hirdetés
nobel-medal
7 dolog, amit nem tudtál a Nobel béke-díjról
Melyik volt az első amerikai elnök, aki kiérdemelte a Nobel-békedíjat, és ki kapta meg kétszer is? Mutatjuk!
Képek: Wikipédia - szmo.hu
2016. október 07.


hirdetés

Mint minden évben, a norvég Nobel-békedíj bizottság, ma reggel bejelentette az idei nyertest. A békedíj egyike az ötnek, melyet Alfred Nobel végrendeletében meghagyott. Ezt a díjat egy olyan személy vagy intézmény kapja, amely meghatározó lépéseket tesz az országok közötti megértés érdekében, a háborúk befejezésében és béketárgyalásokban.

Már több, mint egy évszázada választják még évről évre a díj nyertesét, és sok mindent megélt a díj. A Time össze is szedte az idei átadás alkalmából a díj nagyobb mérföldköveit.

Az első díj, melyet ketten kaptak: Jean Henri Dunant and Frédéric Passy, 1901

Az első díj, melyet két ember vehetett át, a legelső is volt a Nobel-békedíjak közül. Dunant a Vöröskereszt megalapítója volt, és az ő ötletei inspirálták az első Genfi Egyezményt. Sorra vette a 40 ezer sebesültet, akiket látott szenvedni az észak-olaszországi csaták során 1859-ben. Ez alapján született meg ötlete egy egyezményről, mely szerint a sebesülteket el kell látni, függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcolnak. Pasy közgazdász volt, aki a szabad piacban hitt, aminek szerinte következménye lenne a béke. A francia béke társaság alapítójaként, meghatározó alakja volt a nemzetközi béke mozgalomnak.

n1

Az első intézmény: Institut de droit international (Nemzetközi Jogi Intézmény), 1904

Az intézményt 1873-ban ügyvédek alapították azzal a céllal, hogy háborúk idején elfogadtassák a nemzetközi jogokat a harcoló felekkel. A díjátvételekor elhangzó beszéd kihangsúlyozta az intézmény pártatlanságat, és figyelmességet vizsgálatai során.

Az első nő: Bertha Sophie Felicita von Suttner bárónő, leánykori nevén Kinsky von Chinic und Tettau grófnő, 1905

berha

Az osztrák arisztokrata hölgy egy meghatározó regényt írt, Die Waffen nieder! (Tedd le fegyvert!) címen. Alfred Nobel titkárnőjeként, jó barátságban voltak, ami meglehet, hogy befolyásolta Nobelt mikor von Suttnernek ítélte az elismerést. 1891-ben a Time azt írta róla, hogy Nobel közeli barátja volt, és “Béke Bertha” néven becézték. Ő alapította az Osztrák Béke Társaságot 1981-ben.

Az első hivatalában lévő amerikai elnök: Theodore Roosevelt, 1906

Roosevelt az 1904-1905 között zajló orosz-japán harcokat követő béketárgyalásokban betöltött szerepéért kapta meg a kitüntetést a következő évben. Elődjeivel ellentétben Roosevelt nem a béke mozgalom tagjaként, hanem elnökként kapta meg a díjat, amely nagy port kavart az időben. Főleg, mert Roosevelt külpolitikája cseppet sem volt békés; kifejezetten agresszív és imperialista volt. Mégis, beszéde méltán vált híressé; Amerika volt az első állam amely a békét beültette a politikai gyakorlatba. Hiszen Amerika akkorra már sok országgal kötött békeszerződést. Roosevelt nem vette át díját személyesen 1906-ban, csak 1910-ben a mandátuma lejártával.

n2

Az első év nyertes nélkül: 1914

Az Első világháború kirobbanásának évében, 1914-ben, a bizottság senkinek sem ítélte oda a díjat, és egészen 1917-ig nem is osztották ki. 1917-ben a Vöröskeresztet jutalmazták, majd 1918-ban, és 1919-ben megint nem nyerte el senki az elismertért. A Nobel-békedíjat összesen 19 évben nem adták át, általában a világháborúk ideje alatt. Legutóbb 1972-ben nem került sor a díj átadására.

