hirdetés
abcug-svajc-magyar-prostitualtak-1000x563.jpg

470-et adott, és csak egy kicsit fojtogatott

Olyan magyar prostituáltak beszéltek életükről és munkájukról, akik a mélyszegénységből kerültek Svájcban a szexiparba. Többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon, címkép: Flickr CC, Blemished Paradise - szmo.hu
2019. október 02.


hirdetés

Bár Zürich belvárosából kitiltották a prostituáltakat, és új zónákat hoztak létre, mégis tovább virágzik az illegális prostitúció a kerületben. Ezeken a helyeken a nők továbbra is teljesen ki vannak szolgáltatva a klienseiknek és a bordélytulajdonosoknak, miközben folyamatosan büntetik őket a város rendőrei. A kézzelfogható változás csak annyi, hogy a futtatók láthatóan nincsenek jelen a környéken. Egy tanulmány arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol legális a prostitúció.

Svájc legnagyobb városának hangulatát az utóbbi években nemcsak a Zürichi-tó és a belőle kilépő Limmat folyó, hanem a Kelet-Európából érkező, tömegesen prostituálódó nők képe is meghatározza. Zürich évek óta tele van magyar prostituáltakkal, akiknek az életéről az utóbbi években számos riport született. Dés Fanni 2015-ben és 2016-ban néhány hónapot töltött szociális munkásként a svájci városban, a munka során szerzett tapasztalatait pedig egy tanulmányban foglalta össze. Ebben többek között arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol egyébként legális a prostitúció.

A fő cél, hogy legyen egy házam berendezve

Dés tíz mélyinterjút készített magyar prostituáltakkal, akik a mélyszegénységből kerültek a szexiparba, többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak. Beszélt olyan mélyszegénységben élő nővel, aki magyarországi lakhatását akarta megalapozni a prostitúcióval. Az nő 29 éves volt az interjú idején, egy magyarországi kisvárosból érkezett, ő tartja el a férjét is, aki otthon él:

"Én bevallom őszintén, hogy én házat szerettem volna, ami soha nem sikerülne otthon. Hát az otthoni fizetésre hitelt nem ad a bank, és így végül is ez volt a fő cél, hogy legyen egy ház berendezve, és akkor utána hazamenni, normálisan élni, dolgozni, és akkor ha van egy házad, jól meg tudsz élni az otthoni fizetésből. Két éve dolgozom itt, előtte soha nem csináltam ilyet."

Ketten Budapestről, hatan kisebb magyar városokból, ketten pedig kelet-magyarországi aprófalvakból származtak. A nők tizenkilenc és harminc év közöttiek, többségük a korai húszas éveiben jár. Ketten rendelkeznek érettségivel (nekik van a legmagasabb iskolai végzettségük), az interjúalanyok fele vallja magát cigány származásúnak. A magyarok mellett egyre több nő érkezik Zürichbe Romániából és Bulgáriából is, vagyis egyre keletebbről és egyre szegényebb országokból.

Szexbeállók riasztógombbal

Svájcban 1942 óta lehet legálisan szexet árulni, a tiltás helyett igyekeznek minél biztonságosabb körülményeket teremteni az érintett nőknek. A tanulmány szerint azonban ez a modell nem számol azzal, hogy a Kelet-Európából érkező nők milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Az önkormányzat által kijelölt türelmi zónában, a belvárosi Shilquai utcában 2013-ig lehetett legálisan szexhez jutni, illegálisan pedig a közelében található Langstrassén. Ezek az utcák az emberkereskedelem melegágyává váltak, számos kelet-európai nőt megtévesztéssel rángattak bele a prostitúcióba az őket sokszor közelről ismerő futtatók. (Korábban egy olyan nővel is beszélgettünk, akit a barátnője bedrogozott, és Svájcban ébredt fel.)

