hirdetés
pexels-valeria-boltneva-1123262-scaled.jpg

7 fényes megoldás sötétség idején

Ezekkel a lámpákkal te is könnyebben vészeled majd át a sötét hónapokat.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. november 24.


hirdetés

A Nap későn kel és korán nyugszik, december 21-ig még rövidülnek a nappalok, így otthonunkban egyre többször kell lámpát gyújtanunk, hogy mesterségesen pótoljuk a hiányzó fényt. Nem mindegy azonban, mivel és hogyan világítunk. A fényforrások kiválasztásához és elhelyezéséhez adunk most segítséget, hogy a szemedet is óvd és jól érezd magad az otthonodban akkor is, amikor kevés odakint a fény. Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Pixabay, Cynthiart

1. Csillár

A legtöbb helyiségre igaz, hogy jó, ha van egy mennyezetre szerelt megvilágítás, ami általános fényforrásként használható. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha többen tartózkodtok ott, vagy nagyobb volumenű tevékenységet végzel, például takarítasz vagy rendet raksz a lakásban. A csillár szóról pedig nem kell feltétlenül a nagyi régimódi, túldíszített lámpájára gondolni, léteznek nagyon dizájnos, modern mennyezeti lámpák is. Lehet magasan, a plafonra simuló lámpa, de dönthetsz úgy is, hogy belógatsz a térbe egy vagy több mutatós fényforrást. Ezt csak abban az esetben válaszd, ha elég nagy a helyiség belmagassága, és nem zavarja a lelógó lámpatest a közlekedést. Takarékosak és nagyon praktikusak azok a lámpák, amelyeknél még a fényerőt is lehet szabályozni. Így mindig az alkalomhoz tudod kiválasztani az éppen szükséges fényt és elkerülheted, hogy feleslegesen használj sok energiát.

2. Állólámpa

Bár vannak, akik még egy könyv olvasásakor is szeretik égetni a csillárt, ez se a szemednek, se a pénztárcádnak nem ideális. Az ilyen alkalmakkor jobb megoldás helyi világítást alkalmazni, mindig a konkrét igények figyelembe vételével. Erre többféle lehetőséged van. Az állólámpa ezek közül a legrugalmasabb megoldás. Ugyanis a beszereléséhez nem kell se fúró se villanyszerelő, ráadásul bármikor át tudod helyezni az otthonodban máshova, ha meggondoltad magad. Az állólámpa tehát nagy szabadságot ad. És még mutatós is, akár a kanapé mellé, akár a fotelhez vagy a szoba sarkába teszed.

hirdetés
Pixabay, PublicDomainImages

3. Falikar

Bár fúrás nélkül nem fogod megúszni, mint az állólámpák esetében, sokszor mégis megfelelőbb a falra szerelhető helyi világítás. Például azért, mert így helyet nyersz a lakásban, hiszen egy falilámpának csak egy kis szabad falfelületet kell keresned, az ágy fölött, a kanapénál vagy az előszobában, közlekedőben, ahol amúgy is általában kicsi a tér. Arra gondolj, hol tartózkodsz sokat egy helyben, hol van szükséged egy ilyen fali fényforrásra. A falikarok formájukkal, színükkel, stílusukkal még fali dekorációként is funkcionálhatnak. S ha nem lefelé, hanem felfelé szórják a fényt, akár még a csillárt is kiválthatod megfelelő számú és erősségű indirekt fényükkel.

4. Asztali lámpák, olvasólámpák

Ötvözik az állólámpák és falikarok előnyeit, hiszen nem helyhez kötöttek és nem is foglalnak sok helyet. Tehetsz asztali lámpát a dolgozószobában az íróasztalodra, a gyerekek játékos komódjára, a hálószobában az éjjeliszekrényekre, de még a zongora tetején is nagyon jól fog mutatni egy. Mint a többi lámpánál, úgy itt is fontos, hogy figyelj az izzó helyes kiválasztására. Tanuláshoz és egyéb szellemi munkához a hidegebb fényű izzókat javasoljuk, míg olvasáshoz, hobbi tevékenységhez jobb a szemednek – és a hangulatodnak a meleg fényű lámpa. Még tévénézéshez is érdemes égve hagyni egy kislámpát, így a szemedet is jobban kíméled.