Az első színesbőrű: Ralph Bunche, 1950

Ralph Bunche afro-amerikai ENSZ képviselő, - kinek nagyszülei még rabszolgák voltak, - 1950-ben kapta meg az elismerést sikeres Arab-Izraeli tárgyalásaiért. Ekkor még az Arab- Izraeli konfliktus felei még egy asztalhoz sem voltak hajlandók leülni, így Bunche kénytelen volt a két fél között ingázni, és napi 16-20 órát dolgozott. A Time 1950-ben megírta Bunche sikereit, aki mintegy 81 napig segítette a tárgyalásokat.

Az első ember, aki kétszer nyert: Linus Pauling, 1962

Bár egy intézmény, a Vöröskereszt, korábban kétszer is nyert (1917-ben és 1944-ben), és volt más, aki két díjat nyert (Marie Curie kémiából és fizikából is kapott kitüntetést). De ez volt az első alaklom, hogy a Nobel-békedíjat olyannak adták át, akit már más kategóriában kitüntettek egyszer.

Pauling 1954-ben vette át a díjat, kémiai kutatásaiért. De sikerei után felvette a harcot a nukleáris fegyverek ellen, majd 1959-ben megírta a Hiroshima Appeal-t. Pauling 1946 óta szívvel-lélekkel harcolt; nem csupán a nukleáris fegyverek és tesztelésük ellen, hanem egy békésebb világért.

Munkájának hála beszüntették a nukleáris fegyverek tesztelését.

Ráadásul pont ugyanazon a reggel, mikor bejelentették, hogy Nobel-békedíjat kapott.

pauling

via Time

Ha érdekes volt a cikk, oszd meg az ismerőseiddel is!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Lassú és kegyetlen halál: így végzett a szifilisz sok zseniális magyarral
A vérbaj egy verzió szerint egy aberrált pásztortól ered, és olyanok haltak bele, mint II. Ulászló, Munkácsy vagy Ady.
Kovács-Tóth Noémi cikke - szmo.hu
2019. május 14.



A szifilisz megnevezés egy középkor végén élt olasz orvostól ered, aki saját versében részletezi a kórság tüneteit. A költeményt nem nevezném klasszikus szerelmes versnek, mivel egy Syphilus nevű pásztorról szól, aki az egyik birkájától kapta el a betegséget.

A bujakórnak és francos nyavalyának is hívott szifilisz szexuális úton terjed, nagyon lassú lefolyású, ráadásul rendkívül fájdalmas is. Az első stádium a fekélyek terjedése, majd idegrendszeri- és szívproblémák, végül hallucinációk és csontdaganatok vezettek a sírgödörig. A nagy európai szifiliszjárványok egyébként Amerika felfedezése után kezdődtek, úgyhogy felettébb gyanús ez a Kolumbusz…

Szerencsére a 20. század közepére Alexander Fleming felfedezte a penicillint, amellyel gyógyítható vált a kéjfüggők rémálma. Előtte olyan hamvában holt kísérleteket tettek a kezelésére, mint a higanykúra, amelyről ma már tudjuk, hogy szintén mérgező.

Az egyetlen, ami valóban használt a szifilisz ellen, az a Vénusz kesztyűjének hívott óvszer volt.

Senkit nem kímélt a gyilkos kórság

II. Ulászló (1456-1516), azaz Dobzse László – aki 1490-től haláláig magyar király volt – ugyanúgy vérbajban halt meg, mint a nála egyébként vagyonosabb kortársa, Bakócz Tamás (1442-1521) esztergomi érsek. Utóbbi a pápai trón várományosaként eléggé álszent képet festhetett magáról, ahogyan a konklávé szüneteiben a hordozható higanygőz-kabinjában ücsörgött.

Kicsit kilóg a sorból az anyák megmentője, Semmelweis Ignác (1818–1865), aki nem önfeledt paráznaság útján kapta el a szörnyű bajt, hanem hivatása sodorta végveszélybe. Sajnos boncolás közben, sebfertőzés következtében jutott a szervezetébe a lassan ölő bujakór. Akkoriban minden sebész, szülész, kórboncnok vagy fogász ki volt téve ilyen vagy hasonló kockázatoknak.