Elhagyott esernyő Zürich vigalmi negyedében, a Langstrassén. - Forrás: Tobi Gaulke, Flickr CC

2013-ban a város megpróbált javítani a prostitúcióban élő nők helyzetén, a Sihlquai utcában betiltották a prostitúciót. A szervezett bűnözés láthatóvá tétele érdekében pedig létrehozták a város szélén a Strichplatzot, két másik zónával együtt. Az új zónák célja, hogy javítsanak a prostituáltak helyzetén, ne legyenek kitéve a rendőri razziáknak, jobban meg tudják védeni őket a klienseiktől és a stricijüktől, illetve, hogy kiszorítsák a város központjából a prostitúciót. Az úgynevezett szexbeállók a Strichplatzon leginkább garázsokra emlékeztetnek, csak nincs rajtuk ajtó: a használók autóval érkeznek, minden beállóban van egy riasztógomb is, amit a lányok vészhelyzetben használhatnak. A prostituáltaknak szociális munkások nyújtanak segítséget, a nők pedig napijeggyel fizetik be az adót az automatákban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
greta-thunberg-1000x587.png

Greta Thunberget alázni olyan, mint a süllyedő Titanicon lepofozni a jajveszékelő pincérlányt

'Sajnálom a leendő férjét' – csak egy példa a 16 éves klímaaktivistára ömlő, támadó véleményekből. Bevallom, engem ez a vehemens utálat ijeszt meg a legjobban. Mert tapasztalataim szerint az emberek kevés dolgot gyűlölnek annyira, mint az igazságot. 
Hargitay Judit írása - szmo.hu
2019. szeptember 25.



A fent említett, "férjes" vélemény talán azért maradt meg bennem annyira, mert itt a Greta-utálat mellé besikeredett egy jó nagy adag, bájos hímsovinizmus is. Mert ugye hogyan is tehetne boldoggá valaha egy férfit egy nő, aki okos, kimondja a véleményét, és ráadásul enyhe autizmusban is szenved (az Asperger-szindróma az autizmus egyik fajtája, ezt maga Greta mondta el egy beszédében)? Ennek nemhogy férj, de élet se jár.

Különben is csak egy marionettbábu, egy sikeréhes operaénekesnő és egy profi színész (színész, érted, azoknak egy szavuk se igaz, a családjuké se, még a macskájuk is szövegkönyvből nyávog) gondosan felépített média-terméke, sötét politikai erők (a mára szitokszóvá vált zöldek, a libsik, az olajcégek, meg a sithek) által milliókkal szponzorált, kihasznált, agyon-imázsolt klímahisztigép, akinek szerepelgetés helyett a suliban, de leginkább az elmegyógyintézetben a helye.

Nagyon sok kommentet, cikket, blogbejegyzést olvastam el az elmúlt hetekben-hónapokban, magyarul és angolul is, bőven ezer fölötti nagyságrendben. Ismerősöket is körbekérdeztem a Greta-jelenségről, tehát akár reprezentatívnak is nevezhető a minta, amelyből a fenti vélemény-vezérfonalak számomra kirajzolódtak.

Hát...pazar. Azt már elfogadtam, hogy százezrek csüggnek imádattal egy pedofíliával többszörösen megvádolt popsztáron (Michael Jacksonra gondolok), akit ugyan valóban nem ítéltek el, és ezért megilleti az ártatlanság vélelme, de a rajongói habzó szájjal, teljesen, totálisan kizárják a halvány lehetőségét is, hogy esetleg a vádakból bármi igaz lehet, mert "csak". Mert ő egy "aranyszívű ember", és "nem olyan". Fogalmuk sincs róla, milyen, életükben nem találkoztak vele, de ők tudják. 

Ugyanezt látom Greta-ügyben, csak fordítva. Erről a lányról lassan már mindenki "tudja", hogy ő a pokol angyala, vagy az antikrisztus, tessék választani. És elképesztő mennyiségű ember gyűlöli őt ezért, holott vele sem találkoztak életükben, fogalmuk sincs róla, milyen, de hát akkor is. Ne pofázzon itt a klímavédelemről az ENSZ-ben, sipirc vissza az iskolapadba. Mert csak. 

