hirdetés
idos_par.jpg

51 évig voltak házasok, 6 perc különbséggel haltak bele a koronavírusba

A 74 éves férfi és 72 éves felesége három hete még teljesen egészségesek voltak.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Hat perc különbséggel halt meg egy amerikai házaspár vasárnap a koronavírus szövődményei következtében, akik 51 évig voltak házasok, írja a CNN. Stuart és Adrian Baker szomorú történetét a fiuk mesélte el egy, a Twitteren közzétett videóban.

A 74 éves férfi és két évvel fiatalabb felesége teljesen egészségesek voltak, három hete még kutya bajuk sem volt. Majd teljesen váratlanul egyik napról a másikra romlani kezdett az állapotuk: mindketten rohamosan legyengültek, nem érezték jól magukat. Felkeresték a háziorvost, aki végül hazaküldte őket azzal, hogy pihenjenek.

Napok múlva sem lettek jobban, sőt a helyzet egyre rosszabb lett, ekkor már egyenesen a kórházba mentek Bakerék. Innen is hazaküldték őket azzal, hogy izolálják magukat a család többi tagjától, amíg jobban nem lesznek.

A férfi a videóban elmondja, hogy a házi karantén ideje alatt is gyakran beszélt a szüleivel, de elmondásuk alapján egyáltalán nem érezte úgy, hogy javulna a helyzet. Leginkább egyfajta hullámzás mutatkozott az állapotukban: Stuart és Adrian egyik nap jobban voltak, majd a következő napon sokkal rosszabbul érezték magukat. A család ennek ellenére bizakodó volt.

A 74 éves férfi pár nappal később az intenzív osztályra került, miközben az asszony még mindig a házban maradt, de semmilyen tipikus tünet nem jelentkezett nála. Az sem segített a helyzeten, hogy a nőt nagyon megviselte a férje kórházba kerülése.

hirdetés

A gyerekek ezért gyakran meglátogatták az édesanyjukat: leültek a garázs előtt, a nő pedig a házban tartózkodott, így beszélgettek egymással.

Végül március 24-én kaptak értesítést a kórházból, hogy Stuart koronavírus-tesztje pozitív lett, ráadásul az orvos azt is közölte, hogy a férfi esélyei nagyon rosszak. A gyerekeik úgy döntöttek, hogy nem idegesítik feleslegesen az asszonyt, de a biztonság kedvéért őt is bevitték egy kórházi kivizsgálásra.

Alig 45 perccel a kórházba érkezése után a 72 éves nőről kiderült, hogy nagyon alacsony az oxigénszintje, az orvosok szerint a túlélési esélyei minimálisak voltak. Az idős párt végül a gyerekek kérésére hospice ellátásba helyezték, és lekapcsolták őket a lélegeztetőgépről, hogy kényelmesebben érezzék magukat. Röviddel ezután az idős házaspár tagjai hat perc különbséggel elhunytak.

"Olyan egységesek és elválaszthatatlanok voltak a házasságukban, amennyire csak két ember lehetett a Földön"

- zárja a gondolatait a videóban Buddy Baker, amit itt lehet teljes egészében megnézni:



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
hannah-pemberton-0nCXdttXbZA-unsplash-1.jpg

4 szuper egyszerű bögrés recept

Nincs időd, sem kedved a bonyolult receptekhez, mégis jól esne egy kis nyalánkság?
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Ezekhez a receptekhez nem kellenek különleges konyhai eszközök, csupán egy bögre és egy mikrohullámú sütő, na meg kb. 10 perc. A bögrés sütemények régóta nagyon népszerűek, hiszen pofonegyszerűek és a legkevésbé felszerelt háziasszony is csodálatos remekműveket tehet le az asztalra konyhai mérleg, különféle mérőedények nélkül, pusztán egy bögre segítségével. Az alábbi receptek azonban ennél is egyszerűbbek, ha gyorsan szeretnél valami finomat harapni. Ha a lenti ötleteinken kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Csokis bögrés

A klasszikus örök kedvenc. Kanalazz egy bögrébe négy evőkanál lisztet, három evőkanál cukrot vagy édesítőszert, egy kávéskanálnyi sütőport és két evőkanál kakaóport. Ezeket kavard össze, majd üss rá egy tojást, önts hozzá két evőkanál olajat és ugyanennyi tejet. Mindezt forgasd össze jó alaposan, utána mehet is a mikróba három percre. Nagyon finom bögréből kanalazva is, de ha kiveszed és kettévágod meg is kenheted lekvárral vagy éppen túróval.

Zabos banános

Mutatunk egy egészségesebb, szinte „bűnözés mentes” verziót is, amelyet akár a diétádba is beilleszthetsz, ha valami édesre vágynál. Végy egy darab banánt, hat-hét evőkanál aprószemű zabhelyhet és egy darab tojást. A banánt törd össze villával, ameddig szinte krémes nem lesz, add hozzá a tojást és a zabpelyhet. Tedd az egészet egy bögrébe és másfél percre irány a mikró! Ha kész van, különféle gyümölcsökkel, vagy cukormentes öntetekkel tálalhatod, adhatsz hozzá fahéjat vagy cukormentes kakaóport is.

hirdetés

Sajtos bögrés muffin

Ha inkább valami sósra vágynál, ez a bögrés muffin lehet a megoldás. Fogj öt teáskanál zabpelyhet, keverd el egy tojásfehérjével, egy kávéskanálnyi sütőporral, kevés ételízesítővel – de feldobhatod oregánóval is - és egy kicsi reszelt sajttal. Ezeket keverd össze egy bögrében, tedd másfél perce a mikróba, majd a még meleg muffint öntsd ki egy tányérra és reszelj még rá sajtot, hogy ráolvadjon a tetejére is.

