hirdetés
sziget-csakvari.jpg

5 pontban foglalta össze a Sziget főszervezője, mivel lehetne megmenteni a fesztiválokat

Nem szégyen most segítséget kérni, mielőtt az „élő” iparág halott lesz – fogalmaz Kádár Tamás.
Címkép: Csákvári Péter - szmo.hu
2020. július 31.


hirdetés

Csütörtökön megszületett a döntés arról, hogy augusztus 15 után sem lehet “zenés-táncos” rendezvényeket tartani 500 főnél nagyobb közönségnek. A kormány döntésére eddig sok zenész reflektált, most pedig megszólalt Európa egyik legnagyobb fesztiváljának főszervezője is.

Kádár Tamás egy Facebook-bejegyzésben fejtette ki, miért nem érte őt meglepetés a döntés kapcsán.

„Azért sem volt meglepetés, mert ez a szezon mindenhol elmarad Európában, sőt szinte az egész világon - miért pont Magyarországon ne történne ez így?

Persze lehet hivatkozni a “nyílt kapus” focimeccsekre, de az én megítélésem szerint inkább fordítva: nem az a helyes kérdés, hogy ha meccs lehet, akkor koncert/fesztivál miért nem, hanem szerintem a meccseket sem szabadna hagyni (ahogy „ültetett” Apostol50-et sem) így megrendezni” - írja.

hirdetés

Posztjában kitér arra is, hogy számára a döntés nem hozott változást, mivel rendezvényeik mind augusztus 15. előtt lettek volna, ezért már korábban lemondták őket.

Kádár Tamás kiemeli, ez az iparág nemcsak a nemzeti kultúra egyik legfontosabb alappillére, de a gazdasági hozzáadott értéke is kiemelkedő. Sok-sok éve „nettó befizetője” a magyar államnak, látható hozzájárulással a magyar GDP-hez.

Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a teljes koncert- és fesztiválszakma mekkora hatással van a turizmusra is. A Magyar Turisztikai Ügynökség egyedül a Sziget portfoliója kapcsán évente kb. 150 000 külföldi turistát regisztrál, valamint mellé még számtalan belföldi turisták által generált vendégéjszakát.

Hogy mentse a menthetőt, Kádár Tamás még áprilisban összeírt egy néhány pontból álló fesztivál-mentőcsomagot.

„Tavasszal a Magyar Fesztivál Szövetség kérésére megpróbáltam 5 pontban összefoglalni, hogy mi lenne az, amivel egy elmaradó szezon esetén segíteni lehetne ezt a szakmát, amivel a bizonyosan bekövetkező lelki összeomlás mellett legalább anyagilag életben lehet tartani a 'zeneipart'.”

A mostani döntés miatt Kádár Tamás úgy gondolta, megosztja a még áprilisban összeírt 5 pontját:

1. Minimum 90 napos fix határidejű moratórium az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényekre

Egy folyamatosan meghosszabbítható, de mindig minimum 90 napra „előre gondolkodó” véghatáridő lehetővé tenné a valamennyire tervezhető működést az élőzenés rendezvények szervezői és közreműködői számára.

Egy egyszerű rendezvénytartási engedély hivatali átfutási ideje is minimum 30 nap a hatóságoknál, kéthetes vagy nyitott határidőkkel egyszerűen lehetetlen dolgozni, nem csupán előre tervezni, de „szervezetten” lemondani sem lehet a jelenlegi helyzetben.

2. Utalvány (voucher) rendszer bevezetése a pénzbeli visszatérítések helyett

Számos európai ország mintájára olyan utalványos rendszer bevezetése, ami lehetővé teszi a szervezőknek egy későbbi időpontban (a jövő szezonban) is beváltható, a vendég számára is pénzügyi garanciát nyújtó (adott esetben akár állami garanciával működő) utalvány kibocsátását az azonnali pénzbeli visszatérítések helyett. Ez túlélési lehetőséget biztosít a szervezőknek (de facto csődhelyzeteket kerül el), és egyben garancia a vendégnek is.

Ehhez közleményében hozzátette, hogy az április közepén megfogalmazott voucher-javaslat ma már sokaknak későn jönne. Ezért e helyett mindenképp javasolná az időközben a Music Hungary által kidolgozott (szintén kb. 5,3 milliárd forintos keretösszeggel tervező) mentőcsomag bevetését, ami közvetlen és gyors segítséget nyújthatna a zenészek, technikusok, háttéripari dolgozók, klubok, kisebb szervezők számára.