Úgy látom, a dolog pszichológiája szempontjából Jackson vakimádói és Greta vakgyűlölői között kizárólag egy különbség van: az, hogy amit Jackson adott az embereknek, azt kellemes volt hallgatni (kétségtelenül nagyon jó a zenéje), amit meg Greta ad, azt kellemetlen. 

Gretát ugyanis ebben a pillanatban, úgy tűnik, nem az aggasztja a legjobban, hogy lesz-e férje, és mennyire fognak kijönni egymással. Őt leginkább az aggasztja, hogy lesz-e belélegezhető levegő, megiható víz, amin esetleg a férjével (ha akar egyáltalán) osztozhatnak, és nem fognak-e szó szerint szénné égni vagy egy cunamiba belefulladni a nászútjukon. Több milliárd korukbelivel egyetemben. 

A gyűlölködőkkel ellentétben – akik között, úgy látom, gyakorlatilag mindenki több diplomás, évtizedes kutatói munkássággal rendelkező klimatológus meg zoológus lett hirtelen, a magabiztosságuk alapján legalábbis gyanús, hogy egy-egy kommentszekcióban százból százan minimum Nobel-díjasok –, szóval velük ellentétben én nem vagyok természettudós. Bölcsész vagyok. Meg átlagember.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
gep-telefon.jpg

Vért kért kislánya műtétjéhez az édesanya, de válaszul férfiak kezdték el zaklatni

Egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amire válaszul telefonon és Messengeren is durva hívásokat, képeket és üzeneteket kapott közel 50 férfitól.
DMPG írása - szmo.hu
2019. szeptember 21.



E sorok szerzője sokszor mondogatja - hol a nem létező bajusza alatt motyogva, hol tényleg fennhangon - "engem aztán ma már semmi sem lep meg".

Aztán történik valami és leesik az álla.

Van nekem egy barátnőm, egy kamaszlány édesanyja - ebből kb. be tudod lőni az életkorát. Férjezett, sok-sok éve. A kislánya (szerencsére nem krónikus betegség) egy súlyos, de nem életmentő műtét előtt áll, amely igazán kemény 12-13 órás beavatkozás lesz, és még idén érkezik az időpontja. Mivel a magyar egészségügyben néha random előfordul vérhiány, a szülőket megkérték az orvosok, amennyiben tudnak, kérjenek ismerőseiktől irányított véradást a kislány műtétjére.

Az édesanya írt is egy nyilvános Facebook-bejegyzést arról, hogy ez és ez a probléma van, ilyen és ilyen műtét várható ekkor és ekkor, és leírta azt a két vércsoport-típust, amelyet befogad a kislány szervezete.

Sokan segítettek: voltak, akik csak megosztották a felkérést, voltak, akik odaírták, bár ők aktív véradók, de nem ez a vércsoportjuk és voltak, akik hozzászólásaikkal a drukkolásukat fejezték ki.

A megosztások persze olyanok, mint a pókháló: elindul és behálózza a világot és az ég tudja, hogy az adott ember ismerőseinek az ismerősei és azok ismerősei között hol landol. Ez a bejegyzés pedig landolt. A szélrózsa irányában mindenfelé.

Például annál az Ibrahim nevű fickónál, aki német nyelven írt rá az édesanyára a Facebookon, és rögvest a tárgyra tért: első körben jó lenne egy kávézás Bécsben. Az olyan romantikus, ha már az anyuka itt kínálkozik (vagy valami fura nyelven akar valamit).

Meg ott volt a fickó, aki el sem olvasta a kiírást, de írt és arról révedezett, ha olyan szép az anyuka hangja, amilyen gyönyörű a profilképén, akkor ő nagyon szívesen lenne vele.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ajto-kulcs.jpg

2 és fél hónap, rengeteg utánajárás és hajtépés után kaptuk meg a CSOK-ot

„A bank látszólag magasról tett az egészre, mi pedig lassan kifutottunk az időből.” Szubjektív beszámoló.
OE, címkép: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2019. szeptember 22.



