hirdetés
olvas1.jpeg

5 könnyű, de igényes olvasmány, amit ha magaddal viszel a nyaralásra, nem sok időt töltesz strandolással

Egy nyaralás remek alkalom arra, hogy – a fürdés, barnulás, fagyievés és a mértékletes nappali alkoholizálás mellett – hátradőlj a napágyban és elmerülj egy lebilincselő regényben. De a nagy kérdés: mit vigyél magaddal? Segítünk!
Forrás: Inspirációk magazin, Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. július 15.


hirdetés

Csorba Anita és lelkes csapata a kreatív energiáikat csak arra összpontosítják, hogy nektek érdekes és inspiráló tartalmakat állítsanak elő. Tarts velük az Inspirációk Magazin felületein!

Nyaraláskor van időd végre elővenni azt a régi klasszikust, amiről mindenkinek azt mondtad, hogy már olvastad – és persze arra is, hogy beszerezz és elolvass egy-két új megjelenést. Összeszedtünk öt könyvet, amelyeknek ott a helye a kézipoggyászodban. A kritériumok: legyen mindegyik izgalmas és szórakoztató, ezek mellett pedig értékes mondanivalóval és igényes prózával bírjon.

Főleg friss megjelenések közül válogattunk, négy könyv most nyáron jelent meg. Csak egy kakukktojás van; az egyik regény már öt éve elérhető magyarul – de főszerkesztőnk szinte minden nyáron előveszi, úgyhogy muszáj volt felvennünk a listára.

1. Blake Crouch: Hamis emlékek

Figyelmeztetés: ha ezt a könyvet viszed magaddal a strandra, hétszentség, hogy egy percet nem fogsz a vízben tölteni.

A ​valóságot emlékek hozzák létre. Erre kezd rádöbbenni Barry Sutton, a New York-i rendőr, miközben nyomozni kezd a tragikus jelenség után, amit a médiában hamisemlék-szindrómaként emlegetnek. A kór áldozatai egy olyan életre emlékeznek vissza, amit soha nem éltek le.

Helena Smith neurológus is az emlékek erejében hisz. Egész életét egy olyan technológia megalkotásának szentelte, ami segít az embereknek megőrizni a legértékesebb emlékeiket. Amennyiben sikerrel jár, bárki újra átélheti az első csókját, a gyermeke születését vagy az utolsó pillanatait a haldokló szüleivel.

Miközben Barry az igazságot keresi, egy minden betegségnél rémisztőbb ellenféllel találja szemben magát: egy olyan erővel, amely nem csak az elménket támadja meg, hanem magát a múlt szövetét is. És amikor ennek következtében elkezd megsemmisülni az általunk ismert világ, csak neki és Helenának van esélye arra, hogy együtt dolgozva legyőzzék a fenyegetést.

Tisztán emlékszem még. Pár hete történt. Éjjel volt már; sokáig dolgoztam, fáradt voltam, de gondoltam olvasok még pár percet alvás előtt. Már napok óta ott figyelt az éjjeliszekrényemen az új Blake Crouch könyv; kézbe vettem, felnyitottam – aztán két óra múlva, hajnalban csuktam csak be, mivel már a szemcsepp sem segített; akármennyire is akartam, képtelen voltam tovább olvasni. Másnap folytattam a regényt, és addig nem keltem fel az olvasófotelből, amíg be nem fejeztem.

Gondoltam egy emlék megosztásával kezdem az ajánlást – és ez nem hamis emlék, tényleg így történt. Blake Crouch technothrillerje annyira elképesztően izgalmas, hogy egész egyszerűen muszáj volt két nap alatt elolvasnom. Már az első oldaltól száguld a sztori, Crouch letisztult, sokszor egészen minimalista stílusa pedig lehetővé teszi, hogy eposzi történetet meséljen el csupán 304 oldalon.