3. Az elmaradó koncertek, fesztiválok szervezői és közreműködői számára a működési költségek kompenzálása 50% erejéig

Ahhoz, hogy az iparág ne omoljon össze, és a jövőben újra minőségi rendezvényeket szervezhessen, többmilliárdos adóbevételeket generáljon, valamint tízezres nagyságrendben teremtsen munkahelyeket, százezer-számra vonzzon turistákat, az idei évben áthidaló működési segítségre van szüksége. Az eddigi kormányzati intézkedések a zeneipar számára sajnos nem jelentenek valós segítséget, a munkahelyeket is csak ideig-óráig tudjuk megvédeni.

4. A 2020-ra már költségvetett és/vagy elbírált EMMI/NKA/MTÜ és egyéb kulturális és turisztikai támogatások folyósítása

Lehetővé kellene tenni a már elbírált támogatások folyósítását oly módon, hogy a felhasználási kritériumokat a helyzethez igazítva többek között a 2021. évi fesztiválok előkészítésével kapcsolatban felmerülő kiadásokra is ki lehessen terjeszteni.

5. A koncert- és fesztiváljegyek, valamint a fesztivál-szállások áfa kulcsának 5%-ra csökkentése (kulturális áfa)

A nemzetközi versenyben a jelenlegi 27%-os koncert, illetve 18%-os fesztivál áfa-kulcs komoly versenyhátrányt jelent. Ahhoz, hogy ágazat kilábaljon a 2020-as válságból, szükség lesz mind a versenyképesség növelésére, mind a fogyasztói árak kordában tartására. Emellett a csökkentett belépőjegy-áfa minden szereplő (fellépő, közreműködő, dolgozó, vendég) számára egységesen előnyös, az állam pedig bár áfa ágon kisebb bevételt realizál, de a piac fennmaradását és fejlődését biztosítja, amivel már rövid távon (2-3 éven belül) összességében profitálni fog ebből a „befektetéséből”.

Kádár Tamás azt írja, nincsenek illúziói, „egy Facebook-poszt nem fogja áttörni az eddig tapasztalt fájó érdektelenség falát”, ami a válság kezdete óta körülveszi a szakmájukat, de úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy egységben jelezzék, nagy baj van.

„Nem szégyen most segítséget kérni, mielőtt az 'élő' iparág halott lesz” - fogalmaz.

Security Check Required

null



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
haromezer_enekles.jpeg

„Mi köszönjük, átvettük a díjat, ők pedig éhen halnak”

A Háromezer számozott darab című film öt nehéz sorsú fiatal kiemelkedésének szürreálisba átcsapó története, akik életük sztorijával egészen Németországig jutnak. A főszereplőkkel beszélgettünk.
Fotók: Sivák Zsófia - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Gőzerővel folyik a Háromezer számozott darab című magyar mozifilm forgatása. A produkció rendezője Császi Ádám, producere Bodzsár István. A történet szerint egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást, amit meghív egy neves német színházi fesztivál.

A film a társulat szürreális utazásának története, amelyben lassan elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között. A főbb szerepekben Farkas Franciska, Pápai Rómeó és Wieland Speck mellett Gerner Csaba, Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher és Horváth Kristóf látható.

A Szeretlek Magyarország a forgatás helyszínén járt, ahol beszélgettünk a produkció nemzetközi szereplőjével, Wieland Speck rendezővel, aki a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójának alapítója és koordinátora. Rajta kívül mesélt még a produkcióról a két magyar főszereplő, Farkas Franciska és Pápai Rómeó. De természetesen szóba került a való élettel való párhuzam és más érdekesség is.

Wieland Speck:

– Hogy találta meg önt a produkció? Vagy hogyan találtak egymásra?

hirdetés

– Amikor a készítők írtak erről a nyugati, menedzser-kurátor típusú szereplőről, Ádám a Berlin Filmfesztiválon úgy látta, hogy én ilyesmi karakter vagyok. Nem teljesen olyat, mint a filmben, de a való életben is hasonló pozíciót töltöttem be. Ezt a két dolgot kapcsolta össze a fejében, majd megkérdezett, és én rögtön igent mondtam, mert láttam az első filmjét Berlinben, és nagyon tetszett. Sok filmes alkotóval találkozom a munkám során, de amikor Ádámmal hozott össze a sors, volt bennem egy gondolat, hogy a legközelebbi filmjében nagyon szívesen segítenék neki, ha tehetném. Úgyhogy tulajdonképpen teljesen természetesen jött a dolog, hogy elvállalom a szerepet.