Oreós süti

Az oreó világszerte nagy kedvenc az édesszájúak körében. Önmagában is isteni, de sok sütemény recept ihletője is, ahogy ezé az egyszerű bögrés fogásé is. Szükséged lesz hozzá négy evőkanál lisztre, három evőkanál cukorra vagy édesítőszerre, egy mokkáskanálnyi sütőporra, két evőkanál kakaóporra, két evőkanál tejre és étolajra, egy darab tojásra és két darab oreo kekszre. A hozzávalókat keverd össze jó alaposan egy tálban, apró darabokban tördeld bele és keverd el jól a kekszet is, majd az egészet öntsd egy kivajazott bögrébe. A bögrénél nem árt, ha jó öblöst választasz, hogy a mikrózás során ne futhasson ki. A mikróba négy perc alatt készre sül.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
soft-drink-2741251_1920-1000x750.jpg

Meghalt a várandós nő, aki naponta két liter kólát ivott

Az új-zélandi nő akkor sem tudott leállni a kólával és az energiaitalokkal, amikor teherbe esett.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Az új-zélandi Amy Louise Thrope még két éve hunyt el, most bizonyosodott be róla, hogy a túlzott kólafogyasztás okozhatta halálát - írja a New Zealand Herald.

A háromgyermekes édesanyát még 2018 decemberében találták holtan az ágyában. Thorpe 15 hetes terhes volt, és több egészségügyi problémája volt, ráadásul epilepsziás problémák gyötörték, ám David Robinson halottkém figyelmét leginkább az ragadta meg, amit a nő partnere mondott:

Thorpe naponta nagyjából két liter Coca-Colát és fél-egy liter energiaitalt fogyasztott el.

A nőt gyakran kínozták rohamok, halála előtt nem sokkal állapították meg, hogy epilepsziás lehet, bár száz százalékig nem tudták bizonyítani mindezt, a kezelést mégis megkapta rá. Időközben jött várandósága rontott az állapotán: sokkal gyakoribbak lettek a rohamai. Azt tanácsolták neki, hogy próbáljon ki más típusú antiepilepsziás szereket, vagy feküdjön be a kórházba, hogy úgynevezett elektroenkefalográfiai vizsgálatnak vessék alá, amellyel az agyi aktivitását tanulmányozták volna. A nő mindkettőt elutasította, nem sokkal később találták holtan az ágyában.

A boncolást követően próbáltak rájönni arra, hogy a túlzott koffeinfogyasztás mennyire játszott közre halálában, egymásnak ellentmondó tanulmányok jelentek meg ugyanis a témában. Egyes tudósok szerint a koffein hasznos lehet a rohamok megelőzésében, mások szerint viszont kifejezetten káros. A halottkém konzultált a nő orvosával, Graeme Hammond-Tooke-kal is, aki azon a véleményen volt, hogy lehetséges, a nő a sok koffein miatt volt jobban kitéve a rohamoknak.

hirdetés

A halottkém elmondta a lapnak: azért hozta nyilvánosságra az ügy részleteit, hogy felhívja az epilepsziások figyelmét a magas koffeintartalmú italok hatására.

Tanulmányát több olyan orvosi szervezetnek is a figyelmébe ajánlotta, ahol epilepsziás betegekkel foglalkoznak, és azt is ajánlotta, hogy eredményei alapján az orvosok lássák el elég információval epilepsziás betegeiket a koffeinfogyasztás lehetséges veszélyeiről.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
villam.jpg

Brutális villám csapott a Washington-emlékműbe, nappali fénybe borult az égbolt

A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette az amerikai fővárosban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Hatalmas villám csapott a Washington-emlékműbe csütörtök este, amikor heves vihar csapott le az amerikai fővárosra. A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette. A felvételen látszik, ahogy a becsapódás ereje egy pillanatra nappali fénybe borítja az éjszakai égboltot. A város fölé magasodó, obeliszk alakú Washington-emlékmű az Egyesült Államok egyik nemzeti szimbóluma, amely az ország első elnökének állít mementót.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
grumpycat.png

Mémgyanús macska – színre lépett az új Grumpy Cat

Gazdája szerint természete szöges ellentéte az arckifejezésének.
Fotó: Grumpy Kitzia Instagram - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Mintha csak 2020 eddigi történéseire reagálva termelte volna ki az internet az újabb mogorva macskát, itt az új Grumpy Cat. A tavaly májusban elpusztult híres macska utáni űrt hivatott betölteni floridai fajtársa, Itzia, aki hasonlóan morcos arckifejezéssel szemléli a világot. Gazdája, az ukrán származású fotós, Viktoriia Otdielnova természetesen meglátta az elutasító ábrázatban a több ezer Instagram-követő lehetőségét, és létre is hozta a profilt macskájának, aki így meg is indult az instacelebség útján.

Ennek már két éve, ám akkor volt éppen ügyeletes Grumpy Cat, az internet pedig csak most fedezte fel magának a sajátos arcberendezésű állatot. Kitzia - akinek a neve cicát jelent - hat esztendős, és gazdája szerint természete nem tükrözi azt, ami az arcára van írva, kifejezetten kedves állat.

Lapozz a képért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!