Rendkívül csavaros, hajmeresztő fordulatokkal teli, őrülten tömény könyv, de nem fekszi meg a gyomrodat – az író kiválóan eloszlatja a történetvezetés sajátosságai miatt felmerülő kételyeket, de szerencsére sosem a cselekmény rovására teszi, nincsenek tele az oldalak szájbarágós expozíciókkal.

Rengeteg elgondolkodtató dilemma felmerül az olvasás során, és érdekes okfejtések kerülnek terítékre az emlékezésről és az időről. Persze egyik sem új gondolat, de ebben a történetben új perspektívába kerülnek. Külön örültem egyik kedvenc regényem, Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című könyvének tartalmi és szószerinti megidézésének, de emellett számos pszichológiai és kvantumfizikai értékezés is felbukkan.

Magáról a sztoriról nem szívesen mesélnék; a fenti fülszövegrészlet szerintem pont elég, de ha rám hallgatsz, ide kattintva elolvasod a könyv első 27 oldalát – utána tuti, hogy követelni fogod a maradék 277-et. ITT rendelheted meg. (Nagy László Dávid)

2. Stephen King: Joyland

Egy kevésbé ismert gyöngyszem a világ egyik legsikeresebb írójának tollából – főszerkesztőnk nyári kedvence.

Joylandben, az attrakciókkal teli észak-karolinai vidámparkban jókedvet és boldogságot árusítanak, legalábbis tulajdonosának üzleti filozófiája szerint. De azt nem reklámozzák, hogy évekkel azelőtt brutálisan megöltek ott egy lányt, akinek a szelleme azóta kísért az elvarázsolt kastélyban.

Ide érkezik nyári munkára Devin Jones, a magánéleti válsággal küzdő egyetemista.

Stephen Kinggel kapcsolatban talán kissé elfogult vagyok. Már tizenegy éves korom óta rajongok az írásaiért, és ha valaki megkérdezné, ki a kedvenc íróm, rögtön rávágnám a nevét. Ennek ellenére tisztában vagyok vele, hogy írt pocsék és közepes könyveket is (jelenleg 69 Stephen King könyv érhető el magyarul), de biográfiájának nagyját fantasztikusan jó könyvek alkotják. Ez utóbbi is az élvonalba tartozik – bár nincs az író legismertebb művei közt. Pedig…

A Joyland egy tapasztalt szerző érett műve a tinédzserkor végéről, az utolsó ártatlan nyárról, az első szakításról, az igazi barátságokról – és persze a halálról. Az érzékletesen megfestett tengerparti környezet, az életszerű párbeszédek, Devin bölcsességei és a finom humor szinte el is feledteti az emberrel a krimiszálat, de aztán elérkezik a feszültséggel teli, vérfagyasztó utolsó felvonás, és King megmutatja, hogy még mindig mindig kisujjában van a horror.

Felnövéstörténet, love story, klasszikus whodunit krimi és vérbeli King rémmese – rendhagyó keverék, de a regényben minden elem hibátlanul működik. ITT rendelheted meg. (Nagy László Dávid)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
1-22.jpg

Amikor a Vasember összecsinálta magát Chaplintől - Robert Downey Jr. 40 éve a filmvásznon

Hollywood kegyeltjének és a Marvel-rajongók kedvencének múltjában sok a sötét folt. Drogozott, börtönben volt, és nem a nulláról kezdte újra, hanem mínuszból.
Szajki-Vörös Adél, fotó: Instagram - @robertdowneyjr - szmo.hu
2019. július 13.



Hollywood egyik legsokszínűbb színészének az élete is meglehetősen színes.

Akár a személyisége: szenvedélyes, hatalmas szívű, szeretetre vágyó, féktelenül jó a humora. Downey egy kalandor, aki mégis biztonságra vágyik. Négy évtizede van a szakmában, és folyamatosan képes a megújulásra. Összegyűjtöttük a legérdekesebb tényeket vele kapcsolatban.