A történetünk ott kezdődött, hogy a CSOK-ra várva már lecsúsztunk egy lakásról. Éppen ezért a következő kiszemelt ingatlanra azonnal lecsaptunk. Még az új CSOK-törvény hatályba lépése (július 1.) előtt megkötöttük a szerződést. Gyakorlatilag úgy, hogy fogalmunk sem volt, megkapjuk-e a CSOK-ot.

A lakásvásárlási szerződésben a végső fizetési határidőt - tehát a CSOK elutalását - szeptember 30-ra dátumoztuk. Azt gondoltuk, július 1-től három hónap bőven elég lesz arra, hogy elintézzük az ezzel kapcsolatos igénylést. Megint naivak voltunk, ugyanis majdnem kifutottunk az időből.

Mint a megváltást, úgy vártuk a július 1-ét, hogy végre rárepülhessünk a CSOK-ra. Aznap már nyitásra ott voltam az OEP-nél, hogy igényeljem a szükséges igazolást. Az igénylés egyébként meglepően gyors volt. Az OEP alkalmazottak a várakozók közt rohangálva osztogatták az ehhez szükséges formanyomtatványt. A legszebb írásommal töltöttem ki, már amennyire tőlem telt, a levegőben a saját táskámon.

Az OEP igazolást nyolc nap múlva kellett volna megkapnunk postán. Természetesen nem jött meg.

Pár nappal később ismét bementem az OEP-hez, és szépen kivártam az 5 órás soromat. A babaváróval négy ügyintéző foglalkozott, a CSOK-kal külön egy sem. Így azok után kerülhettünk sorra, akik nyaralása miatt EU egészségbiztositási kártya miatt várakoztak. Az ügyintéző először nem értette, mit akarok, mert “olyan nincs, hogy nem kaptam meg egy hét alatt.” Végül csak adott egy igazolást. Erre még visszatérek.

Murphy, hogy aznap postán is megérkezett az igazolás. Mint kiderült, a nyolcadik munkanapon valóban elküldte az OEP, a posta viszont 5 munkanapra rá tudta kézbesíteni.

Mehettünk a bankba megigényelni a CSOK-ot! Illetve mehettünk volna, ha a hozzánk közeli bankfiókokban a hitelügyintézők, akik ezzel foglalkoznak, nincsenek épp nyári szabadságon. Semmi gond egy hozzánk távolabb eső fiókba július 19-re kaptunk időpontot.

Az ügyintézőnket előre kifaggattuk, milyen papírokat kell magunkkal vinnünk, így egy többször ellenőrzött paksamétával aznap reggel nyolckor már ott ültünk a bankban.

Gikszer már akkor adódott, ugyanis ott derült ki számunkra, hogy ha fel akarjuk venni a CSOK-ot, akkor a férjemnek, a gyereknek és nekem azonos lakcímmel kell rendelkeznünk, ami nálunk nem volt adott. A bankban aláírtuk amiket lehetett, aztán rohantam át az Újbudai kerületi önkormányzatra lakcímet átíratni.

Nyitásra, 10-re értem oda, de a sor már az utcáig kígyózott előttem a sorszámhúzó automatánál. Mire sorra kerültem, az automatánál segédkező hölgy közölte, most legalább háromnegyed óráig nem adhat ki lakcím átírással kapcsolatos sorszámot, mert túl vannak terhelve.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kristof-nimrod-eroszakmentes-elet-2.jpg

Steiner Kristóf: „Azzal árthatunk a legtöbbet, ha szándékosan vagyunk bántóak”

A sokakat foglalkoztató veganizmusról, a környezeti ártalmakról, a tudatos emberi életről és a lelki-fizikai ártalom csökkentéséről beszélgettünk.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. szeptember 30.



Steiner Kristóffal kapcsolatban a többségnek az jut először az eszébe, hogy vegán. Másodszorra rendszerint az, hogy vegán szakácskönyveket is kiadott.

