nyito
6 farsangi úticél a barokk báltól a farsangi fánk fesztiválig
Húshagyó keddig még jó pár hangulatos rendezvény, maskarás felvonulás, fesztivál, koncert és táncos est közül válogathatsz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. január 28.


Vízkeresztkor kezdődött a farsangi szezon, és február végéig még van lehetőség belevetni magadat a felhőtlen szórakozásba. Az előrejelzés szerint kicsit enyhül a fagy, így nem lesz akadálya a szabadban tölteni pár vidám órát. Aki pedig inkább a jó melegben farsangolna, arra is bőven lesz van lehetőség. Néhány remek programot válogattunk össze az ország különböző helyeiről. A farsangolás mellett érdemes a városokat is kicsit körbesétálni.

A farsang

Hivatalosan vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig tart. Ez a vidámság, a nagy lakomák, bálok, népünnepélyek, mulatságok időszaka. Számos néphagyomány kötődik hozzá. A szezon „csúcsa” a farsangot lezáró farsang farka, az utolsó három nap, amely a táncos rendezvények mellett télbúcsúztató is. Ekkor tartják a nagy karneválokat is.

A farsangi időszak a párválasztás és az esküvők ideje is volt. A húsvéti böjti időszakban már tilos volt a házasságkötés.

Az utolsó nap a húshagyó kedd, és egyben a téltemetés napja. Sokfelé szalmabábút, koporsót égettek, mellyel lezárult a farsang és a tél is.

A farsangi időszak hossza évente változó. Az első napja január 6., ami vízkereszt napja, ez állandó. Ám az utolsó nap a Húsvéthoz kötődik, a Hamvazószerda a húsvét vasárnap előtti 40. napon van. Ezért idén a farsang január 6-től február 28-ig tart hivatalosan.

miskolc_kocsonya1

Miskolci Kocsonya Farsang

Február 17-19.

A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang az egyik legnagyobb karnevál idehaza. A második alkalommal meghirdetett program egyben különleges gasztronómiai fesztivál is. Miskolc belvárosában lesz kirakodó vásár is, kézművesekkel. Lesznek koncertek, programok, piac és népművészeti vásár is.

A fő attrakció persze a kocsonya lesz, bőségesen lehet majd kóstolni a különféle ízesítésű téli finomságból.

A több tucatnyi koncerten neves magyar előadók és zenekarok lépnek fel. Azt ígérik, hogy minden korosztály talál magának megfelelő szórakozási lehetőséget.

Információk ITT.

miskolc_kocsonya6miskolc_kocsonya8

Kaposvári farsang - Dorottya napok

Február 3-5.

A rendezvényen megelevenednek a régi népszokások, hagyományok. De legismertebb eleme a Dorottya hagyomány, melyet nagy tisztelettel őriznek.

Csokonai Vitéz Mihály 1798-ban járt Kaposváron először. Épp egy megyebált tartottak farsangkor. Ez az élmény ihlette meg a Dorottya, avagy a dámák diadala a Fársángon című vígeposz megírására.

kaposvar_1

Különleges program évek óta a „Kaposvár dombjai félmaraton” futás is, amely a Kossuth térről indul és útja a város nevezetességei mellett halad el.

A szervezők deda bábu készítő versenyt is hirdettek. A szalmabábú a télűzés egyik kelléke. A versenyműveket kiállítják és szavazni is lehet rájuk.

Információk ITT.

kaposvar_3kaposvar_5

Győri Barokk Bál

Február 18.

gyor_bal2

A győri báli szezon egyik legkülönlegesebb látványossága a Zichy-palotában megrendezendő táncos mulatság. A vendégek barokk és rokokó ruhában, jelmezben és persze frizurában a 17-18. század zenéjére korabeli táncokat lejtenek. Még táncmester is lesz, aki segít a nem mindennapi időutazásban. A vendégek barokk menüsort kapnak vacsorára.

Információk ITT.

Országos Farsangi Fánkfesztivál Nagykanizsán

Február 24-25.

Hetedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, ahol számtalan módon, formában és ízben lehet sütni és kóstolni a farsangi édességet. A rendezvényen fánkevő- és fánksütő-verseny is rendeznek. A szervezők azt ígérik, hogy más gasztronómiai érdekességekkel is készülnek, így a farsangolóknak lesz miből válogatni.

fank1

Az első nap a családosok, fiatalok részére készítenek programokat, és persze a fánkkóstolásra is lesz lehetőség. Második nap maszkás felvonulás indul, igazi karneváli hangulatot ígérnek. A felvonulás után a város plázájában kulturális programok, gasztronómiai versenyek és koncertek várnak.

A fesztivál egyik ínyenc kísérőprogramjaként bemutatják a helyi bioélelmiszereket, édességeket, sajtokat, mézeket, pálinkákat is, ezeket lehet majd kóstolni és persze vásárolni is.

fank3fank4

Farsang Farka - vidám téltemetés Tihanyban

Február 25.

Régi helyi hagyomány, hogy az itt élők jelmezbe öltözve temetik el a telet. A látványosnak ígérkező felvonulás végén elégetik a kisze bábut. A rendezvényen süteményverseny és nap végén pedig bál lesz.

tihany1tihany2

Mohácsi busójárás

Február 23-28.

A mohácsi busójárás már hungarikum lett. Eredetileg a sokácok farsangi alakoskodása volt a jelmezes felvonulás, ami mára igazi turisztikai attrakció lett.

Mohácson ilyenkor kiállítások, előadások, koncertek üdvözlik a tél végét. Az eseménysorozat csúcsa a busók felvonulása, átkelése a Dunán, majd a máglyagyújtás-koporsóégetés.

A mohácsi busójárás 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. 2012 óta a mohácsi busójárás hungarikumnak számít.

buso1buso2

A tavalyi eseményről képes beszámolónkat ITT találod.

Információk ITT.

Az UNESCO a mohácsi busójárást vett fel első magyarországi elemként Az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára. A maszkos farsangi rituálé mára karneváli jellegű felvonulássá alakult. Hat napon át tartó ünnepségen táncolnak, zenélnek, és jellegzetes fából készült maszkot viselnek a résztvevők. Az ünnepre egész csoportok készülnek, akik közösen készítik ruházatukat, maszkjukat, vannak akik még saját járművet is készítenek. A hagyományokat a közösségek ápolják, továbbadják, ezért is kerülhetett be a magyarországi szellemi kulturális örökségi listára is.

A busók fából faragott maszkot viselnek, ruházatuk a bocskor, csizma, fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr, amit derékban kötéllel vagy lánccal kötnek össze, és amelyre több kolompot is felakasztanak, vállukra pedig tarisznyát tesznek. Kezükben kereplőt, buzogányt, vagy hosszú fakürtöt visznek. A nők sokszor sokác népviseletbe öltöznek, arcukat fátyollal fedik. A gyerekeknek külön jelmezversenyt hirdetnek. A busók mellett más álarcos figurák is felvonulnak, banyának, ördögnek öltözve, vagy például férfiak női ruhába bújnak. A felvonuláson horvát népzenét játszanak a zenészek.

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x