Magyar gyökerek, művész szülők, drogfüggő apa

Downey művészcsaládba született 1965-ben: édesapja, Robert Downey Sr. rendező, édesanyja pedig Elsie Downey színésznő. Apja egyébként egynegyed részben magyar zsidó. Robert és testvére, Allyson Downey is a film és az előadóművészetek világába merült el már egészen korán. Downey színészként 5 évesen mutatkozott be filmen, az apja által írt és rendezett Pound című filmben, és láthatóan nagyon fesztelenül mozgott a kamera előtt:

A szülők azonban 1978-ban elváltak, az apa a New York-i székhelyről Kaliforniába költözött, Robert pedig vele tartott. Apjától azonban sajnos nemcsak a film iránti szerelmét kapta ajándékba, hanem a drogok iránti vonzalmát is: az idősebb Downey korán megismertette a kábítószerekkel Robertet, akinek innen indult évtizedeken át tartó kálváriája a függőséggel.

Chaplin halálra rémítette

A nyolcvanas-kilencvenes években gyorsan ívelt felfelé Robert Downey Jr. karrierje, egyre komolyabb filmekben játszott. 1992-ben játszotta el élete addigi legfontosabb szerepét, ami után az egész világ megismerte. A Chaplin című filmben elképesztően átlényegült, ezért az alakításáért BAFTA-díjat nyert, sőt, Oscarra is jelölték.

Később bevallotta, hogy felkészülése során minden Chaplin-filmet megnézett, és amikor megkérdezték tőle, mit érzett a némafilmes ikon munkásságával kapcsolatban, ezt felelte: "Összecsináltam magam a félelemtől." Chaplin lánya, Geraldine Chaplin a saját nagyanyját játszotta a filmben, és később beismerte, hogy amikor először látta kosztümben-sminkben Downey-t, olyan kísérteties volt a hasonlóság édesapjával, hogy jó ideig megszólalni sem tudott a döbbenettől.

Magaslatok, mélységek

A kilencvenes évek szakmailag igazi diadalmenet volt a számára: játszott Robert Altman filmjében (Rövidre vágva), dolgozott Oliver Stone-nal (Született gyilkosok), és szerepelt izgalmas kosztümös filmekben is (Változások kora, III. Richárd). Az új évtized - és évezred - pedig ismét komoly kihívást hozott a számára: a Wonder boys - Pokoli hétvége című filmben Michael Douglas volt a partnere.

Kulcsszerepet kapott az Ally McBeal című sorozatban is - ez a kétezres évek női sorozatainak kultikussá vált elődje volt. Csakhogy Downey eközben nem volt boldog, sőt, igazából nagyon rosszul érezte magát, és ez hamarosan az egész világ tudomására jutott.

Drogfüggősége és az ebből adódó deviáns viselkedése 1996 és 2001 között csúcsosodott ki igazán. Több alkalommal is letartóztatták, gyakori vendég volt a rehabon, bipoláris zavarát pszichiáter kezelte, sőt, számos alkalommal került börtönbe.

1997-ben kirúgták az Ally McBealből. Ebből az időszakból való az az Elton John-dal, aminek egészen megindító lett a videoklipje, az "I Want Love", azaz "Szeretetet akarok" című számhoz a színész adta az arcát (érdekessége, hogy egy beállításban, vágás nélkül vették fel). Mintha egy önvallomás lett volna, a dalszövegben ugyanis a szerző felfedi, milyen felelőtlen, elveszett embernek érzi magát.

Downey-t azonban keményebb fából faragták annál, minthogy narancssárga rabszerkóban elvesztegesse a tehetségét. 2003-ban börtönt, alkohol- és drogproblémákat a háta mögött hagyva tisztán, józanul állt neki, hogy újraépítse a karrierjét.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
lashana-lynch-daniel-craig-james-bond-007-film.jpg

Egy fekete nő lesz az új 007-es ügynök James Bond nyugdíjba vonulása után

Lashana Lynch, a Marvel kapitány című filmből is ismert színésznő fogja alakítani a szuperügynököt, aki Bonddal együtt fog dolgozni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 15.