– Milyen típusú karakter az öné a filmben. Ha jól tudom, egy fesztiváligazgatót alakít, ami nincs nagyon távol a való életbéli karakterétől sem...

– Igen, egy színházi fesztivál szervezője vagyok a produkcióban. Hogy ki vagyok pontosan, mi a szerepem a filmen belül, azt nehéz pontosan megmondani, hiszen sok minden múlik azon, hogy a rendező mit gondol a karakteremről. Sokszor változik is egy film során, amennyiben változik a környezet. Néha kicsit viccesebb vagyok, néha kissé gonoszabb – nem tudhatom, végül pontosan mit hoz ki belőlem - illetve a szerepemből - a film végére. Eredendően egy bűnös figurát alakítok, de ki tudja, hogy egy kelet-európai művész, mint Ádám, végül mit lát bele ebbe a nyugati karakterbe. Szóval egyelőre én is kíváncsian várom, hogy milyen tónust kap a kész produkcióban az igazgató figurája.

– Mennyire ismeri az atmoszférát, amiben a történet játszódik, és mennyire a „magyar valóságot”, ami szintén elengedhetetlen a film megértéshez?

– Természetesen most már többet ismerek az itteni életből és a filmbeli fiatalok helyzetéből, mint korábban, hiszen a film miatt jöttem Magyarországra, és már itt vagyok néhány hete. Eddig annyit tudtam, amit a média hazámban bemutat az országukról, politikáról, társadalmi helyzetről. De nyilván ezek nem mondanak el túl sokat egy nemzet pontos helyzetéről, és az itteni való életről.

Egy jól működő, de kicsit homogén országot látok, ahol megvan egy bizonyos fokú harmónia és elégedettség az itt élőkben a működéssel kapcsolatban, amit már-már szokatlannak mondanék nyugati emberként.

A mi hazánkban például mi sok mindenben azt érezzük, hogy valami megvolt 30-40-50 éve, és elvesztettük azt. Míg Magyarországon - elsősorban persze Budapesten, hisz azt láttam jobban - jellemző, hogy az emberek némileg elégedettebbek azzal, amijük van.

Wieland Speck

- Mennyire ismeri azt a környezetet, amiből a filmben szereplő karakterek érkeztek?

– Ha a romák helyzetéről beszélünk, az természetesen más, mint a többségi társadalomé, amibe volt szerencsém kissé belelátni. Azért némi háttértudással érkeztem, mert Németországban is él cigány kisebbség, akik jelentősen integrálódtak a társadalomba. A német társadalomnak rengeteg mindennel szembe kellett néznie a múltjából: a több millió megölt zsidó árnyékában néha kevésbé látszik a számos más áldozat. Berlin közepén van egy Holokauszt-emlékmű, amin nem szerepelnek azok az egyéb csoportok, akiket a nácik megkínoztak és megöltek, és ezért minden kisebbség saját emlékművet akart magának. Ezért először rettentő dühös voltam, mert úgy gondoltam, egy nagy közös emlékhely kéne az áldozatoknak – homoszexuálisként én is magamnak éreztem az ügyet.

Sok minden mutatja meg nekünk, hogy a múlt sosem múlik el teljesen, egy kis darabja mindig velünk marad. Innen nézve tehát azonnal megtetszett a film megközelítése, ahogy a roma témát láthatóvá teszi.

Mert a változtatás lehetőségének első lépése, hogy láthatóvá teszed a problémát. Ugyanis, ha nem vagy eléggé látható, a többségi társadalom hajlamos nem tudomást venni rólad.

– A film sok kérdése túlmutat a magyar romák helyzetén, de összességében az egész magyar valóságon is. Ön szerint lehet ez a film sikeres a nemzetközi porondon is?

– A film egész biztosan reflektál olyan dolgokra, amik például Németországban is jelen vannak, de ugyanígy elmondható, hogy hasonlóan rezonál akár spanyol vagy francia problémákra, hiszen kisebbségek, akár roma, zsidó vagy meleg kisebbségek mindenhol élnek. Szerintem nincs olyan európai ország, ahol a filmnek ne lenne érvényes mondanivalója. Hisz a film a marginalizációról szól, és arról, hogy ez mit tud tenni egy társadalommal.

– Hogy érzi magát Budapesten, mennyit sikerült eddig látni a városból?

