hirdetés
vcm.jpg

6 történelmi személy, akiket babonáik tartottak fogságban

Megdöbbentő, hogy sokszor a koronás fők is milyen nevetséges dolgok alapján hozták meg akár országok sorsát befolyásoló döntéseiket.
Karácsony Szilvia, Fotók: Wikipédia - szmo.hu
2015. július 03.


hirdetés

A babona nem csak a pórnépet jellemezte: az uralkodók, királyok, királynők, hadvezérek, sőt, a felfedezők közt is akadtak babonások, akik néha olyannyira hittek hiedelmeikben, hogy sok esetben döntéseiket, tetteiket is ezek határozták meg. Sokan egy-egy fontos döntés előtt jósoltattak maguknak, míg mások egészen furcsa rituálékat hajtottak végre sikerességük érdekében.

1. Bonaparte Napóleon

1napoleon

Napóleon hadjáratai előtt mindig konzultált látnokával, Madame Normanddal. De nemcsak a jóslásban hitt, számtalan apróságot is jelként értelmezett. Például rettegett a tizenhármas számtól, valamint a fekete macskáktól is. Sőt, állítólag súlyos macskafóbiája volt, a waterlooi csata előtt fekete macskával álmodott, amit ugye természetesen rossz jelnek tekintett. Mindenesetre rossz előérzete bejött, a csatát elvesztették…

2. VII. Edward király

hirdetés

2VIIEduard_702x1000

VII. Edward uralkodó 1901 és 1910 között volt Anglia királya. Az ő babonái is összefüggésben voltak az álmokkal, ugyanis megtiltotta, hogy péntekenként bevessék az ágyát vagy kicseréljék lepedőjét. Állítólag mindezt azért tette, mert attól félt, ha ilyenkor cserélik ki ágyneműjét, akkor álmait a sátán fogja uralni.

3. I. Erzsébet

erzsebet

VIII. Henrik lánya, I. Erzsébet semmit sem bízott a véletlenre. Feltétlen bizalmát ugyanis egy John Dee-nek nevezett mágussal osztotta meg. Az egész egy horoszkóppal kezdődött, ami John Dee szerencséjére bevált, így később I. Erzsébet még koronázásának időpontját is vele jelöltette ki. De nem csak az események megjövendölésében volt Erzsébet segítségére, hanem számos államügyben is segítségére sietett a királynőnek. Mindezekhez állítólag egy varázskövet használt, mely a mai napig megtekinthető a British Museumban.

4. Báthory Erzsébet

5bathoryerzsebet

A legenda szerint Báthory Erzsébet grófnő háromszáz, más források szerint több, mint hatszáz nőt ölt meg, hogy aztán vérükben fürdőt vegyen az örök fiatalság reményében. Egyesek szerint Erzsébet őrült, skizofrén volt, mások szerint a terheltség és a szexuális kielégítetlenség állt a borzalmas tettek hátterében. Vannak, akik szerint ez csak rosszindulatú teória, és Erzsébet rokonai találták ki azért, hogy megszerezzék vagyonát. A történészek a mai napig nem tudták teljes mértékig eldönteni, hogy mi lehet az igazság a szörnyű hírnév mögött: bűnt követett el, vagy ő volt az áldozat, akit élete végén bezártak egy ablaktalan szobába a csejtei várába.

5. Könyves Kálmán

konyvesk

Korának egyik legműveltebb uralkodója volt, aki újjászervezte és megerősítette az ország belső rendjét és új törvényeket alkotott. Többek közt eltöröltette a kínzást és harcot hirdetett a babonák, főképp a boszorkányság ellen. Törvényeiben kijelentette ugyan, hogy boszorkányok nincsenek, azonban a korában általános boszorkányhit alól ő sem vonta teljesen ki magát. Megkülönböztetett rontókat, jövendölőket, állati alakot öltő, emberevő bűbájosokat.

6. Kolumbusz Kristóf

3kolombuszkristof

Amerika (újra)felfedezője szintén hitt babonás dolgokban. Mikor legénységével az Újvilág felé tartott, hajójukat cápák kísérték. Ezt persze rossz ómennek tekintette az admirális, hamarosan pedig jóslata be is vált, óriási vihar kerekedett. Kolumbusz Kristóf a tengerészhiedelemnek megfelelően, hogy lecsendesítse a vihart és megnyugtassa legénységét egy pakli kártyát szórt a vízbe. Állítólag bejött, ugyanis sikerült lecsillapítania az időjárást.