Egy fekete nő lép James Bond helyébe az új 007-es filmben, ami már sorozatban a 25. lesz. Azt már korábban tudni lehetett, hogy Lashana Lynch is szerepelni fog a filmben, most azonban kiderült, hogy nem is akármilyen szerepet fog játszani.

A Daily Mail érdekes részleteket közölt a készülő produkcióról, amit jelenleg Olaszországban és az Egyesült Királyságban forgatnak.

A film története azzal indul, hogy James Bond már a nyugdíjas életét éli Jamaikában, de visszahívják egy újabb küldetésre. Van azonban egy olyan jelenet, amikor M azt mondja, "gyere be, 007-es", ekkor pedig nem Daniel Craig, azaz a jelenlegi James Bond, hanem Lashana Lynch jelenik meg

- árulta el egy filmipari bennfentes.

Introducing Nomi. Suit: @emiliawickstead Jewels: @maria_tash @cfconcept @bjorgjewellery Hair & make up: @pipwoods

5,853 Likes, 79 Comments - Lashana Lynch (@lashanalynch) on Instagram: "Introducing Nomi. Suit: @emiliawickstead Jewels: @maria_tash @cfconcept @bjorgjewellery Hair &..."

Ezek alapján bár Bond Bond marad, de a 007-es ügynök szerepében már egy fekete hölgyet láthatunk, akihez természetesen vonzódni fog férfi elődje. A Daily Mail forrása szerint

a Daniel Craig által alakított karakter beveti minden csábító erejét és trükkjét, hogy behálózza a női ügynököt, de hiába, mert a Nomi nevű nő kitartóan ellenáll neki, sőt nem is igazán érdeklődik iránta - legalábbis az elején.

Lashana Lynch nem ismeretlen a filmrajongók számára, hiszen nemrég a nagysikerű Marvel kapitány című szuperhősfilmben is szerepelt, mint a Maria Rambeau nevű pilótanő. Most pedig valószínűleg még nagyobb hírnévre tesz szert azzal, hogy fekete nőként alakíthatja majd James Bond utódját a 25. kémfilmben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
lepcson.jpg

„A pesti polgár ma is arra használja a kávézókat, mint régen, csak a lapok helyett a wi-fi jelszót keresi” – beszélgetés Saly Noémivel

A várostörténész a századeleji kávéházi kultúra legavatottabb kutatója. A pestieknek azért volt életforma a kávéház, „mert olyan szörnyű körülmények között laktak, hogy a lakások jó részében nem lehetett élni, legfeljebb aludni” - mondja.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. július 15.



Látszólag nagy vargabetűk voltak az életében, valójában azonban minden, ami tett, valahol a családi örökségben gyökerezik. Saly Noémi várostörténész megtisztelt azzal, hogy otthonában, egy Monarchia-korabeli, Dunára néző tabáni házban fogadott.

– Ennek a háznak különleges története van.

– Olyannyira, hogy már meg is írtam, ősszel fog megjelenni, Micsoda népek… címmel. Körbe lehetne pitykézni az egészet emléktáblákkal, olyan fejek laktak itt. Ez egy Hauszmann Alajos által épített ház, bár a terveket csak a kivitelező építőmester, a nem kevésbé jeles Havel Lipót szignálta, aki a Királyi Palotától a Kúrián és a Műegyetemen át mindennek a kivitelezője volt. Hauszmann nagyon sokat dolgozott vele. Az első tulajdonos Kégl György volt, aki a lányainak építtette, tőlük egy likőrgyáros família vette meg, akik 1917-től birtokolták, amíg el nem vették tőlük. A mostani kutatásaim során tudtam meg, hogy az én otthonom első lakója Hubay Jenő hegedűművész volt. Ma is nagyon jó ház, száz éve lakik itt mindenki, mind ismerjük egymást, röpdösnek a kistányér sütemények, lekvárok, zacskó zöldségek és gyümölcsök, gyerekvigyázás vagy a gázórás beengedése sem gond.

– Pályád első felét a francia nyelv határozta meg. Hogyan jött számodra a váltás?