Pixabay, Sponchia

5. Rejtett megoldások

Nem mindig akarjuk látni magát a fényforrást, van, hogy kézenfekvőbb azt elrejteni, és csupán a belőle jövő fényt élvezni. Ilyen lehet a konyhapult aljára szerelt fénycső, amely nem világít a szemünkbe, éppen csak a munkafelületre, vagy a könyvszekrénybe, gardrobszekrénybe rejtett spotlámpa, ami csak a szekrényajtó kinyitásakor világít, hogy segítsen nekünk megtalálni a keresett holmit. Vannak olyan bútorok, amelyeket már eleve beépített világítással gyártanak, ám ebben az esetben is szükséged lehet egy szakemberre a beszereléshez. Ha profira bízod, biztos lehetsz benne, hogy a végeredmény biztonságos és esztétikus is lesz, és nem lesznek látszódó vezetékek sehol.

6. Éjszakai fények és mozgásérzékelős lámpák

Kényelmes és energiatakarékos, ha egy lámpát nem neked kell fel- és lekapcsolnod, különösen akkor, ha mondjuk tele a kezed – vagy épp a vaksötét miatt nehezen találnád meg a kapcsolót. Ha nincs kedved ilyenkor percekig keresgélni a sötétben, botladozni és vígjátékba illő jeleneteket előadni, akkor nyugodtan dönthetsz a mozgásérzékelős lámpák mellett. Így hazaérve a bejárati ajtónál gyorsan megtalálod majd a lakáskulcsod, a pincébe is bátrabban mész le, és a mosdóba menet sem fogsz belerúgni semmibe az éjszaka közepén. Egy másik lehetőség az éjszakai fény, ami ugyan egész éjszaka világít, de nagyon gyengén és nagyon takarékosan. Elegendő lehet olyan helyeken, ahol tényleg csak az a cél, hogy egy pici tájékozódási pontot kapj a nagy sötétségben.

Pixabay, Queven

7. Gyertyák és hangulatvilágítások

Nem múlhat el tél gyertya nélkül, és nem otthon a lakás hangulatvilágítás nélkül. Ezért álljon a gyűjtemény végén az a csoport, amelyikkel a legtöbbet tehetsz azért, hogy a hosszú őszi és téli napokat is tudd élvezni, és ne csak szenvedj attól, hogy kevés a természetes fény. Nem kell ahhoz elmenned otthonról, hogy részed legyen valami különlegesben. Egy romantikus este a pároddal, egy egészestés olvasás a fotelben, egy relaxáló fürdő a végigdolgozott nap végén – minden alkalomhoz használhatsz megfelelő hangulatvilágítást is. Néhány egyszerű teamécses vagy egy különleges formájú gyertya a vacsoraasztalon, egy kandallófényt idéző sólámpa az ablakban, egy lávalámpa a dohányzóasztalon vagy egy egyedi kézműves fényalkotás valamelyik online karácsonyi vásárról – mind varázslatos fényes dísze lesz otthonodnak.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára.

Címkép: Pexels, Valeria Boltneva


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
woman-1839798_1280.jpg

4 tipp a tökéletes olvasósarokhoz

Kevés dolog teszi otthonosabbá a lakást, szobát, mint az olvasósarok. Nem kell hozzá túl sok minden, csak egy kis képzelőerő, kreativitás, na és a lényeg: sok jó könyv.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

A hűvös, őszi napokon az egyik legjobb elfogaltság bekuckózni otthon és elővenni egy jó könyvet. A tökéletes és hangulatos olvasósarok kialakítása nem nagy ördöngösség, a lakás bármely részéből kialakítható. A kialakítás előtt, az alábbi négy szempontot mindenképp hasznos figyelembe venned, hogy minél kellemesebb perceket tölthess el a kedvenc olvasmányaid társaságában. Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Természetes fény

Mi a legfontosabb egy könyv olvasásakor? Természetesen az, hogy rendesen lássuk a betűket. Ahogy az íróasztal elhelyezésénél, úgy az olvasósarok kialakításánál is kulcsfontosságú, hogy megfelelő mennyiségű természetes fény érje a szobának azt a részét. A legjobb, ha egy nagy, déli tájolású ablak mellé tudjuk berendezni a kuckónkat.