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
hochberg_palace_lengyelorszag.jpg

Egy lengyel kastély alá áshatták el a nácik a több milliárd eurót érő kincseiket

A roztokai kastély 60 méteres kútjában akár 28 tonna arany is lehet egy most előkerült napló szerint.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Akár 28 tonna náci arany is lapulhat valahol egy 16. századi lengyel kastély alatt, írja a Live Science a The First News (TFN) nevű lengyel lapra hivatkozva.

Mindezt egy 75 éves napló bejegyzései alapján feltételezik, amit egy 'Michaelis' nevű náci tiszt vezetett. A füzet szerzője részletesen kitér Heinrich Himmler tervére, mely szerint az Európa országaiból ellopott felbecsülhetetlen értékű műkincseket, az elkobzott vagyontárgyakat, rengeteg aranyat és egyéb értékeket el kell rejteni.

A napló 11 olyan helyet sorol fel, ahol a német katonák a II. világháború idején eldugták a felhalmozott kincseket. Ezek közül az egyik egy elhagyatott kút, mely 60 méterre nyúlik a föld alá a lengyel Roztoka faluban található Hochberg-kastélynál. A feljegyzések alapján a kút mélyére rejtették a nácik a nemzeti bank aranytartalékának Breslauban (mai Wroclaw) maradt részét, mely mai árfolyamon több milliárd eurót érhet.

Michaelis naplója azért maradhatott a háború után évtizeden át titokban, mert egy olyan szabadkőműves páholy birtokában volt, ami ilyen-olyan formában több mint 1000 éve működik valamilyen titkos társaságként.

Feltételezések szerint a németországi Quedlinburg városához köthető társaság tagja lehetett a naplót álnéven író SS-tiszt is. A hírről elsőként beszámoló lengyel lap szerint a feljegyzések szerzője az ország délnyugati részén irányította a náci szállítmányozást. Később bekerültek a csoportba leszármazottai is, akik hűen őrizték a titkot egészen mostanáig.

hirdetés

A dokumentumot végül tavaly adták át a társaság képviselői Varsóban a Lengyel-Német Szilézia Híd Alapítványnak. Ezzel a gesztussal szerettek volna bocsánatot kérni a II. világháborúban elkövetett bűnökért Lengyelország népétől.

A lap úgy tudja, hogy a naplóhoz mellékeltek egy térképet is, mely pontosan megjelöli a kincset rejtő kút helyét a roztokai kastély területén. A további bejegyzések szerint valószínű, hogy a nácik miután elásták a mintegy 28 tonnányi aranyat, az összes szemtanúval végeztek, a holttesteket a kútba dobálták, végül a bejáratot felrobbantották.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
trianon.jpg

Milliók hisznek a 100 év után lejáró Trianon legendájában, pedig a legtöbben a dátumát sem tudják

A Magyar Tudományos Akadémia Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja végzett egy felmérést. 48 százalék saját bevallása szerint is keveset tud a témáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Igazságtalan és túlzó volt a trianoni békeszerződés a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja által végzett országos reprezentatív felmérés szerint.

Az MTA keddi közleménye szerint az országos telefonos közvélemény-kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződésről, annak vélt vagy valós előzményeiről, következményeiről és milyen ismeretei vannak a határon túli magyar közösségekről.

A többség szerint a békeszerződés volt Magyarország legnagyobb tragédiája

– írta az Index.

Szintén többségi vélemény, hogy a baloldali politikusok miatt lett ilyen Trianon. Minden harmadik ember pedig hisz az alaptalan legendában, hogy a békeszerződés száz év után lejár.

hirdetés

Szinte minden válaszoló alapvetően igazságtalannak és túlzónak érzi a békeszerződést a magyarokkal szemben

- derült ki a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport által végzett kutatásból.

A válaszok szerint többen vélik úgy, hogy Magyarország viszonya Kínával vagy Oroszországgal jobb, mint Németországgal vagy Amerikával.

A felmérés alapján a magyarokat leginkább a családtörténet érdekli, de a régmúlt korok magyar történelme is foglalkoztatja őket. A trianoni békeszerződés körüli történelmi eseményekre négyből három megkérdezett kíváncsi, így éppen ez a korszak az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó időszak - idézi a portál.

A békeszerződés dátumát (1920) a válaszolók 43 százaléka tudta helyesen, a napot pedig 27 százalék. 48 százalék saját bevallása szerint keveset tud a témáról, míg 52 százalék sem családi, sem ismeretségi körben nem szokott a témáról beszélgetni.