Munkácsyt a malária mentette meg

Szifiliszben hunyt el Munkácsy Mihály (1844–1900) festőnk is, aki szerencsétlenségére egészen fiatalon, már 15 évesen elkapta a „francot”. Amilyen sikeres volt a karrierjében, olyannyira tragikus élete volt minden más szempontból. Hamar elárvult, asztalosinasként brutálisan verték, ráadásul házassága sem volt boldog, és gyermeket sem tudott nemzeni.

A vérbajos fiút egyébként az mentette meg a korai haláltól, hogy lázzal járó maláriát is kapott (ilyenkor a szervezet szó szerint kiégeti magából a kórokozót). Az egész szervezetét megviselő szifilisz miatt kisebb-nagyobb pihenőket tartott a festésben, sokszor óriási erőfeszítések árán tudott csak befejezni egy nagyobb alkotást. Végül őt is utolérte az őrület: utolsó éveit méltatlan körülmények között tengette egy elmegyógyintézetben. Halála után egy évtizeddel jelent meg az első gyógyszer erre a – fél évezreden keresztül pusztító – nemi betegségre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Udvari szerelem, bordély és nemi erőszak a középkorban
A középkori emberek életének is része volt a szerelem és a szexualitás minden öröme és fájdalma. Csak éppen nem volt minden publikus és nem tettek mindent a kirakatba, mint a XXI. században.
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon - szmo.hu
2019. április 30.



A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

A középkori irodalomból mindenki ismeri a trubadúrdalokat, melyben a lovag epekedve könyörög imádott (férjezett) hölgyéhez a beteljesedés legkisebb esélye nélkül. Azt is megtanultuk, hogy Boccaccio szereplői meglehetősen szabados szexuális életet éltek, szó sem volt az egyház által hirdetett önmegtartóztatásról és házastársi hűségről. De akkor melyik mű az, amelyik nagyjából reálisan mutatja be a középkori emberek szexuális szokásait?

A férj alkalmatlan a szerelemre

A 12. századi dél-francia nemesség köréből induló trubadúrköltészet legfőbb jellemzője, hogy a költő mindig egy férjes asszonyhoz, például a várúr feleségéhez írja dalait. A költemények alaptétele, hogy a férj nem alkalmas a szerelemre: nem szeretheti igazán a feleségét, nem epekedhet érte, nem udvarolhat neki. Az egyik vers ezt írja: "a férj csak nevetségessé válik, ha a feleségének teszi a szépet".

Ennek a legfőbb oka, hogy a nemesek között

a középkori házasság egyszerű vagyoni ügylet volt, amelyet a szülők rendeztek el, a házasulandó ifjaknak ebbe semmi beleszólásuk nem volt.

Tehát az érzelmek eleve ki vannak zárva. Másrészt a házasság célja az utódnemzés, hogy legyen, aki örökli a családi vagyont. Ez feladat, emiatt felesleges az asszonynak udvarolni, könyörögni a kegyeiért. A férj tehát soha nem érezhet szorongást és gyötrődést ami az udvari szerelem egyik legfontosabb alkotóeleme.

A férj egyszer s mindenkorra megkapta az asszonyt, nem kell állandó erőfeszítéseket tennie, hogy újra meg újra kiérdemelje. A házasságban a nő a férje tulajdona.A trubadúrok azt is a férjek szemére vetik, hogy mivel ők gazdagok, ez elbizakodottá teszi őket, türelmetlenek, rögtön akarják vágyaik teljesülését. Márpedig az udvari szerelemben jártas lovagok legfőbb erénye a türelmes alázat, amellyel elviseli a szenvedéseket.

Az eszményi szerető

Aki azt akarja, hogy megbecsülje őt szíve hölgye, annak állhatatosan kell őt szolgálnia, őrizkednie kell a közönséges viselkedéstől. Az igazi hősszerelmes szerény, kedves, figyelmes, gondja van arra, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Kerüli a trágár beszédet, a durva és faragatlan társaságot. Az eszményi szerető akkor érdemelheti ki hölgye kegyét, ha türelmesen viseli a lelki fájdalmakat. Az udvari szerelemnek ugyanis éppen az állandó fenyegetettség, bizonytalanság a lényege. A szenvedés elválaszthatatlan az igaz szerelemtől.