– Három hete vagyok itt, és mivel csak nyolc fogatási napom van, elég sok a szabadidőm. Főleg múzeumokat látogatok, kétszer voltam például a Szépművészeti Múzeumban. Rengeteg érdekes és értékes dolgot láttam, a telefonom fotómemóriája tulajdonképpen meg is telt. A színészet ilyen szempontból egy magányos munka, mert még a közvetlen munkatársaimmal, a produkcióban részt vevő színészekkel is csak keveset találkozom.

A film egyik berlini jelenetének díszlete

A cikk lapozás után folytatódik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
KAP-RETUS-MER_2840-1-scaled.jpg

„Nekünk szerencsére a közönség a felettesünk” - Kovács András Péterrel Életed értelme című estje kapcsán beszélgettünk

KAP szerint nincs félnivalójuk a politikától. A tavaszi karantén viszont a Dumaszínházat is veszélybe sodorta. Ezen kívül beszéltünk a Comedy Centralon látható estjéről.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. szeptember 17.


hirdetés

– A legtöbb művész vagy híresség, ha közéleti kérdésekről kérdezzük, azzal vágja ki magát, hogy ő nem politizál. Ehhez képest kimondottan üdítő volt látni a tavaszi karantén időszak egyik „slágerét”, a Karantényeket, mely a korábbi propaganda híradó paródiák folytatása. Hogy érzed, tényleg bátorság kell ahhoz ma Magyarországon, hogy valaki politizáljon?

– Akinek ezen a téren van vesztenivalója, annak igen. Ha valaki közigazgatásban, államigazgatásban dolgozik, vagy az államtól függenek a fellépései, akkor vigyáznia kell.

Nekünk szerencsére a közönség a felettesünk. Inkább az teszi nagyon nehézzé a közéleti humort, hogy mi azt hisszük, egy focimeccsen ülünk a lelátón. A valóság viszont az, hogy még a stadionba sem engednek be, a szabályokat pedig még ők maguk sem értik, akik a pályán szaladgálnak.

Nagyon nehéz úgy viccelni, hogy az ember az igazságot lássa, és ne csak sárdobálás legyen.

– Én azt tapasztalom, a közéleti humorral kapcsolatban nagy nehézség, hogy a közönség is politikai táborokra oszlik. Te nem tapasztalod, hogy van, amin csak a közönség egyik fele nevet, vagy egyes nézők akár meg is sértődnek?

hirdetés

– Dehogynem. Egyre jobban érezhető. Van nekünk egy Duma Aktuál nevű műsorunk a Dumaszínházban, amről felvételt készítünk. Fura mód a közönség nagy része azért jön, hogy jól megkapja tőlünk a kormány,

de amikor az ellenzéki malőröket kezdjük boncolgatni akkor érezhetően lefagynak.

Pedig az is a műsor része.

– Téged, titeket mennyire tépázott meg a tavaszi leállás?

– Nagyon. Egyéni szinten, ha a fellépőket nézem, volt, akinek adott esetben használt, mert tudtunk töltekezni, pihenni. Viszont szervezeti szinten már-már a Dumaszínház léte került veszélybe.

– Sokan megosztották és olvasták a posztodat, ahol arról írtál, hogy azt hitted, koronavírusos vagy, és ez elgondolkoztatott a felelősségről. Azóta sikerült változtatnod?

– Igen, létrehoztam magam és az egész család számára egy protokollt, amit gondolkodás nélkül követünk, ha bármi tünet van, mert nem hiányzik az a fajta utólagos önmarcangolás, ami akkoriban zajlott, augusztusban.

A protokoll abból áll, hogy igyekszem kéthetente tesztelni. Ha pedig gyanús tüneteket észlelek magamon, akkor lemondom a fellépéseket és értesítem a Dumaszínházat, de hála Istennek erre eddig nem került sor.

Ahogy a politikusok maszkviselése serkentőbb lehet, mint bármilyen rendelkezés, nekünk, fellépőknek is nagyon nagy a felelősségünk, mert az emberekre jobban hat, amit látnak, mint amit hallanak.

– Láttam, hogy máris feldolgoztad a vírussal kapcsolatos eseményeket a színpadon. Mennyire nehéz megtalálni azt a határt, hogy mennyire lehet ezzel poénkodni? Hiszen azért ennek a történteknek van tragikus oldala is.

– A közönség nagyon jó lakmuszpapír. Azonnal tudják és jelzik, hol a jó ízlés határa. De azt remélem, a saját szenzoraim is vannak most már annyira finomak, hogy magamtól is érzem. Ha pedig mégis túllépem ezeket a határokat, annak oka van. Véletlenül én már nem csúszok bele semmibe.