A válaszolók 54% százaléka szerint Trianon a korabeli baloldali politikusok miatt lett olyan, amilyen. Külön mérték annak a népszerű (bár teljesen megalapozatlan) legendának az elterjedtségét, mely azt állítja, hogy a trianoni békeszerződés csak 100 évig érvényes, és június negyedike után hatályát veszti. Bár a többség (54%) ezt (helyesen) tévhitnek gondolja, a kutatók szerint is elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek harmada szerint nem az.

Az emberek 77 százaléka szerint az ország máig nem heverte ki a trianoni traumát.

A közvélemény-kutatás alapján sokan úgy vélik, hogy a magyar nemzet határai nem esnek egybe az ország közigazgatási határaival. Az is elterjedt vélemény, hogy a határon túli magyarokat a mai napig számos hátrányos megkülönböztetés éri.

Az autonómiatörekvéseket 80% támogatja.

A kettős állampolgárság megadásával 70 százalék ért egyet, azonban a válaszadók többsége (58%) nem örül neki, hogy a határon túli magyaroknak szavazati jogot is adtak.

Fotó forrása: Wikipédia

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
auto-2.jpg

Borozgatás után szerezték meg az első magyar jogosítványt

Az ittas vezetést ugyanis csak 1905-ben tiltották meg. Tudtad, hogy a XX. század elején kötelező volt állandóan dudálni, és majdnem nálunk vezették be utoljára Európában a jobbra tartást?
Tóth Noémi - szmo.hu
2020. május 19.


hirdetés

Autót vezetni manapság már nem kiváltság vagy luxus, de ez nem volt mindig így. Ráadásul a régmúltban semmiféle szabályozás nem volt a sofőrökre nézve, nem beszélve a biztonsági előírások teljes hiányáról.

Lócitrom és a gépész urak

Az 1890-es években jelentek meg az első automobilok az országban. Az elsőt Hatsek Béla optikus, a későbbi Első Magyar Műszemgyár igazgatója, a másodikat a pezsgőgyáros Törley József vezette.

A XIX. században az omnibuszok sikerén felbuzdulva kiépült Budapesten a lóvasút-hálózat is, de hosszútávon nem vált be, mivel túl sok bűzzel, kosszal és patkódübörgéssel járt. Furcsa belegondolni, hogy majdnem kétszáz évvel ezelőtt a két lóval vontatott kocsikat a fővárosi Margit híd emelkedőjénél egy harmadik lóval húzatták fel az emelkedőn (ez volt az igazi buszpótló). A lóvasút intézménye a XX. század elején szűnt meg. Ugyanebben az időben írták elő, hogy csak az vezethet autót vagy motort, aki sikeres vizsgát tett annak használatáról. Ekkoriban országszerte mindössze harminc autó volt még csak regisztrálva.

A legenda szerint az első magyar vizsgázó jókedvűen, néhány pohár bor elfogyasztása után tette le sikeresen a vizsgát, ugyanis az ittas vezetést csak 1905-ben tiltották meg.

hirdetés

1912-ben megkezdődött a hivatalos képzés az Állami Sofőriskolában, kizárólag férfiak számára, és meglepően borsos áron. Akik itt végeztek, komoly szakmai tudásra és tekintélyre tehettek szert, és a „gépész úr” titulus is megillette őket.

A KRESZ bevezetésével lett kötelező a biztonsági öv

Egy 1910-es belügyminiszteri rendelet – az úgynevezett párizsi egyezmény – hatására vezették be a közúti táblákat, a rendszámtáblát és rajta a H betűt, mint Magyarország államjelzését. Ebben a törvénykezésben várták el minden sofőrtől, hogy járművét szerelje fel kürttel, valamint lámpákkal: elöl két reflektor, hátul a rendszámtáblát megvilágító enyhébb izzó volt előírva.

Ami a korai dudákat illeti, minden elindulásnál és kereszteződésben meg kellett nyomni, ahogyan erős forgalom esetén is rendszeresen használni kellett

(E cikk írója pedig épp azon gondolkozik, hogy az elmúlt évben akár egyszer is megnyomta-e az autója dudáját).

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
curtis.jpg

Első amerikai turnéjuk előestéjén akasztotta fel magát Ian Curtis, a Joy Division énekese

Éppen 40 éve történt a tragikus öngyilkosság.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

A rock első nagy nemzedékének önpusztítóit még a drog vagy az alkohol vitte el: így végezte 1969-70-ben Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin. Egyedül a nagyszerű blues-muzsikus Alan Wilsonnál merült fel az öngyilkosság gyanúja. Tíz évvel később Ian Curtis nem hagyott kétséget.