Elegendő tároló

Nincs szebb látvány egy könyvszerető ember számára, mint mikor egymás mellett látja a köteteket, melyket befejezett. Talán csak azok a könyvek versenyezhetnek ezzel, amik még olvasásra várnak. Ezért fontos, hogy az olvasósarok amellett, hogy lehetőséget ad a kényelmes bekuckózásra, elég tágas legyen ahhoz, hogy legyen hol tárolni a kedvenc könyveket, ráadásul kéztávolságban. Ebben a jól elrendezett polcok lehetnek a segítségünkre az olvasósarok megtervezésekor. Ne spóroljunk a tárolóhellyel, de legyünk kreatívak a helyiség adottságainak kihasználásakor.

hirdetés

Kellemes meleg

Az olvasó emberek legnagyobb félelme – a túl kicsi betűméret, nyomdahibák és a könyvtári határidők mellett – a kényelem hiánya. Ezért szereti mindenki a kuckós olvasósarkokat. A puha plédek remek szolgálatot tehetnek, ám az a legjobb, ha a fűtőtest közelébe tudod telepíteni az olvasósarkodat.

Az elvonulás lehetősége

Próbáljuk meg annyira elszeparálni az olvasósarkot a szoba többi részétől, amennyire csak lehet. Bármelyik helyiségünk egyik napos sarkából válhat remek olvasósarok, ha sikerül jól elkülönítenünk, így biztosítva, hogy ne zavarjon meg a család többi tagja, mikor épp a regény legizgalmasabb részéhez érünk. Akár egy könyvespolc is jó szolgálatot tehet a tér különböző funkciójú részeinek leválasztásakor.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
christmas-2918569_1280.jpg

5 egyszerű, otthon elkészíthető ünnepváró dekoráció

A karácsony még kicsit odébb van, de annak semmi akadálya, ha szereted az ünnepi fényeket és hangulatot, akkor már most picit kidekoráld az otthonod. Ehhez adunk tippeket.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. november 12.


hirdetés

Bár karácsonyfát állítani még kicsit korai, azonban apróbb díszekkel már bőven lehet készülni az ünnepekre és a télre. Az alábbi tippekkel könnyedén varázsolhatsz otthonodba is téli hangulatot, ráadásul a megvalósításukra nincs szükség drága vagy bonyolult eszközökre, többségüket fillérekből, kis kreativitással, akár kisgyerekkel közös programként is elkészítheted. Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Hópihék az ablakba

Tortapapírból vagy sima fehér papírból vághatsz apró hópihéket, fenyőfákat, hóembereket vagy szarvasokat, melyeket egyszerűen az ablakra ragaszthatsz. Kisgyerekkel az ablak aljába akár egy pici történetet is elrejthettek.

Gyümölcsös díszítések

Milyen illatok jutnak eszedbe az ünnepekről? A mézeskalács és a forralt bor mellett biztosak vagyunk benne, hogy a mandarin és a szegfűszeg is az elsők között jut mindenki eszébe! Ezekkel a hozzávalókkal pedig remekül lehet dekorálni is! Csak szerezz be pár narancsot és mandarint, vágd őket cikkekre és hagyd a radiátoron kiszáradni. Ha ezzel megvagy, csak tűzdeld meg szegfűszeggel és fahéj rudakkal. Felfűzve illatos és mutatós dísze lehet az otthonodnak, de akár adventi koszorún és magában is jól mutatnak az illatos gyümölcsök.

hirdetés

Karácsonyi füzérek

A klasszikus égősorokon túl készíthetsz különféle füzéreket, melyeket lelógathatsz a falon, ajtón, ablakkereten, ünnepi díszbe öltöztetve vele lakásodat. Készülhetnek egyszerű papírból – talán a legjobb a sima fehér és a sárga színű -, vagy akár csillogó fóliából is. Vághatsz kis hópihéket, csillagokat vagy holdacskákat is, így akár más alkalmakkor is felhasználhatod új díszeidet.

Gyertyák

Bár nagyon sokféle karácsonyi gyertyát árulnak, azonban sima egyszerű mécsesek vagy egyszínű gyertyák felhasználásával saját díszeket is készíthetsz. A klasszikus módja, ha régi befőttesüvegeket festesz ki – használhatsz hozzá műhavat is -, de néhány tobozt szétbontva is felragaszthatsz a gyertyák köré vagy szalagokkal, csillámporral teheted őket mutatóssá.