– Pénteken mutatja be a Comedy Central „Életed filmje” című estedet.

– A címéhez mérten az est vállalásai is meglehetősen nagy. Kétszer 50 percben az emberi élet egészéről beszélek a születéstől a halálig, és az egyes életszakaszok kínjairól és nyűgjeiről. 42 évesen ezeket részben átéltem, részben idősebb barátaimon látom, mi vár rám. Ez a legjobb időszak talán, a negyvenes évek, hogy az ember megpróbálja egyben látni az egészet, és megkeresni az értelmét.

Ez az első olyan estem, de talán azt is meg lehet kockáztatni, hogy egész Magyarországon az első olyan est, ahol nem minden felhőtlen kacagás és nem mindig fergeteges slussz poén a vége, hanem vannak torokszorító pillanatok is. Sőt, volt olyan néző, aki katarzis élményről számolt be.

– Még arról beszélj kicsit, hogy ha nem lesz újabb karantén, mikre készülsz a közeljövőben akár előadóként, akár íróként.

– Nem tudom, el lehet-e árulni, de talán igen: a Magyar Állami Operaház felkérésre Donizetti Az ezred lánya című operájának librettóját dolgozom át kicsit modernebb, kicsit poéndúsabb szövegre. Ezen kívül tervezem a YouTube csatornám újraindítását ismert színészek bevonásával, de ez tényleg még csak terv.

– A Karantényeknek terveztek folytatást?

– Egyelőre nem, de szilveszterkor biztos lesz szokás szerint valamilyen humoros híradó különkiadás. Persze, ha közben történik valami, netán ismét összeáll az operatív törzs, mint az LGT, egy búcsúkoncert erejéig, akkor lehet, hogy megemlékezünk róla.

A Dumaszínház estjei a Comedy Centralon

Kovács András Péter "Életed filmje" című estjével indulnak a Dumaszínház estjei a Comedy Centralon.

További műsorok:

• 09. 18.: Kovács András Péter: Életed filmje 1-2. rész (egyben leadják)

• 09. 25.: Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 1. rész

• 10. 02.: Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 2. rész

• 10. 09.: Hadházi László: Megyünk a levesbe 1. rész

• 10. 16.: Hadházi László: Megyünk a levesbe 2. rész

• 10. 23.: Dombóvári István: Szóra sem érdemes!

fotó: Georgij Merjas

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hendrix.jpg

50 éve halt meg Jimi Hendrix: Nem játszott a Marson, de lehozta a Földre az égitesteket

A 20. századi könnyűzene utánozhatatlan újítója volt. Idézzük fel az életét!
Göbölyös N. László; címkép: Steve Banks/Wikipédia - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Alig egy évvel Brian Jones, a Rolling Stones, és mindössze két héttel Alan Wilson, a Canned Heat együttes alapítója tagjának halála után újabb hihetetlen gyászhír rázta meg a rockzene világát: Londonban meghalt az amerikai csodagitáros, Jimi Hendrix. Ekkor kezdett el terjedni az a sötét legenda a „27-es klubjáról”, hiszen mindhárman éppen csak megérték ezt a kort, és ekkor döbbentek rá a rajongók, akik még a woodstock-i „béke, zene, szeretet” álmában éltek, hogy a fantasztikus élmények, a testet, lelket, agyat megindító zenék mögött egy kegyetlen életmód, az emberi önkizsákmányolásának végletes módja lapul.

Vagy valami más, gyanús történet. Furcsa módon mindhárom, személyiségében is különleges figura halála körül volt valami, ami nem stimmelt.

Máig tartják magukat azok a feltételezések, hogy Brian Jonest a saját testőre ölte meg, sokan nem hiszik, hogy a „Vak Bagolynak” nevezett amerikai blues-mester Alan Wilson depressziós rohamában öngyilkos lett, és Jimi Hendrix hirtelen távozása körül sem tiszta minden.

A hivatalos verzió szerint az álmatlanságban szenvedő gitáros-énekes-zeneszerző nagy mennyiségű altatót nem kevés vörös borral öblített le, álmában rosszul lett és megfulladt. De ma sincs válasz arra, hogy akkori élettársa, Monika Dannemann festőnő, amikor látta, hogy baj van, miért nem először a mentőket hívta, hanem barátnőjét. Zavar van a halál beállta körüli időpont körül is: egyesek szerint már halott volt, amikor a mentők kiérkeztek Notting Hill-i otthonukba, más források szerint a kórházban halt meg.