Az a fajta depresszió, amelyet a 60-as évek végén még összefüggésbe lehetett hozni a tudat sötét oldalainak izgalmas, ám felelőtlen keresésével, amely híressé tette Jim Morrisont, Lou Reedet vagy Iggy Popot, a következő évtizedben már inkább társadalmi tudatállapot volt, amely főleg a brit punkok „no future” („nincs jövő”) sommás életfilozófiájában sűrűsödött. A kiábrándulás a 68-as illúziókból, a szigetország válsága, az ifjúság céltalansága a rock-zenében is megjelent, mindenekelőtt a punkban és annak leágazásaiban.

A lecsupaszított ritmusok, dallamok szókimondó, őszinte szövegekkel párosultak. Voltak, akik megelégedtek a provokációval, mert abból jó üzletet is lehetett csinálni – ilyen volt a Sex Pistols – mások a dühös, harcos szocio-rock útját követték, mint a Clash, és ebben gyökerezett később szupersztárrá vált U2 – és voltak, akik a lélek mélységeit boncolgatták. Ez utóbbiak közül a legmaradandóbbat a manchesteri Joy Division alkotta, amelynek frontembere Ian Curtis volt.

Ha van a rocknak olyan ikonikus figurája, aki szinte elképzelhetetlen színes képen, az éppen az alig 24 évet élt Curtis. A fekete-fehér fotók hozzák ki igazán az arcára kiült mélabút és szorongást, hol lázasan égő, máskor ábrándos, mégis fénytelen szemeit. Nem tartozott az üvöltő énekesek közé. Mély, férfias, mégis szenvtelennek ható hangja volt, amely hallatán a közönségnek gyakran lehetett olyan érzése, mintha a túlvilágról szólna. Ez lett a védjegye a Joy Divisionnak, kontrasztjaként a kemény dob-basszusjátéknak.

A magas intelligenciájú, történelem és politika iránt érdeklődő, az átlagosnál olvasottabb Curtis állítólag gyerekkora óta hajlamos volt a begubózásra, és kamaszkorában tört ki rajta az epilepszia, és ez a kiszámíthatatlan betegség még inkább falat vont köré. A zene és a versírás lett a menedéke.

hirdetés

Mindezeket az életérzéseit csak fokozta a szűkebb hazája, Manchester munkás külvárosának letargikus hangulata. Ráadásul az énekes valami perverz vonzalommal viseltetett a második világháború, a nácizmus borzalmaihoz. Együttese kezdetben Warsaw néven lépett fel, majd Joy Divisionra váltottak: az „öröm hadosztály” pedig nem volt más, mint a koncentrációs táborokban létrehozott bordélyok neve. Hogy az ötlet honnan származik, afelől nem hagytak kétséget az An Ideal for Living 1978-as „középlemezükön” sem. A kihajtható borítón egy Hitlerjugendes fiú dobol, egy másik képen pedig egy varsói gettóból elhurcolt zsidó kisfiú látható. Több koncertjüket hirdették háborús képeket ábrázoló plakátokkal is. Zenésztársai később felidézték, hogy amikor először találkoztak vele, Ian dzsekije hátán a „Hate” (Gyűlölj”) szót viselte. Közben pedig ők is felléptek - nem kis sikerrel - 1978. április 30-án egy londoni rasszizmus elleni koncerten. Curtis betegségét még a többiek előtt is titkolta egészen 1978 decemberéig, amikor egy újabb londoni koncerten kapott súlyos rohamot.

A Joy Divison első, 1979-ben kiadott albuma, az Unknown Pleasures, amely azóta is mérföldkőnek számít a műfajban. A második lemezt, a Closert azonban Ian Curtis már nem foghatta a kezébe.

Az énekes lelkében egyre nőtt a szakadék a színpad, a zajos siker és belső katatóniája között. Miután viszonya lett egy belga újságírónővel, válságba került a házassága gyerekkori szerelmével, akitől kislánya született. A Closert 1980. márciusában vették fel, de Curtist egyre gyakoribb rohamok kínozták.

Az együttes utolsó koncertjét május 2-án adta a birminghami egyetemen. Két héttel később, a második, még ütősebb, lemez megjelenése előtt két hónappal, május 18-ra virradóra, Curtis otthona konyhájában felakasztotta magát. A Joy Division másnap indult volna első amerikai turnéjára.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!