A trubadúrok egymással versenyeznek, hogy ki szenved jobban, ki ont több könnyet. Az igazi szerelmes nagyon diszkrét, soha nem árulná el, hol tartanak a szerelmi ügyei. A kérdés már csak az, hogy van-e mit titkolnia.

A trubadúrdalok szerint a hölgy megjutalmazhatta kitartó lovagját. De hogy ez mi volt, arról a lovagok nem sok mindent árultak el, mert mint tudjuk, diszkrétek voltak. Az egyik lehetséges jutalom talán a szeretett nő meztelen testének látványa lehetett, a másik egyfajta szerelmi próba, egy önmegtartóztató szerelmi együttlét, amit ma leginkább a petting szóval tudnánk leírni. A hölgy megengedte a férfinek, hogy melléje feküdjön, miután az ígéretet tett, hogy a mértéktartás követelményeinek megfelelően fog viselkedni.

A szegény lovagok erkölcsi fölénye

A 12. századi francia valóság az volt, hogy a nemesi családokban

az elsőszülött fiú örökölte a vagyont, a többi fiút pedig vagy papnak adták, vagy egy környékbeli várúrnál teljesített szolgálatot. Ezek a lovagok vagyon híján még csak nem is gondolhattak a házasságra.

Így egy olyan eszményben fogalmazták meg ki nem elégített vágyaikat, amellyel bebizonyíthatták, hogy a gazdag lovagok felett állnak - legalább erkölcsileg. Ha gazdaságilag és hatalom dolgában a várúré is az elsőbbség, az udvari illemben ezek a szegény lovagok kiválóbbnak akarnak bizonyulni. A trubadúrlíra valójában a lovagi udvarok szexuális túlfűtöttségét fogalmazza meg irodalmi formában. Másrészt éles határvonalat húzott az udvari szerelem fortélyaiban járatos nemesek és az "állatok módjára" párosodó polgárok és parasztok között.

A hétköznapi házasság

Ha viszont Boccaccio, Villon vagy Chaucer műveit forgatjuk, mást se látunk, mint felszarvazott férjeket, kielégítetlen étvágyú szeretőket, sóvárgó szűzlányokat és romlott papokat, szerzeteseket. Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a történelemben nem volt még egy ilyen szexualitástól megszállott társadalom.

A 12. században az egyház szentséggé emelte a házasságot, és elismerte, üdvösnek nyilvánította a házastársak közötti nemi életet, amennyiben az a gyerekáldás létrehozását szolgálja. Minden más bűnös paráználkodásnak számított.

Ha az asszony nem szült fiúgyermeket, a férj gyakran elzavarta őt: kolostorba adta, hűtlenséget, házasságtörést "bizonyított" rá, vagy kiderített - a házasságkötéskor még "nem sejtett" - rokonságot. Ha a feleség valóban megcsalta a férjét, akkor számos középkori jogszokás szerint halálos ítélet várt rá, feltéve, ha nem esett azonnal a férj önbíráskodásának áldozatául.

Lapozz a folytatásért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A magyar Csernobilként is emelgetik Szentkirályszabadja szellemvárosát
A volt szovjet laktanya zárt falai között egy teljes kisváros működött évtizedeken keresztül. Mára csak a falak maradtak, és a természet az úr.
Fotók: Kovács Attila - szmo.hu
2019. május 16.



Magyarországon még mindig megtalálni a volt szovjet hadsereg lakóhelyeit, melyek szabályos kis városként működtek, hivatalosan elzárva a környező településektől. A régi épületek még őrzik a régi lakók emlékeit, és többnyire kifosztva ugyan, de mégis sokat elárulnak az egykori közösség mindennapjairól.

A fotók szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért azok közlése, megosztása kizárólag a fotós engedélyével lehetséges. A cikkben szereplő képek Kovács Attila jóváhagyásával jelennek meg.

Ilyen szellemváros található a Balaton közelében, a tóparttól tíz kilométerre, Szentkirályszabadján is. Az 1960-70-es években épített laktanyában orosz és ukrán katonák és családjaik laktak sok éven át.

A közösségnek a saját kisvárosában lakótelepe, iskolája, óvodája, mozija, színháza, kultúrháza, sportpályája, postája, sőt étterme, bárja, boltja és még vágóhídja is volt.