– Nem is tudom, hogy beszélhetünk-e váltásról, mert engem a várostörténet, a családom története, a polgári kori Magyarország is mindig érdekelt. A másik szakom az egyetemen a magyar volt, és külön jártam egy speciális kollégiumra a századforduló magyar irodalmából. Az őseim között meg van néhány tisztességes városépítő: az egyik ükapám a Lánchidat jött építeni Pest-Budára, egyik dédapám ácsmester volt, később ő lett a budapesti ács ipartestület mestervizsgáztató bizottságának az elnöke. Anyai ágon dédapám és nagyapám is építész volt, a dédpapa, Francsek Imre csinálta a Városligeti Korcsolyacsarnokot, a fia, ifj. Francsek Imre pedig a Széchenyi fürdőt. Ilyen felmenőkkel merre induljon az ember? De mivel soha nem voltam még tehetséges rajzoló sem, maradt az írás.

– Annak idején egy Gödöllőn rendezett francia-magyar tábor lelkes programszervezőjeként ismertelek meg.

– A francia is családi örökség. Nagyapám, amikor anyám hét éves volt, a húga pedig öt, különböző itthoni botrányok miatt elment Teheránba. A család meg utána. A lányok ott francia apácákhoz jártak iskolába. Nagyapát onnan vitték el a szovjetek mint hadban álló ország polgárát. Ott állt négy nő, dédanyám, nagyanyám meg a két lány a semmi közepén, férfi és jövedelem nélkül. Hazajöttek.

Akkor anyám jobban tudott franciául, mint magyarul. A húgával ez volt később is a közös titkos nyelvük, és engem halálra idegesített kölyök koromban, hogy nem értettem, amikor egymás között beszélgettek.

A Szilágyi Erzsébet gimnáziumba jártam, ami a 70-es években UNESCO-iskola volt, heti hat órában tanultuk a franciát, nagyszerű tanárunk volt: Szalontay Emmi néni megtanított bennünket minden különösebb hókuszpókusz nélkül – volt egy fekete tábla, kréta és kész. Kicsit túl nagy volt épp a vircsaft a családban, ezért a szegedi egyetemre jelentkeztem, hogy kiszabaduljak ebből. Amikor öt év után visszatértem, kicsit légüres térbe kerültem. Elkezdtem tanítani Rákospalotán. Egy éve voltam osztályfőnök, kaptam egy felkérést, hogy menjek el az orvosegyetem egyik kollégiumába tanárnak. Kilenc évig voltam a Rezső téri kollégium igazgató-helyettese, de az osztályomat végigvittem érettségiig. Volt két év, amikor a Tabán–Rákospalota–Rezső tér háromszögben cikáztam a városban. Aztán egyszer csak jött a hírnök pihegve, hogy a szegedi francia tanszékre kell egy 19. százados ember – addigra már megvolt a doktorim – és ott töltöttem 12 évet. Akkoriban csináltam a nagy fordításaimat, Mircea Eliade vallástörténeti műveit, Claude Lévi-Strauss Kulturális Antropológiáját. Aztán meghalt mami, nekem pedig szörnyen megalázó körülmények között kellett eljönnöm Szegedről. Itt álltam megint a semmiben.

– Nem az a típus vagy, aki sokáig dologtalan marad.

Akkor már elkezdtem a kávéházi kutatásokat, jelentek meg publikációim. Így ismerkedtem meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum akkor vadonatúj igazgatójával, Kiss Imrével, és rövid úton meggyőztem arról, hogy mindkettőnknek elemi érdeke felvenni engem a múzeumba. Ez lett az utolsó munkahelyem, tizennégy év után most épp a nyugdíj előtti felmentési időmet töltöm. De a naptáram sűrűbb, mint valaha. Éppen most rendeztünk egy kiállítást a szemközti Virág Benedek-házban Napsütötte Tabán címmel a 20. század első harmadának Tabánját megörökítő festők műveiből.