Ceruza fa

Egyszerű, de nagyszerű otthoni fenyőfát készíthetsz csupán zöld cérna, textilragasztó és egy papírgúla segítségével. Hajts papírból egy gúla formát, tekerd körbe a cérnával és kend be textilragasztóval. Várd meg, ameddig megszárad, utána óvatosan húzd le a kúpról! Ha kedved van, ragaszthatsz még rá pici gyöngyöket, hópihét, tekerhetsz rá szalagot, hogy a minifád is fel legyen díszítve.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
advent-1897920_1280.jpg

Így készíts adventi koszorút házilag

Közeleg az advent, az ünnepvárás, amikor karácsonyig minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát az adventi koszorún.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 18.


hirdetés

Az adventi gyertya meggyújtása szép hagyomány és ahány ház, annyi féle koszorúba, adventi díszbe bújnak a gyertyák. Bár üzletekben is szinte végtelen a lehetőség, azonban ha mégis úgy döntesz, egy kész koszorú megvásárlása helyett inkább a kreatív energiáidat felhasználva készítesz egy sajátot, akkor most itt van pár hasznos tipp, hogyan kezdj neki. Az adventi koszorúkészítés ráadásul kellemes családi program is lehet, és jobb érzés lesz a gyertyákat is meggyújtani a saját magad által alkotott díszen. Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Az egyszerű, de nagyszerű

Az adventi koszorú kapcsán legtöbbször a letisztult, fenyőből készült verzió juthat eszünkbe. Ezek nemcsak természetesek, de viszonylag egyszerű is őket elkészíteni. Ha fenyőből szeretnéd, szükséged lesz némi fenyőágra, drótra és ha szeretnéd, díszekre, amiket az ágakba szúrhatsz. Az ágakat tetszés szerinti méretre csak össze kell drótozni, és kész is az illatos alap. Ehhez jól illenek a természetes díszítőelemek, úgyhogy bátran szúrj bele szárított narancs- és mandarinkarikákat, csipkebogyót, tobozt vagy éppen fahéjrudat. Ha úgy tetszik, tekerhetsz rá szalagot is, de anélkül is nagyon mutatós lesz. Középre természetesen ne feledd a négy gyertyát. Egyetlen hátránya, hogy a fenyőágak egy idővel hullajtani kezdenek.

Az ezerarcú hungarocell

A hungarocell könnyedén beszerezhető hobbi boltokban, és ha nem hagyományos díszítésben gondolkozol, akkor ez lehet a jolly joker! A hungarocellre könnyen ragaszthatsz bármit, tűzhetsz rá díszeket vagy festheted le. Ha szeretnél valami kevésbé átlagosat, de nem akarsz vele sokat bajlódni, akkor egyszerű, de mutatós megoldás lehet, ha szalagokkal vonod be az alapot, és pár egyszerű dísszel, pl. csillaggal, kis haranggal vagy egy más színű szalaggal átkötve dobod fel. Picit haladó verzió, amikor fenyődíszekkel ragasztod körbe. A klasszikus színűekkel nagyon elegáns hatást érhetsz el, míg színes gömbökkel bohókás lesz az eredmény. Utóbbihoz jól néz ki, ha a gyertyák is különféle színűek.

hirdetés

A koszorún túl

Persze nem muszáj a klasszikus formában gondolkodni. Ha szívesen kipróbálnál valami újat, nagyon mutatós lehet, ha egy üvegtálat dekorálsz ki különféle fenyőágakkal, műhóval, díszekkel, tobozzal, almával, közéjük kis mécsestartó segítségével beszúrva a gyertyákat.

Lusták „koszorúja”

Ha egyáltalán nincs kedved vagy időd sokat bajlódni, azonban mégis szeretnéd magad intézni a dekorációt, jó megoldás lehet, ha csak szimplán keresel például egy hosszúkás tálat vagy cserepet. Ide szépen felsorakoztathatod a gyertyákat, köréjük hinthetsz műhavat, tehetsz kis díszeket, figurákat vagy éppen tobozt. Ezerféleképpen variálható, kedves dísze lehet a lakásnak, azonban nem igényel sem időt, sem kézügyességet.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
blue-tit-246269_1280.jpg

Téli madáretetés: mivel, hogyan és mikor?

