hirdetés

5 éven belül átlépheti a világ a kritikus 1,5 fokos felmelegedést

A kutatók szerint jelenleg 20 százalék az esély erre, nemrég még csak 10 volt. Az Északi-sarkvidék például a globális átlagnál valószínűleg kétszer gyorsabban melegszik idén.
MTI, fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatókból.

A kutatók szerint jelenleg 20 százalék az esély arra, hogy a kritikus szint átlépése már a 2024 előtti évek valamelyikében bekövetkezik - írja a BBC hírportálja.

A szakemberek szerint a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra korlátozásával elkerülhetők a klímaváltozás legsúlyosabb hatásai.

A 2015-ös párizsi klímaegyezmény célja a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest.

hirdetés

Kutatók szerint a világ átlag-hőmérséklete már most több mint 1 Celsius-fokkal növekedett az 1850-es évekhez képest és valószínűleg ezen a szinten is marad a következő öt évben.

Korábbi tanulmányok 10 százalékra tették az esélyét az 1,5 Celsius-fokot meghaladó melegedés rövid távú bekövetkezésének.

A brit meteorológiai szolgálat, a Met Office kutatói - akik a WMO megbízásából készítették el ezt az új jelentést - rámutattak, hogy ez az esély mostanra megkétszereződött és idővel tovább emelkedik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
eso.jpg

Országos riasztás lesz a zivatarok miatt hétfőn

A reggeli borús-esős idő után bekeményít az időjárás.
Fotó: Надежда Зима/Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 28.


hirdetés

Reggel még a legtöbb helyen borult lesz az ég és a déli megyék kivételével sokfelé eshet, majd délelőtt a csapadékzóna észak felé távozik, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja.

Délután már ismét sok felhő lesz felettünk, és újabb hullámban számíthatunk elszórt záporokra, zivatarokra. Az Alföldön a déli szelet kísérhetik erős, egy-egy helyen viharos közeli lökések, máshol mérsékelt vagy élénk, változó irányú szél várható. Emiatt országos riasztást adtak ki.

A délután második felében már mindenhol csillapodik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 25 fok között valószínű, de az Alpokalján, Kisalföldön és az Északi-középhegység térségében kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűlhet le a levegő.

Az Időkép előrejelzése szerint a következő napokban szeles, változóan felhős és napos időre számíthatunk, 15 és 22 fok közötti nappali legmagasabb hőmérséklettel. Péntektől felmelegedés kezdődik.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
orban_becsehely_mti.jpg

Nem tudott róla, hogy Orbán Viktor a faluba látogat – nem szóltak a becsehelyi polgármesternek

Azt állítja, senki nem szólt neki a protokollvendégről, az eseményen pedig személyes konfliktus miatt nem vett részt.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán - szmo.hu
2020. szeptember 28.


hirdetés

Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor a Zala megyei Becsehelyen ünnepelte a szabad pálinkafőzést - nem maradéktalanul betartva a járványügyi szabályokat.

Vasárnap este a polgármester a Facebookon elmagyarázta, az illusztris vendég érkezése ellenére miért nem vett részt az eseményen - szúrta ki az atv.hu.

„A szervezők nem tájékoztattak bennünket a programokról, a meghívott vendégekről. Az asztalomon hagyott meghívóból erre semmi nem utalt”

- írta Németh Géza. Hozzátette: ő maga alapvetően egy régebb óta húzódó konfliktus miatt nem vett részt az eseményen, ráadásul szerinte „az Egyesület és annak becsehelyi tagjai hathatós hozzájárulása vezetett a becsehelyi pálinkaverseny megszűnéséhez”.

hirdetés

„A fentiek ellenére, ha kellő információhoz juttatnak, természetesen megfelelő módon képviseltük volna a települést. Gratulálok az Egyesület vezetésének a szervezéshez!” - zárta sorait a településvezető.

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
halott-polgarmester_olt-megye.jpg

Meghalt koronavírusban, majd választást nyert egy polgármester Romániában

A település lakói tiszteletük jeléül 'választották meg' az eddigi vezetőt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 28.


hirdetés

Nagy népszerűségnek örvendett az Olt megyei Deveselu községben a harmadik mandátumára pályázó Ion Aliman polgármester, ezért sokan rá szavaztak a vasárnapi helyhatósági választásokon. Csakhogy az elöljáró már nem él - írja a maszol.ro.

A rakétaelhárító bázisnak helyet adó község polgármestere szeptember 17-én hunyt el, a hivatalos orvosi jelentés szerint a koronavírus okozta szövődmények miatt. Mivel a szavazólapokat addigra kinyomtatták, a neve szerepelt a cédulán - és sokan rá is adták voksukat.

A Digi24 televízió helyszíni riportjában a helybeliek azt mondták, hogy az iránta való tiszteletből szavaztak rá, mert „jó ember és jó polgármester volt”, aki „sokat tett a közösségért”, és ők „megőrzik emlékezetükben”.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjeként „induló” Aliman a leadott érvényes szavazatok több mint felét kapta meg (az 1600-ból 1020-at), így elvileg ő nyert, de mivel nincs már életben, a polgármester-választást meg kell majd ismételni.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavírus_mti.jpg

13-an haltak meg egy nap alatt koronavírus miatt, 702 új beteg van

Közel 19 ezer az aktív fertőzöttek száma.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2020. szeptember 28.


hirdetés

702 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 18 815 fő - tudatta a kormányzati tájékoztató honlap.

Ahogy az új fertőzések adatai is figyelmeztetnek, a járvány második hulláma zajlik Magyarországon. Továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!