– A budapesti kávéházi kultúráról elsősorban a 20. század első felének irodalmi kávéházai jutnak az emberek eszébe.

– Ennél sokkal több volt: budapesti életforma. Az volt a gyökere, hogy olyan szörnyű körülmények között laktak az emberek, hogy a lakások jó részében nem lehetett élni, legfeljebb aludni, ha az ember abbahagyta a vakarózást a poloskák miatt, meg elcsitult a szomszédság... Ez az irodalmi kávéházi mítosz még mindig benne van a fejekben, de a budapesti polgár, mint olyan volt kávéház-lakó, és ugyanolyan arányban voltak irodalmi kávéházak – minden századik –, mint ahogy a lakosságból kimagasló személyek. Megvoltak a kávéházaik a sertés- és marhakereskedőknek, emitt működött a gyémántbörze, amoda jártak a sütőmunkások olyan péket keresni, akinek szüksége volt kisegítőre.

De kávéházuk volt a rikkancsoknak, a műszem- és művégtag-készítőknek, a csarnoki kofáknak. Még azt is tudom, hogy a Csarnok kávéházban hol ültek a krumpli nagy- és kiskereskedők, a tojásos kofák, és hol volt a bolgárkertészek asztala, ahol egy bizonyos Petar bácsi elnökölt derékig érő szakállban, és amikor ő megszólalt, az egész kávéházban kuss volt...

Az írók pont ugyanolyan hontalan, szerencsétlen albérlet-lakók voltak, mint az akkori budapesti lakosságnak 70–80 százaléka. A kávéház egyfelől egy „felnőtt napközi”, másrészt az információ egyes számú lelőhelye. Egyrészt ott van minden újság – nemcsak az összes budapesti napilap, hanem az Illustrated London News, a nagy párizsi, bécsi, prágai, szentpétervári lapok, amelyek egy nap késéssel érkeznek. A nővendégek kedvéért a kávésok méregdrága divatlapokat járatnak, a gyerekek is ott szocializálódnak, a férfiak lázadnak, az asszonyok nem hagyják magukat... Az ipari munkásságtól az arisztokráciáig mindenki idejár, a kávéház a polgári demokrácia legfőbb fellegvára.

Kávéház a Svábhegyen 1930-ban. Fotó: Fortepan.hu

Ezért bosszantotta annyira a kommunistákat, hogy 1949-ben bezárták szinte az összeset. Ilyen a világon nem sehol nem történt. Olyan gyakran előfordult, hogy bezártak egy kávéházat, mert ott ültek a rebellisek, vagy hogy bezártak egy kávést, mert tűrte a rebelliót. De hogy a kávéházat, mint intézményt takarítsák le egy város térképéről, ez csak Budapesten történt meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Lyuk-Logó-001.jpg

A Fekete Lyuk a szabad alkotás és szórakozás sötét bölcsője volt a nyócker peremén

Volt idő, amikor a független kultúra, mindenekelőtt a fősodortól eltérő zene európai középpontja Budapesten volt. A korszellem, az európai politikai és ideológiai 'egyensúly' bomladozása hozta létre 1988-ban a Fekete Lyukat.
szöveg:Göbölyös N. László - fotók: Keserű Ágnes, Fortepan.hu - szmo.hu
2019. július 12.



<

Már az döbbenet volt, hogy a koncertek este 11 körül kezdődtek - korábban este 10-re kiürült a város -, és hajnalban mindenki úgy ment haza, ahogy tudott a „nyócker” pereméről. És akkor nem is szóltunk a pincelejárat előtt, majd odalent tolongó „tanulmányfejekről”, akik nem bevett szabályok szerint néztek ki, hanem úgy, ahogy akartak.

Dübörögtek a zenék és a közönség is – a féktelenül pogózók bodicsekjeitől jó nagyokat lehetett repülni –, a barátkozások, a test közeli ismerkedések, az ital- (és a joint) kínálás egyetlen vezérelve a spontánság volt. A termek feketeségét pompásan oldották a pillanat szülte graffitik és helyzetversek.