Felmerült az öngyilkosság gondolata is, erre utal, hogy Jimi utolsó éjszakáján megírta a Story of Life című hosszú versét, amely egyfajta szellemi végrendeletnek tekinthető. Ennek azonban ellentmond, hogy a zenész pályafutása új szakaszának kezdetén állt és tele volt tervekkel, félig kész, vagy éppen kiadásra váró felvételekkel,.

hirdetés

Végleg szakítani akart a „színpad vadembere” imázzsal, az elmélyültebb zene, a jazz izgatta. Köztudott, hogy az éppen a jazz és a rock fúzióját elindító Miles Davis akarta őt új zenekarába, de csak néhány próbáig jutottak. (Azok a darabok, amelyeket „közös munkájukat” akarják eladni a YouTube-on, természetesen hamisítványok, stúdiótrükkök) Az sem az öngyilkosság szándékára utal, hogy alig néhány hónapja indította be New York-ban saját, Electric Lady nevű stúdióját.

Így került a gyanúsítottak körébe Hendrix producere, Michael Jeffery, aki állítólag szorult anyagi helyzetében a maffiától kapott egy jelentős kölcsönt, de miután a zenész a saját útját akarta járni, és Jeffery nem engedhette meg magának az ezzel járó nagy anyagi veszteséget, az alvilággal tetette el láb alól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
comedy.jpg

KAP, Hadházy, Kőhalmi és Dombi – újra pályán a nagydumás nevettetők

Comedy Club új évad szeptember 18-tól, Kovács András Péter nyitja, Dombi zárja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 15.


hirdetés

„Első a club!” – hirdeti a Comedy Club új évadának promóvideója, mely egy humorra éhezett drukkercsapat szereplőit szólaltatja meg. Az új, hatodik évadban válogatott sztárgárda ölti magára a Comedy Club mezét: szeptember 18-tól péntek esténként visszatérnek a nagypályás nevettetők a Comedy Centralra.

Kovács András Péter, Hadházi László és Kőhalmi Zoltán két részben vetített önálló estjén passzolgatják egymásnak a humorlabdákat, ezt követően, október 23-án Dombóvári István egy lefordulós testcsellel tör kíméletlenül kapura, azaz zárja a standupos műsorfolyam hatodik évadát.

Security Check Required

null

Kovács András Péter a Comedy Club szeptember 18-i évadnyitója kapcsán nem kevesebbet ígér, minthogy ez lesz Életed filmje! A humorista visszatérő játékos a Comedy Club válogatottjában, ezúttal kétszer egy órában, hamisítatlan szélsőként, megállíthatatlanul száguld majd végig a pályán, edzésben tartva nemcsak magát, hanem a nézők rekeszizmait is.

hirdetés

Kőhalmi Zoltán igazi spílerként cselezi ki a tévé előtt unalomba süppedt átlagpolgár lelassult agytekervényeit, és mindazt, amit eddig a karrierünkről és a leendő hivatásunkról tudni véltünk. Új önálló estje, a Pályatévesztési tanácsadó első része szeptember 25-én debütál, a második epizódot október 2-án tekinthetik meg a Comedy Central nézői.

A sztárgárdában nem más, mint maga Tévélaci, azaz Hadházi László is mezt húz a Comedy Club színeiben, így október 9-én és október 16-án – két részben – közösen Megyünk a levesbe.

Bár október 23-án végleg a hálóba kerül a labda, és búcsúzik a Comedy Club hatodik évada, ám Dombóvári István szerint ez Szóra sem érdemes!

„Többek közt egy Dizájn Center is várható az előadásom során, amelyben a párkapcsolatok szétbomlásának egyik legfontosabb okát tárom fel. Ezekhez pedig begyűjtöttem eszközöket, amikkel meg lehet gátolni ezt a problémát” – árulta el Dombi a humorbajnokság idei szezonjának fináléjával kapcsolatban.

A Comedy Club adások sorrendje:

szeptember 18., 21:00 és 22:00 – Kovács András Péter: Életed filmje 1. és 2. rész

szeptember 25. 21:00 – Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 1. rész

október 2. 21:00 – Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 2. rész

október 9. 21:00 – Hadházi László: Megyünk a levesbe 1. rész

október 16. 21:00 – Hadházi László: Megyünk a levesbe 2. rész

október 23. 21:00 – Dombóvári István: Szóra sem érdemes!

Amikor a rajongás és az imádat odáig fajul, hogy már nemcsak úgy érzel, hanem úgy is nézel (ki), mint az ideálod!!!!

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!