Ha a tollas vendégek odaszoktak az etetődre, akkor tavaszig tarts ki, mert számítani fognak rád. De ne csak ennivalóról, hanem vízről is gondoskodj!
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

A téli időszakban nemcsak őshonos madarainknak jelent pótolhatatlan táplálékforrást a számukra kihelyezett eleség, hanem a tőlünk északra fekvő országokból hozzánk érkező és hazánkban telelő madárfajoknak is.

Az etetésnek leginkább a nagy fagyok idején van jelentősége, amikor a madarak nagyon nehezen találnak maguknak táplálékot. Manapság a telekre inkább a túlzott enyhe idő, mint a tartós fagy a jellemző, így ez ma már inkább rólunk, emberekről szól, hogy kicsit becsempésszük a természetet a mindennapjainkba. Következzen egy madáretetési kisokos a Magyar Madártani Egyesület útmutatója alapján! Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Milyen madarakkal találkozhatok az etetőn?

A lakókörnyezetettől függ, mert ha erdő mellett laksz, akkor vélhetően gazdagabb madárvilággal találkozhatsz, mint egy belvárosi panelban. A verebek, kék cinkék és széncinegék a leggyakoribb látogatók, de számíthatsz balkáni gerlére, parlagi galambra, fekete rigóra, jöhet zöldike, meggyvágó, tengelic, harkály és sok-sok más egyéb faj is.

Télen nemcsak azokat a madarakat etetjük, amelyek nem költöztek el melegebb tájakra a hideg elől, de azokat is, amelyek északról érkeznek hozzánk telelni. Ilyen például a csapatokban érkező csonttollú, keresztcsőrű, fenyőrigó és süvöltő.

hirdetés

Mire figyeljek az etető kihelyezésekor?

Az etetőt célszerű mellmagasságban rögzítened, így a madaraknak van idejük észrevenni a lopakodó macskákat. A természetes ragadozóikkal szemben nem tudjuk és nem is szükséges megvédeni őket, az az élet része, hogy a karvaly időnként felbukkan, és egyet-egyet elragad. Amire esetleg még érdemes odafigyelni, hogy ha sok a galamb a környéken, akkor könnyen kiszorítják a kisebb madarakat, ezért érdemes olyan etetőt kihelyezni, ahova ők nem férnek be, vagy amin nem tudnak megkapaszkodni.

Fontos! Ha már odaszoktattad a madarakat az etetőre, akkor egész télen gondoskodj táplálékról, mert a madarak számítani fognak rá!

Milyen eleséget rakjak ki nekik?

Könnyen összeállíthatsz olyan keveréket, mely minden madár igényeit kielégíteni. A legfontosabb összetevő a sima, nem sózott, fekete napraforgómag, ehhez érdemes kölest keverni, és még rakhatsz mellé natúr diót, mogyorót vagy más olajos magvat. Lényeges még az állati zsiradék, ez lehet akár sertés zsírszalonna, vajtömb vagy készen vásárolt cinkegolyó. Ezek mellett pedig ne feledkezz meg a gyümölcsökről se, a legegyszerűbb, ha almát szúrsz a bokrok ágaira.

Amiket soha ne adj: kenyeret, péksüteményt, sós szalonnát, kolbászt és töpörtyűt!

Lényeges, hogy ne csak ennivalót, de innivalót is tegyél ki a madaraknak! Különösen fontos ez a tartós fagyok idején, amikor természetes forrásból nagyon nehezen jutnak vízhez. A legegyszerűbb, ha egy nagyobb méretű virágalátétbe öntesz naponta egyszer friss, langyos vizet, ebbe pedig tegyél egy ülőágat. A macskákra itt is figyelj, és a biztonság kedvéért nehezékként egy nagyobb követ is tegyél az itatóba.

Meddig etessek?

Ahogy enyhül az idő, a rovarevő madarak szépen elszoknak az etetőről, míg a magevők száma pont ellenkezőleg változhat, növekedhet. Április első felében aztán abbahagyhatod az etetést, mert ekkor már biztos, hogy minden madár talál magának megfelelő táplálékot. Nyáron semmi esetre se etess, mert az elkényelmesítheti a madarakat, és hatással lehet a fiókanevelési szokásaikra is.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!