A laktanyát betonkerítés zárta el a külvilágtól, és egy bejárata volt csak, ahol kizárólag engedéllyel lehet ki- vagy bejutni. Ezt az őrbódéból is ellenőrizték, és civilek nem tehették be a lábukat.

A laktanyát régen elhagyták, a gaz felverte a helyet, a fosztogatók vittek amit tudtak. Ajtó-ablak már nincs, ami mégis megmaradt, az is töredezett, szétszóródott. A falakról a festék potyog, de pár helyen mégis előbukkannak: az óvodában sokfelé látni még a régi mesefigurás falfestményeket.

Sokan a "magyar Csernobilként" emlegetik, a valaha több ezer embernek otthont adó helyet.

Az 1989-es kivonulás után ugyan maradtak még elhagyott tárgyak, de ezeknek ma már nyoma sincs. Helyüket átvette a természet, és az azóta arra járók is a falakon hagyták kéznyomukat.

Szentkirályszabadja szellemvárosában sétálni elég hátborzongató érzés lehet. A valamikori szovjet páncéloshadosztály lakásainak falai között elgondolkozhat az ember azon, hogy az itt élt tisztek ugyan kijárhattak, de a kiskatonák ezek között a falak között voltak kénytelenek éveket eltölteni, bár a kornak megfelelő „luxus körülményeket” biztosították nekik.

Az itt élő katonák a környék civiljeivel elvileg nem találkozhattak, mégis sokan „üzleteltek”, jutott a magyar lakóknak orosz dohány, műszaki cikk, cserébe a falubeliek segítettek például a gyerekekre vigyázni.

Az elhagyott helyen több filmet is forgattak már, például Elekes Gergő Párhuzam című filmjében is felbukkan a régi laktanya.

A szellemváros nem látogatható, az épületek állaga miatt baleset- és életveszélyes, ezért a területre, az épületekbe nem szabad bemenni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Megfejtették a legendás Voynich-kézirat titkát?
Bár komoly kódtörőknek is beletört a bicskája, és évszázadok óta nem tudjuk, miről és milyen nyelven írnak benne, egy kutató azt állítja, tudja, mi áll a papírokon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 17.



Megfejtették a Voynich-kéziratot. Ezt állítja legalábbis Gerald Cheshire, a Bristoli Egyetem munkatársa, aki román (vagyis újlatin) nyelvekkel foglalkozik.

A Voynich-kézirat a világ egyik legtitokzatosabb irománya.

Máig nem lehet tudni, mi a szerző, pontosan miről ír, milyen céllal, és azt sem, milyen nyelven, milyen ABC-t használva.

A Konteó blog a kéziratról szóló posztjában azt írja, hogy csak a következőket tudni róla:

"– valamikor a XV. század Európájában készült; egy friss (idei) laboratóriumi szénizotópos vizsgálat, amelyre az Arizonai Egyetemen került sor, 1405 és 1440 közé datálta a keletkezési időintervallumot;

– nagyon finom borjúbőrből készült pergamenre íródott;

– eredetileg 272 darab, 23 x 15 centis lapból állt, amelyből mára 235 maradt meg;

– rajzokat és betűkből álló írásnak tűnő jelsorozatokat tartalmaz;

– a szerző víziszárnyas (liba vagy kacsa)-tollat használt;

- az írásnak tűnő részek 30 különböző jelet ('betűt') tartalmaznak

– a rajzok (ábrák) színesek; növények, csillagászati és/vagy csillagjóslási szimbólumok, valamint stilizált emberalakok (például meztelen nők) egyaránt megtalálhatók közöttük, akárcsak a térképrészletnek tűnő grafikák;

– a kézirat körülbelül 35 ezer „szóból” (180 ezer írásjelből) áll".

Az írás a nevét Wilfrid Voynich-ról, egy lengyel régiségkereskedőről kapta, aki 1912-ben megvásárolta.

Bár komoly, felkészült kódtörőknek sem sikerült rájönnie, milyen nyelven írták a kéziratot, Gerald Cheshire azt állítja, rájött a dokumentum titkára.

Lapozz, hogy megtudd, milyen nyelven írták a kutató szerint:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x