Arra lehet, hogy kevesebben figyeltek fel, hogy Steiner Kristófot sokat foglalkoztatja környezetszennyezés, a bennünket körülvevő élőlényekkel való bánásmód, és az, hogy miképp lehet erőszakmentesen élni és kommunikálni. Szerelmével, Nimrod Dagannal pedig nemrég egy kis görög szigetre költözött, ahol – Kristóf posztjaiból úgy tűnik – a boldogság egy egészen új dimenzióját tapasztalták meg mindketten.

A veganizmusról, a környezeti ártalmakról, a tudatos emberi életről, a lelki-fizikai ártalom csökkentéséről beszélgettünk.

– Nem tűnik naivitásnak az erőszakmentes élet?

– Csak annyira, mint az az állítás, hogy ember és ember élhet békében, vagy hogy létezik tökéletes házasság. Ezek valamilyen szinten illúziók, viszont ez nem azt jelenti, hogy fel kellene adnunk, le kellene mondanunk róla.

Mint ahogyan a mesék végén is mindig győz a jó, függetlenül attól, hogy az elmúlt évezredek alatt többszörösen bebizonyosodott, hogy a jó és a rossz folyamatosan jelen van mindenben, és nincsen sem vége, sem eleje, hanem ez egy ciklikus dolog. De ettől még a gyerekeknek nem kell azt mondanunk, hogy nem lehet jó vége a mesének.

– Te magad hogyan próbálsz az erőszakmentes életre törekedni?

– Sokféleképpen, a legalapvetőbb az, hogy 11 éve növényi alapú az étrendem. Az évek múlásával a veganizmus kiteljesedett: már nem viselek állati bőrt, nem alszom tollpárnán. Ennek nyilván sok aspektusa van. De azzal is tisztában vagyok, hogy olyan világban élek, amelyben egymillió kompromisszumot kell kötni: A-ból B-be autóval vagy repülővel jutok el, és hiába viszek textilzsákot mindenhova, előbb-utóbb lesz olyan, hogy azt kell mondanom, hogy most vagy szomjan halok, vagy megveszem azt a műanyag palackos vizet, ami ott van előttem.

Szerintem fontos, hogy az ember amellett, hogy erőszakmentes életre törekszik, azért ne bolonduljon bele.

A mindennapi módszerem arra, hogy erőszakmentesen éljek, a hétköznapi kommunikáció. Igyekszem türelmesen és erőszakmentesen kommunikálni olyan helyzetekben is, ha elveszíteném a türelmemet – hozzáteszem, ez nem mindig sikerül.

– Rész vettél ezzel kapcsolatos tréningen, képzésen, vagy belülről jött?

– Az élet tréningezett az asszertív kommunikációra, erről nem tudtam semmit. Csakhogy pont azért, mert nem működött mindig ennyire olajozottan a békés kommunikáció, és sokat szenvedtem attól a rombolástól, amit az agresszív kommunikáció végzett, úgy döntöttem, hogy számomra csak ez lehet az út. És ha valaki ezt hosszú távon az életemben nem tudja tartani velem szemben, akkor – nem az ítélkezés miatt, hanem önvédelemből - én inkább hátralépek.

– Az erőszakmentességhez vezető út elején, amikor vegán lettél, hogyan kezdődött a folyamat?

– Az étrendemben egyik napról a másikra tértem át a növényire, ráadásul nagy húsevő voltam, a sajtokat is imádtam. Eleinte még viseltem bőrt és nem ellenőriztem azt sem, hogy az általam használt kozmetikumokhoz végeztek-e állatkísérleteket. A döntést kizárólag az állatok miatt hoztam meg, azért, mert nem tudom támogatni a hétköznapi döntéseimmel ezt az iparágat, ami ilyen embertelenül használja az állatokat. Ezt annyira nehezen viseltem, hogy az ösztönös reakcióm erre az volt, hogy egyik napról a másikra vegán lettem.

– Gyakran tapasztalom azt, hogy ha valaki belevág a gyökeres életmódváltásba a műanyagmentességtől a hús csökkentéséig, akkor egy idő után lemondóan sóhajt, hogy „ez nehéz”, „nekem úgysem fog menni”.

