja az MTI.

A csütörtökön kora délután közölt hivatalos adatok szerint

először haladta meg a hatezret az egy nap alatt jegyzett új fertőzöttek száma, és soha nem volt akkora a nyomás a kórházakon, mint most. Csaknem 11 ezer koronavírusos beteget kezelnek kórházban, közülük 868-at intenzív terápiás osztályon.

A hivatalos adatok azt jelzik, hogy októberben szabadult el a járvány az országban. Szeptember utolsó napján lépte át először az ezret a napi megbetegedések száma. Azóta minden héten újabb ezres küszöböt lépett át az új fertőzések száma, mely csütörtökre már a 6500-at is megközelítette.

hirdetés

Szerda este Klaus Iohannis államfő, csütörtökön Nelu Tataru egészségügyi miniszter ismételte el, hogy

egyelőre nem tervezik országos korlátozások bevezetését, hanem helyben próbálják megállítani a járvány terjedését azokon a településeken, amelyeken a legtöbb új esetet jegyzik.

Klaus Iohannis azt is kijelentette, hogy nem kell elhalasztani a december 6-ra kiírt parlamenti választásokat. A parlamentben többséget alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu azonban csütörtökön kijelentette: jövő héten újabb kísérletet tesznek annak a törvénynek az elfogadtatására, mely a parlamentre ruházza a választások időpontjának a kijelölését. A törvény jövő heti elfogadása és kihirdetése érvénytelenítené a kormányhatározatot, mely december 6-ra tűzte ki a választásokat.

A maszol.ro híradása szerint az elmúlt 24 órában 83, koronavírussal diagnosztizált beteg halt meg, ezzel 6764-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma. Egy nap alatt 36.169 tesztet végeztek, és 6481 fertőzést igazoltak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
elefantok-Copy.jpg

Állatkínzás miatt feljelentést tett a NÉBIH az elpusztult cirkuszi elefántok miatt

Az állatok tulajdonosa korábban azt mondta, nem igaz az a hír, hogy Mambo és Betty megfulladtak a szállítótrélerben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Mint arról mi is hírt adtunk, elpusztult két elefánt a Magyar Nemzeti Cirkuszhoz tartozó szadai szafariparkban. Mambo és Betty halálhírét először állatvédők közölték, majd az állatok tulajdonosa is megszólalt. René Casselly, a legendás cirkuszfamília tagja elmondta, hogy

boncolás nem volt, az állatorvosok nem tudták megállapítani a halál okát.

Azt is közölte, hazugság, hogy az augusztus végén elhunyt két elefánt megfulladtak volna az elefántszállító trélerjükben.

Csütörtökön az Együtt az állatokért és a Földért nevű Facebook-oldalon egy levelet osztottak meg, melyet az Agrárminisztérium helyettes államtitkára írt. Ebben arról számol be, hogy a NÉBIH az illetékes hatóságokkal célzott helyszíni vizsgálatot folytatott, és jogsértéseket talált. Ezért a NÉBIH hatósági eljárást indított

hirdetés

állatvédelmi- és az állatok holttestének megsemmisítése vonatkozó szabályok megsértése miatt, valamint állatkínzás gyanúja miatt megtette a büntetőfeljelentést is.

Az Együtt az állatokért és a Földért oldal petíciót indított, melyben azt írják: "Követeljük az eset teljes körű kivizsgálását, a történtek nyilvánosságra hozását és amennyiben az állatok halála bármilyen mulasztás, vagy vétség miatt következett be, úgy az ezért felelős személyek felelősségre vonását! Igazságot Mambónak és Bettynek!"

További részletek a bejegyzésükben.

Együtt az állatokért és a Földért * United for the animals & Planet Earth

Rendkívüli hír Mambo és Betty elefántok végtelenül szomorú ügyével... kapcsolatban! Első kézből kaptuk meg a hivatalos levelet, amely arról tájékoztat, hogy a NÉBIH az illetékes hatóságok bevonásával, az esetről való tudomásulvételt követően azonnal célzott helyszíni vizsgálatot folytatott le.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szijjarto-Copy.jpg

Szijjártó Péter: A lélegeztetőgépek eladásáról az operatív törzs dönt

„Abnormális körülmények közepette, tényleg vérre menő küzdelmet kellett folytatni azért, hogy a megfelelő számú, minőségű eszköze meglegyen Magyarországnak” - mondta a külügyminiszter a beszerzésekről.
Fotó: MTI/KKM/Boros Mátyás - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Szijjártó Péter egy sajtótájékoztatón beszélt a lélegeztetőgépek ügyéről. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy

Magyarország igyekezett a lehető legtöbb lélegeztetőgépet beszerezni tavasszal, és most abban a helyzetben van, hogy a stratégiai készleteken felül tud ebből eladni és segíteni másoknak, így tudtak Csehországnak is adni lélegeztetőgépeket. Ha érkezik vételi szándék, segítségkérés, a nagykövetségek tárgyalnak róla, majd az operatív törzs hoz döntést

- írja az MTI.

Az ATV-nek szintén e kérdésben válaszolt: "ha helyben lélegeztetőgépet akarnak venni, vagy segítséget kérni, erről lehet tárgyalni", mivel Magyarország a stratégiai készleten felüli részből tud eladni vagy segíteni másoknak.

hirdetés

A miniszter megemlítette azt a 150 lélegeztetőgépet, amit a hétvégén adtak át Csehországnak, és amit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megköszönte magyarul a Twitteren, mint az európai uniós együttműködés jó példáját. A csehek segítségre szorultak - tette hozzá Szijjártó.

Az államnak kötelessége biztosítani, hogy senki ne maradjon ellátás nélkül, és mi nem szorulunk ebben segítségre - közölte.

Arra, hogy hány gépet tudnak értékesíteni, úgy reagált, hogy "nem az én felelősségem és reszortom megmondani".

Az operatív törzs dolga, hogy megmondja, mennyi lélegeztetőgépre, maszkra, gyógyszerre van szükség a sikeres itthoni védekezéshez.

Elmondása szerint azért szereztek be ennyi készüléket, hogy nálunk ne fordulhasson elő olyan helyzet, mint tavasszal a dél-európai országokban, ahol kevés lélegeztetőgép volt, így az orvosok döntöttek arról, ki kaphasson kezelést.

"Abnormális körülmények közepette, tényleg vérre menő küzdelmet kellett folytatni azért, hogy a megfelelő számú, minőségű eszköze meglegyen Magyarországnak. Aki nem volt benne, fogalma sincs arról, az ellenzéknek, újságíróknak, hogy mi küzdelmet kellett azért folytatni, hogy Kínából - ahol nálunk sokkal nagyobb erősebb országokat megelőzve - a védekezéshez szükséges eszközöket behozzuk"

- mondta.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!