Mindezeken épp úgy nem volt szabad meglepődni, mint a fellépő zenekarok nevein: a már ismert Vágtázó Halottkémek és a Sziámi mellett a Trottel, a Leukémia, a Kretens, a Rés, az Auróra, a Kézi Chopin, a Kispál és a Borz…

De koncertezett itt a NoMeansNo kanadai vadpunk-trió – lehet, hogy akkor kezdődtek a hallásproblémáim –, az amerikai Fugazi, sőt, az Easy Rider főcímzenéjének, a Born To Be Wild-nak szerzője, Mars Bonfire is…

A 30. évfordulóra tavaly év végén nyílt meg és nemrég zárult a Kiscelli Múzeumban a Fekete Lyuk: A pokol tornáca című kiállítás. E nevet ragasztotta rá az akkori Magyar Televízió, amely A hét című műsorban riportot szentelt neki. Érdekes módon ugyancsak Óbudáról indult a Fekete Lyuk első éveinek egyik meghatározó zenekara, a magyar dark irányzat legkiemelkedőbb képviselője, az F.O. System, amelynek névötletét egy graffiti adta. Az alapítókkal, Jerabek Csabával és Mátyás Attilával beszélgettünk ezekről a „fekete” örökségekről.

-Óbuda nagyon meghatározó volt számunkra – mondja Csaba. – A 70-es és 80-as években épült fel az új lakótelep, köztük a Faluház is, nagyrészt többgyerekes családok költöztek ide. És amikor bejutott Magyarországra az underground és a punk, szinte minden tizenéves hangszert ragadott. Mintha egy nagy úttörőtábor lett volna az egész környék.

-Mi Szaszával (Szendrey Zsolt) Delhusa Gjon mellett megtanultuk, hogy milyen a profi zenélés. De már a gimnázium óta játszottam, punkot, new wave-et – emlékezik Matyi.

-A zenekarok itt aszerint alakultak, hogy ki milyen baráti körhöz tartozott, és így a srácok bandáról bandára vándoroltak. Az F.O. System is úgy alakult ki 1986 nyarán, hogy kértem Matyit: segítsen egy zenei témát fejleszteni – folytatja Csaba. – Szaszával együtt jártunk általános iskolába, mind egy 300 méteres körzetben laktunk. Nem voltak akkor még zászlóra felírt céljaink, a dolgok menet közben fejlődtek.

Az F.O.System számára az első másfél év útkereséssel telt el, és bár elkészítették három szám demo-felvételét, hogy legalább valami nyom maradjon utánuk, 1988 elejére kialakult a „klasszikus” trió, amelyben Matyi énekelt és gitározott, Csaba volt a basszeros, és Miklós Péter a dobos. Péter révén nagyon sok impulzust kaptak az angolszász undergroundból, (a New Model Army-tól – akik előtt fel is léptek később - a Sisters of Mercy-től, Missiontől), és ezt a „dark” vonalat tették magukévá, Magyarországon elsőként. Matyi ráadásul éppen katona volt, élete „beborult” időszakát élte, ezért is tetszett meg neki. Ezáltal zenészként, szövegíróként is megtalálta a maga útját, és a közönségnek is bejött.

- Az F.O.Systemről nem mondhatod, hogy valamelyik külföldi zenekarnak a kopírozása, mert nagyon széles volt az inspiráció a kedvenceinktől, sok mindent, amit hallottunk, átformáltunk a saját képünkre, ízlésünkre. Így alakult ki a sajátos hangzásunk - magyarázza Csaba.

Éppen csak kikristályosodott az F.O.System zenéje, amikor felkérést kaptak a VIII. kerületi Lyuk nevű pinceklubban, amelyet akkor még Balkan FuTourist együttes köre vezetett. Néhány hónap múlva azonban a Vörösmarty Művelődési Ház visszavette tőlük, és akkor született meg a Fekete Lyuk a legendás népművelő-klubvezető, a tavaly novemberben elhunyt Nagy Gyula vezetésével.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x