– A szokásrendszereink rabjai vagyunk minden szinten. Egyrészt nehézséget jelent, amikor találkozunk egy olyan filozófiával, amit nem ismertünk, mert azonnal azt feltételezzük, hogy ha az nem olyan, mint a miénk, akkor mi rosszul csinálunk valamit, és ez rendkívül ijesztő egy ember számára. Másrészt pedig hiába ijesztő, a legtöbben nem a változást választják, hanem inkább azt mondják: „Én az évek alatt felépítettem magam ebben a típusú gondolkodásban, és ha ezt most elkezdem lerombolni, akkor mi marad belőlem?”

Az emberek elfelejtik, hogy folyamatosan változunk – hála az égnek.

Ha kötöttem volna az ebet a karóhoz a személyiségem minden egyes pontján, amikor először éreztem úgy, hogy én már jó ember vagyok, akkor a közelében sem lehetnék annak, ahol most tartok.

– Miért, most hol vagy?

– Szerencsére egy nagyon békés helyen. Évek óta egyre békésebb az életem, és az elmúlt 5 év számomra döbbenetes, csodálatos, valóban rakétaszerű felívelést jelentett sok szinten: a szerelemben, az emberiségbe és a világba vetett hitemben, a munkáimban. Abban, hogy a szenvedélyemet, a főzést, a bolygó oltalmazását és az emberi kommunikációt tulajdonképpen észrevétlenül a hivatásommá tudtam tenni, és eggyé tudtam formálni az úgynevezett munkát és az úgynevezett magánéletet.

Az elmúlt hetek pedig arról szóltak, hogy fizikailag is megváltoztattuk az életterünket és Görögországba költöztünk, egy kicsi szigetre. És bár hihetetlenül izgalmas most Budapesten lenni, mert imádom, annyira jól érezzük magunkat kint, hogy csak az a tudat, hogy ott vár ránk, amikor visszamegyünk, euforikus boldogsággal tölt el.

– És ha valaki azt mondja, hogy ezt mindenki engedheti meg magának, nem mindenki térhet vissza egy ilyen kis édenbe?

– Csak azért nem mindenki teheti meg, mert a felelősségeink ugyanúgy dobozba zárnak bennünket, mint a félelmeink. Az igazság az, hogy mindenki meghozhat mindenféle döntést, csak nyilván lesznek emberek, akik ítélkeznek e felett, és ha olyan döntéseket hozol, ami mások számára megmagyarázhatatlannak tűnnek, azt mondják majd: felelőtlen, önző ember vagy.

Mindig az Órák című film jut eszembe, és benne Laura Brown, a boldogtalan háziasszony, aki elhagyja a férjét és a kisfiát, és új életet kezd, és sok évvel később azt mondja: „Azt gondolják a emberek hogy egy szörny vagyok, azért, mert elhagytam a családomat. De egy választásom volt, az, hogy a halált vagy az életet válasszam, és én az életet választottam.”

Kik vagyunk mi, hogy eldöntsük bárki helyett, hogy mit tegyen? Senki nem kötelezheti a másikat arra, hogy belehaljon valamibe vagy egy kiszáradt, élettelen emberi csontvázzá váljon.

Bárki tanulhat például nyelveket, ehhez nem kell méregdrága tanfolyamokat fizetni, elég, ha kinyitjuk a fülünket, felmegyünk a netre, keresünk egy angol nyelvű könyvet. Bárki kitapasztalhatja, mi az, amiben tehetséges, mi az, amit élvez.

Mindig azt szoktam mondani, hogy ha minden becsődöl, elmegyek nyilvános parkokba kertésznek, mert az is imádnám, ha virágokat ültethetnék, és ez olyan munka, amit akár a New York-i Central Parkban, egy milliomos hátsókertjében vagy egy folyóparti kiskertben is végezhetek, és ez is boldogsággal tölt el.

Ha egy kicsit nyitva tartjuk a boldogság különféle ajtóit, amelyek mind más irányba vezetnek, de mind lehetséges boldogság felé, akkor ez a szabadság mindenki számára elérhető.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x